„Ezért vagyok megengedőbb a kormánnyal” – Müller Péter Sziámi Szigetről és Tusványosról
A tegnap véget ért Sziget zárókoncertjét – immár hagyományosan – a fesztivál társalapítója, Müller Péter Sziámi adta, aki viszont idén, életében először egy másik fesztiválon is jelen volt: Tusványoson. Mit keresett a fideszes dzsemborin a magyar underground egyik atyafigurája, az URH és a Sziámi együttesek egykori frontembere? Mit szólt Orbán Viktor fajkeveredős beszédéhez az, aki bevándorlóellenes-ellenes verssel jelentkezett 2015-ben? Miért állítja, hogy nem tartozik szekértáborhoz, ha egyszer fideszes polgármesternek is volt tanácsadója? És: kinek a sara, hogy megszűnt a szintén általa alapított miskolci operafesztivál? Interjú.
– Az idei Tusványoson piros kalap is keveredett a sok szalmakalap közé Orbán Viktor beszéde alatt.
– Ott voltam, igen – ami annak rendje és módja szerint meg is osztotta a megosztók népét.
– Mi volt az első gondolata a fajkeveredős résznél?
– A beszédbe csak belehallgattam, élőben ezt tehát nem hallottam már – persze amikor elszabadultak az indulatok, elolvastam. Amíg alaposan nem gondolok végig valamit, addig általában nem szoktam véleményt nyilvánítani róla. Most is kivártam inkább, ráadásul azzal kellett szembesülnöm, hogy számon kéregetnek emberek: egyáltalán mit kerestem én ott?
– És? Mit?
– Énekeltem, Kirschner Péter barátom-zenésztársam gitárkíséretével. Péntek este, az Orbán-beszéd előtti napon.
– Most először ment Tusványosra, igaz?
– Igen, de ennek egyszerű oka van: most hívtak. Mentem volna én korábban is, de akkor nem jutottam eszébe ott senkinek.
– Most miért jutott?
– Személyes okai vannak.
– A magyar underground atyafigurája jóban lett valamelyik főfideszessel?
– Ez sem lenne ördögtől való, sőt, vannak is barátaim, akik elég magas pozícióban vannak ebben a rendszerben.
– Kik ők?
– A neveket inkább megtartom magamnak, ezek ugyanis teljesen magánjellegű kapcsolatok. Szóval nem ez történt. Hanem az, hogy Bagossy-Bíró Barbi, akivel korábban dolgoztunk együtt stúdióban, megkeresett azzal: érdekli az újságírás és velem szeretné elkészíteni első interjúját. A Magyar Kultúra című lapba.
– Demeter Szilárdék által tavaly alapított lap.
– Sajnos egy-egy név bedobása azonnali reakciókat vált ki emberekből, holott az a lap például igényes mind formáját, mind tartalmát tekintve. Szerintem egyébként a Demeter Szilárd által összerakott könnyűzenei stratégiával sincsen gond. Szóval adtam interjút Barbinak, jól is sikerült, s a főszerkesztő keresett meg aztán, hogy van egy kis sátruk Tusványoson, nem volna-e kedvem előadni. Volt kedvem – Erdélyhez rengeteg élmény köt, nagy irodalmi tivornyázásaim, például. Mindig szívesen megyek. Tusványost meg végre megnézem magamnak – gondoltam.
– Azt azért nyilván tudta, hogy az Fidesz-dzsembori.
– Én se baloldali, se jobboldali nem vagyok. Nem innen nézem a dolgokat. Függőleges helyett inkább vízszintes vonalat húzok: ami fölötte van, jó, ami alatta, abból inkább kimaradok. Tusványos, ezt ott konstatáltam, fölötte van. Költőként, művészként egyébként nem is lehetek szekértábor tagja.
– Nem? Mégiscsak a Gyurcsány-érában lett az Operaház stratégiai igazgatója. Mások szemében minimum „oda” tartozott.
