„Bőven van mi miatt magyarázkodnunk, de…” – az új Jobbik-elnök túlfutásról és borzalmas mondatokról
„Utólag túlfutásként értékelem. Ha visszarepülhetnék nyolc évet az időben, tudva mindazt, amit ma már tudok, 2014-ben nem indulnék útnak Donyeckbe” – mondja Gyöngyösi Márton a Válasz Online-nak arról, hogy anno személyesen legitimálta az orosz területszerzést. A Jobbik most hétvégén pajzsra emelt új vezetője emiatt ki van tiltva Ukrajnából, de ma már elítéli Putyin háborúját. Tíz éve Gyöngyösi volt az is, aki egységfrontba tudta forrasztani Bajnai Gordont és Rogán Antalt: zsidózós megszólalása ellen együtt tüntetett akkor kormány és ellenzék. Ma ígéri: amíg ő a Jobbik elnöke, a zsidózás biztosan nem tér vissza. Ahogy a parizerpolitika sem cél – Gyöngyösi jobbközép nemzeti konzervativizmust ígér, s visszautasítja a G. Fodor Gábor által felkínált „őfelsége ellenzéke”– szerepet. Interjú.
– Megtiszteltetés, hogy a Jobbik utolsó elnöke megválasztása utáni első lapinterjúját nekünk adja!
– Miből gondolja, hogy az utolsó?
– Épp a kisgazdásodás, késői SZDSZ-esedés jeleit látjuk önöknél, amikor már jobban utálják egymást párton belül, mint az ellenfeleiket párton kívül.
– Nem szeretnék a Jobbik Retkes Attilája lenni, de nem csak mi vagyunk most rossz állapotban. Nincs párt, amely két ciklust kihúzna kisebb-nagyobb problémák nélkül ellenzékben, valódi sikerélmény nélkül.
– Az ön által most legyőzött elnökjelöltet szexuális zaklatással vádolták párton belülről… Azért ilyen más pártban nincs.
– Nyilván nem örülök a történetnek, de fontos leszögezni két dolgot: az ártatlanság vélelme mindenkit megillet, másrészt minden Jobbik-tagnak joga van elindulni a tisztújításon, ha nincsen felfüggesztve a tagsága. Más kérdés, hogy milyen az optikája, milyen fényt vet a közösségünkre.
– Annak milyen optikája volt, hogy a kampány kellős közepén a jobbikosok által csak Madame Mamuszként emlegetett kabinetfőnök „reggelig dolgozott” Jakab Péterrel, akinek a felesége látványosan letette a jegygyűrűt…?
– Nem volt jó optikája, viszont nem is volt szokás egészen a közelmúltig, hogy a magánéleti dolgokat behozza a kampányba a fideszes sajtó. A Vona Gábor elleni karaktergyilkosság volt az első igazán durva akció – amikor őt melegezték a 2018-as kampányban. Alaptalanul. Onnantól azért tudnia kellett volna mindenkinek, hogy új korszak kezdődött: a politikai mordor időszaka. Az mindenkit észhez kellett volna, hogy térítsen.
– Ön észnél van?
– Igyekszem.
– Májusban még alelnöknek sem indult újra, most meg elnök lett. Hogyhogy két hónapja még nem érdekelte a pártvezetés?
– Bocsánat, elnökhelyettes voltam addig…
– Nem alelnök. Valóban. Pardon.
– A kívülálló szemében elnökhelyettes vagy alelnök… tudom, látszólag nem különbözik a kettő, de egészen más. ’18-ban, amikor Vona Gábor távozott, éreztük, hogy lehetetlen egy emberrel betölteni az űrt. Felvetődött a társelnöki rendszer ötlete is, de ránéztünk az MSZP-re, az LMP-re és a Párbeszédre, aztán gyorsan elvetettük. Egy asztaltársaságnak jól állhat, főleg, ha baloldali. Konzervatív pártnak viszont nem.
– Pláne vezérelvű pártnak.
– Pláne. Így alakult ki az elnök-elnökhelyettes kettős pozíció. Combnyaktöréssel feküdtem az intenzíven, amikor megtalált a feladat, a párt számára is nagyon nehéz helyzetben – de nagyon szerettem. Először Sneider Tamás–Gyöngyösi-tandem jött létre, amelyhez ráadásul kértem a frakcióvezetést is, hogy ne bojt legyek csak a sapkán, dísz a felöltőn, hanem legyen tényleges funkcióm a párton belül.
