Nem rakétatudomány, annál is keményebb dió: a szólásszabadságba beletörhet Elon Musk bicskája
Elon Musk a hétvégén saját kezűleg dobta ki a Twitterről a vulgárisan antiszemita Kanye Westet – és nem ez az egyetlen jele annak, hogy az üzletember kezd finomítani a korlátlan szólásszabadság ígéretén, amelynek jelszavával felvásárolta a jobboldalt cenzúrázó platformot. Az utóbbi pár napban Musk békülő találkozókat tartott az Apple vezérével és Emmanuel Macronnal, és olyan új moderálási elvet lengetett be, ami drasztikusan korlátozná a hirdetőket elriasztó tartalmak elérését. A nagy Twitter-kísérlet tanulsága eddig az, hogy az abszolút szólásszabadság jól hangzik, de nem biztos, hogy gazdaságilag is fenntartható.
Amióta október végén Elon Musk – egy közepesen eredeti angol szóvicc kedvéért mosdókagylóval a kezében – besétált a Twitter San Franciscó-i székházába, folyamatos a káosz a közösségimédia-platform körül. A dél-afrikai származású üzletember azzal kezdte regnálását, hogy vérengzésbe kezdett a munkatársak között, ami olyan jól sikerült, hogy a vállalat HR-osztálya azóta kénytelen volt bevezetni „véletlen elbocsátás” kategóriáját és visszacsábítani kulcsfontosságú alkalmazottakat.
Ezt követte a fizetős profilhitelesítés bevezetése, amelynek eredményeként vicces kedvű felhasználók 8 dollárért cserébe magukat nagyvállalatok profiljának tudták kiadni. Amikor a Coca-Cola kék pipával hitelesített álprofilja Pepsi vásárlására buzdított, még simán poénos volt, de amikor az Eli Lilly nevében az inzulin valóban arcpirító amerikai túlárazásával „kérkedett” egy troll, az bedöntötte a gyógyszercég részvényárfolyamát, a Twittert pedig köznevetség tárgyává tette.
Mindeközben mérhetően nőtt a gyűlölködő bejegyzések száma a platformon, és vállalatok tucatjai függesztették fel hirdetéseiket, aminek következtében a töredékére esett vissza a cég eleve sem túl acélos bevétele. A tömeges kirúgások miatt a cég moderálási kapacitása annyira erodálódott, hogy a kínai kormányhoz kötődő spamprofilok többek között pornóval és más kéretlen tartalommal árasztották el a Twittert, hogy háttérbe szorítsák a lezárások elleni tüntetéshullámról szóló posztokat.
A beosztottjaival és hírességekkel napi szinten gyerekes vitákba bonyolódó Muskról az öntörvényű, inkompetens menedzser képe alakult ki, és ezt a Tesla árfolyama is megérezte. Az üzleti sajtó arról cikkezett, hogy a twitteres ámokfutás miatt szétfoszlott a két forradalmi céget felépítő vizionárius idolja, a piac már nem fizeti meg a „zseniprémiumot” az autógyár papírjaiért.
Muskot kormányzati szereplők is megtalálták: a Biden-kormány kivizsgálná a Twitter felvásárlását, amiért a Musk mögött álló befektetői körben a szaúdi királyi család is ott van (3,5 százaléknyi részvény lett Al-Valíd bin Talál bin Abdel-Azíz al-Szaúd hercegé). Thierry Breton digitális EU-biztos videóhívásban fenyegette meg a Twitter európai betiltásával a milliárdost arra az esetre, ha szabad utat ad a dezinformáció – így a Covid-19-járványról szóló, kétes hitelességű hírek – áradatának.
Zöld messiásból jobbos ikon
A progresszív média szemében végképp közellenséggé vált a politikai korrektséget a szólásszabadság nevében ostorozó Elon Musk. Az amerikai progresszív talkshow-kban egymást érik a nemrég még körülrajongott vállalkozót kritizáló beszólások, LMBTQ+ és más jogvédő szervezetek pedig folyamatos nyomást gyakorolnak a cégekre, hogy ne hirdessenek a Twitteren. Főleg, amióta elkezdte visszaállítani az elmúlt években kitiltott jobboldali személyiségek, például Donald Trump profilját. Musk az elmúlt években folyamatosan tolódott „jobbra”, de csak idén lett persona non grata a baloldalon és egyfajta ikon a jobboldalon. Ő maga sosem sorolta be magát sehová, de lelkesen támogatta Barack Obama elnökségét, és még 2020-ban is Joe Bidenre szavazott Donald Trump ellenében.
