Tévedés, hogy környezetpusztító magamutogatás csupán a milliárdosok űrversenye
Hosszú évtizedek közönye után 2021 újra az űrkutatásról is szólt: nyáron két milliárdos is hivalkodó űrkirándulásokkal borzolta a kedélyeket, majd a Mars-kolóniákat tervező Elon Muskot választotta az év emberének a Time magazin. Míg a baloldal perverz, környezetpusztító egotripként látja a hipergazdagok űrversenyét, mások szerint vízióik nélkül szegényebb lenne az emberiség. Kevesebb szó esik a milliárdosok űrversenyének geopolitikai jelentőségéről, márpedig Musk rakétái nélkül Amerika nehezen tudna labdába rúgni az egyre agresszívabb, immár az oroszokat is magához édesgető kínai űrprogrammal szemben.
Bizarr év volt 2021 az űrkutatás történetében. Az oroszok egy színésznőt és egy filmrendezőt küldtek a Nemzetközi Űrállomásra (ISS), hogy ott egy orvosi űrdrámát forgassanak. Szintén az oroszok egy titkos rakétateszt keretében szétlőttek egy régi szovjet műholdat, amelynek darabjai majdnem eltrafálták az ISS-t. Kritikus hibát fedeztek fel az űrállomás amerikai legénységét fuvarozó Crew Dragon űrhajó vécéjében, kényelmetlen 8 és fél órát okozva négy hazatérő asztronautának. Űrugrást hajtott végre az első pánszexuális, egyben a furry szubkultúrához (antropomorf állatok) tartozó személy. A nyáron pedig két dollármilliárdos versenyzett egymással, hogy melyikük hagyja el hamarabb a Földet saját cége űrhajóján.
Végül Sir Richard Branson nyert: július 11-én három utastársával mintegy 3 percet tölthetett el a súlytalanság állapotában a Virgin Galactic űrrepülőjén. A világ (akkor) leggazdagabb embere, Jeff Bezos kilenc nappal később tett hasonló kirucanást a Blue Origin New Shepard űrhajójával. A fedélzetén az Amazon alapítója mellett öccse, egy 18 éves holland milliomoscsemete és egy 82 éves pilótanő, Wally Funk tartózkodott, akit még a Mercury-programban választottak ki tartalék űrhajósnak az 50-es években, de akkor nem repülhetett. (Tom Hanks színésznek 28 millió dollárért kínálgattak egy helyet a pár perces űrugrásra, de nem élt vele.)
Arról megoszlanak a vélemények, hogy ezek „űrutazások” voltak-e: Branson 100, Bezos 107 kilométeres magasságba emelkedett, vagyis épphogy elérték, illetve átlépték a 100 kilométer magasságban húzódó Kármán-vonalat, amelyet sokan a világűr határának tartanak. De nem álltak Föld körüli pályára. Az ilyen missziókat szuborbitális repülésnek vagy űrugrásnak nevezik, technológiai értelemben nem számítanak mérföldkőnek.
Még csak nem is az első magánűrugrások voltak, azokat a Scaled Composites nevű cég SpaceShipOne űrrepülője teljesítette még 2004-ben.
A két milliárdos ennek ellenére óriási felhajtást kerített a missziók köré már azzal, hogy szerény személyüket is a legénység tagjává tették. Az extravagáns angol playboy imázsát évtizedek óta építő – és Bezoshoz képest kispályás, 4 milliárd dollárjával a világ 800 leggazdagabb embere közé sem tartozó – Bransontól ez még valahol érthető is volt.
