Haza a mélyben – a sajtó és a negyedik kétharmad
A méretes ellenzéki választási buktát magyarázók között felütötte fejét a 444-ezés, telexezés, magyarhangozás, olykor egyenesen válaszonlájnozás. Ideje hát, hogy áttekintsük, hogyan kezeltük mi a kampányidőszakot, van-e felelőssége a sajtónak, továbbá azt is, hogy milyen lehetőségek állnak az ellenzék s milyenek a sajtó előtt a negyedik Orbán-kétharmad éveiben. Spoiler: gyökeresen eltérőek. S hogy miért nem vetünk morálgránátokat az ellenzéki képviselőkre, ha jövő héten beülnek a parlamentbe? Megmondjuk azt is. Vélemény.
Van-e unalmasabb, meddőbb dolog annál, amikor a sajtó önmagával foglalkozik? Talán a szolfézsóra. Amúgy nem nagyon. Nem is vetemednénk tehát nyilvános köldöknézegetésre, ha a választás után fel nem erősödött volna azok hangja, akik az ellenzéki buktát úgy akarják letolni a közönség torkán, mintha eme ínyencséget a sokszor – esetünkben például – kifejezetten kézműves sajtóműhelyekben sütötték volna ki. A 444-ezés, telexezés, magyarhangozás, olykor egyenesen válaszonlájnozás szólamait viszont egyre hangosabban trillázzák e kórus erős tüdejű tagjai – ami az ütemet illeti, olyan pontosan ráadásul, mintha csak jól megírt kottából énekelnének. Ám noha a tempó egységes, a szólamok hamisnak tűnnek: s hogy lássuk, azok-e tényleg, most, amikor mindenki a tanulságokat vonja le, egyúttal a jövő lehetőségeit kémleli, érdemes rátekinteni, hogyan kezelte a magyar sajtó, s benne lapunk a választásokat. Azután tisztázni néhány félreértést sajtó és politika feladatáról. Végül pedig kitérni egyik és másik lehetséges jövőjére a negyedik Orbán-i kétharmad éveiben.
De ne csak a levegőbe beszéljük! Hallgassuk meg együtt a már említett kórusmű szólamait!
„Aki pedig a 444, a Népszava vagy a Válasz Online olvasóira optimalizálja a politikáját, annak előbb-utóbb annyi szavazója is lesz, mint amennyi olvasója ezeknek a lapoknak van.” Így adta meg az alaphangot Hont András az Átlátszón.
Puzsér Róbert basszusa ugyanerre a motívumra érkezett: „A kínkeservesen nyomorult, de legalább a Fideszhez foghatóan romlott és képmutató ellenzék politikája mindig és csakis a 24.hu, a Hvg.hu, a 444.hu meg a Telex.hu olvasóinak készül, akiknek csak az számít, ki kiáltja hangosabban, hogy »lopnak«, ki ígér még több év börtönt Orbánnak és bandájának.”
Schiffer András altba forduló tenorján a nagyon hasonló téma így szól: „De nekünk a csalódott fideszest kell megszólítani […], őket kell kiszolgálni. Ilyen nincs! Ilyen választó nincsen. Ez a fajta csalódott fideszes, akiről Márki-Zay meg a Válasz Online meg Pálinkás József és a többiek beszéltek, ilyen nem létezik.” (A Partizán videójában 25:30-nál látható-hallható a kijelentés.)
Ungár Péter aztán így tercel a többiek fölé: „Van a politikának felelőssége, de azoknak hol a felelőssége, akik teleírták a 444 – Telex – Magyar Hang metaverzumot, hogy Dobrev Klára egy szörnyű minőségű ember, és csak Márki-Zay Péterrel lehet nyerni? Haraszti Miklós bocsánatot kért azért, amit írt, meg Kőszeg Ferenc? Mert én nem láttam.”
