Fidesz-műhelyből jön Gattyánék programfelelőse – 7 tény, amely igazolja az új párt NER-kötődését
„Nincs kapcsolódási pontunk a NER-hez” – hangoztatja különböző interjúkban a Megoldás Mozgalommal ellenzéki szavazókra hajtó Gattyán György. Csakhogy a Válasz Online-nak legalább hét oka van arra, hogy ezt ne higgye el neki. Például: Fidesz-műhelyből jön a párt programtanácsának vezetője; a Miniszterelnökség államtitkára irányítja az üzletember „házi” sportszövetségét; a régóta államközeli – immár Tiborcz-érdekű – Gránit Bank a Gattyán-klub egyik legfontosabb pénzintézeti partnere. Ráadásul nemcsak a csúcsmilliárdos, hanem a nyitóképünkön mellette szereplő pártalelnök, Huszár Viktor is belelóg az úgynevezett legfelsőbb körökbe.
Ha egy pénzes szereplő beszáll a magyar politikába, rendre azzal magyarázza tettét, hogy eleget kapott a hazától, most már vissza is adna valamit, szolgálni szeretne. Illetve arra használná az üzleti életben szerzett tekintélyét, tapasztalatait, hogy betemesse az árkokat, egyesítse a szétszakított nemzetet, illetve felemelje a kitaszítottakat. Satöbbi. Ezt a kötelező kört Gattyán György nemrég a Telexen futotta meg, kinyilvánítván: „Mindenkinek a maga szintjén kell akár anyagilag, akár az elvégzett munkával társadalmi felelősséget vállalnia. Én személyesen is eljutottam abba a korba és mostanra egy olyan pozícióba, hogy ez a felelősségem egyre erőteljesebbé vált. Mi azért az elmúlt nyolc évben az alapítványainkon keresztül nagyon komoly munkát végeztünk Magyarországon, csak nem vertük nagy dobra. Megvásároltuk és társadalmi vállalásként üzemeltetjük a Kodolányi János Egyetemet, a Covid alatt a kórházakban segítettünk eszközökkel, pénzzel (…). A választási felkészülés során pedig láttuk, hogy olyan űr alakult ki, amiben van legalább kétmillió ember, akik teljesen magukra maradtak, elvesztették a hitüket a magyar államban, a kormányban, az ellenzékben, és őket nem képviseli senki.”
A szerteágazó üzleti tevékenységet folytató Docler-csoporttól a „pingpongfocit” menedzselő Teqball-érdekeltségeken át a Kodolányiig és a Megoldás Mozgalom nevű politikai formációig bővülő Gattyán-művek valójában nem egyszemélyes vállalkozás – hanem Gattyán György és a kevésbé ismert Borsányi Gábor, illetve Huszár Viktor hármassága. Utóbbinak van önállónak tűnő üzleti énje is; igazolható bizniszkapcsolatban áll például a Magyarországon állomásozó orosz Rahimkulov családdal, akik a Városháza-ügy és különböző kormánytámogatott projektek miatt mára szintén bekerültek a politikai közbeszédbe – de erről később.
Egyelőre maradjunk annál, hogy Gattyán György fennen hangoztatta a Telexnek és minden egyéb médiumnak, hogy „zéró kapcsolatunk van a NER-rel”. Ezt azért kénytelen újra és újra leszögezni, mert a közvélemény egy része azonnal „Rogán Antal-i mesterkedésként” dekódolta az üzletember ellenzékmegosztó pártalapítását. A Válasz Online találgatások helyett a tények pártján áll – két hónapja már igazoltuk, hogy létezik közös üzlete Gattyánéknak és a kabinetminiszter köreinek. Aztán mára találtunk további hat vaskos tényt, amely azt a határozott állítást mindenképp cáfolja, hogy „nincs kapcsolatunk a NER-rel”. Az alábbi hét pont közül tehát az első a korábbi feltárásunk ismétlése, a többi viszont új észlelés:
1. Rogán körei a Netlockban. Ahogy a NER titkos magántőkealapjairól szóló tavaly novemberi cikkünkben jeleztük, a Rogán Antal lakáslottós kedvezményezettjei által vitt Carion-csoport is kezel egy Columbus nevű „pénzeszsákot”, melyet részben az állami Eximbank forrásaival töltöttek fel. Aztán ez a Columbus Magántőkealap konkrétan 900 millió forintot fektetett Gattyán György e-aláírási rendszereket fejlesztő, európai piacokra készülő Netlock Kft.-jébe – tehát Rogán köreinek és a Megoldás Mozgalom elnökének bizonyíthatóan van közös üzlete. A Forbesnak nyilatkozva Gattyán azzal magyarázta e partnerséget, hogy a Netlockot, mint presztízscéget „mindenki meg akarta venni” – luxemburgiak, amerikaiak, magyarok –, de ő meg nem akarta eladni, ezért csak kisebbségi tulajdonosként engedte beszállni Columbusékat. A Telex is kérdezte a milliárdost erről az ügyletről, nekik azt mondta: „Gondoljanak bele; ha valaki meg akarja venni a házamat, és kiderül, hogy a vevőnek két lépcső után kapcsolata van a NER-hez, akkor én nem adhatom el neki a házamat? El fogom adni.” Ám ahogy írtuk, itt nem egy piaci jószág egyszerű adásvételéről van szó, hanem aktív üzlettársi viszonyról – tehát a Gattyán által hangoztatott, „nekünk nincs kapcsolódási pontunk a NER-hez” tétel biztosan nem igaz.
