Nemzetrombolási egyszeregy – van, ami még Rákosinak sem sikerült, de Orbán megoldotta
Az elmúlt évtizedben egyesítettük a nemzetet – mondta saját kormányzásáról Orbán Viktor e hét keddjén Sopronban. Vendégszerzőnk szerint azonban a nemzeti érzés közösségépítő és liberális értelmezésével szemben, a gyakorlatban a nacionalizmus ’30-as évekre emlékeztető formáját valósította meg a kormánypárt. Ezt erősítik szerinte Kövér László utóbbi időben tett kijelentései is. Kovács Tibor azt veszi számba, milyen károkat okoz mindez. Esszé.
Kisajátított nemzeti gondolat
A Fidesz kommunikációjának 2010 óta egyik legfontosabb eleme a nemzeti gondolat, a hazaszeretet. Szavakban mindez eleinte a nyugati és a 19. századi magyar nemzeti liberális hagyomány szerint a közösségteremtés, az egységben rejlő energiák mozgósításának mintáját követte. Az eltelt évek alatt azonban nyilvánvalóvá vált: valójában állami szintre emelt, sértődött, ellenségkereső, agresszív nacionalista lázadás ez, amely saját nemzete egy része ellen fordul – őket hazaárulónak bélyegezve. Célja nem a nemzet felemelése, csupán a Fidesz hatalmon tartása.
De kezdjük az elején. Orbán Viktor utoljára 2010-es győzelmekor használta kicsit áttételesen a győztestől kötelező fordulatot, hogy mindenki miniszterelnöke akar lenni. „Azt is tudom, hogy ez a feladat megoldható, de ennek a feladatnak a megoldásához szükségem lesz mindannyiukra, kivétel nélkül minden magyar emberre…” A kormányzás első időszakát olyan mondatok jellemzik, amelyek a nemzeti egységben rejlő energiák felszabadítását látszanak célként kitűzni, amelyet a Nemzeti Együttműködés Nyilatkozata fogalmazott meg: „Ez a roppant erőket felszabadító összefogás minden magyar embert, legyen bármilyen korú, nemű, vallású, politikai nézetű, éljen bármely pontján a világnak, nagy reményekre jogosít, és hosszú évtizedek után megadja a lehetőséget, hogy a magyarok végre megvalósíthassák saját céljaikat.”
Nem sokkal ezután az összefogás erejének hangsúlyozására még a nemzeti összetartozás napját is törvénybe iktatták, amely azt hivatott szimbolizálni, hogy a világon bárhol élő magyarok egy közösséget alkotnak. Ezek a mondatok nemzeti liberális manifesztóként is értelmezhetők és a 19. századi magyar hagyományt és a modern nyugati nemzetfelfogást követik, amely egyrészt minden rendű és rangú embert a közösség részének tekint, másrészt Antall József – „lélekben 15 millió magyar miniszterelnöke” – szellemében a határon túliakat is bevonja a közösségbe.
Persze a gondolat, hogy mindenki tehetségének bevonása a fejlődés alapja, jóval megelőzte annak elméletét, a humán tőke és a társadalmi tőke fogalmát. Széchenyi a Világban egy kétkerekű kocsihoz hasonlította az országot, amely nem tud rendesen járni, mert egyik kereke parányi „úgy fog forogni ennek következésében az ország nagy erőműve, miként a kétkerekű kocsi, amelynek csak egyik kerekét vették magasabbra. Ha leereszkedik a parasztsághoz a nemesség, az még nem elég, hanem magához néminemű módon fel is kell azt emelnie, s csak így lesz a haza erős és boldog – így lesznek egyes lakosai tehetségesek, s a királyi szék olyan sziklára építve, amelyet sem külföldi erő, sem az idő viszontagságai nem rendíthetnek meg.”