Bezos viszont már inkább egy öntelt és érzéketlen mágnás benyomását tette, ahogy cowboykalapban parádézott űrhajójában, köszönetet mondva az Amazon alkalmazottainak és felhasználóinak, akik „állták a cechet ezért az egészért”. A helyzet kiáltott a maró gúny után, és az nem is maradt el. A népszerű amerikai varieté-show, a Saturday Night Live jelenetében megjelenik például egy Amazon-futár, akit Bezos azonnal visszaküld a Földre, amikor pedig megkérdezi főnökét, hogy azért a vécét használhatná-e, egy üres PET-palackot dob neki oda – utalva a vádakra, hogy az Amazon alkalmazottainak a szigorú beosztás miatt nincs idejük mosdószünetekre. Jon Stewart liberális komikus műsora pedig abból űzött gúnyt, hogy Bezos rakétája erőteljesen hasonlított egy péniszre. Ahogyan a harmadik űrmilliárdos, Elon Musk fejlesztés alatt álló Starship nevű űrhajója (egyben Twitter-profilképe) is hasonló formájú.
A közöségi médiát elárasztották a kommentek arról, hogy amíg a Földön is égető problémák várnak megoldásra, addig a gazdagok űrversenye nem más, mint perverz, környezetszennyező egotrip.
António Guterres ENSZ-főtitkár a szervezet közgyűlésén azt mondta, hogy miközben a Földön milliók éheznek, ezek az élményrepülések aktívan hozzájárulnak a világot eluraló bizalmi válsághoz.
Az év embere a vécéről twittel
Hasonlóan fanyalgó hangokat lehetett hallani az év végén is, amikor a Time az első számű űrmilliárdost, Elon Muskot választotta meg az év emberének. Még úgy is, ha ez bevallottan nem feltétlenül pozitív elismerés; általa csupán a világra gyakorolt hatást ismeri el az amerikai magazin – az évek során többek között Hitler, Sztálin és Homeini ajatollah is volt az év embere.
„Ő a világ leggazdagabb embere, de nincs saját háza, és aktívan árusítja ki a vagyonát. Műholdakat dobál az égbe és a Nap energiáját aknázza ki. Olyan autóban ül, amit ő alkotott, nem igényel fosszilis üzemanyagot, de sofőrt is alig. Csettintésére szárnyal vagy bukik a tőzsde, rajongói pedig minden szaván csüngenek. A Földön jár, de a Marsról álmodik” – indokolta választását a Time. Más orgánumok pár kevésbé hízelgő tulajdonsággal egészítették ki a jellemzést. Például azzal, hogy a saját bevallása szerint is gyakran tweetel a vécén ülve 65 millió követőjének, ami nem lenne baj, ha a posztok tekintélyes része ne lenne tőzsdei árfolyammanipuláció vagy szexista poénkodás.
Bár az űrmilliárdosokat idológiai okokból kényelmes egy kalap alá venni – főleg abban az amerikai politikai közegben, ahol a növekvő jövedelmi- és vagyonegyenlőtlenség és a gazdagok adóelkerülése kedvelt baloldali téma –, valójában három eltérő történetről van szól.
Richard Branson ambíciói nagyjából kimerülnek a űrturizmusban. Jeff Bezos merészebb álmokat szövöget, de a gyakorlatban ő is nagyjából ugyanaddig jutott el, mint Branson. Musk más tészta: az ő űrvállalata, a SpaceX számára az űrturizmus csak hab a tortán, egyébként a NASA egyik fő partnere és az űripar főszereplője.
Az űrturizmus nem új keletű jelenség: a Space Adventures nevű cég a legatyásodott orosz űrügynökség pénzéhségét kihasználva 2001 és 2009 között nyolc dúsgazdag turistát reptetett meg Szojuz űrhajókkal, fejenként 20-35 millió dollárért (köztük a magyar származású Charles Simonyit). A Roszkozmosz amúgy szintén idén vágott bele ismét az űrturizmusba: Maezava Juszaku japán üzletember 12 napot tölthetett el az ISS-en, és épp a napokban tért vissza.
A szuborbitális űrturizmus is beindult a félresikerült nyári PR-akciók után: a Virgin Galactic saját bevallása szerint már 80, a Blue Origin pedig 100 millió dollár értékben értékesített helyeket pár perces űrugrásaira. Branson űrrepülőjén 200-250 ezer dollárba kerül egy jegy, Bezos cége nem árulja el a jegyárat, de mindkét esetben több százas várólistákról beszélhetünk. A Blue Originnak már a második és harmadik turnusa is megvolt, ezeken repült William Shatner, a Star Trek híres Kirk kapitánya, illetve egy Lane Bess nevű befektető és a már említett huszonéves, pánszexuális fia.
