Hivatalos: Kósa Lajost nem zavarja, hogy orosz lesz a magyar műkorcsolya-válogatott
Nem gondoltuk, hogy a hazai korcsolyasportot elérő orosz invázióról szóló cikkünket újabb résszel kell folytatnunk. Csakhogy időközben kiderült: a kommunizmus utolsó szeleivel hozzánk érkező örmény sportigazgatót orosz csúcstanácsadó segíti, illetve Papp Vivien mellett Nagy Balázs is országot vált a szakvezetés miatt. Megtudtuk továbbá, hogy a korcsolyázók minapi zártkörű értekezletén Kósa Lajos mindennel elégedett volt, miközben stábja „belmagyar” versenyzőket, családokat ekézett.
„Ha ez nem hazaárulás, akkor mégis micsoda?” – egyik olvasónk így kommentálta szeptember eleji cikkünket, melyben igazoltuk: a műkorcsolya és jégtánc világversenyeken idén már jóval több orosz születésű sportoló indul HUN-színekben, mint magyar. A kiszorítósdi odáig fajult, hogy téli olimpiai sikerágazatunk legnagyobb reménységét, Papp Vivient országváltásba hajszolják. Ahogy írtuk: az orosz invázió különös bizonyítéka lett volna a mostanra (szeptember 21–24-re) tervezett jereváni junior grand prix, ahol a nőknél egy moszkvai versenyző, a férfiaknál egy szibériai illetőségű jövevény, a jégtáncosoknál pedig egy orosz–francia gyökerű kettős képviselte volna hazánkat – miközben az őket kísérő szövetségi kapitány és a Magyar Országos Korcsolyázó Szövetség (MOKSZ) műkorcsolya ágazati sportigazgatója is örmény–orosz indíttatású.
Utóbbinak, Vardanjan Gurgennek különösen is fájhat, hogy szülővárosában végül mégsem lesz junior grand prix, az újra kirobbant azeri–örmény konfliktus miatt ugyanis a Nemzetközi Korcsolyázó Szövetség (ISU) törölte a versenyt. Ám ennél erősebb apropó is kínálkozik két héttel ezelőtti cikkünk folytatásához. Egyrészt a moszkvai sajtó is elkezdte felfedezni, hogy a MOKSZ „fű alatt” új orosz korcsolyabázist épít Magyarországon. Kiszúrták például, hogy a Kósa Lajos vezette szövetség tanácsadója lett Alekszandr Lakernik, az ISU tiszteletbeli alelnöke – és közzé is tettek egy fotót az orosz tisztviselő budapesti irodájáról.
Másfelől lapunk több forrásból is megbizonyosodhatott arról, hogy a Kósa-stáb miként számolt el a jelennel – zárt körben – az első írásunk másnapján kezdődött 5. Országos Korcsolyázó Értekezleten. A MOKSZ-elnök például mindenképpen állást akart foglalni arról, helyes-e, hogy a nemzetközi sportszövetségek a háború miatt szankcionálják az oroszokat. (Az ISU saját szervezetéből nem szorította ki a Lakernik-féle tisztviselőket, ugyanakkor az orosz sportolók versenyzési jogát felfüggesztette.) Kósa Lajos beszédében úgy fogalmazott:
„Ostobaság, hogy sportolókat, sportdiplomatákat, versenyzőket, edzőket azért büntetnek, mert az illető ország vezetése idióta, ezen az alapon a világ sportolóinak kétharmadát ki lehetne zárni. Csomó hülyét tudnék még mondani a nemzetközi politika világából, aki tényleg futóbolond, vagy pedig annyira világtalan, hogy azt nem lehet elmondani”.
