Ez nem konzervativizmus. Ez a konzervativizmus paródiája
Amerikai mintákat kritikátlanul másoló, konfliktusokat importáló, internacionális – a kormányközelben rengeteg közforintból építgetett „új konzervativizmus” néhány év alatt pont olyan lett, mint baloldali ellenfelei. Csúcsterméke: elitellenes konferencia a szabadság jegyében, melyre a saját eliten kívül más nem léphet be. Eközben a 20 évvel ezelőtti Konzervatív Kiáltvány szerzője az amerikai „világállammal” szembeni „alternatívaként” ír Putyinról, aki „európai értelemben konzervatív” beszédeket tart. Hogyan lett Orbán Viktor rendszere sikeresen egyszerre jobb- és baloldali? Mi lett a hatalom eszméiből 12 év alatt? Esszé.
„Az amerikai konzervatívok világosan kifejezték a tekintélyuralmi rendszer (authoritarianism) iránti elkötelezettségüket azzal, hogy az idei CPAC-et Budapesten tartották” – szól a brit baloldali lap, a Guardian szerzőjének következtetése az első Európában rendezett Conservative Political Action Conference után. Jan-Werner Müller azonban téved. Egyrészt nehéz lenne en bloc az amerikai konzervatívoknak megfeleltetni a republikánusok Budapesten felvonult „új jobb” (New Right) szárnyát, másrészt dehogyis az autokráciák miatti elkötelezettségből jött ide Candace Owens vagy Rick Santorum. Nekik feltehetően nincsenek is mélyebb ismereteik a magyar politikai rendszerről, motivációik pedig kiderülnek az itt tartott beszédeikből: a 2020-as Trump-vereség után, a tengerentúli kultúrharc kellős közepén utat kereső jobboldali figuráknak minden színpad kapóra jön, ahonnan az otthoni harcaikat vívhatják tovább, tematizálhatják a saját bajaikat. Magyarországon és tágabb régiónkban legalábbis nincs benne az első 100 problémában a kritikai fajelmélet, a baloldali eltörléskultúra vagy a felsőoktatást leuraló woke progresszió.
Arról kevesebb szó esik, hogy a gondolatátadás fordítva egyáltalán nem így működik. A február végi, floridai CPAC konferencián szót kapott a budapesti változat főszervezője, Szánthó Miklós (Alapjogokért Központ, KESMA), de a rendelkezésére álló közel 8 percből lényegében semmit sem használt fel arra, hogy hazája vagy Közép-Európa jelenéről és valóságáról beszéljen a rá kíváncsi tengerentúliaknak. Szánthó minden mondatával és gesztusával az amerikai New Right influenszereit mímelte. Íme a beszéd veleje:
„Kedves konzervatívok, kedves barátaim! A baloldal átfogó támadást indított a nyugati életmód alapköve, a család ellen. Nem lehetünk szabadon büszkék a zászlónkra, a nemzetünkre, a történelmünkre. Letérdelnek a himnuszaink alatt, felgyújtják a templomainkat, elégetik a zászlóinkat, megszentségtelenítik legnagyobb nemzeti hőseink emlékét.” (a lenti videóban kb. 3:18-tól)
Az apokaliptikus felsorolás közben Szánthó a többes szám alapján saját magát is az amerikai kultúrharc áldozataihoz sorolta. Fő ellenségként a washingtoni és brüsszeli mélyállamot (deep state), a határokat lebontani akaró ngo-kat (nem kormányzati szervezeteket) és Soros Györgyöt nevezte meg, utóbbit a közönség hangos pfújolása közepette. A közelgő országgyűlési választás tétjéről így tájékoztatta floridai közönségét: „A szocialisták összefogtak a fasisztákkal, hogy Magyarországon is megvalósítsák a woke diktatúrát.”
Ugyan a beszéd február 27-én, tehát mindössze három nappal azután hangzott el, hogy Oroszország a II. világháború óta nem látott inváziót indított a szomszédunkban, Szánthó egyetlen mondatot szentelt az egész problémának („nem akarunk katonai konfliktusba sodródni”), miközben az agresszor nevét semmilyen módon sem ejtette ki. Amikor arról beszélt, hogy Magyarország a történelme során mindig megharcolt a szabadságért, a „mongol” és a „török” hódítás után nem „oroszt”, hanem „kommunistát” említett. Beszédét ezzel zárta: „God bless America, God bless Hungary, and of course: Let’s go Brandon!” – használva a „Fuck Joe Biden” rigmusra rímelő mondást, melyből tavaly lett vulgáris mém egy interjúbaki után.
