„Úgy kezelnek, mint a kormány kollaboránsait, pedig…” – egyházi iskolák és a sztrájk
Több száz egyházi iskolai tanár is részt vesz a pedagógusok tiltakozó akciójában, magasabb bért, kisebb munkaterhet, jobb oktatási körülményeket, sztrájkhoz való jogot követelve, holott az állam több pénzt ad az egyházi iskoláknak, mint a sajátjainak. De ha így van, miért nem magasabbak ott jelentősen a tanári bérek? A Válasz Online hat egyházi iskola 11 tiltakozó pedagógusával vette végig a leckét, hogy megértsük, miért érzik úgy magukat az állami iskolák mellett, mintha egy süllyedő hajó közelében levő mentőcsónakban ülnének, hogyan nehezítik meg az oktatásügy hibás döntései az ő életüket is, és mi alapján hozzák meg a döntésüket március 16-ára, amikorra a szakszervezetek országos sztrájkot, tiltakozó akciót hirdetnek. (A cikkünkben csak keresztnévvel szereplő tanárok nevét kérésükre megváltoztattuk.)
– Az elmúlt 15 évben majdnem kétszeresére nőtt a tantestületünk létszáma – ezzel érzékelteti a tanárnő, miért csatlakozott az ország egyik legjobb egyházi iskolájának pedagógusaként a polgári engedetlenségi mozgalomhoz. Nem éppen erős bizonyíték alulfizetettségükre, látszólag. Inkább arra gondolnánk, még vonzóbb is lett az iskolájuk az utóbbi években. Ám a némettanár csak hatásszünetet tart, mindjárt sorolni kezdi az okokat: – Az informatikatanárunk beadta a felmondását, őt négy emberrel tudtuk pótolni, mert nem találtunk főállású szaktanárt. Az angoltanár helyére hárman jöttek, annyira alacsonyak lettek a bérek, nagy a munkaterhelés és rosszak a munkakörülmények, hogy szinte lehetetlen főállású pedagógust felvenni – mondja Judit.
„Hobbitanárt” viszont lehet, aki a kenyérkereső munkája mellől beugrik heti néhány órára. Meg „szívességtanárt”. Öregdiákot, aki elvállal egy osztályt. Vagy egyetemi oktató szülőt, aki érti, milyen kényszerhelyzetben vannak: ha nincs fizika- vagy kémiatanár, akkor vége az informatikusnak, orvosnak, mérnöknek készülő tanulók álmainak. Heti egy-két órára beáll hát középiskolai tanárnak, azután fut tovább. Országosan 25 százalékos a részmunkaidős és az óraadó tanárok aránya a gimnáziumokban.
A tanárhiány következménye, hogy az angolt és hittant főállásban tanító Kinga órarendjében heti három órához H betű van írva, ami azt jelenti: bár nincs saját órája, ott kell ülnie és kötelező helyettesítenie, ha hiányzik valaki. A részmunkaidősök gyakran kiesnek, viszont csak ritkán helyettesítenek, a főállásúak viszik a vállukon az iskolát.
Máshol egyetemi hallgatókat hívnak tanítani, a gyakornokokat terhelik túl, pedagógiai asszisztenssel, diploma nélküli személyekkel oktatnak. Az általános iskolákban a természettudományos tárgyaknál országosan a tanárok tíz százaléka hiányzik, a gimnáziumokban négy százalékban nem az adott szaknak megfelelő képzettségű tanár tanít. És nem, nem csak a kémia-, a fizika- meg a matektanárok esnek ki a sorból. Magyartanárból is kevés van.
– Ne csapjuk be magunkat, a mi helyzetünk még mindig kivételezett az országban – szakítja meg a panaszáradatot Balog Csaba, egy fővárosi egyházi gimnázium magyartanára, aki több évig tanított állami iskolában is. Azt mondja, ahhoz képest egy egyházi iskola maga a szabadság.
– A mi gimnáziumunkat egy szerzetesrend tartja fenn – meséli Bakonyi Gergely, aki szintén magyartanár.
