A rendszerváltás első nagy krízise a filmvásznon – Jeszenszky, Kónya és Rainer M. a Blokádról
Mától látható a mozikban az 1990-es taxisblokádról szóló film, ami az alkotók szerint történelmi hűségre törekedve, hiteles források alapján mutatja be az eseményeket, valamint visszatekintésként Antall szerepét az 1956-os forradalomban. A korszak szemtanúi és szakértői, Jeszenszky Géza, Kónya Imre és Rainer M. János segítségével végigbeszéltük, miért romlott meg Göncz és Antall viszonya, mennyi a fikció a filmben, miért nem került sor a honvédség bevetésére, és tényleg letiltotta-e Hankiss a kormányfő tévébeszédét. Filmes alapú múltidézés.
Az 1990-es taxisblokádról készült, új magyar dokudráma, a Blokád sztorija szerint a rendszerváltás utáni első magyar miniszterelnök, Antall József alig néhány hónappal a választások után politikai krízishelyzetbe kerül, amikor a benzin árának emelése ellen tiltakozó taxisok lezárják a hidakat és a nagyobb főútvonalakat, miközben ő éppen kórházban van, mert a hónaljából daganatot távolítanak el. Antall kormányának tagjai csetlenek-botlanak, nem tudják kezelni a helyzetet, később azonban a miniszterelnök kezébe veszi az ügyeket, és mindent megold. A Blokád ezen felül Antallról szóló életrajzi film, amelyben a másik hangsúlyos idősík 1956 ősze, a fiatal középiskolai tanár Antall forradalomélménye. És főként mozgóképes szobor: pont olyannak mutatja be a rendszerváltás miniszterelnökét, amilyennek tisztelői, közeli munkatársai és családtagjai láttatni szeretnék. A Blokád sokkal jobban megcsinált film, mint a kizárólag mai kormányzati célokat szolgáló, alpári választási propagandamozi, a tavalyi Elk*rtuk, de nem tart távolságot a hősétől: az eseményeket és a szereplőket körülbelül úgy ábrázolja, ahogy a 94-es MDF-ben értelmezték.
A közelmúlt politikai eseményeit feldolgozó filmek és sorozatok az elmúlt két évtizedben nagyon népszerűek lettek nyugaton, az Elk*rtuk és a Blokád révén pedig itthon is megjelent a műfaj. Egyáltalán nem szokatlan, hogy a vásznon megjelennek még élő (vagy nem olyan rég elhunyt) közszereplők, és mindenki összehasonlíthatja a színészi alakításokat az emlékezetében élő, vagy felvételekről visszanézhető valóságos személlyel, ahogy azt mondjuk Meryl Streep vagy Gillian Anderson Margaret Thatchere vagy Christian Bale Dick Cheney-je kapcsán megtehettük. Minden ilyen film egyben felhívás arra a játékra is, hogy vajon a látottakból mennyi a történelmi valóság és mi a forgatókönyvírói fantázia szüleménye.
A taxisblokád a közelmúlt történelmének kibeszéletlen, drámai pillanata:
a Kádár-kori Magyarország népének első találkozása a piacgazdaság nyers valóságával, a rendszerváltással kapcsolatos illúziók szertefoszlása, az új demokrácia első valódi krízise,
az első tömegtüntetés, aminek nem a végét járó diktatúra volt a célpontja, hanem már a szabadon választott kormány. A rendszerváltás 1990 októberére közjogi értelemben nagyjából befejeződött, de az átalakulás gazdasági és társadalmi síkon szinte még el sem kezdődött. Az új politikai osztály számára pedig véget ért a kezdeti kegyelmi időszak, az egykori Ellenzéki Kerekasztal szereplői végképp egymás ellenfeleivé váltak – és az is kiderült, hogy egy működő demokrácia egyáltalán nem olyan felemelő látvány, ahogyan azt korábban a résztvevők és a közönség is elképzelte.
