Drágább lesz a családoknak a fekvőbetegek ápolása – 28 kérdés-válasz az elfekvők körüli balhéról
Nemrég robbant a hír: a kormány megszünteti az elfekvőket, az egészségügyből a szociális szférába paterolja át a rossz állapotban lévő embereket. Amint a Válasz Online megtudta: korábban is volt már terv erre, ám négy és fél éve a politikai kockázatok miatt a kormány még elvetette azt. Pedig 2018-ban már a jogszabályalkotásig is eljutottak, és akkor még több mint tízmilliárdos fejlesztési keretet is kilátásba helyeztek. Akkor azonban nem merték megkockáztatni, hogy az ellenzék azzal kampányoljon: a kormány kórházakat zár be. Már nem tartanak ettől, ám közben a terv árnyéka lett önmagának: jóval kevesebb ágyra vonatkozik, a fejlesztési pénzekről semmit sem hallani, ahogy az ápolási és szociális szolgáltatások összekapcsolásáról sem. Szimpla megszorítás, ám nem olyan nagy, amekkorának az ellenzék jelzi. Mi történik hát? Mutatjuk.
Választási években szokatlan dolog történt 2018 elején. Óriási lendülettel kezdték el módosítani a jogszabályokat. Az ötlet lényege az volt, hogy véget vetnek az „elfekvők” körüli lehetetlen állapotnak. A bajba kerülő családok egy része segítség nélkül marad, mert az idős szülőt, nagyszülőt néhány nap után kirakják a kórházból. Dolgozó gyerekeik nem tudják 24 órában gondozni őket, az idősotthonokba viszont csak több hónapos vagy éves várólistával lehet bejutni. A helyzet már akkor is olyan súlyos volt, hogy fekete ápolási otthonok tucatjai működtek az országban. Családi házakban, garázsokban engedély nélküli személyek gondoznak időseket, mert az állam által finanszírozott rendszer hiányos és rosszul működik. Az akkori elgondolás lényege az lett volna, hogy a kórházak önálló épületben levő krónikus részlegeit (ennek jelentésére még visszatérünk) az egészségügy átadta volna a szociális ágazatnak. Új intézményeket hoztak volna létre és néhány idősotthon is szakápolási központtá alakult volna át. Vagyis akkor azt gondolták, túl kevés segítséget kapnak a családok, új szolgáltatásokra van szükség.
A lépés összességében megtakarítást hozott volna az államnak, mert a szociális férőhelyek fenntartása felébe, harmadába kerül, mint az egészségügyieké. Jóval kisebb és olcsóbb személyzettel működnek, és bármilyen dermesztő, a szociális szférában dolgozókhoz képest még a szintén alulfizetett egészségügyi szakdolgozók is jobban keresnek. Ráadásul a szociális intézményekben több pénzt lehet kérni a családoktól. Cserébe uniós forrásból új központokat húztak volna fel, vagy legalábbis felújították volna a nem ritkán siralmas állapotban levő krónikus részlegeket. Arra törekedtek tehát, hogy a változtatásokkal mindenki jól járjon.
Új elem volt az is, hogy a tervezett szakápolási központok ugyan szociális intézmények lettek volna, de finanszírozták volna az ott végzett egészségügyi tevékenységet is. Majdnem úgy, mint egy kórházban. Jelenleg az idősotthonokban is van nővér, kötelező orvosnak is rendelni heti néhány órában, de ha vért kell venni, vagy infúziót bekötni, arra már nem kapnak külön pénzt az egészségbiztosítótól, ezért betegszállítóval a szakrendelőbe vagy mentővel a sürgősségi osztályra viszik az időseket, rengeteg szenvedést okozva nekik. Az egyszerűbb esetekre tehát megoldást hozott volna az új hibrid intézmények felállítása.
2018 februárban új, 7. számú melléklettel látták el a szociális intézményekről szóló rendeletet. Kitűzték, hogy 100 főre vetítve 15 szakápolónak és egy vezető szakápolónak kell az új központokban dolgoznia, valamennyinek szakképzettnek kell lennie. Nem egyszerűen a szociális törvény módosításáig jutottak el: a végrehajtási rendeletek is készen álltak, csak a zöld lámpának kellett volna felvillannia.
