„Bangladesben nem fordulhatna elő az, ami nálunk” – a világhírű magyar sebész esete a Honvédkórházzal
A világ minden tájára hívják operálni, professzorok lesik a mozdulatait, hogy megtanulják az általa kifejlesztett módszereket. Neki sikerült elkülöníteni a bangladesi ikrek összenőtt agyi ereit, ami lehetővé tette a koponyák szétválasztását. Két évvel ezelőtt magas állami kitüntetésben részesítették, most pedig felbontották a szerződését a Honvédkórházban. Hudák István idegsebész a Válasz Online-nak mesél arról, hogy az orvosok nem mindig a magasabb bérekért mennek külföldre. Előfordul, hogy rákényszerülnek.
– Hogyan kell azt elképzelni, amikor egy orvost külföldre hívnak operálni? Van egy speciális bőröndje, tele unikális orvosi eszközökkel, és azzal járja a világot?
– Nem, ezek többnyire fejlett országok, rendkívül jól felszerelt műtőkkel. Eszközöket nem kell vinnem, csak tudást. Németországba, Franciaországba, Spanyolországba, Japánba, az Egyesült Államokba, a világ minden tájára hívnak operálni. Most olyan új lehetőségek nyílnak meg, amelyekről néhány évtizede még csak álmodozhattunk. Egy külföldi kolléga diagnosztikai képeket küld a telefonomra, amin érbetegség látható.
– Olyan esetek, amiket nem tudnak megműteni?
– Többnyire igen. Még Pécsett dolgoztam, amikor 1999-ben kidolgoztam egy új módszert, az úgynevezett kombinált transzvénás-transzarteriális behatolást.
– Egyszerűbben szólva: az agyi ereken keresztül végzett műtéti eljárást.
– Igen, ez az eljárás forradalmi jelentőségű az érsebészeten belül, azért hívnak, hogy lássák és megtanulják a műtéti technikát. Nem medikusokat tanítok, hanem neves kollégákat, mert ez nem alaptudást, hanem sokkal magasabb szintet igénylő beavatkozás. A kongresszusokon bemutatom az eljárást, és azután meghívnak Madridba, Stuttgartba, Oxfordba, egy-egy bonyolult esethez. Augusztusban megyek Kiotóba, Japánban több olyan professzor is dolgozik – Akira Takahasi vagy Jaszusi Macumoto –, aki már járt Magyarországon megtanulni az úgynevezett neurointervenciós eljárásokat. Gyakran előfordul, hogy a műtétet már ők végzik, én csak a biztonság kedvéért állok ott; ha valami komplikáció támad, akkor veszem át az irányítást.
– Próbáljuk megérteni a módszere újdonságát. Ma már az agyműtéteknél is egyre ritkábban nyitják fel a koponyát; ahogy a szívműtétek jó részét is, ezeket a beavatkozásokat is katéteres eljárással végzik.
– Igen, egy combon keresztül ejtett vágáson az ereken keresztül jutunk el az agyba. Ám ez ma már rutinmegoldás. Magyarországon is sok helyen alkalmazzák.
– Megfestik az ereket, és egy képernyőn keresztül látják, éppen hol tartanak a testben.
– Igen, egy DSA nevű berendezést használunk, ami egy-másfél millió dollárba kerül. Azok a professzorok, akik engem hívnak, sokféle agyi beavatkozást végeznek, de bizonyos eljárásokat nem tudnak megcsinálni. Vagy én magam operálok, és ők közben megtanulják, vagy csak akkor veszem át az operációt, ha valami miatt elakadnak. Néhány napra, négy-öt műtétre hívnak. Számomra ez nagyon jó jel, mert ha egy új eljárást a világ minden táján alkalmaznak, az azt jelzi, jó úton járunk, tényleg forradalmi a felfedezésünk.
– Lényege, hogy nem csak az artériákon hatol be a szervezetbe, hanem a vénákat is felhasználja. Miért olyan forradalmi ez? Ér az egyik is, a másik is, csak az egyiken a szívből, a másikban a szív felé áramlik a vér.