– A fenntartó nem egy távoli bürokrata, aki parancsokat küld az iskolának, a szerzetesek velünk tanítanak, látják, értik, milyen az, amikor egy pedagógus olyan keveset keres, hogy egy kétezer forintos színházjegy kifizetése is gondot okoz.
Az állami intézményekben viszont előfordul, hogy még egy szavalóversenyre is a tanárok dobják össze a jutalomkönyv árát, mert egy ilyen kis összegű számla behajtása lehetetlennek látszik a KLIK-nél. (A KLIK az állami iskolafenntartó központ, 2016-ban Klebelsberg Központra (KK) nevezték át, de a tanárok ma is a régi rövidítéssel emlegetik, mert a bürokratikus, fejnehéz modell nem változott.)
– Mentőcsónak vagyunk a süllyedő hajó mellett – teszi helyre a dolgokat Mikesy András, a Szent Angéla Ferences Általános Iskola és Gimnázium igazgatóhelyettese. – A klikes iskolákból negyven- és ötvenéves kiváló pedagógusok jelentkeznek hozzánk tanítani, mert itt támogatóbb a közeg, érdeklődőbbek a gyerekek, nagyobb az autonómia, a fenntartó tágabb mozgásteret ad, és a kötelezően tanítandó heti 22-26 órából mi inkább az alsó értéket célozzuk meg – magyarázza.
Miért nem vonzó az állami iskolarendszer? Filippov Gábor, az Egyensúly Intézet kutatási igazgatója keddi konferenciájukon ezt úgy foglalta össze: az állam fél az oktatáshoz kapcsolódó politikai kockázatoktól, és azon vitatkozik, hogy Wass Albert vagy Esterházy Péter regénye legyen-e kötelező olvasmány, miközben a rendszer olyan rosszul működik, hogy gyerekek tömegeinek vannak olvasási nehézségei. „A jelenlegi állami felfogás szerint a pedagógusok feladata végrehajtani és lepapírozni az állami akaratot, pedig a tanár dolga nem ez, hanem egy 300 lelkes borsodi faluban kitalálni, hogyan kell tanítani” – fogalmazott.
Ám éppen ebben korlátozzák, ezt akarják a központból megmondani.
A tiltakozóakció legfontosabb követelése a bérek rendezése. A legnehezebb azt megérteni, miért csatlakoztak egyházi iskolák is, hiszen ezek az intézmények sokkal több pénzt kapnak az államtól.
– Mítosz – mondja Mikesy András. – A jól fizetett egyházi tanárok csak a városi legendákban élnek. Az emberek azt hiszik, nálunk fűszoknyás lányok szolgálnak fel koktélokat a megfáradt pedagógusoknak. A mi iskolánkat a ferences rend tartja fenn, és ugyanúgy az állami bértábla alapján fizetik a tanárokat, mint bármelyik állami iskolában.
– A bértábla alapján kapom a fizetésemet én is – erősíti meg Czinege János, a Deák Téri Evangélikus Gimnázium tanára.
– Ugyanaz van a bércédulánkon, mint az állami intézményekben dolgozóknak – mondja Tamás, egy másik rendi gimnázium tanára.
– Nem teljesen, mert egyes egyházi iskolákban a szakkört, a táboroztatást kifizetik, az államiban pedig csak a legritkábban – teszi hozzá Balog Csaba, aki szintén rendi iskolában dolgozik.
Az utánpótlás helyzetét Balázs, egy katolikus gimnázium gyakornokának példája illusztrálja legjobban. A gyakornokság a tanároknál nem ugyanazt jelenti, mint az élet más területén. Ő nem excelltáblák kitöltésével veszi le az adminisztrációs terheket a mentora válláról. Ugyanúgy tanít, mint a kollégái, csak heti 22-26 helyett 20 órában.
– A bérem viszont alacsonyabb, nem érné el a diplomás minimálbért, a bruttó 260 ezer forintot, ezért felkerekítik erre a szintre – meséli. A pedagógusi életpálya részeként két év után lehet belőle pedagógus 1 besorolású „igazi” tanár, ha sikerül megfelelő portfóliót benyújtania. Csakhogy mostanra a modell összedőlt, mert a ped1 kategória is becsúszott a diplomás minimálbér alá a bértáblán. – Az előremenetelem inkább visszamenetel, mert többet kell majd dolgoznom ugyanazért a pénzért. Viszont az állam majd kicsit kevesebbel egészíti ki a keresetemet, hogy elérje a diplomás minimálbér szintjét – ironizál.
