Baranya sokkot kap, de Budapest is beleremeg: mutatjuk, hol tűnhetnek el a háziorvosi praxisok
A rendszerváltás óta nem történt olyan jelentős átalakítás, mint amit a kabinet tervez az alapellátásban. Minden negyedik háziorvosi praxis és több mint egymillió ember lehet érintett országosan. Budapesten minden negyedik háziorvosi praxis, Baranyában, Nógrádban, Békésben pedig akár a körzetek 40 százaléka is megszűnhet, ha a kormány keresztülviszi elképzelését az egészségügy átalakításáról. Lapunk térképre helyezte a kabinet előkészítő anyagában „optimális” üzemméret kialakításával érintett körzeteket, és azt találtuk, a nagy kormányzati orvos-újraelosztási tervekbe nemcsak a magyar vidék, de még a főváros is beleremegne.
Csattant a bilincs. Egy budapesti kórházban a gyanú szerint nemcsak eltették a törvény által tiltott hálapénzt, de még a bizonyítékot is tálcán szállították a hatóságoknak. Megőrizték ugyanis a borítékokat, rajtuk a „Köszönöm …nétól” felirattal. A kórház két főorvosát és egy asszisztensét a rendőrség videófelvétele szerint bilincsben, vezetőszáron vitték el a munkahelyéről. Nem azért alkalmaztak kényszerítő eszközt, mert attól tartottak, hogy a két vezető orvos majd megszökik, vagy a nővérrel hárman háromfelé szaladnak a kórház udvarán. Demonstrálni akarták: az állam nem tűri a hálapénz elfogadását, és rendet tart az egészségügyben.
Valójában azonban a kabinet 12 év kormányzás után sem képes a rendtartásra. Keddig felmondott a fővárosi Szent Imre Kórház tíz szülésznője, sajnálatos utóhatásaként annak, hogy tavaly a szakdolgozói béreket nem emelték az orvosokéval együtt, a hálapénzt viszont ebben a körben is megtiltották. Eddig működhetett egy kiskapu, de a főváros második legnagyobb szülészetén novembertől leállítják a szabad szülésznőválasztást, erre válaszul mondtak fel a bábák. Az ok több mint meghökkentő: a kórház vezetése így szeretné csökkenteni a kórházba áramló kismamák számát, a bábák ugyanis területen kívüli nőket vonzottak a Szent Imrébe. Miért baj ez? Miért nem az állami egészségügy sikersztorija lett a Szent Imre Kórház szülészetéből?
Mindennapi tapasztalat, hogy az orvoshiány miatt még az egészségügyi alapellátás biztosítása is nehézségeket okoz. Magyarországon minden tizedik praxisban helyettesítő orvos dolgozik, a kép pedig évről évre, és most már hónapról hónapra romlik. A GKI Gazdaságkutató Zrt. tájékoztatása szerint szeptember 1-jén 687 betöltetlen praxis volt, a számuk január óta országosan 6 százalékkal, a fővárosban 23 százalékkal nőtt. A tartósan, legalább fél éve betöltetlen háziorvosi állások elsősorban a kistelepüléseken találhatók, a 457 érintett körzet közül 325 van ötezer lakosnál kisebb faluban vagy városkában.
Az okokat unalomig ismerjük: az orvosok nem akarnak világvégi kistelepüléseken élni, ahol már se pap, se tanár, se gyógyszerész nem lakik. Nincs utánpótlás, mert Magyarország évtizedek óta külföldiek számára értékesíti orvosképzési helyeinek jó részét. A magyar medikusok képzésére kevesebb idő, energia és pénz jutott, és csak az utóbbi években bővítették a számokat. Nehéz pótolni azokat az orvosokat, akiknek jelentős része külföldön és újabban főállásban is a magánegészségügyben keresi a boldogulást.
A háziorvosok átlagéletkora évről évre nő. 2018-ban már csak minden tizedik volt 42 évnél fiatalabb, pont annyi, ahány 72 évnél idősebb orvos is praktizált. Azóta sem lettek ifjabbak, pedig az átlagéletkor már három éve is 58 esztendő volt körükben. Magyarországon a mindennapi tapasztalattal ellentétben nincs kevés orvos, csak ijesztően rosszul szervezett a rendszer. Minden korábbi kríziskezelési elképzelés arról szólt, hogyan lehet orvosokat a praxisokba vonzani, a mostani viszont adottságként kezeli a háziorvosok lassú fogyatkozását. Nem küzd ellene, most nem az orvosi létszám növeléséről terjesztenek elő anyagot, nem is a kórházi doktorok praxisokba csábításáról. A meglevő orvosok munkájának racionálisabb felhasználásáról rendelkeznek. Itt is lenne mit keresni, ám a megoldást nem az orvosi bürokrácia csökkentésében látják, hanem a munkahelyek átszervezésében.