Kossuth ugyanezt az „érdekegyesítés” követelésében fogalmazza meg. A lényeg, hogy olyan társadalmat kell építeni, amelynek minden „korú, nemű, vallású, politikai nézetű” tagja bekapcsolódhat a nemzetépítésbe. A modern nyugati nemzetfelfogás ezt még kiegészíti az esélyegyenlőség jelszavával. Természetesen ehhez alapfeltétel az érdemalapú társadalom, mert hiába találjuk meg a tehetségeket, ha azok nem bontakozhatnak ki.
Minél kisebb egy ország, annál inkább szüksége van erre a szemléletre, annál kevésbé engedheti meg magának, hogy akár egy ember tehetségét is elveszítse.
Széchenyi szavai egyértelművé teszik, hogy a nemzeti érzés önmagában nem érték. A nemzeti érzés eszköz. Az ideológiává tett nemzeti érzés ennek ellentéte: önmagában való értéknek tekinti a hazaszeretetet. Általa nem egyesít, hanem diszkriminál.
A végzetesen megosztó nemzetfogalom
A napi gyakorlatban az „együtt” és a „nemzet” szavak épp az ellenkezőjét jelentik eredeti értelmüknek. Azon pusztán a Fidesz szavazóit és kegyenceit értik és arra használják őket, hogy ellenfeleiket kizárják a nemzetből. Egyre nyilvánvalóbban vonják meg tőlük a közösség erőforrásait és egyre kevésbé engedik energiájukat és tehetségüket bekapcsolódni nemzetépítésbe. A folyamat mára öngerjesztővé vált, mert a „másik oldalon” a Fidesz által felmutatott agresszív, konfrontációra épített nemzetképpel egyre nehezebben tudnak azonosulni, nem képesek Fideszország „sikereinek” örülni. Ettől a Fidesz még inkább igazolva érzi magát.
Sokan gondolják, hogy a Fidesz nemzetképe alapvetőn mindig ilyen volt: abba a „kommunisták” soha nem tartoztak bele, „a haza nem lehet ellenzékben” tételmondata pedig már 2002-ben megfogalmazódott. Mindez azonban korábban nem emelkedett az ideológia szintjére, nem használták az állam erőforrásait érvényesítésére, nem eredményezett ilyen mértékben párthűségre épített kontraszelekciót és a lehetőségek ilyen mértékű megvonását a „másik oldaltól”. Ha az elvi alapvetés megfogalmazódott is 2002-ben, egészen más egy választásokat éppen elvesztő politikus szájából elhangzó mondat, mint a 12 éves kormányzás mérlege. Amely ma már azt mutatja: civil szervezeteket, vállalkozásokat, művészeket, de „rosszul szavazó” városok lakóit is a nemzeten kívülre helyeztek.
2010-hez képest is érzékelhető a romlás. Orbán Viktor 2018-as győzelmét így értékelte: „Magyarország ma nagy győzelmet aratott”. Egyértelműen magát azonosítja már az országgal. A NER-ben egyesített külhoni magyaroknak pedig megköszöni, hogy „segítettek megvédeni az anyaországot” az ellenzéktől, mintha az ellenzék győzelme külső erők győzelmét jelentené. Arról, hogy a Fideszen belül valóban így gondolkodnak, mostanában kaptunk bizonyítékot Kövér László titkosszolgálati vezetők előtt mondott beszédének kiszivárgásával, amelyben az ellenzéket nemzetbiztonsági kockázatként festi fel. Ilyenre eddig szintén nem volt példa. Csak a pártállamban. Kövér azóta még egyértelműbbé tette szavait egy interjúban: „Véget értek azok az idők, amikor arról lehetett beszélni, hogy közös a nemzet, és csak a boldoguláshoz vezető út adja a véleménykülönbséget. Mi nemzeti politikát vallunk, ők pedig a nemzetek felszámolására irányuló globális politikához szegődtek zsoldba.”