– Rengeteg olyan beteg van, akit artérián keresztül nem lehet megoperálni, és eddig rajtuk nem tudtunk segíteni. Ha van például egy érgomolyag a beteg agyában, ami agyvérzést vagy epilepsziát okozhat, akkor az olyan, mint egy időzített bomba, amit hatástalanítani kell. Ha nem lehet az artérián, felmegyünk a vénán és megoldjuk. Nagyon szeretem a sebészetnek ezt az ágát, mert egy jól sikerült műtét teljes gyógyulást hoz.
– Idős embereknél?
– Vagy csecsemőknél, fiataloknál, bárkinél. Mint egy metróalagúton, bevezetünk oda egy katétert, ahova kell. Az artérián keresztül már évtizedek óta műtenek, de a visszafelé vezető ereket előttem nem használták.
1999-ban Pécsett végeztem az első műtétet, amit azóta a világ minden táján alkalmaznak.
– Mi olyan nehéz benne technikailag, hogy tanult professzorok önt hívják segíteni?
– A vénában nem az áramlással egy irányba, hanem azzal szemben haladunk. Azért is nehezebb a vénát használni, mert ez vékonyabb, és itt gyakran nem segítenek az anatómiai tanulmányok, az emberi vénák hálózatában nagyon sok egyedi elem lehet.
– Az ön tudása elméleti vagy kézügyességen alapul?
– Mindkettőn.
– Milyen vastag érben tud haladni?
– 0,4 milliméteresben.
– Milyen vastag a katéter vezetőszála?
– 0,12–0,14 milliméter. Egy vastagabb csatornában kezdünk, azután egyre vékonyabb és vékonyabb ereken haladunk. Máskor viszont kórosan kitágult ereket gyógyítunk. Nagyon kell vigyázni, nehogy átszúrjuk az ér falát. Az agy nagyon bonyolult komputer, rengeteg központ van benne, el kell kerülni azokat a helyeket, amelyek megsértése bénulást, beszédzavart vagy vakságot okozhat. Tudni kell, merre vannak ezek, hol haladnak a vénák.
– Nem tart tőle, hogy ha túl sok embernek megtanítja, egy idő után már nem hívják?
– Nem szeretnék szerénytelennek tűnni, a módszert egy bizonyos szintig sokan meg tudják tanulni, ám nekem rengeteg évem, munkám, gyakorlásom, tudásom van benne. A legnehezebb esetekhez ezért továbbra is engem hívnak. Érezni kell, milyen erővel lehet vezetni a szálat, hogy ne sértse meg az eret. Nagyon finoman kell dolgozni, és az a gyakorlat, tudás, tapasztalat, amivel rendelkezem, elég biztonságot ad a műtéthez.
– Említette, hogy a tanárai már 1971-ben végeztek ilyen műtétet, mégpedig Kijevben. Hogyan jutott ön Kijevbe?
– Édesapám beregszászi születésű, Debrecenben tanult az orvosi egyetemen, majd Lvivben, az akkori Szovjetunióban szerzett orvosi diplomát. Ő volt Huszt első idegsebésze, én pedig a kijevi orvostudományi egyetemen tanultam.
– Az ön kiejtésén úgy érzem, mintha ukrán lenne az anyanyelve.
– Szeretem Ukrajnát, sok barátom, kedves kollégám él ott, a háború kitörése előttnéhány héttel is Kijevben és Lvivben jártam, kollégákat tanítottam. Sokminden köt oda.
Érett fejjel kellett megtanulnom magyarul, ezt érzi a kiejtésemen. Apám 50 év után akkor járt először Magyarországon, amikor engem látogatott meg. Soha nem felejtem el, ahogy a pécsi székesegyházban zokogott.
– A kijevi tanáraitól tanulta, hogyan lehet agysebészeti eljárást végezni katéter segítségével? Megbocsásson, ez elég hihetetlenül hangzik. A rendszerváltás előtt számos vicc szólt a szovjet termékek ormótlanságáról. Be tudtak menni a szűk agyi erekbe katéterekkel a hetvenes-nyolcvanas években?
