Sarló-kalapácsos zászló Ukrajnában – miért ég Oroszország második világháborús lázban?
A náci Németország felett aratott győzelemre emlékező ma reggeli parádén Vlagyimir Putyin orosz elnök második világháborús utalásokkal teletűzdelt beszédet mondott az ukrajnai „különleges katonai műveletről”. Tudatos politikai számítás ez egy olyan országban, ahol a lakosság 69 százaléka számára május 9-e a legfontosabb nemzeti ünnep. A hetvenhét évvel ezelőtti győzelem az utolsó közös nevező egy csökkenő népességű, szélsőségesen egyenlőtlen és a világ számára nem vonzó államban, amely máig a Szovjetunió egykori nagyságát siratja, és nem akar szembesülni a vörös ideológia jegyében elkövetett bűnökkel. Éppen ezért megismétli azokat: az orosz hadsereg által ma Ukrajnában végrehajtott tömeggyilkosságok, nemi erőszakok és műkincslopások kényelmetlenül ismerősek 1944-45 Közép-Európájából és Magyarországáról.
Általános mozgósítás: négy-ötéves óvodások második világháborús szovjet egyenruhákba öltöztetve menetelnek-totyognak. Némelyikük papírmarséból készült világháborús tankot cipel (felismerhető a vörös csillagról), más gyerekek a mostani ukrajnai „különleges katonai művelet” hírhedt Z-betűjével ékesített harckocsival egyensúlyoznak – az őket szintén szovjet egyenruhában vezető óvónők legnagyobb örömére.
A második világháború lezárását ünneplő, valahol Oroszországban készült videó tökéletesen összefoglalja az ukrajnai háborúval kapcsolatos orosz szemléletet.
Első látásra persze teljesen érthetetlen, hogy inváziója igazolására Moszkva miért használja a második világháborús szovjet retorikát. Nekünk, magyaroknak is keserű tapasztalataink vannak az izmosodó ukrán nacionalizmus kisebbségekre, így kárpátaljai magyarokra gyakorolt hatásáról. Ugyanakkor senki nem mondhatja komolyan – gondoljuk –, hogy egy orosz anyanyelvű zsidó családba született államfő által vezetett Ukrajna valóban „náci” állam lenne, amely ellen Oroszország élet-halál harcot vív, akárcsak a hitleri Németország ellen 1941-ben. Vlagyimir Putyin államfő és a teljes orosz államapparátus, média azonban nagyon is ezt sulykolja. Az orosz elnök az invázió elindításakor „denácifikációra” hivatkozott, március közepén pedig a moszkvai Luzsnyiki stadionban tartott állami nagygyűlésen híveinek „fasizmus nélküli világot” ígért.
A Vörös téren ma reggel megrendezett katonai parádén Vlagyimir Putyin a dicsőséges szovjet múlt minden vizuális és retorikai elemével körítve (elvtársi megszólítás, vörös csillagok, egyenruhák) párhuzamot vont a második világháború és az ukrajnai „különleges katonai művelet” között. A szomszéd országban harcoló orosz katonákhoz fordulva azt mondta, hogy a „hazáért, a jövőért harcoltok és azért, hogy senki el ne felejtse a második világháború tanulságait”. Utalt arra is, hogy
„megelőző csapással” reagált a készülő agresszióra, erre a lépésre „rákényszerítették”. Az elnök üzenetének lényege a szokásos orosz ellentmondás: Oroszország egyszerre legyőzhetetlen és a mindenki által fenyegetett áldozat.
Putyin szavai alapján azt hihetnénk, ismét „nagy honvédő háború” (a második világháború elnevezése Oroszországban) zajlik. A szovjet párhuzamok azonban nem csak retorikaiak. Az elfoglalt területeken Lenin-szobrot állítottak, Herszonban és Mariupolban pedig felvonták a sarló-kalapácsos szovjet zászlót, amely különben rendszeresen feltűnik az ukrán síkságon csörtető orosz páncélosokon.
A második világháborús párhuzamok közül a legnyomasztóbbak azok a cselekedetek, amelyeket mi is jól ismerünk az 1944-45-ben elvben „felszabadított” Közép-Európából. Akkor szovjet, ma orosz katonák által elkövetett tömeges nemi erőszak, fosztogatás, a civil lakosságot vegzáló szűrőtáborok, ártatlanok kivégzése, ukrán polgárok tömeges deportálása (például Szibériába és Távol-Keletre) és műkincsek szervezett elrablása.
