A Fertő-part kapott egy utolsó esélyt ezzel a válsággal
Leállították a vitatott nagyberuházást a Fertő tavi vízitelepen, mert az államnak egyelőre nincs pénze az építkezés folytatására. A tó egyetlen strandolásra alkalmas magyarországi partszakasza három éve teljesen le van zárva, és ígéret sincs a megnyitására. Ez a váratlanul előállt helyzet egyben esély is: a túlméretezett beruházás helyett egy sokkal olcsóbb és szelídebb, tájba illő fejlesztésre. Ezért tüntettek augusztus 20-án a civilek is, nem azért, hogy a tónál ne épüljön semmi.
Három éve egyáltalán nem lehet fürdeni a Fertő tó magyarországi oldalán, és két éve megközelíteni sem lehet a partot. A Fertőt sorompó és biztonsági őr zárja el az emberektől, a tó teljesen átköltözött a virtuális világba, ahol a Fertő Part Facebook-oldalon hol az egyszer majd megvalósuló szebb jövőről, hol a part természeti értékeiről, ritka madarairól olvashatunk. Be azonban nem engednek senkit. A Fertő sajátos természeti adottságai miatt ehhez valóban elég egyetlen bekötőutat zárva tartani, hiszen a partot mindenhol több kilométer széles, járhatatlan nádtenger választja el a tényleges víztükörtől. Aki fürdeni szeretne, vagy akár csak közelről látni a vizet, kénytelen Ausztriába menni, ahol idén nyáron is teli voltak a strandok a rekordalacsony vízszint ellenére. Többek közt magyar vendégekkel: ez a helyzet valóban osztrák érdekeket szolgál, noha rendre a beruházás kritikusait vádolják az osztrák érdekek kiszolgálásával. Ezt a kártyát húzta elő Lázár János beruházási miniszter helyettese, Csepreghy Nándor is, amikor Szabó Rebeka, a Párbeszéd elnöke arról kérdezte, meddig marad lezárva a part.
Augusztus 20-án a beruházást ellenző civil szervezetek közös tüntetést tartottak a sorompó előtt. A fejlesztés teljes újragondolását követelő petíciójukat ott helyben több mint százhuszan írták alá. Egész sokan ahhoz képest, hogy a beruházó állami cég, a Sopron-Fertő Turisztikai Fejlesztő Nonprofit Zrt. ismét megtagadta a belépést a partra, így előre tudni lehetett, hogy akik eljönnek, legfeljebb a sorompó előtt szobrozhatnak – de kevesen ahhoz képest, hogy Sopron, egy megyei jogú város vízparti üdülőtelepéről van szó.
A Fertő partjának átszabása a mostani válsággal talán lezáruló időszak túlméretezett vízparti beruházásainak sorába illik. Jó néhány ilyen projekt indult el az elmúlt években, több közülük meg is valósult, például a Velencei-tó északi partján épülő hatalmas kajak-kenu akadémia, vagy a nagyrészt NER-közeli magánberuházások a Balaton-körül (többek közt a rettenetes BalaLand lakópark Szántódon), mások viszont elakadtak. Tatán elsöprő erejű civil tiltakozás bontakozott ki az Öreg-tó partjára szánt Hell Energy-óriáshotel építése ellen. Ez végül meghátrálásra kényszerítette a városvezetést, noha a több éves időhúzás után idén nyáron végre megtartott helyi népszavazás jogilag nem lett érvényes. Mégis több embert mozgatott meg az ügy, mint ahányan az előző választáson Michl József polgármesterre szavaztak, így nehéz lett volna a szavazás eredményét negligálni. Balatonaligán július végén váratlanul visszavonták a Club Aliga óriásprojekt környezetvédelmi engedélyét, mégpedig a befektető cég kérelmére, mivel felülvizsgálták az üzleti koncepciót és úgy döntöttek, nem valósítják meg az eredeti terveket, csökkentik a beépítés mértékét. Helyben itt is erős civil tiltakozás bontakozott ki a part részbeni lezárása, történelmi és természeti értékeinek tönkretétele ellen, de sokáig úgy látszott, ez nem állíthatja meg az úthengert. Tihanyban a Kenderföldek területére tervezett lakókomplexum engedélyezése akadt meg, mivel a kormányhivatal szerint a magas épületek nem illenek a tájba. Míg a tatai hotelprojekt végleg kimúlni látszik, az utóbbi két esetben nem lehet tudni, hogy tényleg valódi fordulat történt-e.