Mégsem lett az egészből semmi. A 2018-as választásoknak úgy mentek neki, mintha elő sem készítették volna a 22 új szakápolási központ tervét, nem biztosítottak volna 12-14 milliárd forintot a létrehozásukra, és nem lett volna meg a két kulcsszereplő, Ónodi-Szűcs Zoltán egészségügyi és Czibere Károly szociális államtitkár között a megegyezés.
Megvolt, mégsem lépték meg, mert a politika satuféket nyomott. A két államtitkár a 2018-as kormányban nem kapott újra megbízatást, a területért felelős akkori miniszternek, Kásler Miklósnak pedig esze ágában sem volt belefogni egy ilyen kockázatos kalandba. Az elmúlt évtizedekben ugyanis a vidéki kis kórházak sorra veszítették el valós kórházi rangjukat, egyre több ispotálynak belgyógyászata, sebészete, szülészete sem maradt. A kórház nevet azért megtarthatták, ám a szociális ágazathoz való átkerüléssel nem lehetett volna több mismásolás, ki kellett volna mondani, hogy ezek nem kórházak többé. Nem akarták.
Most viszont megvan a zöld lámpa: az egészségügyi reformcsomagban hozzányúlnak az ápolási ágyakhoz, de nem teljesen úgy, mint azt 2018-ban tervezték. Most már nem szegény bajban levő családokon van a fókusz, hanem azon, hogy az ellátás elsősorban a hozzátartozók és nem az állam felelőssége. Rosszabb a helyzet azért is, mert források nélkül vágnak bele, és megváltozott az érintett ágyak köre is. A Válasz Online kormányközeli forrásokkal beszélgetett, kérdéseket küldött az egészségügyért és a szociálpolitikáért felelős Belügyminisztériumnak, és számos kórházi, ápolási és szociális szakértővel rakta össze a történteket. A könnyebb érthetőség kedvéért az információkat kérdés-felelet formában tárjuk olvasóink elé.
Miről beszélünk, elfekvőkről?
A hírek hallatán sokan valóban azt hihették, hogy a változás a népnyelvben „elfekvőknek” nevezett valamennyi részlegre vonatkozik. Valójában a parlament előtt levő törvényjavaslat csak az ápolási ágyakat említi. Az „elfekvők” nagyobb része krónikus belgyógyászat, és nem érintett a mostani változásokban.
Biztos ez?
Nehéz kihüvelyezni, ezért is érthették sokan félre. Idézzük a törvényjavaslatot: „átvett feladat: az egészségügyi közszolgáltatás részeként végzett fekvőbeteg-szakellátás krónikus ellátása közül (…) az állami fenntartású egészségügyi intézmény által átadott ápolási ágyakon végzett tevékenység (a továbbiakban szakápolás).”
Minden ágy ápolási, nem?
Nem. Csak azok, amiket ápolási ágynak neveznek és ápolási részlegen, ápolási osztályon találhatók. A fővárosban például a Péterfy Kórháznak több mint félezer krónikus ágya van, de ápolási nincs egy sem. Az Uzsoki Kórháznak 240 krónikus ágya van, a Jahn Ferencnek 533, viszont egyiknek sincs ápolási ágya. Rájuk tehát nem vonatkozik a javaslat.
Mi a különbség az ápolási és a krónikus között?
Krónikus ágy = krónikus + rehabilitációs + ápolási ágy. (Zavaró, de a krónikus egyszerre egy összefoglaló név és egy alcsoport.) Közelítsük meg inkább egy idős ember példáján. Ha bekerül a kórházba, először egy úgynevezett aktív ágyon gyógyítják, amíg megműtik vagy életmentő infúziós kezelést kap. Negyvenkétezer ilyen ágy van, és ezeket nem érinti a változtatás. Amikor már jobban van, de még orvosi felügyeletre és egészségügyi szakápolásra szorul, akkor krónikus ágyra kerül. Közel 22 ezer olyan krónikus ágy van az országban, amelyekre szintén nem vonatkozik a törvény. Amikortól már a betegnek nincs szüksége szakápolásra, csak az étkezését, felkelését, tisztálkodását kell segíteni, amihez nem kellene feltétlenül egészségügyi végzettség, onnantól kerül át a beteg az ápolási ágyakra. Ápolási ágyból 2021-ben 2767 működött a magyar kórházakban a Nemzeti Egészségügyi Alapkezelő adatai szerint. Csak ezekre vonatkoznak a mostani tervek, és nem is mindegyikre. Az államiakat kell átadni a szociális ágazat kezelésébe.