Ez az egyetlen floridai CPAC-beszéd bármi másnál többet árul el arról, hogyan torzult el az importált „új konzervativizmus”, és miért mond totálisan ellent klasszikus változatainak:
nem a magyar / közép-európai valóságból indul ki, keresztül-kasul átjárja a törzsi-háborús szellem, alapvető vonása a már-már gyarmati lelkületű utánzás, és épp olyan internacionális akar lenni, mint baloldali ellenfelei.
Más szavakkal: az identitásukat a kritikátlan nyugatmásolással és az importált konfliktusokkal szemben felépítő magyar „új konzervatívok” kritikátlanul másolják le a nyugati New Right témáit, valamint (részben) eszközeit és konfliktusait. A folyamat tetőpontja, hogy az Amerikára és a nemzetközi hálózatokra mindig gyanakvással tekintő hazai politikai aktorok ízig-vérig amerikai konferencián építenek nemzetközi hálózatokat. Elitellenes konferencián, melynek eszmei vezérfonala a (szólás)szabadság, csak éppen a saját eliten és médián kívül másnak nem volt szabad bemenni. (A CPAC Hungary-re a magyar állami média és a KESMA portfoliójába tartozó médiumokon kívül gyakorlatilag egyetlen tudósító, újságíró sem jutott be. Lapunk sajtóregisztrációt firtató emailjére válasz sem jött.)
Mint a témával kapcsolatban mindig, most is rögzítjük: az amerikai kultúrharc valós, a tengerentúli baloldal tényleg az őrület jeleit produkálja a szoborrombolással, nemsemleges névmásokkal, vécékkel és hasonlókkal. És igen, a világ egyik legnagyobb divatmárkája tényleg terhes transznemű férfival reklámoz 2022-ben. De a valóság talajáról lehetetlen azt hirdetni, hogy Magyarországon a pártszerű ellenzék bármelyik tagja „woke diktatúrát” kívánna bevezetni választási győzelme esetén. Pláne úgy, hogy soraikban állítólag aktív „fasiszták” vannak. A súlyosan megbukott ellenzék szinte minden szempontból bírálható, de a magyarországi választásokba konzervatívok vs woke harcot vetíteni semmi más, mint amerikai kampánytermék, valamint egyszerű hazugság.
Óriási kérdés, hogy ez a bizonyos amerikai New Right vagy „Trump-jobboldal”, melyet személyesen a magyar miniszterelnök és az értelmiségi udvartartás hangadó része mintának és szövetségesnek választott, alkalmas-e arra, hogy kitöltse a magyar konzervatív szellemi teret, illetve hasznos-e az országnak. Mert hiába fogadják a budapesti CPAC-en kitörő lelkesedéssel 60 másodperces videóüzenetét, hiába dokumentálja a miniszerelnöki Facebook-stáb minden egyes Orbán Viktorral közös telefonját, Donald Trump amerikai exelnök a világ nagyobb részén egyelőre pária, és még az amerikai konzervatív világot is erősen megosztja. Ez nem ízlésvita: a Capitolium 2021. januári, közvetlenül öt, közvetetten további négy ember életét követelő ostroma és Trump aközben tanúsított viselkedése tényleg óriási trauma az amerikaiak többségének, világnézettől függetlenül. Az MCC-n előadó, orbánista Rod Dreher, a The American Conservative szerkesztője idiokráciáról és elveszett lelkű Trump-fanatikusokról írt, a kritikus konzervatív Niall Ferguson szerint az elnökség pont úgy ért véget, akár egy banánköztársaságé. (Dreher a primitív, nyakló nélküli Let’s go Brandon!-ozást is elítélte.)
Tavaly nyáron a Fox népszerű műsorvezetője, Tucker Carlson magyarországi látogatása idején szemléztük az amerikai konzervatívok fontos lapja, a National Review The American Right Hits Its Hippie Phase című esszéjét, mely filozófiai igénnyel keretezte újra az egyesült államokbeli politikai folyamatokat. A Trump-kritikus konzervatív szerző, Kevin D. Williamson szerint az amerikai új jobboldal 2021-re pont olyan kaotikus és tekintélytagadó lett, amilyen korábban baloldal volt. Régen a baloldal sértegette a fősodort és a tudományt, valamint utálta a kompromisszumokat, ma már mindez a jobboldal egy részének sajátja Amerikában – írta Williamson.
