Segítség, szétmennek a szüleim! – Az 50 év felettiek válásában élen járunk Európában
Az Európai Unióban ma Magyarországon a legnagyobb a veszélye annak, hogy egy ötvenes éveiben járó házaspár elváljon – ezzel az adattal hökkenti meg ma a hallgatóit az Európai Népesedési Konferencián a hollandiai Groningenben Murinkó Lívia és Makay Zsuzsanna. Ősz válásnak hívják a demográfusok a jelenséget, amikor nem az első hevületben, meggondolatlanul kötött házasságok bomlanak fel egy-két év után, hanem a házastársak több évtizedes együttélés után szakítanak. A jelenség az egész fejlett világban megfigyelhető, de a volt szocialista országokat kevéssé jellemzi – kivéve Magyarországot. Pedig a válások száma 2010 óta nálunk negyedével csökkent, az ötvenes évek óta nem látott stabilitásúak lettek a házasságok, és egyre kevesebb gyermek érintett a bontóperekben. Viszont gyakrabban hallani felnőttektől: „Apám/anyám megőrült, ötvenévesek és válnak!” Nem is gondolnak rá, hogy a legfontosabb okot, akaratlanul, erre esetleg éppen ők szolgáltatják.
Esküvő, csokordobás. A menyasszony háttal áll, mögötte az eladósorban levők csoportja. A lakodalmaknak ez az egyik legkedveltebb része, de furcsa jelenetek alakulnak ki, ha az ifjú pár elvárja, hogy minden egyedülálló nő ott legyen a csokrot elkapók között. A húszas–harmincas éveikben járó szinglik mellett ott állhat az ötvenes éveiben járó elegáns ügyvéd, a hasonló korú, és szintén egyedülálló kézilabdaedző, a keresett könyvvizsgáló iroda tulajdonosa – mind érett, sikeres nő, túl az ötvenen. Persze egyik sem hajadonként egyedülálló: mindannyian elváltak. A csokor repül, a nők ugyanúgy sikonganak és kapdosnak utána, mint amikor csupa huszonéves vett részt a mókában. A násznép pedig tapsol és bátorítóan nevet, mert éppen egy ötvenes, kétgyermekes nő kapja el a virágot – ami azt jelzi, hogy ő lehet a következő, akit feleségül kérnek közülük.
A csokordobás szokása megmaradt, a társadalom viszont az utóbbi évtizedekben jelentősen átalakult. Ám annak ellenére válnak ötvenesek ezrei, nők és férfiak egyedülállóvá, hogy az elmúlt bő egy évtizedben sokkal ritkábbak lettek a válások.
Mert ezt történt: a különválások száma 2010 és 2021 között 24 százalékkal esett vissza, és ebben már a koronavírus-járvány által megrángatott számok is benne vannak. 2018-ig 30 százalékos csökkenést, zuhanásszerű görbét láttunk, azóta cikkcakkossá vált a korábbi egyértelműen lefelé mutató trendvonal.
Nem kis változásról van szó: ha a 2020-as magatartás állandó maradna, akkor a házasságok 33 százaléka végződne válással. Ugyanez a mutató 2010-ben még 46 százalék volt. A javulás nyilvánvaló, de a társadalom kevéssé érzékeli. Megzavarja, hogy
a csökkenés csak a 40 éven aluli párokat érintette, az ötven éven felüliek körében nemhogy nem esett vissza a válások száma, de sosem látott szintre nőtt.
Mindezt Murinkó Lívia és Makay Zsuzsanna, a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) Népességtudományi Kutatóintézetének két demográfusa mutatta ki. Nem vagyunk egyedül ezzel a világban: Magyarország nagyon is beleilleszkedik a trendekbe, sőt Európában nálunk az egyik leggyakoribb az ötven évnél idősebbek válása.
Persze ettől ez még lehet természetes kísérője egy másik jelenségnek. Az egyre később megkötött házasságoknak. Magától értetődő, ha valaki 30 évesen megy férjhez vagy nősül meg, elválni sem tud 28 évesen. Ám nem erről van szó. Az ősz hajúak válását (angolul gray divorce a jelenség neve) nem önmagában az idézi elő, hogy az emberek egyre idősebben kötnek házasságot, és így nyilván egyre később is válnak. A házasodók korosodásának folyamata a KSH adatai szerint már 2018-ban tetőzött nálunk, a váláskori átlagos életkor azonban azóta is töretlenül emelkedik.
A trend olyan mértékű, hogy a társadalom számára is érzékelhetővé vált. Felnőtt gyerekeknek jelentik be a szüleik: véget vetnek a házasságuknak, szétköltöznek, vagy eladják a családi otthont és külön képzelik el a jövendő életüket. Harmincéves érettségi találkozók torkollnak zokogásba, amikor egyik osztálytárs elmeséli, hogyan vált el, mert rájött: férjének egy másik titkos családja is van. Majd kiderül, nem is ő járt így egyedül az egykori osztályából. A gyerekek, ismerősök meghökkennek, hiszen 20–30 évvel ezelőtt ennyi együtt töltött év után szüleiknek, barátaiknak már komoly esélyük lett volna arra, hogy valóban holtomiglan–holtodiglan tartson a házasságuk.