2014-ben néhány hónapig törvény garantálta számukra, hogy a minimálbér emelkedésével együtt nőjön a fizetésük. A 2014-es választások után azonban befagyasztották a bértáblát. Mindez nyolc éve történt, és ha azt gondolnánk, az alacsony bér következménye pusztán az, hogy sokadikán már nehezen jönnek ki a pénzükből, tévedünk. Sokan feladják, elmennek a pályáról, és a szükségesnél kevesebb ember érkezik a helyükre, így 2020-ra már olyan jelentőssé vált a tanárhiány, hogy bevezettek egy ágazati szakmai pótlékot, ami idén a bér 20 százalékát teszi ki. Nem elég, a piac továbbra is elszívja a végzett tanárokat. A másik mellékhatás, hogy a főállásúak között 80 százalék feletti a nők aránya.
Az angoltanár Kinga azt mondja: megalázó folyton azt hallgatniuk: jól kell férjhez menniük, egyébként nem engedhetik meg maguknak a pályán maradást. Az érettebb nők is gyakran megkapják: könnyű nekik, a férjük tartja el őket.
Czinege János tapasztalata, ha végre érkezik egy gyakornok hozzájuk, gyakran ő sem marad a pályán. Pedagógusok, akik 12-14 éve végeztek, még mindig fiatal tanárnak minősülnek az utánpótlás hiánya miatt. Balázs például már évekkel ezelőtt elvégezte az egyetemet, de eddig a vendéglátásban dolgozott és takarékoskodott, hogy tanár lehessen belőle. Egy barátja végül nem tartott vele, mert a McDonald’sban menedzserré léptették elő. Megugrott a bére, és nem tudta felvállalni, hogy otthagyja a hamburgereket meg a sült krumplit, és fele annyit kapjon egy iskolában.
Balázs megtakarításainak köszönhetően két-három évig ki tud tartani a pályán, amíg eléri a pedagógus 1 fokozatot. Utána ő félállásba megy át, mint a kollégái közül sokan. Persze a tanárok nagy része azért főállásban dolgozik, de rengetegen mellékest kénytelenek vállalni. A tanári sok helyen olyan, mint egy méhkas: a tesitanár rohan, mert tanítás után egy bicikliboltban eladó, vagy hajnalban személyi edzőként kezd, más egy sörgyárban teljesíti a második műszakot. A férfiak közül alig van olyan, akinek ne lenne másod-, harmadállása.
– Családfenntartóként élet-halál harc kijönni ebből a fizetésből – mondja Bakonyi Gergely, aki jelenleg is több lábon áll, a tanítás mellett fordít, kutat és családterápiával is foglalkozik. Egyrészt azért, mert tanárként havi nettó 250 ezer forint fölé menni rendkívül nehéz, másrészt a szellemi sokszínűséggel óvja magát a kiégéstől.
Miért nem fizetnek többet az egyházi iskolák a pedagógusoknak az állami intézményeknél, ha egyszer sokkal jobb finanszírozást kapnak az államtól? Egyes hírek szerint egyenesen négyszeresét. Csakhogy ez nem igaz. A Eötvös Loránd Kutatási Hálózat (a korábbi akadémiai kutatóhálózat) Közgazdaság-tudományi Intézete évente kiszámolja, egy tanulóra mennyi pénz jut az állami és az egyházi intézményekben. 2020-ban az egy diákra jutó bérkiadások az egyházi óvodákban és a szakképzésben még alacsonyabbak is voltak, mint az állami intézményekben. Az állami általános iskolákban nagyjában ugyanannyit költenek bérekre, mint az egyháziakban. A gimnáziumokban viszont valóban kedvezőbb az egyháziak bérhelyzete egy tanulóra vetítve. A nekünk nyilatkozó tanárok szerint azért, mert náluk a túlmunkát vagy annak egy részét kifizetik, az állami iskolákban pedig nem, vagy nem teljesen. A tanárhiány miatt a helyettesítés egyre nagyobb részét képezi a főállású pedagógusok munkájának.
