„Porlik, mint a szikla”? Nagy a tét magyar szempontból a romániai népszámláláson
Holnapután lezárul a romániai népszámlálás első, önkitöltéses fázisa: erdélyi szervezetek nagy erővel mozgósították a magyarokat, hogy minél többen rögzítsék adataikat az interneten. Úgy tűnik, a kampány sikeres volt, mert a magyarlakta megyékben átlagon felül volt az aktivitás. Ez azért fontos, mert Romániában a törvény bizonyos kisebbségi jogok helyi érvényesülését 20 százalékos számarányhoz köti. Az sajnos nem kérdés, hogy a romániai magyarság fogyott a tíz évvel ezelőttihez képest, várhatóan 1,1 milliós lesz a közösség lélekszáma. Rossz hír, hogy a szórvány, különösen a nagyvárosok magyarsága tovább fogyatkozott. Ugyanakkor a magyar állam által épített új óvodákba még a vegyesházasságokban született gyerekeket is szívesen adják, ami várhatóan csökkenti az asszimilációs veszteséget. Nagykép.
Porlik, mint a szikla? A székely himnuszból kölcsönözhető a most zajló romániai népszámlálás magyar szempontból legfontosabb kérdése. Azaz: tovább csökken-e az erdélyi magyarok száma a tíz évvel ezelőttihez képest? Pontosabban fogalmazva: a csökkenés abszolút számban nem kérdéses, de annak aránya, különösen a többségi románsághoz viszonyítva már sokkal inkább.
Soha romániai népszámláláson nem volt még ennyire fontos a kisebbségi aktivizmus. Újdonság ugyanis, hogy a cenzus első lépcsője az önkitöltés, azaz a polgárokat arra kérik, interneten rögzítsék adataikat. Ez a fázis tart péntekig, s a kérdezőbiztosok csak azt keresik fel, aki nem végezte el a penzumot. (Utóbbi szakasz júliusig tart.) Akit még így sem érnek el, annak adatait közvetett módszerekkel adják hozzá a statisztikákhoz. (A módszert már 2011-ben is alkalmazták.) Egyházak, civilszervezetek és az RMDSZ éppen ezért kampányt indítottak, hogy a magyarok már lehetőleg az első fázisban töltsék ki a – magyarul is elérhető – népszámlálási kérdőívet.
A kérdezőbiztosokat ugyanis az önkormányzatok delegálják, s a nem tömbmagyar területen jóval kevesebb a magyarul tudó alkalmazott. Azaz még sovén sandaság nélkül is megnő a hibázás lehetősége.
Statisztikai kiegészítésnél pedig (mivel arra például az adóhatóság és a társadalombiztosítás adataiból kerül sor, ahol ilyesmit nem tartanak nyilván) nem számolnak nemzetiséggel és anyanyelvvel, azaz ennyivel is csökkenne a magyarok aránya.
Úgy tűnik, a magyar mozgósítás sikeres volt. Miután az önkitöltéses szakasz eredeti, május 15-i határidőt meghosszabbították május 27-ig, a kampányt összehangoló nepszamlalas.ro oldal jelezte, hogy a romániai magyarok részvételi hajlandósága folyamatosan javul. Múlt heti adatok szerint mintegy 700 ezer magyar élhetett az önkitöltés lehetőségével – 300 ezren az interneten, további 400 ezren pedig az összeíró pontokon regisztráltak. Ez azt is jelenti, hogy a 12 napos hosszabbítással elérhető akár a 65 százalékos magyar részvétel a népszámlálás „első fordulójában”. A hét erdélyi, jelentős magyar lakosságú megye közül mindegyik átlagon felül teljesített: Hargita (63 százalék), Kovászna (59 százalék), Kolozs (57 százalék), Bihar (57 százalék), Maros (55 százalék), Szilágy (52 százalék), Szatmár (51 százalék).
Az elmúlt tíz év népességfolyamatai alapján Kiss Tamás szociológus, a kolozsvári Nemzeti Kisebbségkutató Intézet munkatársa a Válasz Online-nak azt mondja, a romániai magyarság száma tényszerűén 1,1 millió körül lehet. (Összehasonlításul: 2011-ben 1,22 millió magyart számoltak össze, a fentebb már vázolt statisztikai adatkiegészítés jellegzetességeit ismerve a romániai magyarság száma tíz évvel ezelőtt 1,3 millió körül lehetett. Románia összlakossága akkor 20,1 millió volt.) Az állami Népszámlálási Központi Bizottságban is dolgozó szakember jelzi ugyanakkor, hogy pontosabb lenne magyar nyelvi közösségről beszélni, hiszen ebben a sokaságban már a körülbelül 110 ezres erdélyi magyar roma közösség is benne foglaltatik. Ők egyszerre vallják magukat cigánynak és magyarnak, ám a népszámláláson csak egy etnikai kategóriát lehet választani.