A válások kockázata tehát jelentősen átalakult az elmúlt évtizedekben. A jelenlegi friss házasok nagyobb biztonságban érezhetik magukat, mint a szüleik generációja: 1980-ban 69 százalékkal több esély volt egy házasság második évben való felbomlására, mint 2019-ben. A demográfusok szerint napjainkban viszont kétszer-háromszor nagyobb a valószínűsége annak, hogy egy már 25 éve vagy még régebben fennálló házasság válással végződik, mint 1980-ban.
A friss házasságok stabilitása mögött elsősorban az áll, hogy ezek már kipróbált kapcsolatok, az esküvőt manapság gyakran többéves együttélés előzi meg. Az össze nem illő párok többsége erre már korábban ráébredhetett, és házasságot sem kötött. De mi az, ami régebben együtt tartotta a tartós házasságokat, most viszont már nem? Mi hiányzik a képből?
Nem magyarázza a folyamatokat, hogy közben a házasságkötések számában is forradalmi átalakulás történt. 2010-ben még 35 ezer esküvőt tartottak, 2021-ban pedig már 72 ezret. A fiatal házasoknak járó adókedvezmény, a családi otthonteremtési támogatás egyszerűbb ügyintézése, az élettársi kapcsolatok hátrányai a másik elvesztése esetén vagy éppen egy szép rendezvény vonzereje sok párt indított arra, hogy házasságot kössenek.
Az anyakönyvvezetők növekvő feladataival nem jár együtt a válásokat kimondó bíróságok terheinek emelkedése. Míg a frigyek száma folyton gyarapodik, a válásoké – a járvány időszakának ingadozásától eltekintve – csökken, és ez a folyamat már jó tíz éve tart. Közben azonban illúzióvá vált az a korábbi tapasztalat, hogy egy párkapcsolat hossza a stabilitását is növeli. A sok együtt töltött év semmire sem garancia, sőt, egyre később, egyre több év után válnak ketté a párok.
Az idősebbek válása régóta megfigyelhető jelenség az Egyesült Államokban, és jelen van a kontinensünkön mindenhol, elsősorban Észak- és Nyugat-Európában. Hazánk helyzete azért is érdekes, mert a szűkebb térségünkben nem jellemző ez, a környező országokban ritkább, mint nálunk – ismerte fel a két kutató, akik Groningenben az ezzel kapcsolatos kutatásaikat adják elő.
A demográfusok két táblán mutatják be a magyar és nemzetközi adatokat, Magyarország az ötven éven felüliek párkapcsolatának ingatagságát jelző egyik listán a harmadik helyen áll a svédek és a norvégok mögött. A másikon, ahol könnyebben egybevethetővé tették a nemzetközi adatokat, kicsit módosult a sorrend, ezen a franciákat és a svédeket megelőzve az élen állunk. Akár így, akár úgy,
Magyarország az 50 éven felülieknél a válások, szétmenések terén Európa legrosszabb helyzetű országai közé tartozik.
Mi magyarázza ezt? Az idősebb párok szakításra hajlamosító tényezői nem térnek el jelentősen a fiatalabbakétól, ezeket a kapcsolatokat ugyanúgy megviselik például az anyagi nehézségek. A fő kérdés azonban az, van-e olyan speciális életesemény, amelynek hatása fiatalon nem érvényesül, később viszont igen, és ezért fordulnak el egymástól a párok?
Igen, az ötvenes évek jellemzően a gyerekek kirepülésének időszaka, a házaspároknak több idejük lesz egymásra, mert már nincs szükség a gyerekneveléssel kapcsolatos tennivalókra.
Ám a családi fészek kiürülése mindenhol meglévő jelenség. Európában ma már ritkák a többgenerációs háztartások. Mi magyarázza, hogy nálunk mégis meghatározóbb ez a jelenség? Murinkó Lívia azt válaszolta lapunknak, az okok közé sorolandó a válásokkal kapcsolatos megértő magyar társadalmi attitűd is. Előadásukban Makay Zsuzsannával ezentúl még számos védő és hajlamosító faktort sikerült azonosítaniuk.
A két demográfus kutatása 57 ezer európaira terjedt ki, közülük választották ki az 50 éves vagy annál idősebb azon személyeket, akik véget vetettek a házasságuknak vagy élettársi kapcsolatuknak. Két védőhatást találtak, az unokát és a nyugdíjba vonulást. A kockázatokat viszont számos tényező növelte: a 40 éves életkor felett kötött házasság; az élettársi kapcsolat utáni házasságkötés; a felek korábbi válása; az előző kapcsolatból született gyermek; a felsőfokú végzettség és a saját szülő válása.
A magas magyar adatot valószínűleg több hatás együttes jelenléte adja. A társadalmi légkört ismerjük, főként a nagyvárosi, értelmiségi körökben a párok szétválására megengedőbben tekintenek, a rokonok, barátok „nem büntetik” az elváltakat, általában az új kapcsolatukat is elfogadják.