A valódi dráma valahol ezekből a filmen nehezen elmesélhető elemekből állna, de a rendszerváltás – ahogy ezt a Blokád forgatókönyvírója, Köbli Norbert a sajtóvetítés utáni pódiumbeszélgetésen említette is – nehezen megfilmesíthető téma: politikai eseményei nagyrészt tárgyalókban zajlottak, ahol öltönyös apparatcsikok alkudoztak hónapokig pulóveres jogász-bölcsész ellenzékiekkel, egy társadalmi átalakulást játékfilmen megmutatni pedig gyakorlatilag lehetetlen vállalkozás. Egy filmhez akció és hős kell: az akciót az alkotók a taxisblokádban találták meg, hiszen ott mégiscsak volt valamiféle konfliktus az utcákon, a hőst pedig Antall személyében. A hőshöz a műfaj szabályai szerint ellenlábas is kell, az pedig mégsem lehet a megélhetési nehézségekkel küzdő átlagember, ez a szerep Göncz Árpád köztársasági elnöké, akinek viszonya Antall-lal valóban ekkor kezd megromlani. Többen megírták már, hogy mindez a valódi akció hiánya miatt játékfilmként csak korlátozottan működik, és helyenként meglepően méltánytalan Göncz-cel szemben, különösen ha arra gondolunk, hogy a későbbi elnök 56 utáni börtönéveire utalás sincs.
Mi inkább annak eredtünk nyomába, hogy a filmen látottakból mi tekinthető hiteles történelmi valóságnak, és ehhez a korszakot jól ismerő szakértőket, szemtanúkat kértünk fel. A film bemutatóján Köbli Norbert úgy fogalmazott, „akkor szabad hazudni a filmben, ha azzal egy nagyobb igazságot mondunk ki. Megpróbáltam mindig visszafogni magam, amikor a fikció felé húzott a kezem. Tudtam, hogy nagy a felelősségem, tudtam, hogy végül el kell számolni. El kell számolni persze afelé is, hogy ez egy izgalmas film legyen”. A történelmi hitelességre való törekvés példájaként Oliver Stone-t említette, aki JFK című filmjének forgatókönyvét külön kötetben is megjelentette lábjegyzetekkel, hogy visszakereshető legyen, mit honnan vett.
A Blokád fő forrása Kónya Imre akkori MDF frakcióvezető 2019-ben megjelent visszaemlékezése (Antall József közelről), amit a film nagy pontossággal követ, és Kónya a bemutatón részt is vett. Megkérdeztük még Jeszenszky Géza volt külügyminisztert, nem mellesleg Antall egykori tanítványát és unokahúga férjét, valamint Rainer M. János történészt, a korszak kutatóját is.
*
A film első fontosabb jelenetében Antall és Göncz repülőn Moszkvába utaznak, hogy Gorbacsovval tárgyaljanak. Antall ragaszkodik hozzá, hogy a tárgyaláson előhozza a Varsói Szerződésből való kilépés kérdését, Göncz viszont fél az oroszoktól, és megpróbálja erről lebeszélni, a tárgyaláson pedig hízeleg Gorbacsovnak. Antall végül közli Gorbacsovval, hogy a magyarok mindenképpen kilépnek, ha a szervezet nem oszlatja fel magát. Mi történt Moszkvában, Göncz valóban ennyire kishitű volt?