A jobboldal egy része pár éve még kifejezetten utálta Muskot. Egyrészt villanyautókkal meg napelemekkel üzletelt, miközben a klímaváltozás tagadása akkor a republikánus fősodor alapállása volt még. Ráadásul egy igazi amerikai nem „nőies” villanyautót vezet, hanem egy Ford Mustang V8-asának rezgésétől pezsdül meg a vére – mint azt a Twitterre épp visszaengedett, Trump- és konteó-hívő képviselőnő, Marjorie Taylor Greene többször is kifejtette.
Musk szemére vetették a jobboldalról azt is, hogy miközben fetisizálja a szabadpiacot és kritizálja az állami támogatásokat, cégei, főleg az Obama-érában, bőségesen kaptak adófizetői dollárt: 2015-ig bezárólag közel 4,9 milliárdot, amihez még 5,5 milliárdnyi állami megrendelés is társult a SpaceX számára a NASA és a légierő részéről – és ez a szám azóta tovább nőtt.
Aztán Musk egyre inkább eltávolodott az progresszív fősodortól. A járvány kezdete óta következetesen kritizálta a demokraták lezáráspárti politikáját, elítélte a genderidentitás-ideológia által erőltetett névmásosdit, és tiltja a Tesla alkalmazottainak, hogy szakszervezetekbe tömörüljenek. Tavasszal olyan karikatúrát posztolt, amely szerint 2008-ban még a politikai paletta centrumától kicsit balra állt, és azóta sem változtatott nézetein, de mivel a liberálisok folyamatosan balra tolódnak, és „woke” szélsőségesek eltérítették a Demokrata Pártot, mostanra közelebb került a konzervatívokhoz, ezért bigottnak bélyegzik. Később az orosz állásponttal szemben megértő – és az ukránokat kiakasztó – béketervvel rukkolt elő, ami szintén a republikánus jobbszárny hozzáállását tükrözte.
A cenzúrázott jobboldal mítosza
Az amerikai jobboldal közkedvelt narratívája, hogy a nagy online platformok vezetői megvetik az egyszerű amerikaiakat, cenzúrázzák a konzervatív tartalmakat és összeesküdtek a Demokrata Párttal. Hogy ez a narratíva igaz-e, hit kérdése: az egyik oldalon axiómaként, a másikon mítoszként kezelik – általánosan elfogadott tudományos bizonyíték nincs egyik álláspontra sem.
Egy idei tanulmány például arra jutott, hogy a Twitter nem moderálja szigorúbban a jobboldali amerikaiakat, de keményebben bánik az álhírekkel, márpedig a jobboldaliak több ilyet posztolnak, ezért tűnhet úgy, hogy őket nagyobb eséllyel cenzúrázzák. Ezzel azonban nem jutunk messzire, hiszen már az álhír definíciója is vitatott, és sokan a tanulmányban hivatkozott „tényellenőrzőket” is elfogultnak tartják. Egy másik – hét országra kiterjedő – vizsgálat éppenséggel arra jutott, hogy a Twitter algoritmusa a jobboldali politikusok és médiumok posztjait reprezentálja felül a felhasználók hírfolyamában.
Mindenesetre az elmúlt években számos anekdotikus bizonyíték gyűlt össze, amely alapján legalábbis megalapozott hipotézis, hogy a Twitter szigorúbban lép fel a jobboldal ellen. Jordan Peterson kanadai pszichológus profilját például azért függesztették fel a nyáron, mert egy genderidentitás-ideológiát kritizáló posztjában születési nevén – Ellen Page – hivatkozott az azóta Elliot Page néven bemutatkozó transznemű színész(nő)re, ami gyűlöletbeszédnek számított. Gyakran hivatkoznak arra is, hogy míg Trump fiókját a Capitolium január 6-i ostroma után erőszakra buzdító tweetek miatt törölték, addig a Floyd-gyilkosságot követő erőszakos zavargásokat támogató tartalmakat nem bántották.
Az egyik legsúlyosabb eset a Joe Biden fia, Hunter Biden laptopja körüli botrány volt, amelyről épp a múlt héten tett közzé – Musk megrendelésére – leleplező sztorit Matt Taibbi oknyomozó újságíró. A 2020-as választási kampány hajrájában a New York Post című, a republikánusokhoz húzó bulvárlap cikket közölt a laptopon talált kompromittáló – többek között korrupcióra és drogfogyasztásra utaló – információk alapján, de a Twitter eleinte nem engedte megosztani a cikket.
A most közzétett belső levelezésből az derül ki, hogy a döntés valóban súlyos etikai kérdéseket vet fel: egy politikai párt kéréseire tüntettek el posztokat a Twitter középvezetői. Ugyanakkor a nagy leleplezésnek szánt sztorit sokan a jobboldalon is csalódással fogadták: ezt eddig is tudták, a laptop-sztori lefojtása nem nagyszabású összeesküvésnek tűnt fel a nyilvánosságra hozott belső levelezésben, hanem egy éles belső viták során kialakult nehéz döntésnek, amit ráadásul két nap múlva visszacsinált a cég és bocsánatot kért érte.
