Spirituális kérdésekre műszaki válaszok – az Operaház felújításának dilemmái
Ybl korában természetes volt az eltérő társadalmi rétegek megkülönböztetése, így alakult ki az Operaház épületelrendezési koncepciója, hogy a 3. emeleten helyet foglaló szegényebb látogatók ne találkozhassanak az elit réteggel – sem a megérkezéskor, sem a szünetekben, sem a büfében. A 3. emeletre vezető lépcsőház ezért nem csatlakozik be a közös terekbe. Hogyan lehetett most, teljesen más társadalmi környezetben hitelesen felújítani a házat? Könyves Klaudia színvilágtól az akusztikáig és művészettörténeti aspektusokig terjedő nagy felújítás-elemzését a Gramofon közölte – a zenei folyóirat pedig a cikket a Válasz Online rendelkezésére bocsátotta a két lap közötti együttműködés keretében. Az írást szerkesztett változatban közöljük.
A Magyar Állami Operaház felépülése a 19. század végének egyik legnagyobb építészeti és kultúrmissziós vállalkozása volt Magyarországon. Európában ekkor már javában működtek a híres operaházak – például Párizsban az Opera Garnier, Milánóban a Scala, Drezdában a Semperoper és Bécsben a Ringtheater –, amikor hazánkban még csak a döntés született meg egy operaház építése mellett. Az 1870-es években járunk, és olyan patrónusok álltak az ügy mellé, mint Jókai Mór vagy Podmaniczky Frigyes. Végül hosszas költségvetési viták után kiírták az épületre a pályázatot, amelyet Ybl Miklós nyert el. Az első terveket 1875-ben fogadták el, majd a kilenc évig tartó építkezés eredményeként 1884. szeptember 27-én nyitotta meg kapuit az Operaház. A korabeli közönség óriási szenzációként fogadta az épületet; a kíváncsi látogatók a rendőrkordont áttörve lepték el az előcsarnokot, hogy minél előbb láthassák belülről is. Még a helyi rendőrfőkapitány is lemondásra kényszerült e roppant kínos eset miatt.
Az Operaház, ahogyan Ybl megalkotta
Az 1867-es kiegyezés és az I. világháború közötti időszak volt építészettörténetileg az egyik legjelentősebb korszak Magyarországon: ekkor épült meg az Andrássy út (akkor még Sugárút), a körutak is és sok új, eklektikus stílusú épület. Ybl Miklós romantikus stílusban kezdte a pályáját, de a neoreneszánsz építészet volt az igazi karakterjegye. Amikor Ybl felépítette az Operaházat, ismerte az akkor már „csúcskorszakaikat” élő európai nagyvárosok hasonló stílusú operaházait, és ezek zseniális esszenciáját alkotta meg – úgy küllemében, mint belső megjelenésében és gépészeti kivitelezésében.
Ybl háza abból a szempontból is különleges volt, hogy az akkori lehetőségekhez mérten a legkorszerűbb technológiákat és színpadgépészeti ötleteket alkalmazta.
Olyan eseménynek is formáló szerepe volt az Operaház építésében, mint a bécsi Ringtheater súlyos tűzesete és leégése 1881-ben, amelynek az volt a hozadéka, hogy Ybl – a világon elsőként – beépítette a vasfüggönyt a színpadra. Ez volt az az elem, amely tűzvédelmi szempontból is elválasztotta a színpadteret és a nézőteret, megakadályozva a tűz gyors terjedését a nézőtér és a színpad között. De ennek a tűzesetnek volt köszönhető a vízzel mozgatható, hidraulikus mozgatószínpad technológiája is, más néven az Asphaleia-rendszer, amelyet éppen a gyakori tűzesetek elkerülésére találtak ki. Így Ybl Operaháza nemcsak építészettörténetileg volt az egyik legkiemelkedőbb az európai operaházak között, hanem a legmodernebb felszereltségű is egyben. Mindemellett Ybl ragaszkodott a magyar mesteremberekhez és a Magyarország területéről származó alapanyagokhoz is – ezektől csak kivételes esetben tért el.