A Fidesz az elmúlt évtizedben ideológiát épített a nemzeti gondolatból és abszolutizálta a nemzeti érdek fogalmát, amelyet kizárólag ő képviselhet, ismerhet és az akár a titkosszolgálatokat is használhatja érvényesítésére. Akinek erről más a véleménye, az: hazaáruló. Ennek a nemzetfelfogásnak köszönhetjük, hogy a nacionalizmus lejáratott fogalommá vált. Persze a gyökerek jóval mélyebbre nyúlnak. A 20. század első felének nacionalista mozgalmai tették ideológiává, torzították el, emelték az állampolitika szintjére az eredetileg integratív és ideológiamentes nemzeti gondolatot.
A hazaszeretetből önmagában nem lesz siker
A Fidesz vezetőinek az lett a fixaideája, hogy nyugaton már kihalt a nemzeti érzés. Hogy az EU politikai célja a hazaszeretet eltüntetése. Mintha a 30-as évek kirekesztő nacionalizmustól való irtózás kizárná az integratív nemzetfelfogást vagy az EU-hoz tartozás megszüntetné a nemzethez tartozás érzését. Valószínűleg ez az oka, hogy Orbán gyakran nevezi meg a nemzeti érzést, a hazaszeretet győztes receptnek. Legutóbb novemberben mondta: az dönti el a nemzetek jövőjét, melyik ország és melyik közösség szereti jobban a hazáját. Szerinte ez határozza meg a következő 10-20 évben, hogy milyen mértékben lesznek a magyarok nyertesei a nemzetek versenyének. A gondolat szép és romantikus – sajnos azonban totális félreértés.
A hazaszeretet önmagában nem tesz erőssé egyetlen nemzetet sem. Önmagában nem érték. Az irániak vagy egyiptomiak például szenvedélyesen szeretik hazájukat, bármikor harcba mennének érte, akár meg is halnának. Mégsem tudtak az elmúlt évszázadban sikeresek lenni.
Nem is látszik olyan forgatókönyv, amely szerint a következő 20 évben ez megváltozna. Ezzel szemben a liberális svédek, finnek és dánok, bár nem melldöngető hazafiak, mégis rendkívül sikeresek. A melldöngetés hiányától ráadásul nem szeretik kevésbé a hazájukat. Bármilyen meglepő: egy 2017-es felmérés szerint a dánok és a finnek is megelőznek bennünket hazaszeretetben.
Mivel a hazaszeretet-verseny élmezőnybe tartozik Bulgária és Görögország is, nyilvánvaló, hogy ez az érzés önmagában másodlagos a sikerhez. A finn és dán példából látszik az is, hogy a liberalizmus és a hazaszeretet jól megférnek együtt. Erre egyébként a Friedrich-Ebert-Stiftung friss V4-es 15-29 évesek között végzett kutatása is rávilágított. „A magyar fiatalok gondolkodásában a magyarságtudat és az európai polgár képe jól, sőt a négy (vizsgált) nemzet közül talán a legjobban megfér egymással.”
Az európai identitás tehát nem feltétlenül gyengíti a nemzetit, ahogy a Fradi-drukker vagy a szolnoki lokálpatrióta identitás is jól megfér a nemzetivel. A nemzeti közösség egészen máshogy járulhat hozzá a sikerhez. Erősítheti a társadalmi tőkét, amit az együttműködési képesség és a bizalom szavakkal lehet egyszerűen kifejezni. Másrészt kötelességnek tekintheti, hogy fejlessze tagjai humán tőkéjét (egészségét és képzettségét) és esélyegyenlőséget biztosító környezetet teremthet, amelyben a humán tőke képes érvényesülni. Ez az, amiben Irán és Bulgária rossz és ez az, amiben Dánia és Finnország jó. És amiben Magyarország a Fidesz alatt szemmel láthatóan egyre rosszabb lesz. Ezek azok a szempontok, amelyek leginkább megkülönböztetik a 2002 előtti Fideszt a maitól.