Musk tavasszal kezdett beleállni a jobboldal elleni cenzúra narratívájába: márciusban szavazásra tette fel a kérdést Twitter-követőinek, hogy eleget tesz-e a platform a szólásszabadság védelmében. A válasz a nem lett. Nem sokkal később Musk be is jelentkezett a cégért. 44 milliárd dollárt ajánlott, ráadásul ebből csak 13 milliárd a bankhitel, a nagy részét saját zsebéből fedezte, amihez tetemes mennyiségű Tesla-részvényen is túl kellett adnia. Az autógyártó árfolyamesése miatt a világ leggazdagabb embereinek listáját tavaly még fölényesen vezető Musk előnye mára minimálisra olvadt.
Hogy ennek fényében jó ötlet volt-e a felvásárlás, abban alighanem ő maga is elbizonytalanodott, a következő pár hónapot ugyanis azzal töltötte, hogy megpróbált kihátrálni az üzletből. A menedzsment azonban nem tágított, és az ügy bíróságra került, ami nem sok jóval kecsegtette Muskot, így ősszel a peren kívüli megegyezés mellett döntött és befejezte az akvizíciót. A kálvária pedig csak akkor indult.
Akinek halálhírét keltik…
Az utóbbi hetek káosza ellenére sok jel utal arra, hogy korai még temetni Muskot és a Twittert. A hírek olvasásakor nem szabad elfelejteni két tényt: az egész Szilícium-völgy bajban van és leépít, a Twitter pedig már Musk előtt sem volt sikeres. Az elmúlt hetekben a Facebook, az Amazon és a Snapchat is ezres-tízezres nagyságrendben vált meg munkatársaitól, mivel a Covid évei alatt az egész internetes szektor túl gyorsan nőtt, de a lezárások után megtorpant a lendület.
A Twitter pedig eleve különös állatfajta ebben a világban. Nem akkora szereplő, mint a Facebook, az Instagram vagy a TikTok, nem büszkélkedhet milliárdos nagyságrendű felhasználóval. „Csak” mintegy 500 millióan aktívak a platformon, és nem a széles tömegek, hanem a közéletileg aktív értelmiségiek, politikusok, újságírók. Mindez hazánkban is igaz, ahol félmillióan használják a Twittert: Orbán Viktor például csak idén októberben regisztrált, és eddig 108 ezer követőt gyűjtött, míg a Facebookon egy évtizede jelen van, és 1,2 millióan követik.
A közéleti diskurzusban a platform felülreprezentált – ha nincs is fenn, mindenki találkozott már olyan politikai sztorival, vitával, ami a Twitteren indult – a #MeToo-tól J.K. Rowling angol írónő „transzfób” megnyilvánulásaiig. Ez fontos fórummá teszi az oldalt, de a hirdetőket nem vonzza: hirdetési bevétele tavaly 5 milliárd dollár volt, ami eltörpül a Facebook 118 milliárdja mellett.
Nem csoda, hogy a Twitter a tőzsdei bevezetése óta eltelt nyolc évből csupán kettőben tudott nyereséges lenni, 2020-ban pedig egyetlen évben egymilliárd dolláros veszteséget termelt. Elon Musk többször hangsúlyozta az elmúlt évben, hogy nem profitcéllal vásárolja meg a Twittert, hanem demokratikus vitafórumot akar teremteni, ahol mindenki szabadon kifejtheti a véleményét, hogy ne szakadjon véleménybuborékokra a társadalom. Csakhogy ő sem ellensége a pénzének, amire nemcsak az utal, hogy próbált kifarolni a felvásárlásból, hanem az is, hogy új bevételi forrásokon töri a fejét. Ennek jele volt a 8 dolláros hitelesítés balul elsült kísérlete, de ötletszinten felmerült már olyan funkciók bevezetése is, mint a rövid videók megosztása (a TikTok mintájára) vagy épp a fizetős privát videók közzététele (a pornóinfluenszerek körében kedvelt OnlyFans modelljét követve).
A pénzügyi szorítás következménye a drasztikus leépítés is – Musk hatalomátvétele óta a Twitter 7500 alkalmazottjának legalább felét küldték el, további ezer pedig önként állt fel, miután ultimátumot kapott, hogy ha nem akar éjt nappallá téve dolgozni, jobb, ha három hónapnyi bért zsebre téve távozik. Mindez nem újdonság: a SpaceX és a Tesla esetében is rendszeresen reppennek fel sztorik az irodában töltött éjszakákról, a Muskot kritizáló alkalmazottak elleni bosszúról és a munkaügyi törvényekre fittyet hányó kirúgásokról. Ami figyelemreméltó, hogy a Twitter alkalmazottak háromnegyedének távozása óta is nagyobb fennakadások nélkül működik – egyelőre.