A dalnokokban közös, hogy az általuk tételezett ellenzéki térfélre passzolják a választási kudarc felelősségét, vájtfülűek azonban rögtön kihallhatják a szólamok apró eltéréseit is: Hont és Puzsér lágyabban danolnak, nem egyenesen a sajtót teszik meg a választási kudarc felelősének, csupán az ellenzéki politikusokat, akik ennek a bizonyos sajtónak akartak megfelelni szerintük – s ez okozta vesztüket. Schiffer és Ungár keményebbek. Utóbbi annyira, hogy politikusként bocsánatkérést várna állampolgároktól, amiért hangot mertek adni véleményüknek – nyilatkozatban, cikkben merték támogatásukról biztosítani Márki-Zay Pétert! Azt a jelöltet egyébként, aki aztán az Ungár Péter és pártja által társszervezett előválasztáson nyert, s akit aztán Ungár Péter és pártja is támogatott. Az LMP-s képviselő szerint tehát felelőssége van a „444 – Telex – Magyar Hang metaverzumnak”, mert az teret adott ezeknek a véleményeknek, hamis helyzetértékelésbe taszajtva az ellenzéki közvéleményt. Ha jól értjük. Schiffer doktor legújabb zengeményében már egyenesen arra szólítja fel barátját, Puzsért, hogy felejtsék el végre egyszer és mindenkorra a „liberális értelmiséget” – majd azzal a lendülettel semmi másról nem ír ezernyi karaktert, csak a liberális értelmiségről. (Sajátos, Schiffer-i módja ez a feledésnek.) A fent már idézett szólam azonban most fontosabb, elemzők sora és Gyurcsány Ferenc is azt a nótát fújja ugyanis: lám, nincs is kiábrádult fideszes, nem létezik nem Orbánra szavazó konzervatív, jobboldali. Ügyvéd úr meg is nevezi a felelősöket, akik jéghegynek vitték az ellenzék hajóját, amikor elhitették a néppel, hogy létezik ilyen szavazó: „Márki-Zay meg a Válasz Online meg Pálinkás József és a többiek”.
Először is: mi a Válasz Online-nál nem szavazókban gondolkodunk. Hanem olvasókban. Akik meggyőződésünk szerint elég felnőttek ahhoz, hogy eldöntsék, kire szavaznak, kit támogatnak – nem szorulnak ezügyben a mi iránymutatásunkra.
Éppen ezért nem volt nálunk buzdító cikk – még az előválasztáson sem. Ezt írtam akkor: „Többen kértek, hogy ha magam nem írok is, legalább a Facebook-oldalamon osszak meg ilyen meg amolyan buzdító cikket előválasztás-ügyben. Nem fogok. Az újságírói szereptől idegen lenne beállni kampányolni valamely jelölt mögé. Az első fordulóban is annyit közöltem csak, hogy elmegyek az előválasztásra – mégpedig a Dobrev Klára által megtestesített politikai kultúra ellenében, amelynek legfrissebb megnyilvánulásait lapunk cikke váltotta ki a DK-ból, éppen akkor. Azt azonban nem mondtam meg akkor sem, kire szavazok. Most, hogy két jelölt maradt csupán, az egyikről meg tudható, hogy nem – és hogy miért nem – támogatom, nos, most még azt sem árulom el, szavazok-e egyáltalán a második fordulóban. Meggyőződésem szerint ugyanis a Válasz Online szerepe – s benne az enyém – ilyen helyzetben sem változik. A kampányolás nem lehet feladatunk, az információadás és az események értelmezése viszont kötelességünk.”
Olyannyira nem voltunk szekértolói Márki-Zay Péternek, hogy jeleztük, a feles többségű alkotmányozás ötletével átlépte a vörös vonalat, és a jogállami berendezkedés határait feszegeti. „A jogrend felfüggesztésére vonatkozó ellenzéki tervek veszélyesek és nyílt erőszak alkalmazása nélkül megvalósíthatatlanok. Részben ráadásul szükségtelenek is” – állapítottuk meg.