Visszafordított rendszerváltás
A rendszerváltáskor úgy tűnt, mindenki érti a fenti összefüggést. A kommunista nemzetfelfogás kirekesztő volt: nem a tehetség, hanem a párthűség számított, nem tudás alapú társadalom épült és a lakosság nem volt épp egészségesnek mondható. A társadalmi együttműködés minden párton kívüli formáját tiltották. Kudarcos modell volt, ezért az ellenkezőjét akartuk megvalósítani.
Sajnos a Fidesz kormányzása alatt a humántőke leértékelődik. Hogy mi az a humántőke? Az, hogy egy polgár potenciális teljesítőképességének hány százalékával képes hozzájárulni a GDP növekedéséhez. Száz százaléknak (egynek) a megfelelő oktatásban részesült és egészséges embert tekintik. A 2020-as adatok szerint a magyar humántőke-index 0.68. Egy százalékkal alacsonyabb, mint a 2010-es 0.69. Könnyen belátható, hogy ennek javuló értéke emeli a középtávú növekedési potenciált. Amit már Széchenyi tudott: „Egy nemzet ereje a kiművelt emberfők sokaságában rejlik.”
A mi értékünk alacsonyabb, mint az európai és közép-ázsiai átlag, valamint jóval alacsonyabb, mint a magas jövedelmű országok átlaga. (Az észteknél ez idő alatt 73-ról 78 százalékra növekedett ez az érték.) Emeléséhez az oktatásban és az egészségügyben kellene előre lépnünk, azon a két területen, ahol a Fidesz legkevésbé foglalkozott a problémák megoldásával és ahol a relatív pénzkivonás a legerősebb. E mögött a rendszerváltás utánitól eltérő nemzetfelfogás áll, amely már nem tudásalapú társadalmat épít, hanem munkaalapút, amely összeszerelőüzem-országot hoz létre, ahol a kétkezi munka az érték. Ezt két adattal érzékeltetem. Magyarországon csökken a diplomások aránya a Fidesz kormányzása alatt: a 2014-es 34 százalékról 2017-re 32,1-re és 2020-ra 31 százalékra.
A jövőben ebben nem várható változás, mert az egyetemre felvettek száma olyan mértékben csökkent 2011 óta, amire nem ad választ a demográfia és a kivándorlás. A 2010-11 es csúcson még 66 ezernél is több fiatal ment egyetemre, ehhez képest a 2017-es mélyponton csupán 51 ezer. Mindez olyan környezetben történik, amikor az állami támogatások a magasabb jövedelműek és társadalmi státuszúak irányába vándoroltak az alacsonyabb státuszúak felől, tehát ennek bizonyosan nem anyagi oka van.
A folyamatot még érthetetlenebbé teszi, hogy az OECD szerint Magyarországon az egyik legmagasabb a diplomás prémium, (a diploma megszerzésével egy életen át mennyivel magasabb jövedelmet lehet elérni).
Az alacsonyabb státuszúaknál is csúnya trend figyelhető meg, amely szintén szembe megy a fejlett világgal. A korai iskolaelhagyók száma jelentősen növekszik a Fidesz kormányzása alatt. Ez összefügg azzal is, hogy egyszerre van munkaerőhiány és munkanélküliség.
Nem állunk jobban az egészségüggyel sem. A korai halálozás témájában Ádány Róza kutatásai drámai eredményeket mutatnak. Magyarország a korai halálozásban az egyik legrosszabbul áll az EU-n belül, de a V4-ekhez képest is lemaradást mutat. A relatív lemaradás folyamatosan növekszik, mert az EU-ban gyorsabban javulnak a számok. A V4-ek közül az egészségre fordított kiadások nálunk a legalacsonyabbak és a daganatos betegségekben történő korai halálozásban a világ 183 országa közül a 3. helyen állunk. A várható élettartamban a csehekhez képest már 3 évvel vagyunk lemaradva. A kutatások szerint korreláció van a humán tőke elvesztegetése és a demokrácia (liberális nemzetfelfogás) erőssége között, amely egészen távoli területeken is bizonyítható. Például a természeti katasztrófák több életet követelnek illiberális, mint liberális országokban. A liberális országok sokkal inkább törődnek lakosaik életével. (Erről például itt olvashatunk.) A természeti katasztrófák sorába illeszthető a covid-halottak száma is. Magyarország tragikusan áll.