A neves európai operaházak hatása
Tudjuk, hogy a mester az Operaház építése előtt már tanulmányozta például a drezdai Semperopert, így lehetősége volt összefoglalni az akkori európai operaházak legfontosabb akusztikai és építészeti tapasztalatait. Belépve az Operaház belső terei felé, rögtön láthatjuk a lépcsősor kialakításának koncepciójában a francia Opera Garnier mintáját. Mivel a lépcsőház a találkozások helyszíne volt, a megérkezésé és az átlényegülésé, hangsúlyos volt a lépcsősor grandiózus megjelenése. Ybl átvette a francia operából azt a mintát, hogy két oldalról is be lehet jutni a nézőtérre, és ha tovább megyünk a lépcsősoron, akkor a büfébe. Ugyanakkor a francia operaház mellett érezhetjük a Semperoper hatását is, amelynek előcsarnoka rendkívül hasonlít a magyar Operaházra, és szembetűnő a görög mitológiai motívumrendszer hasonlósága is a falfestményeken. Ha az akusztikai modellt, a zenekari árok méretét és kialakítását vagy a páholyok elrendezését tekintjük, akkor egyértelmű az olasz operajátszás és a milánói Scala hatása. Az olasz bel canto operák álltak ugyanis a legközelebb Ybl zenei ízlésvilágához és az akkori magyar operajátszáshoz. Azt is tudjuk, hogy Ybl sokáig dolgozott az Operaház tervein, és ezalatt folyamatosan találkozott olyan építész-kollégákkal, akik segítették munkáját – így például a nézőtéri monumentális csillárt egy mainzi gyár gyártotta le, a Semperoper mintájára.
Az Operaház színvilága és fényei
A 138 év alatt a legdrasztikusabb változás az Operaház színvilágában történt – az eredeti színkompozíciók visszaállítása a jelenlegi felújítás egyik leglátványosabb eleme. Nemcsak az idő múlása okozta a szennyeződés és az elöregedés általi színváltozást: az idők során erőteljes beavatkozások is történtek. Az Operaházban eredetileg sokkal sötétebb, drámaibb hatású és merész színkombinációk fogadták a látogatókat, majd ahogy a kerengők és a páholyok intim világába tartott a néző, úgy erősödtek ezek a sötét színek. A nézőtérre lépve ismét a világos és derűs színárnyalatok domináltak. Az Ybl-féle elképzelés szerint a színek élénkebbek és teltebbek voltak a mostani fakóbb változatoknál: az okker, a kék és a zöld, a sárga és rózsaszínes árnyalatok, illetve a földszínek bátran uralták a teret. Az eredeti falfelületek színvilágának feltárása során kiderült, hogy ahogyan haladunk teremről teremre, megfigyelhető volt egy logikai-tematikus rend a színek terén. Az egész épület egy nagy színskálára volt felépítve: a belépő tér színezése drámai módon futott végig a színpad körüli színezésekig – akárcsak egy nyitány esetében a zenei motívumok, amelyekez később kibont az opera. A színezésnek tehát komoly dramaturgiai felépítése volt Ybl elképzelése szerint, ahogyan a sötét színek a világosak felé vezettek.
A színvilág mellett a másik nagyon fontos hangulati tényező a megvilágítás volt, ami szintén átszőtte az egész épületet. Bár Európa más nagyvárosaiban ekkor már elektromos világítást használtak, Budapesten a ház megnyitásakor még gázlámpák adták a fényt. Gondoljunk csak bele, hogy milyen különös hangulat áradhatott azokból a gázlámpákból, amelyek – a mai szokással ellentétben – sohasem szűntek meg égni, és a teljes sötétség helyett mindig derengett a halovány fény! 11 évvel később megtörtént a nagy váltás: a gyertyaszerűen felfelé álló gázlámpák lefelé álló villanyvilágításra változtak, ezzel teljesen áthangolva a nézőtér hangulatát. A jelenlegi felújítás alkalmával a gázlámpák hangulatának visszaidézésével lehetőségünk van újra megtapasztalni ezt a varázslatos miliőt, de immár a mai technológiák segítségével.
