Németország a hadseregére költ, a semleges államok fegyvert küldenek – új Európa alakul az orosz invázió miatt
Ukrajna orosz megtámadása alapjaiban alakította át az európai politikát: nemcsak soha nem látott szankciókat fogadott el hétvégén az Európai Unió, de évtizedes tabuk is megdőltek. A hagyományosan semleges Svédország, illetve a szinte 100 százalékban az orosz gáztól függő Finnország fegyvereket küld Kijevnek, a hadseregétől történelmi okokból irtózó Németország pedig az idei orosz védelmi költségvetés dupláját, 100 milliárd eurót fordít újrafegyverkezésre. Az Európai Unió soros elnökségét betöltő Franciaországban is komoly átrendeződés zajlik: az elnökválasztási kampányban nő a Kijev kérésére Putyinnal tárgyaló Emmanuel Macron népszerűsége, miközben az invázió előtt még Kreml-barát hangokat balalajkázó jobboldali radikális jelölteké csökken. Helyzetjelentés Párizsból.
Soha ennyire nem tűnt még gyorsnak a történelem. Múlt csütörtökön Oroszország inváziót indított Ukrajna ellen, s ez alapjaiban forgatja fel a második világháború után kialakult rendet. A világsajtót és a közösségi hálókat érthetően a háború fejleményei, civilek, ártatlan áldozatok tengernyi szenvedése uralja. Pedig az orosz agresszió az Európai Unión belüli tektonikus változásokat is elindított. A legendásan lassú, a külpolitikában az egyhangúság szabálya miatt hatékony lépésekre az eltérő tagállami érdekek miatt sokszor képtelen EU egy hétvége alatt történetének legerősebb szankcióiról döntött. Kizárták a legjelentősebb orosz bankokat a SWIFT bankközi kommunikációs rendszerből, ellehetetlenítve működésüket. A szankciók befagyasztották az orosz jegybank nyugati országokban tartott vagyonát, ami a 640 milliárd dolláros tartaléknak nagyjából 40 százalékát teszi ki. Ez azért fontos lépés, mert a külföldi forrásokhoz való hozzáférés korlátozása révén az orosz jegybank kezét megkötötték, hiába szeretné devizaeladással erősíteni a rubelt. Szankciós listára tettek továbbá számos orosz oligarchát és politikust, akik nem léphetnek be az EU területére és nem férhetnek hozzá a tagállamokban tartott vagyonukhoz.
Betiltották az Európai Unió területén a Kreml szócsöveként működő RT (korábban Russia Today) televízió és Szputnyik médiaszolgáltató tevékenységét, illetve lezárták az uniós légteret az összes orosz kereskedelmi- és magángép előtt.
Mivel a szankciókhoz az Egyesült Királyság, az Egyesült Államok, Kanada, Ausztrália is csatlakozott, illetve bizonyos elemeit bevezette a semlegességére mindig kényes Svájctól fontos ázsiai országokig (Japán, Szingapúr, Tajvan, Dél-Korea) több gazdaságilag potens állam, Oroszország hétfő reggel gazdasági katasztrófára ébredt. A rubel elveszítette értékének harminc százalékát, s az orosz polgárok tömegei kétségbeesetten próbálnak valutát vásárolni. A korlátozások az európai és az amerikai vállalkozásoknak is igen fájnak, hiszen például a BP azonnal eladta az orosz Rosznyeftben meglévő részesedését. Kiszállt orosz cégeiből a Shell is – mindkét energiaórás hatalmas veszteséget volt kénytelen elkönyvelni.
Noha a szankciók az energiaszállításokat nem érintik, Oroszországot lényegében levágták a világgazdaságról – amiképpen nem vehet részt az idei futball-világbajnokságon, úgy a nemzetközi kereskedelemben is pária lett.
Oroszország ukrajnai inváziója az EU egységbe forrasztása mellett egy másik, többévtizedes status quót is megdöntött. Az Európai Unió (és a világgazdaság) egyik vezető hatalma, Németország sötét történelmi múltja miatt deklaráltan irtózott a fegyverkezéstől. A pacifista közvélemény már egy német kézben tartott gépkarabély látványára allergiás volt. Nem is tűrte volna el, hogy egy német kancellár a hadsereg fejlesztésére áldozzon pénzt, paripát és fegyvert: ennek következtében a Bundeswehr az ország súlyához képest méltatlan állapotba került, amint azt a német hadsereg vezérkari főnöke nemrég önkritikusan beismerte.
Ehhez képest vasárnap megtörtént az elmúlt harminc év egyik legjelentősebb európai biztonságpolitikai fordulata. Olaf Scholz német kancellár bejelentette ugyanis, hogy még az idén százmillárd eurós (ez összesen 113 milliárd dollár) alapot hoznak létre a német hadsereg modernizálására és felfegyverzésére. Összehasonlításul: a most Ukrajnában harcoló orosz hadsereg éves költségvetése 61 milliárd dollár. Két év múlva Németország GDP-jének több mint két százalékát költi majd hadseregére, amely NATO-vállalást nagyon régen teljesített.
