Éhínségek lesznek világszerte – élelmiszerválságot okozott Putyin háborúja
Bár Ukrajna a világ egyik legnagyobb gabonaexportőre, nem valószínű, hogy jelentős hiányt okoz a háború – főleg Magyarországon. Áremelkedést azonban igen, méghozzá minden korábbinál durvábbat. Ebből mi sem maradhatunk ki, a szegény országokban pedig válságok sorának ágyazhat meg az infláció. A helyzet rosszabb, mint a 2011-es arab forradalmi hullám előtt volt, és már most is több országban tüntetnek az emberek. Vannak, akik újabb migrációs hullámot vizionálnak Európában – nem utolsósorban maga Vlagyimir Putyin.
A világ egyik éléskamrájában háború dúl, az agresszor pedig a világ másik éléskamrája. Az Ukrajna elleni orosz invázió előtt Ukrajna és Oroszország a világ búzaexportjának közel 30, kukoricaexportjának 20, napraforgóolaj-exportjának pedig 80 százalékát adta. A háború kitörése után így a várható hiánytól tartva országok tucatjai jelentettek be valamiféle terménykiviteli korlátozást. Közéjük tartozott Magyarország is: a kormány március elején rendeletben korlátozta a gabona exportját.
A lépés meglepte a piacot – főleg, hogy előtte sem a gabonatermesztők, sem a kereskedők és feldolgozók szövetségével nem egyeztetett a kabinet –, és okozott némi fennakadást. A kormány minden külföldre irányuló gabonaszállítmányra elővásárlási jogot jelentett be, és 30 napos határidőt szabott magának arra, hogy eldöntse, él-e vele. És mivel mindez a már korábban megkötött szerződésekre is vonatkozott, már megtöltött bárkák és vagonok fordultak vissza vagy várakoztak a határon.
A rendeletnek eddig nagyobb volt a füstje, mint a lángja. Amint a Gabonatermesztők Országos Szövetségének elnökétől, Petőházi Tamástól megtudtuk, a kormány még egyszer sem élt elővásárlási jogával, és a beadott exportkérelmek zömét 1-2 napon belül jóváhagyja. A rendelet inkább egyfajta elővigyázatossági lépés volt, amely arra irányul, hogy az állam folyamatosan nyomon követhesse az export és a hazai készlet alakulását a szélsőséges mozgást mutató gabonapiacon, és szükség esetén időben közbeavatkozhasson. Erre valószínűleg nem lesz szükség:
Magyarország nemhogy önellátó gabonából, hanem nettó exportőr (búzából például kétszer annyit termelünk, mint az itthoni felhasználás). A többi alapvető élelmiszerből is teljesen vagy megközelítőleg önellátóak vagyunk, vagyis közvetlen élelmiszerhiány nem fenyegeti hazánkat.
Ezt nem minden ország mondhatja el magáról, és közülük is főleg azok vannak bajban, amelyek Ukrajnából és Oroszországból importálnak sokat. Egyiptom például búzaszükségletének döntő többségét ebből a két országból szerzi be, de nagyban kitett a fekete-tengeri gabonaimportnak Törökország, Banglades, Nigéria, Jemen, Szudán, Tunézia, Algéria, Marokkó, Libanon is.
Egyelőre nem tudni pontosan, mennyi gabona esik ki a világpiacról. Oroszországban várhatóan a vetés és a betakarítás is zavartalan lesz, de a kormány kemény exportkorlátozást vezetett be. Ukrajnában nem tudni, a termőterület mekkora hányadán lehet majd learatni az őszi búzát és elvetni a tavaszit. (Kicsit javult a helyzet azzal, hogy az oroszok kivonultak Északkelet-Ukrajnából, így a korábbi 50%-os becslés helyett akár a háború előtti termőterület 70-80%-án is lehetségessé válhat a vetés és az aratás, de ez függ az aknamentesítés sikerétől is.) Még kevésbé látszik, hogyan juthat el az ukrán búza a világpiacra, hiszen az ország fekete-tengeri kikötői zárva vannak, és a vasút csak a kapacitás töredékét tudja pótolni.