Ugyancsak fontos tényező, hogy Magyarországon éppen az érintett ötvenes korosztályban, vagyis a rendszerváltáskor vagy közvetlenül utána diplomát szerzők körében jelentősen megnőtt a felsőfokú végzettségűek aránya, ami fontos hajlamosító tényező. (Vélhetően azért, mert anyagilag lehetővé teszi a függetlenedést.)
De hogyan jön a képbe a harmadik elem, az unoka?
Nálunk az első gyermek jelenleg átlagosan 29 éves korban születik, az ötvenes éveik elején járó nők jellemzően 22–23 éves korukban szültek először, jelentős részük tehát még nem vált nagymamává és az átlagosan néhány évvel idősebb férjük sem nagypapává. Emellett alacsony – az utóbbi négy-öt évben javuló, de az uniós országok között még mindig csak közepes – termékenységi mutatóval rendelkezünk. Tehát nemcsak a gyerekszám kicsi, de az „unokaszám” is az. Amikor az immár harmincéves gyerekek elkeseredetten hallják, hogy a szüleik válnak, akkor ebben – közvetve – a saját, a korábbi generációknál későbbre kitolódott családalapításuknak is szerepe van. Nem a szülők válásának oka kötődik hozzájuk, csak az egyik fő védőfaktor hiánya. A demográfusok a generációk közötti hatással, az „összekapcsolt életek” jelenségével magyarázzák ezt.
A szülők házasságának lett egy olyan szakasza, amelyből hiányzik a korábbi ötvenesek hagyományos és sok örömöt adó feladata, az unokázás. A házasság első éveiben kiemelten fontos a szexualitás, a gyereknevelés, otthonteremtés. A nagyon idős párok kapcsolatában hangsúlyosabbá válik az egymásról való gondoskodás, az egyre gyakoribb betegségek idején a másikkal való törődés. Ám az ötveneseknél kialakult egy rés, amit korábban az unokák nyaraltatása, a nevelésükbe való besegítés töltött ki. Nincs kit úszásról focira vinni, sütiztetni, kényeztetni, mert az unoka még nem született meg.
A kép mindig bonyolultabb, mint ahogy azt a népesedési folyamatok tudománya, a demográfia mutatja, és persze mindezt sokan nem is tudatosan élik meg. A kutatások éppen abban segítenek, hogy a törékenyebbé vált kapcsolatok ápolására a párok több energiát fordítsanak.
A Makay-Murinkó szerzőpár előadása szerint Magyarország az ötvenen felüliek válásában az élen, de legalábbis dobogós helyen áll az unión belül, Svédországot is megelőzve. Persze ebben annak is szerepe lehet, hogy több déli országban csak nagy nehézségek árán lehet szétválasztatni a házasfeleket. Magyarországon a válást az esetek 90 százalékában egy éven belül kimondja a bíróság. Ha nincs kiskorú gyermek, és az ötvenévesek körében általában nincs, még hamarabb is.
Emiatt a válások természete is megváltozott, 2008-ban 24 ezer gyermek volt érintett, 2019-ben 14 ezer. A gyermeken 18 év alattit kell érteni, mert rajtuk kívül évente felnőttek ezrei esnek át azon, hogy a szüleik válása szétrobbantja azt a családi otthont, amely akkor is fontos lehet a számukra, ha onnan ők már kirepültek.
Tehát ezredforduló óta kétszeresére nőtt a negyvenes éveikben, és háromszorosára az ötvenes éveikben elváló nők aránya. A házasságban eltöltött idő pedig az elváltak körében 1990-hez képest 11-ről 15 esztendőre nőtt. A válások legnagyobb arányban jelenleg a 40-49 éveseket érintik, a 2017-ben elvált férfiak 43 százaléka lépett ki ebben az életkorban a házasságból (vagy léptették ki onnan), és a második leggyakoribb életszakasz viszont ma már éppen a cikkünkben tárgyalt korosztályé, az ötveneseké.
Vagyis amíg a rendszerváltás idején a húsz évnél hosszabb házasságúak körében volt a legritkább a válás, ma éppen ebben a körben a leggyakoribb. Makay Zsuzsanna és Murinkó Lívia előadása szerint a franciáknál a 2016-ban elvált férfiak 38 százaléka elmúlt 50 éves.
A jelenség olyan tömeges, hogy számos helyen válságforgatókönyvek születnek, mert a korosodó elváltaknak – különösen a nőknek – nehezebb új társat találniuk. Az egyedülállók szociális, mentális és egészségügyi veszélyeztetettsége pedig jóval nagyobb, mint a párban élőké.
Persze ettől még feltehetjük a kérdést, mi a haszna az ilyen kutatásoknak? Miért foglalkoznak a világ több pontján, immár nálunk is az őszek válási trendjével? Az optimista magyarázat szerint azért, mert a demográfiai folyamatok nem fátumszerűek. Éppen a fiatalok és a gyerekesek válási számának jelentős csökkenése mutatja meg, hogy a rossz, fájdalmas tendenciák nem megváltoztathatatlanok. Feltéve persze, ha felismerik őket.
Nyitókép (illusztráció): AFP/Hans Lucas/Xose Bouzas