– Sneider hozza a kellemes ex-szkinhedkaraktert a tagság megnyugtatására, ön meg az európai, tanult jófiúét – ez volt a mesterterv akkor?
– Sneider Tamás a tagság szemében egy nagyon szeretett, régi ember volt, még a mozgalmi időkből, mindenki kötődött hozzá. Ez igaz. Én nem a mozgalomból jövök, tíz évig multiknál dolgoztam, tudom, hogyan működik jól egy szervezet.
– Sneider után Jakab Péter helyettese is volt. A királycsináló is ön volt mögötte, nemde?
– Amikor 2019-ben az Európai Parlamentbe készültem, arra kértek a pártban, mondjam meg, ki legyen az utódom a frakció élén. Addigra a frakcióban szónoki képességeivel, rendhagyó stílusával már kitűnt Jakab Péter. A frakcióvezetés ezzel megoldódott. A legtöbb pártban a frakcióvezető és az elnök személye egybeesik, úgy voltam vele: miért ne menne neki az is?
– És miért nem ment neki?
– Többtényezős ez. Egyrészt karakter kérdése.
– A parizer bizonyult kevésnek vagy az eldékásodásuk túl soknak?
– Nem nevezném eldékásodásnak, ami a Jobbikkal történt. Az ellenzéki együttműködés technikai kérdés volt, nem elvi. Lett volna jobb megoldás technikailag?
– Az eredmény ismeretében: csak jobb megoldás lett volna.
– Nem hiszem. A választási rendszert a Fidesz olyanná alakította, amely kikényszerítette a technikai együttműködést. Nem azzal volt a baj, hogy ezt össze is hoztuk, hanem azzal, ahogyan. Egy csomó félreértést így utólag legalább tisztázni kellene.
– Milyen félreértést?
– Például, hogy civilek milyen módon politizáljanak. A politikának is vannak ugyanis vastörvényei. Mondjuk: ha valaki indulni akar választáson, akkor szervezzen pártot. Mindenhol a világon politikai pártok versengenek. Az egyik komoly probléma tehát ez a félreértés a civilek körül, amit Márki-Zay Péter egyébként nagyon ügyesen meglovagolt az előválasztáson. Ezzel önmagában semmi probléma nem lett volna, ha a hat pártban szövetségest lát, és nem azzal kezdi, hogy elkezd üzengetni…
– Maguknak köszönhetik. Ha Jakab Péter harmadikként bejutott volna a második fordulóba, ahogy mindenki várta, Márki-Zay nem lett volna jelölt.
– Valóban. A választási kudarcért nem lehet minden felelősséget Márki-Zay Péterre kenni. Akkor sem, ha egyébként pártpolitikus miniszterelnök-jelölt sokkal fegyelmezettebben vitte volna végig a kampányt.
– Dobrev Klára is jobb jelölt lett volna tehát?
– Ő is fegyelmezett pártpolitikus, ez tehát rá is vonatkozik.
– A lényeg mégiscsak az, hogy a Jobbik szavazói eltűntek, a második fordulóba sem tudták bejuttatni a pártelnöküket. Ezt mivel magyarázza?
– Több hibát is vétettünk. Összetévesztettük például a Facebook-lájkokat a tényleges szavazással. Aztán: nem sikerült az előválasztási kampány során időben váltani. Jakab Péter új szereplő volt, arra tökéletesen alkalmas volt a karaktere, hogy észrevétesse magát, ám amikor miniszterelnök-jelöltnek indul az ember, akkor már nem elég az „egy vagyok közületek”-figura. Ott már az „én vagyok a legjobb, a legokosabb, a leghozzáértőbb”-karakter a nyerő. A szavazóknak ekkor már benne kell meglátniuk az orvosságot minden problémájukra. Tárgyal a szakszervezetekkel a bérekről, Macronnal az ideérkezésekor, két idegen nyelven eldiskurál, kimegy Brüsszelbe és találkozik az EP-képviselőkkel, biztosokkal… Tehát
a kormányzóképességet kellett volna demonstrálni abban a kampányban. Ez a váltás elmaradt. Péter a saját habitusához illő karaktert vitte végig, amely a debattőri, frakcióvezetői pozícióhoz passzol, a miniszterelnök-jelöltihez viszont nem.