És nem lehet tudni azt sem, mi lesz a Fertővel, mert
a már elkezdett projekt jövője egyelőre teljesen bizonytalan.
A Sopronhoz tartozó (bár földrajzilag Fertőrákos községhez közel eső) vízitelep fejlesztése teljes mértékben állami pénzből történik a Modern Városok Program keretében, és az érintett terület is állami tulajdon. Eddig 9 milliárd forintot költöttek el mélyépítési és kotrási munkálatokra, de ez a tervezett, korábban 45 milliárdosra becsült beruházásnak csak a kisebb része, és a folytatásra egyelőre nincs pénz. A fejlesztés második ütemére kiírt közbeszerzést eredménytelennek nyilvánította az ajánlatkérő állami Sopron-Fertő Turisztikai Fejlesztő Nonprofit Zrt., mivel „a szerződéskötéshez szükséges fedezet nem kerül rendelkezésre bocsátásra”. Hogy ebből mi következik, az teljes rejtély. Csak annyi biztos, hogy a Fertő tavi fejlesztés is beleesett abba az 1100 milliárdos kormányzati zárolási csomagba, amit az ukrajnai háborúra, az inflációra és a nehéz költségvetési helyzetre hivatkozva rendeltek el.
Lázár János miniszter Farkas Ciprián soproni fideszes polgármesternek írt levelében arról biztosította a város vezetését, hogy „a kormány nem eláll a beruházástól, csupán elhalasztja, átütemezi annak megvalósítását”, és a bírálók felé tett oldalvágásként megjegyzi, hogy nekünk, magyaroknak is jogunk van olyan „értéknövelő” fejlesztésekhez a tónál, mint amilyeneket az osztrák oldalon már végrehajtottak, és ott munkahelyeket teremtettek. A Népszava a hónap elején úgy tudta, hogy az új tárcánál esztétikai és fenntarthatósági szempontból is újra akarják tervezni a projektet, de sem a Farkas Cipriánnak írt levélből, sem Csepreghy miniszterhelyettes már említett, harcias hangvételű parlamenti válaszából nem lehet tartalmi fordulatra következtetni. A minisztérium július elején az RTL Híradójának még azt írta, hogy nemcsak a spórolás, hanem újratervezés miatt is függesztik fel a beruházást, két héttel később viszont maga Lázár János vette elő azt az érvet, hogy a fejlesztés semmilyen környezetpusztítással nem jár, és „a zöldek szoknyája mögé bújva azok az osztrák üzleti körök igyekeznek érvényesíteni az érdeküket, amelyek konkurenciát látnak a magyar beruházásban”. Lázár a fertőmeggyesi vízi színpad képével, sőt egy előadás díszletével igyekezett azt a látszatot kelteni, mintha Ausztriában mindenhol óriási építmények állnának a tóparton.
