Abortuszháború: mindkét tábor tesz a csendes többség véleményére Amerikában
Az amerikaiak zöme sem az abortusz tiltását, sem a korlátlan engedélyezését nem támogatja, a két nagy pártban mégis az abszolút tiltást és a korlátlan legalizálást pártoló álláspontok váltak fősodratúvá. Miután a jobboldal évtizedes mestertervét beteljesítve a Legfelsőbb Bíróság megszüntette az abortuszjog alkotmányos védelmét, az Egyesült Államok a terhességmegszakítást drákói szigorral tiltó és azt szinte korlátok nélkül engedélyező, a máshonnan érkező nőknek is „menedéket” nyújtó államokra szakadhat.
Az északír, New York-i és lengyel abortusztörvények után ismét a terhességmegszakítás külföldi szabályozása vet hullámokat a magyar közéletben, miután az Egyesült Államok Legfelsőbb Bírósága június végén megsemmisítette a Roe vs. Wade néven elhíresült, az abortuszt alapjogként elismerő 1973-as precedensítéletet, és a tagállamok hatáskörébe utalta a magzatelhajtás szabályozását.
A KDNP honlapján az a Surján László üdvözölte a döntést, aki 1992-ben beterjesztette a ma is hatályos, nemzetközi összevetésben liberálisnak számító magyar abortusztörvényt. Az „emberi élet, a család és a szabadság” védelmét zászlajára tűző CitizenGo aktivistaplatform „történelmi életvédő sikerként” fogadta a hírt. Trombitás Kristóf kormányinfluencer ünnepnapnak kiáltotta ki a döntés kihirdetésének napját, és politikai sátánizmusnak nevezte az abortusz támogatását, a kormányzati média pedig számos támogató hangvételű cikkben taglalta a fejleményt.
Mindeközben a baloldali média abbéli félelmének adott hangot, hogy a magzati élet védelmét 2011-ben az alaptörvénybe foglaló, de a tényleges szabályozáshoz 12 éve nem nyúló Fidesz–KDNP napirendre tűzi a szigorítást – különösen azután, hogy Novák Katalin „a megfogant emberi élet” védelmére tett ígéretet. A Társaság a Szabadságjogokért pedig felhívásban kérte a döntéshozókat, hogy „erősítsék meg az abortuszhoz való hozzáférést Európában”.
Az amerikai döntés nemcsak itthon kavart vihart. Emmanuel Macron francia elnök javasolta, hogy az abortuszhoz való jogot (hazája alkotmánya mellett) rögzítsék az EU Alapjogi Chartájában, amit az Európai Parlament július 7-én határozatban támogatott.
Nem közvetlenül az amerikai fejlemények miatt, de ezekben a hetekben Németországban feloldották az abortusz reklámozásának tilalmát, Hollandiában eltörlték a nők döntését követően előírt 5 napos kötelező várakozási időt, és liberalizálásra készül Finnország kormánya is. A nőjogi aktivisták világszerte attól tartanak, hogy az amerikai döntés nyomán máshol is erőre kapnak az abortuszellenes mozgalmak, míg utóbbiak attól, hogy az Egyesült Államokban vereséget szenvedett abortuszpárti erők próbálják majd máshol érvényesíteni agendájukat. A viták alighanem mindenhol fellángolnak, de aligha olyan hevességgel, mint Amerikában, ahol a téma az egyik legfontosabb közéleti kérdéssé vált.
A bírói aktivizmus kezdetei
Hogy a mostani döntés jelentőségét megértsük, 1868-ig kell visszamennünk az időben, amikor a frissen felszabadított feketék jogegyenlőségének érdekében a Kongresszus elfogadta a XIV. alkotmánykiegészítést. Hogy a déli államok ne nyessék vissza azonnal a feketék jogait, a kiegészítés kikötötte, hogy a tagállamok nem korlátozhatják az állampolgárok szabadsághoz való jogát. Mint tudjuk, ez írott malaszt maradt: a déli államokban elfogadott Jim Crow-törvények a 20. századi polgárjogi küzdelmekig korlátozták a feketék jogait.
Ez azért volt lehetséges, mert a fellebbviteli és alkotmánybíróságként is működő Legfelsőbb Bíróság gyakorlata a tagállamok autonómiáját erősebbnek tartotta, mint a szabadságjogok nevében történő bírósági beavatkozást. Ez akkor változott meg, amikor az 1950-es években a testületben többségbe került az aktivista bírói irányzat, amely azt vallotta, hogy a bíróságnak igenis feladata politikai kérdésekben állást foglalni és elősegíteni a haladást.