Abszolút szólásszabadság, korlátokkal
Musk mintha arra is kezdene rájönni, hogy az abszolút szólásszabadságnak talán mégsem érdemes annyira abszolútnak lennie, legalábbis ha azt akarja, hogy a Twitter üzletileg is értelmezhető legyen. November elején még azzal ostorozta a távol maradó hirdetőket, hogy a woke aktivistáknak behódolva a szólásszabadságot támadják. Csakhogy a márkabiztonság (brand safety) politikai megfontolások nélkül is méltányolható szempont, hiszen nem várható el minden magánvállalkozástól, hogy a szólásszabadság magasztos céljának érdekében vállalhatatlan tartalmak mellett hirdessen.
Musk így már inkább békülékeny hangot üt meg: vezető beosztottja a múlt héten interjúban nyugtatta a cégeket, hogy a Twitter „gyorsan és agresszívan” lép fel a káros tartalmak ellen, és egy blogposztban is ezt ígérték. Az Apple-lel vívott csata is lezárult: Musk ellátogatott az almás cég központjába, hogy rendezze nézeteltéréseit Tim Cook vezérigazgatóval. Az Apple azóta állítja: eszébe sem volt a laza moderálás miatt kivenni a Twittert az App Store-ból, sőt a hirdetéseket is újraindította a Twitteren, és erre készülhet az Amazon is. Musk külön köszönetet is mondott a visszatérő hirdetőknek.
Közben személyesen találkozott az Amerikába látogató Emmanuel Macron francia elnökkel is, és megegyeztek, hogy a terroristák kirekesztése és a gyerekek védelme továbbra is prioritás a Twitteren. Musk a Thierry Breton uniós biztossal folytatott videóhívásban is konfliktuskerülő hangot ütött meg a sajtóbeszámolók szerint: nem győzte dicsérni az EU digitális szabályozását, ami szerinte annyira észszerű, hogy jó lenne, ha az egész világon érvényben lenne.
Egyre többet beszél továbbá arról, hogy a szólás szabadsága nem jelenti az elérés szabadságát (freedom of speech, not freedom of reach), ami azt jelenti, hogy a káros tartalmakat nem törlik ki, de a minimálisra korlátozzák az elérésüket. Ami azért hangzik problematikusnak, mert épp az elérés önkényes, algoritmikus korlátozása (shadowbanning) az egyik leggyakoribb kifogás a közösségi-média platformokkal szemben. Különösen jobbról.
Érdekes adalék, hogy korántsem minden törölt profilt állított helyre a Twitter a Musk által bejelentett amnesztia óta. Donald Trumpét és Jordan Petersonét igen, de például a szélsőséges összeesküvés-elméleteket propagáló Alex Jones-ét nem, mondván: mivel Musk első gyermeke a felesége karjában halt meg, „nincs kegyelem” azoknak, akik gyerekek halálából húznak hasznot (Jones a Sandy Hook-i tömeggyilkosságról terjesztett álhíreket, amiért milliárd dolláros kártérítésre ítélték nemrég.)
Szintén nem térhetett vissza a 2016-ban egy színésznő trágár zaklatása miatt kitiltott provokátor, Milo Yiannopoulos, vagy éppen a szélsőségesen antiszemita Nick Fuentes, akit nemrég Kanye Westtel együtt Trump vacsoravendége volt. Maga West visszatérhetett fiókjának októberi felfüggesztése után, de csak két hétre. Miután a múlt héten – épp Alex Jones műsorában – Hitlert éltette antiszemita tirádái mellett, Musk saját kezűleg tette ki ismét az rappert egy horogkeresztbe fonódó Dávid-csillagot ábrázoló kép twittelésért. Ami önmagában védhető döntés: az egyre kevésbé beszámítható Kanyét senki sem védi. Csak épp nem az „abszolút szólásszabadság” példája.
Musk űrkutatási cége, a SpaceX ma a rakétakilövési piac domináns szereplője és az amerikai űrprogram fontos pillére, amely néhány éven belül újra embereket juttathat a Holdra. A 21. század egyik legnagyobb civilizációs kihívása, az internetes szólásszabadság és cenzúra problémaköre azonban nem rakétatudomány – hanem sokkal, sokkal keményebb dió annál. És ezt Elon Musk az elmúlt hetekben a saját bőrén tapasztalta.
Nyitókép: AFP/Hans Lucas/Idriss Bigou-Gilles