Jeszenszky Géza: Én akkor nyugaton voltam tárgyalni, tehát nem vagyok szemtanú, de sokan megírták: Antall azért ment 1990 júniusában Moszkvába, hogy elindítsuk a szervezet feloszlatásának folyamatát. A szovjetek azonban azt mondták, csak a Varsói Szerződés tökéletesítése jöhet szóba, másról nem lehet tárgyalni. A magyar szándékot a csehek és a lengyelek sem támogatták. Antall a Politikai Tanácskozó Testület ülésén, tehát nyilvános plénumon mégis egy másik napirendi javaslatot vetett fel levezető elnökként: a szervezet „gyökeres átalakítását”, ami ténylegesen a fokozatos felszámolását jelentette. Szeptemberre aztán e mellé állt Csehszlovákia és Lengyelország is, és a konszenzust 1991 februárjában az oroszok is elfogadták. Ez vezetett ahhoz, hogy 1991. július 1-jén a Varsói Szerződés hivatalosan is megszűnt. A moszkvai látogatás idején még nem volt kifejezetten rosszban Antall és Göncz, és arról sem tudok, hogy Göncz óvatoskodott volna. Arról hallottam, hogy kérdés volt, ki vezeti a küldöttséget: Antall ragaszkodott hozzá, hogy neki kell tárgyalnia, de a repülőről kilépve előreengedte Gönczöt államfőként. Azért tett ilyen gesztusokat, hogy ne sértse Göncz hiúságát, ami okozott feszültségeket köztük.
Kónya Imre: A filmben látható jelenet, amikor Göncz a tárgyalás elején azt mondja Gorbacsovnak, azt szereti benne a legjobban, hogy mindig mosolyog a szeme, ténylegesen megtörtént, Antall mesélte. A kialakult zavart légkörben a miniszterelnök azzal oldotta a hangulatot, hogy megjegyezte, „az elnök úr civilben író”. Természetesen ez nem a nyilvános plénumon, hanem a kétoldalú tárgyalásokon volt, a plénumon történtek a filmbe nem kerültek be.
Rainer M. János: Először is Antall 1990 júniusában, amikor Göncz-cel együtt járt Moszkvában, nem az egyoldalú magyar kilépést vetette fel, hanem a VSZ szervezetének radikális demokratikus reformját, elsősorban a katonai szervezetét. Ebben a csehszlovákokkal vállvetve lépett fel az ülésen, a Varsói Szerződés esetleges teljes felszámolását pedig maga Gorbacsov említette elsőként ugyanezen alkalommal, inkább mint szónoki kérdést vagy lehetőséget. Semmi nyoma, hogy Göncz bármiben részt vett volna, Magyarország nevében Antall szólalt fel, és ekkor az együttműködésük még harmonikus.
A moszkvai tárgyalás után bosszúból a szovjetek elzárják az olajat műszaki hibára hivatkozva, ez a közvetlen kiváltó oka a benzináremelésnek és a válságnak. Áthallásos sztori a mai helyzettel, de valóban így történt?
Rainer M.: Nem emlékszem semmi olyanra, hogy a szovjetek ne szállítottak volna. Különösen nem bosszúból, hiszen egyelőre szó sem volt sem Magyarország kilépéséről, de még a Varsói Szerződés felszámolásáról sem. Miért tették volna ez egyébként? Hiszen gyakorlatilag fizetésképtelenek voltak, ez volt az egyetlen barter-cikkük, amellyel importjukat ellentételezték nemcsak Magyarországról, hanem Európa számos országából. A krízis fő oka a magyar költségvetés katasztrofális egyensúlyi helyzete volt, amelynek egyik fő terhét a mesterséges árrendszerbe épített állami támogatások jelentették. A nyersanyagok világpiaci beszerzési ára mellett az alacsony ár nem volt tartható többé, lépni kellett. Ha volt nyomás, inkább nyugatról: a pénzügyi szervezetek aggódtak a magyar állam fizetésképtelensége miatt, és sürgették a piacgazdasági átalakulást, amelynek a fogyasztói árrendszer lényeges eleme volt.
Jeszenszky: Sem akkor, sem később nem hallottam bosszúról, de voltak technikai akadozások orosz trehányságból. Olajcsap-elzárás nem volt, az oroszok akkoriban nagyon kooperatívak voltak, Gorbacsov párizsi találkozója Antallal – ez többoldalú tanácskozás volt – kifejezetten barátságos hangulatban zajlott 1990 novemberben. Az viszont igaz, hogy mindössze három-négy napra elegendő benzintartalékunk volt, és féltünk, hogy az emberek megrohamozzák a kutakat, ha a tervezett emelésnek híre megy.