A nagyobb különbség nem a bérekben van, hanem a gimnáziumok dologi kiadásaiban: az egyháziakban 2020-ban ez duplája volt az államiakénak. Ne luxusra gondoljunk, hanem olyan „apróságokra”, hogy az egyházi iskolákban mindig van papír, tudnak fénymásolni, „nem kell a KLIK-nek könyörögni egy villanykörtéért”. Az egyházi iskolák így valóban felhúzzák valamelyest a magyar átlagot, ami arra elég, hogy mind az abszolút értékben mért, mind az egy diákra jutó GDP-arányos költésben a sereghajtók legyünk a fejlett országok között (a lengyelek például sokkal többet, az európai átlagnak megfelelő összeget fordítják erre).
– Az egyházi iskolákat sok helyen úgy kezelik, mint a kormány kollaboránsát, mi vagyunk a jóltartottak, hiszen az egyház egyre több iskolát vesz át – sorolja Balázs, hogy a pedagógustársadalom véleménye is megosztott.
Az oktatásügy válságának egyik jele, hogy a vidéki városokban egyre több helyen ismerik fel: nem tudnak több megfelelő színvonalú oktatási intézményt fenntartani, mert ehhez már nincs elég erő a rendszerben. A kényszerű megoldás, hogy csak a középosztályra és a legjobb képességű gyerekekre koncentrálnak. Az egyik iskolát átveszi valamelyik egyház, az elit oda kezdi járatni a gyerekeit, és a tanárok is igyekeznek a jobb „gyerekanyagú” iskolába. „Resztlinek” sem tanulóként, sem pedagógusként nem jó lenni, a gyerekek eredményei romlanak, a tanárok nagyobb arányban hagyják el a pályát.
Van tehát feszültség az oktatási rendszerben, de főként az állami intézményeknél, ezért is észlelték sokan meglepődve, hogy a kivételezettnek tartott egyháziak is csatlakoztak a tiltakozó mozgalomhoz. Az egyháziakat erőteljesen megosztja, szabad-e sztrájkolniuk vagy demonstrálniuk.
– Szent engedelmesség, a keresztény ember viseli a szenvedést, a pedagógus nem árulhatja el a rábízott gyermekeket – sorolja a gyakran hallott ellenérveket Tamás.
– A sztrájk sokak szerint baloldali dolog – magyarázza Balázs, a gyakornok –, pedig a kommunista diktatúra állította a saját szolgálatába a szakszervezeteket, és csinált bábszervezeteket belőlük.
– Sokan azért nem csatlakoztak hozzánk, mert úgy vélik, a járvány után végre újrakezdődő oktatást nem szabad megint megakasztani – mondja Judit.
– Az ukrán háborús helyzet miatt nekem sem volt jó érzésem, nem álltam oda a lapokban megjelenő fotóhoz, és tudom, hogy sokan gondolkodunk így – sorol egy újabb dilemmát Balog Csaba.
– Erkölcsi szempontból sokan fontosnak tartják a kormány melletti kiállást, vagy úgy tartják, mindent megér az LMBTQ-mozgalom elleni küzdelem – ezt Eszter fűzi hozzá.
– A kollégáim közül a kormány iránti lojalitást sokan lényegesebbnek gondolják, mint ezeket a gondokat – mondja Kinga. – Ám én azt látom, hogy egy csomó mindenre van pénz, de erre pont nem. Miért? Miért nem prioritás az oktatás?
A helyzet megosztja a szülőket is, mert most nem lehet „elmúltnyolcévezni”. A gondok ugyan kormányzati ciklusokon átívelőek, de ami ellen most felemelik a hangjukat, azok az Orbán-kormány ellentmondásos intézkedései. Hiába jelezték az ellenérveket, a kormány befagyasztotta a bértáblát; a tiltakozások ellenére áterőltette a nemzeti alaptantervet; hiába szólaltak fel ellene, hogy ne csak egyféle könyvből taníthassanak, jött a tankönyvdiktátum és a jelzések ellenére túlbürokratizálták a minőségbiztosítási rendszert (portfóliózás).