Egyelőre tehát sem az esetleges újratervezésről, sem a folytatásról nem tudni semmi konkrétumot. Megkérdeztük a Sopron-Fertő Zrt-t, hogy figyelembe veszik-e a civil szervezetek kritikáját vagy az MTA Biológiai Tudományok Osztályának határozott állásfoglalását, amely megállapította, hogy az óriásprojekt miatt a tó környezetére nehezedő turisztikai nyomás sokszorozódna, és ezáltal súlyosan károsítaná a Fertő tó növény- és állatvilágát. A cég válaszában arra hivatkozott, hogy „valamennyi – a területet korábban valósan használó egyesület, civil- és sport szervezet bevonásával és teljeskörű támogatásával, rendszeres egyeztetések mentén haladt a beruházás, beleértve a területileg illetékes Fertő – Hanság Nemzeti Park Igazgatóságot is”. Ezt nemnek lehet érteni, és nem kaptunk biztató választ arra a kérdésre sem, hogy mikor nyitják meg újra a területet. A cég a szokásos módon arra hivatkozott, hogy egyelőre munkavédelmi és biztonsági okokból kell a partot zárva tartani, és a jelenleg folyó mélyépítési, kotrási és egyéb munkálatok várhatóan az év harmadik, negyedik negyedévére készülnek el.
A terület megnyitása kulcskérdés: ha a part jövőre is zárva marad, azzal a zrt. nagyjából hasonlóan jár el, mint ahogy a Városligetben tartják évek óta palánkokkal körülzárva a tervezett Nemzeti Galéria, a Magyar Innováció Háza és a Városligeti Színház telkét: ez a gesztus egyértelműen jelzi, hogy nem várható érdemi tervmódosítás, a beruházó állami cég, amint esélyt kap rá, mindent ott folytat, ahol abbahagyni volt kénytelen.
Hogy mi történt eddig a lezárt területen, az jól látható egy drónfotósorozatból, amit a Fertő Tó Barátai Egyesület bocsátott lapunk rendelkezésére. Elkészült az a két kilométer hosszú csatorna (és a hozzá kapcsolódó madármegfigyelő tó), amely elválasztja a vízitelep megnövelt területét a természetes állapotú nádastól. Ez és az új partfeltöltés (nagyjából az egykori cölöpházak vonalában), valamint a kikötők kialakítása a telep északi és déli végében rengeteg iszap kikotrásával járt, amit az újonnan kialakított lerakóhelyeken helyeztek el a parti oldalon. Mindenhol elkészültek a partfalak, ezeket vörösfenyő cölöpökkel erősítettek meg egyes szakaszokon, és Fa Nándor cége megépítette a vízen úszó pontonrendszerből álló vitorláskikötőt is.
A Virágosmajori-csatorna torkolatában elhelyezkedő kikötő a korábbinál jóval nagyobb befogadóképességű lett, a környezetvédelmi hatástanulmányban 432 férőhelyesként szerepel, a mostani közleményekben viszont körülbelül 300 hajó befogadására alkalmasként. A civilek mindenesetre régóta hangoztatták, hogy a kikötőkomplexum túlméretezett (a két kikötőben összesen 464 vitorlás és 354 csónak férne el a dokumentáció szerint), különösen a vitorlás része, mivel a Fertő hazai oldalán szinte nincs vitorlázásra alkalmas nyílt, összefüggő vízfelület, Ausztriába pedig egy keskeny szűkületen keresztül lehet átjutni. A Fertőn mindig is volt vitorlázás, vitorlás versenyeket is folyamatosan tartottak Fertőrákoson az 1960-as évek óta, és a vízitelepen korábban is működött vitorlás szövetség, a funkciót tehát senki nem kifogásolja. Csak a mértékét.
Feltételezhetően elkészültek az új közművek is, amelyeknek jóval nagyobb lesz a kapacitása, mint a régieknek volt, hiszen mind az ivóvízfelhasználás, mind a szennyvízelvezetés nagyságrendekkel nőni fog a rengeteg új épület miatt. A tóba benyúló új mólók is felfedezhetők már a légi fotókon. A kotrással, feltöltéssel érintett területeken a növényzet természetesen teljesen elpusztult, ez főként a nádast jelenti, mivel a szárazulat belsejében, a tervezett ökopark területén a fás-cserjés részek nagyrészt érintetlenek. A területen minden egykori építményt földig romboltak.
