Kreml és Kirill Kft. – ortodox áldással vallásháborút is vív Putyin Ukrajnában
Megütközést keltett Kirill moszkvai pátriárka, amikor az ukrajnai orosz invázió elindulása után a háború metafizikai jelentőségéről értekezett. Vajon miért támogatja az orosz ortodox egyház a tömérdek szenvedéssel járó harcokat? Nem pusztán arról van szó, hogy az orosz állam és egyház élén álló két volt KGB-s taktikai szövetséget kötött. (Putyinhoz hasonlóan Kirill is a szovjet titkosrendőrség embere volt.) Ukrajna nélkül nem létezik a Moszkva által dominált „orosz világ”, s az önálló ukrán ortodox egyház megszületése a Kreml és Kirill számára is vörös posztó volt. Nagykép.
„Nincs senkiben nagyobb szeretet annál, mintha valaki életét adja barátaiért” – János evangéliuma múlt héten Moszkvában egészen furcsa környezetben hangzott el. Vlagyimir Putyin orosz elnök a moszkvai Luzsnyiki stadionban pénteken a Krím Ukrajnától való elcsatolásának nyolcadik évfordulóján mondott beszédében idézte az apostolt, mikor az ukrajnai háborúról speciális katonai műveletről beszélt az orosz zászlót diadalittasan lengető tömegnek. Vlagyimir Putyin a Szentírással igyekezett alátámasztani, hogy az orosz katonák célja a „népirtás megakadályozása”, amelynek során „fiaink hősiesen harcolnak.”
Arról is szólt, hogy az „ország régen látott egységbe forrt” és a katonák „vállt vállnak vetve küzdenek”, ha kell, bajtársaikat saját testükkel védik az ellenség golyójától. Az ortodox miszticizimus és a második világháborús áthallásokkal tűzdelt harcias retorika tovább fokozódott, amikor Vlagyimir Putyin arról beszélt, a speciális katonai művelet Fjodor Usakov tengernagy születésnapján, február 24-én indult.
A 18. században élt, csatát soha nem veszített admirális példája segít megérteni, hogyan tekint az orosz elnök a háborúra: nem pusztán politikai-katonai akcióként, hanem vallásos küldetésként.
A hadjárat egyik célja a Moszkvától való távolodásukat önálló egyházzal is demonstrálni kívánó, s ezzel az ortodox egységet megbontó ukránok megbüntetése. Putyint ebben a meggyőződésében teljes súlyával támogatja az orosz egyház.
Fjodor Usakov legendás hadvezér volt, aki a fekete-tengeri parancsnokként tönkreverte a szultán hajóhadát az 1787-92-es orosz–török háborúban. (Például 1788-ban a mostani háborúban az orosz hadihajót keresetlen szavakkal elküldő ukrán katonákról ismertté vált kígyó-szigeti ütközetben.) Negyven év szolgálat után lemondott, kolostorba vonult és 1817-ben bekövetkezett haláláig ortodox szerzetesként élt. Emlékét a cári és a szovjet időkben egyaránt őrizték, a nem éppen monarchista és klerikális Sztálin még egy kitüntetést is elnevezett Usakovról. Az ortodox egyház pedig 2001-ben szentté avatta a kétszáz éve halott admirálist. A katona-szerzetes igen népszerű az orosz hadseregben, például ő a nukleáris bombázóerők védőszentje.
Ukrajna jelentőségét vallási szempontból aligha lehet túlbecsülni. Mind az ukrán, mind az orosz ortodoxok a kijevi nagyfejedelem 988-as megkeresztelkedésére vezetik vissza hitüket.
Ukránul a nagyfejedelem Volodimir, az oroszok viszont Vlagyimirként emlegetik – a sors furcsa fintoraként ez a keresztneve az ukrán, illetve az orosz elnöknek.
Volodomirt-Vlagyimirt konstantinápolyi szerzetesek keresztelték meg, azaz a nagyfejedelem és a keleti szlávok a kezdetektől Bizánchoz kötődtek.
Orosz szempontból az ortodox egyházhoz hasonlóan az állam születése is Kijevhez kötődik, már csak ezért sem létezhet önálló ukrán nemzet, ahogy ezt Vlagyimir Putyin tavaly nyári nagy történelmi cikkében kifejtette. Ugyanez igaz az ukrán ortodoxokra is, akiknek önállósódási törekvései, majd 2019 elején a Moszkvai Patriarchátustól immár független ukrán ortodox egyház megszületése kiváltotta a Kremllel szoros szövetségben álló orosz egyház dühét. Az utóbbit vezető Kirill pátriárka szemében az ukrán nemzeti és egyházi függetlenedési törekvések a „dekadens Nyugat” felé való közeledést, s ezzel a mitikus jelentőségű Kijev orosz szempontból való elveszítését jelképezik. Kirill pátriárka 2019-ben úgy fogalmazott, „Kijev minden orosz városok anyja, számunkra azt jelenti, mint másoknak Jeruzsálem, semmilyen körülmények között nem adhatjuk fel ezt a történelmi és spirituális viszonyt.”