Kontraszelekció és közösségrombolás
A humán tőkében rejlő értékek kihasználásához olyan társadalomra van szükség, „ahol mindenki számára megnyílik a lehetőség, hogy képességei, tudása és szorgalma révén szabadságban és jólétben éljen”. Így fogalmazta meg ezt Orbán Viktor 1998-as parlamenti beszédében. Mára ebből legfeljebb szólamok, ha maradtak. A rendszerváltás előtt a siker alapját a párthűség adta – kevesen gondoltuk volna, hogy 30 évvel később hasonló helyzet áll elő. Márpedig a Fidesz alatt az élet minden terültét elérte a kontraszelekció. A gazdaságban a legnyilvánvalóbb: alig rúghat labdába nem fideszes vállalkozás, nincs beszerzés, állami támogatás, ahol ne a párthűség döntene. Elvették a trafikokat, kaszinókat, végrehajtói praxisokat, köztéri reklámfelületeket eredeti tulajdonosaiktól és odaadták saját klientúrájuknak. A kultúra területén kőkemény harc dúl, a színházi területen már le is zajlott Vidnyánszky Attila vezetésével. Az egyetemek fideszesítésével ezen a területen is elindul a kontraszelekció, ami tehetséges oktatókat és diákokat üldöz el hazánkból. A már említett fiatalok között végzett kutatás szerint nálunk a kormánnyal elégedetlen fiatalok több, mint harmada tervez kivándorlást, ami háromszorosa a kormánypártiakénak. Ilyen polarizációra nincs példa a régióban.
Ma egy olyan filmrendező, mint Herendi Gábor, aki ötöt jegyez a legnézettebb magyar filmek közül, nem kaphat lehetőséget, mert kormányellenes kijelentéseket tett. Flour Tomi számait levették a Petőfi rádióban, mert élcelődött a kormányzati Soros-kampányon. Bige Lászlótól elvennék a vállalkozását, mert az ellenzéket támogatja. Ez nem csak a humán tőke kihasználását rombolja, de a társadalmi tőkére is negatív hatással van: ahelyett, hogy az intézmények védenék a polgárokat, épp ellenük használják az állam erejét.
A kontraszelekció a csoportok szintjén is egyre erőteljesebb, ami szintén szembe megy a Fidesz szavakban lefektetett nemzetstratégiai elveivel. Orbán Balázs könyvében ezt így fogalmazza meg: „Erre épülnek a különféle lokális közösségek: vallási felekezetek, sport-és civil egyesületek. Eggyel nagyobb léptéket képviselnek, de kétséget kizáróan képesek közösségként funkcionálni a települések, a falvak és a városok, s ezeket foglalja keretbe az egész nemzet. E közösségek építése és támogatása a 2010 utáni magyar modell epicentruma.”
Semmi sem áll messzebb a valóságtól. A társadalmi tőke egyik fontos mutatója a civil társadalom ereje. Azt jelzi, hogy az emberek mennyire hajlandók együttműködni, mennyire bíznak egymásban és az intézményi keretekben. A szocializmus rettegett a civil kezdeményezéstől, minden olyan közösségtől, amelyet nem a párt utasítására szerveztek. Ezzel szemben a nyugat ereje az önszerveződésekre épül, amelyről Fukuyama Bizalom című könyvében és tanulmányaiban olyan érzékletesen ír. (A társadalmi tőke és a fejlődési potenciál közötti összefüggést sokan bizonyították, például itt.)
