Így mulat a vörös arisztokrácia – leleplező könyv a kínai pártburzsoákról
Desmond Shum a kommunista párthoz lojális kínai újgazdag mintapéldánya volt: feleségével kiváló kapcsolataiknak, erőszakosságuknak és szerencséjüknek köszönhetően gyorsan kerestek sok pénzt. Nagyon sok pénzt. Annyit, hogy abból 200 ezer dollárért vásárolt különleges rendszámtábla és magángéppel megejtett milánói bevásárlótúra is bőven telt. Magyarul most megjelent emlékirata minden önmentegetése ellenére fontos könyv, mert betekintést enged a kínai államkapitalizmus döbbenetesen korrupt és agresszív világába. Kötelező olvasmány lehetne azoknak is, akik a kínai államgazdasági modellt ünneplik.
Nyolc évvel ezelőtt, 2014-ben, a kétezres években gyorsan megtollasodó kínai vállalkozó osztály képviselője, Desmond Shum Hong Kong utcáin egy, a kommunista párt helyi korifeusai által szervezett tüntetésen vett részt, amely az egykori brit gyarmat demokráciapárti mozgalma ellen tiltakozott. Desmond legfőbb célja az volt, hogy lojalitását bizonyítsa az árgus szemekkel figyelő állami- és párttisztviselőknek.
Ugyanez a Desmond Shum 2021-ben Kínai rulett. Igaz történet hatalomról, korrupcióról és bosszúról címmel a kommunista párt által egyre jobban ellenőrzött gazdaságról és a vörös arisztokrácia kapzsiságáról szóló könyvet jelentetett meg az Egyesült Államokban, amely magyarul most jelent meg a Libri kiadónál Tábori Zoltán fordításában.
A két, egymásnak tökéletesen ellentmondó tény miatt némi óvatossággal forgatja a Kína iránt érdeklődő az amerikai emigrációban élő Shum visszaemlékezéseit. A kötet azonban idővel meggyőzi az olvasót. Kevésbé a jogállamiságról és a demokráciáról szóló eszmefuttatások, inkább a szokatlanul önkritikus hangnem és számunkra nehezen érthető rendszer működésének lebilincselő bemutatása. Desmond Shum tulajdonképpen nemcsak Kína semmiből jött tőkésosztálya felemelkedésének, de az egy évtizede hatalmon lévő Hszi Csin-ping pártfőtitkár korszakának krónikása is. Érthetővé teszi a folyamatot, amelyet fontoskodó elemzések a kínai hatalom központosításának, a kommunista párt és Hszi főtitkár kontrollja megerősítésének neveznek. A hetvenes évek végén, nyolcvanas évek elején Teng Hsziao-ping által meghirdetett gazdasági reformok, s az utódai által is követett nyitás politikája nemcsak sok százmillió embert emelt ki a nincstelenségből, de Kínát is szuperhatalommá tette. Ráadásul kitermelt egy igen ambiciózus vállalkozói réteget.
Hszi Csin-ping idején viszont eljött az ideje a szarvak letörésének: a párt gazdaság feletti ellenőrzésének megerősítése, az esetleges politikai riválisok és a megizmosodott vállalkozók megfélemlítését is szolgáló korrupcióellenes kampányok mögötti logika is világossá válik Desmond Shum könyvének elolvasásával.
Kommunista pártkongresszusok előtt ritkán szokás dollármilliomosok visszaemlékezését ajánlani, a Kína (s ezáltal a világ) jövője szempontjából kulcsfontosságú őszi pártkongresszus megértéséhez viszont kiváló segítség a Kínai rulett. Hszi Csin-pinget várhatóan ugyan ismét elnökké választják, de a koronavírus alatt követett „zéró Covid” politikája miatt rendszeresen lezárt metropoliszok miatt a gazdaság idén a tervezett 5,5 százalék helyett várhatóan csak 4 százalékot növekszik – márpedig ha Peking megfázik, az egész világgazdaság köhögni kezd.