– Csak papíron voltam stratégiai igazgató. Az egész egy bakiból született – Bozóki András akkori miniszter bemondta sajtótájékoztatón, hogy elvállaltam ezt a posztot. Holott nem. De nagyon kínos lett volna neki, ha ez kiderül, úgyhogy megkértek, most már vállaljam akkor. Rábólintottam, de soha egy fillért azért nem vettem fel. Az mondjuk igaz, hogy
Szakács Árpád és Bayer Zsolt engem támadtak meg elsőként nagy kultúrharcos nekibuzdulásukban, mert NKA-támogatást kaptam. Szerintük nem kaphattam volna, mert kifejeztem: nem értem, hogy lett Soros Györgyből hirtelen patás ördög, óriásplakátokon, meg hogy a migránsplakátok is ellentmondásosak kissé.
Nevetségesnek tartom, hogy a Nemzeti Kulturális Alapnak csak azokat kellene támogatnia, akik mindenben egyetértenek a kormánypolitikával. Ezt viszont fordítva is így gondolom.
– Fordítva?
– Amikor először bukott meg a Fidesz, húsz éve, akkor meg lelkendezve keresett meg a 168 Óra. A filmrendező szak mellett elvégeztem a Magyar Rádió szerkesztő-riporteri képzését is, a 168 Órásokkal tehát közeli viszonyban voltam. Úgy voltak vele, biztosan ugyanazt gondolom, amit ők. Nem ugyanazt gondoltam. Medgyessy Péter csak annyit tudott mondani, hogy „győztünk”, Orbán meg valami olyasmit, hogy ami történt, annak magasabb értelme van, amit még nem lát ugyan, de majd meg fogja látni. Ezt igaz, lényegre törő gondolkodásnak láttam.
– Ott hangzott el azért az is, hogy „a haza nem lehet ellenzékben”.
– Frappáns és erős mondat. Szokott ilyeneket mondani.
– Akkor visszatérve a fajkeveredős beszédre… Az is erős, frappáns?
– Kezdjük azzal: szerintem hülyeség, hogy Orbán Viktor antiszemita.
– Muszlimokról, arabokról szólt, ez tény, nem zsidókról. Így akkor rendben is van a fejtegetés?
– Nem volt szerencsés ez a szöveg így sem, jobban át kellett volna gondolni a megfogalmazását. De lehet, hogy nagyon is át volt gondolva. Ha politikus vagyok – ami semmi pénzért nem lennék –, lehet, hogy inkább így döntök én is: átütöm az ingerküszöböt. Aztán Bécsben talán majd azt mondom, hogy félreérthetően fogalmaztam. És megpróbálom elmondani, mit is akartam ezzel az egésszel. Mert akkor már figyelnek rám, meg a témára, amelyet bedobtam a köztudatba. Amikor tehát szabadgondolkodó barátaim azzal jönnek, hogy a beszédben előbukkant a vállalhatatlan zsidógyűlölet, meg cigánygyűlölet, szerintem félreértik.
– Milyen megengedő! Miközben 2015-ben bevándorlóellenes-ellenes verssel jelentkezett még.
– Élményvers volt. Annak az élménynek a hatására most is ugyanúgy megírnám. Nem vagyok elég tájékozott ahhoz, hogy a migrációs problémát a maga teljességében megítéljem, akkor viszont személyesen értek olyan élmények, hogy verssé kellett formálódniuk.
– Milyen élmények?
– Épp leszedték a gipszet a lábamról a Fiumei úton, úgyhogy elsántikáltam a Keletihez – akkor volt ott a migránsok tüntetése. Szemben velük rohamrendőrök. Az egyik elsírta magát nekem. Beszéltem menekültekkel is, találomra. Sokan jöttek, de nem voltak félelmetesek. Családok voltak, atléta, kórházigazgató, divattervező… Jöttek aztán a plakátok arról, hogy ezek nem dolgoznak, nem sokkal később újabb plakátok, hogy elveszik a magyar emberek munkáját. Némileg ellentmondott a kettő egymásnak. Amikor késő éjjel a Balatonon néztem a tévét már ezek után az élmények után,
láttam, hogy ott ül három magyar keresztény főpap és azt mondják, hogy ki kellene válogatni a migránsok közül a keresztényeket. Akkor nagyon dühös lettem. Nem olvasták a szentírást?