Ezzel persze Kósa akarva-akaratlanul relativizálta a putyini háborús felelősséget, s konkrét példát is hozott a globális idiotizmusra: Liz Truss új brit kormányfő esetét idézte fel, aki – még külügyminiszterként – zavarában nem ismerte el Voronyezst és Rosztovot ősi orosz területnek. Emlékeztetőül: a most világmértekben futóbolondozó Kósa Lajos volt az a valaki, akit a csengeri „örökösnő” néven elhíresült P. Mária 2013-ban 4,355 milliárd euró (mostani árfolyamon 1720 milliárd forint) kezelésével bízott meg, és a politikus évekig a mesés pénz bűvöletében élt. (E képtelen történetet nem öncélúan idéztük ide, lesz még jelentősége a későbbi bekezdésekben…)
Kósa persze a MOKSZ és a korcsolyázók 2021/22-es teljesítményéről is igyekezett számot adni az értekezleten a tagszervezetek, egyesületek képviselői előtt. Pontosabban: olyan műkorcsolyás eredményekkel próbált triumfálni, amelyek valójában a szövetség legmélyebb válságát mutatják. Azon még nem volt oka felszisszenni a közönségnek, hogy elismeréssel szólt a magyar felnőtt és junior szinkronkorcsolya-csapatok világbajnoki szerepléseiről; ez a 8. és 13. hely annak ellenére nagy dolog, hogy nem olimpiai sportágról van szó. Amikor viszont annak örült, hogy a junior világkupákon lett egy 8. és egy 9. helyezésünk női egyéniben, illetve rendkívül biztatónak nevezte, hogy a párosok felnőtt Európa-bajnokságán a 6. és 11. pozíciót is magyarok szerezték meg, nos, akkor úgy nézett rá a szakma (egy része), mintha Kósa maga is „világtalan” volna. Ugyanis a 8. és 9. helyet az a Papp Vivien szállította a hazának, aki a budapesti orosz előrenyomulás és a MOKSZ tétlensége miatt most készül országot váltani. Közben az Eb-6. páros tagja, Magyar Márk – miután Covid-fertőzés miatt lemaradt az idei téli olimpiáról – visszavonult, és szintén „elvándorolt”; az elmúlt évek legsikeresebb magyar műkorcsolyázója a Magyar Hang értesülése szerint külföldre szerződött edzősködni.
És amiről a Válasz Online is csak most szerzett tudomást: az Eb-11. Nagy Balázs szintén országot vált, a jövőben valószínűleg az Egyesült Államok színeiben fog versenyezni.
(Magyarnak és Nagynak eleve Oroszországból honosított korcsolyapartnere volt – a hölgyeknek tehát a szövetség most új párt próbál találni.) Summa summarum: akik miatt Kósa Lajos megveregette saját vállát, mára elvesztek a hazának, van viszont helyettük több moszkvai, szibériai importversenyző – erről szólt korábbi cikkünk.
Ennek ellenére a magyar korcsolyasport eloroszosodásáról szóló híreket csak „motorzajnak” nevezte a MOKSZ-elnök az országos értekezleten. Azzal nyugtatta „alattvalóit”, hogy a háború kitörése óta nem honosítottak magyarrá egyetlen oroszt sem, ráadásul akik új honfitársaink lettek, nem a szövetség közbenjárására, hanem magyar felmenőkre hivatkozva, gyorsított állampolgársági eljárással szerezték meg új identitásukat. Ettől függetlenül is tény: a Papp Vivien „nyakára hozott”, azóta is Moszkvában élő és készülő Dzsumanyijazova Polina itteni befogadó egyesülete a Kósa Lajoshoz a lehető legközelebb álló Debreceni Sportcentrum lett; e városi cég azzal a Jégkarc Egyesülettel működik teljes szimbiózisban, ahol Kósa Lajos lánya is edzősködik. S miközben Dzsumanyijazova előtt leomlott minden adminisztratív akadály, Papp Vivient nyár vége óta olyan szerződésbe próbálja belezsarolni a szövetség, amely szerint a MOKSZ nélkül nem dönthetne semmilyen szponzori megállapodásról – noha, ahogy két hete írtuk, eddigi teljes pályáját a versenyző szülei finanszírozták, beleértve a felkészülését segítő dél-tiroli képzőközpont díját. Ráadásul a szövetség alelnökeként és ügyvédjeként működő, a nyitóképünk baloldalán szereplő Fiák István azt közölte a Papp családdal, hogy az elnökség döntése értelmében Vivien csak akkor indulhat nemzetközi versenyeken, ha ezt a szerződést aláírja – noha ilyen értelmű határozatnak nyoma sincs a MOKSZ nyilvánosan elérhető dokumentumai között.
