Van elég tűzifa természetrombolás nélkül is – egy veszélyes és felesleges rendelet teljes háttere

Zsuppán András

| 2022.08.12. | Nagytotál

Minél tovább van érvényben a kormány tarvágási rendelete, annál nagyobb károkat okozhat. Legnagyobb veszélyben a legértékesebb, természetközeli, öreg erdők vannak, miközben a tűzifaigényt biztosítani lehetne természetrombolás nélkül is. Mivel a rendelet gyakorlatilag kikapcsolta a természetvédelmet, minden az erdészek szakmai felelősségérzetén múlik: az erdőkért aggódó rengeteg ember legfeljebb bizakodhat, hogy jövő ilyenkor sem lesz kopasz a fél Mátra meg a Börzsöny. Az ökológusok szerint a helyzet eddig is messze volt az ideálistól, de attól tartanak, most 50 évet csúszhatunk vissza az időben.

Rég váltott ki olyan heves ellenhatást kormányzati intézkedés, mint az a kormányrendelet, amielyaz energia-veszélyhelyzetre hivatkozva felpuhította a fakitermelésre vonatkozó szabályokat. Ma délután tüntetés lesz az Agrárminisztérium előtt az erdők tarvágása ellen, és az esemény Facebook-oldalán eddig 48 ezren jelezték, hogy érdeklődnek, 8 ezren pedig részt is vennének a demonstráción. Lehet, hogy végül jóval kevesebben lesznek, de ettől még tény: ötvenezer ember fejezte ki ezen a módon, hogy nagyon aggódik a magyar erdőkért. A tüntetést az LMP szervezte, de a párt politikai súlyát ismerve bizonyára nem miattuk, hanem az ügy miatt ilyen nagy az érdeklődés. Hogy ne csak párt által szervezett tiltakozás legyen, augusztus 17-re újabb demonstrációt hirdetett három zöld civil szervezet (a Greenpeace Magyarország, a 10 millió Fa és a Jane Goodall Intézet) az MTA épülete elé, a WWF Magyarország pedig öt másik civil szervezettel együtt petíciót indított, nyílt levélben kérve Orbán Viktor miniszterelnököt a rendelet visszavonására. Ehhez eddig 60 ezer ember csatlakozott.

Vihar van tehát. A kormány részéről Nagy István agrárminiszter jó előre rágalomhadjáratnak, tudatos negatív hangulatkeltésnek vagy hozzá nem értésnek minősítette a zöld szervezetek és az ellenzék tiltakozását. Pedig az erdők féltése, a természet szeretete tényleg független a pártszimpától és a világnézettől, tulajdonképpen a hazaszeretet legtisztább megnyilvánulása. Nem véletlen, hogy a kormány nem azt kommunikálja, hogy „kell a tűzifa, ezért kivágunk mindent, az erdők védelme a hanyatló nyugat hóbortja” – a kormányzati narratíva az, hogy nincs semmi veszély, minden a legnagyobb rendben lesz, az erdőket nem fenyegeti semmi.

Nagy István miniszter ezt úgy fogalmazta meg, hogy „a tűzifa kitermelése továbbra sem jár erdőirtással, nem csökkenti az erdőterületet, és nem rontja az erdők természeti állapotát sem!” Ez első hallásra teljesen értelmetlen, hiszen józan ésszel mindenki tudja, hogy a valóság ennek pontosan az ellenkezője, de a három állításból kettő formailag igaz: az erdőtörvény véghasználatnak nevezi a szabályosan végrehajtott fakitermelést, ami után az erdő jogilag nem szűnik meg, hanem felújítják (újratelepítik vagy hagyják természetes módon megújulni, amennyiben képes rá). Erdészeti szempontból ez nem erdőirtás, hiszen nem azért vágják ki az erdőt, hogy ott szántó vagy stadion legyen. Nagy István harmadik állítása viszont egyáltalán nem igaz:

a rendelet által a védett területeken is engedélyezett tarvágás igenis rontja az erdő természeti állapotát, mégpedig súlyosan. Ha nem így lenne, nem lett volna eddig korlátozva.

