Jelezték előre: a Fidesz útja „csak felfelé”

Választási földrajz

| 2022.04.05. | Nagytotál

Amikor február végén nyilvánosságra hoztuk a Választási földrajz lapunk számára készített elemzését, a következtetések annyira negatívak voltak az ellenzék kilátásait illetően, hogy kevesen gondolták őket helytállónak. Lehet, hogy a Fidesznek egy út látszik: csak felfelé – jelezték akkor elemzőink. A vasárnapi választás döbbenetes mértékben igazolta a megállapításaikat, a tendencia tovább gyűrűzött: a településhierarchia egyre magasabb fokain erősödik a kormánypárt. Fényesen igazolódott az írás tétele, amely szerint valójában (egyelőre) nincsenek is billegő körzetek. „Magyarország Texas állam, Budapest pedig Houston.” Választási értékelés.

A Válasz Online-on február 23-án megjelent írásunkban figyelmeztettünk a 2018-as választások legfontosabb tanulságára: arra ugyanis, hogy a Fidesz hihetetlen mértékű erősödésre volt képes négy év alatt. Jeleztük azt is: a magyar társadalom állapotából is következően egyetlen út látszik reálisnak a kormánypárt számára: csak felfelé. Vasárnap este beigazolódott, amit akkori elemzésünkben írtunk. Az is, amire akkor szintén utaltunk: hogy a billegő körzetek mítoszát érdemes mítoszként kezelni. A Fidesz ismét elképesztő szinten tudott tovább bővülni, a legtöbb esetben ismét azokban a régiókban, ahol már 2018-ban is ellenzéki megrökönyödést váltott ki ez a folyamat.

A választásokat megelőző hónapok diskurzusainak egyik legfontosabb témája persze ezzel együtt is az úgynevezett „billegő körzetek” kérdése volt. Szinte mindenki próbálta a saját megközelítése alapján feltérképezni a korábbi választások alapján szorosnak gondolt választókerületeket. A kapott eredmények olykor jelentős átfedést is mutattak. Mi is tettünk ekkor egy kísérletet, hangsúlyozva, hogy a magyarországi politikai és társadalmi szerkezet teljesen alkalmatlan arra, hogy a tengerentúli terminológiát átültethessünk a hazai gyakorlatba. A 2018-as választási eredményekre hagyatkozó módszertan egyik nagy gyengesége, hogy adott időpillanatra hagyatkozva próbálja profilozni a magyar választói magatartást adott választókerületben, miközben a tendenciákat vizsgálva (pl. a 2014 és 2018 közötti mozgások) az ellenzék számára sokkal aggasztóbb képet festhettünk. Kritikusaink egyik legtöbbet hangoztatott érve az volt, hogy figyelmen kívül hagyjuk az összefogás jelentette, az ellenzék számára pozitív és mobilizáló tényezőt, amely akár új választói csoportokat is képes lesz behozni ebbe a táborba. Ezt mellesleg azért is tettük, mert a 2020 októberi Borsod 6-os időközi választáson tapasztalt ellenzéki átszavazási hajlandóságot amúgy is beépítettük a saját számításainkba: az ellenzéki választók 3 százaléka már ekkor lemorzsolódott.

Annak okát, hogy az összellenzéki indulók a legtöbb esetben rosszabbul teljesítettek, mint azt az átszavazás korábban tapasztalt számai mutatták, nem a mi tisztünk megfejteni, annak vizsgálata azonban, hogy miért pont ott erősödött ismét a kormány, ahol 4 éve is, már sokkal inkább alapos kutatást igénylő feladat lehet. A már említett írást azzal zártuk, hogy a magyar társadalom felülről szervezettsége, az alsóbb közigazgatási szintek jogköreinek kiüresítése, valamint az ellenzéki pártoknak a településhierarchia alacsonyabb szintjein tapasztalható szervezeti leépülése mind azt vetítik előre, hogy nagyon komoly bajban lehet az összefogott ellenzék. Rögtön a megyei jogú városok alatti szinteken. Ezt érdemes annyiban korrigálni, hogy az ellenzék számára ezek a nagyon komoly bajok már a megyei jogú városok szintjén is előálltak vasárnap, tehát ebből a szempontból még kicsit túl is becsültük őket. (Közben figyelmeztetve az ellenzéki olvasókat a következő jelenségekre: a különböző ellenzéki szereplők közötti torzsalkodások és személyes viták, vagy éppen Egerben a Jobbik-alapszervezet felbomlása a kampány elején stb.) A másik fontos állításunk az volt, hogy mindezek hatására a Fidesz fokozatosan kúszik felfelé a település hierarchián.