A SpaceX egyáltalán nem gondolkozik rendszeres űrugrásokban. Viszont Dragon űrhajóit – amelyeket a NASA is használ – más cégek rendelkezésére bocsátja. Idén szeptemberben egy Jared Isaacman nevű, online fizetésben utazó vállalkozó rendelt meg egy valódi, kétnapos űrutazást a SpaceX-től. Musknak megvolt a kellő optikai érzéke ahhoz, hogy ő maga ne tolakodjon fel az űrhajóra, Isaacman mellett egy tombolán és egy üzleti ötletversenyen kiválasztott győztes, illetve egy gyerekkórház orvosa utazhatott, az intézmény javára pedig 200 millió dollárt gyűjtöttek össze a misszió nevében.
Az űrturizmus komoly etikai problémákat vet fel. A híres asztrofizikus, Neil deGrasse Tyson úgy véli, semmi gond nincs azzal, hogy gazdag emberek erre költik a pénzüket. Peter Kalmusa, a NASA klímakutatója úgy számol, egy Virgin-űrutazás 60-szor akkora karbonemisszióval jár, mint egy repülés a business classon. Ráadásul pont az a réteg engedheti meg magának, amelynek eleve jóval magasabb a hozzájárulása a globális felmelegedéshez (a felső 1% karbonlábnyoma 175-szöröse az alsó 10%-nak).
Richard Branson azzal hárítja el a támadásokat, hogy erdőtelepítéssel kompenzálja az űrugrásai során elégetett rakétaüzemanyagot. A Blue Origin esetében annyival „tisztább” a helyzet, hogy folyékony hidrogén és oxigén elegyéből áll az üzemanyag, aminek elégetése nem jár karbonkibocsátással, bár előállítása igen energiaigényes, és csak akkor nem járul hozzá az üvegházhatáshoz, ha ehhez megújuló energiaforrásokat vagy atomenergiát használtak.
Az egyiknek sikerül
A milliárdosok űrversenye azonban nem merül ki az űrturizmusban. Legalábbis a Blue Origin és a SpaceX számára nem ez a fő cél. Bezos és Musk, a világ két leggazdagabb embere hasonló álmokat szövöget. Újra felhasználható hordozórakétákat fejlesztenek, hogy csökkentsék a műholdak felbocsátásának költségét. Saját műhold-konstellációt szeretnének alacsony Föld körüli pályára állítani, hogy azokról internetszolgáltatást nyújtsanak. Zsíros szerződéseket remélnek a NASA-tól.
A különbség, hogy míg Musknak ez sikerül, Bezosnak nem. A Blue Origin máig egy darab rakétát sem juttatott el legalább alacsony Föld körüli pályára (az erre képes New Glenn első fellövése két éve csúszik, és legkorábban 2022-ben várható). A SpaceX Falcon rakétacsaládja ezzel szemben 134 sikeres fellövésen van túl, és ami még fontosabb, 99 sikeres landoláson.
A korábbi hordozórakétákkal szemben ugyanis a Falcon fokozatai képesek visszatérni a Földre, így újra lehet őket használni. Ennek köszönhető, hogy míg 1970 és 2000 között egy kiló hasznos terhet átlagosan 18 500, ma alig 2 700 dollár feljuttatni a világűrbe, a SpaceX pedig a kilövési piac domináns szereplője lett, 50 százalék feletti részesedéssel. Aki ma műholdat vagy kutatószondát akar az űrbe juttatni, Elon Muskhoz fordul. Ennek levét többek között Európa issza meg, 2015-16-ig ugyanis a francia Ariane rakéták uralták ezt a piacot (az orosz Proton rakétákkal együtt).
