Bojár Gábor: Fizetnék én több adót, csak költsék a tanárokra!
Sehogy nem jön ki a matek, ha a Vodafone-hozamokból akarják megoldani a pedagógusbér emelését – állítja Bojár Gábor, miután végigszámolta a várható kamatterheket is. A vállalkozó viszont hajlandó lenne több személyi jövedelemadót és társasági adót fizetni, ha azt a tanárokra költené a kormány. Bojár Gábor alábbi írásával a Válasz Online múlt heti podcastjában feldolgozott témára reagál.
Az alábbi sorokkal a Válasz Online múltheti podcastját szeretném kiegészíteni. A beszélgetés fő témájához (mennyire „nemzeti” nagytőke a 4iG) nem sokat tudok hozzátenni, és abban is csak óvatosan alkotnék véleményt, hogy az úgynevezett „stratégiai ágazatokban” milyen szerepet vállaljon az állam. Úgy gondolom ugyanis, hogy ahol működik a piac, ott az államnak nem tulajdonosként, hanem a versenyt fokozó okos szabályozóként kellene inkább szerepet vállalnia – de most nem erről szeretnék írni. Kizárólag vállalkozói- és üzletemberszemmel szólnék hozzá a Vodafone és a pedagógus-béremelés kérdéséhez. Elsősorban a kancelláriaminiszternek a Vodafone-bevásárlás „közgazdasági” levezetésére reagálnék, amely szerint a Vodafone megtérülő üzleti beruházás, míg a tanárok bére kiadás és ezt nem szabad összehasonlítani.
Mielőtt a gazdasági szempontokat kommentálnám, hangsúlyozni szeretném, hogy a minőségi oktatás – szemben a kancelláriaminiszter véleményével – ugyancsak „beruházás”, sőt, a lehető legjobban megtérülő beruházás, amit Finnországtól Szingapúrig számtalan sikerország példája bizonyít. Abban persze számszakilag igaza van Gulyás Gergelynek, hogy egy nagyberuházás vételárát nem lehet egy másik beruházás folyamatos működtetésének kiadásaival összevetni. Tehát a Vodafone vételárát nem szabad közvetlenül összehasonlítani a minőségi közoktatáshoz szükséges folyó kiadásokkal. Ehelyett a Vodafone megvétel remélt hozamát lehetne minőségi közoktatásra fordítani.
Hát akkor nézzük ezt! Elhangzott, hogy a korábbi évek eredményei alapján az állam nagyjából évi 7 milliárd forint nyereséget remélhet a 350 milliárdos beruházásáért. (Ezt a számot a Vodafone-t belülről ismerő barátaim is megerősítették.) Azt azonban elmulasztotta megemlíteni a kancelláriaminiszter, hogy mivel a vásárlás természetesen hitelből történne (mi másból?) és jelenleg a hosszúlejáratú államkötvények éves kamata 9 százalék körül jár, az évente esedékes új kamatteher nagyjából 31,5 milliárd lesz. Tehát 24,5 milliárddal több, mint a remélt hozam. A kamat pedig már közvetlenül a folyó költségvetést terheli, ezt kell tehát mérni a pedagógus-béremelés költségeihez. (Devizahitel esetén a kamat nagyjából a fele lenne, de ez is jóval több, mint a remélt profit, és közben viselnénk a devizahitelesek tömegét bedöntő árfolyamkockázatot.) Nem hagynám figyelmen azt a sem, hogy az úgynevezett „magánbefektető” is államilag támogatott hitelből vesz részt a beruházásban, összességben tehát évente sok tízmilliárd forint terheli a költségvetés kiadási oldalát: ez az összeg pedig már érdemben hozzájárulhatna egy jelentős, több lépésben legalább a diplomás átlagbért elérő pedagógus béremeléshez szükséges évi többszáz milliárdhoz.
És ha az EU nem ad pénzt, akkor honnan jöhetne még forrás erre? A sokat szajkózott megtakarítási lehetőségek a teljesség igénye nélkül: kevesebb verseny nélkül túlárazott és felesleges közbeszerzés a haveroknak, kevesebb stadion, kevesebb idecsábított focista többmilliós adómentes fizetéssel, a visszaélésekkel bőven tarkított TAO-támogatások kivezetése, kevesebb méregdrága várba költözés, kevesebb államosítás a jól működő versenypiacon… Még sokáig sorolhatnánk, mi mindenen lehetne megtakarítani. De hogy ne csak a máséval verjem a csalánt, a magam részéről a jó közoktatásért cserébe tudomásul vennék magasabb személyi jövedelemadót is.