Mivel a miniszer a hozzáértést hiányolja a tiltakozásból, fontos fejlemény, hogy az ELKH Ökológiai Kutatóközpont is közzétett egy állásfoglalást, amely határozottan károsnak mondja az intézkedést: „a rendelet alapján Magyarország legszebb, legértékesebb erdeit veszélyeztetjük, […] a klímaváltozás enyhítése és az élővilág védelme szempontjából kulcsfontosságú a meglévő természetes élőhelyek fenntartása. Amellett, hogy a megnövekedett tűzifa igényre választ kell adni, ehhez nem az őshonos fafajú védett erdőket kell feláldozni.” A jelenleg az ELKH-hoz tartozó korábbi akadémiai kutatóközpont annak ellenére állt ki ebben az ügyben, hogy állami fenntartású tudományos műhelyről van szó; nyilván olyan súlyosnak ítélték ökológiai szempontból a veszélyt, hogy nem hallgathattak.

Az elmúlt napokban a kormányzati kommunikációban egy új motívum is megjelent: eszerint a rendelet csak lehetőségeket ad az erdészeteknek, de ha nincs tűzifahiány, akkor ezeket nem kell kihasználni, maradhat minden a régiben. Zámbó Péter erdőügyi államtitkár a Magyar Nemzetnek már azt mondta, „az új, veszélyhelyzeti kormányrendelet nem utasításokat, hanem lehetőségeket tartalmaz, […] amennyiben ilyen vészhelyzet nem következik be, a hazai erdőgazdálkodás – benne a fakitermelés – az eredeti 2022-es tervek szerint zajlik.” Szó szerint ugyanazt mondta Szentkirályi Alexandra kormányszóvivő is, ami felfogható egyfajta óvatos visszavonulásnak.

A baj az, hogy ettől még a rendelet érvényben van, és ezzel a pusztítás lehetősége is nyitva áll. Bár már nagyon sokan megtették, röviden mégis érdemes sorra venni, hogy mi van az ominózus kormányrendeletben. (Akit a téma mélyebben érdekel, érdemes elolvasni ezt a kérdezz-felelek formájú összeállítást a WWF Magyarország oldalán.)

Azt a kormányzati állítást, hogy a rendelet nem veszélyezteti a védett erdőket, maga a jogszabály cáfolja: a rendelkezések többsége kifejezetten a védett területekkel foglalkozik, és azt a célt szolgálja, hogy könnyebb legyen fát kitermelni ezekből az erdőkből. Azt is mondhatnánk, hogy az esetleges idei tűzifahiányra hivatkozva a kormány az erdőkben felfüggesztette a természetvédelmet. Pedig ha a mostani helyzet valóban átmeneti, akkor a józan lépés pont az ellenkezője lenne: a védett területek megkímélésével máshonnan kellene biztosítani a többlet tűzifát. Ez annál is inkább megtehető lett volna, mert jóval több az olyan erdő, ami nem védett, mint ami védelem alatt áll.

Senki nem tudja, hogy idén mennyi tűzifára lesz szükség. Közismert, hogy a frissen vágott fa nedvességtartalma 40-60%-os, ezért a felhasználása előtt másfél-két évig szárítani kell, hogy jó fűtőértékű tűzifa legyen belőle. A most kivágott többletet tehát nem is nagyon lenne szabad ezen a télen felhasználni, a nedves fa elégetése ráadásul nagyon rontja a levegőminőséget, és a kályhának sem tesz jót. Kétségtelen, hogy előállhat olyan nehéz helyzet, amikor még a nedves fa is jobb a semminél. Vajon ilyen télre készül a kormány, és a rendelet a legrosszabb forgatókönyv végiggondolása miatt született meg? Legyen kivágható bármennyi erdő, csak a biztonság kedvéért? Láttunk már példát hasonlóra, amikor a koronavírus-járvány alatt a kormány 16 ezer lélegeztetőgépet vett Kínából – azóta tudjuk, hogy még közelítőleg sem volt szükség ilyen sok eszközre, a magyar állam nagyon rossz üzletet kötött, és a többségük azóta is raktárban porosodik. A erdőgazdálkodásnál a veszély még ennél is nagyobb, mert a tét nem egy fölösleges költés, hanem akár 50-100 évre szóló károkozás az ország természeti értékeiben.