Elkészült tehát egy új, mesterséges sziget, csatornával leválasztva a nádasról, közművesítve, mólókkal, kikötőkkel együtt, de felszíni épületek nélkül.
Amit a bírálók leginkább kifogásolnak: a sok túlméretezett építmény, mindenekelőtt a 100 szobás, négycsillagos parti szálloda, a 20 vízparti apartmanház, a háromszintes ökocentrum, a kemping 37 bungalóval, a két parkoló (egy nagy a strand mellett, egy kisebb a szállodánál) összesen 880 férőhellyel és a fedett sportcentrum a műfüves focipályákkal – mindebből még nem áll semmi. Az új sziget természetesen jóval nagyobb annál a korábbi szárazulatnál, amit a vízitelep elfoglalt, de alapját képezhetné egy sokkal szelídebb, józanabb fejlesztésnek is, mint ami a mostani tervekben szerepel. Azt ugyanis senki nem vonja kétségbe, hogy a vízitelepen lehet és kell is turisztikai infrastruktúrát létrehozni, a bírálók főként a tervek léptékét és tartalmát tartják teljesen elhibázottnak. A mostani megtorpanás lehetőséget kínál egy érdemi újratervezésre, és még akár áldás is lehetne, ha a projektre kevesebb pénz jut.
Ahhoz, hogy megértsük, mi a baj a mostani fejlesztési koncepcióval, és hogy mennyire állja meg a helyét az Ausztriával való összehasonlítás, kicsit vissza kell menni időben, és megnézni, hogyan alakult ki a Fertőrákos melletti vízitelep.
A Fertő Európa legnyugatabbra fekvő sztyeppei tava, amelyet minden oldalról alacsony dombsor övez. Ezen a magaslaton jöttek létre a települések, amiket a nyílt víztükörtől széles nádas zóna választott el. A falvak és városok hagyományos gazdálkodásában a tó fontos szerepet játszott, részben a halászat, részben a nádaratás miatt, ezért a településeket a nádasba vágott csatornák kötötték össze a tóval, és a csatornák végében halászkunyhók épültek. Mindez nem különbözik nagyon a Balaton és a Velencei-tó hagyományos településmódjától és tájhasználatától, de a Fertőnél a tó sekélysége miatt a nádas zóna sokkal szélesebb, ezért szinte mindenhol meg is maradt.
A tó vízszintje a történelem során nagyon erősen ingadozott, ennek tudható be, hogy Fertőboznál például a reformkorban fürdőház épült a partnak egy olyan részén, amitől ma a víz sok kilométeres távolságra van. A 20. század első évtizedeire azonban nagyjából kialakult a nádas és a nyílt víz mai határvonala, ami azért is stabilizálódhatott, mert 1965-ben – a hidegháború ellenére – Ausztria és Magyarország megállapodott a mekszikópusztai zsilip kezelési szabályzatáról. Ez fél méterrel megemelte a legmagasabb vízszintet, és ezzel gátat vetett a nád továbbterjedésének. A tó területének nagyobb része Trianon után Ausztriához került, és a második világháború utáni évtizedekben intenzív idegenforgalmi fejlesztés kezdődött. A Fertő ma valóban Burgenland gazdasági motorja és Bécs Balatonja, ezért is szorgalmazzák annyira az osztrákok a Dunából történő vízpótlást – a mostani, kiszáradással fenyegető helyzet beláthatatlan társadalmi és gazdasági következményekkel járhat.
A településföldrajzi és természeti adottságok miatt azonban a Fertőt meglehetősen nehéz volt alkalmassá tenni az idegenforgalomra, hiszen a partot korábban gyakorlatilag csak csónakon lehetett megközelíteni. A tó körüli községek fejlődése a 20. század második felében három eltérő utat járt be:
- Egyes községek megőrizték hagyományos elszigeteltségüket a víztől, Ausztriában csak Sásony és Fehéregyháza járt így, a magyar oldalon viszont Fertőrákos kivételével az összes település. Ez jórészt azzal magyarázható, hogy a tó déli medencéjében nagyon széles a nádas, és a természetvédelem a tájvédelmi körzet 1977-es megalakulásától kezdve semmilyen fejlesztést nem engedett. A Balftól Sarródig tartó magyar településfüzér a tótól teljesen el van vágva, mintha nem is a Fertő partján lennének.