India, a megmentő
A kiesett búzamennyiséget a legtöbb elemző 7-10 millió tonna közé teszi. Ez rengetegnek hangzik, de valójában nem drámaian sok. Önmagában a kiesett búzamennyiség nem okozna élelmiszerválságot. A világ teljes búzatermelése tavaly 778 millió tonna volt, a kiesett mennyiség ennek alig 0,9–1,2 százaléka. Ekkora kilengések pedig korántsem szokatlanok, az időjárás is okozhat hasonlót évről évre.
A búzaexportnak valóban nagy szeletét adja Ukrajna és Oroszország, de a világ búzatermésének nagy része nem export, hanem a termelő országban fogyasztják el, például Indiában és Kínában. Ráadásul a kieső ukrán és orosz importot már tavaly őszi vetés idején elkezdte beárazni a piac, és más exportőr országok – köztük az USA, Kanada, Argentína, Dél-Afrika és Brazília – többet vetettek, hogy betöltsék a piaci űrt.
Főleg Indiában pörgött fel a termelés, ahol kedvező volt az időjárás is, így a jelenleg zajló aratás során rekordmennyiségű búzát takarítanak be. Mindeközben gőzerővel építették ki a szállítási kapacitásokat is, így az ország, amely öt éve szinte nem exportált búzát, az elmúlt évben már 8 millió tonnát értékesített külföldön, a következő évben pedig már 10 millió tonnát szeretne. A napokban egyiptomi delegáció tárgyalt Indiában az ukrán szállítmányok kiváltásáról, a következő hetekben pedig a többi érintett felvevőpiacról is várnak megbízottakat Libanontól Marokkóig.
Összességében az Élelmezésügyi és Mezőgazdasági Világszervezet (FAO) sem vár búzahiányt, sőt 1,1%-os termelésnövekedést jósol 2022-re. Kukoricából pedig Argentína, az USA és ugyancsak India töltheti be a piaci rést.
A világ mégis globális élelmiszerválságra készül – sőt igazából az már el is kezdődött. Annak alapvető oka azonban nem a hiány, hanem az észveszejtő mértékben növekvő élelmiszerárak.
A drágulás nem a háborúval kezdődött. Már 2021 folyamán 28,1 százalékkal emelkedtek az élelmiszerárak – ezért az ENSZ Világélelmezési Programja már hónapokkal ezelőtt „a katasztrofális éhínség éveként” harangozta be 2022-t. És az orosz invázió csak ezután jött.
Márciusban még februárhoz képest is 12,6%-kal lőttek ki az árak (de a búzáé például 17, a kukoricáé 19, a növényi olajoké pedig 23 százalékkal), így a FAO élelmiszer-árindexe 159,3 pontra ér. Ilyen magasan sohasem állt az index 1990-es létrehozása óta, még a szintén az emelkedő élelmiszerárakra visszavezethető arab forradalmi hullám előtt sem (akkor 131,9 pontot mutatott).
Protekcionizmus, spekuláció, energiaválság
Az áremelkedésnek pedig csak részben közvetlenül a háború az oka. Főszerepet játszik benne az is, ahogyan a világ reagált rá. Például exportkorlátozásokkal – Magyarországgal együtt immár 35 ország vezetett be valamiféle kiviteli megszorítást, és a szám napról napra nő. A 2008-2011-as válság során nagyrészt épp a hasonló kereskedelemkorlátozó intézkedések hajtották fel az árakat, és most is jó úton haladunk efelé. Ráadásul öngerjesztő folyamatról van szó: a kiviteli korlátozások felverik az árakat, aminek hatására újabb országok hozhatnak hasonló intézkedéseket – és így tovább.