Kónya: Abban az időben nemcsak mi, hanem Csehszlovákia és Lengyelország sem kapott megbízhatóan olajat, benzin augusztus óta egyáltalán nem érkezett. A szovjetek műszaki hibára hivatkoztak, a film az események egy lehetséges olvasatát mutatja be.
Antall 56-os szerepe: a filmben Antall fiatal tanárként kiviszi tüntetni az Eötvösös osztályát, és ott van a diákjaival a Magyar Rádió előtt, amikor a tömegbe lőnek. Ekkor a fiúkat hazaküldi.
Jeszenszky: Kokrétan nem tudok róla, de Antall 1956-ban mindenütt ott volt, játékfilmbe ez a jelenet abszolút belefér. Huszonnégy éves volt, és – már csak a családi háttere miatt is, hiszen édesapja korábban kisgazda politikus volt – nagyon aktívan részt vett a forradalomban. A Semmelweis utcai egykori kisgazda székház elfoglalását ő szervezte meg nemzetőrként, fegyvere is volt.
Kónya: A diákjaitól tudjuk, hogy így történt.
A film szerint Antall és Göncz idősebb Antall József és az akkor éppen náluk lakó Kovács Béla kisgazda politikus kezdeményezésére közösen fogalmaznak meg egy memorandumot, közvetlenül a forradalom leverése után. Tényleg volt ilyen közös memorandum?
Rainer M.: Antall legendáriuma, hogy fogalmazott ilyesmit. Valójában ezek a kibontakozási és egyéb tervezetek részben többpártiak voltak (nov. 4 után főleg Bibó István szövegein alapultak), részben a kisgazda vezetők tárgyalták meg őket. A 24 éves Antallnak legfeljebb a táskahordozó szerep jutott apja és a többi tapasztalt politikus mellett. Göncz nem tartozott a Kisgazdapárt vezetői közé, nov. 4. utáni szerepe a szervezésé volt. Antallal ismerték egymást, együtt is működhettek, de nem fogalmaztak semmit közösen.
Jeszenszky: Tényleg több memorandum készült abban az időben, de nem tudom, hogy pontosan ki miben vett részt. Az biztos, hogy Bibó úgynevezett kibontakozási memorandumát Göncz novemberben az indiai követségen keresztül eljuttatta a szovjetekhez, de ennek nem ő volt a szerzője.
Kónya: A Független Kisgazdapárt kibontakozási tervezete idősebb Antall József belvárosi lakásában született meg, ahol rendszeresen találkoztak kisgazda politikusok, és ahol a fia is lakott ebben az időben. Erről Göncz és Antall közösen publikáltak tanulmányt az 1988-as História folyóiratban, erre utal a jelenet.
Jeszenszky: Az igazán lényeges szerintem az, hogy ők tényleg barátok voltak, és együtt részt vettek 56-os eseményekben. A családi hagyomány nálunk megőrizte, hogy amikor Göncz már börtönben ült, Antallék gyűjtöttek pénzt a családjának, és ezt az összeget Antall nővére vitte el Göncznének. Ez a régi kapcsolat volt az oka, amiért Antall 1990-ben szorgalmazta Göncz államfői jelölését, miközben az SZDSZ-ben – Göncz pártjában – sokan egyáltalán nem lelkesedtek az ötletért. Még olyan is elhangzott befolyásos SZDSZ-es politikustól, hogy ő közelebb van hozzátok, mint hozzánk. A viszony későbbi megromlása miatt ez mára feledésbe merült.
Antallt a filmben elviszik a szülei lakásáról a rendőrök, a Gyorskocsi utcában vallatják, megfélemlítik, előzetesbe kerül, de váratlanul kiengedik. Két rendőrtisztet hallunk utána beszélgetni, hogy Antallt el kellett engedni, mert az apja sokat tett a háború alatt a zsidókért, és azok közbenjártak érte. Tudunk bármit arról, hogy miért nem került – Göncz-cel ellentétben – Antall 56 után börtönbe?