A mérföldkő az 1954-es, Brown vs. Board of Education ügyben hozott ítélet volt, amely a XIV. kiegészítés alapján alkotmányellenesnek minősítette az iskolai faji szegregációt. A Legfelsőbb Bíróság ezután más területeken is arra használta fel a kiegészítést, hogy a jogegyenlőség, a jogkiterjesztés irányába tegyen lépéseket. Ilyen ítélet volt a fogamzásgátlás tiltását feloldó 1965-ös Griswold vs. Connecticut ítélet, a texasi abortusztörvényt 1973-ban elkaszáló Roe vs. Wade, később a texasi szodómiatörvényt megsemmisítő 2003-as Lawrence vs. Texas, illetve az azonos neműek házasságát „szentesítő” 2015-ös Obergefell vs. Hodges.
A Legfelsőbb Bíróság konzervatív többsége most csak a Roe vs. Wade-et semmisítette meg 6:3 szavazataránnyal. Csakhogy a kisebbségben maradt liberális bírók megjegyezték: ha kollégáik komolyan gondolják saját érvelésüket, akkor a fogamzásgátláshoz, az azonos neműek szexuális együttlétéhez és házasságkötéséhez való jogot is meg kell semmisíteniük. Elvégre analóg érvelés alapján lettek megállapítva: egy alkotmánykiegészítésből vezettek le olyan jogokat (elsősorban a magánélethez való jogot), amelyek a jogalkotás idején konkrétan még nem léteztek, „nem gyökereztek mélyen a nemzet történelmében”.
Az amerikai liberálisok ezért most attól tartanak, hogy az abortusz „csak” a kezdet, és napirendre kerülhet a melegházasság eltörlése, a fogamzásgátlás szigorítása vagy akár a homoszexualitást is újra bűncselekménynek minősíthetik – ami a vallásos jobboldal fundamentalista szárnyának nem is lenne ellenére. Félelmeiket aligha mérsékli, hogy a legkonzervatívabb főbíró, Clarence Thomas nyíltan leírta, hogy elő kellene venni ezeket az ítéleteket is.
De hogy jutottunk el a liberális bírói aktivizmustól 2022-re az annak „vívmányait” felszámolni igyekvő konzervatív bírói aktivizmusig? A válasz az amerikai vallásos jobboldal (religious right) felemelkedésében rejlik. Ez az irányzat az 1970-es években alakult ki, és jelentős politikacsináló erővé tette a fehér evangelikál keresztényeket. A religious right az ún. Új Jobboldal vezető ereje lett, és kulcsszerepet játszott Ronald Reagan 1980-as elnökké választásában.
Fél évszázados republikánus mesterterv
A vallásos jobboldal vezetője, Jerry Falwell tévés lelkipásztor visszaemlékezéseiben azt vallotta, hogy a Roe vs. Wade ítélet hatott rá akkora sokkhatásként, hogy mozgalmat alapított. Ez alighanem utólagos szépítés: az evangelikálok a hetvenes években az abortuszt „katolikus témának” tartották, nem tulajdonítottak neki nagy jelentőséget. Ami a bírói aktivizmusban igazán zavarta őket, az az iskolai szegregáció üldözése volt, ezt azonban mégsem lehetett a zászlóra tűzni, így az abortuszt választották ki vezető témának. Már csak azért is, mert ebben – félretéve az amerikai protestantizmusra korábban jellemző idegenkedést – a katolikusokkal is lehetett vállvetve küzdeni olyan szervezetekben, mint az életvédő (abortuszellenes) mozgalomban azóta is meghatározó National Right to Life Committee.
A „lassú víz partot mos”-elvet követve nem gyors törvénymódosításokat szorgalmaztak, hanem egy új alkotmánybírói nemzedék kinevelését és pozícióba juttatását. Ennek eszköze lett a konzervatív joghallgatók által 1982-ben megalapított Föderalista Társaság (Federalist Society). A jogászszövetség az alkotmányt az eredeti szöveg és a korabeli jogalkotói szándék mentén, rendkívül szűken értelmező, textualista–originalista alkotmányjogi gondolkodás bástyája lett.
A szervezet ma 70 ezer tagot számlál, és kivétel nélkül tagja volt az a hat (egyébként katolikus) bíró, aki most a Roe vs. Wade ellen szavazott. A Reagan és az idősebb Bush elnök által jelölt három konzervatív bíró még csalódást okozott, mert az abortuszjog fenntartása mellett döntött egy 1992-es ügyben. A következő republikánus elnökök, George W. Bush és Donald Trump viszont már a vallásos jobboldalhoz szorosabban kötődő bírókat jelöltek, és szerencséjük is volt. Bush két, Trump pedig egyetlen ciklus alatt három bírót tudott jelölni, míg Barack Obama nyolc év alatt kettőt. Így alakult ki a testületben ma meglévő konzervatív szupertöbbség. Ehhez persze kellett az is, hogy Antonin Scalia 2016-os halálakor a szenátus republikánus vezetője hónapokig elszabotálja Obama jelöltjének megszavazását abban a reményben, hogy azon az őszön majd Donald Trump nyer, így republikánus államfő jelölhet új bírót (így lett).