Shum könyve azonban nem csak a rendszert segít megérteni. Megismerhetünk egy tanulságos életpályát is. Szerzőnk 1968-ban született Shanghajban, majd családjával Hongkongba költözött. Ez nem volt egyszerű, mert édesapja osztályidegen családból származott, tehetős jogászként veszélyes elemnek számított. Hongkongi származású édesanyja rokonságának segítségével sikerült az akkor még brit gyarmatra kivándorolniuk, ahol nagy szegénységben éltek, s a kis Desmond a szülők már-már eszelős szorgalmának köszönhetően tanulhatott jó iskolákban. Amerikai egyetemi tanulmányok után Shum a kilencvenes évek végén belevetette magát a pekingi üzleti életbe, de életének rakétáit igazán párkapcsolata gyújtotta be. 2001-ben találkozott a nála három évvel idősebb Whitney Duannal, akivel józan üzleti számításon alapuló házasságot kötött. Shum majd’ kétméteres termete, tökéletes angol nyelvtudása és szorgalma jól passzolt Duan ambíciójához és kapcsolatteremtési képességeihez. Noha házasságuk később megromlott és elváltak (Duan makacsul kézben tartotta vállalkozásuk pénzügyeit és három évvel fiatalabbnak hazudta magát koránál), a könyv legalább annyira szól róla, mint a szerzőről. Többek között azért, mert jelképe lehetne az új vállalkozói réteg felemelkedésének és bukásának: Duan 2017-ben eltűnt, valószínűleg letartóztatták. Egykori férje azóta sem találkozott vele, beszélni is csak egyszer tudtak telefonon, 2020-ban, közvetlenül Shum könyvének megjelenése előtt.
Jellemző módon akkor sem közös fiukról egyeztettek, az egykori feleség – minden bizonnyal hatósági nyomásra – arra akarta rávenni exférjét, hogy ne jelentesse meg leleplező emlékiratát. A könyv mégis napvilágot látott, Desmond azóta sem látta Whitney-t.
A Kínai rulett így egyfajta tisztelgés is a roppant tehetséges nő előtt, aki valósággal művészi szintre emelte a kuanhszit, az egyéni boldogulás céljából művelt befolyásszerzést, kapcsolatépítést.
„Whitney megtanított rá, hogy ha nagy dolgokat akarsz véghez vinni Kínában, a rendszeren belül kell működnöd. Ha részt akartál venni Kína felemelkedésében, ez volt az egyedüli járható út. Ezt a következtetést minden kínai levonta, de nemcsak ők, hanem a külföldiek és a multinacionális nagyvállalatok is” – írja Shum, s Duan még házasságukat is ebben a szellemben intézte. Megismerkedésük után jövendőbelijét bemutatta egy idős hölgynek, Csang nénének, s csak akkor mondott igent, miután a barátné lekáderezte a férfit és tetszését fejezte ki. Mint Shum számára kiderült, nem felesége édesanyja vagy nagymamája volt az illető, hanem Ven Csia-pao miniszterelnök-helyettes felesége, Csang Pej-li. Whitney Duam elszegődött a nő bizalmasának, cselédjének és üzleti partnerének, s kapcsolat olyannyira szoros lett, hogy a meggazdagodásnak és a társadalmi felemelkedésnek még a házasságát is alárendelte. „Whitney élete eggyé vált Csang néne szolgálatával. Belemerült Csang néne világába és minden más háttérbe szorult. Mindketten ilyenné váltunk, mások szeszélyeinek kiszolgálójává. Olyanok voltunk, mint a krokodilok fogait tisztogató hal” – emlékezik vissza Shum.