Gyerekek halnak meg a partjainknál, akik gumicsónakban keltek át a tengeren… Rendészeti kérdésként kezelve – ahogy kiváló történészünk a zsidók 1941-es sorsára is utalt, ugye… Szóval megírtam a Bevándorló vagy kivándorló vagy? című szöveget. A sajtó felkapta. Voltak, akik mennybe menesztettek, mások életveszélyesen megfenyegettek, vagy elküldtek Izraelbe. Megint mások azzal jöttek, miért bántom Orbán Viktort. Holott sem Orbán Viktorról, de még Magyarországról sincs egyetlen szó sem a szövegben. A keresztény Európáról írtam, amely bort ivott és vizet prédikált.
– Orbán is a kereszténységre hivatkozva mondja, ide ne jöjjenek más „fajúak” meg muszlimok. Az nem ugyanaz?
– A fajok keveredéséről Szent Istvánnal együtt a legjobbakat gondolom. Már csak azért is, mert hat évig laktam Hollandiában, ahol gyönyörű és kiváló embereket eredményezett a volt holland gyarmatokról odaköltözöttek és a hollandok keveredése. Ugyanakkor elfogadom, hogy nem veszélytelen a tömeges és ellenőrizetlen migráció. De mondom, ennek sem vagyok szakértője. Máshonnan közelíteném meg a kérdést: nem a fajok, hanem a kultúrák keveredése felől. Olvastam például a Koránt. Az Ezeregy éjszaka még sokkal keményebb: horrorpornó, egyúttal keresztény- és zsidógyűlölő. Végtelenül durva. Amikor a gyerekeimnek elkezdtem mesélni, át kellett költenem soronként. Jung mindenesetre azt mondta, amikor bejárta az arab világot, hogy kedvesek, mosolygósak az emberek, mégis az az érzése, hogy meg fogják ölni. Aztán azt írja, rájött, miért gyűlölnek minket ennyire: mert odamentünk és elvettük tőlük az időtlenséget. Nagyon találó. A mi életünk hajszolt, határidőkhöz, teljesítményhez, vekkerhez kötött élet, a keletiek sokkal kozmikusabban próbálják megélni az életüket.
– Szép teória, de mégis hogyan magyarázza a tizenöt késszúrást Salman Rushdie testében?
– Az elvakult fanatizmus és erőszak nincs kötelezően kódolva egyetlen vallásban sem, de szinte valamennyi vallás belecsúszott ebbe a hibába – gondoljunk csak a gyerekek keresztes hadjáratára, a boszorkányégetésre, vagy akár Jézus keresztre feszítésére. Nehéz meghúzni, honnan nincs igazán egyben az emberi történet. Hogy mikor és miért válik egy vallás embertelenné és istentelenné. Tolsztoj, amikor kitagadták a pravoszláv egyházból, írt a szent szinódusnak egy levelet, amelyben közli, hogy nem tartja többre az egyházat a vallásnál, a vallást a hitnél, a hitet pedig az igazságnál. Mindenkinek szüksége van valamilyen kapaszkodóra. Ez lehet személyes vagy intézményes: hitetlenül mindenesetre nem érdemes élni. Van, akinek egyházhoz kell tartoznia, attól marad egyben.
– Önt mi tartja egyben?
– Én költő vagyok. Ez nem minőséget jelent, hanem állapotot. Azt, hogy sosem születtem meg teljesen ide. Hogy be vagyok még kötve oda, ahonnan jöttem. Elég tiszta maradt számomra, hogy lennivalók is vannak, nem csak tennivalók.
