Park helyett hét emeletnyi üveg és beton: NER-hátszéllel jön brutális beépítés a Liget szélén
Nagy erőkkel bontják a patinás Sacré-Coeur-zárda védett épületét az Ajtósi Dürer soron. A kultikus Dürer Kert egykori otthonából mindössze egy csonk marad, a területen két hatalmas irodaház és lakótömbök épülnek. A Garancsi István-féle Market-csoport ingatlanfejlesztése örökre elzárja a Liget egyetlen bővítési lehetőségét, pedig korábban a kormány is számolt azzal, hogy a teleknek kulturális funkciót adjanak – a magánérdek azonban erősebbnek bizonyult.
Kevés aggasztóbb jel van annál, ha egy ingatlanfejlesztés nevében szerepel a park szó, és ez az aranyszabály a Dürer Park esetében is érvényesül: az ilyen épületegyüttesek általában fényévekre vannak attól, amit a köznyelv parknak nevez, és a zöld fügefalevél alól ezúttal hét emeletnyi üveg, acél és beton kandikál ki.
Az Ajtósi Dürer soron járva ma még a bontás látványa a mellbevágó, mert az új épületek nem nőttek ki a földből, csak az első irodaház alapozásánál tartanak. A Sacré-Coeur (Szent Szív) nővérek egykori zárdája és internátusa viszont vészesen fogy, a bontógép egyre nagyobb darabokat harapdál ki a századfordulós téglaépületből. A zárda fővárosi védelem alatt áll, de a növekvő törmelékhegyet látva valószínűleg kevesen gondolnák, hogy védett értékről van szó, amit a maga egészében meg kellene tartani az utókornak. A nagyobb része azért megmarad, a bontás az egykori iskolai szárny körülbelül felének ledöntése után megáll – legalábbis ha minden az engedélyek szerint történik –, de a megtartásban nem lesz túl sok köszönet.
Budapest egyik legjelentősebb elpuskázott lehetősége előtt állunk: a Városliget bővítése egyedül ezen a területen lett volna megvalósítható. Ez a „volna” most már örökre volna marad. Annál dühítőbb, hogy ezzel néhány éve még a kormány is tisztában volt, de aztán más érdekek sorolódtak előre.
Az Ajtósi Dürer sor 19-21. szám alatti épületegyüttes a mai 20 és 40 közöttiek számára a Dürer Kertet jelenti, Budapest elmúlt bő évtizedének kultikus zenei klubját és szórakozóhelyét, rengeteg meghatározó koncert és átsörözött este helyszínét. A kiürített egykori egyetemi épületben 2008-ban nyílt meg a szórakozóhely, ami 2020 májusában, az első járványhullám után még újranyílt, novemberben azonban végleg bezárt. Dürer Kert most is van, tavaly nyáron a Lágymányosi-öböl mellett, az egykori Rio területén nyitott újra, vonzó zöld környezetben, de a belvárostól sokkal messzebb. Nagy Zsolt ügyvezető akkor elmondta, hogy tulajdonképpen mindvégig a fejük felett lógott Damoklész kardja, mivel az épületet egy magáncégtől bérelték, 2014-ig csak éves periódusokra, akkor viszont ötéves szerződést tudtak kötni, és a tervezett fejlesztéseiket is elkezdték megvalósítani. Csakhogy az egykori Autoker Holdingos ingatlanfejlesztő, Ehud Amir által létrehozott projektcég közben a felhalmozódott bankhitelei miatt csődbe ment, felszámolás alá került, és 2018-ban az egész terület a Nemzeti Reorganizációs Nonprofit Kft-től a Garancsi István-féle Market és egy magántőkealap tulajdonába került. Ettől kezdve csak idő kérdése volt, hogy a Dürernek mennie kelljen, mivel a tőkeerős, kormányzati hátszéllel rendelkező tulajdonos képes bármilyen megálmodott fejlesztést végrehajtani. Az álma pedig két böhöm nagy irodaház és három lakótömb volt.
