„Álljanak a mi oldalunkra, és mi is az önökére fogunk!” – Volodimir Klicsko a Válasznak
„A szabadság megfizethetetlen. Annyira, hogy harcolni is érdemes érte. (…) Élni akarunk felemelt fővel, nem pedig térden csúszó rabszolgák lenni” – mondja a Válasz Online-nak adott exkluzív interjújában Volodimir Klicsko. Ukrajna egykori bokszvilágbajnoka, akire Kovács „Kokó” Istvánnal egy napra szervezett meccsei miatt emlékezhet Magyarország – és akinek bátyja ma Kijev polgármestere – nemrég fegyvert is fogott, és ha parancsot kap, megy az oroszok ellen harcolni. Hazája más fronton is számít rá: Klicsko az ukrán–német kapcsolatok egyik fő összekötője, nemrég a kancellárral is találkozott. Miben változott a berlini Oroszország-politika – azon kívül, amiben a budapesti nem? Exkluzív interjú még Kijevből, de már Skype-on rögzítve.
– Közös ismerősünktől, aki összehozta ezt az interjút, azt hallottam, nagyon szeretett volna magyar újságíróval beszélni.
– Miért ne? Magyarország Európa része, általunk is osztott demokratikus értékekkel. Ukrajna, noha nem tagja az EU-nak, 2014 óta – az európai elvek mentén – azért harcol, hogy csatlakozhasson hozzá. Sokszor jártam önöknél, sok barátom él ott. Nem szeretnék mélyen belefolyni a politizálásba, de azt tapasztalom, hogy Magyarországot úgyszólván lojalitás köti Oroszországhoz. Így volt ezzel az elmúlt évtizedekben Németország is; Steinmeier német elnököt emiatt nem is fogadták Kijevben, de később elismerte: Oroszország részben a német külpolitikának köszönhetően válhatott mára azzá, ami. Látta, hogy Moszkva agressziója – amely nemcsak Európa egyik legnagyobb országának lelketlen rombolását jelenti, hanem az ukrán lakosság ellen elkövetett tömeggyilkosságokat, kínzásokat, erőszakolást – a Berlin által elkövetett hibákból is eredeztethető. Azért fontos, hogy beszélünk, mert ki kell mondanom: e lojalitást Magyarország részéről továbbra is érezni.
– Ezt abból gondolja, hogy Orbán Viktor április 6-i nemzetközi sajtótájékoztatóján – független vizsgálatot sürgetve – nem nevezte meg egyértelműen a bucsai mészárlás felelősét? (Noha a mészárlást április 9-én, Jarosław Kaczyński emlékezetes szemorvosos kritikája után elítélte – a szerk.)
– Mégis mit gondol, ki tehette? Ki szállt itt meg kit? Talán mi önmagunkat? Mi gyilkoltuk volna tömegével a saját lakosainkat, hogy aztán ország-világnak mutogassuk, mást hibáztatva?
Bucsa az orosz elnök világos üzenete volt, mi, ukránok pedig több mint 50 napja az agressziójának áldozatai vagyunk. Ha bárki félrenéz, és eljátssza, hogy nem lát semmit, maga is passzív hadviselővé válik, és vér tapad a kezéhez.
– Ha már magyarországi barátok: egykori universumos csapattársát, Kovács „Kokó” Istvánt még nem kereste meg? Nincs olyan rosszban a miniszterelnökkel.
– Még nem. De ezt nem is tudtam róla. Lehet, hogy beszélek vele.
– Noha nincs hivatalos állami pozíciója, néhány hete az ukrán kormány képviseletében Németországban járt, és az ország vezetőivel találkozott. Mit tapasztalt?
– Fontos látogatás volt, személyes találkozókkal. Egy olyan országban mondhattam el a tapasztalataimat, amelyben hosszú ideig magam is éltem. Része voltam a társadalmának, hírnevet szereztem, ezért nem kételkednek abban, amit mondok. A legfontosabb tapasztalat az volt, hogy bár a német kormány pártjai és a német emberek sokszor nem egységesek – a politika pedig gyakran eltávolodik a választóktól –, most mégis arról győződtem meg, hogy mindenki – a kormány és az emberek is – egységesen lépnek fel az orosz agresszió és Putyin „speciális katonai művelete” meg „denácifikációja” ellen. A találkozóim után közétettem egy rövid videót a Reichstaggal a háttérben, amelyben arról beszéltem: azonosak az elveink, a német himnusz szavai – egység, jog és szabadság – pedig a már említett téves oroszpolitika ellenére igazak. Főleg úgy, hogy a tévedést beismerték. Elejét kell vennünk az orosz imperializmusnak és Putyin Szovjetunió visszaépítésére tett kísérleteinek. Ebben azonos fronton állunk a németekkel, és hálás vagyok nekik ezért.
– Bucsában is járt az orosz kivonulás után.