Furcsa ellentmondás, hogy a legjobb egyházi iskolák álltak be a tiltakozáshullámba, ahol vélhetően sokkal jobb a helyzet, mint másutt. Miért? Mert a kiszolgáltatottabb helyzetű iskolák tanárai óvatosabbak, nem kicsi a tét, mivel a kormány rengeteg pénzzel támogatja az egyházakat. A Magyar Katolikus Püspöki Kar „hangulatkeltőnek” minősítette a pedagógusok tiltakozását. Egyes rendi iskolákból egyetlen tanár sem csatlakozott, máshol akár a tantestület közel fele, de iskolájuk, rendjük nevének említése nélkül, mert féltik az egyházon belüli feszültségtől az iskolai vagy rendi vezetőket. Az evangélikus egyház támogatóbb, a Magyarországi Református Egyház Zsinati Hivatala kommunikációs osztálya viszont lapunknak azt írta: „nem kenyerünk a sztrájk, még kevésbé a Szentírás alapján az engedetlenségi mozgalmakban való részvétel”.
Az időzítés sok kritika tárgya, de az egyházi iskolák nem most kezdték, már két évvel ezelőtt tiltakoztak, akkor a piaristák fogalmazták meg a követelésüket. Válasz nem érkezett. Ám az elégedetlenség nem tűnt el, csak a covid hosszú időre ellehetetlenítette a tiltakozás minden formáját.
– Kampány van, de ez nem arra szolgál, hogy az ország dolgairól beszélgessünk? Most azért érezzük magunkat rosszul, mert arra használjuk, amire az eredetileg való? – kérdezi Tamás.
A bérek befagyasztása miatt odáig jutottak, hogy 2020-ban egy kezdő pedagógus a kezdő diplomás átlagbér 40 (!) százalékát kereste 2020-ban.
A tantestületek összetétele az elmúlt tíz évben teljesen eltorzult, 2010-ben az általános iskolák pedagógusainak még 67 százaléka volt 50 év alatti, 2020-ban már csak 52 százalék. A gimnáziumokban 56 százalékról 44 százalékra esett ez az arány.
A rengeteg irracionális elem sem teszi vonzóvá a pályát.
– A gyerekek egyfajta matekkönyvből tanulhatnak, amiben alig van használható feladat. A példákat ezért kifénymásoljuk, beszkenneljük – mondja Czinege János, aki matek-német szakos tanár. A „fecnioktatás” nem jó a gyereknek, mert nehezebben tudják követni az anyagot, és nem jó tanárnak, mert sokkal egyszerűbb volna, ha a könyvet arra használhatnák, amire való.
Eszter mutatja az általa nemzeti giccsnek minősített tankönyvet: a képen a honfoglaló magyarok fölött szivárvány húzódik, a levegőben pedig piruettező tündérek lebegnek, ebből kell oktatniuk.
– Arra tanítjuk a gyereket, hogy a szabályokat ki kell kerülni? Kettős tudást kapnak? Tiszta hetvenes évek! – indokolja meg, milyen tényezők állnak az ő tiltakozása mögött.
Az egyháziaknak kisebbek a terheik, de a legtöbben így is heti 24 órában tanítanak, vagyis a hét négy napján öt tanórát kell tartaniuk. Ám ez nem egyenlő a munkaidejükkel.
– Huszonnégy szakóra hat osztályt jelent és körülbelül 180 gyereket. Magyartanárként az ő írásos és szóbeli kommunikációjuk fejlesztése a feladatom. Egy esszé elolvasása és kijavítása minimum 5 perc, 180 gyereknél 900 perc, legkevesebb 15 óra munka – számol hangosan Balog Csaba. – Elvárás, hogy minden tanítványommal havonta több dolgozatot kell íratni, hogy fejlődhessen, legyen elég osztályzata. Amikor túlterheltségről beszélünk, akkor ez áll mögötte.
