Harcsa Veronika: „Ami csak a népszerűségemről szól, arra nemet tudok mondani”
A Budapesti Műszaki Egyetem informatika szakán kezdte tanulmányait, végül jazzénekesként diplomázott a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetemen. Karrierjének szokatlanul késői indulása ellenére számos szakmai díjat bezsebelt, a világ legkiválóbb muzsikusaival játszott együtt az idén még mindig csak negyvenéves Harcsa Veronika énekes. Szerepelt egy Jiří Menzel által rendezett dadaista operában, előszeretettel kalandozik a legkülönbözőbb zenei műfajokban, állandó „udvartartást” vezet a Művészetek Völgyében. A beszélgetést Bencsik Gyula készítette a Gramofon – Klasszikus és Jazz című folyóirat számára, ez lesz a júniusi címlapinterjú. A Gramofon szerkesztősége az írást a Válasz Online rendelkezésére bocsátotta. Az interjút a két lap közötti együttműködés keretében közöljük.
– Azt mondta a telefonban, nagyon elfoglalt. Ez mostanában van így, vagy általános?
– Azóta van ez így, mióta iskolába járok. Délelőtt iskolában voltam, jó tanuló lévén hamar megírtam a leckéimet, és sorra vettem fel a délutáni különórákat a néptánctól a szolfézson át a zongoraórákig, majd következtek a nyelvórák, amiket kimondottan szerettem. Középiskolásként belekóstoltam a színjátszó körbe, társastáncba, matek szakkörre jártam és tagja voltam egy iskolai zenekarnak.
– Akár egy polihisztor.
– Nyitott voltam, sok mindenben találok örömöt, ez a mai napig így van. Nem voltam csodagyerek, zenében meg kifejezetten nem. Zongoráztam, majd szaxofonozni tanultam, annak kapcsán ismertem meg a jazzt. Későn, 17 évesen iratkoztam be jazzének órákra is, és az első tanárom, Munkácsi Bea volt az, aki először mondta ki: akár zenész is lehetne belőlem. De csak négy évvel később, 21 évesen kezdtem el professzionálisan foglalkozni a zenével. Bár előtte is jártam zeneiskolába az iskoláim mellett, 21 évesen mentem el felvételizni a zeneművészetire, amolyan lássuk meg alapon. Fölvettek. Akkortól lett a mindennapjaim része a zene.
– Hogy érzi visszatekintve: lemarad valamiről a kései kezdés miatt?
– Zenei műveltségben biztosan, hiszen nem hallgattam annyi zenét, mint azok, akik zenész családba születtek és konziba jártak. Viszont úgy érzem, a késői kezdésből adódó hiányok a jazzen belül kompenzálhatók. Egyrészt a folyamatos tanulással, nem véletlen, hogy 39-40 évesen is rendszeresen járok énektanárhoz. Másrészt a jazzben és a könnyűzenében – főleg ha az ember szerző is – rengeteget számít a tartalom és a személyiség, ami bizonyos mértékig pótolhatja a technikai hiányosságokat. Sokáig nem épp iskolázott módon énekeltem – ez részben előnyt is jelentett. Közben végig bennem volt egy olyan igény, hogy nemcsak a pentaton skálára épülő popzenében, hanem annál bonyolultabb zenékben is kibontakoztassam magam, amihez viszont rengeteg munka kellett. Mára már-már átbillenek a ló másik oldalára, mert borzasztó bonyolult zenéket is szoktam énekelni, kortárs szerzők felkérésére, klasszikus zenészekkel. Persze nekem sokkal több idő megtanulni a bonyolult énekszólamokat, mint annak, aki nálam jóval korábban vált elhivatott zenésszé.
– Ha nem is tartja magát polihisztornak, a zenén belül számos tevékenységet lát el: kultúraszervezői munka a Művészetek Völgyében, a Gadó Gáborral közös projekt, vagy épp rendszeres kikacsintgatás az elektronikus zene vagy az igényes pop területére. Van, amit visszautasít?
– Muszáj időnként visszautasítani felkéréseket, a naptár miatt, s azért is, mert az évek során megtanultam a magánéletem prioritásait is figyelembe venni. Igent arra mondok, ami érdekel, és ebbe számos dolog beletartozhat. Mára már képes vagyok kiszűrni a kínálkozó lehetőségek sorából, hogy mi az, ami pusztán a népszerűségemnek tenne jót, és arra nemet tudok mondani. Volt erőm nagy népszerűséget jelentő produkciókból kilépni, mert egy ponton túl nem éreztem magam otthon bennük.
