„Nem kapjuk majd meg az uniós forrásokat” – közgazdász-kibeszélő a válságról
A Válasz Online-on folytatott egy évvel ezelőtti beszélgetésükben Győrffy Dóra és Lentner Csaba egyetértettek abban, hogy akárki nyeri a tavaszi választást, megszorítások jönnek. A kritikus konzervatív értelmiségieket tömörítő Eötvös Csoport tagját és a Magyar Nemzeti Bank alapítványának elnökhelyettesét újra arra kértük, hogy értékeljék a gazdasági kilátásokat. Erős állításokban most sem volt hiány: a két szakember egyetértett abban, hogy amíg Magyarország nem csatlakozik az Európai Ügyészséghez, nem kapjuk meg a visszatartott uniós forrásokat. Lentner Csaba a „nemzeti nagytőke” fokozottabb adóztatását veti fel, Győrffy Dóra szerint az energiaár-emelés kormányzati kommunikációja az őszödi beszédet idézi. Rezsi, KATA, trolldiplomácia – itt a nagy közgazdász-kibeszélő második felvonása.
– Nézzék, milyen szép nagy csapat madár repül az égen!
Lentner Csaba: Valóban, de miért érdekes ez?
– Amikor egy évvel ezelőtt beszélgettünk, a vágtató inflációtól kezdve a költségvetési hiányon és az uniós források érdekében szükséges kompromisszumokon át a megszorításokig szinte mindent előre jeleztek. A régi rómaiak mintájára a madarak röptéből jósoltak?
Győrffy Dóra: Azért ez nem volt akkora ördöngösség. Minden szakember és a kormányzat is tudta már tavaly, hogy nagy baj lesz, csak a választási szempontok felülírták a gazdaságpolitikai racionalitást.
Lentner: Valóban, mindenki számított nehézségekre. A visszaesés mértéke az igazán meglepő. Igaz, a háborúval senki sem kalkulált. Közgazdasági közhely, hogy fellendülés után mindig recesszió következik, ennek milyensége azonban nagyban függ a felkészüléstől. Ha a sikert nem gondozzuk kellőképpen, akkor nem lesz elég tartalékunk a nehezebb időszakok elviselésére. Hiába voltak komoly eredményeink 2010 és 2019 között, azok hazai relációban számítottak jónak, ami korábbi önmagunkhoz képest óriási dolog, de nemzetközi összehasonlításban már jóval kevésbé. A mi gazdaságpolitikai alapunk nem túl jól viseli a koronavírus-járvány, az ukrajnai háború, a bontakozó élelmiszer- és energiaválság miatti visszaesés együttes súlyát.
Győrffy: Összesűrűsödtek a világban a bajok. Tavalyi beszélgetésünk idején éppen a járvány utáni kilábalási periódusban voltunk, s a magyar állam visszaállt a szokásos prociklikus gazdaságpolitikára: amíg van pénz, szórja, mintha nem lenne holnap, s a törvényszerűen érkező válság – mint amilyen most az ukrajnai háború – legyengült állapotban éri.
– Ukrajnáról, a magas energiaárakról, élelmiszerválságról nem a magyar kormány tehet. Jogosan beszél tehát a kabinet a külső tényezők miatt bekövetkezett bajokról?
Lentner: A járvány miatti válságot még túléltük volna, ahogy a választás előtti kiköltekezés sem jelentett volna feltétlenül világvégét. Az orosz–ukrán háború hatásainak kivédéséhez azonban már nem voltunk elég erősek. Nyilvánvalóvá vált, hogy jóval gyengébbek a fundamentumaink, főleg a versenyképességünk szintjéből adódó ellenálló képességünk annál, mint ahogy azt mi hittük.
– Győrffy Dóra hevesen ingatja a fejét.
Győrffy: Ne fogjunk mindent a külvilágra! A magyar gazdaságpolitika sok évtizede képtelen megérteni, hogy jó időszakokban gondolni kell a nehezebb időkre. Például a cseheket és a lengyeleket hozzánk hasonlóan váratlanul érte a járvány és a háború, mégis jobban felkészültek, mert anticiklikus politikát folytattak.