- Kivételes utat járt be Pátfalu a keleti parton. Ez volt az egyetlen olyan község, amely közvetlenül a tópartra épült, és ahol szinte nem volt nád. Nem véletlenül lett ez az ausztriai Fertő strandközpontja, és nőtte ki magát mára igazi idegenforgalmi nagyüzemmé.
- Az ausztriai települések többsége a csatornája torkolatánál hozott létre önálló vízitelepet, amit betonúttal kötöttek össze a községgel/várossal. Ezeken a telepeken rövid szakaszon kiirtották a nádat, és strandot, kikötőt, nyaralóházas telepeket építettek. A legjelentősebb víziteleppel Nezsider, Ruszt és Meggyes rendelkezik. A magyar oldalon egyetlen község, Fertőrákos ment át ugyanilyen fejlődésen.
A Fertőrákoshoz tartozó partszakaszon, a Rákos-patak torkolatánál 1930-ban jött létre az első, cölöpházas vízitelep. A cölöpös építésmód a Fertőnél ősi hagyomány, és a tó medrében nem is lehetett másként építkezni, hiszen ezek az építmények magán a vízen álltak. A fertőrákosi vízitelep valójában az elvesztett, jelentősebb Fertő tavi kikötőket pótolta a trianoni Magyarországon, mivel a soproniakban erősen élt az igény, hogy újra vitorlázni, csónakázni tudjanak a tavon. A Báthori-cserkészek első cölöpháza 1931-ben készült el, a pataktorkolattól délre a leventék építettek nagy csónakházat maguknak. A kis telep folyamatosan fejlődött, egyszerű kikötő és mólók épültek, 1940-ben már nemzetközi vitorlásversenyt rendeztek, és egy évvel később megalakult a Fertői Vitorlázó Egyesület. Az első fénykornak a háború vetett véget: a vízi élet 1944-től megszűnt, a telep valószínűleg elpusztult a következő években.
A vasfüggöny leereszkedése után Fertőrákos a határsávba került (ráadásul teljes lakosságát kicserélték a németek kitelepítése miatt), és jó ideig szó sem lehetett a tó megközelítéséről. 1957-ben azonban civil kezdeményezésre megkezdődött egy új vízitelep létrehozása, amit Sopron városa és a határőrség is támogatott. Beton kútgyűrűkből építettek mólót, és visszatértek a környéken legpraktikusabbnak számító cölöpházas építésmódhoz. Két év alatt tíz ház készült el, és a vitorlások, evezősök is újra megjelentek. Ebből a kis telepből nőtt ki a mai Fertő tavi vízitelep, amit mindvégig Sopron fejlesztett, és 1972-ben a területet el is csatolták Fertőrákostól. A határsáv miatt mai szemmel bizarr viszonyok közt folyt itt az élet: kezdetben csak csoportos belépési engedélyeket adtak ki a sportegyesületek tagjainak, majd egyéni engedélyekhez is hozzá lehetett jutni, de kizárólag napkeltétől alkonyatig engedélyezte a határőrség a területen tartózkodást.
1972-től kezdve Sopron nagyszabású fejlesztést hajtott ki végre: a területet részben feltöltötték a mederből kikotort iszappal és kőzúzalékkal, így létrejött egy mesterséges szárazulat, ami kiemelkedett a vízből. Ezen hozták létre az 1980-as években az új, füves standot, a nádtetős büfésort és a parkolót, és 1973-tól buszjárat is közlekedett az aszfaltozott bekötőúton. Egyre gyarapodott a cölöpházak száma, amiket jellemzően állami vállalatok és sportegyesületek építettek, csak a rendszerváltás után került egy részük magánkézbe, de messze nem az összes. A határsávba való belépés is könnyebb lett, bár a személyit 1989-ig le kellett adni a bejárati sorompónál.