Furcsa ellentmondás, hogy miközben Whitney Duan megfogadta, férjével kizárólag törvényes eszközökkel tesznek majd szert vagyonra, Shum szégyenkezés nélkül ír a Csang nénével kötött megállapodásról. A nagyhatalmú politikus felesége 30 százalékot kapott minden közös vállalkozás hasznából (amihez csak befolyását kellett kölcsönöznie), a házaspár osztozott a maradék hetven százalékon. Papíron semmit sem rögzítettek, az egész bizalmi alapon folyt. Az egyezség általában az „ipari sztenderdet” követte, a magas rangú pártemberek családtagjai hasonló százalékokat húztak politikai befolyásukért cserébe. A sablon mindig módosítható volt és hozzá lehetett igazítani az éppen felmerülő befektetési lehetőségekhez. Shum némileg lemondóan jegyzi meg, hogy még így is messze voltak a „vörös arisztokrácia” (azaz a pártelit másod-harmad generációjának) üzleti sikereitől, például a nagy monopolbizniszektől. Egy példa: Teng Hsziao-ping rokonai mindenfajta palackozási jogdíj nélkül termeltek ki Tibetben ásványvizet, majd’ – láss csodát – kizárólagos jogot szereztek a víz gyorsvasutakon való értékesítésére.
Nagy ország, nagy üzlet: a kínai állam két év alatt 200 millió palack ásványvizet rendelt, az ásványvizes cég értéke gyorsan másfél milliárd dollárra emelkedett.
Persze azért a házaspárt sem kellett félteni, politikai kapcsolataikat mozgósítva kolosszális beruházásba vágtak bele – például a pekingi repülőtér melletti raktárváros kitalálásába, megtervezésébe és felépítésébe. A projektről szóló fejezetet olvasva elcsodálkozunk, miképpen válhatott ilyen nyomasztó bürokráciával Kína gazdasági szuperhatalommá. Desmond Shum visszaemlékezése szerint hét minisztériumból kellett összesen 150 aláírást, stemplit beszerezni, a kedvességre vágyó hivatalnokok pedig szándékosan halogatták az ügyek intézését. Hősünk kórházban fekvő hivatalnokok betegágyához küldött alkalmazottakat a vágyott szignók beszerzésére, egyik embere pedig annyi fejest kísért egy kis fizetett szórakozásra a főváros fürdőibe, hogy végül bőre hámlani kezdett. Megtudjuk azt is, hogy egy magára valamit is adó párt- vagy állami fejes legalább háromszor vacsorázik. Ötkor azokkal, akik kérnek tőle valamit, hétkor a vele egyenrangúakkal, akikkel fontos politikai kérdésekről meg üzletekről egyeztet. Végül este nyolckor bizalmasaival, akikkel annak rendje-módja szerint berúg.
A házaspár erőfeszítéseit végül siker koronázta. Nemcsak különféle ingatlanügyeiket időzítették hatékonyan, de hosszú munkával elkészült a repülőtéri raktárváros is; az üzleten sok tízmillió dollárt kerestek. Ennek megfelelően nagy lábon éltek. A könyv talán legizgalmasabb részei pont a kínai újgazdagok életéről szólnak. Whitney Duan például alacsony származása miatt (nem volt tagja a vörös arisztokráciának, azaz felmenői nem harcoltak Mao mellett és nem töltöttek be vezető pozíciókat a Népköztársaság 1949-es kikiáltása után) mindig kompenzált.
Például 200 ezer dollárt költött kocsija különleges rendszámára, aminek betű-szám kombinációjáról az egyszerű halandó is leolvashatta, milyen magas összeköttetései vannak.
„Nem voltunk egyedül a nagy költekezésben. A kétezres évek közepén Kína újgazdagjai körülöttünk mindenütt szórták a pénzt. Olyanok voltunk, mint az ősember, aki végre kimászott a barlangból. Kijöttünk a napvilágra és gőzünk se volt, mit vegyünk, úgyhogy kiválasztottuk a legcsillogóbb dolgokat és a leghíresebb márkákat, és azokat vásároltuk, gyakran a rendszeres ár többszöröséért. Borban a Château Lafite volt a sztár. Autóban a Rolls-Royce. Amikor a kínaiak szórni kezdték a pénzt ezekre a luxusdolgokra, az áruk világszerte az egekbe szökött” – emlékezik vissza Desmond Shum. Előfordult például, hogy Kínából magánrepülővel mentek bevásárolni Milánóba, s olyan sok mindent vettek, hogy az áruk forgalmi adójának visszatérítéséhez szükséges adatok számítógépbe táplálása három órán keresztül tartott. Mivel Shum soha nem szerette kihasználatlanul tölteni az időt, leült kártyázni cimboráival, rögtön veszített is 200 ezer dollárt. Ez olyannyira nem izgatta, hogy a gépen hazafelé még egy kis filozofálásra is jutott ideje: „Csak néhány évvel ezelőtt szerencsésnek mondhattuk magunkat, ha hozzájutottunk egy jobb biciklihez. Most sugárhajtású magángépeken ülünk. Onnan idáig, egy emberöltőnél is rövidebb idő alatt; hát nem csoda, ha az ember beleszédül!”