2. Fidesz-műhelyből érkező programgyáros. Gattyán György szinte minden vele készült interjúban hangsúlyozza, hogy bár ő ad arcot a Megoldás Mozgalomnak, szó sincs arról, hogy ez a párt valamiféle one-man-show lenne. És nemcsak a már említett Huszár Viktor és Borsányi Gábor alelnökök miatt tekinthető többszemélyesnek a produkció. A politikai alakulat következő kulcsembere, a programtanács elnöke például nem más, mint Szatmári Péter, a Docler Holding által fenntartott Kodolányi János Egyetem tudományos és fejlesztési rektorhelyettese – a Zsigmond Király Egyetem korábbi első embere. Szatmári mostani választási szerepvállalása ugyanakkor felettébb különös, hiszen ugyanő ezzel párhuzamosan a Fidesz pártalapítványa (Szövetség a Polgári Magyarországért) és a jegybank által közösen pénzelt Polgári Szemle folyóirat szerkesztőbizottsági tagja. Bónusz: a Docler-csoport Kodolányijának másik (általános) rektorhelyettese, Vizi László Tamás pedig „fusiban” a Kásler Miklós humánminiszter közvetlen befolyási övezetébe tartozó Magyarságkutató Intézet tudományos főigazgató-helyettese. (Az is az igazsághoz tartozik, hogy Vizi már viselte ezeket a titulusokat, amikor az egyetem két éve Gattyán portfoliójába került.)
3. Rahimkulov-kapcsolat a Megoldás Mozgalom alelnökénél. Az utóbbi hónapokban – az úgynevezett Városháza-ügy farvizén – az is megismerhette a leggazdagabb magyarországi (orosz) család történetét, aki korábban hírből sem hallott róluk. Rahimkulovék építtetik kormánytámogatással Európa egyik legnagyobb vasúti-közúti terminálját a magyar-ukrán határnál; nemrég ők vették át az Orbán Viktor török barátja által megálmodott magyarországi naperőmű-óriáshálózat egyik egységét (miközben az érintett szolárparkok többsége Tiborcz István köreihez került); ők invitálták Bajnai Gordont üzleti megbeszélésre a Városháza megvásárlásának szándékával a pesti Váci út 152-158. szám alá az egykori Láng Gépgyárhoz – vagyis a kormány által nemrég rozsdaövezeti akcióterületté nyilvánított zónába, ahol hamarosan nagy tömegben épülnek kedvezményes áfakulccsal árusítható lakások is. (Az ellenzék értelmezésében Orbán Viktor miniszterelnök a rozsdarendelettel különös pénzügyi kegyben részesítette a Putyinig érő Rahimkulov családot. Ezt a narratívát inkább erősíti, mint gyengíti, hogy – miként a Válasz Online most észrevette – a jogszabályt egy hónapja módosították, és a Láng Gépgyár mellett az Adnan Polat által fejlesztett új Közvágóhíd-városrészt is rozsdaövezeti akcióterületté avatták. Vagyis mintha tényleg a NER VIP-partnereire szabták volna a rendeletet.) De mi köze a Gattyán-pártnak a Rahimkulov-birodalomhoz? Miként Karácsony Gergely és az Átlátszó már pedzegette, a Megoldás Mozgalom alelnöke, Huszár Viktor ugyancsak érdekelt – az orosz család társaként – a Váci úti új Láng-negyed felépítésében. Sőt, a főpolgármester egyenesen a Rahimkulov família embereként beszélt Huszárról, aki a minap még a Fővárosi Önkormányzattal is bátorkodott tárgyalni az orosz fél képviseletében. Lapunk közvetlenül az érintettnél érdeklődött, az ő valóságérzékelése szerint ki mozgat kit, és tényleg Rahimkulovék kijárójaként van-e jelen az üzleti életben, vagy akár Gattyán