Az akusztika
Képzeletben már a nézőtéren járunk, más néven az auditóriumban, amely a tradíciónak megfelelően patkó formájú, így az előadás a nézőtér minden pontjáról jól látható és hallható. Ybl gipszből és fából alkotta meg a termet, vagyis akusztikai szempontból a két lehető leginkább hangbarát anyagból – az ezekről visszaverődő hangot érezzük a legbársonyosabbnak és legmelegebbnek. Érdekes kérdés, hogy vajon az operai nézőterek tervezésének múltjában milyen szerepük volt az akusztikai szempontoknak. Az első, színházakusztikával foglalkozó írások az 1650-es évektől kezdve láttak napvilágot (pl. 1676-ból Fabrizio Carini Motta: Trattato sopra la struttura de’teatri e scene), és bár számos akusztikai jelenségre már akkor korrekt válaszokat adtak, ma már tudjuk, hogy a következtetések és az okozati összefüggések sokszor hibásak voltak. Akkor mégis hogyan lehetséges, hogy a végeredmény inkább jól sikerült, mint rosszul? Egyértelmű választ nem tudunk, de annyi bizonyos, hogy tapasztalati úton alakították ki a színházak, operaházak akusztikáját.
Bármennyire is furcsa, a 21. században a szakmai tudás és a rendelkezésre álló mérések mellett is legalább annyira fontosak a szubjektív akusztikai benyomások. Az Operaház akusztikai szakértői is komplex projektről beszélnek, és a feladatot is ennek megfelelően két részre osztották: az egyik a szubjektív megfigyelés, a másik az objektív méréstechnika. Előbbiben a zenészek, énekesek, karmesterek, nézők szubjektív megítélését vették alapul, utóbbiban pedig a mérési adatokra támaszkodtak. A vizsgálatok azt mutatták ki, hogy telt ház esetén túlságosan szárazzá válik az akusztika a teremben. Az optimális az lenne, ha a zenészek a próbák alatt hasonló akusztikai élményt kaphatnának, mint a közönség, de ez jelenleg egyáltalán nem így van, és ennek oka éppen a közönség hangelnyelése. Ennek nyomán az a döntés született meg az akusztikai szempontok érdekében, hogy 30 százalékkal csökkentik a székek számát a nézőtéren, és megszüntetve a jelenlegi két bejárást, a székeket középre rendezik. Ez jelentős javulással jár a lokális akusztika terén.
Egy operaház akusztikája összefügg azokkal a terekkel, amelyeket általában a gépészet vesz birtokba; vagyis a látható tér nem egyezik meg azzal a zengőtérrel, amit hallunk. Ebből a szempontból különösen érdekes a padló alatti úgynevezett nyomótér, ami a székek alatti szellőzőrácsok által zengőtérként is remekül funkcionál a felújítás után. (Ez egyébként a szellőztetési funkciókat is ellátta már Ybl idejében is – ekkor még jéggel töltötték fel ezt a teret a párásítás céljából.) Az épület rekonstrukciója során a szakemberek arra törekedtek, hogy akusztikai szempontból a lehető legjobb körülményeket hozzák létre a házban. Ezért az átrendezett ülésrend és a jelenleg túlzsúfolt nézőtér megritkítása mellett visszaállították a nézőtér padlózatát az Ybl korabeli magasságára.
Akusztikai szempontból szintén fontos átalakítás a színpadnyílás helyének tökéletes helyre illesztése. Így mindhárom függönytechnika is megoldhatóvá válik: a lassan összehúzódó olasz szisztéma, a hirtelen összecsapódó Wagner-kitaláció és az orosz technika, ahol a függöny vertikálisan, föl-le mozog. Egyik függönyszisztéma alkalmazása sem fogja az akusztikát befolyásolni, nem fognak hangelnyelőként működni (ahogy a felújítás előtt), és a bádogfüggöny (a színpadnyilás sarkában megbúvó fakeret) kialakítása is jótékony hatású akusztikai reflexiókat fog eredményezni.
A zenekari árok
Az operajátszás történetében a zenekari árok sosem volt rögzített geometriai forma. Minden korban alkalmazkodtak az egyes művekhez, hiszen teljesen más apparátus szükséges egy barokk vagy egy romantikus nagyopera előadásához – ezekhez különböző akusztikai és méretbeli elvárás társul. A budapesti opera zenekari árka az 1912-es felújításkor becsúszott az előszínpad alá, így a mély hangszerek teljesen a színpad alá kerültek. Az eredeti akusztikai állapotot akkor lehet visszaállítani, ha a zenekari árok is visszakerül az eredeti helyére és az előszínpad is jobban benyúlik a nézőtérbe, vagyis az énekesek egészen előre tudnak jönni a színpadon, így a zenekar is könnyebben áténekelhetővé válik számukra. A legfontosabb változás a zenekari árok homlokfalánál található: a zenekari árok és a nézőtér közötti falon nyitható ajtók funkcionálnak zengőajtóként. Ezek segítik a hangot a nézőtér alatti térbe (nyomótérbe) vezetni. Emellett az is lehetővé válik, hogy a nézőtér alatt hangszerek foglaljanak helyet – ezzel egészen varázslatos hanghatást eredményezve.