A legutóbbi romániai népszámlálás óta eltelt demográfiai folyamatok várhatóan a 2002-es cenzus és a 2011 között eltelt időszakban látottakhoz hasonlóan alakulnak. Akkor majd’ 200 ezer fővel csökkent a romániai magyarság létszáma, ennek több mint fele a kivándorlás számlájára írható.
A migrációs veszteség elsősorban a belső-erdélyi szórványterületeken növekedett, ahol főként a Nyugat-Európa felé való elvándorlás volt jellemző. Eközben a korábbi periódushoz képest a Magyarországra vándorlók száma sem csökkent jelentősen, a 2011-ben a 2002-höz képest elszenvedett 111 ezres kivándorló erdélyi magyar 60-75 százaléka hazánkba érkezett. További jelentős tényező volt a természetes népességfogyás, azaz a románsághoz hasonlóan az erdélyi magyarok között is többen haltak meg, mint ahányan születtek. Utóbbiak arányát viszont csökkentette az asszimiláció (a vegyesházasságokban a gyerekeket jellemzően románként regisztrálják), amely folyamat értelemszerűen nem érintette a többségi közösséget. A migráció különben az a csapás, amely a romániai társadalmat a legjobban sújtja; a románokat még jobban, mint a magyarokat. Pontos adattal senki nem rendelkezik arról, hány román állampolgár él és dolgozik külföldön, s közülük mennyien nem térnek vissza soha hazájukba, de nemrég Florin Cârciu, a román diaszpóráért felelős államtitkár azt mondta: nyolcmillióan (!) hagyták el Romániát.
A bombasztikus kijelentésre mindenki felkapta a fejét, hiszen ez a szám a legrosszabb becsléseknél is nagyságrendekkel rosszabb képet fest.
Azt jelentené, hogy Románia lélekszáma egy Ausztriához hasonló közepes méretű uniós tagállam népességével csökkent. Aztán kutatók figyelmeztettek, habár a helyzet rossz, azért nem eszik olyan forrón a puliszkát.
A különböző országok bevándorlási statisztikáiból lehet valamennyire kiindulni, ezekben körülbelül 4,5 millió román állampolgár szerepel, tíz éve körülbelül 3 millió volt. Tíz év alatt másfél milliónál valamivel nagyobb lehet a veszteség, mert volt elhalálozás a már külföldön élők között.
Ahogy a két népszámlálás között eltelt időszak népmozgalmi adataiból Románia lakossága és az erdélyi magyarság általános csökkenése, úgy utóbbi területi eloszlása is előrevetíthető. Székelyföldön például 2011-ben azt mérték, hogy a magyar népesség hét százalékkal csökkent a 2002-eshez képest, ami jóval az országos érték alatti, azaz arányaiban még erősödött is az ottani magyarság. A másik nagy tömbvidéken, Partiumban (a magyar határ mentén, Szatmár és Bihar megyékben) az országos átlagnak megfelelően alakultak a számok, a szórványvidékeken viszont katasztrofális volt a magyar lakosság számának és arányának csökkenése.
Az összefüggéseket vizsgálva kiderült, hogy negyven százalék a „nemzethalál-határ”: ahol 2002-ben a magyarok aránya e fölött volt, ott 2011-ben is viszonylag is kiegyensúlyozott volt az állapot. E határ alatt viszont ott nagyobb eséllyel következett be további jelentős arányvesztés.
A kutatók arra számítanak, hogy a folyamatok most is ebbe az irányba mutatnak.
Azaz miközben Tamási Áron székelyföldi szülőfaluja, Farkaslaka az elkövetkező évtizedekben is magyar marad, a Sütő András és Kemény Zsigmond otthonaként ismert mezőségi Pusztakamarás magyar élete belátható időn belül vélhetően befejeződik.
Ahogy a szórvány további fogyását, úgy minden bizonnyal az erdélyi magyar társadalom további falusiasodását is előre lehet vetíteni. Az elmúlt évtizedekben ugyanis jelentősen megváltozott az erdélyi magyar társadalom belső szerkezete. A 100 ezer fölötti nagyvárosokban élők aránya 1992 és 2011 között 26-ról 21 százalékra csökkent, miközben a (nem agglomerációba tartozó) falvakban lakóké 38-ról 44 százalékra nőtt.
Kiss Tamás szerint ez a folyamat azért is fontos, mert összefügg a szórványosodással. A székelyföldi vagy partiumi tömbön kívüli magyarok valójában nem feltétlenül sárba ragadt mezőségi falvakban, hanem kolozsvári és nagyváradi panellakásokban élnek. „Arra számítunk, hogy az Erdély gazdasági-kulturális fővárosának számító Kolozsvár magyar lakosságának aránya (16 százalék) az oda irányuló magyar bevándorlás ellenére csökken, ahogy Nagyvárad (25 százalék) helyzete sem rózsás, Brassó (7 százalék), Arad (10 százalék) és Temesvár (5 százalék) esetében sem lehet túl sok jót várni. Elképzelhető viszont, hogy a 45 százalékban magyar Marosvásárhely megtarthatta pozícióit, sőt a növekedés sem kizárt, ugyanis az elvándorlás vagy az elővárosokba való kiköltözés jobban érintette a románságot. Ott 2002 és 2011 között is minimális volt a veszteség, a magyar gyerekek beiskolázásánál nincsen aránycsökkenés, ami mindenképpen bizakodásra ad okot” – magyarázza a kutató.