Rainer M.: Ez az eset ismeretes. Antallt 1957. március 15-e előtt preventív őrizetbe vették, mint több ezer más embert, mert tartottak a MUK-tól (Márciusban Újra Kezdjük). Kihallgatásainak, ha voltak, nincs nyomuk. Apja régi kisgazda kapcsolatait mozgósította, megkereste Dobi Istvánt, az Elnöki Tanács elnökét, aki valaha kisgazda miniszter volt. Dobi Biszkuhoz fordult, aki személyesen rendelte el Antall elengedését (fogsága ötödik napján), ahogy azt is, hogy ne zaklassák, ha nem ad rá okot. Antall apját Kádárék ekkor még számításba vették esetleges társutas díszkisgazdaként, ezért adtak helyt kérésének.
Jeszenszky: Ez pontosan így történt, ahogy János mondja. Abban az időben egy nagy belvárosi lakásban, a Ferenciek tere 6-7. alatt laktak Antall szülei, Antall a feleségével, valamint a nővére a férjével és a két gyermekével. Tartottak náluk házkutatást, és olyan is előfordult, hogy Antall a Völgy utcai ideggyógyintézetben húzta meg magát egy-két hétig, mert többször keresték. Ami a kihallgatást illeti, Antall szemérmes ember volt, sose mesélte volna el, ha bántalmazták, ezért ezt nem tudjuk. De hát közismert, milyen idők voltak.
A film szerint a blokád idején Antall fő ellenlábasa az egykori harcostárs Göncz Árpád lesz, akit az SZDSZ mozgat, népszerűségvágy fűti, Barna Sándor rendőrfőkapitány pedig elhiteti vele, hogy a kormány erőszakos megoldásokhoz nyúlhat. Ezért az elnöki pozíció alkotmányos határain túllépve közvetlen politikai beavatkozást hajt végre egy tévébeszéddel. Utána felkeresi Antallt a Kútvölgyi Kórházban, konfrontálódnak. Ez utóbbi megtörténhetett?
Rainer M: Nem tudok róla, hogy felkereste a kórházban, és nem gondolnám, hogy a beteg emberrel való konfrontáció reális, szerintem Göncz ennél jóval tapintatosabb, több ízléssel bíró ember volt.
Kónya: Nem kereste fel, ez egy fikciós jelenet.
Jeszenszky: Antall és Göncz között az igazán súlyos, személyes konfliktust a tévé- és rádióelnökök felmentésének kérdése okozta a médiaháború idején, a blokád után. Antall kérését Göncznek teljesítenie kellett volna, de ezt nem tette meg, vonakodott aláírni a döntéseket – ez rontotta meg végleg a barátságukat. De Antall halála előtt személyesen kapta meg tőle a köztársasági érdemrend nagykeresztjét, mert Göncznek elmondták, hogy szeretné megkapni. Akkor tényleg elment hozzá a kórházba, 1993 decemberben, amikor Antall haldoklott.
Hankiss Elemér tévéelnök a film szerint nem engedte, hogy Antall előre felvett beszédét leadják a tévében, amiben elmagyarázta volna az áremelés szükségességét. Hankiss pártpolitizálásnak minősítette a beszédet, ami nem ment adásba, így egy minisztériumi hivatalnok száraz nyilatkozatából értesült a közvélemény. Ez jelentősen rontotta a válság elején a kormány pozícióját. Tényleg így történt?
Rainer M.: Ez egyszerű összecsúsztatás. Hankiss az önkormányzati választási kampány zárása után nem engedte leadni Antall tévébeszédét, mert úgy vélte, hogy az sérti a kampánycsendet, és előnyt biztosít a kormányoldalnak. Antall tudtommal nem akarta elmagyarázni nyilvános beszédben az áremelés szükségességét.