– Ukrajna volt a Szovjetunió egyik tudományos központja, nemcsak az orvostudomány, de például az atomfizika területén is. Csak Kijevben 250 idegsebész dolgozott, szinte nem is kórházi osztály volt ez, hanem egy „idegsebészeti város” az egyetemen belül. Viktor Scseglov és Fedor Szerbinyenko dolgozta ki ezeket a módszereket.
– Elgondolkoztató, hogy bár a világon mindenhova hívják operálni, de én például 2014-ben hallottam először a nevét, amikor az ukrán oktatási törvénnyel kapcsolatban szeretett volna nyilatkozni, de végül nem kapott engedélyt a Honvédkórháztól.
– Nem érdekel a szereplés, ám ez kivételes helyzet volt. Konferenciákon gyakran adok elő, de még a publikációkat sem tartom fontosnak, mert a medicina nagyon gyorsan fejlődik. Apám könyvtárának összes orvosi könyve múlt idő, elavult. Az anatómián kívül használhatatlanok. A medicinához nem kell sztárnak lenni.
– A bangladesi ikrek műtéténél szerepelt már a neve a médiában, ön választotta szét a gyerekek agyi érrendszerét.
– Akkor sem a sztárságot kerestem, hanem a szakmai kihívást. Az érrendszer elkülönítése volt a döntő, ha nem sikerült volna, akkor nincs szétválasztás.
– A nagy ötletük Csókay András idegsebésszel az volt, hogy a közös ereknél ne arról döntsenek, melyik gyermeknek adják ezeket oda. Vegyék el mindkettőtől, késztessék arra a szervezetüket, hogy kerülőutakat keressen. Úgy képzeljük ezt, mint az autósokat, amikor egy főút lezárásakor a mellékutcákat kezdik használni?
– Az Isten úgy teremtette az embert, hogy a testében nagyon sok tartalék van, ami baj esetén menedék lehet. Előfordul, hogy egy beteg nyaki ere teljesen elzáródik, de észre sem veszi, mert más erek átveszik a szerepét, és megmentik az életét. Ezt a jelenséget használtuk a sziámi ikreknél.
– Az ő agyi ereiket is a koponya kinyitása nélkül, a combon ejtett vágáson keresztül választotta szét?
– Igen. Szép műtét volt. Az első nagy beavatkozáshoz, az érműtéthez Andrással csak ketten utaztunk Bangladesbe és a kinti – rendkívül profi – aneszteziológiával dolgoztunk. Sok orvos nem hitte el, hogy ezt meg lehet csinálni, de én biztos voltam a munkám sikerében.
– És ezek után elveszíti a magyarországi szerződését? Hogyan lehet ez?
– Próbáltam keresni az okát, miért küldtek el minden figyelmeztetés nélkül. Egyszer csak kaptam egy levelet, hogy megszüntetik a szerződésemet.
– Ön kiállhatatlan ember, főorvos úr? Ordibál a betegekkel? A kollégákkal?
– Isten ments. Tökéletes a kapcsolatom az idegsebészeten dolgozó orvosokkal, nővérkékkel, megbecsülik a munkámat.
– Beszólt a parancsnokának? Ez mégiscsak egy katonai intézmény.
– Dehogy. Kitüntetett.
– Műhiba?
– Kiemelkedően jó szövődményi rátával dolgozunk.
– Akkor mire jutott? Valamiért csak elküldik.
– Ha nyílt a küzdelem, akkor látod az ellenfeled, felismered. Ha ködben harcolsz, nem tudod, kivel állsz szemben. Csak jött a levél, hogy megszüntetik a szerződést, pedig a parancsnok korábban személyesen tüntetett ki; Cornelius-díjat kaptam és a Magyar Érdemrend Lovagkereszt polgári tagozat kitüntetését adományozták nekem.
– Akkor mire gondol, mi történt?
– Talán éppen ezért küldenek el.
– Féltékenységből?
– Érkezett egy másik orvos a Honvédkórházba, az én szerződésemet pedig megszüntették. Van egy ismert módszer, rotációnak hívják.
– Orvosi módszer?
– Nem, hatalomtechnikai, azt jelzi: nincs pótolhatatlan ember. Ismerem, Pécsett is ez történt, új vezető jött az idegsebészetre, nekem pedig húsz év után el kellett onnan jönnöm.