A Dürer Kert sorsa végső soron tipikus romkocsmasors. Egy kreatív csapat felfedezte a lehetőséget a leromlott, üres épületben, és megcsinálták belőle a város egyik legjobb helyét, mivel erre minden adottsága megvolt: rendezvényeknek és koncerteknek alkalmas, nagy termek, zöld, vonzó belső udvar, ahova jó volt kiülni nyaranta beszélgetni, a Városliget közelsége és az az adottság, hogy sok jövő-menő fiatal és a programok itt nem zavarták a lakókat, mert nem sűrűn beépült belvárosi környezet vette körül, mégis a város közepén volt.
Az ilyen helyek Budapest egyik fő vonzerejét jelentik, a lakók és a turisták számára egyaránt, de egyre jobban kiszorulnak a város külső, rozsdaövezeti részeire, mivel a belső területeken az ingatlanok csak átmenetileg állnak üresen, előbb-utóbb a tulajdonosuk „megfejleszti” őket. Ez a folyamat természetes, de ettől még érdemes lenne fékezni, hogy Budapest ne veszítse el a lelkét, és maradjon élet a város belső részein is, ne kizárólag turisták itatására szakosodott kocsmák működjenek, a lakókat is zavarva. Különösen igaz ez akkor, ha az államnak ráhatása van egy ingatlan sorsára, mint mondjuk az egykori Közvágóhíd – ami szinte magától vált a hazai zenei élet fontos helyszínévé a próbatermeivel – vagy éppen a Dürer Kert esetében. A kormány azonban mindkét helyszínnél azt a megoldást választotta, hogy szabad utat enged a NER-közeli óriásfejlesztéseknek, sőt kiemelő határozatokkal támogatja azokat. Az eredmény: letarolt építészeti értékek, felszámolt találkozóhelyek, majd az adott területből tisztán üzleti alapú logikával kisajtolt profit.
A Dürer Kert területét az tette igazán értékessé, hogy a Városliget körüli egykori laza, ligetes beépítés utolsó megmaradt foltja volt. A reformkor óta létező közparkot az 1850-es évektől széles sávban városszéli nyaralók és kertekkel övezett majorságok vették körül. A városegyesítés idején ez a mai fogalmaink szerint kertvárosias övezet a Rottenbiller utca–Szív utca vonaláig terjedt. A Ligetet az Istvánmező irányából határoló István úton (vagyis a mai Ajtósi Dürer soron) is nyaralók sorakoztak.
Az egyik ilyen nyaralóban, a későbbi Dürer Kert helyén töltötte élete utolsó nyarát az öreg Deák Ferenc 1875-ben, erre tábla is emlékeztet a Sacré-Coeur-zárda falán. A lapok hírt adtak róla, hogy az akkoriban Széll Kálmán családjánál lakó politikus nyárra kiköltözik a Deutsch Jakab-féle nyaralóba, unokaöccse, Nedeczky István családjához, akinek lányai segítették a mindennapi teendőket ellátni. A visszaemlékezések szerint sokan meglátogatták, és szeptemberben egy küldöttség is felkereste abból az alkalomból, hogy hatodszor megválasztották a belvárosi kerület országgyűlési képviselőjének. Ősszel aztán visszaköltözött a városba, és ott halt meg a következő év januárjában.
A nyaraló, amit ezután néha Deák-villának is neveztek, a fennmaradt ábrázolások tanúsága szerint egyszerű, földszintes, klasszicista épület volt egy nagy kert mélyén. 1883-ban ezt a házat szerezték meg a Budapestre költöző Sacré-Coeur nővérek, és tulajdonképpen nekik köszönhető, hogy a mai nagy telektömb kialakult, mert a következő években hozzávásárolták a szomszédos telkeket is egészen a Zichy Géza utca vonaláig. A nővérek megtelepedése miatt maradhatott itt meg egy nagyobb összefüggő zöldterület, miközben a városfejlődés az egykori ligetes beépítést a 20. század elejére mindenhol jórészt felszámolta (bár a Városliget fasor villanegyede máig őrzi a nyomait).