Így már érthető, hogy a világ összes többi, békére szólító jelentős egyházi vezetőjétől eltérően Kirill miért legitimálta a háborút. Március 6-án a moszkvai Megváltó Krisztus-székesegyházban tartott homíliájában arról beszélt, hogy az invázió a „melegfelvonulások” terjedésének megfékezésére irányult, meg arról, hogy ennek a harcnak „nem fizikai, hanem metafizikai jelentősége van”.
Aligha véletlen, hogy Ferenc pápa Kirill pátriárkával való múlt heti online megbeszélésén kijelentette: „Az Egyháznak nem a politika, hanem Jézus nyelvét kell használnia.”
Orosz szempontból azonban nem pusztán a „melegfelvonulások” elleni harc teszi igazolhatóvá Ukrajna megtámadását.
Sok évszázadon át az állam ideológiáját jelentette az az ortodoxiából kisarjadt tézis, hogy Moszkva „a harmadik Róma” – miután az első és a második (Bizánc) elbukott, immár Oroszország tölti be az egyetemes krisztusi küldetést. Ma már az ortodox egyház, s nyomában az állam inkább az „orosz világ” (russzkij mir) egységét hirdeti. Ahogy azt szintén Kirill 2009-ben az oroszok világkongresszusán kifejtette, az „orosz világ” civilizációs tere három pilléren nyugszik: a „keleti ortodoxián, az orosz nyelven és kultúrán, illetve a közös történelmi emlékezeten alapuló társadalmi fejlődésen.” Márpedig az „orosz világba” Moszkva szerint beletartozik Belarusz és Ukrajna is.
Mint láttuk tehát, az orosz ortodox egyháznak, s különösen Kirill pátriárkának meghatározó szerepe van az ukrajnai háború teológiai-ideológiai megalapozásában. Jogos tehát a kérdés, hogy kicsoda Kirill pátriárka? Nos, ő az ortodoxia fő csekistája – ahogy a KGB-sek szeretik magukat nevezni az első szovjet politikai rendőrség nyomán.
Amikor a kilencvenes évek elején rövid ideig hozzá lehetett férni a titkosrendőrség bizonyos archív dokumentumaihoz, kiderült: az 1976-tól vyborgi, később szmolenszki püspök, számos fontos egyházi pozíciót betöltő Kirill „Mihajlov” fedőnével a KGB ügynöke volt. A tény persze csak a legnaivabbakat lephette meg. Nemcsak azért, mert az orosz ortodox egyházat teljesen behálózta a szovjet titkosrendőrség, hanem azért is, mert Kirill Genfben, az Egyházak Világtanácsában képviselte az orosz ortodoxiát. A szovjet világban teljesen elképzelhetetlen volt tartós külföldi kiküldetés állambiztonsági háttér nélkül, hát még az egyházak különösek érzékeny területén. Mindenesetre Kirill a nyugati dekadencia iránti utálata addig nem terjedt, hogy tíz éve ne villantson meg egy méregdrága, 30 ezer dollárt kóstáló svájci Breguet karórát. Bár lehet, hogy ezzel csak Svájc iránti szeretetét akarta kifejezni, amit azzal is jelez, hogy nyaralója van az országban. Az egyházfő amúgy is szereti a földi hívságokat: amikor a kilencvenes években Kirill vezette a patriarchátus külügyi igazgatóságát, az egyház állami engedéllyel cigarettával is kereskedhetett, amiből legalább 75 millió dollár bevételre tett szert. Az ilyen és ehhez hasonló ügyletekből a pátriárka becslések szerint milliárd dolláros vagyont halmozott fel.
Az egyházat lemészárló szovjet tikosrendőrségből származó Vlagyimir Putyin és az ortodoxia vezetőjének szoros szövetsége első látásra tehát furcsának tűnhet, de a kulturális hátteret és Kijev orosz történelemben betöltött szerepét ismerve már jóval érthetőbb. A témában az orosz egyház és állam falanxát végül az Ukrán Ortodox Egyház 2019-es megalakulása zárta szorosra. Korábban az ukrán ortodoxok (a lakosság 78 százaléka) legnagyobb része a Moszkvai Patriarchátus Ukrán Ortodox Egyháza alá tartozott, mégpedig a 17. század óta. Ez a tény ugyanakkor nem jelentett teljes függést, az ukrán ortodoxoknak jelentős autonómiája volt saját ügyeik intézésekor. Donbasz megszállása és a Krím elfoglalása után azonban az egyházi kérdés a nagypolitikai szkander része lett. Petro Porosenko akkori elnök zászlajára tűzte az ukrán ortodoxia Moszkvától való teljes függetlenedését. (Kisebb, Moszkva főségét el nem fogadó ukrán ortodox csoport már korábban is volt, de ez soha nem kapta meg a nagypolitika támogatását és nem tudta megbontani a Moszkva fősége alatt álló egyházat.)
