„Kilépni nem akar Orbán, de azért még kisodródhat” – Azonnali-főszerk a Válasz Online EU-vitájában
„Ha Orbán Viktort utálják (márpedig most sokan utálják), akkor az előbb-utóbb konkrét politikai cselekvésben is testet ölthet. Ha a magyar miniszterelnök folyamatosan »szúró, viszkető érzést« okoz az EU vezetői többségének, akkor elfogyhat körülötte a levegő” – véli Kósa András. Az Azonnali főszerkesztője a Válasz Online EU-s vitasorozatában szólal meg, s noha Szent-Iványi István cikkére már nem volt módja reagálni, vitatja Bojár Gábor írásának és az arra reagáló, kormánypárti véleményt közlő Demkó Attilának állításait is. A minőségi vita folytatódik.
Mindig jó tartalmas és színvonalas vitába bekapcsolódni, erre teszek kísérletet, mert úgy érzem, a magyar uniós tagsággal és az arra leselkedő vélt, vagy valós veszélyekkel kapcsolatban Bojár Gábor és Demkó Attila is felvet megfontolandó szempontokat, ugyanakkor mindketten tévednek és/vagy túloznak másokban. Bojár Gábor szerint azzal, hogy uniós közös nyilatkozatokat torpedózunk meg, valójában belülről bomlasztjuk az EU-t „Putyin trójai falovaként”; míg Demkó Attila azzal érvel: ezek a nyilatkozatok semmit nem számítanak, a nagy döntésekben követtük a fősodort, Orbán nem akar kilépni, ezt számtalanszor elmondta már. Egyébként pedig éppen az EU hagyott cserben minket a határon túli magyarokkal kapcsolatban. Különben sem rajtunk múlnak a nagy, súlyos világpolitikai ügyek, így „bomlasztani” sem tudjuk őket. (Vagyis – állítja Demkó Attila, aki egyébként jó ismerősöm, ennyit el kell árulnom itt az elején – merjünk csak nyugodtan kicsik lenni, az ezzel arányos felelősséggel.)
Egyetértek Demkó Attilával: szerintem sem akar kilépni Orbán Viktor, és szerintem sincs túl sok világpolitikai jelentősége annak, ha nem szavazunk meg egy ujgurok mellett kiálló közös uniós nyilatkozatot. Egy ilyen hallatán egyébként is Pekingtől Moszkváig hallani, ahogy a Kínai Kommunista Párt Központi bizottságának tagjai hangosan röhögnek, majd beülnek a szolgálati autójukba, amelyet talán éppen Hszincsiangban gyártottak a Volkswagen konszern ottani üzemében. Az üzem pedig köszöni szépen, jól érzi magát. Olyannyira, hogy Herbert Diess, a vállalat vezérigazgatója nem is tud semmilyen elnyomásról. (Ezért is hihetetlenül cinikus, hogy a VW eközben a nyári foci Európa-bajnokságon arra verte magát, hogy jól kiszámított üzleti megfontolásból, természetesen a legkisebb kockázat nélkül szivárványszínekben hirdetett.) Bojár Gábor tehát ebben valóban téved. De téved Demkó Attila is, ha következetesen negligálja a tényt, hogy Orbán Viktor ugyan nem akar kilépni az EU-ból, de folyamatosan úgy csinál, mintha egyébként ezen járna az esze és permanens EU-ellenes retorikát használ. (Nem, nem arra gondolok, hogy „Brüsszelt nem szabad kritizálni”, kifejtem alább.)
Vajon jó ötletnek tűnt David Camerontól 2013. január 23-án, hogy választási kampányfogásként bejelentse: ha nyernek, kiírja a népszavazást a brit uniós tagságról? Az adott pillanatban biztosan. Aztán láttuk, mi lett belőle… Meg Cameronból is. Akinek természetesen esze ágában sem volt kilépni, pontosan tudta, hogy jobb nekik bent, csak hát tett valamit (ráadásul időben jóval a 2015-ös választás előtt), amiből már nem volt visszaút, kénytelen volt tartani magát az ígéretéhez. (Mondjuk Orbán Viktorból kinézném, hogy egy ilyen helyzetben egyszerűen elfelejti, mit is ígért, de ez egy másik írás tárgya lenne.) Aztán jött a több éves politikai infernó, a kétségbeesett loholás a UKIP kampánya és a Cameron számára is váratlan intenzitással magasra csapó EU-ellenes indulatok után, majd a kilépés és a bukás. Cameron tehát nem kilépett az EU-ból, hanem kisodorta az országát.
