„Idegesség, reménytelenség, rezignáltság” – ezért jut majd hozzá a magyar kormány az uniós forrásokhoz
A magyar kormány újabb győzelmet arat egy olyan háborúban, amelyben az EU döntéshozatali sajátosságai miatt nem tud vereséget szenvedni – alighanem ez lesz a végkimenetele a felfüggesztett uniós források miatti csatának. Miközben szavakban talán soha nem volt ilyen erős a Brüsszel elleni szabadságharc, az Országgyűlés mindent megszavaz, amit az Európai Bizottság sugall, lényegében gyámság alá helyezve a hétéves uniós költségvetés forrásainak magyarországi elköltését. November 19-ig kell dönteniük a tagállami kormányoknak a nekünk járó EU-pénzekről, s háttérbeszélgetéseink alapján az tűnik a legvalószínűbbnek, hogy feltételekkel ugyan, de megnyílnak a pénzügyi zsilipek. Jelentés a kulisszák mögül.
Fegyverletétel, őszinte változtatási szándék vagy huszárcsel? Ez a kérdés vetődött fel, miután az Európai Bizottság és a magyar kormány közötti többfordulós pókerpartit követők átböngészték a hétfői Magyar Közlönyt.
Kihirdettek ugyanis négy törvényt illetve törvénymódosítást és két kormányrendeletet, amelyeket a kormány az európai uniós forrásokhoz való hozzáférés érdekében kezdeményezett. A többek között az EU-pénzek felhasználásának ellenőrzéséről, illetve a közérdekű adatok igényléséről szóló jogszabályok részei annak a 17 törvényalkotási lépésnek, amelyet a magyar kormány vállalt az úgynevezett jogállamisági mechanizmus keretében, miután az Európai Bizottság a 2021-2027 közötti kohéziós források 65 százalékának felfüggesztésére tett javaslatot az Európai Unió Tanácsának Magyarország esetében.
Mielőtt azonban elvesznénk az uniós tolvajnyelvben és eljárási rendben, nevezzük nevén a gyereket: minden idők legnagyobb pókerpartija zajlik, amelyben 7,5 milliárd euró, azaz 3000 milliárd forint a tét.
Ennyi költségvetési forrástól esik el Magyarország, amennyiben a végső határidőig (november 19.) nem lépteti életbe a vállalt módosításokat.
Olyan játszma zajlik, amelynek minden szereplője saját egyenességét és jóhiszeműségét bizonygatja, miközben mindenkinél vannak cinkelt lapok. A Válasz Online az elmúlt időben tucatnyi, az eseményekre rálátó budapesti és nyugat-európai forrással beszélt, hogy megpróbálja megérteni a folyamatokat, illetve megjósolni a lehetséges kimeneteket. Vajon tényleg elbúcsúzhatunk az uniós forrásoktól, pont most, amikor a világgazdasági válság villámai csapdosnak körülöttünk?
A közvélemény nehezen lát át a szereplők által fújt ködfüggönyön. A magyar kormány például rögvest két szinten politizál. Egyrészt csendben beterjeszti, a kormánytöbbség pedig megszavazza a sokat szidott Brüsszelnek megígért változtatásokat, köztük például az igen komoly jogosítványokkal rendelkező Integritási Hatóság felállítását. Az új testületnél bárki tehet panaszt, de az intézmény hivatalból is indíthat eljárást, amennyiben úgy ítéli meg, hogy az illetékes hatóságok nem tették meg a szükséges lépéseket a korrupció visszaszorításáért. Vezetőinek függetlenségére komoly garanciákat építettek a törvénybe és a jól ismert költségvetési elvonással sem lehet megfojtani, mert a hatóság létszámát és költségvetését az elnök határozza meg. A szuverenitás-fetisiszta magyar kormány az EU-pénzek kifizetését ezzel lényegében gyámság alá helyezte. A kommunikáció első szintjéért leginkább az uniós intézményekkel és tagállamokkal tárgyaló Navracsics Tibor területfejlesztési miniszter felel, aki fel-alá cikázik a kontinensen.