Kétségtelen, hogy jelen pillanatban készlethiány van tűzifából a tüzépeken és több erdőgazdaságban is, az árak pedig rekordmagasak, a tavalyihoz képest akár 20-40%-kal is nőhettek. Ez azonban egyáltalán nem jelenti, hogy tényleg nem lesz elegendő tűzifa, csak annyit jelent, hogy pánik van. Mint amikor elkapkodják a vécépapírt a polcokról, mert mindenki a legrosszabbtól tart. A tűzifa lehetséges hiányáról szóló hírek önmagukban is arra ösztökélik az embereket, hogy próbálják jó előre megvenni a tüzelőt, ráadásul a rezsicsökkentés kivezetése és a brutálisan elszállt gázár miatt ezen a télen valószínűleg tényleg többen fognak fával fűteni, mint korábban. Sokan tartanak attól is, hogy átmenetileg vagy tartósan megszakad az orosz gázszállítás.

Az elmúlt két évtizedben az ország évente kb. 3-3,5 millió köbméter tűzifát termelt (a nettó fakitermelés kicsit több mint a fele tűzifa, a másik fele iparifa), és ebből mindig jutott exportra is. Az exportot a kormány idén megtiltotta, ami teljesen racionális lépés, hogy ennyivel is több fa maradjon az országban. Zámbó Péter államtitkár szerint az idén csak az állami erdőgazdaságok még mintegy 1,3 millió köbméter tűzifa kitermelésére rendelkeznek engedéllyel, vagyis nagyon valószínű, hogy bármiféle lazítás nélkül is nagyobb lett volna az idei tűzifatermelés, mint a tavalyi. A kereslet persze szintén nő, de nem a végtelenségig. A háztartásoknak ma körülbelül a 30 %-a fűt fával (ez arány fokozatosan csökkent, 2015-ben még 40% volt), és biztos, hogy sokan (vissza)váltanának. Piaci hírek szerint nagyon megugrott a kereslet a kandallók, vegyes tüzelésű kazánok, kályhák iránt, és a Vatera bejelentése szerint a forró nyár kellős közepén a top tíz keresőszó közé került a cserépkályha meg a sparhelt, amire még sosem volt példa. Mindenesetre a fatüzeléshez szükség van infrastruktúrára, ami messze nem mindenhol teremthető meg, a többemeletes városi házakban például eleve nincs már általában használható kémény, a modernebbekben nem is volt soha.

És valójában sokkal több fa van annál, hogy az egyelőre nehezen megjósolható mértékű igénynövekedést a védett erdőkből kelljen pótolni statáriális intézkedésekkel. A kormány is beszél arról, hogy létezik zöld tartalék, mivel évtizedek óta kevesebb fát használunk, mint amennyit az erdők teremnek. Összességében az erdők évente 13 millió köbméter növedéket produkálnak, miközben fakitermelés 2005 óta évente 7-8 millió köbméter volt (ebben a cikkben az ötödik grafikonon látszanak a számok, és kiderül, hogy egyenként az értékesebb fafajtákra is igaz, hogy nagyobb volt a gyarapodásuk, mint a kitermelésük, ez alól az egyedüli kivétel a nemesnyár). Vagyis Magyarország valóban nem folytatott rablógazdálkodást az erdeivel, és van tartalék, amihez hozzányúlhat, bár a fenti számokban természetesen a védett területek is benne vannak.