Számokban: amíg a Fidesz 2014-ben csupán az ezer fő alatti településeken volt abszolút többségben (listán), 2018-ra már a 10 ezer fő alatti településkategóriákban is, 2022-re pedig már csak a megyei jogú városok és Budapest van ki a vízből.

Minden más, ezek alatti településkategóriában 50 százalékos a többsége van a kormányoldalnak, az ezer fő alatti településeken pedig már valósággal kétharmados a támogatottságuk.

2018-ra olyan választókerületekben tudott hatalmasat növekedni a Fidesz-KDNP, mint az Ózd-, Hatvan-, Salgótarján-, Kisvárda-, Nyírbátor- vagy éppen Berettyóújfalu-központúak, magyarán az ország északkeleti felében, habár voltak a Dunántúlon is olyanok, ahol szintén 9-10 százalékpontos erősödést tapasztalhattunk (pl. a nagykanizsai). Megnéztük, mennyiben folytatódott ez a trend vasárnap estére.

Mint látható, ezúttal sem a Nyugat-Dunántúl lett még fideszesebb, hanem az ország északkeleti része, valamint kisebb mértékben Belső-Somogy és Baranya. Magyarán, ha azokból a választókerületekből indulunk ki, ahol jóval az átlag feletti mértékben tudott fajlagosan nőni a kormányoldal, akkor nem történt más, mint hogy az általunk korábban bemutatott trend egyszerűen továbbgyűrűzött. Ez már magával tudott rántani olyan biztosan ellenzékinek gondolt kerületeket is, mint a két miskolci vagy a Borsod 4-es kazincbarcikai, ahol abszolút rekordnövekedést láttunk a listás voksok terén, míg az egyéni szavazatokban a szomszédos ózdi körzet volt a legerősebb.

Az említett ózdi az általunk is billegőnek mondott tizenöt körzet felsorolásában is szerepelt, így részletesebben kielemeztük az addig ott látott választói mozgásokat. Emlékeztetőül: hozzátettük, hogy ez a választókerület lesz az igazi fokmérője annak, miként reagálnak a sokrétű társadalmi és gazdasági válságelemekkel terhelt vidék szavazói az elmúlt időszak eseményeire. A választ megkaptuk.

Csakhogy egy ilyen mértékű relatív szavazatarány-növekedés nem jöhetett volna létre az ellenzéki választók passzivitása nélkül. A Fidesz 106 egyéni körzet közül 29-ben abszolút számban kifejezve még veszített is szavazókat négy év leforgása alatt.

Ezeknek a jelentős része természetesen Budapesten található (Újbudán és a Hegyvidéken közel 3 ezer, a II-III. kerületet részben lefedő körzetben 2 ezerrel kevesebben húzták az ikszet a kormányoldal jelöltjére, mint tették azt négy éve, de például Sára Botond is közel 1500-zal kevesebb választónak tűnt szimpatikusnak, mint korábban Kocsis Máté). Hasonló dolog történt Kósa Lajossal vagy éppen Hende Csabával, akik ezer-ezer szavazattal szerepeltek gyengébben saját választókerületükben (Debrecen és Szombathely). Ezzel szemben hatalmasat erősödtek Borsod 5-ben és 6-ban (plusz 3 ezer szavazat), Borsod 3-ban és 4-ben (plusz 2500 szavazat), szintén ellenzéki passzivitás mellett, ami így természetesen példátlan előretörést eredményezett.

Külön írást szenteltünk a Mi Hazánk Mozgalomnak, kiemelve, hogy a térség nemzetközi példái arra figyelmeztetnek, hogy több esetben olyan párt tudott magának helyet követelni a törvényhozásban, amely 1-2 évvel korábban még csak nem is létezett. Ezen pártok egyetlen közös vonása az volt, hogy egyfajta politikai innovációként felvállaltak egy nyílt lezárás- és oltásellenes, de legalábbis oltásszkeptikus álláspontot, szembehelyezkedve az addigi politikai és tudományos konszenzussal, fősodorral. Megmutattuk a párt addig ismerté vált erősségeit, földrajzi erőközpontjait (pl. Dél-Alföld), valamint adatok segítségével leszámoltunk azzal a mítosszal is, amely szerint a Mi Hazánk kifejezetten kistelepülési bázisú párt lenne.

A választás éjszakájának egyik idevágó érdekessége volt, ahogy már 23 százalékos feldolgozottság mellett is vastagon 6 százalék felett volt a párt listás eredménye, miközben tudtuk, hogy ezek még többnyire kistelepülésekről származó eredmények voltak. Ugyanakkor jelentősen magasabb feldolgozottság mellett sem csökkent ez a szám, sőt még néhány tizedesjeggyel feljebb is tudott kúszni. E tény már ekkor azt bizonyította, ami az elemzésünkből is látszott: a Mi Hazánk támogatottsága (Budapestet leszámítva) nem „fejnehéz”, közel sincs annyira a településhierarchia alacsonyabb szintjeihez kötve, mint akár a Fideszé. Arra a kérdésünkre, hogy fog-e érdemleges kampánytevékenységet folytatni Erdélyben a párt, egyértelmű nem lett a válasz. Sőt: a meglehetősen zavaros erdélyi szavazólap-égetéses botrányban is felvállaltak egy konfliktust a kormánnyal és a szavazást helyi szinten bonyolító szervezetekkel.