Harminc éve képtelenek vagyunk szakítani ezzel a hagyománnyal, pedig ez olyan egyszerű, mint egy családi költségvetés.
Józan paraszti ésszel belátható, hogy mindig kell tartalék, mert bármikor beüthet egy betegség vagy elromolhat a mosógép. Nálunk a kormányzati gazdaságpolitika szintjén hiányzik ez a tudatosság.
– Tavaly ősszel még szorosnak tűnt a választás, ilyen helyzetben minden kormánypárt igyekszik a rendelkezésre álló pénzzel a választókat megnyerni. Ha nem teszi, a kampányban az ellenzék követelte volna a társadalmi elvárások kielégítését.
Győrffy: A négyévenkénti túlköltekezés 1994 óta meghatározza a magyar politikát, ez alól egyedül 2010 volt a kivétel. Viszont a kiköltekezés mértéke most volt a legdrámaibb: soha ennyi pénzt nem osztott még magyar kormány a választások előtt a tizenharmadik havi nyugdíjjal, a személyi jövedelemadó visszatérítésével, a fegyverpénzzel és így tovább. Ráadásul ez a költekezési hullám rövid időn belül már a második volt. Amikor a COVID hatására az Európai Unió feloldotta stabilitási és növekedési egyezményben rögzített három százalékos hiánykorlátot, két részletben – 2020 és 2021 decemberben – közel 2000 milliárd forintot osztottak ki vállalatoknak, önkormányzatoknak és baráti szereplőknek.
– A fedezet nélküli költekezés harmincéves vagy még régebbi hagyomány? Lentner Csaba a magyar állam pénzügyeiről szóló könyvében olvasható, hogy a sikerkorszakként számon tartott dualizmus vagy Bethlen-korszak idején a nagy beruházások (Duna-szabályozás, vasútépítés, Budapest felfejlesztése) javarészt hitelből történtek. Amikor pedig nehezebb idők jöttek, s az államnak gondjai voltak a törlesztéssel, jöttek az adóemelések.
Lentner: Az államalapítás óta jellemző ránk, hogy ha könnyen jutunk a sikerekhez, azok könnyelművé tesznek minket. Kulcshelyzetekben, mint például a mohácsi vész előtt, gyakran megbénul a döntéshozatal, nem tudunk végig vinni egy stabilizációs ciklust. Ha csak a huszadik század második felét nézzük, elbuktuk az 1968-as új gazdasági mechanizmust, miközben Kína e magyar minta alapján a reformfolyamatát következetesen végig vitte és jutott el a mai szuperhatalmi státusába. De a rendszerváltás után is sok szempontból rosszul jártunk a külföldi működőtőke bevonzásával, miközben Írország hasonló adottságokkal csodát művelt. A kormány valóban soha nem látott összegeket osztott ki a választás előtt, mert azt mindenképpen meg kellett nyerni, legfőképpen pedig a válságban helytálló családokat is kompenzálni kellett.
Kétségtelen azonban, hogy ennek az osztogatásnak hiányzott a teljesítményfedezete.
Győrffy: Ráadásul nem biztos, hogy azok részesültek a támogatásokból, akiknek szükségük lett volna rájuk. A hatvanezer forintból élő nyugdíjas éppúgy egyhavi pluszt kapott, mint akinek egymillió forint az öregségi járandósága.
– A rezsiárak emelkedése éppen az alacsonyabb jövedelműek számára okozza a legtöbb gondot. Orbán Viktor februárban Moszkvában azt mondta, hogy amíg van olcsó orosz gáz, addig a rezsicsökkentés megmarad. Mivel nem marad, felmerül, hogy talán mégsem olyan olcsó az orosz gáz, mint ahogy azt sulykolták nekünk.