És kellett az is, hogy Ruth Bader Ginsburg liberális bírónő pár hónappal a 2020-as választás előtt meghaljon rákban, így Trump egy harmadik konzervatívot is ki tudott nevezni még Joe Biden beiktatása előtt. Tulajdonképpen az abortuszjog eltörlése Donald Trump elnökségének legnagyobb „eredménye” – több mint két évvel azután, hogy elköszönt a Fehér Háztól.
Az amerikai országos abortuszszabályozás tehát nem társadalmi vita, demokratikus jogalkotói aktus nyomán változik meg, hanem egy fél évszázados, következetes republikánus építkezés érett be, részben a szerencsének is köszönhetően. Mindeközben az amerikai közvélemény hozzáállása a témához szinte semmit sem változott: a legális abortusz ellenzőinek és támogatóinak száma évtizedek óta minimális kilengést mutat.
Szétszakadó Amerika
A döntés nyomán a konzervatív vezetésű államok élnek a Legfelsőbb Bíróság adta lehetőséggel, és sorra tiltják be az abortuszt – sok helyütt már az elmúlt években bekészítették azokat a törvényeket a Roe vs. Wade eltörlésének esetére, amelyeket most automatikusan életbe léptetnek, megint máshol pedig régi, akár százéves tiltó törvények váltak egy csapásra ismét hatályossá.
Noha a helyzet napról napra változik, és sok államban a helyben indított keresetek nehezítik a tisztán látást, legalább 8 állam van, ahol ma már szinte teljesen tiltott a terhességmegszakítás, és legalább három, ahol csak a magzati szívhang észleléséig (kb. 6 hétig) legális – ez az abortuszpártiak szerint teljes tiltásnak tekintendő, mivel a legtöbb nő addig nem is észleli, hogy állapotos. Húsz fölé nőhet azoknak az államoknak a száma, ahol belátható időn belül illegális lesz az a magzatelhajtás – ez az államok közel fele. Sőt, van, ahol büntetőjogi következmények is fenyegethetik a művi terhességmegszakítást elvégzőket.
Mindeközben másfél tucat demokrata vezetésű államban azt tervezik (vagy már meg is szavazták), hogy jogszabályban garantálják az abortuszhoz való jogot, szélesítik a hozzáférést, illetve „menedéket” nyújtanak a nőknek, akik a tiltó államokból érkeznek elvetetni a gyereküket (Oregonban a költségeiket is állnák). A Roe vs. Wade eltörlésétől tartva már az előző években volt egy liberalizálási hullám, amelynek eredményeként ma nyolc olyan állam is akad, ahol elméletileg a terhesség harmadik trimeszterében is lehetséges az abortusz.
Amerika tehát kettészakadóban van egy abortuszt tiltó/üldöző és egy engedélyező/támogató részre. Miközben a jogi helyzet végletesen polarizált, az amerikaiak zöme egyik álláspontot sem osztja. Alig 8 százalék vallja, hogy az abortusznak minden esetben tiltottnak kellene lennie, és csak 19 százalék, hogy minden esetben legálisnak. A teljes tiltást még a legpirosabb, most legszigorúbb törvényeket hozó államokban sem támogatják 30-40 százaléknál többen.
Az emberek 71 százaléka valamiféle köztes álláspontot képvisel. A terhességmegszakítást bizonyos esetekben engedélyezné, máskor nem, és ezt olyan tényezők függvényévé teszi, mint hogy a terhesség hányadik hetében jár az anya, fenyegeti-e veszély az anya egészségét vagy életét, hogy fenyegeti-e születési rendellenesség a csecsemőt, hogy nemi erőszak vagy vérfertőzés áldozata volt-e az anya.
Ez európai szemmel nem tűnik szokatlannak: a kontinens legtöbb országában olyan szabályozás van hatályban, hogy a terhességmegszakítás legális, de korlátokkal – jellemzően a 12-18. hétig, számos kivétellel az anyai és magzati egészségére és a terhesség körülményeire vonatkozóan, és akár olyan korlátozásokkal is, mint a pszichológiai segítség vagy a kötelező várakozási/gondolkodási idő. (Erre az amerikai, abszolút abortuszjog-pártiak azt válaszolják, hogy jó, de Európában van szociális háló, szülési szabadság, családtámogatás és állami egészségügy, miközben Amerikában a republikánusok ellenzik a leghangosabban a jóléti intézkedéseket.)