Kónya: Valamivel korábban a kormány száznapos munkájáról és az ország nehéz helyzetéről akart a miniszterelnök beszámolni a tévében, de Hankiss a felvett anyagot nem engedte adásba arra hivatkozva, hogy csak a köztársasági elnök interjújával együtt lehetne közzétenni, Göncz pedig visszalépett az interjútól. Ez a felvétel végül csak jóval később, Antall halála után ment le a köztévében, amikor már nem Hankiss volt az elnök. Tehát a valóságos időrend némiképp más volt, de lényegében hiteles, amit a film állít.
Jeszenszky: Hankiss is régi, ifjúkori barátja volt Antallnak, nem volt egyértelműen SZDSZ-es, ezért a viselkedése nagy csalódás volt. Joggal feltételezhető, hogy számított volna a választóknak, ha az a beszéd adásba kerül. Másként látták volna az emberek a kormányt és Antallt.
A kormány egyik tagja sem javasolja, hogy erőszakot alkalmazzanak a tiltakozók ellen, de kiküldenek emelődarus kocsikat a blokád megtörésére. Antall azonban megtiltja a bevetésüket, elfogadja, hogy ami történik, az spontán demonstráció, ami ellen hiba lenne erőszakot alkalmazni. Nagyjából helytálló ez az ábrázolás?
Kónya: Antall folyamatosan tartotta a kapcsolatot a kormány tagjaival a válság idején, amikor az állapota ezt már megengedte. A film teljesen hiteles ezen a téren. Hozzáteszem, máig makacsul élnek az olyan kártékony mítoszok a köztudatban, mint hogy a belügyminiszter lövetni akart, vagy hogy részegen imbolygott az Országház ablakában, amikor a kormánypárti tüntetőknek integetett. Ezeket az akkori ellenzék meg a kormány iránt végtelenül ellenséges sajtó terjesztette, és minden alapot nélkülöztek. Horváth Balázs például azért látszott bizonytalannak, mert az ablak magasan volt, és fel kellett kapaszkodnia egy bútorra. Azért is örülök, hogy ez a film elkészülhetett, mert végre a valóságot mutatja be az ilyen rosszindulatú lejáratások helyett.
Jeszenszky: A blokád keletkezésekor este láttuk, hogy mennek az Andrássy úton a taxik. Felhívtam Horváth Balázst, és figyelmeztettem, hogy baj van. Ő ezt nem vette komolyan, azt mondta, hogy reggel úgyis hazamennek, vagy ha nem, bedobáljuk a taxikat a Dunába. Ezt azért nem kellett nagyon komolyan venni, Balázs szeretetreméltó, bohém figura volt. Amikor a helyzet komolyra fordult, kiderült, hogy a honvédségnek tényleg vannak darus járművei, és a blokádot meg lehetne ezekkel törni úgy, hogy az autókat arrébb rakjuk az úttestről. Nem tudok arról, hogy Antall ezt személyesen állította volna le. Barna Sándor rendőrfőkapitány beszélt Göncz-cel, és ő nem járult hozzá a katonai járművek bevetéséhez. Utolsó pillanatos, drámai visszarendelés biztos nem volt.
Rainer M.: A honvédség eszközeinek bevetése (akármilyen eszközöké) csak a kormány kezdeményezésére történhetett, amiben nyilván Horváth Balázs belügyminiszter és Boross Péter titkosszolgálatokért felelős miniszter játszhattak fő szerepet. Abban, hogy elálltak ettől, leginkább Göncz fellépése számíthatott, aki elnöki beszédben óvott az erőszaktól, és megtiltotta a honvédség bevetését, de számított a rendőri vezetés hezitálása is (akik egyszerűen féltek). A kórházban lévő Antall szerepét ebben minimálisnak gondolom.
Nyitókép: Seress Zoltán (Antall József) és Gáspár Tibor (Göncz Árpád) a Blokád című filmben (fotó: Nemzeti Filmintézet / Szvacsek Attila)