Győrffy: A miniszterelnök sajnos februárban nem bontotta ki az igazság minden részletét.
– Most az őszödi beszédre utal.
Győrffy: Nézzük a tényeket! A szerződés nem nyilvános, de gazdasági szakportálok számításaiból látjuk: szó nincs arról, hogy ötödáron kapnánk a gáz. Nagyjából a piaci árszabás érvényesül a mi esetünkben is.
– Közgazdászként örülnek annak, hogy részlegesen megszüntetik a fenntarthatatlan rezsicsökkentést vagy aggódnak a drasztikus áremelkedés társadalmi következményei miatt?
Győrffy: A rezsicsökkentés részleges kivezetésével pont ugyanaz a baj, mint a KATA-történettel: az adó és az energiaár-szabályozás változtatása mellett egyaránt lehetett érvelni, de a statáriális eljárás nagyon komoly probléma. Ráadásul az állami médiában egészen mostanáig szinte biztattak az energiapazarlásra, mondván, nálunk nincsen semmi gond, hiszen a miniszterelnök Moszkvában ezt is elintézte – láttuk, hogy ez mennyire igaz. Egyértelműen hátráltatták, hogy az emberek energiatakarékos beruházásokba fogjanak. Ráadásul egészen 2021-ig a világpiaci ár alacsonyabb volt a rezsicsökkentett árnál, azonban amikor ez megváltozott, a kormány politikai okokból nem léphetett, hiszen választások előtt álltunk.
| Győrffy Dóra politológus-közgazdász, a Magyar Tudományos Akadémia doktora, a Közgazdaságtudományi Bizottság elnöke, a kritikus konzervatív értelmiségieket tömörítő Eötvös Csoport tagja. Kutatási területe: bizalom és válságkezelés az Európai Unióban, gazdaságpolitika az EU periféria országaiban, a költségvetési politika politikai gazdaságtana. Lentner Csaba közgazdász, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem és a Károli Gáspár Református Egyetem egyetemi tanára, a Magyar Nemzeti Bank által létrehozott Pallas Athéné Domus Meriti Alapítvány kuratóriumának elnökhelyettese; 1998 és 2002 között a MIÉP országgyűlési képviselőjeként dolgozott. Szakterülete a bankszabályozás, a közpénzügyek és az államháztartás. |
Lentner: Egy versenyképes gazdaság könnyebben viseli mind a magasabb rezsiköltséget, mind az inflációt, mi azonban sajnos a kedvező időszakokban elmulasztottuk az alaposabb felvértezést. A rezsicsökkentés politikai kérdés, s kényszerű elengedése komoly megrázkódtatásokat okoz egy olyan társadalomban, ahol az emberek az elmúlt tizenkét évben arra szocializálódtak, hogy egy kicsit mindig előre lehet lépni. Mivel ez a folyamat most megszakad, szerintem politikai-társadalmi problémák keletkeznek. De hozzáteszem, a rezsidíjak tervezett új fizetési módja igazságosabb, hiszen a családok anyagi erejét figyelembe veszi, ami pedig mégiscsak az igazságos teherviselés alapja.
– De legalább az uniós források megérkeznek majd: a tárgyalásokkal megbízott Navracsics Tibor szerint már nagyon közel áll egymáshoz Brüsszel és Budapest álláspontja.
Lentner: Navracsics Tibor okos ember, pontosan tudja, hogy nem szakpolitikai kérdéseken múlik a források folyósítása, hanem a magyar kormánynak különböző feltételeket kellene teljesítenie.
– Jelentjük, a folyamat elindult: Varga Judit igazságügyminiszter a korrupciós nyomozásokról és a társadalmi egyeztetésről szóló javaslatokat terjesztett be az Országgyűlésnek, mindkettőre az Európai Bizottsággal folytatott tárgyalásokon tett ígéretet a kormány.
Győrffy: Ez kevésnek bizonyulhat.
– Mit kell tenni, hogy megkapjuk a pénzeket?