Az elegendő tűzifa biztosítását az idei évre valójában nem a természetvédelem akadályozza, hanem a munkaerőhiány: ahhoz kéne ember, hogy országosan valamivel több akácos legyen idén kitermelve, és ezen nem segít, ha hisztérikusan kivágjuk az utolsó ősbükköst.

A hazai erdőkről a legtöbb embernek hamis képe van. Még akik sokat járnak a természetbe, azok is a Börzsöny, a Visegrádi-hegység vagy a Mátra erdeit látják maguk előtt. Ezek azok a védett területek, nemzeti parkok, tájvédelmi körzetek, amelyekről a jelenlegi vita folyik. Az erdők több mint fele azonban eleve gazdasági rendeltetésű, ahol senki nem kifogásolja a bevett, általában tarvágásos rendszerű erdőgazdálkodást (és senki nem is járkál az erdészeken és a vadászokon kívül). A védett területek legjava a 63 erdőrezervátum, azok a csodás, nagyrészt érintetlen, öreg erdők, amelyeknek az ökológiai értéke a legmagasabb, mert a természetes folyamatok zavartalanul érvényesülnek. Nem őserdők ezek sem, mivel többségük korábban szintén gazdasági célokat szolgált, de elég rég magukra vannak ahhoz hagyva, hogy közelítsenek a természetes állapotokhoz. A 63 szép magas szám, de a rezervátumok művelés alól kivont magterületeinek nagysága mindössze 3600 hektár, a teljes hazai erdőterület 0,18 %-a. Mindössze néhány aprócska, véletlenül ottfelejtett folt az, ahol a természetvédelem ténylegesen az elsődleges tényező.

Sokkal jobban néz ki az a statisztikai adat, hogy az elsődlegesen természetvédelmi rendeltetésű erdőállomány kiterjedése 422 ezer hektár: ezek a védett területek értékesebb erdői (az uniós Natura2000 területeket is hozzávéve a szám körülbelül a kétszeresére nő). Csakhogy Magyarországon a természetvédelem soha nem volt olyan erős, hogy a nemzeti parkokban és a tájvédelmi körzetekben az erdőgazdálkodást háttérbe szorítsa vagy a metodikáját alapvetően megváltoztassa. A védett területeken ezért továbbra is intenzív erdőgazdálkodás folyik, döntően a 22 állami tulajdonú erdőgazdaság részéről, és csak nagyon lassan kezdett az elmúlt évtizedekben terjedni a természetvédelem által kívánatosnak tartott örökerdő-gazdálkodás, ami azt jelenti, hogy a drasztikus vágások helyett folyamatos erdőborítottságot biztosítanak, az erdei életközösségek sokkal kevésbé sérülnek, az erdőművelés szalánként vagy kis csoportokban történik. Az örökerdő-gazdálkodás során is van fakitermelés, az erdő hasznot hajt, de közben valódi erdő marad, soha nem gyalulják le, mint a vágásos üzemmódnál.

A módszer alkalmazásában élen jár az a két erdészet, amelyek a Budapesthez legközelebbi, nagy turistaforgalmú erdőterületeket kezelik: a Pilisi Parkerdő és az Ipolyerdő. Az előbbi már 22 ezer hektáron, területének 40%-án folytat ilyen gazdálkodást, az utóbbi a Börzsöny egyre nagyobb részén. Országosan körülbelül 70 ezer hektáron folytatnak szálalásos jellegű gazdálkodást az erdészetek, de nyilvánvaló, hogy a védettségnek akkor lenne értelme, ha ez idővel minden védett és Natura2000 területre kiterjedne. Ilyen maximalista igényekkel azonban ma még senki nem áll elő. Van viszont körülbelül 200 ezer hektár magas természetességi fokú erdő, aminek a békén hagyását vagy legfeljebb természetvédelmi célú kezelését kívánatosnak tartanák az ökológusok az élőhelyek védelme érdekében. Ez a teljes hazai erdőterület mindössze 10 százaléka: nem látszik túlzó igénynek, de a kormányrendelettel minden eddiginél messzebb került a megvalósítástól.