– Helyetteseként szólt neki, hogy Péter, ez így nem lesz jó?
– Próbáltam, de nem voltam eredményes, ebben tehát nekem is van felelősségem. Csak hát senki sem tud kibújni a bőréből. Én is csak a saját karakteremet tudom hozni.
– Biztos? Nyolc évvel ezelőtt személyesen utazott Donyeckbe, legitimálni az orosz szakadárokat. Még mindig vállalja azt a putyinista karaktert, akit akkor alakított?
– Változott a helyzet azóta. 2014-ben én a párt szakpolitikusa voltam, a külpolitikát irányítottam. Ugye a keleti nyitás ötlete tőlünk származott 2009-ben, és alapvetően azt a célt szolgálta volna, hogy egyensúlyt hozzon a magyar külpolitikai orientációba az exportpiacaink visszaszerzésének reményében…
– Ön nyolc éve nem orosz piacot szerzett Magyarországnak, hanem Ukrajnába ment legitimálni a donyecki szakadárokat. Nem szégyelli magát legalább utólag?
– Bocsánat, 2014-ben borult az ukrajnai status quo, beköszöntött a káosz. Felfüggesztették a nyelvtörvényt, amely a kárpátaljai magyarság megmaradásának és túlélésének egyetlen kulcsa és garanciája volt. Jött egy ultranacionalista, magyarellenes ukrán kormány szélsőséges nacionalista, paramilitáris szervezetekkel.
– Bájos az egykor Magyar Gárdával hódító, szélsőségesen nacionalista Jobbik politikusától hallani, ahogy számon kéri ezeket az ukránokon…
– Az Azov-ezred valóban paramilitáris szervezet volt, a Magyar Gárda meg sosem volt az. Ne keverjük össze a kettőt. Nyolc éve a primer magyar érdek Ukrajnában az volt, hogy az ott élő százezres magyar kárpátaljai közösségnek a jogai ne csorbuljanak. Próbáltunk szövetségeseket keresni az Ukrajna területén élő kisebbségek anyaországaiban: megkerestük a lengyeleket, csak ott az oroszellenesség még ezt is felülírja. Kerestük a románokat és az oroszokat is: a kisebbségeink védelmében, úgy láttuk, össze kell fogni nálunk nagyobb, szintén érintett országokkal is, ha eredményt akarunk elérni.
– Szóval ma is kiáll az orosz területszerzés legitimálása mellett, amely miatt egyébként ki van tiltva Ukrajnából?
– Utólag túlfutásként értékelem. Ha visszarepülhetnék nyolc évet az időben, tudva mindazt, amit ma már tudok, 2014-ben nem indulnék útnak Donyeckbe.
– Pedig a korábbi nyelvtörvényt máig nem állították vissza Ukrajnában. Mégsem ez volt tehát a legfontosabb szempont?
– De, csakhogy jelenleg a magyar kisebbséget is sokkal jobban veszélyezteti a totális háború réme, amely az ukránokat és a magyarokat egyaránt leradírozná a térképről. Én egyébként egyedüliként hívtam fel a magyar közvélemény figyelmét decemberben, hogy az oroszok átlépték a vörös vonalat: akkori követeléseikben az szerepelt kvázi, hogy Magyarország lépjen ki a NATO-ból. Ez hadüzenet. Ezután nem sokkal megindult a katonai támadás egy szuverén, független ország ellen, ami azért merőben más helyzet, mint a nyolc évvel ezelőtti.
– Van még egy aprócska különbség ezen túl is. Az ön pártját érintő.
– Mi?
– Akkor meghatározó politikusuk volt még „KGBéla”, akiről kiderült, hogy orosz ügynök, s ma is Moszkvában élvezi az életet. Ön a párt külpolitikusaként nem vette észre, hogy Putyin hálójában vannak, vagy tudta és örült a forrásnak, bárhonnan jöjjön is?