Akkor ez nem egy óriási súlyú intézkedés?
A javaslat az évente kórházban kezelt betegek nagyjából fél százalékát érinti. Tavaly országosan 8400 beteg feküdt ápolási osztályon az összesen 1,6 millió kórházi eset közül
– ez derül ki a cikkünkben forrásként használt Kórházi Ágyszám és Betegforgalmi Kimutatás 2021 (vagy a megfelelő évi) kötetből. A 2019-es utolsó „békeesztendőben” valamivel többen, 11 ezren feküdtek ápolási osztályon összesen kétmillió beteg közül.
Nézzük meg, hogy néz ki ez Budapesten!
A fővárosban közel 50 fekvőbeteget ellátó intézményt tartanak nyilván, ezek közül 12-nek van ápolási ágya. Említettük már, hogy a nagy krónikus részleggel rendelkező Péterfy Sándor, Jahn Ferenc vagy Bajcsy-Zsilinszky Kórháznak egyetlen ilyen sincs. A fővárosban a 12 ápolási osztállyal rendelkező kórház közül 7 egyházi vagy civil fenntartású, tehát kimarad a mostani intézkedésből. 2021-ben összesen kétezren feküdtek ápolási osztályon Budapesten, közülük talán a fele lehet érintett. A legnagyobb nem állami ápolási részlege 90 ággyal a Mazsihisz Szeretetkórházának van, a második az Irgalmasrendieknek 53 ággyal, két hajléktalan ellátónak pedig összesen 67 ágya van. Nagyjából másfélszáz ágy kerül át a szociális ágazatba, a többi a javaslat szerint marad az egészségügy finanszírozásában.
Miért olyan nagy a visszhangja mégis ennek az intézkedésnek?
A szociális törvény módosítása valóban erős szakmai aggályokat vet fel, nem jó hír, ha még többek ellátását sorolják át a törvény alá. Az ellenzék számára a kórházbezárás mindig jól tematizálható terület, most is annak érzi. Az idősek ápolása pedig óriási próbatétel a családoknak, ezért a kis változások is jelentős társadalmi reakciót válthatnak ki. Emellett a szociális és az egészségügy is nagyon speciális terület, kevesen értenek mindkettőhöz, ezért nehéz átlátni, miről van szó.
Esetleg ez csak egy kezdőlépés és később új ágyakat vonhatnak be?
Rákérdeztünk a területért felelős Belügyminisztériumnál, azt a választ kaptuk: „Rövidtávon a rendelkezésre álló ágyszám nem változik.”
Rövidtávon?
Igen.
Miért próbatétel az idősek ápolása, hiszen sok idősotthon működik Magyarországon?
1990-ben 260 ezer 80 év feletti élt Magyarországon, 2020-ban már 400 ezernél is többen voltak, sok közülük egyedül él. A 90 év feletti időseknek pedig már a gyereke is benne van a korban. Óriási és egyre növekvő társadalmi igény jelentkezik tehát az ápolásra. Közben a kórházak ágykihasználtsága alacsony, tavaly az 50 százalékot sem érte el, de 2019-ben is csak 72 százalékos volt.
Miért pörgetik ki ilyen gyorsan a betegeket, ha üresen állnak az ágyaik?
Az újabb és újabb orvosi technológiák hatására egyre gyorsul és drágul az ellátás, egy-egy beteg egyre rövidebb ideig van kórházban.
A gyorsan hazaküldött idősek ápolásának terhe a családra hárul, ők viszont sosem látott helyzetekben találják magukat. Előfordul, hogy három nappal egy combnyaktörés után már hazaküldik az időseket.
Műtét után, úgy, hogy szondák vagy véres csövek állnak ki belőlük, és az ellátásukhoz a család nem rendelkezik megfelelő tudással. Sok gyerek és unoka kerül egyik napról a másikra kényszerhelyzetbe: feladják a munkájukat vagy intézményi megoldást keresnek a szülőknek, nagyszülőknek. Akkora az igény erre, hogy fekete otthonok is működnek, mert túl a kevés a gondozási lehetőség. Legutóbb a rendőrség Kecskeméten vett őrizetbe egy bűnbandát.