Uniós biztosként felhalmozott politikai tőkéjét mozgósítva megnyugtat, elsimít és megígér, a sajtónak pedig egy magabiztos kezelőorvos hangján duruzsol: még a térfigyelő kameráknak is odanyilatkozza, hogy közel a megállapodás.
De nem csak ő ilyen kezdeményező. Az egyik nyugati tagállamból származó brüsszeli tudósító arról számolt be lapunknak, hogy még soha ilyen nyitottságot nem tapasztalt a máskor érdes modorú magyar kormány részéről. Júliusban például Varga Judit igazságügyminiszter a brüsszeli állandó képviseleten másfél órán át győzködte a sajtó képviselőit a magyar kormány jó szándékáról és mindenkit biztatott, személyesen látogasson el Budapestre a helyzet megismerésére.
Külföldön tehát pihe-puha kommunikáció, idehaza retorikai tűzijáték – utóbbi a magyar kormány politizálásának második eleme. Talán még soha nem volt ilyen erős propaganda „Brüsszel” ellen, amely állítólag az európai államok és Magyarország megfojtásán dolgozik az átgondolatlan háborús szankciókkal. (A magyar kormány eközben nemrégiben szó nélkül megszavazta az Ukrajnát megtámadó Oroszország elleni nyolcadik szankciós csomagot is. Az energiaárak döbbenetes emelkedéséért pedig bizonyosan nem a büntetőintézkedések a felelősek, hiszen gázt továbbra is vásárolhatnak a tagállamok – már akinek szállít Oroszország vagy aki nem döntött magától a leválás mellett. Az uniós tagállamok ugyan vállalták, hogy jövőre már nem vásárolnak orosz olajat, de a megállapodás alól felmentést kapott a Barátság-vezetéktől függő Csehország, Szlovákia és Magyarország, akik határozatlan ideig még vásárolhatnak az energiahordozóból.) A harci retorika másik eleme, hogy az uniós források felfüggesztésének oka nem a közösségi pénzek, khm, könnyed kezelése, hanem a sajátos magyar út miatti brüsszelita bosszú.
Ugyanakkor nem csak a magyar kormány játszik több hangszeren. A többiek is. Az Európai Bizottságot évek óta szorongatják egyes tagállamok, de különösen az Európai Parlament (EP), hogy miért nem lép fel határozottabban Budapest ellen. Az EP már több, jogi kötőerővel különben nem bíró elítélő határozatot fogadott el a magyar közállapotokról. Legutóbb szeptember 15-én, amikor 433 szavazattal, 123 ellenében mondták ki, hogy Magyarország immár „választási autokrácia”, egyben a Bizottságot keményebb lépésekre szólították fel.
Az EP nyomása miatt is lépéskényszerben volt tehát a Bizottság, amely sokáig azzal védekezett, hogy nincs a kezében a megfelelő eszköz. Végül 2020 végén, a 2021-2027-es költségvetési ciklus tárgyalásai során állapodtak meg a tagállamok, hogy bevezetik azt a mechanizmust, amelynek értelmében jogállami kifogások esetén felfüggeszthetik az uniós források folyósítását. A magyar és a lengyel kormány az Európai Bíróságon vitatta a jogintézményt, amely azonban az idei év elején az uniós joggal összhangban állónak mondta ki a mechanizmust. Többfordulós levélváltás következett ekkor, azután jelentette be a magyar kormány a már említett 17 pontos reformcsomagot. A Bizottság pedig szeptember végén nyújtotta be a tagállamok tanácsának azt a határozattervezetet, amely azt javasolja, hogy három operatív program 65 százalékának kifizetését függesszék fel, amennyiben Magyarország mégsem teljesítené a korrupció leküzdésére és a közbeszerzések átláthatóságára vonatkozó vállalásait.
A döntést a Bizottság egyhangúlag hozta meg, azt megszavazta Várhelyi Olivér magyar biztos is.
(A határozat szerint hátrány nem érheti a kedvezményezetteket – például önkormányzatokat –, azaz ha el is vonnának forrásokat, azokat a magyar költségvetésből pótolni kell.)