– Kovács Béla feltűnésekor ott sem voltam, adótanácsadóként dolgoztam még. Nem tudom, hogy mi a genezise a párttal való kapcsolatának, de nem állítom, hogy nem voltak bennem kérdőjelek. Viszont bocsánat: melyik az az ország, ahol egy ügynököt nem lebuktatnak és bilincsben elvisznek, hanem újságcikkben hívják fel a figyelmet a megvádolására még azelőtt, hogy tetten érhetnék a szolgálatok? Itt nem az a kérdés, hogy a Jobbikot hogyan hálózta be, mert nekünk nincsen eszközünk, hogy kivédjük ezt. A Fidesz vezette magyar államnak meg van. Ők erről nekünk nem szóltak, aztán pedig futni hagyták.
Értem, hogy a Jobbiknak bőven van mi miatt magyarázkodnia a múltból – tényleg van. Ennél is sokkal fontosabb kérdés viszont, hogy az Orbán-kormányt mivel zsarolhatják, amiért hagyta ezt a hálózatot kiépülni és nem is számolta fel azt.
Ha nem tudnak megbirkózni az FSZB-vel, akkor vannak szövetségeseink, akik felé jelzést lehet leadni: a németektől, az angoloktól, az amerikaiaktól ilyen helyzetben lehet segítséget kérni. A magyar kormány mégsem velük működött együtt. Hanem az ellenséggel. Magyarország ezért olyan mértékben szigetelődött el, ami már életveszélyes. Ennyire elszigetelve a világtól Trianonban sem voltunk, mint most.
– A Jobbiknak is volt egy Trianonja az előző ciklusban: szavazói kétharmadát elvesztette. Vallja be: már csak azért harcol, hogy az öt százalék meglegyen ’24-ben, azaz önnek megmaradjon az európai parlamenti állása!
– Sokféle motivációm volt, amikor bejelentkeztem az elnöki pozícióra. Elsődlegesen az, hogy a két táborra szakadt pártban hidat építsek és konszolidáljam a viszonyokat. Másrészt viszont, amikor a következő, a párt szempontjából sorsdöntő megmérettetés épp egy EP-választás, nem ördögtől való, ha az EP-képviselő és az elnök személye egybeesik. Donáth Anna hál’ Istennek erre teremtett is már precedenst.
– Az mondjuk nem valószínű, hogy ön teherbe esik és ezért lemond.
– Ettől valóban nem tartok.
– Annyira tehát még azért nem lett ballib a Jobbik, hogy nemet váltson?
– Szülnöm még akkor is nehéz lenne: a természet törvényeit még az emberi akarat sem tudja felülírni. De viccet félretéve: nem rejtettem véka alá, hogy nekem nagyon konkrét érdekem fűződik ahhoz, hogy a Jobbik a következő megmérettetésen ne hulljon be a parlamenti küszöb alá. Ugyanis én egy örökséget is védek, a saját EP-képviselőségem munkáját. Vannak nálam innovatívabb politikusok, vannak jobb szónokok, vannak, akik sokkal közelebb állnak a jobbikos tagsághoz, mint én. Az én erőm a konszenzusteremtő képességem, a szervezőkészségem és az ambícióm: személyesen is sokat vesztenék azzal, ha eltűnnénk a küszöb alatt.
– Pedig logikus fejlemény lenne akkor, amikor a Mi Hazánk is bent van a parlamentben, a Fidesz is viszi a korábbi széljobbos témáikat, sőt, akár Vona Gábor és Schiffer András is pártot alapíthat…
– Én is hallottam különböző pletykákat erről, de egyelőre ne vegyük ezeket olyan komolyan. Egy Schiffer András és Vona Gábor nevével fémjelzett pártra mondjuk kíváncsi lennék, ismerve mind a két embert, mindkét karaktert. Illetve a magyar pártpalettán lévő túlkínálatot. Egy ilyen új párt szerintem csak tovább fokozná a derűt.
– Hol?