Káros hatása van a határidős áruügyletek piacán kötött ügyleteknek – amit a baloldali kritikusok gyakran „élelmiszerspekulációnak” neveznek. Kicsit leegyszerűsítve: a befektetők – részben a hiányokat vizionáló, olykor szenzációhajhász híradások hatására – pánikolnak, további áremelkedésre játszanak, és a felvert határidős árak beépülnek a reálárakba. Ez nemcsak az élelmiszerekre igaz, de mivel ennie mindenkinek kell, a szegény országok lakóinak is, ott van a spekulációnak a legközvetlenebb káros társadalmi hatása.
A legfőbb és legalapvetőbb oka a drágulásnak azonban az, ami már eddig is volt: a termelési költségek, azon belül is főleg az energiárak drámai emelkedése. Drágul a mezőgazdasági gépekbe tankolt üzemanyag, emelkednek a szállítási költségek. A dráguló áram megjelenik a takarmány-előállítás és feldolgozóüzemek költségeiben. Természetesen az energiárak sem függetlenek Putyin háborújától – sőt, azok szálltak el igazán az invázió kezdete óta. Külön említést érdemel a műtrágya kérdése.
A dráguló energia leginkább a műtrágyán keresztül érezteti hatását, hiszen előállításukhoz rengeteg földgázra van szükség.
Annak ára pedig annyira kilőtt, hogy Európában márciusban átmenetileg több műtrágyagyár is leállította a termelést, köztük a magyar Nitrogénművek Zrt. is. Mindehhez hozzájött az ukrán export kiesése, valamint az orosz kivitel szankciók miatti leállítása – a két ország együttesen a műtrágyák 28 százalékát exportálja.
Az ellátási gondok enyhültek, itthon például biztosított az idei évre szükséges mennyiség. Csakhogy a magyar gazdák számára 3-4-szer annyiba kerül, mint tavaly ilyenkor. Ennek ára pedig nem is most jelentkezik, hanem ősszel, a most vetett tavaszi búza aratásakor. A Morgan Stanley várakozásai szerint a gabonaárak 2023-ig a tavalyi szintek felett maradnak, így a gazdák valószínűleg fontolóra veszik majd a kevésbé műtrágyaigényes termesztési módok, például a vetésforgó alkalmazását, ami viszont a terméshozamokat csökkentheti.
A drágulás hatása alól egy ország sem vonhatja ki magát. Még azok sem, ahol a benzinre és néhány alapvető élelmiszerre szociális és/vagy belpolitikai megfontolásból árstopot vezettek be. Márciusban Magyarországon 8,5 százalékos inflációt jelentett a KSH, és az árstopok nélkül bőven 10 százalék felett lenne. Az élelmiszerek éves alapon 13 százalékkal drágultak – azon belül a kenyér például 28 százalékkal, de több terméknél is 20 százalék körül alakult az infláció.
Ez durva robbanás, ami az alacsonyabb jövedelmű társadalmi rétegek életében komoly szociális válságot okozhat, főleg, ha a kormány nem tudja vagy nem akarja májustól is fenntartani az árstopokat (amire szándék a szavak szintjén van, de döntés még nincs róla). Van azonban a világnak sok olyan része, ahol még ennél is súlyosabb problémákhoz vezethet a drágulás.
A földi pokol csak most jön
Minél szegényebb egy ember vagy egy társadalom, jövedelme annál nagyobb hányadát költi ételre. Az európai országokban 10-20% ez az arány, de például Egyiptomban és Pakisztánban 40% körül alakul, Nigériában vagy Kenyában pedig 50% fölött van. Ezért egyre többen intenek, hogy a mostani helyzet az ilyen országokban súlyos társadalmi és politikai feszültséghez, tüntetésekhez, kormányok bukásához, polgárháborúkhoz vezethet, ahogy láttuk ezt a 2011-es arab forradalmi hullámnál is. Ami közvetve a 2015-ben Európára zúduló migrációs hullámot is kiváltotta.