A hazai védett területek annak ellenére is lehangoló állapotban vannak, hogy a 2009-es erdőtörvény a korábbinál szigorúbb kötelezettségeket írt elő az ezeken folytatott erdőgazdálkodásra. Mégis rengeteg az elrettentő példa, három éve például egy 180 éves bükköst vágott ki az Egererdő Zrt. a Bükki Nemzeti Park területén; ezt erdészeti szakszóval fiatalító vágásnak nevezték, de a képek magukért beszéltek: ha mindez szabályosan, erdőterv szerint, hatósági engedéllyel történt, akkor a védettség értelmezhetetlen fogalom Magyarországon. A WWF Magyarország a tarvágásos kormányrendelet elleni petícióhoz is egy olyan fényképet csatolt, amit a szervezet erdőprogramjának vezetője, Gálhidy László készített a Tar-kő tetejéről. Jól látszik rajta, hogy a tájat mindenhol erdőirtások durva foltjai tarkítják. Ez ma egy kiemelten értékes nemzeti park látványa Magyarországon – és ehhez képest gondolta úgy a kormány, hogy még lazítania kell a szabályokon.

„A drasztikus, vágásos erdőgazdálkodás hosszú távon rontja az erdők fenntarthatóságát, különösen a klímaváltozás korszakában. Vannak olyan erdőtípusok, amelyek a mai körülmények között egy tarvágás után már egyáltalán nem tudnak megújulni, ilyen a bükkösök jelentős része vagy például a kiszáradástól sújtott Alföldön a homoki tölgyesek. Ez a gazdálkodás fokozottan kifárasztja az erdő talaját, és sok vágásterület esetén az egész tájegység klímája romlik. A terület kiszárad, melegebb lesz, az özönvízszerű esőket nem fogja meg a növényzet, romlik a vízmegtartó képesség, felgyorsul az erózió. Ebből szempontból az erdészeti utak is rendkívül kártékonyak lehetnek, árvízcsatornaként működnek” – magyarázza Gálhidy László, a WWF Magyarország erdőprogramjának vezetője. „A vágásos, különösen a tarvágásos gazdálkodás romboló hatása jól dokumentált, az ilyen módon átalakított állományok homogén életkorúak, egyfajúak, és sokkal kitettebbek a tűz-, a szél, a jég- és a rovarkárnak, az egyre gyakoribb ónos esőnek, mint a természetesebb erdők. Az elővilág hosszú távon elszegényedik, mert sok faj nem tud alkalmazkodni ahhoz a durva beavatkozáshoz, hogy a tarvágással néhány évtizedenként az egész ökoszisztéma lekerül egy területről. A rendelet egy eddig is rossz helyzetet rontott tovább azzal, hogy a természetvédelmi szempontok a védett területeken is teljesen háttérbe szorulnak. Az elmúlt tizenöt évben elindult egy nagyon lassú szemléletbeli változás az erdőgazdálkodásban, és attól tartunk, hogy ez most visszájára fordulhat, teljesen eluralkodik az erdészek által is sokszor vetés-aratás rendszernek nevezett módszer.”

Gálhidy László különösen az öreg erdők miatt aggódik: az intenzív erdőgazdálkodás miatt ezekből nagyon kevés maradt meg Magyarországon, hiszen egy bizonyos életkort elérve az erdőt mindig letermelik, de ökológiai szempontból ezek kiemelkedően értékesek, mert az idős fák, a sok korhadó holtfa olyan fajoknak biztosítanak otthont, amelyek egy fiatalabb erdőben nem élnek meg. 2020-as adatok szerint mindössze 120 ezer hektár száz évesnél idősebb erdő van az országban, legnagyobb részben tölgyesek. 150 évnél idősebb erdőből mindössze néhány ezer hektár van. Valódi katasztrófa lenne, ha most ezek megsérülnének a rendelet miatt, miközben az innen kinyerhető tűzifa mennyisége csekély.