György pártjában. Huszár Viktor határozottan állítja: „A Docler cégcsoport és Gattyán György sem üzleti, sem másmilyen kapcsolatban nem áll Rahimkulov úrral. Vele kizárólag nekem vannak személyes, a Doclertől és a Teqballtól független üzleti ügyeim.” Egyébként pedig, mint mondja, nehéz értelmeznie a főpolgármester rosszalló szavait a városházi tárgyalásairól, hiszen legutóbb – négy hónapja – az önkormányzat főépítésze hívta meg egy ingatlanfejlesztői szakmai interjúra. Ami pedig a Váci út Láng-projektet illeti, a helyszínt először a 28 éve az MSZP polgármestereként regnáló Tóth József kerülete (a XIII.) jelölte ki barnamezős területnek, majd a Karácsony Gergely vezette Fővárosi Önkormányzat is elkészítette a „Budapest lehetséges rozsdaövezeti akcióterületei” című tanulmányt (benne a Váci úti zónával). „A kormány rozsdaövezeti bizottságának küldött több száz oldalas dokumentációnkban éppen ezekre az anyagokra hivatkoztunk, mielőtt megszületett a vonatkozó rendelet”. Huszár Viktor „a személyét érintő kijelentésekre” reagálva mindehhez azt is hozzáteszi: „Nemzetközi cégek vezetőjeként rengeteg vállalkozóval vagyok kapcsolatban. Vannak közöttük jobboldaliak és baloldaliak, sőt, honlapomon található Orbán Viktorral és Medgyessy Péter korábbi kormányfővel közös fotó is. A Megoldás Mozgalom alelnökeként éppen a kettéosztottság ellen, az országért cselekvők összefogásáért dolgozom. A rozsdaügy is ilyen projekt – hiszen a területet kormánytól, politikai hovatartozástól függetlenül mindenki rendbe akarja tenni.” Summa summarum: a Gattyán-párt alelnöke nem tagadja, hogy élénk üzleti kapcsolatban áll a Rahimkulov családdal, de ennek nem tulajdonít sem a NER-ig, sem Oroszországig érő jelentőséget.
4. Egyéb orosz(barát) leágazások. A budapesti székhelyű Nemzetközi Cselgáncs Szövetség elnöke, a korábban a magyar fociéletben is aktív Marius Vizer bevallottan baráti kapcsolatot ápol Vlagyimir Putyinnal. Ennek diplomáciai hasznait már Orbán Viktor is élvezhette, például az orosz elnök 2017-es villámlátogatása idején; a két politikus a cselgáncs-világbajnokság „kísérőrendezvényeként” találkozhatott egymással. Az ifjabbik Marius Vizer szintén sportvezető – véletlenül épp a Gattyán–Huszár-féle Nemzetközi Teqball Szövetség főtitkára. Huszár Viktortól meg is kérdeztük, hogy került Marius Vizer hasonló nevű fia éppen az ő szervezetükhöz. „Sok éve találkoztunk vele egy nemzetközi sporteseményen. Érdeklődött az innovációnk iránt, megszerette a sportot és a nemzetközi kapcsolatok osztályon kezdett dolgozni a szövetségben, majd 2020-ban, többéves jó teljesítmény után, főtitkárnak neveztük ki.” Noha a fenti Rahimkulov-szál és a teqballnak is elkötelezett Vizer család Putyin-barátsága vélhetően nem függ össze direktben, akad még egy említést érdemlő oroszos tény. Annak idején a Heti Válaszban mi is megírtuk, mások szintén emlegették, hogy Gattyán annak idején egy oroszországi, IAFP nevű személyiségfejlesztő akadémián pallérozódott – és a Docler munkatársainak is tartottak ilyen „szcientológiaszerű” tréningeket. Ebből megint csak nem következik, hogy ma a Megoldás Mozgalom mögött „túlbuzogna” az orosz érdek, de a Gattyán-történetnek része az IAFP is.