„Ha azt hiszed, hogy ez már a földi pokol, készülj fel a még rosszabbra. Ha Európa nem segít most Észak-Afrikának, akkor Észak-Afrika jön Európába. Ha Európa nem segít a Közel-Keletnek, akkor a Közel-Kelet jön majd Európába.”
Így fenyegette az öreg kontinenst David Beasly, a Világélelmezési Program vezetője (egyébként Dél-Karolina volt republikánus kormányzója), amikor pár hete Brüsszelben kalapozott a szervezet költségvetésén tátongó 8 milliárd eurós lyuk betöméséért. A lyuk oka, hogy a szervezet egységnyi pénzből harmadával kevesebb élelmet tud vásárolni a piacon, mint egy éve.
Különösen feszült a helyzet azokan az országokban, amelyekben 2011-ben is begyulladt a robbanékony elegy. Egyiptomban, a világ legnagyobb búzaimportőr országában a szabadpiaci kenyérféleségek ára 50%-kal emelkedett az elmúlt hetekben. Ugyan a legelterjedtebb helyi szénhidrátforrás, az aish baladi nevű pita ára 1989 óta be van fagyasztva, a termelők kompenzálása a jelenlegi árak mellett szinte megoldhatatlan feladat elé állítja az egyiptomi költségvetést, így a kormány az IMF-hez fordult.
Hasonló a helyzet Tunéziában, ahol a javarészt a turizmusra épülő gazdaság még a COVID okozta sokkot sem heverte ki. A Világbank figyelmeztetett: a szegény országok többsége már a háború kitörése előtt adósságválságban volt, és most újabb hiteleket vesznek fel, hogy a terheket átvállalják a lakosságtól. Így viszont államcsőd fenyeget. Libanonban még egy specifikus probléma is ront a helyzeten: a bejrúti kikötőben 2020-ban történt robbanás során silók is megsemmisültek, így maximum egy hónapra elegendő gabonát tudnak készleten tartani.
Az elmúlt hetekben elkezdtek dőlni a dominók. Peruban már nyolc ember meghalt az emelkedő árak miatt kirobbant kormányellenes tüntetésekben. Srí Lankán szintén hatalmas tüntetéshullámot és kormányválságot okozott az energia- és inflációs válság. Pakisztánban pedig a kétszámjegyű (az élelmiszereknél 15% fölötti) infláció miatt megcsappant Imrán Hán miniszterelnök támogatottsága, és a parlament bizalmatlansági indítvánnyal eltávolította posztjáról. Hán távozását tüntetések kísérték, és a politikai feszültség várhatóan még hónapokig fennmarad.
Hogy mindez hová fut ki, és okoz-e komolyabb válságot, esetleg migrációs hullámokat, még nem látszik. De ezzel fenyeget a háború elindítója, Vlagyimir Putyin is. Igaz, ő úgy véli, a drágulást nem ő okozza, hanem a „hisztérikus” szankciók. „Óhatatlanul súlyosbítják az élelmiszerhiányt a világ szegényebb régióiban, ami új migrációs hullámokat válthat ki” – fogalmazott az orosz elnök.
Minden cinizmusa dacára Putyin egy fontos dilemmára tapintott rá:
a nyugati országok erkölcsi okokból dönthetnek úgy, hogy többet fizetnek az energiáért, de a magasabb energiaárak „mellékhatásai” a szegény országokban dúló éhínségek lehetnek. Ami persze nem változtat azon az alapvető tényen, hogy a baj forrásai nem a szankciók. Annak forrása Putyin háborúja.
Nyitókép: Élelmiszerosztás egy jemeni menekülttáborban. A polgárháború sújtotta ország gabonájának harmadát Ukrajnából szerzi be (fotó: Khaled Ziad / AFP)
Ezt a cikket nem közölhettük volna olvasóink nélkül. Legyen támogatónk a Donably-n, az új, biztonságos, magyar fejlesztésű előfizetési platformon. Paypal, utalás és más lehetőségek itt >>>