A Sacré-Coeur nővérek jezsuita lelkiségű, francia alapítású női szerzetesrend, fő hivatásuk kezdettől fogva a leánynevelés volt. Épületeik történetét Vincze Miklós dolgozta fel hosszabb cikkben, amiből kiderül, hogy 1883 és 1897 között több szakaszban, az oktatás változó igényei szerint húzták fel a szabálytalan alaprajzú, neoromán stílusú épületcsoportot. Legszebb része a Bernárt Győző által tervezett, egykor szobrokkal és festményekkel gazdagon díszített kápolna volt, amit nemcsak az apácák és a növendékek használtak, hanem világi hölgyek részére is szerveztek zárt lelkigyakorlatokat, és a környék lakói számára is templomként szolgált a Thököly úti templom felépítéséig. A legrégebbi épületrész az Ajtósi Dürer sorra néző zárda volt, főbejárata a kiterjesztett karú Jézus szobrával, ehhez épült hozzá keresztszárnyként a kápolna és az iskola 1893-1895-ben, 1897-1898-ban pedig a megvásárolt Pálma (Zichy Géza) utcai saroktelken a többi épületnél egyszerűbb, kétemeletes téglaépületet húztak fel az elemi iskola számára (ez látható fent a jobb oldali képen).
A Szent Szív Intézet oktatási intézményei folyamatosan változtak, de több mint hatvan évig ez volt a legfontosabb katolikus egyházi leányiskola Budapesten az angolkisasszonyoké mellett.
„A Sacre coeur tanintézetei jelleg szerint internatusra és külsőre oszlanak. Az internátus elemi és felsőbb leányiskolát, a külső egy 6 osztályú elemi iskolát és az ezt elvégzett tanulók számára egy alkalmas kézimunka-osztályt foglal magában. Az iskola tisztán katholikus jellegű; az internátusba fizetők, a külsőbe nem fizető tanulók vétetnek fel. […] Érdeme ezen intézetnek főleg az, hogy 500 szegény tanulót ingyen részesít évenként a törvény követelte oktatásban” – írta a Fővárosi Közlöny 1898-ban.
A Sacré-Coeur elit rend volt, az apácák közül sokan arisztokrata származásúak voltak, és a bentlakásos leányinternátust is főleg jómódú családok gyermekei számára létesítették, hogy elsajátítsák mindazt, amit a kor elvárásai szerint egy jó családból való lánynak tudnia illett. Ugyanakkor a „külsős”, vagyis nem bentlakásos elemi iskolai képzéssel fontos szociális-oktatási missziót láttak el egy olyan korban, amikor a szegény lányok iskoláztatása még egyáltalán nem volt általános. Egy 1899-es Weinwurm Antal-fotósorozat megörökítette az intézet jól felszerelt, modern belső tereit, a tan-, háló- és rajztermeket.
A rend 1914-ben leánygimnáziumot hozott létre, de ezt már három év múlva átköltöztették a Mikszáth Kálmán térre egy önálló épületbe. Ez lett a legendás Sophianum, amelyben ma a Pázmány Péter Katolikus Egyetem bölcsészkara működik. A két háború közötti időszakban annyian akartak az apácáknál tanulni, hogy a polgári iskolát 1932/33-ban leánygimnáziummá alakították, és 1936-ban Philippineum néven önálló intézménnyé szervezték.
A hatholdas park mindvégig az intézet büszkesége volt. Az öreg Deák-nyaralót valamikor a 20. század első évtizedeiben lebontották (1936-ban már nem volt meg), de a kert öreg platánfáira vigyáztak, és folyamatosan egyre újabb dísznövényekkel és gyümölcsfákkal gyarapították. A park nagyobb része díszkert volt, de a délnyugati részén „bolgármódra művelt” konyhakertet alakítottak ki melegházakkal, amely az intézet konyháját is ellátta. Az apácák modern módon gondolkodtak a kert oktatási szerepéről: nemcsak a természetrajz órákat tartották kint, hanem évente megünnepelték a madarak és a fák napját is. „A növendékek sokat időzhetnek a szabadban és ott tölthetik pihenő idejüket, aminek egészségi és kedélynevelő hatását nem becsülhetjük eléggé” – írták a Philippineum 1936-os értesítőjében.