– Ha máshonnan közelítjük meg a kérdést, végül is épp ott volt a helye Tusványoson: bár valóban a művészetéről ismert inkább, mégiscsak a fideszes polgármester Kriza Ákos tanácsadója volt például.
– Nem csak fideszes polgármesteré. Én az operafesztivál miatt, amelyet Miskolcon alapítottam, meg az ottani színházi munkáim miatt a miskolci polgármesterek kulturális főtanácsadója voltam sokáig. Engem a város és az ottani kultúra érdekelt. Sosem voltam senkinek a csicskája. Nem is leszek. A dolgok érdekelnek. Gyakorlatilag minden. Ezért lettem filmrendező is: filmet lehet forgatni az ólombányászatról, a cigányság helyzetéről és a népzenéről is. Bármiről, ami felkelti az érdeklődésemet. Nem vagyok tehát politikus, de még közéleti ember sem.
– Ne hülyéskedjen! Már Kádár alatt is rendszerellenes szövegeket írt, szamizdatozott…
– Nem közéleti, hanem közérzeti szövegeket írtam már akkor is. És írok ma is. Abból, amit a barátaim éreznek, mesélnek, amit a villamoson vagy az utcán hallok. Ilyen még a Melyik oldalra állsz, vagy az Államosítani kéne is. Sosem voltak politikai elgondolásaim, ambícióim meg végképp nem. Még a Sziget fesztivál is természetesen következett abból, hogy dalokat énekeltem, amelyek egyre többeket érdekeltek. Egyszer csak kicsi lett a hely, ahol Zalában összejöttünk velük, tehát megcsináltuk a fesztivált. Eltervezettség, átgondoltság ebben sem volt, meg a politikainak ható szövegeimben sem.
– Azért az stimmel, ugye, hogy már az átkosban is Demszky Gáborral mozgott együtt?
– Egészen nagyszerű fiú volt, egyetemista korunkban futottunk a rendőrök elől, szamizdatoztunk, társadalomtudományi kutatásokban vettünk részt együtt. A hatalomba kerülése után lazábbá vált a kapcsolatunk, bár például a Sziget létrehozásában segítségünkre volt. Csakhogy én eredendően úgy érzem, hogy művészként nem jó nagyon közel lenni a húsosfazékhoz. Megértem persze, ha valaki csatlakozni akar a csapathoz, mert fél, mert egyedül nem érzi magát biztonságban. Legtöbben ilyenkor nem az eszme mellett köteleződnek el, hanem a csoporthoz való tartozás ereje kell.
– Önnek nem kell?
– Ötéves koromban orosz katonák ültek a lakásban és megtanítottak dobtáras géppisztolyt szerelni. A kézigránátok kúpozva álltak a fürdőkádban. Égő nagymamák szaladtak át az óvóhelyről… Kimentünk katonásdit játszani a templom mellé, ahol kereszteltek – habár a Kurucinfó elkönyvelt zsidónak, bizony ez a helyzet. Kereszteltek. Ugyanakkor természetesen amíg egyetlen antiszemita létezik, addig zsidónak is vallom magam. De én már mégis mitől félnék? Honnan jövök? Ki vagyok? Ezek a kérdések számomra nagyon korán letisztultak. Háromévesen verseket írtam már – előbb tudtam nagybetűkkel írni, mint rendesen beszélni. Alapélmény, hogy ezek jönnek valahonnan, ezért nekem szekértáborokra, identitásomat erősítő csapatokra nem volt és nincs szükségem. A barátaimra, zenésztársaimra, családomra van. Én tehát
minden embert szeretek. Orbán Viktort, a muszlimokat, zsidókat, keresztényeket és a biciklistákat is. Életemben nem gyűlöltem senkit.