Shum, felesége és többi kínai újgazdag azonban nemcsak a túl gyors társadalmi emelkedés keszonbetegségétől szenvedett. Hiába kerestek rengeteg pénzt, valójában soha nem tudták élvezni az összeszedett vagyont. A kaotikus jogrendszer, a független bíróságok hiánya, a párton belüli hatalmi harcok miatt minden kínai üzletember folyamatosan retteg attól, hogy egy rossz lépés, egy téves személyi kombináció után földönfutó lesz vagy még rosszabb történik vele. Magasra jutni kétes ügyletek nélkül lehetetlen, a törvényes határok átlépése miatt pedig bárki megütheti a bokáját. A világ egyik leggazdagabb embere, az Alibaba internetes áruházat megalapító Jack Ma például 2020 októbere és 2021 januárja között eltűnt a nyilvánosság elől, miután meggondolatlanul kritizálni merészelte Kína pénzügyi rendszerét.
Mások sokkal rosszabbul járnak: a konténerváros felépítésében közreműködő egyik minisztériumi tisztviselőt korrupció miatt letartóztatták, majd főbelőtték.
Nem csoda, ha idővel Shum és hozzá hasonló más gazdag emberek szerették volna nagyobb biztonságban tudni vagyonukat. Akárcsak a feltörekvő polgárság a 19. században Franciaországban vagy Angliában, ők is több beleszólást akartak a közügyek intézésébe. Hiába látta azonban Shum az Egyesült Államokban, hogy a pénzes emberek részt vállalnak a politikai folyamatokban, Kína kivétel. Különféle konzultációs fórumokon a vállalkozó óvatosan jelezni kezdte, hogy ő és társai szeretnének védelmet vagyonuknak, befektetéseiknek, más jogaiknak. Odáig nem ment, hogy független bíróságot követeljen, de legalábbis tisztességesebb igazságszolgáltatást szeretett volna, ahol az ítéleteket a törvénynek és nem a korrupt helyi párttitkár érdekeinek megfelelően hozzák.
Shum még szemináriumokat is indított a családi vagyon átörökítéséről, illetve a magukra valamit is adó nyugati kapitalistákhoz hasonlóan jótékonykodni kezdett. Szembesülnie kellett ugyanis azzal, hogy Kínának az az egyik legfőbb gyengesége, ami az ő meggazdagodását is lehetővé tette: miután a párt 1949 után elpuszította a régi Kína rendjét, a szabadverseny pedig szétmorzsolta a kommunista ideológiát, erkölcsi űr keletkezett. Eltűnt minden közösségi norma, és az egyéni haszonszerzés minden egyéb szempontot felülír.
Egykori felesége politikai hátországának meggyengülése mellett ez az óvatos okoskodás lett Shum veszte, a rendszer ugyanis még ennyit sem viselt el. Az pedig nem is lehetett kérdés, hogy a pártvezetéssel szemben nemhogy egy földje önkényes kisajátítása ellen tiltakozó paraszt, de egy dúsgazdag üzletember sem nyerhet.
Minden önmentése ellenére éppen ezért fontos dokumentum a Kínai rulett. Jó lenne, ha azokat is elgondolkodtatná, akik a kínai modellt annak hatékonysága miatt ünneplik.
Nyitókép: villámcsapások a Kínai Kommunista Párt megalapításának 100. évfordulójára kivilágított felhőharcolók között Pekingben 2021. június 30-án (fotó: AFP/Noel Celis)