Kétség sem fér hozzá, ahogy minden háborúban, úgy a mostaniban is mindkét fél követ el bűncselekményeket. Ahogy ezt az EBESZ százoldalas, még a bucsai tömeggyilkosságok feltárása előtt készült jelentése megállapítja, az ukrán fél is felelős túlkapásokért. (Például a megszálló orosz erőkkel együttműködő tisztviselők közül többet kivégeztek az ukrán különleges erők.) Ugyanakkor „az Orosz Föderáció által elkövetett jogsértések jóval jelentősebbek és kiterjedtebbek.”
A kérdés annál is fontosabb, mert a jelenlegi Oroszország meghatározó identitáskérdéséről beszélünk. Egy nemrégi felmérés szerint az oroszok 69 százaléka számára május 9-e a legjelentősebb nemzeti ünnep. Oroszország számára a második világháború nemcsak múltbéli esemény, amely irtózatos véráldozatot, becslések szerint húszmillió szovjet állampolgár életét követelte. A fogyatkozó népességű, gazdasági szempontból 2014-15 óta stagnáló, a külvilág számára semmilyen szempontból nem vonzó, szélsőségesen atomizált és egyenlőtlen ország számára a második világháborús győzelem az utolsó összetartó erő. Ezt ismerte fel Vlagyimir Putyin, aki saját politikájának igazolására használja a „nagy honvédő háború” emlékét 2000-es hivatalba lépése, de különösen a Krím 2014-es annektálása és a doni szakadár államok létrehozása óta. Emlékezetpolitikája segítségével konszolidálja a Szovjetunió megszűnése és azt követő káosz miatt megroppant nemzeti identitást, másrészt erősíti a társadalom állam iránti lojalitását.
A második világháború jelentőségét jól mutatja, hogy 2020 óta szerepel az alkotmányban, és törvény is tiltja a „nagy honvédő háború” relativizálását. Moszkva 2019-ben ugyanis felbőszült azon, hogy az Európai Parlament határozatot fogadott el, amely a nácizmust és a kommunizmust egyaránt elítélte. Hiába javasolta annak idején Vlagyimir Bukovszkij orosz disszidens értelmiségi, soha nem került sor a kommunizmus „nürnbergi perére”, ezért a birodalmi nagyság emlékét a Szovjetunióval összekötő Oroszországban szőnyeg alá söpörték a vörös uralom bűneit. Anatéma alá esik például annak bemutatása, hogy Sztálin a háborút Hitler szövetségeseként kezdte, s együtt támadták meg Lengyelországot 1939-ben. Nem véletlen, hogy az egyik legnevesebb civilszervezetet, a kommunizmus bűneit kutató és áldozatainak emlékét őrző Memorialt éppen az ukrajnai invázió előtt tiltották be.
Paradox: Sztálin már 1946-tól betiltotta a második világháborús győzelem nyilvános ünneplését, mert Hitler legyőzésének diadalán nem akart osztozni saját népével, s tartott annak öntudatra ébredésétől. Csak 1965-ben Leonyid Brezsnyev pártfőtitkár nyilvánította május 9-ét nemzeti ünnepnek, de még ebben az időszakban sem volt a szovjet állam kizárólagos ideológiai habarcsa a második világháborús győzelem. Akkoriban bőven hivatkoztak a kommunista ideológiára, illetve a szocialista állam vívmányaira. Például az űr meghódítására, amely területen a Szovjetunió a világ vezető hatalma volt – a soft power hasonló eredményei ma hiányoznak.
A putyini emlékezetpolitika oda vezetett, hogy mindenki „fasiszta” vagy „náci”, akit Oroszország ellenségének tartanak.
Ahogy 1956-ban Magyarországgal kapcsolatban sem lehetett elismerni, hogy a Szovjetunió által gyarmati sorban tartott állam lázadt fel, s ezért kellett az „imperialisták által tüzelt fasiszta bandákról” értekezni a Pravdában, most is tagadni kell az ukrán emancipációs törekvéseket. Az állami propaganda most azért nácizik, hogy a második világháborúval kapcsolatos zsigeri ösztönöket ébressze fel. Ahogy 1941-ben az akkori kontinentális nagyhatalom, Németország támadott, most egy másik szuperhatalom, az Egyesült Államok próbálja térdre kényszeríteni Oroszországot, s Ukrajna csak egy bábu a sakktáblán – szól az narratíva. A hivatalos politika valódi nácifogalomtól való elszakadását jól jelzi, hogy az orosz tankönyvekben kevés szó esik Hitler politikájáról, hatalomra jutásáról, antiszemitizmusáról vagy a holokausztról: a „nácik” legfőbb jellegzetessége, hogy megtámadták a Szovjetuniót. Ezen logikát folytatva Oroszország minden vélt vagy valós ellenfele: náci.