Úgy nézelődöm, mint az állatkertben szokás. A tarajos sül is nagyon érdekes, meg a botsáska is. Művészként az ember szerintem nem teheti meg, hogy gyűlöljön. Ez néha azért elég nagy mutatvány, mert számunkra nemcsak az a feladat, hogy toleránsak legyünk – nekünk az intoleranciával is toleránsnak kell lenni.
– Visszatérve akkor a tusványosi beszédre: másik vonulatában az orosz narratívát visszhangozta a miniszterelnök a háborúról. Jogos orosz igényekről beszélt. Azzal is toleránsnak kell lenni?
– Ezt nem látom át elég mélyen. Úgy vagyok vele, mint Csehov: csak annyira akarok érteni a politikához, hogy meg tudjam magam védeni tőle. Az viszont biztos, hogy vélt előnyökért nem tudnék vállalhatatlan dolgok mellé állni… A gyilkosság mellé akkor sem tudnék odaállni, ha egyébként lennének jogos igényei Putyinnak. Ne ölj! – ez azért elég alapvető és fontos parancs. Ha nagyon messze történik, farizeus módon mondhatjuk azt, hogy másik kultúra. De ez most itt történik a szomszédban és kikerülhetetlenné teszi, hogy újragondoljuk az egész világot. Olyan sokszintű széthullás van, hogy ebből szerintem talán már nincs is visszaút. A feladat egyelőre a túlélés és a normalitás fenntartása – még akkor is, ha ez lehetetlennek tűnik. A politikusok dolga viszont mégiscsak az, hogy elintézzék: ne fagyjunk meg itthon télen.
– És sikerül? A Vlagyimirrel való cimborálás ellenére sem kapunk például olcsóbb gázt.
– Marha nehéz lehet itt úgy politizálni, hogy megmaradjon a méltóságod, ne köss vállalhatatlan kompromisszumokat és jól gyere ki belőle. A történelemben sokszor ráfáztunk már erre. Rákóczinak sem sikerült, Petőfinek is csak egy napra, utánuk sem senkinek. Most ráadásul tényleg összeomlott körülöttünk a világ, ezért vagyok megengedőbb a magyar kormánnyal is – mindenki kapkod és próbálkozik, ahogy tud. De milyen erkölcsi és stratégiai megfontolás áll a kormánypolitikával szemben? Az a baloldal lenne morálisan magasabb szinten, amely gond nélkül összeállt a szélsőjobbal? Nekem az már nem fért bele. Matematikailag sem jött be, mert a Fidesz szokása szerint ügyes szalámitaktikát alkalmazott, de erkölcsileg is kérdéses volt.
– Az nem az, amikor kormányfő veje meg gyerekkori haverja lesznek a leggazdagabb emberek az országban, közbeszerzésekből?
– De. Egy házibuliban beszéltem is erről az egyik vezető fideszes politikussal, aki az oligarchakitenyésztés előnyeiről magyarázott ott nekem, én meg mondtam, hogy ez elég ellenszenves. Persze ha a gazdaság ettől virágzik fel, legyen. Akkor mindegy nekem, hogy 400 középgazdag van, vagy csak négy nagyon gazdag.
– Csak éppen a „nemzeti nagytőkés” nem jobb tulaj. Mészáros Lőrinc például kirúgta a covid alatt a magyarokat, a szállodai alkalmazottait, nagyobb arányban mint a nemzetközi lánc.
– Ezt nem is hallottam. Ha így volt, ez tényleg nagyon ronda. De ehhez nem értek. Amihez igen, például a hazai cigányság kérdéséhez, ott látom, mi lenne a megoldás. Az egyetemen Demszky adott a kezembe egy tanulmányt, azért kezdtem el filmet forgatni a cigányságról. Azóta követem a helyzetüket.
– Mi a megoldás?