Bezos a műholdkonstellációk terén is vesztésre áll: míg a SpaceX már csaknem 1900 Starlink műholdat állított pályára, az Amazon Kuiper-projektjének első szatellitjei csak 2022-ben indulnak.
Vissza a Holdra!
A SpaceX Dragon űrhajói 2012 óta szállítanak szorgalmasan rakományt a NASA megbízásából az ISS-re, 2020 óta pedig – egy hárommilliárd dolláros megbízás keretében – asztronautákat is. Ezt megelőzően kilenc évig – az űrsiklók kivonása óta – a NASA nem rendelkezett ember szállítására alkalmas képességgel, Szojuz űrhajókat bérelt erre a célra. A NASA tehát rá van szorulva a SpaceX-re – már csak azért is, mert a programban kiválasztott másik cég, a Boeing Starliner űrhajója máig nem teljesített sikeres próbarepülést, a Blue Origin pedig labdába sem rúgott ezen a pályán.
Bezos legutóbbi, Musktól elszenvedett veresége az Artemis programhoz kötődik. Az Apolló ikertestvéréről elnevezett programot a Trump-adminisztráció 2017-ben hirdette meg azzal a céllal, hogy az évtized végéig újra embert küldjön a Holdra. Később ennek céldátumát 2024-re előrehozták.
A programot a Biden-adminisztráció is támogatja, mindössze azzal egészítették ki a célokat, hogy a programban elsőként a Holdra lépő két űrhajós közül az egyik nő, a másik színesbőrű legyen.
A NASA lassan tíz éve fejleszti az Space Launch System (SLS) nevű hordozórakétát és az Orion űrhajót, amelyet az Artemis programban használnának. A műszaki szempontból sokat kritizált SLS azonban alapvetően politikai célokat szolgált: az űripari munkahelyek megtartását a fontos választókörzetekben és azt, hogy mind az 50 amerikai államból gyártsanak hozzá alkatrészeket. Ez szép, de a Holdra szálláshoz kevés. Az első két missziót (egy ember nélküli és egy emberes Hold-kerülés, leszállás nélkül) az Orionnal teljesítik majd, de a landoláshoz nincs saját megoldása a NASA-nak, ezért pályázatot írtak ki rá.
Jeff Bezos mindent bevetett, de a Blue Moon nevű holdkompja helyett a SpaceX fejlesztés alatt álló Starship űrhajója lett a befutó, Elon Musk kapta meg a 2,9 milliárd dolláros szerződést. A Blue Origin nem hagyta annyiban, beperelte a NASA-t, de novemberben elbukta a pert. A NASA igazgatója, Bill Nelson szerint azonban az eljárás 7 hónapos csúszást okozott, ezért sem teljesíthető a Holdra szállás 2024-ben, hanem legkorábban 2025-ben. Bár ez is inkább ideális cél, semmint szoros határidő. Hozzátette: Amerika időközben agresszív versenytársat kapott, és csipkednie kell magát, hogy megelőzze a Holdon Kínát.
Megelőzni Kínát
Kína hivatalosan nem tervez Holdra szállást, de minden jel arra utal, hogy a háttérben gőzerővel dolgozik ezért, és legkésőbb 2030-ban képes lesz embereket juttatni a Hold felszínére. A kínai űrprogram igen lendületesen halad, és idén is mérföldkövekhez jutott: elkezdték felépíteni saját űrállomásukat (Tiangong-2, vagyis égi palota), és jövőre be is fejezik, májusban pedig sikeresen landolt a Marson a Zhurong marsautó – korábban ilyesmire csak az USA volt képes. A Holdon már 2020-ban landolt kínai szonda, és vissza is hozott közel két kilogrammnyi kőzetmintát.