Hangulatos üdülőtelep jött létre, amely tulajdonképpen nem különbözött nagyon a burgenlandiaktól, bár természetesen a kádári Magyarországra jellemző módon egyszerűbb és családiasabb volt. Cserébe – modernizált formában – megőrizte a környékre évszázadok óta jellemző nádtetős, cölöpházas építési módot, ami máshonnan kikopott vagy nagyon megváltozott formában él tovább. A fertőrákosi cölöpházak – összesen 22 épület, többségük egy hosszú mólóra felfűzve – egyenként nem voltak nagyon régiek vagy értékesek (az utolsó csak 2006-ban épült), de kifejezetten festői, karakteres együttest alkottak, aminek az osztrák oldalon nem volt párja.
Mindez már múlt idő. A cölöpházakat először egy nagy tűzvész pusztította 2017-ben: tíz épület odaveszett. A bérlők felújítási terveit ezután már nem engedélyezték, és 2018-ban levelet is kaptak a zrt-től, hogy a továbbiakban semmilyen értéknövelő felújítás nem végezhető. Ezt az utolsóként lebontott cölöpház magyar tulajdonosa meséli nekünk, aki máig perben áll az állammal, mivel nem volt hajlandó eleget tenni a 2021 tavaszán kiadott bontási felszólításnak. Mindössze ketten tartottak ki a végsőkig, ő és egy osztrák hölgy, a többiek meghátrálták a fenyegetés elől, hogy az állam a bérlőkre terheli a bontási költségeket, ha nem végzik el saját maguk a munkát. Addigra a terület már kihalt, kísérteties pusztasággá változott: 2019 januárjában lebontották a büfésor első épületét, a büféseknek felmondtak, és azon a nyáron a strand már nem nyithatott ki. A közös szemétgyűjtő konténert a cég lezárta, a szemétszállítás megszűnt, és 2020-tól már csak engedéllyel lehetett belépni a munkaterületté nyilvánított vízitelepre. A sétahajók nem kötöttek ki többé a parton, és a buszjárat is leállt. Végül 2021-ben az utolsó cölöpházakat tényleg maga a zrt. bontotta el, amiből per lett: a cég 22 milliós bontási költségre pereli a nekünk nyilatkozó hölgyet, aki viszont 186 millió kártérítésre pereli a zrt-t, hiszen a felépítmény az ő vagyona volt.
A magyar állam végső soron teljes tabula rasát csinált: az 1957-ben elindult fejlődési periódusból semmilyen elemet nem tartott megőrzésre méltónak, a vízitelep története tehát harmadszor is újrakezdődik. Különösen a cölöpházak felszámolása fájdalmas, hiszen ezek képezték a helyi identitás alapját – nem véletlenül nevezte még Sopron város előző városfejlesztési stratégiája is ikonikusnak a látványukat. Még a környezeti hatásvizsgálat tájvédelemmel foglalkozó fejezete is megállapítja, hogy a „cölöpökre épült házakat környezetük, tömegformai rokonságuk, azonos anyaghasználatuk egységes keretbe foglalja, ami összhangban van a környező tájjal is. Az üdülőépületek egységes és illeszkedő megjelenése, a sajátos vízre telepítés, a megközelítésüket szolgáló stégrendszer megjelenése a terület egyedi megjelenésének, arculatának hordozói.”