Scholz még ennél is tovább ment. Berlin a konfliktus kezdeti szakaszában azt is megtiltotta, hogy balti államok továbbadják az ukránoknak a Németországtól vásárolt fegyvereket, s segítségként ötezer sisakot küldött Kijevbe. (Vitalij Klicsko kijevi polgármester dühöngve javasolta, hogy legközelebb párnákat legyenek szívesek postázni.) Most viszont ezer páncéltörő gránátot és ötszáz Stinger föld–levegő rakétát küld a harcban álló ukránok megsegítésére. Lépésével Németország csatlakozott a megtámadott fél segítségére fegyverekkel siető európai országok egyre szélesebb táborához.
Ez messze nem csupán a harchoz szokott nagyhatalmak kiváltsága: Észtországtól Finnországon át Portugáliáig küldenek az uniós tagállamok harci eszközöket.
Vlagyimir Putyinnak még a többévszázados svéd semlegességet is sikerült megtörnie. Svédország, amelynek legsúlyosabb konfliktusai mostanában legfeljebb abból fakadtak, ha a külföldi IKEA-áruházak éttermeiben elfogyott az áfonyaszósz, szintén beáll a sorba. A skandináv állam ötezer páncéltörő gránát mellett golyóálló mellényeket, sisakokat és katonai élelmiszercsomagokat küld Ukrajnába. Még az a korábban elképzelhetetlen helyzet is megtörténhet, hogy a szintén örök semleges Finnország belép a NATO-ba: jelenleg 53 százalék a támogatók és 28 százalék az ellenzők aránya, míg nemrégiben ez még fordítva volt.
Múlt héten a Válasz Online Párizsban tapasztalhatta meg, mekkorát változott Európában a közhangulat. Először összerándultunk, amikor az Északi pályaudvarnál megláttuk a fegyveresen járőröző katonákat, aztán rájöttünk: ők alighanem még az előző válság, az iszlamista terrorfenyegetés miatt járják az utcákat. De ha ez még nem is látszik az utcákon, az orosz invázió az európai politikához hasonlóan Franciaországban is tektonikus változásokat indított el. Talán még soha nem beszéltünk ennyit 1956-ról külföldön, mindenki az orosz városostromokkal kapcsolatos budapesti tapasztalatokra volt kíváncsi.
Franciaország több ok miatt is érdemes a figyelemre. Egyrészt Emmanuel Macron elnök a háborút megelőzően ingázott Kijev és Moszkva között, hogy közvetítsen. Noha kudarcot vallott, az európai és amerikai szövetségesek támogatásával, az Európai Unió Tanácsának soros elnökeként továbbra is folytatja békemisszióját: hétfőn Zelenszkij ukrán elnök kérésére telefonon beszélt Vlagyimir Putyinnal. Érdekes továbbá a francia példa azért is, mert Magyarországhoz hasonlóan az ország választások előtt áll, az államfőről döntenek április 10-én – a belpolitikát most náluk is nagyban befolyásolja a külpolitika. És Magyarországhoz hasonlóan az oroszbarát politika hirtelen irányt váltott: a radikális jobboldali Éric Zemmour, Marine Le Pen és a szélsőbaloldali Jean-Luc Mélenchon egyként ítélte el az orosz agressziót.
„Emmanuel Macron kudarcot vallott a közvetítési szándékával, de legalább megpróbálta. Abban hibázott, hogy az orosz támadás előtt nem sokkal a rá sajnos jellemző arroganciával túl korán jelentette be a Joe Biden amerikai és Vlagyimir Putyin orosz elnök közötti lehetséges találkozót” – magyarázza lapunknak Sylvie Kauffmann, az European Council on Foreign Relations (Európai Külkapcsolatok Tanácsa) nevű külpolitikai agytröszt igazgatótanácsának tagja, a Le Monde napilap külpolitikai kommentátora. Szerinte nemcsak a francia elnök, más sem nagyon hitte el, hogy Putyin háborút indít majd. Noha visszatekintve voltak aggasztó jelek: Macron moszkvai tárgyalásairól visszatérve arra panaszkodott, hogy egy teljesen megváltozott emberrel találkozott. Míg Putyin 2019-ben a francia elnökök nyári rezidenciáján, Brégançonban jókedvűen viccelődött vendéglátójával, a mostani moszkvai tárgyalásokon órákon keresztül sorolta a Nyugat részéről Oroszországot ért vélt vagy valós sérelmeket. Macronnak az volt a benyomása, hogy semmilyen módon nem tudja befolyásolni az orosz elnököt.