Győrffy: Csatlakozni kellene az Európai Ügyészséghez.
– Még csak az kéne, hogy egy román ügyész vezette európai szervezet üsse bele az orrát a belügyeinkbe!
Lentner: Laura Codruța-Kövesinek magyar a férje.
Győrffy: De elváltak!
– A viccet félretéve: a szuverenitásharcot vívó magyar kormány politikai arcvesztés nélkül nem csatlakozhat az általa mindig is elutasított páneurópai ügyészséghez.
Lentner: Én is így gondolom, s ebből vezetem le, hogy nem kapjuk majd meg az uniós forrásokat. Ebből a miniszterelnököt érintő politikai turbulenciák is keletkezhetnek. Ha nem jönnek a pénzek, a felelősség a kormányfőé, míg a sikernek sok gazdája lenne. Uniós források nélkül komoly társadalmi feszültségek alakulhatnak ki. Az EU-pénzek nélkül a tervezett költségvetési hiány tarthatatlan, de még komolyabb gondok lesznek az inflációval is.
– Az Európai Unió alapvetően a kompromisszumra épülő rendszer és eddig minden Budapest–Brüsszel-csata békekötéssel zárult. Miért lenne most másként, ha még a szintén rosszfiú lengyelekkel is megegyezett a Bizottság és ők megkapják a pénzeket?
Győrffy: Teljesen más a lengyel eset, ráadásul valójában pénzt még ők sem kaptak. Ott egy konkrét ügy, a bíróságok függetlenségének kérdése áll a középpontban, és a sokat bírált fegyelmi kamara megszüntetésével megnyílt az út a megegyezés felé. Oroszország ukrajnai háborúja kapcsán a lengyelek magatartása, a többmillió menekült befogadása és a jelentős fegyverszállítások osztatlan elismerést váltott ki az EU-ban. Ehhez képest nálunk a pártállam sokkal jobban kiépült és a korrupció, benne az uniós források klientúrához történő irányításával, sokkal inkább gyakorlat. Ráadásul mintha a magyar kormány sem a megegyezésre játszana. Ha tényleg fontos lenne a megállapodás Brüsszellel, a külügyminiszter nem ment volna Moszkvába, hogy ott a népirtó rezsim egyik arcával fotózkodjon. A magyar Országgyűlés nem fogadna el az Európai Parlament feloszlatását követelő határozatot – miközben az megfenyegette a Bizottságot, hogy megbuktatja, amennyiben Magyarországnak pénzt juttat.
Ha a magyar kormány tényleg megállapodásra törekedne, nem vétóztuk volna meg a globális minimumadót sem.
Ezzel magunkra haragítottuk az Egyesült Államokat, amely egyébként oda tud hatni Európára, hogy nem olyan sürgős a magyaroknak pénzt adni. Ezek a manőverek teljesen aláássák Navracsics Tibor tárgyalásait. Ma Magyarország a kormány trolldiplomáciája miatt szinte egyöntetű elutasítással kénytelen szembesülni, páriává vált az európai közösségben. Márpedig egy ilyen légkörben a politikailag irracionálisnak tűnő lépések is könnyen megtörténnek. Emlékezzünk vissza az Európai Néppártból való kilépésre! A politikai racionalitás ott is a megállapodás mellett szólt, a személyes viszonyok viszont olyannyira elmérgesedtek, hogy a Fidesznek végül távoznia kellett a jobbközép pártszövetségből. Most ez a védőernyő nagyon hiányzik.
– Fogadjuk el munkahipotézisként, hogy nincs megállapodás és Magyarország elesik az uniós helyreállítási alap pénzeitől. Mi történik?