Miért nevezik át szakápolási központtá az ápolási osztályokat, hiszen sima idősotthonok lesznek, nem?
Ha a 2018-as terveket melegítenék fel, akkor új intézményfajta jönne létre. Ez azonban nem valószínű, a Belügyminisztériumtól megkérdeztük ugyanis, indítottak-e időközben mintaprojekteket, például a 2017-ben Mátészalkára tervezett modell végül megépült-e? A válasz kicsit dodonai, de ebből azt olvassuk ki, hogy itt semmi újdonság nem lesz. „Nincsenek ilyen projektek, hiszen maga az ellátórendszer működik. Nagyon egyszerűen: az ápolási célú fekvőbeteg-ellátás – a nemzetközi gyakorlatnak megfelelően – egységesen a gondoskodáspolitikai területhez fog tartozni, amennyiben azt az Országgyűlés megszavazza.” (Újabban gondoskodáspolitikai területnek nevezik a szociális ágazatot.) Baj, mert sok gondot megoldana, ha az egészségügy és a szociális terület között létrejönne egy hibrid intézmény. Így például nem kellene házi betegápolót kérni egy idősotthonba, ha katéterre van szükség.
És mi van a 2018-ban tervezett 12-14 milliárd forinttal?
Uniós forrás lett volna, elfújta a szél. Már nincs szó 22 új szakápolási központról. Jól érzékelteti a helyzetet, hogy Mátészalkán a telekátadásig és a megépítésről szóló kormányhatározatig is eljutottak, és erre közel kétmilliárd forintot szántak volna. A mátészalkai telekre végül bölcsődét építenek.
Miért tartották 2018-ban ezt politikailag kockázatosnak? Csak a kórház-bezárásoktól való félelem miatt?
És hát „az egészségügy nem üzlet”.
Dehogynem, az „elfekvő” milliárdos üzletág.
Persze. Az ápolásért eddig is fizetni kellett, ám nagyon szórtak az árak. Az Irgalmas Rend budai kórházában például egy hatágyas kórteremben 4000 forint volt a napidíj, az egyágyasban hatezer. Debrecenben találtunk ötezer forintos kórházi ágydíjat, Cegléden 6500 forintosat.
Nem kis pénz.
Nem, de még a drágább állami helyeken is megúszható volt 150-200 ezer forint körüli összegből egy hónap. A magánintézményekben viszont egymillió forintos havi számlák sem ritkák.
Mennyivel nő a díj most, ha szociális férőhellyé minősítik át az ágyakat?
Nem tudjuk, kérdés az is, drágábbak lesznek-e az idősotthonoknál. Ott az olcsóbb helyeken a nyugdíj 80 százalékát kérik el. A drágábbakon emelt szintű ellátásra hivatkozva ennél többet, és a hozzátartozóknak kell kipótolni az összeget.
Szóval azért kedvelték a családok az ápolási osztályokat, mert olcsóbbak, mint a szociális otthonok?
Főként az alsóközéposztály és a szegények, az ápolási osztályok zöme ugyanis nagyon szerény körülményeket kínál. Ám van egy másik szempont: a gyorsaság. A családoknak gyakran néhány nap alatt kell megoldást találniuk egy élethelyzetre, az idősotthonoknál viszont több hónapos, vagy akár éves várakozási idővel szembesítik őket. Mi történik a beteggel addig? Az ápolási osztályokon várják ki, amíg megürül egy-egy hely.
Az emelt szintű ellátást nyújtó otthonokba viszont gyorsan be lehet jutni.
Oda sem három nap alatt, és kiugróan magas napidíjakkal, és/vagy több milliós belépődíjakkal kell számolni. Azt mondják: tegyél le hét- vagy tízmillió forintot egy apartmanért, amit a beteg a haláláig használhat. Egy súlyos betegségnél, bizonytalan prognózisnál a családok nem szívesen mennek ebbe bele, hiszen az is lehet, hogy a szerettük egy hónapig sem él már. Szerencsés esetben az ápolási osztály gyorsan elérhető és 3+3 hónapig megoldást nyújt.
Az ápolási osztályokon tehát tényleg súlyos betegek fekszenek?