Precíz megfogalmazása ez annak, hogy itt éppen az egyedit, a sajátost sikerült eltörölni fejlesztés címszóval. Ha megnézzük a fejlesztés látványterveit, világossá válik, hogy a beruházó és a tervezők nem is törekedtek arra, hogy ezt a karaktert továbbéltessék. Sokatmondó, amit Tima Zoltán, a KÖZTI vezető tervezője nyilatkozott az új épületek kapcsán: sokat tanulmányozták a tájra jellemző építészeti hagyományokat, de „végül a kutatások azt mutatták, hogy kizárólag a Fertő tóhoz kapcsolható építészeti formanyelv nincs.” Ha nincs, hát nincs, de azért elég ránézni egy 2017 előtti fotóra, hogy lássuk, inkább a szándék hiányozhatott.
Az új vízitelep nemcsak a régi sokszorosa volumenben, ami természetesen durva látogatószám-növekedést is feltételez (napi 4400 főre a korábbi 1875-ről), hanem nem is akar Fertő tavi hangulatú lenni. A látványterveken pont ezt látjuk: magas színvonalú, de steril és egyhangú kortárs építészet, ami lehetne bárhol Marbellától Sarm el-Sejkig. A két legsúlyosabb elem természetesen a háromszintes, a tájból is kiemelkedő, annak harmóniáját nyilvánvalóan megtörő szálloda és a parti apartmanházsor, ami a cölöpházakat lenne hivatott pótolni. Az utóbbival nemcsak az a gond, hogy ezeket a jellegtelen sorházakat aztán senki nem fogja harminc év múlva ikonikusnak nevezni, hanem a telepítésük is: ha jobban megnézzük, a part nagy részét homogén, tömör falként rekesztik el az emberek elől, sétálni valójában az előttük futó aszfaltúton lehet majd. A part azoké lesz, akik fizetnek érte, hogy közvetlen vízparti hozzáférésük legyen, az átlag látogató a strandot kapja meg, ahogyan korábban (bár kétségtelenül magasabb színvonalon).
Ha összevetjük a telep jövendő képét az ausztriai vízitelepekével, az egyetlen valóban kedvező elem a tíz hektáros park. Ilyen nincs a túloldalon, ahol a terület szűkössége miatt általában kevés a jó színvonalú, tágas, zöld közterület a parti telepeken (Pátfalu kivétel a sajátos adottságai miatt). Hozzáadott érték az ökológiai bemutatóközpont és a tanösvények is, ezek mintája a sikeres poroszlói ökocentrum lehetett a Tisza-tavon, bár maga az épület eléggé túlméretezett. A serpenyőben a pozitív oldalon tehát nagyjából ennyi van: korszerűség, színvonalasabb infrastruktúra, zöld elemek. A negatív lista sokkal terjedelmesebb: rengeteg épület, a burkolt felületek nemzeti parkban elfogadhatatlanul magas aránya, olyan funkciók, amelyek látványosan nem ide valók (fedett sportközpont például), és a helyi identitás elvesztése.
A fejlesztés legnagyobb koncepcionális hibája azonban az, hogy a látogatóforgalmat a telep területére koncentrálja,
és ezáltal magát Fertőrákos községet gyakorlatilag kirekeszti a turisztikai fejlesztés várható kedvező hatásaiból. Ezt a hibát osztrák oldalon általában óvakodnak elkövetni, mert tudják, hogy a helyi gazdaságot a községi panzióban megszálló, az ottani vendéglőkben, borozókban fogyasztó vendég segíti. Fertőrákos ráadásul még a mostani, elhanyagolt állapotában, évtizedek óta romló utcaképe ellenére is az egyik legszebb, legkülönlegesebb magyar falu, fantasztikus műemlékekkel, népi építészettel és táji környezettel – a vízitelepnek abban kellene segíteni, hogy ez felértékelődjön. Ilyen hatása ennek a nagyberuházásnak alig lesz.
Mindenesetre most még nem késő: ami eddig elkészült, egy üres sziget, ami bárminek az alapja lehet. Akár valami jónak is.
Nyitókép: a lezárt terület északi része a magasból (forrás: Fertő Tó Barátai Egyesület)