Az elképzelés lényege, hogy meghatároznák, praxisonként mekkora az optimális ellátotti szám, és ennek megfelelően újrarajzolnák a körzeteket. A jogszabályban megkövetelt módon egy háziorvos 1500–2000, esetleg 2500 beteget láthat el. Viszont az előterjesztés szerint jelenleg 1 825 olyan körzet van, ahol az ellátotti szám nem haladja meg az 1200 főt sem.
Az egészségügyért felelős Belügyminisztérium ezekre a praxisokra, mint valami rejtett orvostartalékra tekint. A tárca három fő célt fogalmaz meg a háziorvosi ellátás átalakításhoz:
- egyenletes legyen a háziorvosok terhelése,
- minimális az üres körzetek száma és
- a megfelelő „üzemméret” „optimális ellátást” biztosítson a betegek számára.
Korábban elsősorban piaci eszközökkel próbáltak orvosokat megnyerni a tartósan betöltetlen körzetekbe, de a praxisonkénti 6-10 millió forintos támogatás sem volt elég arra, hogy megszűnjön – vagy legalább ne súlyosbodjon a jelenség. Az eredmény jól látszik térképünkön: az országban nem egyenletes az egy háziorvosra jutó betegek száma, a végek inkább orvoshiánytól szenvednek, a közép pedig a zsúfoltságtól.
A kormány most a célok elérése érdekében elveszi az önkormányzatoktól az alapellátást. Nem mintha eddig olyan sikeres lett volna az államosítási program az egészségügyben, de úgy vélhetik, kemény döntéseket egyszerűbb központilag meghozni. A kis önkormányzatok aligha tapsolnának amiatt, hogy a nem ritkán szolgálati lakással és egyéb juttatásokkal odacsábított orvosukat most „optimalizálják”, magyarán megszüntetik a helyi körzetet, összevonják egy másikkal, így osztozniuk kellene az orvosukon egy szomszédos településsel.
A tervek szerint tehát a jövőben az állam határozná meg a körzetek határát és átvenné a betöltetlen praxisok kezelését is az önkormányzatoktól. 2028. január 1-jéig a gazdaságtalan üzemméretű körzeteket kivezetik a rendszerből, de az önkormányzatok már korábban is felajánlhatják ezeket az államnak. Magyarán megszüntetik, beleolvasztják a kis kártyaszámú körzeteket a környező praxisokba.
Az anyag semmit sem árul el arról, hol is vannak a „gazdaságtalan üzemméretű” körzetek. Az elmaradott országrészekben? Vagy éppen Budapesten? Falun? Vagy a megyeszékhelyeken? A Válasz Online ezért kikérte a Nemzeti Egészségbiztosítási Alapkezelőtől (NEAK) a praxisok adatait, és megvizsgálta az anyagban számszerűsített 1200 kártyánál kevesebbel rendelkező körzetek elhelyezkedését.
Első lépésként arra jutottunk, hogy 1200 kártyánál kevesebbet gyűjtő háziorvosokból nem 1825, hanem 2482 van, vagyis a 6500 hazai körzetnek közel 40 százaléka ilyen.
A kis praxisok jelentős részét házi gyermekorvos működteti, aki kizárólag gyerekeket lát el. Ha a változásokat ezekre az orvosokra is kiterjesztenék, akkor az elképesztően drasztikus hatással járna. A fővárosban például csak minden hatodik-hetedik gyermekkörzet felelne meg a gazdaságossági – vagyis a megmaradási – feltételnek.
Mivel a kormány nem árult el részleteket a programról, feltételezhetjük – vagy legalábbis reméljük –, hogy az anyag készítői a gyerekeknél valamilyen szorzószámot alkalmazhatnak, és ezt a vezetőknek készült – rövidített – változatban nem tüntették fel. Elemzésünkben így csak a felnőtt- és a vegyeskörzeteket vettük figyelembe.