Tényleg. 2021-ben 45 százalékos volt a halálozás.
Az új szakápolási központok is hat hónapig vehetők igénybe?
Nem, a Belügyminisztérium sajtóirodája azt közölte lapunkkal, hogy a „szolgáltatás mindaddig igénybe vehető, amíg a szakápolás indokoltsága a kezelőorvos/szakorvos szakmai véleménye alapján fennáll”.
Az egészségügyi dolgozókat átveszik, akkor végül is ugyanott, ugyanazok látják el a betegeket, de magasabb térítési díjért?
Igen. A nővéreket átveszik és megkapják a korábbi bérüket. Ám sokan attól tartanak, hogy pillanatok alatt kiürülnek ezek az osztályok, mert már eddig is nehéz volt személyzetet találni.
Mitől lesz olcsóbb az új intézmény?
Egy ápolási ágy napi finanszírozása 6000-6500 forint körül alakult a járvány előtt, vagyis nagyjából évi kétmillió forint járt érte, egy egyházi idősotthoni férőhely éves támogatása ennek a fele, egymillió forint körül alakul.
Miért kérnek majd vagyonnyilatkozatot az átvett ápoltaktól?
Idézzük a Belügyminisztérium válaszát: „A törvényjavaslat szerint folyamatos benntartózkodást nyújtó intézmények jönnek létre, így a fizetendő térítési díjak vonatkozásában a szociális igazgatásról és szociális ellátásokról szóló 1993. évi III. törvény, és annak végrehajtási rendelkezéseit kell majd alkalmazni”. Magyarán a családnak gondozási kötelezettsége van, amelynek teljesítését a kormány ki is tudja kényszeríteni.
Az állam kevesebbet fizet majd az intézmények fenntartására, de az ellátottak nyugdíjából nőhet a bevétel?
Valószínűleg ez történik. Tegyük hozzá, hogy Európa legtöbb országában az ápolás a szociális ellátórendszer része, amiért fizetni kell. Skandináviában például beteghoteleket hoztak létre, ahol a családok segítséget kapnak a nehéz időszakok átvészeléséhez. Ám a magyar ápolási osztályokról a legritkábban jut a beteghotel kifejezés az emberek eszébe. Inkább az elfekvők elfekvői.
A kórházak is egyfajta pufferként használták az ápolási osztályokat, hogy a gyógyító osztályokról gyorsan kikerüljenek azok a betegek, akiket a családjuk nem tud hazavinni?
Igen, itt legfeljebb kétszer 90 napig maradhatnak a betegek. Arra használják a kórházak, hogy ne a drága gyógyító ágyakon feküdjenek azok, akik már haza mehetnének, csak a család vagy a szociális ellátórendszer nem tudja fogadni őket. Velkey György, a Magyar Kórházszövetség elnöke lapunknak azt mondta, van némi aggodalom emiatt, hogy a megmaradó kórházrészek ezután „bedugulnak”, nem tudják hova fektetni az elbocsátandó betegeket.
Mert a szociális szakápolási központoknál nem lesz 90+90 napos szabály?
Nem.
Szóval ez most egy sima megszorítás?
Annak látszik. Egy reform fejlesztési források nélkül megszorítással egyenlő. Ám nem érint akkora tömegeket, mint amiről hallani. A kormány úgy látszik maga is érzékeli a kockázatokat, ezért valami modellkísérletbe talán mégis belevágnak. A szociális szektorban dolgozó nővérek ugyanis az elmúlt időszakban tömegével mentek át az egészségügybe. Balogh Zoltán, a Magyar Egészségügyi Szakdolgozói Kamara elnöke lapunknak azt mondta, hogy az utóbbi hat-hét évben nagyjából megfeleződött a számuk. Egy óvatlan átszervezés felgyorsíthatja ezt a folyamatot, és újabb ápolási ágyak megszűnéséhez vezet. Ráadásul ezeken az osztályokon nagyon sok szegény ember fekszik, akiktől nem tudnak térítési díjat szedni. A kórházak területén levő kis, 15-20 ágyas osztályok átvétele sem jelentős bevételt, sem megtakarítást nem hoz majd. Az önálló intézményekkel más a helyzet, ezekből azonban 2018-ban sem volt több 22-nél.
Nyitókép (illusztráció): MTI/Komka Péter