„Ezek a problémák és azok ismétlődő jellege azt mutatja, hogy a magyar hatóságok rendszerszinten képtelenek vagy nem hajlandók arra, (…) hogy megakadályozzák az alkalmazandó jogot sértő döntéseket a közbeszerzések és az összeférhetetlenségek tekintetében és ezáltal megfelelően kezeljék a korrupció kockázatát. Ezek a jogállamiság elveinek a megsértését jelentik, különös tekintettel a jogbiztonság elvére és a végrehajtó hatalom önkényességének tilalmára, és aggályokat vetnek fel a hatalmi ágak szétválasztásával kapcsolatban” – fogalmazott az Európai Bizottság.
A „hogyan tovább” kérdése most legalább annyira pszichológiai, mint jogi kérdés. Vajon a tagállami kormányok képviselői elegendőnek tartják majd a bejelentett és a magyar parlament által megszavazott intézkedéseket és november 19-ig elutasítják a Bizottság büntetési javaslatát? (A döntéshez nem szükséges az egyhangúság. A határozat akkor minősül elfogadottnak, ha a Tanács szavazó tagjai közül a részt vevő tagállamok népességének legalább 65 százalékát képviselő 55 százalék – 15 tagállam – mellette szavaz.)
A magyar kormány sérelmezi, hogy kétségbe vonják reformszándékát és őszinteségét. A tagállamok (elsősorban az észak-európaiak) vagy az Európai Parlament jelentős részének viszont az az álláspontja, hogy újabb trükközés készül. „A magyar kormány már annyiszor becsapott minket, hogy nem lehet megbízni benne. Miként hihetnénk annak a kormánynak, amelya háború kapcsán is tudatosan gyengíti a közös európai fellépést?” – teszi fel a kérdést egy francia európai parlamenti képviselő, a centrista-liberális Renew tagja. Noha álláspontját egy kézlegyintéssel is el lehetne intézni, mondván, politikailag motivált kritikáról van szó, tapasztalataink szerint a jogállamisági mechanizmussal össze nem függő háborús helyzet nagyon is ott motoszkál a döntéshozók fejében. Többen úgy vélik, hogy a magyar kormány időről időre belengetett vétói vagy a szankciók nyilvános kritizálása az alkufolyamat része. Orbán Viktor így jelzi, hogy lehet bot a küllők között vagy tüske a köröm alatt, amennyiben Magyarországot levágnák az uniós források köldökzsinórjáról. A háború a forráselvonás ellen felszólalók érvkészletében is szerepel.
Többször hallottuk azt az álláspontot, hogy a mostani zivataros időszakban mindenáron meg kell őrizni az Európai Unió egységét, azaz nem szabad a már így is jelentős problémahalmazt tovább növelni egy tagállam pénzügyi destabilizálásával. (A gyakorlatban ugyanis ezt jelentené a magyar uniós források végleges visszatartása.)
Noha a helyzet napról napra változik, forrásaink éppen az említett egységszándék miatt arra hajlanak, hogy végül Magyarország – szigorú feltételek és ellenőrzés mellett ugyan, de – hozzájut a pénzekhez. Tovább erősíti ezen forgatókönyv valószínűségét az EU sajátos politikai pszichológiája. A Tanácsban ugyanis a tagállami kormányok képviselőinek kellene dönteniük egy másik kabinet megbüntetéséről. Ezt azonban a harcosabbak is kétszer meggondolják, hiszen lehet, hogy egyszer rájuk is sor kerül. Hiába zajlik például már 2018 óta a hetes cikkely szerinti (végsősoron a szavazati jog elveszítésével fenyegető) eljárás Magyarország ellen, a folyamat épp ilyen okok miatt zsákutcába jutott, s meddő szájkarate folyik csupán a felek között. Említhetünk nem Magyarországgal kapcsolatos példát is: minden kormány tudta, hogy Görögország az eurózónához való csatlakozás után politikai okokból meghamisítja államháztartási adatait. Mégsem tettek semmit, mert kényelmetlen lett volna egy másik kormány elítélése. Az óvatosság azonban a 2008-2009-es válság során visszaütött: a görög válság majdnem az egész eurózónát bedöntötte.