Miközben tehát Kósa Lajos a korcsolyaértekezleten részben Papp Vivien remek helyezéseivel igazolta saját munkájának értelmét, a mélyben a büszke elnök emberei épp országváltásra „kényszerítik” a 14 éves magyar sportolót.
Az egyik végrehajtó, Fiák István nem más, mint a Kósa família állandó jogi támasza, aki természetesen aktívan közreműködött a csengeri örökösnős históriában – még közös cége is volt „a” Marikával. Csakúgy, mint a nyitóképünk jobboldalán feltűnő Orendi Mihálynak, aki máig elnökségi tag a MOKSZ-ban, és nem mellékesen ő is szót kapott a fent emlegetett értekezleten. Több, egymástól független informátor is megerősítette lapunknak, hogy a Magyar Olimpiai Bizottság fair play-testületében is működő Orendi felszólalásában nyíltan nekiment Papp Viviennek és családjának; relativizálta a világkupán elért eredményeit, majd azt mondta, „őt a szülők rontják el, de legalábbis nem segítik”. Ismételjük: azokra a szülőkre célzott, akik a lányuk egész eddigi pályáját pénzelték. Szemben a MOKSZ-szal, amely lényegében egy pár korcsolyát sem biztosított Pappnak. Orendi felszólalása azonban nem csak a kimondott szavak miatt keltett csendes megdöbbenést. A veterán sportvezető vetített is: a mögötte lévő prezentációban a KoriKalauz nevű zárt Facebook-csoportban fellelt hozzászólások futottak, lényegében ezekkel illusztrálta, hogy mennyire árt a versenyzőknek a szülői, családi aktivitás. Nem tudhatjuk, hogy működik-e a MOKSZ-ban Facebook-figyelőszolgálat, de az nyilvánvaló, hogy Orendi pont úgy járt el ezen az értekezleten, ahogy az előző rendszer legkeményebb időszakaiban volt szokás hitelteleníteni az ellenséges csoportokat.
Nem véletlenül kanyarodtunk hirtelen a kommunista ántivilághoz: az egész mostani MOKSZ-oroszosodás egy jóval régebbi eseménysorozatban gyökerezik. Hogy is kezdődött a történet? Kósa Lajos legfontosabb korcsolyás szakembere, az ágazati sportigazgató Vardanjan Gurgen 1989-ben érkezett edzőként Magyarországra, pontosabban az akkori Leninvárosba (Tiszaújvárosba), a vegyikombinát híres szabadtéri jégközpontjába. Az örmény és orosz nyelvű Wikipedia-oldalak szerint az akkori magyar szakszövetség volt a meghívó fél, mely szervezetet akkor hosszú ideje Kozári Józsefné vezette. A korcsolyázók nyilván alapos okkal nevezik őt „mindenki Klári nénijének”. Eszünk ágában sincs vitatni emberi és szakmai kvalitásait, tény ugyanakkor, hogy az elnöknő másik élete tökéletesen pártszerűnek és szovjetbarátnak bizonyult – aligha csoda, hogy a kommunizmus utolsó szellőivel sikerült iderepíteni Vardanjant. Kozáriné nyilvánosan elérhető életrajzaiban nem szerepel, hogy a ’60-as években a Belügyminisztérium III. Főcsoportfőnökségén – az egyes postai küldeményeket ellenőrző osztályon – szolgálta az állam biztonságát, az viszont igen, hogy jogi végzettségét később „az államigazgatásban kamatoztatta, igazgatási osztályvezetőként, ezredesként nyugdíjazták”. Bár nemigen említik, az „államigazgatás” az ő esetében a Büntetés-végrehajtás Országos Parancsnokságát jelentette. (Szovjet pártiskolát végzett férje pedig az MSZMP KB Pártgazdasági és Ügykezelési Osztályát vezette, majd az OTP-vezérigazgató első helyettesévé nevezték ki.)