A rendelet arról sem vesz tudomást, hogy az egyes fafajok a klímaváltozás miatt eltérően reagálnak a tarvágásra. Bár a módszer mindenhol rombol, bizonyos életközösségek, elsősorban a bükkösök és az alföldi homoki tölgyesek különösen nagy veszélyben vannak. „A bükk rosszul bírja az aszályt, a hűvös, csapadékos klímát kedveli, ezért visszaszorulóban van, de óvatos gazdálkodással, fokozottabb védelemmel még sok helyen megmaradhatna, mert egy háborítatlan bükkös erős mikroklímát teremt magának. Tarvágás után egy ilyen erdő a jelenlegi körülmények között lehet, hogy egyáltalán nem tud már regenerálódni” – mondja Aszalós Réka erdőökológus, az ELKH Ökológiai Kutatóközpont munkatársa. „A bükkösök pusztulásával eltűnnek a hozzájuk kötődő növény- és állatfajok is, hiszen minden erdő egy komplex, sajátos életközösség. A legmagasabb hazai hegyvidékek montán bükköseiben számos olyan növény található, amelyek egyedül ezekben az erdőkben élnek, Magyarországon valódi ritkaságnak számítanak. És talán szubjektív szempontnak tűnik, de lényeges: az emberek imádják a bükkösöket, nagyon erős az érzelmi kötődés ezekhez az erdőkhöz, és ezek adják a legszebb túraútvonalakat. Könnyen lehet, hogy az unokáink már nem nagyon fognak bükkerdőket látni Magyarországon, miközben a tarvágásokkal elérhető gazdasági haszon eltörpül az ökológiai károkhoz és a rekreációs érték sérüléséhez képest.” Az erdők az identitásunkhoz is hozzátartoznak: Magyarország nem lenne ugyanaz a hegyvidékek – immár nagyon sérülékeny – bükkösei nélkül.

Az ökológus szerint a másik különösen sérülékeny erdőtípus az alföldi és a hegylábi tölgyeseké, mégpedig az idegen eredetű fafajok erős inváziós nyomása miatt. Ezeken a területeken egy tarvágás után már nem az őshonos erdő regenerálódik, hanem feljön az akác, a zöld juhar, az ostorfa, a bálványfa – az utóbbiaknak az akáccal ellentétben még a fája is teljesen értéktelen. „Az eredeti erdőssztyepp-tölgyesek 90-95%-a elpusztult a mezőgazdasági területek növekedése és a nagyüzemi erdőgazdálkodás miatt, a keményfás ligeterdők több mint 90 %-a is hiányzik. A maradékra nagyon kéne vigyázni, de bőven akad példa arra, hogy az alföldi erdészetekben ilyen állományokat is kivágnak. A jelenlegi vízhiányos viszonyok között ezek nagyon kevéssé tudnak természetes módon megújulni egy vágás után” – teszi hozzá.

Hogy mi fog történni, mennyi kárt okoz a rendelet, azt egyelőre csak találgatni lehet.

Igazán nagy baj akkor lesz, ha a rendelkezés nem átmeneti, hanem befagy, és akár évekre érvényben marad.

Ez egyáltalán nem életszerűtlen felvetés: a koronavírus-járvány is jóval hosszabbnak bizonyult annál, mint azt 2020 elején bárki feltételezte volna, a veszélyhelyzet két évig érvényben maradt. Egyáltalán nem úgy tűnik, hogy az orosz-ukrán háború a közeljövőben véget érne, az elemzők inkább elhúzódó konfliktusra számítanak, és ha télre csillapodnak is a harcok, könnyen lehet, hogy nem lesz formális fegyverszünet. A nyugati szankciók kivezetésére belátható időn belül egyáltalán nem lehet számítani, ezért az energia-veszélyhelyzet is sokáig fennállhat. Ebben az esetben a kormányrendelet tartósan az erdőgazdálkodás fő szabályozója lesz, és lassanként „elrontja” az állami erdőgazdaságokat, negatív szemléletbeli változásokat okoz.