Első látásra ezzel semmi gond nincs, hiszen számos nemzeti ortodox egyház önálló, s még formailag sem tartozik a moszkvai patriarchátus alá. Az ukrán helyzet azonban orosz szempontból nagyon más. Nem pusztán arról van szó, hogy az ukrajnai ortodoxok elszakadásával hívek milliói kerülnek ki Moszkva fennhatósága alól.
Amennyiben Ukrajna ortodox egyháza teljesen megszakítja a kapcsolatot Oroszországgal, akkor a Kirill pátriárka és Vlagyimir Putyin által is vallott „orosz világ” sem létezhet, hiszen annak meghatározó pillére az orosz nyelv mellett a moszkvai irányítás alatt álló ortodox egyház.
Ezért fogadta az első pillanattól kezdve óriási tiltakozás a Kremlből, amikor 2018 decemberében egyesítő zsinaton a már korábban is létező ukrán autokefál (vagyis önálló) egyház és a moszkvai patriarchátus egy része kimondta a kijevi vezetésű ukrán ortodox egyház megalakulását. Fontos jelzés volt, hogy erre 2019 januárjában áldását adta I. Bartholomaiosz konstantinápolyi pátriárka, aki a hagyomány alapján az „első az egyenlők” között szerepét tölti be az ortodox hierarchiában. Egy 2021-es felmérés szerint az ukrajnai ortodox hívők 58 százaléka vallotta magát az új, nemzeti egyház tagjának, szemben a moszkvai patriarchátusnak hűségén maradt 25 százalékkal. A háború azonban ezt a helyzetet is felborította. Kirill pátriárka háborúpárti nyilatkozatai nyomán tömegesen hagyják el az eddig Moszkva iránt lojális ukrán pópák és híveik az orosz főség alatt álló ortodox egyházat.
Orosz szempontból persze a történet teljesen másként néz ki: az önálló Ukrán Ortodox Egyház a „Kreml és Kirill Kft.” szerint nem más, mint amerikai mesterkedés az ortodoxia megosztására és nyugati irányba fordítására. Szergej Lavrov külügyminiszter megvádolta a kiválást jóváhagyó Bartholomaiosz konstantinápolyi pátriárkát, hogy az „amerikaiak bábja”, majd azt is hozzátette, hogy az „Egyesült Államok célja az ortodoxia egységének megbontása.”
Noha az Ukrajnával kapcsolatos orosz álláspontok egy része (például náci kormányról vagy etnikai tisztogatásról szóló propaganda) szimpla hazugság, az ortodox szakadással kapcsolatos orosz véleményeknek van némi alapjuk. A kijevi amerikai nagykövetség születésekor hangosan gratulált az új ukrán ortodox egyház megszületéséhez, a Trump-adminisztráció részéről Mike Pompeo akkori külügyminiszter pedig „Ukrajna történelmi eredményének” nevezte a lépést, hozzátéve, hogy Amerika erőteljesen támogatja a vallásszabadságot. A támogatás nem pusztán a vallásos szavazókra erőteljesen támaszkodó republikánusok gesztusa volt, a mostani demokrata adminisztráció is ugyanezt az álláspontot képviseli. Négy hónapja Anthony Blinken I. Bartholomaiosznál tett látogatása során szintén a vallásszabadság iránti amerikai elkötelezettségről beszélt, amit Moszkva az ukrán ortodox egyház ismételt támogatásának fordított.
Persze háborút igazolni egyházi szakadással józan ember számára szinte felfoghatatlan. Most mégis ezt látjuk. Nem túlzás tehát azt mondani, az ukrajnai invázió vallásháború is – elindítói szemében mindenképpen.
Nyitókép: Kirill, Moszkva és egész Oroszország pátriárkája misét mutat be Minszkben 2018. október 14-én (fotó: AFP/Moszkvai Patriarchátus sajtószolgálata/Igor Palkin)
Ezt a cikket nem közölhettük volna olvasóink nélkül. Legyen támogatónk a Donably-n, az új, biztonságos, magyar fejlesztésű előfizetési platformon. Paypal, utalás és más lehetőségek itt >>>
