Ütemesen fogynak a matektanárok, ideje vészjelzést adni – Keleti Tamás, az ELTE szakfelelőse oktatásról és el nem avuló tudásról
Az elmúlt öt évben nagyjából megfeleződött a potenciális matematikaszakos pedagógusok létszáma, így a kémia- és a fizikatanárok után itt is ideje leadni a vészjelzést. A gimnáziumokban már a matematikánál mutatkozik a legnagyobb tanárhiány, ráadásul sokan kénytelenek elhagyni a pályát. Hogy állunk az utánpótlással? Miért volt „sokkoló” látni a csütörtökön nyilvánosságra hozott ponthatárokat? Interjú Keleti Tamással, az ELTE matematikatanár-képzés szakfelelősével az el nem avuló tudásról, tanárképzésről, tananyag- és óraszámcsökkentésről és a felejtés szerepéről. A beszélgetést vendégszerzőnk, Halmschlager Andrea készítette.
– Tanítani jó?
– Abszolút! Óriási dolog, ha az ember tud valamit, és képes úgy elmesélni másoknak, hogy ők is megértsék.
– Mégis egyre kevesebben választják a tanítást hivatásuknak, legalábbis a természettudományos területekről újra és újra ezt halljuk. A matematikára is igaz ez?
– A bolognai rendszer 2006-os bevezetését követően csökkent a tanári szak iránt érdeklődők száma. Az első három képzési év alatt minden hallgató ugyanazt tanulta, és csak utána választott tanári vagy matematikus szakirányt. Ez nem működött igazán jól. Aztán visszajött az osztatlan tanárképzés, az állam adott plusz ösztöndíjat, és még úgy tűnt, hogy a tanári bérek együtt fognak emelkedni a minimálbérrel. Akkor lett jelentős ugrás: az ELTE-n 100 fölé kúszott a matematika tanárszakosok száma.
– Ez már elég nagy létszám volt?
– Sokkal alacsonyabb, mint a ’90-es években, amikor csak az ELTE-TTK-n – nem számítva tehát a tanárképző főiskolát –, pusztán a matek-fizika szakosok többen voltak. Azóta ez a szám folyamatosan csökken;
már csupán 50-60 körül vannak nálunk az elsősök matematikatanár szakon. Ehhez tudni kell, hogy az ELTE az országos létszám körülbelül felét adja.
(A debreceni, pécsi és szegedi képzőhelyre 2021-ben felvett tanárszakos hallgatók létszáma, akiknél a szakpár egyike matematika volt: összesen 46 fő. – a szerk.)
– Ezekben a számokban az általános- és a középiskolai szint is benne van?
– Nagyon sokáig ment külön a tanárképzés. Az utóbbi években az első három évük már közös volt, ami nem szerencsés. A kicsik tanításához jóval több módszertan kell, és kevesebb egyetemi matematika is elég, a középiskolai tanároknál viszont több egyetemi szaktárgyi tudásra lenne szükség. Reméltük, hogy ez változni fog, mégpedig úgy, hogy jobban szétválik a két képzés. Ehelyett pont az ellenkezője történt. Most szeptembertől már egyáltalán nem válik szét.
– Idén hányan jelentkeztek matematikatanár szakra az ELTE-n?
– A legbeszédesebb az első helyen jelentkezők száma: ez csupán 68. Matematika-fizika szakpáron első helyen mindössze 8, matematika-informatikán 9.
– Július 21-én nyilvánosságra hozták az idei ponthatárokat: szinte minden tanárszakon – értve ezalatt az államilag finanszírozott helyeket – 305-nél húzták meg a határt.
– Sokkoló látni. Ilyen alacsony ponthatárnak sajnos elég rossz üzenete van a tanári szakok presztízse szempontjából. (Mérnök, informatikus szak alig van 390-400 pont alatt. A top szakok pontszáma 420-440-től indul. – a szerk.) Szerencsére nem feltétlenül arról van szó, hogy tovább csökkent volna a jelentkezők száma: az első helyes jelentkezők száma tavaly is és idén is 70 körül volt az ELTE matektanár szakjaira.
Azt gyanítom, hogy az alacsony ponthatár mögött központi szándék van, hogy minél több diákot fel kell venni az összes tanári szakra, aztán kihozni belőlük a legjobbat. Nem tűnik könnyű feladatnak, de megtesszük, ami tőlünk telik.
Tanárszakokon egyébként önmagában a pontszámból nem sok mindent lehet kiolvasni. Egyrészt rengeteg pluszpont jár a nyelvvizsgáért, aminek megléte semmilyen kapcsolatban nincs azzal, hogy mennyire felkészült matematikából a felvételiző. Másrészt rengeteg pluszpont jár olyasvalamiért, amiért régebben semennyi: az emelt szintért. Jellemző probléma viszont, hogy sok hallgatónak nincs emelt szintű matematika érettségije. Matematika-informatika tanárszakra például úgy is felvesznek, ha egyik tárgyból sem érettségiztél emelt szinten. Tegyük hozzá: a legtöbb bölcsész szakon ragaszkodnak ahhoz, hogy abból a tárgyból mindenképp emelt szinten érettségizzen a jelentkező. És mivel a legtöbb matematikatanár szakos hallgatónknál a másik valamilyen bölcsész szak, elég sokuknak nincs emelt érettségije matekból.