A lakossági felháborodással valamelyest számolnia kell a politikának, de csak a nagyon szem előtt lévő erdők esetében. A kormánypárti polgármesterek közül Cser-Palkovics András, aki az átlagnál több önállóságot szokott megengedni magának, már bejelentette, hogy Székesfehérváron nem vágnak ki városi tulajdonú erdőket, és a környék erdeit kezelő állami erdőgazdasággal, a Vadex Zrt-vel is egyeztetett az ügyben. „A természetvédelmi területeinken húzódó, jóval idősebb, felbecsülhetetlen értékű erdők (pl.: Sóstó és környéke) kivágása sem megengedhető. Megint: a természetvédelmi, klímastratégiai, valamint szakmai szempontokat figyelembevéve az önkormányzat és a kormány milliárdokat invesztált ezeknek az értékeknek a megmentésébe, fejlesztésébe, melyeknek jelentősége generációkon átívelő” – fogalmazott a fehérvári polgármester. Ez a megállapítás persze országos érvénnyel is igaz.

Valójában azonban a hazai védett erdők egyetlen reménye a következő hónapok vagy rosszabb esetben évek átvészelésére, hogy az erdészek szakmai lelkiismerete ellenáll a kísértésnek, és nem változtatnak az eddigi gyakorlatokon negatív irányba. Az elmúlt évtizedekben minden állami erdőgazdaság igyekezett a sima erdőgazdálkodáson túl megerősíteni az általa kezelt erdők közjóléti funkcióját, egyre nagyobb hangsúlyt helyeztek a természet védelmére, a turisztikára, az ökológiai nevelésre. Nagy különbségek vannak abban, hogy ezt hol mennyire vették komolyan, de a szándék mindenhol megvan, és az erdészeti képzésben is egyre nagyobb teret kapott a korszerű, kíméletesebb gazdálkodási módok oktatása. A Pilisi Parkerdő szóvivője lapunk kérdésére megerősítette, hogy a kormányrendeletben foglaltakat kizárólag abban az esetben kívánják alkalmazni, ha veszélyhelyzet alakulna ki a túzifaellátásban, amennyiben ez nem következik be, a fakitermelés az eredeti tervek szerint zajlik. „Mindezek az intézkedések olyan lehetőségeket tartalmaznak, amelyeket vészhelyzet esetén, hatósági kontroll mellett, a hazai erdőgazdálkodás szakmai elvei és fenntarthatósági gyakorlata alapján alkalmazunk, egyelőre azonban az éves tervek szerint folytatjuk gazdálkodási tevékenységünket.” Csak abban bízhatunk, hogy ezt a legtöbb helyen így gondolják majd.

Frissítés:

Hátraarc: megmenekültek a védett erdők a tarvágástól

Időnként mégis kiderül, hogy van értelme a tiltakozásnak: egy miniszteri utasítás megtiltotta a védett, állami erdők tarvágását. A kormány nem vonta vissza augusztus 4-én kiadott rendeletét, amely számos ponton megkönnyíti a védett erdők kivágását, de a Magyar Közlönyben augusztus 16-án megjelent egy részletszabályokat tartalmazó miniszteri utasítás, ami lényegében érvényteleníti a leginkább kártékony részeket.

• Mégsem lehet tarvágást alkalmazni az őshonos fajokból álló védett erdők esetében, sőt ezt a tilalmat Nagy István agrárminiszter most kiterjesztette a Natura2000 területekre is. A 2 millió hektár hazai erdőből 423 ezer hektár elsődlegesen természetvédelmi rendeltetésű, és körülbelül még egyszer ekkora terület áll Natura2000 védelem alatt. Ezeken a területeken az erdőtörvény csak szigorú területi korlátozással engedi meg a tarvágást, a miniszteri utasítással ez a helyzet állt vissza.
  