Mint láttuk, az Európai Unió politikája egy hétvége alatt gyökeres fordulatot vett, s ez igaz Franciaországra is. Emmanuel Macron szombaton tartotta volna első választási nagygyűlését, amelyet a háború miatt elhalasztottak. (Hivatalosan még mindig nem jelentette be jelöltségét, erre március 4-ig van lehetőség.) A történelem ismétli önmagát, mindössze 45 nappal a választás előtt ugyanúgy egy orosz háborús helyzetet kell kezelnie, mint két elődjének. Nicolas Sarkozy 2008-ban hozott tető alá egy fegyverszünetet a grúziai háború idején (akkor Franciaország szintén az EU soros elnöke volt), míg 2014-ben François Hollande a minszki megállapodások megkötésén serénykedett. Egyelőre úgy tűnik, Macron válságkezelését (vagy legalábbis a próbálkozásokat) értékelik a franciák: egy friss felmérés szerint 58 százalékuk szerint az elnök jól végzi a dolgát és 28 százalékuk biztosan rá szavaz az elnökválasztás első fordulójában.
Csökkent ellenben az orosz invázió előtt közvetlenül is az orosz bizonyítványt magyarázó és Ukrajnát hibáztató jobboldali radikálisok népszerűsége. Marine Le Pen támogatottsága ugyan csak fél százalékkal gyengült az elmúlt napokban (így most 16 százalék szavazna rá), viszont a hozzá hasonlóan nemrég Orbán Viktor miniszterelnök vendégeként Budapesten járt Éric Zemmour másfél százalékot veszített népszerűségéből. Azért Marine Le Pennek is fájhat a feje. Másfél millió példányban nyomtattak ki egy szórólapot, amelyen nemzetközi beágyazottságát bizonyítandó Vlagyimir Putyinnal mosolyog – a szomszéd állam ellen inváziót indító politikussal díszített brosúrát visszavonják és bezúzzák.
Most minden szem az unió Németország után második legbefolyásosabb gazdasági mutatóira szegeződik: vajon a kemény, Franciaország számára is fájdalmas szankciók gazdasági hatásai vagy Macron nemzetközi aktivitása határozza meg jobban a választók valóságérzékelését áprilisban?
„A benzinár-növekedés valódi probléma lehet, mert Macron elnökségének eddigi legkomolyabb próbatétele, a sárgamellényesek tiltakozása a dízel drágulása miatt indult el 2018 őszén” – mondja Catherine Chatignoux, a Les Echos című gazdasági napilap munkatársa. Két euró lehet a lélektani határ, amelyet máris alulról karcol a benzin ára – nem véletlen, hogy a kormányzat árstopon gondolkozik. A szakújságíró szerint a háború és gazdasági következményei meghatározzák az elnökválasztási kampány hátralévő részét, amely eddig leginkább az Éric Zemmour által felvetett témákról (bevándorlás, nemzeti identitás, iszlám) szólt.
Franciaország annak ellenére kénytelen gazdasági következményekkel szembenézni, hogy sem Oroszország, sem Ukrajna nem tartozik a fontosabb gazdasági partnerei közé. A Kincstár adatai szerint Franciaország 6,5 milliárd euró értékben exportált Oroszországba és 9,7 milliárd euró értékben importált onnan, ezzel 17. helyen állt a kereskedelmi partnerek között. Messze nincs annyira kiszolgáltatva az orosz energiaimportnak, mint más európai ország: gázszükségletének mindössze 24 százalékát szerzi be a keleti nagyhatalomtól.
Igaz, a jelenlegi helyzetben még a keleti gáznak jobban kiszolgáltatott Németország és közép-európai államok a kemény válasz pártján állnak. Erre jó példa a már említett Finnország, amely nemcsak a NATO-hoz közeledik, de gépkarabélyokat, lőszert, páncélelhárító eszközöket is küld Ukrajnának – pedig gázszükségletét 94 százalékban orosz importból fedezi. (A magyar kormány még azt is megtagadta, hogy légterén áthaladjanak a fegyvert szállító repülők.)
Jelek mutatnak arra, hogy a francia kormány is keményíti álláspontját: miközben Macron tárgyal Putyinnal, gazdasági minisztere azt találta mondani, a gazdasági szankciók célja, hogy „az orosz gazdaság összedőljön”. A feszült helyzetben feleslegesen kakaskodó mondat órákon belül kiváltotta az orosz dühöt. Dmitrij Medvegyev volt miniszterelnök, a Nemzetbiztonsági Bizottság alelnöke Twitter-oldalán arra figyelmeztetett, hogy a „gazdasági háborúk nagyon könnyen alakulhatnak át igazi háborúkká”.
A retorikai ütésváltások jelzik, mekkorát fordult egy hét alatt a világ Európában – reménykedjünk, hogy megállunk a nagyhatalmi szájkaraténál.
Nyitókép: a Bundeswehr díszőrsége a német kancellári hivatal előtt Berlinben 2020. február 19-én (fotó: NurPhoto/Emmanuele Contini)
Ezt a cikket nem közölhettük volna olvasóink nélkül. Legyen támogatónk a Donably-n, az új, biztonságos, magyar fejlesztésű előfizetési platformon. Paypal, utalás és más lehetőségek itt >>>