A párt nagyjából ugyanazokban a választókerületekben teljesített átlag felett, ahol már a 2019-es EP-választáson is kimagaslóan erősek tudtak lenni: a Dél-Alföldön, Jász-Nagykun megye déli részein, valamint Mezőkövesd választókerületében, tehát csupa alföldi vidéken. Ehhez tudtak még olyan területekről bevonni új támogatókat, mint Fejér megye egyes részei (Móron és Enyingen már az önkormányzati választáson is nagyon jól szerepeltek), de ismét az átlag alatt szerepeltek Szabolcsban, no meg Budapesten és a budai agglomerációban.

Akik követték velünk az RTL Klub elő választási műsorát, láthatták, hogy a 2018-as választói viselkedésből igyekeztünk viszonylag alacsony feldolgozottság mellett is pontos becslést adni a végeredményt illetően. Pontosan tudtuk, hogy az ország több mint 3 ezer települése hogyan szavazott négy éve, mint ahogyan azt is pontosan láttuk, hogy mely településekről kapjuk az adatokat a választási irodától. Annak oka, hogy ez a becslés mégsem minden esetben tudott megfelelően működni, elsősorban abban keresendő, hogy amíg

a Fidesz jelöltjei kisebb mértékben, de túlteljesítették az általunk becsült adatokat, az ellenzéki voksok nagyon messze elmaradtak attól, amit mi 2018 tanulságai alapján a modelljeinkbe kivetítettünk. A Fidesz támogatottságának nem várt megugrására is bőven láttunk példát.

A mostani választások talán legfontosabb földrajzi tanulsága, hogy Magyarországon még nem vagyunk annak a tudásnak vagy módszertannak a birtokában, amelynek a segítségével a korábbi választások eredményei alapján következtethetünk a soron következő voksolás végkimenetelének területi képére.

Budapesten is a 3-as OEVK (Hegyvidék) kapcsán gondolkodtunk úgy, mint egy lehetséges kormány és ellenzék közötti kiélezett küzdelem helyszíne, miközben a végeredmény jól ismert: Hajnal Miklós csaknem 5 százalékkal verte Fürjes Balázst. Hosszú évekig axiómaként mondtuk fel a fideszes Budával kapcsolatos ökölszabályt, miközben mára világossá vált: ezek lesznek az ellenzék „Sztálingrádjai” a következő megméretésen. Ez már csak azért is „szórakoztató”, mert 1994-ben még az akkori polgári jobboldal számára látták el ugyanezt a szerepet a Horn Gyula által vezetett MSZP-vel szemben…

Ma Magyarországon tehát még nagyon erős megkötések mellett sem beszélhetünk csatatérkörzetekről, különösen nem olyan váratlan eseményekkel terhelt időszakban, mint a mostani. Mégis létezik tengerentúli hasonlat, amely a mostani eredmények ismeretében átültethetőnek tűnhet a hazai politikai földrajzi gondolkodásba. Magyarország politikai térképe ugyanis lényegében egy amerikai egyesült államokbeli közép-nyugati vagy déli állam térszerkezetét húzta magára április 3-án, ahol az állam politikai irányultsága nem megkérdőjelezhető, ahogyan annak fővárosáé sem, csak éppen ellentétes az előjel.

Magyarország Texas állam, Budapest pedig Houston.

Egy szó mint száz: választásföldrajzi szempontból is teljesen más országra ébredtünk április 4-e reggelén, miközben a kialakult végeredménynek azért bőven voltak előjelei. Mi ezek közül tudtunk itt bemutatni néhányat.

Az elemzés szerzői:

Szöveg: Bódi Mátyás senior adatelemző, BASE life science – Barcelona

Ábrák: Kovalcsik Tamás geográfus, választási szakértő

Nyitókép: Orbán Viktor miniszterelnök, a Fidesz elnöke győzelmi beszédet mond a Fidesz-KDNP eredményváró rendezvényén, a budapesti Bálnában 2022. április 3-án (fotó: MTI/Koszticsák Szilárd)

Ezt a cikket nem közölhettük volna olvasóink nélkül. Legyen támogatónk a Donably-n, az új, biztonságos, magyar fejlesztésű előfizetési platformon. Paypal, utalás és más lehetőségek itt >>>