A kínai űrprogram sokáig elszigetelten működött, mivel az amerikai kormány a szellemi tulajdon védelmére hivatkozva kizárta az országot mindenfajta együttműködésből, többek között a Nemzetközi Űrállomásról is. Az utóbbi időben azonban romlik az amerikai–orosz űrviszony (a Roszkozmosz például pár hete szabotázs gyanúja miatt büntető feljelentést tett egy amerikai űrhajós ellen egy ISS-en történt incidens miatt). Formálódik viszont egy kínai–orosz együttműködés, ami a kínai lendület és az orosz tapasztalat birtokában komoly kihívója lehet a nyugati űrkutatásnak. Az év elején már egy közös állandó Hold-bázis létrehozását is belengették – hasonlót terveznek az amerikaiak is.
Elon Musk tevékenysége tehát több úri hóbortnál: a NASA-val való együttműködése révén fontos tényezője a Föld után az űrben is egyre élesebb amerikai–kínai szuperhatalmi rivalizálásnak.
Musk szemében persze a Hold is csak egy ugródeszka: igazi célja, hogy az emberiség több bolygót benépesítő fajjá váljon, hogy ha a Földön beüt valamilyen katasztrófa – járvány, aszteroida, atomháború, klímaváltozás –, akkor is legyen egyfajta életbiztosításunk. Kezdetnek a Mars benépesítését tervezi – az évszázad közepére milliós kolóniát vizionál a vörös bolygóra. Ez szintén támadási felület, hiszen a kritikusok szerint lázálom más bolygók benépesítéséről fantáziálni, ahelyett, hogy megmentenénk a sajátunkat (például) a klímaváltozás következményeitől.
Muskot túlzás lenne azzal vádolni, hogy nem törődik a klímaváltozással: fő üzlete, a Tesla elektromos autók, napelemek és akkumulátoros energiatároló rendszerek fejlesztésével és értékesítésével küzd a karbonemisszió ellen. Ez nem hat meg mindenkit: a zöld baloldal szerint a zöld technológia és a belőlük fakadó techno-optimizmus nem oldja meg a klímaválságot, mert megmarad a problémát előidéző kapitalizmus folyamatos fogyasztásnövekedést megkövetelő paradigmájában. Sőt: az űrbányászatot – a Hold és az aszteroidák ásványkincskészletének kiaknázását – szorgalmazó Bezosszal együtt Musk azon dolgozik, hogy ezt a káros a paradigmát kiterjessze bolygónk határain túlra.
Nem az emberiséget akarják megmenteni, szól a kritika, hanem a kapitalizmust: azzal, hogy újabb nyersanyagokat vonnak be, és más bolygók kolonializálásával teszik lehetővé az emberi népesség – a fogyasztók – számának további növekedését.
Ez elméleti vita, hiszen ma még a Mars-telep és az aszteroidabányászat is a tudományos fantasztikum kategóriájába esik. Vannak, akik szerint mégis fontos, hogy legyenek, akik sci-fi távlatban gondolkodnak. Szokás az űrkutatás létjogosultságát olyan kézzel fogható, az űrprogramoknak köszönhető találmányokkal megvédeni az inkább a „földi problémák” varázsütésszeű megoldását követelő hangokkal szemben, mint a műholdas kommunikáció, navigáció és képalkotás, a vízszűrő, a füstérzékelő vagy az inzulinpumpa, esetleg a mérnökök és tudósok új nemzedékeinek inspirálása.
Michael D. Griffin, a NASA akkori igazgatója azonban egy 2007-ben írásában rámutatott: valójában nem ezért kutatjuk az űrt. Hanem mert „ott van”. Mert emberek vagyunk – kompetitívek és kíváncsiak, és szeretünk nagyszabású, akár halálunk után megvalósuló, az emberiséget nem materiális, hanem magasabb dimenziókban előremozdító vállalkozásokban részt venni, mint amilyen a középkorban a katedrálisok építése volt – ma pedig a világűr meghódítása.
Nyitókép: Alekszandr Miszurkin orosz űrhajóssal, Majezava Juszaku japán divatmágnással és Hirano Jodzo japán fotós-filmproducerrel a fedélzetén felbocsátják a Szojuz MSz-20 űrhajót a bajkonuri űrközpont kilövőállásáról 2021. december 8-án (fotó: AFP/Kirill Kudryavtsev)