Az amerikai jobboldalnak ezt a kaotikus, forradalmi, „hippi” arcát többen, többféleképpen próbálták átültetni a magyar közegbe. Az egyik ilyen kísérlet, a Pesti TV épp most vallott csúfos kudarcot.
A Pesti TV-kísérlet
Felnőtt férfiak jelmezbe öltözve, fejükön rizsporos parókával hintóznak a keszthelyi kastély kertjében, és közben egymást Verd márki, Verd márkiné és Baszd márki néven szólítják – többek között ez volt látható az egyik szpotban, amellyel útjára indult 2020 szeptemberében a Pesti Srácok nevű portál testvére, a Pesti TV. (A videókat később törölték, egy-egy emlék maradt csak utánuk.)
A Pesti TV-n az amerikai New Right műsorokban, Youtube-csatornákon látott minták alapján próbáltak összerakni fiatalos(nak ható), nagyon szókimondó, de a kormányhoz korlátlanul lojális tartalmat. „Ez a műsor bebizonyítja, hogy nem vagytok egyedül a konzervatív gondolataitokkal” – szólt a The Right Brothers című Pesti TV-produkció intrója minden egyes alkalommal, majd a fiatalok megszólítása érdekében olyan vendégek következtek, mint Georg Spöttle. A téma (ebben a műsorban és több másikban) többnyire a kritikai fajelmélet, a baloldali eltörléskultúra és a woke volt.
Az időnként kiszivárgó nézettségi adatok katasztrofálisak voltak, a csatorna óriási veszteséget termelt. Ezzel együtt kétségtelenül volt politikai haszna: az ellenzéki politikusokat kínos kérdésekkel kergető műsorokból kivágott jeleneteket a Megafon sok-sok millió (köz)forintért terítette Facebookon, segítve a Fidesz-kampányt.
Vaszily Miklós tulajdonos most mégis megszünteti a csatornát. Ebben nyilván szerepet játszik az eleve hibásnak tűnő technikai koncepció (2020-as években kábeltévén elérni a fiatalokat), de talán fontosabb, hogy a Pesti TV „konzervativizmusa” átélhetetlen volt, témaválasztása pedig pont annyira elitista, mint a gyűlölt „libernyákoké”.
Mit mond a transgender-vitában Lauren Chen? Hogyan vélekedik az amerikai egyetemi campusokon dúló ideológiai háborúról Ben Shapiro? Milyen Instagram-videót készít a nem-toxikus maszkulinitásról Brittany Sellner?
Hasonló témák rendszeresen előjöttek a Pesti TV-n, ami szubkulturálisan nem sokkal erősebb, mint a dán land art művészek újrahasznosító gondolatairól értekező liberális periodikák. Persze a tévénél próbálkoztak tömegvonzó arcokkal is, így lett visszatérő vendég az ellenzékiből orbánistává lett Dopeman, vagy az expornós Kelemen Anna. Az áttörés azonban elmaradt. Amerikából importálni próbált, valós nézői igényre tekintettel nem levő, elitista kísérlet bukása ez.
Putyin és a konzervativizmus
Az utóbbi időszakban a magyar kormányközeli konzervativizmus legnagyobb csapdája a Putyin-rajongás lett. Ebben bizonyított a Pesti TV is. A Medián minapi felmérése szerint a Fideszt támogató szavazópolgárok nagyobb arányban tartják felelősnek az ukrán vezetést és az Egyesült Államokat a háborúért, mint Vlagyimir Putyint.