A 6500 hazai praxisból azonban így is minden ötödik, 1256 lenne érintett. Óriási szám ez is, több mint egymillió ember mindennapjaira hatna: vagy a biztosítottak kapnának új háziorvost, vagy a háziorvosuk új betegeket. Nem lenne az országnak olyan megyéje, ahol ne rajzolnák át a praxishatárokat, ám a változások mértéke területenként nagyon eltérő volna.
A fővárosban például közvetlenül kétszázezer ember helyzete változna meg – 213 orvos betegeit sorolnák át másokhoz. Budapesten jelenleg az orvosok 23,5 százalékának a kártyaszáma nem éri el az 1200-at, ezek a praxisok nem maradhatnának érintetlenül a tervek szerint. A módosítás csaknem mindenkire kihatna, hiszen jelenleg nagyjából tíz perc jut egy háziorvosi vizitre, ám ha a kis körzeteket megszüntetik, az rontaná a hozzáférést. Vagy tovább csökkentheti az egy betegre fordítható időt – vagy várólisták alakulnának ki a háziorvosi rendelőkben is.
Budapest eddig nem sokat érzett a háziorvosok hiányából, a 905 körzetéből mindössze 27 tartósan betöltetlen. A főváros helyzete egyébként is erőteljesen különbözik a vidéki Magyarországtól. Sokkal jobb annál.
A biztosítottak itt gyakran találkozhatnak egy kvázi magánorvosi jellegű közdokival, területi ellátási kötelezettséggel nem rendelkező orvossal. Sajátos kategória ez, nekik nincs körzetük, bárhonnan gyűjthetnek kártyát, enyhítve a többiek rendelőjének zsúfoltságát. Csakhogy az utóbbi években egyre mostohábbra fordult a sorsuk: mivel ők területi pénzt nem kapnak, súlyos hátrányba kerültek körzetes kollégáikkal szemben. Közülük azonban sokan nem tudnak – vagy nem akarnak – 1200 biztosítottat ellátni.
Budapesten a több mint kétszáz kevés kártyát gyűjtő doktor közül 34 ilyen, Debrecenben is van tíz, Szegeden hét és Kecskeméten öt, a falvakban azonban szinte teljesen hiányzik ez a jelenség. Ha az elképzelések valóra válnak, akkor jó részük Budapestről is eltűnne. Vagyis romlana a hozzáférés az eddig gyorsan elérhető háziorvosi szolgálathoz.
A vidéki Magyarországnak azonban még ennél is súlyosabb következményekkel kellene számolnia. Térképünkön a színes foltok jelzik a veszélyeztetett körzetek helyét. Elsősorban a pontok számát. Ne a foltok nagyságát figyeljék, az Alföld és a Dél-Dunántúl eltérő településszerkezete miatt az utóbbi csalóka lehet.
Az aprófalvas és sok kis körzetből álló Baranyát sokkszerűen érheti a változtatás, az orvosok 40 százaléka ugyanis nem tudott 1200 kártyánál többet gyűjteni, itt praxisok tömegeinek határát rajzolhatják át. Legalábbis akkor, ha a kormány tényleg támogatja a javaslatot, és nem építenek bele egy aprófalvakra vonatkozó kivételt. Ha nem, akkor a megmaradó praxisok is átalakulnának, mert oda betegeket csoportosítanak át, a megszüntetettek meg azért, mert onnan orvosokat kellene elhelyezni.
A tíz leginkább érintett megye a veszélyeztett praxisok aránya alapján
- Baranya 40,4 %
- Nógrád 39,4 %
- Békés 36,7 %
- Somogy 35,4 %
- Tolna 35,0 %
- Borsod-Abaúj-Zemplén 34,0 %
- Vas 33,1 %
- Jász-Nagykun-Szolnok 31,2 %
- Bács-Kiskun 29,5 %
- Csongrád-Csanád 29,2 %
Alig marad le Baranyától Nógrád megye, ahol a praxisok 39 százaléka 1200 kártya alatti. Békés megyében is kritikus helyzet alakulna ki, ha az ott helytálló családorvosok munkahelyének 37 százalékát „gazdaságtalan üzemméretre” hivatkozva átszerveznék. Nem meglepő módon a szintén elöregedő és aprófalvas Somogy és Tolna megye következik a sorban 35 százalékos érintettséggel. Biztosan szükség lenne az elképzelések finomítására, mert a kistelepüléseken egészen más a háziorvosok terhelése, mint a nagyvárosokban. Az pedig tényleg példátlan lenne, ha azokat az orvosokat vonnák el a nehéz terepről, akiknek évtizedek óta könyörögnek, hogy vállalják el a feladatot.