Lentner: Süllyedünk, likviditási problémákkal szembesülünk, egyre többe kerül majd az államadósság finanszírozása, mert emelkedik a kamat. Nem juthattunk volna idáig, ha 2013 után nem lassul le a fiskális politika, és a modernizációs programot is végig visszük. Az állam például nagyon helyesen támogatta a családokat, de alig támasztott feltételeket. Például az otthonteremtési konstrukcióknál az állam nem várta el energiatakarékos házak építését. Ugyanez történt vállalati szinten: a cégek rengeteg beruházási támogatást kaptak, de nem követelték meg tőlük a hatékonyság növelését. Most mind Nagy Márton gazdaságfejlesztési-, mind Varga Mihály pénzügyminiszter arról beszél, hogy válság lesz – idáig nem lett volna szabad eljutni. A mohácsi síkon sem lábhoz tett fegyverrel várták a magyar csapatok a szpáhik rohamát, hanem felvették a harcot.
Jobboldali értelmiségiként elvárnám, hogy a gazdasági miniszterek felvegyék a harcot az inflációval, többet tegyenek a versenyképességünkért, a gazdasági növekedésért.
Az elmúlt tizenkét évben a magyar társadalom elfogadta a kormányzat nemzetközi intézményektől független gazdaságpolitikáját, s az eredmények igazolták is a lépés helyességét. Most azt kell mérlegelni, hogy feladjuk-e ezt a szuverenitáspolitikát, mert ha igen, akkor nyilván lennének források, ám ez nem gazdasági, hanem politikai kérdés. Én azt mondom, hogy ne adjuk fel a függetlenségünket, de közösen tegyünk a versenyképességünk fokozásáért. Önálló gazdaságpolitikai karakter mellett is lehet nemzetközi értelemben vett versenyképes gazdaságot építeni. Azoknak a minisztereknek, iparkamarai vezetőknek pedig, akik évekkel korábban a Magyar Nemzeti Bank versenyképességi programját bagatellizálták, bizony önkritikát kell gyakorolniuk, sőt minél hamarabb tenniük is kell az előbbre lépésért. Igaz, presztízsveszteséggel járhat, de ez sokadrangú szempont.
– Nem misztifikáljuk túl az ügyet? A politikusok legfontosabb képessége, hogy az állandó irányváltásaikat igazolják. Ha a miniszterelnök azt mondja, hogy az uniós források érdekében engedményeket tettünk, de még így is nagy győzelmet arattunk, kivonulnának tüntetni az emberek?
Lentner: A társadalom tűrőképességét már nem célszerű tovább feszíteni. Épp elég problémát okoz a kamara által nem alaposan egyeztetett, nem túl szerencsésen kommunikált KATA megszüntetése. Úgy látom, vannak meghatározó emberek a Fideszben, akik úgy pozícionálják magukat, hogy az uniós források elapadása vagy egy-egy rossz döntés következményei alól ki lehet bújni.
– Neveket akarunk hallani!
Lentner: A jelenség a fontos. Miniszterelnök úrra óriási feladat hárul, az elmúlt 12 évben hősiesen védekezett a déli határoknál, vitézül küzdött Brüsszellel, kipaterolta az IMF-et Matolcsy Györggyel közösen, de a gazdaság versenyképessé tételére már nem maradt elég energiája, azt a gazdasági minisztereire bízta. Hiába figyelmeztetett többször az MNB, hogy fordulatra van szükség, még az energiatakarékossági projektek sem indultak el, pedig látjuk most, hogy mekkora szükség lett volna rájuk. Magyarország továbbra is a külterjes mezőgazdaságra épít, gazdáink sokszor nem tudják betárolni, feldolgozni a terményeiket, azaz képtelenek jobb piaci árakat elérni, ezen a területen is hiányzik az érdemi innováció és hatékonyság. Visszatérve az uniós forrásokra: ha nem oldódnak meg a problémák, elkerülhetetlen, hogy a közteherviselésbe újabb rétegeket vonjunk be.
A magyar kkv-szektort vagy a multikat, akikkel stratégiai megállapodásokat kötött az állam, nem bolygatnám már, viszont, ha nem tudjuk korszerűsíteni a gazdaságot, úgy a nemzeti tőkésosztálynak több adót kell fizetnie.