– Azért olvastam nyilatkozatát, amelyből kiderül, önnek is jól esik a népszerűség. Elérhető ez csupán a fontos és igényes feladatokkal?
– E tekintetben a mai napig kísérletező vagyok. Hajtom azokat a projekteket, amelyek foglalkoztatnak, és mindig hálával nyugtázom, hogy még megvan a közönség. Eddig szerencsére ez működött. A közönség persze cserélődik is. Van, aki az egyik tevékenységemet díjazza, van, aki a másikat. Mindig akadnak csalódott távozók és az újra rácsodálkozó érkezők. Viszont én csak úgy tudok önazonos lenni, ahogy jelenleg működöm.
– Jól működik a Harcsa Veronika Udvar háziasszonyaként Kapolcson. Nem volt eleinte kicsit idegen test az alapvetően népzenei/világzenei közegben?
– A jazz kezdetektől fontos szerepet tölt be a Művészetek Völgye programjában, és az elmúlt nyolc évben az udvarom is kinőtte magát.
– Elsődlegesen jazzénekesként gondol magára?
– Énekes-dalszerzőként gondolok magamra, nem hangsúlyozom, hogy jazzista vagyok, mivel sok egyéb zenei műfaj is vonz, de a többség jazzénekesként tart nyilván, amivel nincs semmi probléma. Tény, hogy minden produkcióban, amelyben részt veszek, az improvizációnak és a spontaneitásnak- így vagy úgy- szerepe van.
– Hány zenei területen érintett jelenleg?
– A Gyémánt Bálinttal működő duónk a legstabilabb projekt, tíz éve működik. Ennek van egy quartet kiadása belga ritmusszekcióval, ősszel jelentetünk meg lemezt egy német kiadónál, turnéra készülünk itthon és Németországban, s fellépünk még néhány európai országban. Bálint és én egyaránt komolyan vesszük a közös munkát. Amit zenében együtt magunk köré építettünk, abban mindkettőnknek óriási játéktere van, ami miatt még azokat a dalokat sem unjuk, amelyeket tíz éve játszunk. Pillanatnyilag ez a legkönnyebben befogadható produkciónk a közönség számára, minden bizonnyal ezért is tudunk vele fellépni az ország bármely pontján.
– A Lámpafény-projekt szintén szélesebb közönségrétegeket vonzhat.
– Igen, és a produkciót nemrég meg is újítottuk. Volt egy fellépésünk vele a Fiumei Úti Sírkertben, Dresch Mihállyal, szerette a közönség. Nyilván a magyar versek, nyugatos költők miatt is népszerű a program. A magyar költők munkássága visszatérően foglalkoztat. Van egy öt fős csapatunk (Keszég László színművész, Márkos Albert csellista, Pándi Balázs dobos, Benkő Róbert nagybőgős), korábban Kassák Lajos műveit dolgoztuk fel, utána Tandori Dezső és Sziveri János költeményihez nyúltunk. Ez a társaság afféle projektzenekar a szabad zene és a (majdnem) kortárs magyar költészet bűvöletében, alkalmankénti produkciókkal.
– Idén is lesz dolga a Művészetek Völgyében?
– Így van, idén július utolsó 10 napjára esik a fesztivál. Minden nap csaknem minden napszakára tervezek programot. 11 órakor jógával indítunk, aztán énekes workshopot tartok valamelyik fellépővel közösen, és nálunk kezdődik leghamarabb az élőzene, minden nap délután 3-kor van az első koncert. Délután Pándi Balázs újságíró és dobos pakolgatja a lemezeit két műsor között. Van babaringató, kézművesfoglalkozás, rengeteg a kísérőprogram. A fellépők vonatkozásában igyekszem széles keresztmetszetet adni a hazai jazzből. A legaktívabb generáció mellett lesznek ígéretes fiatalok is. Szerepelnek tradicionális és egészen modern felfogású jazzt játszó művészek is, de bemutatkoznak a határterületeken (világzene, elektronikus zene) kísérletezők, az Éjféli ütem koncertsávunkban táncolni is lehet majd.
– Van még olyan zenei projekt, amivel készül valamire?