A kiváló iskola az 1948-as államosításig működött, amikor előbb csak átnevezték, 1949-ben azonban meg is szüntették, és az épületet a Szakszervezetek Országos Tanácsának Rákosi Mátyásról elnevezett központi iskolája kapta meg. Az ingatlan a szocializmus időszakában is fontos szerepet játszott: a Magyar Dolgozók Pártja, majd az MSZMP pártiskolája lett, 1968-ban pedig Politikai Főiskola néven közvetlenül a párt irányítása alatt álló, a rendszer utánpótlásképzését és ideológiai hátterét adó felsőoktatási intézménnyé alakították. 1971-ben a kert hátsó részén uszodát építettek, hivatalosan a hallgatók számára, de legalább annyira a pártelitnek, amelynek tagjai itt egymás közt lehettek, nem kellett az átlagemberek közé vegyülniük. Az uszodát és szaunáját a visszaemlékezések szerint Kádár János, Biszku Béla és Aczél György is rendszeresen látogatta. A 70-es években a Szent István Gimnázium melletti teleksávot teljes hosszában beépítették új épületekkel, köztük egy magasház jellegű kollégiummal, a régi Sacré-Coeur épületeket pedig emeletráépítéssel, toldalékokkal csúfították el, a kápolnát egy födém behúzásával és díszei eltüntetésével tönkretették. A zöld ebben az időben kezdett fogyatkozni, de az egykori park nagy része még így is megmaradt.
Ez az intézmény természetesen a rendszerváltás idején azonnal megszűnt. Az uszodát 1990-ben megnyitották a környékbeli iskolák gyerekei előtt, a kollégium toronyépületét Professzorok Háza néven a külföldi vendégoktatók szállásává alakították, illetve felsőoktatási irodákat és Európa Intézet néven Glatz Ferenc kezdeményezésére tudományos kutatóintézetet helyeztek el benne, amely Európa-politikával foglalkozott. A főépületet az ELTE bölcsészkara kapta meg, és egyre rosszabb állapotban a felsőoktatást szolgálta 2007-ig. Az uszoda műszaki okokból már 2006-ban bezárt, a főépületet viszont azért adta el az egyetem, mert nem volt pénze befejezni a Trefort-kerti campus rekonstrukcióját, és nem lett volna forrás a régóta esedékes felújításra sem. A folytatás ismert: jött Ehud Amir nagy tervekkel (lakópark, wellness központ), amiket azonban nem tudott megvalósítani, megnyílt a Dürer Kert, aztán 2018-ban megérkezett a Market, hogy mindent kiürítsen és majdnem mindent lebontson. Közben a főváros 2013-ban az egykori Sacré-Coeur épületeket védetté nyilvánította, ami mind építészeti szempontból, mind a történelmi jelentőségük okán teljesen indokolt lépés volt.
A telektömb tehát egyfajta zárványként megmaradt az időközben erősen átalakult környék közepén, és a 70-es évekbeli beépítések ellenére alapvetően zöldterület maradt. Kétféle beépítés határán helyezkedik el: egyik oldalról városias nagy bérházak és a Szent István Gimnázium tömbje határolja, a Zichy Géza és az Abonyi utca felől viszont egy-kétemeletes, kertes villák veszik körül. Ha megállunk a Városligetben a Királydomb tetején, most a bontások után, de még az új beépítés előtt, látszik az is, hogy micsoda lehetőséget hordozott ez a terület:
A minden oldalról széles és barátságtalan utakkal és tömör beépítéssel határolt Városliget ebbe az irányba kinyílik, és az Ajtósi Dürer sor túloldalán összeér a Dürer Kert zöldterületével, amit az Abonyi utca elegáns villái határolnak, sőt a látképben a Thököly úti domonkos templom is megjelent. A Liget legsúlyosabb problémáját lehetett volna itt enyhíteni: bővíthető lett volna a park (ehhez nyilván szükség lett volna az Ajtósi Dürer sor forgalomcsillapítására is, de ez egyébként is fontos lenne). A Városliget ugyanis túl kicsi ahhoz, hogy egy ekkora nagyváros központi közparkja legyen, és ez az egyébként szükséges funkciók összezsúfolódását okozza. A Liget-projekt keretében zajló parkfelújítás kétségtelenül a korábbinál civilizáltabb állapotokat teremtett, és behozott olyan szabadidős, sport és játszótéri elemeket, amikre komoly igény mutatkozik, de ezért nagy árat kellett fizetni: a park természetessége, történelmi tájképi kerti jellege gyakorlatilag megszűnt, a szűkös területet kerítések sokasága darabolja fel, rengeteg a burkolt felület. A válasz erre a problémára mindvégig ott volt az Ajtósi Dürer sor túloldalán:
a Ligetet itt 3,7 hektár zöldterülettel lehetett volna kibővíteni, ami a 80 hektáros összterülethez képest látszólag nem sok, de ez a rész teljesen alkalmas lett volna a történelmi park „kikönnyítésére”, és a szabadidőpark a Dürer Kerttel is jól együtt tudott volna élni.