A köztes kompromisszum elvi szinten sem az élet-, sem a választáspárti oldalt nem elégíti ki. Ha egyszer az élet a fogantatásnál kezdődik, nem mindegy, hogy hány hetesen vetnek véget neki? Ha a nők döntési joggal bírnak saját testük felett, akkor miért vonatkozik bármiféle korlátozás ennek gyakorlására? A többség mégis együtt tud élni valamiféle középúttal. Az amerikaiak harmada egyszerre mondja azt, hogy az élet a fogantatással kezdődik és hogy a kizárólag a terhes nőé a döntés joga az abortuszról.
Abortusz kérésre, bocsánatkérés nélkül
A politikában ennek a kompromisszumnak sokáig jelszava is volt: legyen az abortusz „biztonságos, legális és ritka” (safe, legal and rare). A kifejezést Bill Clinton használta először 1992-es kampánya során, és egészen 2012-ig a Demokrata Párt hivatalos programjában is szerepelt. Felesége, Hillary Clinton 2008-ban még ezzel fejelte meg: „amikor azt mondom, ritka, akkor tényleg úgy értem, hogy ritka!”, egy másik alkalommal pedig azt mondta, hogy az abortusz mindig „szomorú, egyenesen tragikus” döntés.
John Kerry 2004-es demokrata elnökjelölt azt remélte, hogy az abortusz a világ legritkább jelensége lesz egyszer. Barack Obama 2009-ben egy katolikus egyetemen arról beszélt, hogy valahol megérti az életvédő álláspontot, és maga is kívánatosnak tartaná a terhességmegszakítások számának csökkentését. Joe Biden mostani elnök pedig egészen a közelmúltig támogatta a Hyde Amendment nevű paragrafust, amely megtiltotta, hogy szövetségi adódollárokból magzatelhajtó beavatkozást finanszírozzanak.
Az elmúlt években azonban a demokraták lecserélték a „biztonságos, legális és ritka” jelszót a egy másik szlogenre: „abortuszt kérésre, bocsánatkérés nélkül” (abortion on demand, without apology). Ez a szemlélet köszön vissza a már említett, 2019-es New York-i és virginiai abortuszlazításban, vagy akár abban a törvényjavaslatban, amellyel a Képviselőház demokrata párti többsége idén májusban szövetségi szinten akarta garantálni a terhességmegszakításhoz való jogot – szintén mindenfajta korlátozás nélkül.
A változás a kultúrában is látható: általánossá vált, hogy liberális humoristák – például Michelle Wolf, Sarah Silverman vagy Amy Schumer – az abortuszt ünnepelendő példaként állítják be. Számos szervezet indított kezdeményezést, amely abortusztörténeteik megosztására ösztönözte a nőket olyan jelszavakkal mint: Nem kérek bocsánatot! (I’m Not Sorry) vagy #Kürtöld világgá az abortuszod (#Shout Your Abortion).
Úgy vélik, nem elég legalizálni a terhességmegszakítást, meg is kell szabadítani mindenféle negatív értékítélettől, stigmától (ha egyszer alapjogról van szó). Mindemellett kampányokat indítottak az életpártiak által üzemeltetett egészségközpontok ellen, amelyek az abortusz alternatívái (például örökbefogadás) felé próbálják terelni a terhes nőket.
Miközben tehát a többség nagyjából továbbra a „biztonságos, legális és ritka” morális kompromisszumot támogatná, addig a politikában az abszolút tiltás és abszolút engedélyezés lett az uralkodó. És a politika logikája szerint ez csak fokozódni fog – meghurcolták például azt a demokrata képviselőnőt, aki a „biztonságos, legális és ritka” jelszót fogalmazta meg, mert az új megközelítés értelmében nem képviselte eléggé a nők jogait és stigmatizálta az abortuszt.
A republikánus párt előválasztásain pedig a minél következetesebb tilalompártiság lehet a nyerő. Egyre nagyobb például a párton belüli nyomás a pár hónapja európai példákra hivatkozva kompromisszumos, 15 hetes abortusztilalmat bevezető Ron DeSantis republikánus floridai kormányzón, hogy szigorítson tovább. Ebben a légköben a társadalmi párbeszéd, a józan szabályozás vágyálomnak tűnik. Viszont garantálható, hogy az abortusz vezető politikai téma marad, s már a közelgő, novemberi félidei kongresszusi választáson is döntő faktor lehet.
Nyitókép: abortuszt ellenző tüntető az amerikai Legfelsőbb Bíróság washingtoni épülete előtt 2022. június 27-én (fotó: AFP/Getty Images/Kevin Dietsch)
