„Ha ez így marad, nem fogjuk kibírni” – Deák András gázárról, szankciókról, magyar külpolitikáról [HetiVálasz 145]
Szankciós nemzeti konzultációra készül az ország, mert a magyar kormány – noha múlt héten a nyolcadik csomagot is megszavazta – azt állítja, az intézkedések nem működnek. Tényleg nem? Mi egyáltalán az elvárás a szankciókkal kapcsolatban? Melyik volt tervezhető, és melyik vakugrás? Tudjuk-e, mi lesz december 1-je, az olajszankciók életbe lépése után? Azért kell ennyit egyeztetnie Szijjártó Péternek az oroszokkal, hogy ne fagyjunk meg a következő két télen? Aki válaszol: Deák András, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem Stratégiai Védelmi Kutatóintézetének tudományos főmunkatársa. A műsorvezető Vörös Szabolcs.
Az adás meghallgatható a fenti Spotify-ablakra kattintva. Ha az nem jelenne meg, közvetlen link itt. Ha asztali számítógépen, laptopon hallgatnának minket, vagy egyszerűen letöltenék az adásokat mp3-formátumban, ide kattintsanak. Az adás ezúttal Youtube-csatornánkról is elérhető. Ha telefonon keresztül csatlakoznának műsorunkra, a Spotify mellett iTunes-on, TuneIn Radio-n és Pocket Casts-on is megtehetik. Podcastunk RSS-csatornája ezen a hivatkozáson található.
Részletek a műsorból:
Tényleg nem működnek a szankciók?
„Vannak alapelvárásaink velük kapcsolatban. Az egyik, hogy okozzon nagyobb kárt a célország gazdaságának, mint amekkora költséget jelent a kezdeményezők számára. Ez nagyjából eddig még áll, a saját szankcióinkat – leszámítva talán az olajszankciót – bármeddig fenn tudjuk tartani. Ezek pedig az orosz rezsim stabilitását valószínűleg csökkentik – még ha nem is borítják meg –, és az ország képességeit, hogy hadat viseljen Ukrajnában, csökkentik – még ha nem is lehetetlenítik el. E tekintetben tehát ezek a szankciók működnek. Az más kérdés, hogy ezt milyen időtávon képzeltük el. Főleg a német és az olasz politika volt az, amely rövid távon nagy eredményeket ígért – ez tévedés, ez nem következett be, az ígéretek indokolatlanok voltak. Az Európai Bizottság, ami az epicentruma a döntéshozatalnak, nem mondott időtávot, az amerikaiak pedig eleve azt mondták, hogy középtávon akarják megbüntetni Putyint. Az biztos nem egy év. A negatívum az, hogy belementünk a szankciós háborúba, hiszen az oroszok – ellentétben Iránnal, Líbiával, Venezuelával, Észak-Koreával – tudtak válaszolni. A gázzal (és szinte csak a gázzal) nagyon komoly gazdasági károkat tudnak okozni a kontinensnek. Ha ez a helyzet így marad, akkor nem lesz könnyű a világgazdaság és a globális gázpiac adaptációja, és maradandó gazdasági károkat fog okozni a térség országainak. Lehet ezen keseregni, ám az igazi kihívás az, hogy ezt logikai kapcsolatba helyezzük, vagyis, hogy a mi szankciós intézkedéseinkre adott válasznak gondoljuk az orosz gázcsapelzárást. Ez nem bizonyított, és semmiféle garancia nincs arra, hogy ha mi bizonyos szankciós engedményeket adunk, akkor az oroszok újranyitják a gázcsapot. Valahol itt bicsaklik meg a kormányzati kommunikáció.”
Látszik-e bármilyen átgondolt EU-s stratégia, amely december 1-je, az olajszankció életbe lépése utáni időszakra vonatkozik?
„Konkrét nincs. A szankciót eredetileg júniusban akarták bevezetni. Az volt az elképzelés, hogy az iparág majd rákészül, és mikroszinten megoldják a helyzetet. Van valamekkora lauf, mert vannak stratégiai készletek, amiket el lehet használni, csak nem gondolom, hogy az adaptáció gördülékeny és problémamentes lenne. Magyarországon kifejezetten izgalmas lesz a dízelhelyzet, mert már elhasználtuk a stratégiai tartalékot is. Vagy sikerül a helyzetet az uniónak, vagy ha nem, akkor vissza kell lépni, és azt kell mondani, hogy »bocsánat, hülyék voltunk, mégis kérnénk valamennyi orosz olajat«. A szankciós rendszer egyébként megengedi, hogy bizonyos esetekben a Bizottság adjon mentességet. Kérdés, hogy ebben az oroszok partnerek lesznek-e.”
Szijjártó Péter rendszeres orosz találkozói a miniszter túlmozgásai, vagy ezt kell csinálnia, hogy ne fagyjunk meg télen?
„Úgy tűnik, az oroszok ezt várják el tőlünk: legyünk szankciókritikusok, hangosak, hozzunk mindenféle pici döntéseket – például Kirill pátriárkáról. Az a nagy kérdés, hogy mi van akkor, ha az oroszok többet kérnek – például egy vétót. Mert ugyan bármit is mondunk – hangosak vagyunk, mindenhol elmondjuk, mennyire szörnyűek a szankciók, konzultációt csinálunk róluk – úgy megszavaztuk a nyolcas csomagot, mint a pinty, pedig az komoly tényező lehet az olajárak növekedésében, és nem igaz, hogy nem érinti a magyar ellátást. Kétféleképp lehet ezt látni: borzonghatunk, milyen csúnyákat mond a Szijjártó és milyen kemény, ám lehet annak is tapsolni, hogy eddig viszonylag kevés olyan lépést láttunk a magyar kormánytól, amely a szankciók ellen ment volna. Látni kell, hogy a gázárcsúcsok halálzónáiban vagyunk. Magyarország, Szlovákia, Csehország – azok a gázfüggő országok, ahol nem magas az egy főre jutó GDP – hároméves távlatban ilyen gázárat nem fognak tudni kibírni. Ha ugyanis ez így marad, két év alatt annyit kell költenünk – többletben (!) – energiaimportra, mint amennyi a teljes jegybanki tartalék vagy a teljes 7 évre szóló uniós támogatás. Sarokba vagyunk szorítva. A magyar kormányzatnak az igazság pillanata valamikor 2024-ben jön el, amikor a gázáramlások régiós helyzete valószínűleg annyira átalakul, hogy akár le is válhatunk az orosz gázról. Akkor érünk válaszút elé: vagy egy húzással azt mondjuk, hogy »köszönjük szépen, innentől kezdve nem olyan fontos az orosz gáz, meg tudunk lenni nélküle is, és szabadabb politikát tudunk folytatni«, vagy pedig folytatjuk azt, amit most. Jelen pillanatban ugyanis, tűnjék bármennyire gusztustalannak is, logikai kapcsolatot lehet létesíteni az ország gázellátása és a magyar külpolitika magatartása között.”
Nyitókép: dolgozó kerékpározik a Mol Nyrt. százhalombattai Dunai Finomítójában 2022. május 24-én (fotó: MTI/Szigetváry Zsolt)