– Bármit is állít megannyi csatornáján az orosz állami propaganda, a „speciális műveletük” valójában ukránok meggyilkolását jelenti. Saját szememmel láttam ártatlan emberek holttestét Bucsában, Hosztomelben, Irpinyben. „Speciális művelet”? Háborús bűn ez és népirtás! Mariupolban foszforbombát használtak, Harkivban kazettásakat. Lakónegyedeket tartanak tűz alatt. A hazugságaik pedig folyamatosan lelepleződnek. Igazságot kell szolgáltatni az elkövetett bűnökért, máskülönben – látjuk a történelemből – megismétlik őket.
– Bucsában mi is voltunk nemrég, megviselt a látvány. Önnek mi volt az első gondolata?
– A halálnak csendje volt. Fiatalok hevertek az utcákon, egy család autóján tank hajtott át, a végtagok még a kocsiban. Másokon kínzás nyomai. Főbe is lőtték őket. Nem akarok mindent felidézni abból, amit láttam, de a bűnökre bizonyítékok vannak. Azok a képek, az a szag… Totális pusztítás. Nem emberi dolgok ezek, hanem a gonosz képei. Bárhol felbukkanhatnak. Azt gondolják, önökhöz nem érhet el? Meglehet, tévednek.
– Bátyja, Vitalij, évek óta politizál. Önnek hogyhogy nem jutott még eszébe?
– Aktivista vagyok, mindig is az voltam. A háború előtt gyakran mondogattam, „egy családba elég egy politikus”. Most azonban – bár tényleg nincs hivatalos megbízatásom – belátom, hogy a munka, amit jelenleg végzek, nagyon is politikai. Azt próbálom képviselni, ami összeköt minket. Sokan azt hiszik, a vallás, a nemzetiség, a bőrszín az, ami elválaszt, de most kiderült:
valójában a szeretet és a gonoszság között húzódik a határvonal. Ez a kettő ugyanis mindig fennmarad, és harcol egymással. Mint most, Ukrajnában. Élni akarunk felemelt fővel, nem pedig térden csúszó rabszolgák lenni.
A politikusok gyakran nem látnak tovább a saját szobájuk falánál – ez most szó szerint is igaz –, nekem pedig aktivistaként sokkal nagyobb a szabadságom. Tudom, hogy a társadalom többségét képviselem. A politikai pártok olyanok, mint egy kép pontjai, amiket akkor látunk, ha rájuk közelítünk. Én viszont az egész képet átláthatom.
– Természetes volt, hogy Zelenszkij elnök mellé álljon? Bátyja pártja, az UDAR, 2015 augusztusában olvadt be Petro Porosenko akkori államfő pártjába, Porosenko és Zelenszkij pedig egymás riválisai.
– Tényleg azok voltak, de a háború elején kijelentették: most egy közös ellenségük van. Az, amely betört az országunkba. Nincs olyan, hogy ideállunk vagy oda: most ukránok vagyunk mindannyian. Közös a hazánk, amit meg akarunk védeni, mindegy, ki melyik politikai oldalon állt korábban. A szabadságért folytatott harc egyesít minket. A Szovjetunióban töltött gyerekkor és az akkori agymosás – „az egész világ az ellenségünk” – után Nyugaton nőttem fel. Ez a kettős tapasztalat mindig segített eligazodni. Tudom, milyen az, hogy azt veszel fel és azt mondasz, amit akarsz. A szabadság megfizethetetlen. Annyira, hogy harcolni is érdemes érte.
– Még a háború kitörése előtt, február 2-án csatlakozott a kijevi területvédelmi dandárhoz. Ha parancsot kapna, tényleg fegyvert fogna?
– Mit gondol? Naná! Amikor az oroszok Kijev körül állomásoztak, voltam is a frontvonalon.
– Előbb-utóbb vége lesz a háborúnak. Mi lesz az első dolguk utána?
– Erősebbek leszünk, mint valaha. Nemzetként alábecsültek minket. Nagyon. Tehetségesek és képzettek vagyunk. Sajnos az oroszok már szétlőtték, de mi építettük a világ legnagyobb repülőjét. Támogatásra van szükségünk: katonaira, pénzügyire, humanitáriusra. Amíg nincs vége a háborúnak, nem lehet belőlük elég. Álljanak a mi oldalunkra, és mi is az önökére fogunk! És higgyenek nekem: minden támogatást vissza fogunk adni! Többszörösen. Csak segítsenek befejezni a háborút – mert önöket is védjük attól a gonosztól, amely az országunkra tört!
Nyitókép: Volodimir Klicsko egy orosz találatot kapott kijevi lakóház előtt 2022. március 14-én (fotó: AFP/Aris Messinis)
Ezt az interjút nem közölhettük volna olvasóink nélkül. Legyen támogatónk a Donably-n, az új, biztonságos, magyar fejlesztésű előfizetési platformon. Paypal, utalás és más lehetőségek itt >>>