A zenekari árok megfelelő kialakítása azért is különösen fontos, mert az önálló zenekari részek (nyitányok, intermezzók) más akusztikai viszonyokat kívánnak, mint amikor a zenekar az énekest kíséri. Ez a probléma a zenekari árok mobillá tételével oldható meg. Amikor Európa nagy operaházai épültek, a zenekari árok mozgathatóságának igénye még nem vetődött fel, hiszen az 1840-es évekig, Verdi és Wagner első nagy opera-alkotásaiig viszonylag egységes hangzásvilágúak voltak a művek. Még Ybl Operaháza is arra az 1800-as évek első felét meghatározó olasz bel canto operajátszásra épített, amelyben kisebb együttesek működtek közre. De napjaink változatos repertoárja a barokk operáktól a kortárs operákig terjed; a kamara-apparátustól a Wagner-féle óriás méretű zenekarig mindent be kell tudni fogadnia a teremnek, a színpadnak és a zenekari ároknak is. A jelenlegi felújítás során
nemcsak a zenekari árok helyét és méretét állították vissza: a modern kor gépészet-technológiájával megtámogatva a zenekar lifteken foglal helyet. Három önálló liften ülnek majd a zenészek, és a liftek magasságával előadásról előadásra lehet hangolni a zenekar hangerejét, és ezáltal az egész auditórium utózengési idejét.
Az Operaház képzőművészeti kincsei
Az Operaház képzőművészeti és iparművészeti kincsei egyedülállók – egyik dalszínház sem büszkélkedhet ilyen mennyiségű és minőségű alkotással. Ybl Miklós olyan esszenciális magyar építészeti örökséget hagyott ránk a görög mitológiai világból, amit sehol máshol nem lehet ebben a gyönyörű konstellációban megcsodálni. Ybl korában egy építész megengedhette magának, hogy a kor legképzettebb mesterembereivel dolgozzon – nem úgy, mint manapság, amikor hiány van azokból a szakemberekből, akik kifinomult módon képesek hozzányúlni a finom anyagokhoz, felületekhez. A mostani rekonstrukció során ez volt az egyik legnagyobb kihívás.
Az idilli, bukolikus jelenetekben gazdag budapesti operaház belső tereiben a görög művészet és a mitológiai szimbólumrendszer bontakozik ki. Ybl házában meghatározó szerepet tölt be az nézőtér grandiózus Apollón-képe, A zene apoteózisa, amelyen Apollón muzsikál és mesél a nimfáknak és az Olümposz isteneinek. A kép érdekessége, hogy a festő, Lotz Károly a saját arcképét is megörökítette Zeusz alakjában, Afrodité képében pedig lányát láthatjuk. A Lotz-freskó egyébiránt segít a korabeli színvilág feltárásában és megértésében – tulajdonképpen ez a színvilág hódít teret eredetileg az egész épületben. A „komoly” helyszínekkel szemben a büfében Apollón ellenpárja, Dionüszosz jelenik meg, aki a féktelen örömök és élvezetek hódolásának szimbolikus alakja. Szintén beszédes alkotás a büfé feletti, jobb oldali képen Amfión figurája, aki Apollóntól tanult lanton játszani, s aki megzabolázta a köveket és muzsikájára a kövek összerendeződtek. (Vajon Ybl kortársa ennek tudatában írta azt az elismert mesterről, hogy ő az, aki még a köveket is képes megszólaltatni?)
Az építészet mint összművészeti alkotás
Akár Ybl idejében, akár mostanság, az építészek nagyon sokféle szakemberrel dolgoznak együtt. Egy ilyen ház rekonstrukciójához benne kell élni az opera kultúrtörténetében, „nagyon jóban” kell lenni a házzal – vallja Zoboki Gábor, és természetesen épületgépészként is kell gondolkodni, például a színpadtechnológia kialakításában. Ybl Miklóst a maga idejében nyilvánvalóan egészen más kérdések foglalkoztatták az épület kialakítása kapcsán, mint a 21. században a felújítást vezető Zobokit. Talán éppen ez a határterület a legérzékenyebb: vajon hogyan tudja zökkenőmentesen befogadni egy 138 évvel ezelőtt épült ház a mai kor igényeit és elvárásait – anélkül, hogy a ház alapszerkezete és eredeti szellemisége sérülne?