Schiffer doktor sugalmazásával ellentétben azonban még csak olyan állításunk sem volt akkoriban, hogy a kiábrándult fideszesekre kell rámennie az ellenzéknek. A kérdéskör a levegőben volt, de nem állítottunk, inkább kérdeztünk, mégpedig ellentétes véleményűeket. Vitában. Navracsics Tibort és Pálinkás Józsefet ültettük egy asztalhoz például a NER-en belüli és azon kívüli konzi értelmiségi lét ügyében.
Az előválasztás után aztán a fideszes Bencsik Gábort és a kiábrándult Szalma Botondot. Bencsik is azt állította akkor: ellenzéki jobbosok nincsenek, az előválasztáson ők nem is szavaztak, az balos dzsembori volt. „Ellenzéki jobbos szerinted nincs? Akkor én mi vagyok?” – tette fel erre a kérdést Szalma. „De, van, kis számban és aki ilyen, az régen eltávolodott már a Fidesztől” – hangzott akkor a válasz.
Az országos politikát nézve persze bizonyára „kis számban” voltak ezek a szavazók – ám nélkülük az ellenzék nem tudta volna megnyerni még Budát sem. Azaz még politikailag sem indokolt a fitymálásuk. Olyat azonban sosem állítottunk, hogy a segítségükkel Márki-Zay Péternek győzelmi esélyei vannak. Ezzel szemben már februárban azt írtuk: az ellenzéki jelölt akár kisebbségi kormány élén betöltött miniszterelnöki posztjához nagyobb csoda kellene, mint a kétharmadhoz. (Bingó.) Ennek fő okát pedig a NER által pártállami módon használt erőforrások tengerében véltük felfedezni. Nem utólag, hanem két hónappal a választás előtt. Szintén februárban jeleztük, hogy a Fidesz tovább is növekedhet, még egyáltalán nem érte el növekedése határait.
Lehet persze Ungár Péternek akár igaza is abban, hogy ellenzéki politikusok a saját felelősségük hárítására is használják a „Fidesz-buldózerre” utalgató érvkészletet – ám a motiváció szinte mindegy. A tények azt mutatják, hogy győzni itt nem lehetett – jobb kampánnyal, ügyesebb jelölttel legfeljebb a bukás mértéke lett volna kisebb. És igen: ennek egyik fő oka a nyilvánosság szerkezetének teljes átalakítása, Fidesz-pártcélok alá rendelése volt, állami erőforrások százmilliárdjainak bevonásával. Számos írásban elemeztük a helyzetet mi is, de ha valakit egyben is érdekel a nagy kép, a 444 friss cikkében megtalálja a számokat – amelyek elég jól alátámasztják, amit már a választás másnapján éreztünk a szavazatszámlálói beszámolókból. Abból ugyanis, hogy „az ellenzék golyófogónak vinné háborúba a fiainkat”-narratíva hihetetlen sebességgel képes volt eljutni az ország legtávolabbi csücskeibe is. Ez a gépezet bizony annyira jól működik, az újabb kétharmad miatt pedig erőforráshiányos sem lesz, hogy e tény önmagában is lehetetlenné tenné bárki más győzelmét Orbán Viktorén kívül.
Nem lennénk tehát az ellenzéki politikusok helyében. Feszítő lehet a tudat, hogy ami létük értelme, célja lenne elvileg, azt jó eséllyel sosem válthatják valóra: esélyük nincs a közhatalom gyakorlására. Most már évtizedes távlatban nincs. Másrészt viszont, mivel ez a helyzet, teljesen szabadon tehetnek – szinte bármit. Bemennek a parlamentbe jövő héten? Oké. Az alakuló ülésre nem? Rendben. Vagy arra is, de csak akkor, ha a Fidesz teljesíti követeléseiket (lásd Fekete-Győr András esetét az ultimátummal)? Hát akkor úgy. Szétaprózódnak megint? Vagy maradnak együtt? Parlamenten kívüli közösségeket szerveznek, átlépve a hervadt szegfűn? Hajrá! Az eredmény minden esetben – valószínűleg – ugyanaz lesz: Fidesz-győzelem. Ezért nem is érdemes rájuk követ vetni, moralizálni velük kapcsolatban, ha mondjuk mégis beülnek a parlamentbe és felveszik a fizetésüket. Úgy legalább enni adnak a gyereküknek. Ha nem ülnek be, közügyeink akkor sem változnak, csak a gyerek is éhes marad – tényleg nem azon a néhány ellenzéki politikuson, nem az ő fizujukon fog múlni az államháztartás helyzete.