A történelmi hűségtől, vagy egyáltalán, a józan észtől való elszakadás legjobb példája, amikor az elvben vérprofi diplomata Szergej Lavrov külügyminiszter nemrégiben arról értekezett, hogy Hitler zsidó származású volt. A kuruc.info kommentelőinek szintjén lényegében a zsidókat felelőssé téve saját kiirtásukért. Ezért Vlagyimir Putyin személyesen volt kénytelen elnézést kérni Naftáli Bennett izraeli miniszterelnöktől.
A világháborús győzelem lényegében az új vallás lett a külsőleg ortodox, valójában ateista országban.
Egy 2015-ös interjújában az akkori kulturális miniszter, Vlagyimir Megyinszkij (aki jelenleg az ukránokkal tárgyaló orosz állami delegációt vezeti) azokat a történészeket bírálta, akik levéltári források alapján próbálták bebizonyítani, hogy bizonyos szovjet háborús történeteket propagandacélokból megszépítették. „Úgy kell néznünk ezekre, mint az egyház szentjeire” – magyarázta a politikus a második világháborús szovjet-orosz szerepvállalás érinthetetlenségét.
A vallásjelleget erősíti, hogy a Moszkva mellett két évvel ezelőtt felavatott fegyveres erők katedrálisának külső fémborítása beolvasztott német tankokból készült. A kortárs ortodox szépérzék alapján elkészült templom belsejében egymást váltják a katonai és a vallásos motívumok – közvetlenül a templom mellé pedig egy második világháborús múzeum került.
A második világháborúban és a kommunizmus idején elkövetett szovjet bűnökkel kapcsolatos teljes orosz reflektálatlanságnál is érthetetlenebb, hogy miközben a nácizmus rémtetteit egyöntetűen elítélik Európában, előbbiekkel kapcsolatban jóval nagyobb volt a tolerancia.
„A barátnőm az anyjától tudja, hogy a Vörös Hadsereg milyen kegyetlenkedéseket vitt végbe Berlinben 1945-ben. Tud a civilek megfontolt lelövéséről, a vonatszám hazaküldött lopott szőnyegekről, karórákról; tud a nők gyerekeik előtti megerőszakolásáról, a kamaszlányok szétszakított nemiszervéről – ugyanazokról, amelyek valamiféle hátborzongató másolás-beillesztés révén újra megtörténtek, ahogy Kijev mellett az orosz megszállás alól felszabadult kisvárosokban megbizonyosodhattunk róluk. Csakhogy az én német barátnőmet a többi némettel együtt furdalja a lelkiismeret Oroszország miatt, és keresi az okait annak, hogy az oroszok miért tették, amit tettek Európában 1945-ben” – fogalmaz szenvedélyes esszéjében Okszana Zabuzsko ukrán írónő, aki szerint amíg a második világháborús szovjet kegyetlenkedéseket azzal magyarázták, hogy azokra a német hadsereg kegyetlenkedései miatt bosszúként került sor, most ez az érv nem áll meg. „A legnyilvánvalóbb a szovjet lecke meg nem tanulása, illetve a második világháborúval kapcsolatos megtévesztő beszédmód, amely mindenki hallgatólagos egyetértésével az emberiség elleni bűncselekményeket csak a legyőzött totalitarizmusnak tulajdonította” – véli Zabuzsko, ismételten utalva arra, hogy miközben a náci totális eszme borzalmait közmegvetés sújtotta, a kommunizmussal semmi ilyesmi nem történt.
Semmilyen akadálya nincs tehát a történelem ideológiai újrahasznosításnak. Ezt látjuk most Ukrajna kapcsán. A múlt ismétli önmagát.
Nyitókép: résztvevők egy gyerekek számára rendezett győzelmi parádén az oroszországi Ivanovóban 2022. május 5-én (fotó: AFP/Sputnik/Varvara Gert’e)
Ezt a cikket nem közölhettük volna olvasóink nélkül. Legyen támogatónk a Donably-n, az új, biztonságos, magyar fejlesztésű előfizetési platformon. Paypal, utalás és más lehetőségek itt >>>