– A fideszes padsorokban. Úgyhogy ne zárjuk ki ennek lehetőségét sem. Főleg, miután G. Fodor Gábor legújabb őszinteségi rohamában elszólta magát: a Fidesz hatékony működésének és világ végéig történő berendezkedésnek egyik legfontosabb feltétele, hogy megteremtse a saját ellenzékét. Márpedig ami úgy totyog meg úgy hápog meg úgy néz ki, mint egy kacsa, az általában kacsa. 12 év után arról már van fogalmam, hogy egy párt mennyiből tud mondjuk egy országos kampányt lefolytatni. A Mi Hazánk esetében erre nem is nagyon van más magyarázat, mint a külső segítségnyújtás. Létük a Fidesznek érdeke elsősorban: a centrális erőtér politikáját úgy tudja megvalósítani, ha felépíti a házi szélsőjobbot. Ehhez vannak olyan szövetségesei, mint Novák Előd meg Toroczkai László, akik az ősjobbikos programok leporolásában és újrahasznosításában jeleskednek. Én ebben nem fogok versenyezni velük.
– Akkor mégis mit jelent, hogy az ön elnöksége alatt „nemzeti konzervatív” lesz a Jobbik?
– A politikai palettán én egyetlen helyen látok tátongó űrt. A jobbközép, nemzeti konzervatív politizálásnak nincs képviselete – rajtunk kívül.
– Pálinkás József is így gondolta. Ő is nemzeti konzervatív pártot alapított. Amely már meg is szűnt…
– Tisztelem és kedvelem a professzor urat, de abból, hogy az ő kezdeményezése nem lett sikeres, nem következtetnék arra, hogy nincs igény a jobbközép politikára. Mi olyan pártot építünk, amely a nemzeti értékeket, hagyományokat fontosnak tartja, ugyanakkor modern európai pártként akar működni. Amely Magyarország építését ugyanolyan fontosnak tartja, mint Európáét. Április 3-a után az ellenzék összeomlott, most alapvetően kétféle hang van az ellenzéken belül. Vannak, akik azt mondják, hogy a Fideszt semmilyen körülmények között nem lehet legyőzni…
– Nincs igazuk? Már mindent kipróbáltak. Az eredmény mindig kétharmad.
– Azért érdemes arról beszélni, hogy a technikával volt-e probléma, vagy a megvalósítással. Szerintem utóbbival. Lesz is még olyan pont, amikor az ellenzéki pártoknak beszélgetniük kell egymással, de most nem ez a feladatunk. Mindenki tegyen rendet a saját közösségében. Én erre készülök, tehát pillanatnyilag nem vagyok kíváncsi arra, más pártokban kinek mitől fáj a feje.
Az apatikus hangok mellett ugyanakkor van egy másik is az ellenzéki táborban, amely legalább ennyire veszélyes. Hogy ugyanis ez van, a Fidesz verhetetlen, hát egyezzünk ki vele, játsszuk el őfelsége ellenzékét, más úgysem maradt.
– De ha egyszer tényleg nem maradt más!
– Az én derűs optimizmusomat talán az fűti, hogy Keleten nőttem föl, ahol alaptétel, hogy a fák nem nőnek az égig, és minden lehetetlen helyzetből van kiút. Ebben a Fidesz által teremtett keretrendszerben én nem látom magamat, és nem látom a pártom. Tehát az alternatíva felkínálásához hozzá kell látni, azt nagyon-nagyon világosan a választók elé kell tenni, olyan karakterekkel, akik azt hitelesen képviselik.
– Ön az egyetlen, aki egy táborba tudta terelni Rogán Antalt Bajnai Gordonnal és Mesterházy Attilával: zsidózós megszólalása ellen együtt tüntettek tíz éve. Ön lenne hiteles európai konzervatívként?
– Van még néhány figura, aki azért kapja a fizetését, hogy ez tíz év után is előkerüljön, de ma már kevesen gondolják rólam, hogy tüntetni kellene ellenem. Szerintem akiknek érdeke felemlegetni azokat a borzalmas mondataimat – amelyek hátteréről épp önök közöltek egy teljes interjút –, még azok sem gondolják ezt.
– Szóval nem tér vissza a zsidózós Jobbik?
– Amíg én vagyok a Jobbik elnöke, egészen biztos, hogy nem. Amint mondtam, a Mi Hazánk ügyködik a korai jobbikos programpontok felelevenítésén, én pedig nem versenyzek ebben. Én inkább a nyugat-európai kereszténydemokrata vagy a számomra etalon brit konzervativizmust céloznám meg.
– Akkor lépjük ki az unióból? Az a csodálatos brit politika és konzervativizmus azt pont megoldotta.