Ha így megy föl az állampapírok kamata és emelkedik az infláció, a kormány nem várhatja meg, hogy összeomoljon a rendszer, pótlólagos forrásra kell szert tenni. Ha a piacokról nem tudjuk lejegyeztetni az államkötvényeket, mert nem veszik meg azokat, nem kapunk uniós hitelt, az IMF-hez pedig nem akarunk visszamenni, akkor mit lehet még tenni?
– Fizessen többet Mészáros Lőrinc?
Lentner: Nem akarom egy személyre kihegyezni, de a modernizáció területén, ha nem történik érdemi előrelépés, úgy az egész magyar piacgazdaság helyzete megváltozik, és benne a nemzeti tőkésosztályé is. Márpedig egyszerűbb a hibákat kijavítani, a kerékkötőktől megszabadulni. A 12 éve eredményes állam-vezérelt magyar kapitalizmus tovább építését nem lehet kockára tenni.
– Győrffy Dóra szerint is itt az ideje nagyuraink önfeláldozásának?
Győrffy: A szocialista rendszerre volt jellemző, hogy meghatározták, kitől vonnák el a pénzt, de azért elég megdöbbentő tény, amit a Korrupciókutató Központ kiszámolt. Ezek szerint az elmúlt időszakban tizenkét ember 42 cége nyerte el az uniós támogatások körülbelül 20 százalékát. Ez forint-ezermilliárdokat jelent! Ők valahogy nem fizetnek extraprofit adót, pedig akár fizethetnének is.
– Mindketten többször beszéltek már arról, hogy sokkal versenyképesebb, energiatakarékosabb, hatékonyabb gazdaságra lenne szükség. Csakhogy most a politika rövid távban gondolkodik: gyorsan kell száz- meg ezermilliárdokat beszednie, illetve spórolnia, különben baj lesz.
Lentner: Ha nem hinnék a kormány által vitt gazdaságpolitika fenntarthatóságában, nem ostoroznám őket. De fel kell hívni a figyelmet, hogy jelenleg nagy a kapkodás. Ársapkákkal, meg egyebekkel hosszabb távon nem lehet a gazdaságot versenyképessé tenni, mert ugyanúgy járunk, mint a ’70-es években, mikor megdrágult a világpiacon az olaj, mi meg olcsóbban kaptuk a Szovjetuniótól. A magyar gazdaság energiapazarló maradt, rendesen be is fürödtünk. Ezt most el kellene kerülni.
– A kormányzattal kritikus Zsiday Viktor alapkezelő írta nemrég, hogy bármennyire is fájdalmasak a kormányzati megszorítások, ezek szükségszerűek és helyes lépések. Jön a konszolidáció?
Győrffy: Lehet, hogy a rendszer fennmarad, de nem látom a gyökeres változást. A klasszikus közgazdasági elméletek szerint a tudás, a teljesítményt és innovációt ösztönző piaci verseny, illetve a kiszámíthatóságot biztosító joguralom adja azt a keretet, amiben versenyképes vállalkozások révén a gazdasági felzárkózás pályája fenntartható. Nálunk ezek mindegyike erőteljesen hanyatlik.
– Azért amikor nagy volt a baj, a rendszer képesnek bizonyult az önkorrekcióra!
Győrffy: Mikor?
– Például a vasárnapi boltzár, az internetadó ügyében, vagy akár a 2010-es évek elejének feszes költségvetési politikájával.
Győrffy: Most sokkal nagyobb korrekcióra van szükség, ráadásul én rendszerszintű kérdésekről beszélek, amelyeket nem lehet egy-egy intézkedéssel letudni. Például egy főre vetítve ma már mi termeljük a legtöbb akkumulátort a világon – ezeknek a cégeknek az idetelepülését az állam eddig hatalmas összegekkel, több mint 300 milliárd forinttal támogatta. A gyártósorok önmagukban magas technológiai színvonalat képviselnek, de a magyarországi hozzáadott érték mérsékelt, főleg a gépek üzemeltetését biztosító olcsó munkaerőt jelenti, és így a felzárkózáshoz való hozzájárulás is erősen kérdéses. Számomra Észtország és Litvánia jelentik a referenciát: míg a kilencvenes években az EU fejlettségének 30 százalékán álltak, ma már 90 százalék körül vannak.