Miért ne fordulhatna elő ugyanilyen Orbán Viktorral is? Hiszen a szemünk láttára csinálta már meg ezt az elmúlt években a Fidesszel és az Európai Néppárttal. Ki akart lépni Orbán az EPP-ből? Természetesen eszében sem volt. Tudta, hogy ott a legkényelmesebb neki, van minden: pénz, paripa, fegyver, parlamenti alelnöki, bizottsági-elnöki tagság, nagy befolyás, sok forrás konferenciázgatásra – csak, hogy a legfontosabbakat említsük. (Egyetlen fideszes EP-képviselővel nem beszéltem, aki komolyan ki akart lépni.) De 2019 elején valamiért jó ötletnek tűnt teleplakátozni az országot Soros György és Jean-Claude Juncker arcmásával a „bevándorlást ösztönző brüsszeli tervekről”. Nincs kétségem afelől, hogy a Fidesz kampánycsapata a legprofibb munkát végezte: felmérték, hogy a már agyondémonizált Soros György mellett az Európai Bizottság elnöke is beindítja azokat a zsigeri ösztönöket a párt szavazóiban, amelyekre Habony Árpádék már régóta játszanak. (És igen, ennek része az is, bármennyire is tagadja maga Orbán Viktor akár, hogy Soros egy „mocskos zsidó” – mert sok „polgár” társunk dekódolja így az üzenetet.) Végtére is
a már valóban kifutó szériás, habókos Juncker nem tűnt kockázatos célpontnak. Csakhogy itt is hiba csúszott a számításokba. A Fidesz által egyébként impotens társaságnak láttatott Néppárt összekapta magát és választás elé állították Orbánt. Ő pedig innentől futott az események után. Hiába jöttek a bocsánatkérések, a kétségbeesett (és komikus) párttagság-önfelfüggesztés, a Fidesz két év alatt szépen kipörgette magát a Néppártból.
Emlékszünk még a magabiztos(nak tűnő) nyilatkozatokra arról, hogy ha végül mégis szakításra kerül a sor, akkor Orbán majd viszi magával a Néppárt tagpártjainak harmadát, és hipp-hopp megalakítja saját frakcióját az Európai Parlamentben? Bejött a Nagy Stratéga terve? És ehhez „csak” annyi kellett, hogy Orbán megutáltassa magát a Néppárt politikusainak többségével, és elérje, hogy személye, programja már belpolitikai szempontból legyen kínos több fontos miniszterelnök-társa számára. (Emlékszünk, micsoda büszkeség uralta a kormánymédiát 2017-ben, amikor Orbán Viktorról vitatkozott hosszú percekig a német választási kampányban egy tévévitában Martin Schulz, az SPD kancellárjelöltje és Angela Merkel? Korai volt az öröm.) Demkó Attilának nálam biztosan több tapasztalata van a nemzetközi szervezetek működését és általában a nemzetközi politikát illetően, de azt szerintem ő sem cáfolja, hogy a hideg racionalitás mellett időnként szerepet kap a kémia is az egyes aktorok egymás közti interakcióiban. Ha Orbán Viktort utálják (márpedig most sokan utálják), akkor az előbb-utóbb konkrét politikai cselekvésben is testet ölthet. Ha a magyar miniszterelnök folyamatosan „szúró, viszkető érzést” okoz az EU vezetői többségének, akkor elfogyhat körülötte a levegő.
Mindez persze még mindig nem elég a kisodródáshoz, meg miért is akarná a német nagytőke, hogy kilépjünk, amikor olyan jól érzi itt magát? Utóbbi tény, de egy ilyen írásban megereszthetünk egy-egy bátrabb gondolatmenetet is. Mi van akkor, ha az Orbán Viktor által lenézett Nyugat tényleg úgy becsicskul Sorosnak és az LMBTQ-nak, hogy a német vásárló számára már valóban ciki lesz Kecskeméten gyártott Mercedest, Győrben a szerelőszalagról legördülő Audit venni? Ha ezek a cégek a „túlhajtott identitáspolitikai őrület” következtében már gazdasági kárt szenvednek amiatt, hogy Orbán Viktor a lovát ugratja Brüsszel és a gender ellen? Akkor bizony arrébb költöznek majd egy házzal. (Mellesleg: mondhatja bárki, hogy de például Orbán Viktor az egyik legnagyobb híve az Európai Védelmi Uniónak, csak ehhez sajnos közös kül- és biztonságpolitika is kellene. Azt viszont ott szabotálja, ahol csak lehet.)
Jó, jó, de azért ennyire mégsem feszíti túl a húrt Orbán Viktor – mondhatná Demkó Attila barátom. De mi van, ha úgy jár, mint Cameron? Ha egyszer csak kicsúszik a keze közül, hogy folyamatosan a közvélemény unióellenes indulataira játszik? Mert arra játszik, ez nem kérdés.
A Nyugat, az „értékeit vesztett EU”, amelybe Kövér László ma már be sem lépne – ugye tudjuk, hogy ezek kevésbé cizelláltan rezonálnak sok választóban? Nem tudom, járt-e már Demkó Attila Fidesz-tüntetésen vagy békemeneten, de érdemes lenne meghallgatnia, hogy ott hogyan vélekednek az Európai Unióról és általában a Nyugatról, a nyugati értékekről. Vagy elég csak azt megnézni, a közösségi médiában sok kormánypárti mit gondol Putyinról és mit Ukrajnáról. De mit várjunk, ha Bayer Zsolt a Polgárok Házában így beszél a közönségnek: „soha nem gondoltam volna, hogy egyszer úgy fogom utálni az amerikaiakat, mint egykor az oroszokat, és úgy bírom majd az oroszokat, mint régen Amerikát”? A Fidesz kommunikációs vegykonyhájában már hosszú évek óta főzögetik az elixírt, amelynek (mellék)hatására a ma még nagyrészt EU-párti szavazótábor egyik reggel akár úgy is ébredhet, hogy ki velünk Európából!
Talán nem kellene megvárni, hogy így legyen.
Nyitókép: AFP/Kisbenedek Attila
Ezt a cikket nem közölhettük volna olvasóink nélkül. Legyen támogatónk a Donably-n, az új, biztonságos, magyar fejlesztésű előfizetési platformon. Paypal, utalás és más lehetőségek itt >>>