– A szülők gyakran panaszkodnak, hogy 30 gyerek alig fér be az osztályterembe, a tanulók a pad tetején közlekednek, mert nincs hely a földön a táskáiktól, és ez így igaz. Számomra azonban nem az a kérdés, ennyi gyerek befér-e az osztályba, hanem az, hogy befér-e a lelkembe – fűzi tovább a gondolatot Bakonyi Gergely. – Az a cél, hogy lenyomjam nekik Adyt? Vagy az, hogy értelmezhessük, megszerethessék, rezonálhassanak rá?
Mégis maradnak, mert ez a szenvedélyük, de kínjukban nevetnek, hogy mennyire nem egyeztetnek előre velük. Valakinek eszébe jut valami, és ráeresztik a rendszerre. Például először pedagógus önértékelő csoportnak neveztek el egy új munkaelemet, csak hát ennek a rövidítése köznevetség tárgyává vált, és ezért belső önellenőrzési csoportra (becs) keresztelték át. A becs a megkérdezettek szerint egy egymást minősítgető, interjúztatgató program, amelynek a végén mindenki megfelel, és senki nem mond rosszat a másikról, viszont rengeteg adminisztráció és energia megy el rá.
Amikor azután rendeleti úton csaknem kizárták a sztrájk lehetőségét, sok egyházi iskolában tanító pedagógusnál elszakadt a cérna:
– Ez volt az a pont, amikor eldöntöttem, hogy beleállok. Nem egyedül éreztem ezt az indulatot, és noha a sztrájknak nálunk nem volt meg a támogatottsága, mindössze hatan nem vettük fel a munkát, de a rendelet beindított egy hullámot – mondta Bakonyi Gergely.
– Számomra óriási élmény volt, hogy kiálltunk egymásért. Pedagógus családból származom, és hosszú évtizedekig azt éreztem, velünk bármit meg lehet tenni, a társadalom évtizedek óta nem hallotta a hangunkat, katartikus élmény volt, hogy ez megváltozott – mondja Balog Csaba.
– Magamért nem sztrájkoltam volna, de fontos, hogy szolidaritást vállaljunk az állami pedagógusokkal, akik még nálunk is nehezebb helyzetben vannak – jegyzi meg Kinga.
– Csak akkor van esély a változásra, ha a társadalom is fontosnak tartja a közoktatást. Az a tény, hogy a polgári engedetlenségre sor kerülhet, már önmagában jelzi, nagy a baj. Ha minden rendben volna, akkor az igazgatóm azt mondaná: engedetlenkedsz? Kirúglak és a fiókból kihúzok egy önéletrajzot, mert annyi a jelentkező a helyedre, hogy könnyedén válogatok. Azért válhatott ez országos mozgalommá, mert üresek az igazgatói fiókok. Eltűnnek a fiatalok, azért kell a hangunkat hallatni, változtatni a rendszeren – mondja Mikesy András.
– Lehet azt mondani, hogy a tanár csukja be az ajtót, és tanítson úgy, ahogy szeretne, és egy ilyen jó gimnáziumban, mint a miénk, meg is tehetjük: négy évig tanítjuk azt, ami szerintünk az élethez kell, és a végén gyorsan átnyomjuk, ami az érettségihez szükséges. Ám nem mindenhol vannak ilyen képességű gyerekek. Amikor tehát felszólalunk, akkor azt nem csak magunkért tesszük, hanem a többi iskoláért is – mondja Tamás.
Mi várható 16-án? Az általunk megkérdezett pedagógusok közül hárman már eldöntötték, hogy részt vesznek a munkabeszüntetésben, többen csak az utolsó pillanatban határoznak: a szolidaritásukat fejezik ki, polgári engedetlenségi akciót hirdetnek vagy sztrájkolnak.
Nyitókép: egyházi iskolai pedagógusok a Móricz Zsigmond körtéren, a Szent Imre szobor előtt éneklik a Zengd velünk (Alleluja) gitáros éneket 2022. március 1-jén
Ezt a cikket nem közölhettük volna olvasóink nélkül. Legyen támogatónk a Donably-n, az új, biztonságos, magyar fejlesztésű előfizetési platformon. Paypal, utalás és más lehetőségek itt >>>