A lét elviselhetetlen könnyűsége – ennyi maradt tehát az ellenzéki politizálás számára 2022 tavaszán.
Politikai szempontból tehát mindegy, ki milyen magyarázattal, felelőssel vagy tervvel áll elő. Csupán a valóság megértése szempontjából nem mindegy. Akinek van ilyen vágya, kedvtelése, következmények nélkül bár, de megállapíthatja: nem igaz, hogy a hibák nélkül győzelem lett volna, az sem, hogy Márki-Zay vagy a sajtó a hibás. Főleg nem, hogy a vidékiek. A hatpárti ellenzékre kétmillióan szavaztak. Közülük félmillió Budapesten – másfélmillió pedig vidéken. Akik arról beszélnek ellenzéki oldalon nagy önkritikusan, hogy az ellenzék nem érti a vidék hangját, vagy hogy az ő fejük volt átmosva budapesti propagandával, nem a vidékieké fideszessel – nos, ők éppen ebbe a másfélmillió vidéki ellenzéki szavazóba rúgnak bele, őket hülyézik le. De ez tényleg lekvár már csak az ellenzéki bukta mellé. Kétmillió ember mindenképpen kevés a választási győzelemhez. Ugyanennyi ember, aki nem ette meg a kormánypropagandát, potenciális olvasónak viszont egyáltalán nem az. Ráadásul a Fidesz-szavazók között is akadnak, akiket nem elégítenek ki a Rogán-i félelemgyár termékei. A sajtó helyzete tehát sokkal rózsásabbnak látszik a politikáénál.
Mégsem tudhatjuk le annyival, hogy nincs itt semmi látnivaló, minden a legnagyobb rendben. A közéleti, független sajtó léte ugyanis értelmezhetetlen polgári demokrácián kívül. A lényege mégiscsak az lenne, hogy az állampolgárt ellenőrzött információval látja el országának ügyeiről, azok intézőiről, és a polgár ezen információk alapján hozza meg döntését a választáson.
Olyan helyen, ahol nincs tisztességes politikai verseny, ezt a funkciót a sajtó nem képes betölteni.
Hibrid rezsimben tehát hibrid megoldások valósulnak meg: a szerkesztőségek értelmét részben az adja immár, ami minden alulról építkező, valódi, nem az állam által központilag, politikai célból megteremtett szerveződés értelmét is. A közösségteremtés mégpedig. Miért? Mert jobb úgy élni, azért. Nem azért, hogy ezekből a közösségekből aztán párt nőjön ki később – ilyen hagymázas álmoknak nincs helyük: a helyzet ezt sem teszi lehetővé, ráadásul szereptévesztés lenne. Az viszont igenis lehet cél, amit küldetésnyilatkozatunkban már indulásunkkor megfogalmaztunk. Hogy akik szeretnének tényeket, vitákat, értelmes hangot és normális stílust, akik gondolnak valamit a világról, de szeretnének megtudni olyat is, amit addig nem tudtak: nos, hogy számukra szellemi otthont és valódi közösséget teremtsünk.
Hazát – a mélyben.
Nyitókép: választási plakátokat dobnak kukába az Egységben Magyarországért eredményváró rendezvényén, a Városligeti Műjégpályán az országgyűlési választás és gyermekvédelmi népszavazás napján, 2022. április 3-án (fotó: MTI/Illyés Tibor)
Ez a cikk nem készülhetett volna el olvasóink nélkül. Legyen támogatónk a Donably-n, az új, biztonságos, magyar fejlesztésű előfizetési platformon. Paypal, utalás és más lehetőségek itt >>>