2015-ben ezt még kormányzati oldalon is voltak, akik észrevették: Fekete Péter kulturális államtitkár ugyanis itt akarta elhelyezni az Állatkert mellől elköltöztetni tervezett Fővárosi Nagycirkuszt. A terv olyannyira komoly volt, hogy Lázár János bejelentette a Kormányinfón az Ajtósit mint lehetséges helyszínt a cirkuszművészeti oktatási és képzési központ számára, Fekete pedig ígéretet tett a Dürer Kertnek, hogy ettől még nem kell távozniuk, megpróbálják majd összehangolni a cirkuszközpont és a klub működését.
A dologból végül nem lett semmi, mert a tárgyalások kútba estek a terület megvásárlásáról. Csakhogy a tulajdonos projektcég csődje után az állam nyertes helyzetbe került, elvihette volna a telket, addigra azonban valami megváltozott. A cirkuszközpontot ma a Nyugati-pályaudvar melletti rozsdaövezeti területre szánják, 2021 novemberében pedig a Market-féle Dürer Park ingatlanfejlesztést nemzetgazdasági szempontból kiemelt projektté nyilvánították.
A kiemelő határozat új beépítési paramétereket állapított meg, és ezzel felülírta a zuglói Kerületi Építési Szabályzat addigi, szigorúbb előírásait. Egyszerűbben fogalmazva: minden szabályozási gátat eltakarított egy túlméretezett, a területet maximálisan kihasználó beruházás útjából. A tömböt felosztották négy telekre, a terepszint alatti beépítettséget 70%-ban, a terepszint fölöttit 50%-ban határozták meg, a kötelezően megőrzendő zöldfelület alig 30%. A megengedett legnagyobb épületmagasság 35 méter lett, miközben a környék egy-két emeletes villáinak átlagmagassága körülbelül 14-18 méter. Az állami szabályozás még arra sem ad garanciát, hogy a tömböt feltáró új sétányok nem lesznek a későbbiekben lezárva, és a fedett átriumot bizarr módon nem számolja bele a beépített területbe.
A fejlesztő az Octogon magazinban reklámcikkben mutatta be az első irodaház látványtervét, amit az ilyenkor szokásos módon azonnal landmark jellegűnek nyilvánítottak. Íme:
A beépítési koncepcióhoz egy neves nemzetközi építészirodát hívtak, a Lissoni Casal Ribeirót, de ez a magyar tervező által jegyzett épület valójában egy teljesen szokványos, monstrum irodaház, aminek nem a Városliget mellett lenne a helye, hanem kint a Váci úti irodafolyosón. A kiemelő határozat mellett a hatóságok más módon is hozzájárultak, hogy semmi ne állhasson a projekt útjában. A budapesti kormányhivatal kimondta, hogy semmi szükség előzetes környezeti hatásvizsgálatra, mert a beruházásnak jelentős környezeti hatása nincs – kérdés, hogy ha a fenti képen látható épületnek és a kétszintes mélygarázsának nincs jelentős környezeti hatása, akkor a hivatal szerint vajon mi az, aminek lenne. De hozzájárultak ahhoz is, hogy a védett épületből két részletben jelentős részeket elbontsanak: először az egykori elemi iskolát a Zichy Géza utca sarkán, majd a főépület iskolai szárnyának legalább felét is.