– Mennyire sikerül megtartani a hallgatókat? Hányan jutnak el a diplomáig?
– A felvettek nagyjából 60 százaléka. Az elmúlt két évben viszont csak 50, illetve 69 elsősünk volt. Ez azt jelenti, hogy pár éven belül csupán 30-40 végzőssel számolhatunk. Ne feledjük: ők a potenciális új általános- és középiskolai tanárok. A többi képzőhellyel együtt összesen körülbelül 60-80 emberről beszélünk. Ez akkor is kevés, ha a diploma után mindenki tanárként helyezkedik el: a közoktatásban az összes évfolyamon van matematika, heti legalább 3-4 órában.
– A gimnáziumokban már a matematikánál mutatkozik a legsúlyosabb tanárhiány…
– Igen, és sokan, akik ezt a pályát választották, kénytelenek elhagyni, mert a minimális anyagiakat sem tudják biztosítani a családjuknak. Egyszerűen nem engedhetik meg maguknak, hogy a hivatásukat gyakorolják. Nekem ez nagyon fáj: rengeteg remek tanárt veszítünk így. Ha a közpolitikai döntések mögötti fő mozgatórugó a közjó lenne, sokkal több alkalmas diák jönne tanárszakra. Amíg ez nem így van, hiába fejlesztjük a tanárképzést, szinte tehetetlenek vagyunk.
– Miért olyan nagy baj, ha feleennyi matektanár/matekóra lesz a jövőben?
– Mert a matematika rengeteg dologhoz kell. Ahhoz, hogy elegendő kiváló mérnöke, programozója, közgazdásza legyen az országnak, nagyon sok jó matektanárra van szükség. Mindenfajta tervezéshez elengedhetetlen a matematika, és különösen a matematikai gondolkodás. Társadalmi, gazdasági szempontból is érdemes a matematikaoktatásba fektetni, hiszen olcsó, de végül nagy hasznot hoz. Például a manapság nagyon menő, sokat fejlődő területeken keresztül: adattudomány, informatika, banki szektor. Neumann János matematikus, akit legtöbben a számítógép atyjaként ismernek, alapvető eredményeket ért el az elméleti matematikában, teljesen absztrakt területeken is. Részben mert a matematika alapjait próbálta tisztázni, másrészt az akkor megszülető kvantummechanikának kívánt egzakt matematikai alapokat adni. Aztán kitalálta, milyen elven lehet számítógépet létrehozni, és a közgazdaságtanban is alapvetővé vált játékelmélet egyik kitalálója lett. Állandó fogadóórája volt az amerikai hadsereg vezetése számára, és a legenda szerint tőle kértek tanácsot a kubai rakétaválság idején, az általa javasolt blöff pedig nyerőnek bizonyult. Ez persze legenda, már csak a történelmi faktumok miatt sem lehetett így – Neumann korábban meghalt –, de talán nem véletlenül terjedt el.
– Neumann Jánoshoz fogható zseni nyilván nagyon ritkán születik.
– De a példája jól mutatja, hogy a matematika és a matematikai gondolkodás segítségével milyen sok területen lehet hatalmas eredményeket elérni. Egyre több tudományban bizonyul hatékonynak a matematikai alapokra helyezés. A fizikánál, a mérnöki tudományoknál és a közgazdaság-tudománynál ez rég megtörtént, de az elmúlt évtizedekben egyre jellemzőbb lett a kémia, a biológia és az orvostudomány területén – például kvantumkémia, genetika, járványterjedés, orvosi statisztika –, de még a pszichológiában és a társadalomtudományok esetében is, például a hálózatok matematikai vizsgálatában. A nyelvészetet is sokan matematikai alapon tanulmányozzák, részben ennek és a szintén matematikai alapú mesterséges intelligenciának köszönhetők az egyre jobb fordító, olvasó, szövegfelismerő és beszélő számítógépes alkalmazások. Bármi speciálisat tanul az ember, programozási nyelvet, mérnöki eljárásokat, az pillanatokon belül elavulhat. A matematika nem avul el, és a merőben új technológiákhoz is mindig szükség lesz rá.
– A matekszak sokak számára mégsem tűnik túl praktikus választásnak.
– Pedig az! Van például olyan amerikai pénzügyi cég, amelyik kifejezetten matematikusokat, fizikusokat alkalmaz. Az a feladatuk, hogy befektetési modelleket gyártsanak, és ezek alapján adnak-vesznek részvényeket. Az elmúlt 50 évben ennek a cégnek a részvénycsomagja ment a legnagyobbat a tőzsdén.