– Amikor Orbán azt mondja, hogy megvannak a magunk migránstömegei és nyilvánvalóan a cigányságra gondol, akkor igaza van. De erre nem részproblémaként kellene tekinteni. Egyszerűen nagyságrendi változás kell: nem segély, nem is közmunka, hanem értelmes beruházás. Megtérülne. Irdatlan munkaerőgondok vannak, közben itthon a putri szinonimája a vályogház, holott ha korszerű vályogházakat építenénk hazai alapanyagból, nagyon jól járhatnánk. A legegészségesebb, legracionálisabb, legzöldebb és nagyságrendekkel dobhatná meg a magyar gazdaságot. Van agyagos talaj, lehetne hozzá munkaerő. Nagyhatalom lehetnénk.
– Jó terv, de közben nem csak a cigányság oktatása: a közoktatásunk általában is összeomlóban.
– Tanár vagyok én is. Sírok, ha ezt látom.
– A kultúrából is tűnik el a pénz. Az ön operafesztiválja is megszűnt Miskolcon. Az hogy történt?
– Jött egy levél, hogy nincs rá pénz. Így. Azt a hazugságot szőtték köré, hogy kevés volt a bevétel. Sosem volt sok. A város, a minisztérium, a szponzorok adták össze mindig, nagyon olcsón nagyon színvonalas fesztivált sikerült így összehoznunk.
– Miért vonta meg a pénzt a minisztérium?
– Nem tudom. Három éve, az önkormányzati választások után úgy hallottam, hogy két megközelítés verseng egymással a Fideszben. Az egyik az volt, hogy fűnyíróelv: ahol vesztettek, oda semmit nem szabad adni, hadd lássa mindenki, hogy a másik oldal alatt minden összeomlik. Meg volt egy szolidabb megközelítés. Aztán a fűnyíróelv győzött. Elvették a pénzt az ellenzéki polgármestert választó Miskolctól is. Próbáltam megmenteni a fesztivált, összehoztam találkozókat Debrecennel, azt sem bántam volna, ha a két város együtt szervezi, vagy akár Debrecenbe kerül át. Állami, országos fesztivállá kellett volna válnia húsz év után amúgy is. Miskolcra elvittem egy srácot, aki elég jól be van kötve a Fideszhez, leültettem a közgyűlésbe. Azt mondta, megveszi a nevet és viszi tovább a fesztivált Miskolcon. Kezet fogtak erre a polgármesterrel, aki aztán többet nem volt elérhető. Valószínűleg az ellenzéki frakciókból szólhattak rá. Végül tehát a város dobta ki a lehetőséget az ablakon, hogy megmaradjon ott a fesztivál. Akkor jöttem el.
– Azt nem bánja, hogy a Szigetből kiszállt? Ráadásul nem is túl sok pénzzel.
– Dehogy bánom. Annyi pénzt életemben nem láttam addig egyben. Ahhoz képest persze kevés volt, hogy Széles Gábor és a Rod Stewart-klán is milliárdokat ajánlott…
– Akkor miért nem nekik adta a részét?
– Mert tönkretették volna, és mert a tulajdonostársaim, barátaim kiszolgáltatott helyzetbe kerültek volna.
– Gerendai Károlyra sem orrolt meg, amiért sokkal többet szakított a saját részén?
– Egyáltalán nem. Két-három héttel azután, hogy eladtam a részem, eladták az Econetnek a Szigetet, tényleg milliárdokért. Karcsi viszont nagyon korrekt volt. Felhívott, hogy én mégis mennyit kérek. Mondtam: semmit. Sosem akartam gazdag lenni. Nem vagyok vállalkozó. Aki az, annak a sikere pénzben mérhető, tehát jó, ha sok van belőle. Az én sikerem viszont jó szövegekben, jó előadásokban mérhető. Harminc éve én játszom a zárókoncertet a Szigeten. Így volt most is – és ez nekem így pont jó.
*
Nyitókép: Válasz Online/Vörös Szabolcs
Ez a cikk nem készülhetett volna el olvasóink nélkül. Legyen támogatónk a Donably-n, az új, biztonságos, magyar fejlesztésű előfizetési platformon. Paypal, utalás és más lehetőségek itt >>>