– De itt Csókay András a főnöke, aki nagyra értékeli az ön teljesítményét.
– Csókay az idegsebészet vezetője, nem az egész kórházé. Nagyon jó barátom, szinte szakmai szimbiózisban élünk, olyan betegeket operálunk együtt, akik érgazdag agydaganatban szenvedtek.
– Érzelmileg megérintették a történtek?
– Igen, kellemetlen, de nem történt tragédia. Igyekszem a jó oldalát nézni, a világon mindenütt élnek beteg emberek, akik segítségre várnak. Teljesen mindegy, hogy magyar vagy német, holland, dán beteget operálok.
– Tényleg mindegy?
– Szeretem Magyarországot, nagyon szeretem, de egy orvosnak nem szabad idegesen bemennie a műtőbe, ha sikeresen akar operálni. Ebben a szakmában a hét minden napján dolgozni kell, de én csak hetente egyszer operálhattam.
– Nem kapott több műtéti időt?
– Nem, pedig már régen jeleztük az államtitkárnak, hogy Budapesten öt sztrókközpontra lenne szükség, de a Honvéd erre nem kapott finanszírozást. Nem azért, mert nincs eszköz, vagy szakértő…
– Vagy beteg.
– Nem, egyszerűen nem jutott finanszírozás, de most végre sikerült ezt elérni, erre elküldenek. Nagyon sajnálom, egyszerűen nem értem. Banglades nagyon szegény ország, de ott nem fordulhatna elő az, ami nálunk. Magyarországon egy 400 millió forintba kerülő DSA, az a nagyon drága érfestéses eljáráson alapuló készülék, amivel belelátunk műtét közben a beteg fejébe, évek óta raktárban van, nem működik, mert nem találják a helyét. Pedig három év alatt 1200 beteget lehetne megoperálni vele, és a kórházban van fodrász meg cipőbolt…Szerencsére most végre rendeződik a helyzet.
– Esetleg az ön állása is? Lehet még fordulat?
– Megmondom őszintén, elveszítettem a kedvem. Öt évig dolgoztunk együtt a Honvédkórházban, és még csak nem is személyesen, hanem egy postán feladott levélben küldtek el. Nem akarok harcolni a ködben. Rengeteg küzdelem áll mögöttünk, mert a módszerünkkel gyerekeket, néhány napos csecsemőket is meg lehet operálni, de a Honvédkórházban nem engedélyezik, hogy gyerekeket műthessünk. Majd egy fantasztikus fővárosi gyerekkórházban operáltunk, és azt is letiltották. Nagyapa vagyok magam is, most várjuk a hetedik unokánkat, a szívem szakad meg, amikor olvasom a családok leveleit, és nem tudok segíteni. Nagy szakmai kihívás volt a bangladesi misszió, de azért eszembe jutott közben, hogy talán először itthon kellene rendet rakni. Nagyon szeretnék segíteni, de a bürokráciát nem lehet áttörni.
– Hogyan tovább?
– Valószínűleg külföldre megyek, de mindent megteszek, hogy valahogy folytathassam a magyarországi praxisomat. Sok a betegem, a beszélgetésünk előtti napon is majdnem éjfélig operáltam.
– Segítséget hozhat, hogy a Honvédkórház átkerült a Belügyminisztérium felügyelete alá? Pintér Sándor gyakorlatias ember, az új egészségügyi államtitkár pedig határozott szakmai elképzelésekkel érkezett.
– Nehéz megmondanom, mert én orvos vagyok, jó eredménnyel tudok operálni, de hogy milyen döntés születik ott fent, nem tudom. A rendszer bonyolult, és sok a föld alatti áramlat.
– Még a vénáknál is bonyolultabb?
– Sokkal. Rengeteget utaztam mindig, de szerettem hazatérni, mert más úgy rácsodálkozni Japánban a gyönyörű kertekre, vagy Kobéban megkóstolni a híres marhasteaket, ha tudod, hogy utána hazamész, várnak otthon. Sok külföldi lehetőséget kaptam, de van egy családom, egy házam, hazám. Nem szeretném elhagyni.
Nyitókép: Válasz Online/Vörös Szabolcs