– Igen. Van egy Debussy NOW! nevű zenekarunk, amelynek rajtam kívül tagja Razvaljajeva Anasztázia hárfaművész és Fenyvesi Márton sound designer és gitáros, akikkel Claude Debussy dalait játsszuk kottahűen, de mellette improvizálunk, s Marci a hárfahangból és a hangomból alkot elektronikus hangtereket, így próbáljuk maivá tenni a Debussy-hangzást. E produkciót jelölték egy rangos nemzetközi innovációs díjra. A lemezünk másfél éve hallgatható, élőben júniusban, az Opus Jazz Clubban fogjuk előadni. Az eddigieken kívül énekese vagyok több belga zenei produkciónak, melyek közül a legismertebb a Next.Ape nevű zenekar. Két évig a Brüsszeli Királyi Konzervatóriumban végeztem a mesterképzést, onnan az intenzív kapcsolatom a belga zenei szcénával. A Next.Ape zenekarral jövő tavasszal lesz lemezmegjelenésünk.
– Tavasszal a Franciaországban élő gitárművész, Gadó Gábor kvartettjével is volt közös fellépése, készült album az énekhangjával.
– Egy éve keresett meg Gábor, hogy énekes lemezt szeretne készíteni, amit velem álmodott meg. Fontos elmondanom, hogy nem Gadó Gábor korábbi zenésztársát, a pótolhatatlan, tavaly elhunyt Winand Gábort helyettesítem, hanem kimondottan női hangra képzelte el Gadó ezt az anyagot. Csodálatos kompozíciókban vehettem részt a klasszikus referenciákat és a dalhagyományt is magában foglaló projektben.
– Szerzőként milyen irányba, irányokba mozog?
– Dalszerzőként leginkább a Gyémánt Bálinttal közös produkciónkban vagyok aktív, az őszi lemezmegjelenés az aktuális. Viszont a Gadó-projekt kapcsán megemlítem, hogy Gábor zenéjére én írtam az összes szöveget, ami izgalmas feladat volt, mivel számos dal nem kimondottan énekszerűre lett komponálva, amihez nekem kellett megtalálnom azokat a szavakat és hangzókat, amelyek természetesen énekelhetővé tudnak tenni egy hangszerszerű, nagy hangközugrásokat tartalmazó dallamot is. Ráadásul úgy, hogy a rendkívül művelt Gábor mély spirituális és intellektuális tartalommal megtöltött kompozícióihoz kellett kapcsolódnia a szövegeknek. Még egy érdekesség a közelmúltból: májusban volt Győrben a Győri Filharmonikusokkal egy bemutatónk, ahol Balogh Máté kortárs zeneszerző darabját mutattuk be. Az olasz zeneszerző, Luciano Berio európai népdalok feldolgozásait tartalmazó darabját korábban is énekeltem. Balogh Máté az említett Folk Songs mellé írt egy Kárpát-medencei Folk Songs-t, vagyis a környező népek folklórkincséből válogatott, s a Berióhoz hasonló hangszerelésben és zenei játékossággal átdolgozott dalokat az olasz mester dalai mellé tette. Ezt adtuk elő a Győri Filharmonikusok zenészeivel kamarazenekari felállásban. Ilyen fantasztikus felkérések értek/érnek el az utóbbi időben.
– Mindezek mellett akad olyan feladat, amelyre vágyik?
– A kapolcsi énekes workshopok keltették fel érdeklődésemet a zeneterápia iránt, a karantén hónapjai alatt el is végeztem egy online tanfolyamot pszichológiából. A terveim között szerepel, hogy elvégezzem a zeneterapeuta kurzust, ami kétéves posztgraduális képzés. Szeretnék elmélyedni és foglalkozni ezzel a területtel is, a kérdés csak az, hogy mikor fog beleférni az időmbe. Ez hosszútávú terv.
– Mindenben ilyen tudatos?
– Inkább nagy a munkabírásom, nem mindig vagyok annyira tudatos, mint az kívülről látszik. Valóban kézben tudom tartani a projektjeimet, de ez nem biztos, hogy a jó tervezésen múlik, talán inkább azon, hogy rugalmasan tudok reagálni. Ma már sokkal spontánabb tudok lenni, mint akár tíz évvel ezelőtt. A „matekból jövök”, a szüleim elvárásainak és az iskoláim követelményeinek is nagy szerepe lehet abban, hogy mennyire komolyan veszem a munkám, de szerencsére jól is esik.
Nyitókép: Nagy Eszter Fruzsina