A Fidesz tehát nem a 98-as, hanem a rendszerváltás előtti modellhez tért vissza. Megnehezíti a tőle független civil szerződések létrejöttét, működését, és hihetetlen összegeket áldoz sajátok létrehozására. Hasonlóan a szocializmushoz a nemzet ellenségeinek bélyegez sokat közülük.
Ami még ennél is sokkolóbb, hogy középkori várúrként bünteti azon településeket, amelyek „rosszul” szavaztak és nem fideszes vezetőt választottak. Ezektől megvonja az kormányzati forrásokat, adókat, bünteti az ott élőket. A társadalmi tőke szintje sokkal nehezebben mérhető, mint a humán tőkéé, de a magyar társadalomban, amúgy is alacsony együttműködési hajlandóság és egymás iránti bizalom a Fidesz által stratégiaszerűen művelt megosztottság növelésével együtt csökkent.
Pártmegosztottság vs. ideológiai megosztottság
A társadalmi megosztottság egy mindig, mindenhol létező jelenség, de különösen a figyelem középpontjába került az elmúlt években. Ennek mértékében és minőségében azonban vannak jelentős különbségek. Magyarország nem áll túl jól. Egy 2018-as, BBC által megrendelt kutatás szerint hazánkban nőtt a vizsgált 27 ország közül a leggyorsabban. Kövér László szavai nem adnak reményt arra, hogy a trend 2018 óta megváltozott volna.
A társadalmak általában ideológiák mentén megosztottak, de több nemzetiségű országokban, amilyen például Spanyolország, ez inkább etnikai jellegű. A magyar megosztottság jellege azonban pártosnak nevezhető. Ennek negatív következményeire egy 2013-as, Patkós Veronika által jegyzett tanulmány világított rá.
Az ideológiai megosztottság természetesnek mondható: nem jelent mást, mint hogy az emberek különböző politikai elveket vallanak. A pártos megosztottság esetén azonban nem elvek, hanem párthűség alapján ítélik meg a politikát. Ahogy a szerző írja: „Az erős pártos polarizáció egyértelműen rontja az állampolgárok tényérzékelésre, minőségi véleményformálásra és érveken nyugvó vitára való képességeit” és „az éppen aktuálisan hatalmon lévő csoportot arra ösztönözheti, hogy kizárólag a saját érdekeit tartsa szem előtt, illetve, hogy járadékvadász viselkedést folytasson”. Mintha a jövőbe látott volna, tökéletesen leírja a mai, egyre romló helyzetet. A pártos megosztottság nem jelent mást, minthogy bármit is tesz a pártunk, azt elfogadjuk. Eltűnik a politika szavazói kontrollja, nő a korrupció, ami előbb-utóbb gazdasági hátránnyá válik. Igaz, hogy a pártos megosztottság már a Gyurcsány-kormány alatt magas volt, de az elmúlt 12 évben teljesedett ki igazán.
Ez talán magyarázatot adhat arra, hogy az elmúlt 12 év világméretű konjunktúrája alatt Magyarország relatíve rosszabbul teljesített gazdaságilag, mint az éllovas észtek vagy a románok, akik kétszer gyorsabb növekedést produkáltak.
Lehet ezzel a Magyarországgal azonosulni?
A megosztottság olyan mértékű, hogy sokaknak gondot okoz a Fidesz Magyarországával azonosulni. Ugyan politikájukat szeretik konfrontációra alapozott nemzeti érdekérvényesítésnek nevezni, de az inkább kicsinyes kekeckedés. Orbán a Békemenet közönsége előtt a szövetségeseinkről megfogalmazott szavai szerint „mi vagyunk a homok a gépezetben, bot a küllők között, tüske a köröm alatt”. A normálisan gondolkodó ember inkább olaj szeretne lenni a gépezetben, orvos, aki kihúzza a tüskét, vagy a kéz, aki tolja a bicajozni tanuló gyereket. A Fidesz nemzetképe negatívumokra épül: ostromlott erőd, sértettség. Ő a szerencsétlen, akit mindenki bántani akar. A játékelmélet végtelenszer igazolta, hogy a kooperációban és a kompromisszumokban van a nagyobb nyereség lehetősége. Nem csoda, hogy az említett fiatalok között végzett kutatás szerint ilyen sokan hagynák el hazánkat.