Szerintem (lehet, hogy ezért sokan megköveznek) az átlagjövedelem kétszerese feletti sávban az szja nyugodtan lehetne 25 százalék. Továbbá: a vállalkozások megtermelt nyereségéből (az enyémből is) 15 százalék nyerségadó sem lenne elviselhetetlenül sok egy nyereséges cégnek. Vállalkozók tömegével együtt vallom, hogy a jól képzett munkaerő sokkal többet segít az üzletben, mint a 15 százalék helyett 9 százalékos nyereségadó.
A külföldi tőkevonzó képességünkben a kilencvenes évek elején még élvezett előnyünket sem az alacsony társasági adónak, hanem az akkor még létezett jól képzett szakembergárdának köszönhettük. És ha már a külföldi tőke vonzásáról beszélünk: a globális minimáladó-egyezményhez való csatlakozásunk elmaradása ma még szinte beláthatatlan méretű károkat fog okozni azzal, hogy az Egyesült Államok (ahogyan már be is jelentette és amit esetleg más fejlett országok is követhetnek majd) felmondja a beruházások kettős adóztatását kizáró egyezményt. Tudom, hogy ha Trump győzne, akkor ettől nem kellene félnünk (erre játszik a miniszterelnök), de én most nem lennék Trump helyében. Akire eddig fogadott miniszterelnökünk, az többnyire bukott.
De ne csak a pénzről beszéljünk! Sokunk meggyőződése, hogy a közoktatás tudatos szétverésének valódi oka nem a pénzhiány (amire akarja a miniszterelnök, arra mindig jut EU nélkül is), inkább a hatalomtechnika oldaláról érthető meg a folyamat. Többen kimutatták, hogy a Fidesz támogatottsága fordított arányban áll a képzettséggel: a legalacsonyabban iskolázottak között a legmagasabb, a diplomások között a legalacsonyabb.
Persze nem hiszem, hogy erre szüksége lenne a Fidesznek. Még ha belátható időn belül újra Európa élvonalába is kerülne a magyar közoktatás (volt már ilyen Eötvös József vagy Klebelsberg Kunó idejében) és gondolkodásra képes „művelt emberfők sokasága” kerülne ki a köz- és felsőoktatásból, az sem fenyegetné már a Fidesz hatalmát. A választási rendszer testre szabva, a vidéki sajtó (ahol a választás eldől) a NER kezében van, valódi ellenzék nincs, és mint Orbán Viktor már sokadszorra bebizonyította: gondoskodni tud róla, hogy ne is legyen. Ebben zseniális. Ezért gondolom, hogy a közoktatás szétverésére már nincs szüksége. Sőt, az EU-s pénzek elmaradása sem hiszem, hogy fenyegetné a hatalmát: azért (is) lehetne mutogatni Brüsszelre, ez is csak növelné a támogatottságát, s végre meglenne az érv a régi álom, a huxit sínre tételére.
A valódi versenyt kiiktató haveri kapitalizmus és az állam piactorzító, ötletszerű beavatkozása által okozott gazdasági károk talán még helyrehozhatók egyszer. Sok pénzből az egészségügy is rendbe tehető és még az EU-ba is vissza lehet egyszer találni. De a szétrombolt közoktatás újraépítéséhez nem elég egy-két évtized. Mennyi idő kell ahhoz, hogy a szülők újra elhiggyék: tanárnak lenni a legszebb és megbecsült hivatás? Hogy erre ösztönözzék tehetséges gyerekeiket? Ezután mennyi idő kell még ahhoz, hogy ezek a tehetséges gyerekek elvégezzék a tanárszakokat? És ezután mennyi idő kell még ahhoz, hogy a sok jó pedagógus keze alól jól képzett diákok kerüljenek ki, akik Magyarországot a tudásalapú gazdaság győztesévé tehetik? Ez még sok évtized. Addigra biztosan nem él már Orbán Viktor, tehát nem kell félnie egy új, önállóan is gondolkodni képes generációtól. Akár meg is engedhetné magának a „luxust”, hogy elkezdje rendbe tenni a közoktatást. Nulladik lépésként például egy nagyvonalú pedagógus-béremeléssel.
Nyitókép: az oktatás fejlesztéséért, a pedagógusok megbecsüléséért szervezett, a Diákok a tanárokért Facebook-csoport által jegyzett demonstráció résztvevői Budapesten a Szent István téren 2022. szeptember 2-án (fotó: MTI/Bruzák Noémi)