A százalékarányok méricskélése nem pusztán demográfusok unaloműzése, kisebbségi szempontból komoly jogi következménye is van. Amely településen ugyanis egy nemzetiségekhez tartozók aránya meghaladja a 20 százalékot, ott az önkormányzati képviselők anyanyelvükön is felszólalhatnak, s az adott kisebbség nyelvét ismerő személyeket kell alkalmazni ügyfélszolgálati pozíciókban. Egy 2019-es törvénymódosítás szerint immár nem az 1992-es, hanem a legutóbbi népszámlálási arányokat veszik majd alapul ezen intézkedések betartásánál, azaz nő az idei cenzus jelentősége. (A kétnyelvű ügyintézést persze a gyakorlatban ilyen-olyan okokra hivatkozva sokszor eddig sem alkalmazták az arra elvben jogosult településeken.)
Amikor arra kérjük, hogy az óvatos-pesszimista előrejelzések mellett valami reménykeltőt is mondjon, Kiss Tamás a magyar állam által finanszírozott állami óvodaépítési programot említi. „Az elmúlt években látványosan nőtt a legkisebb gyerekeket fogadó magyar intézmények presztízse. Mivel ezek nemcsak tömbvidékeken, hanem vegyes lakosságú területeken is épültek, megfigyelhető, hogy vegyesházasságokból származó gyerekeket is adnak magyar óvodába a jobb felszereltség miatt. Márpedig az a gyerek, aki ilyen intézményben szocializálódik, az jó eséllyel később magyar iskolába jár majd” – mondja a kutató. Kiss Tamás ugyanakkor még csak becsülni sem tudja, a népszámláláson mi lesz a hatása ennek a folyamatnak.
A nagyságrend érzékeltetésére: a 2016-ban indult Kárpát-medencei óvoda- és bölcsődeépítési, illetve -felújítási program keretében Erdélyre 103 új és 376 megújult intézmény jutott.
Az oktatás felkarolása már csak azért is fontos, mert a romániai magyar társadalom képzettségi szintje elmarad a románétól. Ennek oka már több mint 30 éve halott, de emléke még kísért: Nicolae Ceaușescunak hívták. A diktatúra idején ugyanis tervszerűen nyesték vissza a magyar oktatást az óvodáktól az általános iskolákon át egészen az egyetemekig. Ha kellett, a felvételi keretszámok csökkentésével, ha kellett, intézmény-összevonással. A nyolcvanas évek végére az az abszurd helyzet állt elő, hogy az akkor még közel 1,8 milliós közösségnek egyetlen, tisztán magyar anyanyelvű felsőoktatási intézménye volt: a kolozsvári protestáns teológia.
Ahogy a neves erdélyi társadalomkutató, Veres Valér 2011-es népszámlálás tanulságait elemző tanulmányában szerepel, még tíz évvel ezelőtt is jelentősen, 4,5 százalékkal elmaradt a magyar diplomások aránya a román felsőfokú végzettségűekétől. (Előbbiek aránya a romániai magyarok körében 10,2 százalék, míg a románoknál közel 15 százalék.)
Figyelemreméltó adata volt még az előző cenzusnak, s megerősíti a romániai magyar társadalom falusiasodásáról szóló adatokat: a mezőgazdaságban és erdészetben dolgozó magyarok magas aránya. Az egyik legérdekesebb kérdése a mostani népszámlálásnak, hogy ebben lesz-e változás. Romániában a mezőgazdaságból élők aránya amúgy is a legmagasabb, 25 százalék az egész Európai Unióban. Fontos fejlemény, hogy míg Nyugat- és Közép-Európában az ezredforduló után jellemzően csökkent a mezőgazdaságból élők aránya, a romániai magyarok között ez a réteg még nőtt is. 2002 és 2011 között a túlnyomórészt önálló gazdálkodókból álló csoport közel 13,9-ről 19,2 százalékra emelkedett, miközben jelentősen csökkent a szakmunkások csoportja. Sokan az iparban megszűnő állásokból kényszerültek át földművelőnek. A jelenséget a szociológusok társadalmi lecsúszásként értelmezik, mert a mezőgazdasági jövedelmek elmaradnak az ipari bérektől.
Azt azért mindenesetre remélni lehet, hogy az erdélyi magyarság szempontjából nem a lecsúszás határozza majd meg a népszámlálási adatokat.
Nyitókép: székelyek a csíksomlyói búcsúban 2021. május 22-én (fotó: Válasz Online/Vörös Szabolcs)