Ybl korában például adott szociológiai jelenség volt az eltérő társadalmi rétegek megkülönböztetése. Így alakult ki az az épületelrendezési koncepció, hogy a 3. emeleten helyet foglaló szegényebb látogatók ne találkozhassanak az elit réteggel – sem a megérkezéskor, sem a szünetekben, sem a büfében. A 3. emeletre vezető lépcsőház ezért sehol sem csatlakozik be a közös terekbe, és ennek példáján jól látható, hogy a társadalmi szemlélet miként határoz meg egy épületszerkezeti kérdést (lassan közelítve a holisztikus építészeti szemlélet lényegéhez). A 21. század társadalmi berendezkedése ezt a megkülönböztetést nyilvánvalóan nem támogatja, viszont nagy hangsúlyt fektet az akadálymentes közlekedésre. Így lehet kihasználni a száz évvel ezelőtti, külön bejárás nyújtotta előnyöket például egy lift beépítésére, amivel akadálymentesen is könnyen megközelíthető minden egyes szint. Vagy egy másik példát említve: a széksorok szűkös elrendezése anyagi megfontolásból, a nagyobb haszon reményében történt, miközben a mai kor elvárása – éppen ellenkező módon – a sokkal kényelmesebb, levegősebb elhelyezkedést kívánja meg a nézőtéren. Ez összefüggésben van a 21. századi, szigorúan szabályozott tűzvédelmi szempontokkal is (például nagyobb helyet kell hagyni a menekülési útvonalak mentén), vagy gondolhatunk azokra az igényekre is, hogy manapság a látogatóknak biztosítani kell – a könnyebb követhetőség érdekében – a különböző nyelvű feliratokat; például egy könnyen elrejthető, saját kijelzőn keresztül. És folytathatnánk még a sort színpadtechnológiai elvárásokkal is: például a nehéz díszletek könnyebb, gyorsabb és sérülésmentes mozgatásának igényével. Tudjuk, hogy Ybl idejében lovak húzták fel a nehéz díszleteket a színpadra – az eredeti tervrajzokon is szerepel a „Pferde Rampe” kifejezés. Ma pedig már a naponta változó repertoárra kell berendezkedni, és biztosítani a gyors díszlet- és színpadképváltást, illetve rövidíteni és könnyíteni a díszletek bekerülési útvonalát.
A felújítással lehetővé válik a teljes színpadképek konténeres tárolása, segítve a gyors váltást egyik darabról a másikra.
Szót ejthetünk még a színpadvilágítási kérdésekről is: a mai rendezői elvárásoknak megfelelően kell kialakítani a színpad megvilágításához szükséges reflektorokat, lámpákat, amelyeknek olyan korszerűen kell működniük, hogy nem zavarhatják meg a nézőtéren a látványképet, és hangjukkal sem zavarhatják az előadást.
Az opera összművészeti alkotás: a dráma, a tánc, a zene, a látvány együttese. Az operát kiszolgáló épület is ekképpen fémjelzi az adott ország zenei életének színvonalát. Ybl jelentősége a nemzeti építészetünkben azért is kimagasló, mert egy olyan magyar nemzeti operaház épületét alkotta meg, amelynek falain belül egyetlen gondolati egységet alkot az ipar- és képzőművészet, az építészeti terv és az esztétikai kivitelezés, a műszaki megoldás és a szemet kápráztató látvány – a padlótól a mennyezetig. Minden aprólékos munka egy közös szimbólumrendszernek a része. Összművészeti alkotás tehát maga az épület is, amelynél az eredeti és a felújítást végző építész is úgy fogta össze a legkülönbözőbb szakterületeken dolgozó, akár több ezer ember munkáját – akárcsak az operában a karmester a zenekar élén.
Nyitókép: a Magyar Állami Operaház megújult díszlépcsője a 2022/2023-as tematikus évadot bejelentő sajtótájékoztató napján, 2022. március 11-én (fotó: MTI/Szigetváry Zsolt)