– Eddig a szakma. És akinek nincsenek tervei a matematikával?
– Szerintem a jogászoknak is kellene matematikát tanulni, hiszen segít megérteni, mikor nevezhetünk valóban bizonyításnak egy gondolatmenetet. Az orvosoknál rémisztő, ha úgy hoznak döntéseket statisztikai alapon, hogy közben nem értik a statisztikát… Ezen felül a matematika megtanít a kritikus gondolkodásra, könnyebben átlát az ember összetett problémákat általa. Sokkal jobb világban élnénk, ha minél több ember megtanulná megkülönböztetni a helyes érvelést az üres vagy félrevezető blablától és a hibás gondolatmenettől. Egyéni és közösségi szinten is csak nyerhetünk a matematikával. A legfőbb probléma, ha a tanulása negatív érzéseket vált ki. Ezen kellene változtatni. Ha a gyerekek utálják, ha megúszni akarják, ha valódi megértés nélkül kénytelenek egy anyagrészt lezárni az iskolában, mert szorít az idő, akkor mindegy. Úgy nincs értelme.
– „Kevesebbet de jobban” – ezzel az elvvel próbálják a közoktatásban a matek pártján tartani a diákokat. Ez jó irány?
– A tanárképzésben én is ezt igyekszem követni. Persze van az a pont, ami alá nem szabad menni a tananyagcsökkentéssel.
– Félő, hogy a középszintű tananyagban már elhagytuk ezt a pontot. A tanárképzésben volt tananyagcsökkentés?
– Igen, szükség volt rá. Nagyobb gond, ha a hallgató középiskolai tudása hiányos, mint ha egyes egyetemi tananyagokat nem tud. Inkább elhagyok egyetemi szintű témákat, de fontos, hogy a középiskolaiak újra és újra előkerüljenek. Ma sokan úgy jutnak el az egyetemig, hogy a saját iskolai tapasztalataik alapján idomításnak élik meg a tanítást. Ez ellen is próbálok harcolni.
– Pósa Lajos Széchenyi-díjas matematikusunk tehetséggondozó módszere a fantáziára és a kreativitásra alapoz. Oktatják ezt a tanárképzésben?
– Szabadon választható tárgyként lehet tanulni. De nem való minden hallgatónak. A Pósa-módszerről azt kell tudni, hogy kifejezetten a matematikából tehetséges gyerekek felfedezésére és tanítására lett kifejlesztve. Egyes elemei, például a felfedeztető, interaktív matematikatanítás átvihető a közoktatásba, de ezért is fontos a tananyagcsökkentés: legyen idő arra, hogy a gyerek elhiggye, megtapasztalja, hogy eredményre jut, meg tud oldani új problémákat pusztán azzal, hogy gondolkodik. Hibázni is szabad. Sőt: a hibákon keresztül rengeteget fejlődünk.
– „Legyen idő”, mondja, csakhogy a korábbi heti négy általános- és középiskolai matekóra helyett az utóbbi pár NAT hetedik osztálytól már csak három órát ír. Ez 25 százalékos csökkenés hat teljes éven át.
– Ez viszont rossz. Ha az óraszám a tananyaggal együtt csökken, annak csak az az eredménye, hogy a diákok még kevesebbet fognak tudni.
– Mivel „kampányolna” a matektól idegenkedő diákoknak? Megkönnyíti például az életüket, más tárgyak tanulásánál?
– A fizikában, kémiában nyilván segít, ott sok a számolós példa. A saját életemben azt láttam, hogy a többi tárgynál ötödikben és a gimnázium első osztályában tanultam nagyon sokat. Aztán már minimális ráfordítással is elértem ugyanazt a jó eredményt. Valahogy megtanultam tanulni… Ami még segít és fontos, hogy az embert igazán érdekelje valami. Mert abba energiát fektet, az tréningezi az agyát, és majd jó lesz belőle. Tehetség=érdeklődés. Ez az elméletem.
– Mit tegyen nyáron egy gyerek vagy serdülő a fejlődése érdekében? Matekozzon azért egy kicsit? Oldjon meg pár felvételi- vagy kompetenciatesztet?
– Ne. Azt semmiképp. Nyaraljanak! Szaladgáljanak, strandoljanak, olvassanak.
– Nem fognak úgy felejteni?
– De igen. Viszont a felejtés nagyon fontos és sokat segít. Van olyan élményem, hogy matekversenyen elakadok egy feladattal, abbahagyom, megoldok egy másikat, és amikor visszatérek, jobban állok, mint amikor félbehagytam, mert időközben egy csomó sallang, felesleges gondolat elfelejtődött. Ha beleragadunk valamibe, az komolyan hátráltat. Nagyon fontos, hogy az ember az agyát időnként kikapcsolja, mozogjon, éljen, társaságban legyen. Egy gyereknek kell az a két és fél hónap felejtés.
Nyitókép: Keleti Tamás (fotó: Vörös Szabolcs / Válasz Online)