Ugyanakkor nem pusztán az államközi udvariasság miatt nagyobb az esélye a magyar megállapodásnak. „Idegesség, reménytelenség, rezignáltság” – a Tanács egy dél-európai származású munkatársa így írja le a testület Magyarországgal kapcsolatos hangulatát. Szerinte mindenki belefáradt már az Orbán Viktorral való tizenkét éves hadakozásba, s a gyülekező politikai viharfellegek is az engedékenység irányába hatnak. A jobboldali győzelmet hozó svéd és olasz választások óvatosabbá tették a tagállamok jó részét. Nem pusztán azért, mert ezek a kormányok várhatóan ellenzik majd a források felfüggesztését, hanem azért is mert a politikai átrendeződés tovább folytatódhat.
Spanyolországban legkésőbb egy év múlva parlamenti választások lesznek. Ezek nagy esélyese a jobbközép Néppárt, amelynek viszont a kormányzáshoz alighanem szüksége lesz a radikális Vox támogatására – márpedig utóbbi a Fidesz szövetségese.
És még csak most kezdik érezni az európaiak az energia- és gazdasági válságot, ezért tanácsi forrásunk szerint a kormányok további felfordulásra és a rendszerellenes pártok megerősödésére számítanak. Ez is további érv a „magyar ügy” kenyértörés nélküli lezárása mellett.
Valószínű tehát, hogy Magyarország végül hozzájut a most felfüggesztett forrásokhoz. A kérdés csak az, milyen feltételekkel. Forrásaink szerint érdemes a lengyel példát tanulmányozni. Az Európai Bizottság jóváhagyta Varsónak a koronavírus-újjáépítési alaphoz benyújtott tervét, ám a pénzek folyósítását feltételekhez, így például a sokat bírált, politikai befolyásolásra lehetőséget adó igazságügyi átalakítás visszavonásához kötötte. A lengyel kormánytöbbség valóban elfogadott módosításokat, azonban a Bizottság ezeket elégtelennek tartotta. Jogvita alakult ki, amit a választásra készülő lengyel kormány hadüzenetként értékelt és bejelentette, inkább nem is kérné a neki járó összegeket. (Magyarország az egyetlen tagállam, amelynek még nem hagyták jóvá az újjáépítési tervét. Noha ez az eljárás jogi szempontból különbözik a költségvetési pénzekkel kapcsolatos jogállamisági mechanizmustól, politikailag mégis összefügg a kettő, a Helyreállítási Alap pénzei kapcsán is részint demokráciavita folyik. Itt év végéig kell megállapodni, valószínű, hogy Magyarország a 2500 milliárdos koronavírus-pénzhez is hozzájut majd.)
Magyarország esetére lefordítva ez annyit jelent, hogy a Tanács november közepéig leállítja a Bizottság által kezdeményezett jogállamisági mechanizmust, ám az bármikor újraindítható, amennyiben mégsem működnek az Országgyűlés által megszavazott reformok.
Így ismét megszületik a tipikus uniós kompromisszum, amelyben mindenki győzelmet hirdethet. A Bizottság bizonyította keménységét a jogállamisági mechanizmus elindításával. A nettó befizető kormányok elmagyarázhatják szavazóiknak, hogy Budapestet rászorították szigorú korrupcióellenes törvények elfogadására, azaz nem tűnnek el az ismeretlen német és holland adófizetők pénzei. A magyar kormány pedig újabb győzelmet arat egy olyan háborúban, amelyben az EU döntéshozatali sajátosságai miatt nem tud vereséget szenvedni. Még az Európai Parlament többsége is vigasztalódhat annyival, hogy részese volt az általa mélyen utált magyar kormány „megleckéztetésének”, még ha onnan hallatszik is majd a legtöbb elégedetlen hang.
A hosszúra nyúlt előadás tehát néhány drámai csúcspont után megy tovább, ahogy szokott.
Nyitókép: Orbán Viktor miniszterelnök érkezik az Európai Tanács kétnapos rendkívüli ülésére Brüsszelben 2022. május 30-án (fotó: AFP/Emmanuel Dunand)