Ez nem véletlen. Orbán Viktor 2010 előtt atlantista, az orosz imperializmust hangosan elutasító álláspontot képviselt, a Putyin-kapcsolat óta azonban a hatalmi nyilvánosság erőteljesen kondicionálja a Fidesz-tábort arra, hogy míg a liberális-dekadens, muszlimoktól megszállt Nyugat hanyatlik, addig a Kelet erős vezetője tartja magát a tradicionális értékekhez. „Vlagyimir Putyin tavaly októberben a Valdaj vitaklubban […] európai értelemben vett konzervatív beszédet tartott – ebben a cancel culture-től kezdve a genderideológián át számos aktuális kérdéssel foglalkozott, de legfőképpen az orosz nemzeti identitással” – ezt nem más, mint a március 15-én Széchenyi-díjat kapott Lánczi András nyilatkozta a Mandinernek. Szerinte az amerikai „világállam épülésnek” az akadályát „Kína és Oroszország, valamint a befolyásuk alatt álló, velük rokonszenvező országok jelentik”. Konklúzió: „Ezt az Egyesült Államok nem engedheti tovább – valójában erről szól az ukrán háború. Egy világméretű alternatíva keletkezett, ennek a letörése zajlik most.” Lánczi hozzáteszi: Volodimir Zelenszkij és Márki-Zay Péter is „amerikai csatornákon keresztül lett felépítve”.
A Konzervatív Kiáltvány szerzője pontosan két évtized alatt jutott el a „konzervativizmusnak mindig a valóságból kell kiindulnia” tételmondat kimondásától (idézet a 2002-es iratból) az alufóliasisakos megfejtésig,
miszerint az európai értelemben vett konzervatív beszédet tartó Putyin csupán alternatívát épít. (Ez utóbbi interjú hetekkel a dokumentáltan oroszok által elkövetett tömeges gyilkosságok után jelent meg.)
A Putyin-vonzalom nemcsak idehaza fáj a konzervatívoknak: a National Review már a háború kitörése előtt rögzítette: Putyin nem lehet példa (Putin is no model for American conservatives), mert rendszere szabadságellenes, gyilkos, globális veszélyt jelent.
Nem véletlen, hogy a Review ilyesmi szellemiségben ír: a lap alapítója, a 2008-ban elhunyt William F. Buckley Jr. pályafutásában meghatározó élmény volt az 1956-os magyar forradalom. Ő, Marvin Liebman és más konzervatívok elítélték az Egyesült Államok akkori kormányát, mert az nem tett többet a szovjet agresszió ellen, a megtámadottak támogatásáért.
A virágzó tradicionális-konzervatív, ortodox keresztény orosz világ képe ráadásul a legtöbb elemében hamis. Az orosz elit európai luxusba (yachtok, franciaországi birtokok, fociklubok) ölte a vagyonát, a szankciók elől pedig a méregdrága sivatagi falanszterbe, Dubajba menekül. Az orosz népesség az elvándorlás és a természetes fogyás miatt is rohamosan csökken. Ami a kultúrát és a vallást illeti: Oroszország 182 etnikumából 57 muszlim, Európa legnagyobb muszlim városa Moszkva, a nagyjából 10 milliós városnak 1 millió állandó muszlim lakosa van, mellettük legalább ennyi dolgozik (dolgozott) ott ideiglenesen. Ukrajnában becslések szerint 10-20 százaléknyi muszlim (például csecsen) katona harcol az ukránok ellen.
Konzervatív-e a kormány?
„A politikai morál terepéről a Fidesz-kormány tudatosan visszavonult, és minden ideológiai kötöttséget levetkezett. Polgári, plebejus… Semmi nincs már, csak a vegytiszta pragmatizmus” – mondta a Heti Válasz hetilapnak 2017 decemberében Zárug Péter Farkas politológus. A helyzet azóta sem változott (sőt), mégsem vitatható, hogy Orbán Viktor nagyrészt elfoglalta a konzervatív szférákat is. Ahogy egyébként a radikális jobbtól a baloldalig szinte mindent: a Fidesz 2022-re hatalmi gyűjtőpárttá vált, melynek holdudvaraiban Kis Grófótól Bayer Zsoltig, Fásy Ádámtól Köves Slomóig rengetegen elférnek.
A gazdaságban éppen annyira kapnak teret klasszikus baloldali megoldások (rezsicsökkentés, hatósági árak), mint a jobboldali-konzervatív elvekből levezethető intézkedések (családtámogatások, külhoni és egyházi közösségek preferálása) és neoliberális lépések (munkaadóbarát rendelkezések az új Munka Törvénykönyvében, szintén a munkaadóknak kedvező sztrájktörvény, egykulcsos adó). Rendszerszinten politikai kapitalizmus (Max Weber–Branko Milanović) és patronázs állam épül, melyben a „nemzeti nagytőkéhez” kapcsolódó irdatlan vagyon jórészt nem valódi, hanem politikai tulajdonlás. Vagyis aki adta, el is veheti. Emlékezzünk Simicska Lajos és Spéder Zoltán történeteire.