Közben Győr-Moson-Sopron – ahova tömegével érkezik a kelet-magyarországi munkaerő – csak a praxisok tíz százalékában érintett. Az egyre népesebb Pest megye körzeteinek 12 százalékát szervezhetik át, az itteni kártyaszámot ugyanis a kiáramló budapestiek és a beáramló vidékiek egyaránt növelik.
Óriási területi különbségek jellemzik tehát az országot, ezt egy fővárosi íróasztal mögül nem lehet kiegyenlíteni. Hiába látszik úgy, hogy Baranyában vagy Békésben túl sok a háziorvos, hiszen jóval kevesebb beteg jut egy praxisra, mint Győr-Moson-Sopronban és Budapesten, vagy legalábbis jóval több az 1200 kártya alatti körzet. A hegyi aprófalvakat nem lehet egybevetni a jóval iparosodottabb, fiatal lakossággal rendelkező és nagyobb településekből álló nyugati határszéllel vagy éppen a fővárossal, ahol egyetlen háztömbben lakik annyi ember, mint a Mecsek vagy Nógrád egy törpefalvában. A fővárosi körzetek átalakítása pedig azért kockázatos, mert az alapellátás színvonalának romlása hívószó lehet a magánegészségügy számára. A már meglevő privát alapellátási elemeket pillanatok alatt hálózattá építhetnék ki a fizetőképes betegeknek, elcsábítva az állam által „optimalizálni” vágyott háziorvosokat.
Az átalakítás tehát az egész országot érintené, legnagyobb arányban mégis az 5 000 lakosúnál kisebb falvak lakói szenvednék meg a váltást: ott közvetlenül hatszázezer ember ellátása alakulna át. Számításaink szerint az optimalizálásba az 500 fő alatti helyek praxisainak 80 százaléka, az 500-1 000 fős falvaknak pedig 66 százaléka esne bele. Az egészen nagy településeken is komoly összevonások várhatóak, a fővárosban minden negyedik, a megyei jogú városokban minden ötödik praxis határpont alatti.
Az ország északról délre és nyugatról keletre lejt, Győr-Moson-Sopron megyének mindössze húsz orvosa nem tudott legalább 1 200 kártyát összegyűjteni. Békés megyében ez az adat 69.
Hogyan lehetséges mindez? Miért van ekkora szórás az országon belül? Sok oka lehet ennek. Egyrészt a települések jellege, ahol sok az apró falu, ott nehezebb összegyűjteni 1 200 kártyát. Az ország elnéptelenedő térségeiben hiába ügyes egy háziorvos, ha a betegeinek gyerekei valamelyik távoli város nagy autógyárában dolgoznak, és az ottani orvosnak adták le a kártyájukat. A lakosság egészségtudatossága is meghatározó: Borsod-Abaúj-Zemplén megyében több tízezer olyan ember él, aki egyetlen háziorvosnak sem adta le a kártyáját. Emellett a területi ellátási kötelezettség nélküli nagyvárosi orvosok cikkünkben bemutatott gyűjtögető munkája is hathat a körzetekre – az a kártya, amit ők kapnak meg, nyilvánvalóan csökkenti a többiek „pakliját”.
A kormányzati anyag egy szót sem ejt arról, mi volna az átalakítás valódi célja, hova kerülnének az így felszabaduló orvosok, pedig megvalósulása esetén akár több száz vagy ezer gyógyító is érintett lehet. A nagy politikai kockázat miatt nem lenne meglepő, ha radar alatt repülnének – vagyis az állam kezdetben csak a megüresedő és önként felajánlott körzeteket venné át, fokozatosan számolva fel a jelenlegi önkormányzati, vállalkozói rendszert. Térképeink mindenesetre megmutatják, hogy az elképzelés egészségügyi válsághelyzetet hozna létre az ország számos, kórháztól távoli kistelepülésén, és a fővárosban is olyan jelentős átalakítást hajtana végre, ami nem az alapellátás erősítésével és bővítésével járna, hanem a humánerőforrás elvonásával és gyengítésével.
Grafika: Bódi Mátyás (PhD-hallgató, ELTE Társadalom- és Gazdaságföldrajzi Tanszék)
Nyitókép: MTI/Czeglédi Zsolt