5. A Teqball és a Miniszterelnökség „viszonya”. Miközben a Nemzetközi Teqball Szövetséget a Docler-vezérkar dominálja, a másfél éve alakult hazai szakszövetséget eleinte Gattyán György édesapja képivselte elnökként. Miután ő meghalt, a Magyar Teqball Szövetség beköltözött a Docler-cégbirodalom X. kerületi főhadiszállására (Expo tér 5-7.) és elnökké választotta azt a Janó Márk Ádámot, aki úgy „mellékesen” 2018-tól a Miniszterelnökség közigazgatási államtitkára.
6. A Docler, az egykori SZOT-szálló, a Diófa és a Gránit Bank. A cégjegyzékben Gattyán György és Huszár Viktor hivatalos lakcímeként a hazai elit luxustársasháza, az Elysiummá alakított rózsadombi volt SZOT-szálló szerepel. Ez az adat csakis azért tarthat számot közérdeklődésre, mert a Docler csoport – a tulajdoni lapok tanúsága szerint – az itteni lakások legnagyobb, már-már tömeges felvásárlója. Igen, jól olvasták, nem magánszemélyek (Gattyán vagy Huszár) tulajdonába kerültek a megszerzett és belakott hajlékok, hanem a Docler nevét viselő ingatlanbefektető alapokéba. Ezeket az alapokat pedig az a Diófa Alapkezelő menedzseli, amely Mészáros Lőrinc stábjától került át a NER-rel egyre intenzívebben üzletelő Jellinek Dánielhez. Nem mellékesen: mindegyik itteni Docler-lakást az ugyancsak rendszerkompatibilis – nemrég Tiborcz István befolyási övezetébe sodródott – Gránit Bank több százmilliós jelzálogjoga terheli. A régóta az állam és a Fidesz közelében működő pénzintézet egyébként stratégiai szövetségese a Gattyán-közösségnek: a Kodolányi János Egyetem tavaly együttműködési megállapodást is kötött a Gránittal.
7. Huszár Viktor egyéb fideszes kapcsolódásai. A cégjegyzék adatai szerint Huszár Viktornak emblematikus fideszes potentátokkal is vannak közös vállalkozásai. Például a Békement első sorában megvillanó kőbányai fideszes exképviselővel, Tamás Lászlóval (Rivers Investment Kft., Keystone Investment Kft.), aki egyebek mellett arról híres, hogy tőle vette meg az állam a leendő budai szuperkórház helyszínét. Kérdésünkre Huszár Viktor azt mondja, „ezek inaktív cégek, érdemi üzleti tevékenységük és eredményük nincs, a beszámolók nyilvánosak. Tamás úr teqball-ügyben keresett meg sok éve, több üzleti ötletről is egyeztettünk, ám ezeket egyelőre nem indítottuk el”. Szintén a cégnyilvántartás igazolja, hogy a Megoldás Mozgalom alelnöke együtt üzemeltet egy foglalkozás-egészségügyi érdekeltséget (FMC Kft.) a Fidesz volt egészségpolitikusával, a Pest Megyei Flór Ferenc Kórház jelenlegi vezetőjével, Trombitás Zoltánnal. (Neki a fia is jól ismert fideszes körökben: Trombitás Kristóf Keresztély a kormánypropagandában utazó Megafon Központ munkatársa.) „A tulajdonrészt orvos édesapám halála után örököltem a családi egészségügyi cégben” – hangsúlyozza Huszár Viktor.
A fenti hét pont összegzése: nem állítjuk, hogy Gattyán Györgynek és társainak a Fidesz osztotta ki a választási szerepeket. Erre ugyanis nincs bizonyítékunk. Az az erőltetett mondás viszont, hogy nekik aztán nincs is kapcsolódásuk, közös halmazuk és üzleti érdekük a NER-rel, a tények ismeretében sajnos életszerűtlen, átélhetetlen, hogy ne mondjuk: hamis.
A cikkben szereplő cégadatokat az Opten Kft. szolgáltatta.