A kekeckedő politika ráadásul egyre kevésbé kifizetődő. 12 év kellett hozzá, de mára kiismerték Orbánt. Kitették a Néppártból, elvesztettük a Norvég Alap pénzeit, nem kapjuk meg a Helyreállítási Alap támogatását, nem hívnak meg bennünket a demokrácia-csúcsra. A kormány egyre kicsinyesebb bosszúkban éli ki magát, visszaélve a vétó lehetőségével, amely alapvetően a kis országoknak tett gesztus volt. Ez a kicsinyes kekeckedés kellene, hogy büszkévé, összetartozóvá tegyen bennünket? A miniszterelnök szerint igen. „De a magyar nemzet megmaradt, és ennek a lelki közösségnek a megőrzése mégis csak sikerült, sőt a kötődés erősebb, mint valaha.”
Nos, a lelki közösségtől soha nem voltunk távolabb.
Ezt a foci példájával lehet leginkább bizonyítani. Több ez Orbán személyes hobbijánál. Közösségiélmény-jellege miatt is támogatja. A hazafisággal kapcsolatos kutatások valóban bizonyítják, hogy a modern nemzeti büszkeségnek már nem a hadsereg ereje, hanem a sport, kultúra, tudomány, gazdaság, társadalmi szolidaritás a legfontosabb tényezői. A magyar foci átpolitizálása azonban fordítva sült el. Olyan megosztottságig jutottunk, hogy fideszes politikusok nem tartják elfogadhatónak, ha ellenzékiek örülnek a focisikereknek. A másik oldalon sok magyarnak gondot okoz a válogatott vagy egy fideszes klubcsapat sikerének szorítani. A focit is elvették tőlünk, pártüggyé tették, ami megosztja és nem összeköti a nemzetet. Ez még Rákosinak sem sikerült. Amikor az Aranycsapat kifutott a pályára, mindenki tudta, hogy ők a nemzetért és nem a nemzetközi kommunista mozgalomért küzdenek. Győzelmüket senki nem tekintette a párt sikerének.
A társadalmi- és humán tőke erodálódásból fakadó hátrányok hosszabb távon jelentkeznek csak, annak negatívumait elfedi az elmúlt évek konjunktúrája és elfedik a Matolcsy György szavaival „vasba és betonba” öntött milliárdok. A jegybankelnök egyébként szintén a humán- és társadalmi tőke elhanyagolásáért kritizálja a kormányt, amikor a képességekbe, intézményekbe és agyakba fektetett milliárdokat hiányolja. A hátrányok itt vannak és plafont húznak fejlődésünk fölé. Soha nem volt égetőbb szükség arra, hogy valaki végre komolyan gondolja Orbán üres szólamát: „újra kell egyesíteni majd az országot. Nemcsak a gazdaságot kell újraindítani, hanem újra kell egyesíteni Magyarországot.”
Erre azonban Kövér szavai után – amelyekkel a magyarok nagyobb részét zárja ki a nemzetből, mint Trianon – a Fidesz biztosan nem lesz képes. Arra sem vehetünk mérget, hogy 12 évnyi megaláztatás után a mai ellenzék képes lenne megteremteni – mindenki Magyarországát.
Nyitókép: Orbán Viktor miniszterelnök beszédet mond a Centenáriumi Turulszobor avatásán, a Trianoni békediktátum 100. évfordulója alkalmából tartott megemlékezésen 2020. június 6-án (fotó: MTI/Máthé Zoltán)