– Annak náluk VIII. Henrik óta megvan a hagyománya, hogyan kell a kontinentális Európától kellő távolságot tartani és közeledni hozzá, amikor az érdekek úgy kívánják. A brit politika nagy csodálója vagyok, de Magyarország helyzete más.
– Beadták már a felvételi kérelmüket az Európai Néppártba a Fidesz távoztával? Hogy ne kelljen függetlenként árválkodnia az Európai Parlamentben?
– Nem, hiszen a KDNP még mindig ott van. Magyarországon pontosan tudjuk, hogy szatellit párt, önálló létjogosultsága nincs, de mégiscsak bent van az Európai Néppártban. Másrészt komoly párt látszatát kell tudni kelteni a csatlakozás esélyéhez: ha mondjuk sikerült volna megnyerni a választásokat április 3-án a Jobbikkal, mint az együttműködés egyik komoly, jobbközép, konzervatív eszmeiséget követő pártjával, akkor ez a feladat sokkal könnyebb lenne, mint egy bukott választás után. Valahogy nem kapkodnak most utánunk. Ettől még amikor a Jobbik elvi nyilatkozatát elfogadtattuk néhány évvel ezelőtt, az Európai Unión belül a néppárti politika alapjait lefektető De Gasperi-, Schumann- és Adenauer-féle irányvonalat jelöltük meg magunk számára. Ez lesz a mérce akkor, amikor a Jobbik politikáját meghatározzuk. Az elvi alapvetés ugyanakkor nem lehet öncél: mégiscsak az a feladatunk, hogy az emberek problémáira kínáljunk megoldást, hogy kiálljunk a magukra hagyott emberekért.
– Mondja ezt akkor, amikor épp kirúgják saját munkavállalóikat? Havas Henriknek is azt füllentve, hogy csak nyári szünet lesz, hogy meglepve lássa aztán a szerződésbontást?
– Egyrészt a korábbi erőforrás töredékét kapja csak a párt. Mindent nem lehet fenntartani, át kell gondolni, mi tartható meg, mi nem. Ezt most fogom áttekinteni. Ami eddig történt, érthető, hiszen káosz volt a Jobbikban, egymással nyilvánosan csatázó felek, elnök sem volt, aki döntést hozzon. Az viszont biztos, hogy ez tovább nem tartható.
Nem lehet úgy az emberek képviseletére felesküdni, ha a saját dolgozóinkat sem becsüljük meg. Sem úgy meghaladni a szekértábor-logikát, ha maga a párt is szekértáborokra bomlik. Ennek tehát most vége. Mindenkinek békejobbot nyújtok. Mostantól dolgozunk.
– Csak mert elnök lett, az eddig egymást köpködők szerelmesen egymás karjába borulnak?
– Nem szerelemre szerződtem itt senkivel. Ilyen esküm egyedül a feleségem irányába van. Engem sem kell feltétlenül szeretni, de együtt dolgozni egy célért tudok bármelyik jobbikossal. A feladat adott: az április 3-i választások legnagyobb tanulsága, hogy bár vidéken vannak a fő bázisaink, a nagyvárosok, a főváros, értelmiségi és vállalkozói holdudvar nélkül nincs politizálás a magyar közéletben.
– Csakhogy Budapest baloldali. Itt is az a kerület veszett el az ellenzéknek, ahol jobbikos indult.
– Nem ott indult jobbikos jelölt, ahol egy jobbikos jelöltnek indulnia kellene. Magyarországon a jobboldali konzervatív politizálásnak mindig nagyon komoly bázisa volt Budapesten. Nemcsak az SZDSZ volt erős: az MDF és a MIÉP is.
– A MIÉP mint jó példa és előkép? Nocsak!
– Csupán arra akarok rámutatni, hogy Budapest nem csak balos. Szerintem a polgári, konzervatív, jobbközép politizálásnak bőven van bázisa a fővárosban is, ráadásul sokkal koncentráltabban és sokkal könnyebben elérhető módon, mint az aprófalvakban. Csupán jól kell szervezni a pártot, jól kell politizálni, hogy ezt a tábort magunk mellé állítsuk. Ezen leszek.
Nyitókép: Gyöngyösi Márton az Európai Parlament strasbourgi épületében 2019. július 16-án (fotó: MTI/Koszticsák Szilárd)