• Az energiaveszély-helyzet miatti különleges intézkedések csak 2023. március 31-ig lesznek hatályban az állami erdőgazdaságok esetében. A kormányrendeletben nem szerepelt véghatáridő, ezért tartani lehetett attól, hogy az intézkedések „beragadnak”. A határidő beiktatása biztosíték, hogy a tavaszi fészkelési időszakban már nem lesz mód fakitermelésre vegetációs időben (ez okozhatta volna a legsúlyosabb károkat az élővilágban).
  
• A miniszteri utasítás határozottan kimondja, hogy a megnövekedett tűzifaigényt az állami erdészeteknek elsődlegesen az akácosokból vagy más kultúrerdőkből kell kielégíteni.
  
• A többi fakitermelési könnyítést az új miniszteri utasítás is érvényben hagyja, de azt a sokat kifogásolt passzust, hogy védett területeken idegenhonos állomány (pl. akác vagy fenyő) letermelése után nem kell őshonos fajtákat telepíteni, az erdőterv módosításához köti, így ez a lehetőség is szűkült. Érvényben maradt viszont az a kifogásolt rendelkezés, hogy miniszteri döntéssel bármilyen fakivágás engedélyezhető.
  
• Összességében ez jelentős fordulat: a kormány észlelte, hogy a védett erdőkért óriási tömegek mozdultak meg – a WWF Hungary által elindított petíció néhány nap alatt 107 ezer aláírásig jutott. Az elmúlt napokban Nagy István miniszter, Zámbó Péter államtitkár és Szentkirályi Alexandra kormányszóvivő is azt állította, hogy a védett erdőket nem fenyegeti veszély, a kormány célja csak az akácosokban lévő zöld többlet kiaknázása a megnőtt tűzifa-igény miatt. A miniszteri utasítás végre valóban erről szól, és nem a védett erdők kivágásáról, mint a kormányrendelet.
  
• A WWF Magyarország üdvözölte a döntést, amit hatalmas előrelépésnek neveztek az erdők védelmében. A szervezet ugyanakkor felhívja a figyelmet, hogy „nem vonatkozik az utasítás például a magánerdő-gazdálkodókra, akik védett természeti területen továbbra is folytathatnak tarvágást. A WWF Magyarország álláspontja szerint a miniszteri utasítás célszerűtlen eszköze a természetvédelmi szabályok helyreállításának, azt kizárólag kormányrendeletben lehetne maradéktalanul rendezni. Szintén nem világos, hogy az erdőfelújítási kötelezettséggel kapcsolatos szabályozást módosítják-e, vagyis marad-e az ökoszisztémákat pusztító inváziós fajok terjedését elősegítő veszélyhelyzeti rendelkezés.”
  
• Ehhez hozzátehetjük, amit cikkünkben is írtunk: a természetvédelmi szempontok békeidőben sem érvényesülnek megfelelően a hazai védett területeken. A fölösleges és kártékony rendelet visszavonása nagy eredmény, de a valódi megoldás az örökerdő-gazdálkodás kiterjesztése lenne a védett területek egészére. Ebben néhány állami erdészet már nagy tapasztalatokkal rendelkezik, de a legtöbb helyen még alig-alig alkalmazzák.

Nyitókép: tízéves tarvágás a Mátrában a Vércverés nevű hegyen az Országos Kéktúra mellett (fotó: Válasz Online / Zsuppán András)

Ez a cikk nem készülhetett volna el olvasóink nélkül. Legyen támogatónk a Donably-n, az új, biztonságos, magyar fejlesztésű előfizetési platformon. Paypal, utalás és más lehetőségek itt >>>