A kiemelt projektté minősítés jól láthatóan semmilyen közcélt nem szolgál ebben az esetben, éppen ellenlezőleg: azt könnyíti meg, hogy a magánérdek a közérdek szempontjait felülírhassa. A zuglói önkormányzatnak semmilyen jogosítványa nem maradt, hogy beleszóljon a folyamatba, lapunknak azt nyilatkozták, hogy „a bontási és az építési engedélyezési eljárások elindításáról és a határozatok kiadásáról Önkormányzatunk csak az ÉTDR felületen megjelenő nyilvános, rövid hirdetményekből értesül.” Természetesen így tervtanács elé sem kellett vinni az irodaházat. Az önkormányzat alkotmányjogi panaszt nyújtott be a kiemelő rendelet ellen, mivel álláspontjuk szerint a településrendezés nem elvonható önkormányzati feladat- és hatáskör, a településrendezéshez az építési törvény szerint mindig kötelező településrendezési terv, tervező és egyeztetési eljárás. Ez a beadvány fontos precedens, de a jelenlegi építkezést már biztos nem állítja meg, és azért arra is kevés esély van, hogy sikerülne a NER által ennyire előszeretettel alkalmazott jogi eszközt megsemmisíttetni.
Az első PR-cikkben a régi épületre vonatkozó látványterv még nem szerepelt, csak általánosságban írtak arról, hogy a zárda építészeti értékeit a méltatlan átalakítások után visszaállítják. A 24.hu túrta ki az ÉTDR felületére feltöltött látványterveket, hogy ez mit is jelent a gyakorlatban:
Talán nem véletlen, hogy ezzel nem nagyon akartak előállni, mert a szocializmus méltatlan átalakításai semmik ahhoz képest, ahogy ezt a szerencsétlen épületcsonkot beleerőltetik egy újabb nagy irodaházba. Ez nem örökségvédelem, hanem építészeti paródia, de a szomorúbb fajtából.
Joggal vetődhet fel a kérdés: miért hagyja a főváros, hogy egy védett értékével így elbánjanak? Ugyanazért, amiért Zugló is tehetetlenül nézi a terület túlépítését: a kiemelő rendelet elvont minden érdemi hatáskört.
„A szokásos esetben a védett épületek esetében a tervezés során településképi véleményt kell beszerezni, amelyet a főépítésszel folytatott egyeztetést követően adunk ki. Ezen egyeztetések során a tapasztalatok szerint a tervek sok mindenben fejlődnek, javulnak, kompromisszumok születnek – ami néha egészen kiváló megoldásokhoz vezet. A kiemelt beruházások esetében az engedélyezésnek nem feltétele a településképi vélemény beszerzése, így a tervek nem kerülnek elénk. Így történt ez az Ajtósi Dürer sori épület esetében is, melynek a bemutatott vázlatát a sajtóból ismertük meg” – mondja Erő Zoltán budapesti főépítész.
A végeredményre tehát gyakorlatilag semmilyen ráhatása nem volt az épületeket védetté nyilvánító fővárosnak, a kormányhivatalban dőlt el, hogy nagy darabokat le lehet bontani belőlük, és az is, hogy ekkora ráépítést kapnak. „A bemutatott esetben az aránytalan tető kimondottan kevéssé harmonikus, a ráépített épületrész nem segíti a történeti épületrész értékeinek felmutatását. A megfelelő szakmai kontroll hiányában készülő terv esztétikai értéke erősen megkérdőjelezhető, az új épület és a megtartandó épületrész viszonya az értékvédelem szabályait tekintve nem fogadható el” – ad utólagos szakvéleményt a tervről Erő Zoltán.
A Dürer Park beruházás állatorvosi lóként hordozza magán mindazokat a bajokat, amiket a magánfejlesztéseket kiemelt projektté minősítő jogszabályok előállítanak: fontos értékek mennek tönkre, az önkormányzatiság elve egyáltalán nem érvényesül, a magánérdek – különösen, ha NER-közeli befektetőről van szó – viszont akadálytalanul, minden más szempontot háttérbe szorítva. Utólag már csak sajnálkozni lehet, hogy a cirkuszközpont 2015-ös terve nem valósult meg. Inkább az elefántok jöttek volna.
Nyitókép: az egykori Sacré-Coeur-zárda bontása az Ajtósi Dürer soron (fotó: Bielik István / Válasz Online)
Ezt a cikket nem közölhettük volna olvasóink nélkül. Legyen támogatónk a Donably-n, az új, biztonságos, magyar fejlesztésű előfizetési platformon. Paypal, utalás és más lehetőségek itt >>>