Kifejezett hangsúlyt helyeznek a demokráciára, jogállamiságra, a piaci működésre, hatalmas pénzeket fektetnek az oktatásba is. Nálunk ezek az elemek mind hiányoznak.
Felzárkózásról nehéz lesz úgy beszélni, hogy jövőre egész Európában nálunk lesz a legnagyobb a pénzromlás. Még az árstopok is fűtik az inflációt, oly módon, hogy a boltok a hatóságilag rögzített áron árusított termékeken keletkezett veszteséget más árukon akarják behozni. Közben az állam a 27 százalékos áfa révén rekordbevételekhez jut, tehát ily módon az infláció a kormányzatnak a költségvetés kiigazításához megfelelő eszköz, ez is a megszorítás egyik formája.
Lentner: A megszorítás szót nem használnám, ez inkább a kilencvenes években volt meghatározó.
– Ha valami úgy totyog, mint egy kacsa, olyan színű, mint egy kacsa, és olyan hangot ad ki, mint egy kacsa, azaz az állam kivezet energiatámogatást, megszüntet kedvező adózási formákat és beruházásokat állít le, akkor az bizony megszorítás.
Lentner: Megszorításról nem beszélnék, amíg a bérek ilyen dinamikusan emelkednek és nő a fizetőképes kereslet, sőt egyre több a családtámogatási keret. Úgy gondolom, a rendszer alapjai nem rosszak, csak ezt lehetne jobban is csinálni. Korrupció meg mindenütt van, lehet számolgatni, hány család kapja meg a közbeszerzéseket, de Magyarországon a kapitalizmust mindig az állam építette, most is ez a helyzet, ennek meg vannak járulékos költségei. Nemzeti tőkésosztály kiépítését egy kelet-közép-európai országban, különösen Magyarországon, másként nem nagyon lehet megoldani.
– Ha egy év múlva megismételjük ezt a beszélgetést, hol tart majd Magyarország?
Győrffy: Nagyon nehéz éven leszünk túl. Továbbra is magas lesz az infláció, reménykedem, hogy nyugati segítséggel addigra az ukránok nyernek, és vége lesz a háborúnak. A kamatszintek emelkedése miatt ingatlanpiaci lassulásra, árcsökkenésre is számítok, ezért féltem azokat a családokat, akik a közelmúltban, az ingatlanpiac tetőpontján vettek iszonyatosan drágán ingatlant és közben eladósodtak.
Lentner: Azt feltételezem, hogy marad ez a jobboldali kurzus és gazdaságpolitika. Folyamatosak maradnak az orosz energiaszállítások, ezen némi árdiszkontot tudunk elérni, ahhoz képest, ha máshonnan vennénk. Ha tovább gyengül az Európai Unió, a mi alkupozícióink erősödnek. De a legfontosabb, hogy ésszerű reformok, a tudásalapú gazdaság megteremtése nélkül csak toldozgatjuk-foldozgatjuk az épületet. Megint az MNB 144 pontos komplex javaslatcsomagjára hivatkozom, annak megvalósítása segítene kitörni a zsákutcából. Lényegesen több hozzáadott érték előállítását kell elérnünk, ami pedig csak jól képzett szakemberekkel lehetséges. A magyar felsőoktatás által kibocsátott szakemberek éppen csak elegendőek a nemzetközi nagyvállalatok igényeinek, míg a kisvállalati szektorba alig kerülnek diplomások. A kkv-szektor munkavállalóin belül a felsőfokú végzettségűek aránya Magyarországon az egyik legalacsonyabb az EU-ban. Lesz min javítani.
Nyitókép: Válasz Online/Vörös Szabolcs