Kozári Józsefné egyik utolsó nagy szakmai húzása tehát az volt, hogy Magyarország „gondjaira bízta” Vardanjan Gurgent, aki később – feleségével, Ipakjan Jeranjakkal, a mai szövetségi kapitánnyal – világklasszist nevelt Sebestyén Júliából (bár az Európa-bajnoki cím megszerzésekor épp nem ők edzették). Vardanjanék előtte persze hamar Budapestre tették át székhelyüket, majd a még kicsi Sebestyén Júlia is „feljött” a nagyvárosba, ahol éveken át „Klári néni” otthonában lakott. Ez tehát a régmúlt, mely végül azzal „tetőződött” be, hogy Kósa Lajos 2017-ben életműdíjjal tüntette ki Kozári Józsefnét.
Közben Vardanjan Gurgennek – egy hosszabb angliai szakmai kitérő kivételével – Magyarország lett az állandó bázisa, igaz, eleinte csak edzőként funkcionált, s közben harcolt a 2000-res évek MOKSZ-vezetésével. Rengeteg sajtóhír igazolja, hogy Sebestyén Júlia és mások mellett saját korcsolyázó gyermeke érdekében is megütközött a szövetségiekkel, körülbelül ugyanolyan tónusban, ahogy – Orendi Mihály szerint helytelenül – a mai szülők is teszik. Majd néhány éve Kósa Lajosék Vardanjanban látták meg az ideális műkorcsolya-sportigazgatót, és azóta, mint első cikkünkben írtuk, folyamatos az orosz beáramlás a hazai jégvilágba – mely persze a magyar tehetségek kiszorulásával jár együtt. Úgy tűnik, a Kozári Józsefné által összedrótozott Vardanjan–Sebestyén-szövetség is erősebb, mint valaha. „Gurgen bá” határozott kérésére – a Fidesz-politikus férjjel „kiegészült” – Sebestyén Júlia edzi a férfi korcsolyaválogatott szibériai vezéralakját és testvérét, miközben a mellőzött magyar reménységek sorra hagyják el (közel tucatnyian) az Európa-bajnokunk által vezetett egyesületet. Ugyan Sebestyén másfél éve még velük, nem pedig külsős jövevényekkel büszkélkedett a Nemzeti Sport jégkirálynős összeállításában, úgy tűnik, ma már fontosabb számára egy készen kapott, tripla axelre ugyan képes, mégis középszerű orosz, Vlaszenko Alekszandr, mint a fejlesztendő „ómagyarok”.
Noha Kósa Lajos a „minden nagyon jó, mindennel meg vagyok elégedve” pozícióból szemléli az eseményeket, tulajdonképpen nincs ember, aki megmondaná, kikből áll majd a Budapesten rendezendő 2024-es műkorcsolya és jégtánc Európa-bajnokság magyar válogatottja, lesz-e a csapatban egyetlen nem orosz alapember, vagy sem. Ami biztos, hogy – mint a fenti képen látható – a Papp Vivient „kiváltó” Dzsumanyijazova Polinát nagy elégedettséggel fogadta nemrég Budapesten a MOKSZ orosz tanácsadója, a fent említett Alekszandr Lakernik. Nekünk meg maradnak az alapkérdések: normális-e az az ország, ahol az egyébként meglehetősen eredménytelen Vardanjan-korszak láttán nem az állami pénzeket felemésztő sportszövetségi vezetést váltják le, hanem a versenyzőket cserélik oroszra? Normális-e az az ország, amely hagyja, hogy legnagyobb reménységei elhagyják az országot, s közben „futottak még” kategóriás oroszok vehetik fel a HUN-melegítőket?
Nyitókép: Kósa Lajos, a Magyar Országos Korcsolyázó Szövetség elnöke, Orendi Mihály, a szövetség ügyvezető igazgatója (j), Bathó Ferenc, a szövetség alelnöke (b) a rövidpályás gyorskorcsolyaversenyen a phjongcshangi téli olimpián a Kangnung Jégcsarnokban 2018. február 20-án (fotó: MTI/Czeglédi Zsolt)
Ez a cikk nem készülhetett volna el olvasóink nélkül. Legyen támogatónk a Donably-n, az új, biztonságos, magyar fejlesztésű előfizetési platformon. Paypal, utalás és más lehetőségek itt >>>