Ugyanilyen látványosan hibrid világ például az építészet: az elmúlt 12 év Magyarországon egyszerre hozta el a kastélyok reneszánszát, az 1945 előtti Budai Vár előbb részleges, majd egyre teljesebb feltámasztását, szimbolikus épületek színvonalas megújítását, mint a Várkert Bazár vagy az Opera – valamint az intézményes műemlékvédelem kivégzését (2016), ennek következtében sok barbár beavatkozást, bontást és vitatható felújítást, a kiemelt projektek rendszerének intézményesített normaszegését, valamint Budapest első (immár citromdíjas) felhőkarcolóját.
A kormány már azelőtt háborút hirdetett a szabadságellenes woke ideológia és az eltörléskultúra ellen, mielőtt azok mérhető szellemi irányzatként Magyarországra értek volna, például Alaptörvénybe írta, hogy az apa férfi, az anya nő. Eközben szovjet típusú közmédiát működtet, drasztikus eszközökkel szűkíti és szabja saját képére a nyilvánosságot, tudományos közösségeket robbant szét politikai okból – egyik sem kifejezetten konzervatív vonás. A másik kezével támogat jó könyvsorozatokat, mint az Idea Conservativa, vitán felül értékes zenei és kulturális programokat, mint a Pajta Program vagy a Magyar Zene Háza kiállításai és rendezvényei. A világon egy politikai vezetés sem helyezhető el egyetlen eszmerendszerben vagy filozófiában, ilyesmit az öndefiníció szerint kereszténydemokrata-konzervatív magyar kormánytól sem lehet elvárni. De erős érvekkel cáfolható, hogy Orbán Viktor rendszerének fő szellemi kötőanyaga a klasszikus konzervativizmus lenne.
„Az új jobboldal politikai gondolkodásának tartalmi jellemzőit megítélésünk szerint egyetlen elv fogja egybe: a politikai cselekvés hatékonyságának minél teljesebb megvalósítása, ami a gyakorlatban a kormányzati pozícióba került jobboldal politikai mozgásterének radikális kibővítésében ragadható meg. Ezek a jellemzők nagymértékben elősegíthetik a politikai hatalom megszerzését és megtartását, önálló kormányzati filozófiaként azonban nem állják meg a helyüket. Számos vonatkozásban pedig gyökeresen szemben állnak a konzervatívok által évszázadok óta vallott alapelvekkel és politikafelfogással” – írta lapunkban Körösényi András és Mándi Tibor még 2019-ben. Következtetéseik azóta is érvényesek.
Az eszmékre fogékony autonóm polgárság nincs könnyű helyzetben. A konzervativizmust a sok milliárd forinttal támogatott Alapjogokért Központ-os, New Right-os nyomulás próbálja elfoglalni, ami tisztán politikai projekt, ízlésben, szólásmódban pedig sokszor önmaga paródiája. Az ellenzéki térfél pedig azt hirdette, hogy egy életmódi konzervatív, magát jobboldalinak valló figura integrálhat mindenféle színű és szagú, korábbi elveiket részben eldobó pártokat. A koncepció súlyos vereséget szenvedett. Ahogy politikabefolyásoló tényezőként a látszattal ellentétben itthon a szabadelvű konzervatív világnézet is – éppen egy magát konzervatívnak nevező kormány alatt, a fentebb sorolt okok következményeként.
Mi maradt tehát? Néhány gondolkodó (mások mellett Körösényi, Gyurgyák János, Jeszenszky Géza, Balázs Zoltán, az Eötvös Csoport, ökokonzervatív vonalon Lányi András). És persze mi is maradtunk. Hasábjainkon, ameddig létezünk, mindig találkozni fog a hagyományos intézmények és közösségek tisztelete a szabadsághoz való ragaszkodással. A szülészetek vagy a közoktatás körüli súlyos bajokról és a mintaszerűen megújult Szent István-teremről írni ugyanúgy eszméinkből következik. Ha nem is világformáló, ha nem is grandiózus mindez: jó, ha olvasóinkkal, a Válasz közösségével együtt a fogunkban tartva mégiscsak átvisszük a szerelmet a túlsó partra. Ha nincs túlsó part, akkor is.
