Kommunista királyság a kapitalizmus útján – elképesztő helyzetkép Észak-Koreáról
Hosszú láthatatlanság után tegnap ismét megjelent tábornokai előtt Észak-Korea diktátora. Kim Dzsongun a Hadsereg Napja alkalmából mutatkozott, amely része a téli állami ünnepi szezonnak (ez január 8-án az ő születésnapjával indul és február 16-án apja, a néhai Kim Dzsong Il születésnapjával ér véget). Ilyenkor folyik a pezsgő, miközben az éhínség újra felütötte a fejét az országban. Amelyben annak ellenére, hogy papíron kommunista diktatúra, jócskán van már kapitalista gazdaság – korrupt és rothadt, ám a magánszektor gazdasági teljesítménye 2021-ben így is megelőzte az állami szektorét. Tengernyi hihetetlenül érdekes, eddig nem ismert tény a Legfelső Vezető országáról. Helyzetkép.
Észak-Koreában a legnagyobb ünnep január 8., Kim Dzsongun születésnapja. A megelőző három éjjelen derék egyenruhások hatalmas zsákokat szállítottak ki a Koreai Munkáspárt Központi Bizottságának tagjai, a kormánytagok, illetve a hadsereg vezetői számára. A családi csomag 20 tételt tartalmazott, köztük 10 kilogramm sertéshúst, 10-14 fagyasztott csirkét, 10 kilogramm fagyasztott tőkehalat, 10 kilogramm fagyasztott kardhalat, 10 kilogramm lepényhalat, almát, mandarint, szárított gyümölcsöt, étolajat, ecetet, cukrot és fűszereket. Azért az éj leple alatt kézbesítették az ajándékokat, hogy látványuk ne keltsen irigységet a köznépben, illetve az alacsonyabb rangú káderek soraiban – magyarázta a Dél-Koreában publikált NKDaily. Az úttörők sem búslakodhattak: ők néhány nappal korábban szép kis kvarcórákat kaptak, a japán ellenségtől származó Seiko szerkezettel.
A „legfelső vezető” születésnapja után következett a Holdújév (január 22.), a Hadsereg Napja (február 8.), illetve jön még a papa, a Kedves Vezető Kim Dzsong Il születésnapja (február 16.). A teljes téli ünnepi szezonra több tehervonat szállította Kínából az ausztrál, chilei és francia bort, orosz vodkát és skót viszkit Phenjanba.
Ünnepek ide vagy oda, a 26 milliós országban közben ismét sokan akadnak, akik éheznek. Közel sincs olyan borzalmas éhínség, mint 1994 és 1999 között, amikor mértékadó becslések szerint félmillió-egymillió ember halt meg, de elő-előfordulnak halálesetek. Novemberben egy anya és tizenéves fia holttestét találták meg az északi Hjeszan városka egyik házában, amelyben sem élelmiszer, sem tüzelő nem volt. A vidéki családok jó része örül, ha naponta egyszer tisztességes étel kerül az asztalára. Ezúttal a gazdaságot a koronavírus miatti lezárások vágták taccsra, amelyeket igen szigorúra szabtak, hiszen a vezetők sem bíztak az ország egészségügyében, amelyből alapvető eszközök, gyógyszerek és oltóanyagok hiányoznak. A járvány és az ukrajnai háború hatásai miatt a dél-koreai jegybank szerint 2020-ban és 21-ben is csökkent a GDP, és alighanem ezt tette 2022-ben is, csak erről még nincsenek meg az adatok.
Az észak-koreai kapitalizmus csírái éppen a kilencvenes évek nagy éhínségégének idején hajtottak ki. Az éhezők kétségbeesésükben elkezdtek illegálisan is földet művelni (a legális termést be kellett szolgáltatni, hogy a nómenklatúrának legyen mit enni). Az illegális termést pedig csereberélték vagy eladták a dzsangmadangnak nevezett piactereken. A Kedves Vezető, aki képtelen volt enni adni a népének, nem csapott le az üzletelőkre.
Kim Dzsongunt ekkoriban Csoi Pak álnéven éppen Svájcban iskolázták, nagynénje és nagybátyja felügyelete alatt (akik később az Egyesült Államokba menekültek). Bár kimondottan jó eszű fiú volt, a tanulás és a társasági élet kevésbé érdekelték, mint a kosárlabda és a drága edzőcipők, a repülőgép-modellek, illetve a lövöldözős számítógépes játékok.
2011-ben, amikor alkoholista apja halála után hatalomra került, azt ígérte: a lakosságnak soha nem kell már összehúznia a nadrágszíjat. Uralma megszilárdításának egyik eszköze az volt, hogy kivégeztette, illetve megölette azokat, akik szerinte veszélyt jelentettek a hatalmára, a másik pedig az, hogy hagyta a népet kicsit üzletelni.
A piacterek sokasodtak és terebélyesedtek, az árusok már nemcsak zöldséget, gyümölcsöt és lepényt kínáltak, hanem egyre több műszaki eszközt. „Az orvosi fizetésem 3500 won volt, amiért még egy kiló rizst sem lehetett kapni. A csempészet vált a fő megélhetésemmé. Gyógyfű-készítményeket küldtem Kínába, onnan pedig háztartási gépeket hozattam. Rizsfőzőket, LCD-képernyőket, olcsó kis multimédiás laptopokat, ilyesmit” – mesélte a hősidőkről Washington Post délkelet-ázsiai tudósítójának, Anna Fifieldnek egy orvos, aki 2014-ben lepattant Észak-Koreából.
Abban az évben hozta meg a Munkáspárt a „május 30-i rendelkezéseket”, amelyek értelmében a parasztok megtarthatták a termény 60 százalékát, a vállalatok pedig lehetőséget kaptak arra, hogy alkalmazottakat vegyenek föl vagy bocsássanak el, s ami még fontosabb: eldönthessék, kitől vásárolnak nyersanyagot, alkatrészt vagy bármi mást. Valamint azt, hogy kinek adják el termékeiket, szolgáltatásaikat. Már nincs olyan szelete az észak-koreai társadalomnak, amely ne függene valamilyen módon a piacoktól, legyenek azok fehérek, feketék vagy szürkék.
Az új idők nagymenője a dondzsu, a „pénzmester” lett. „Pénzmesterek lehetnek a Munkáspárt tisztségviselői, katonatisztek, akik állami üzleteket bonyolítanak le otthon és külföldön, akik igyekeznek befektetőket csábítani Észak-Koreába, biztonsági szervek tisztjei, vagy férjezett nők, akik mentesülnek az állami munkavállalás kötelezettsége alól, mert elvileg otthon főznek és gyereket nevelnek. A határkereskedelmet folytatók, akik jó politikai kapcsolatokkal rendelkeznek, vagy egyszerűen pénzzel, hogy jó politikai kapcsolatokat vásároljanak” – írta négy éve megjelent, magyarul is kiadott, Kim Dzsongunról szóló könyvében a már idézett Fifield.
Aztán már nemcsak piacok, hanem csilivili plázák is épültek: 2017-ben egy kínai-japán tulajdonú bevásárlóközpont is megnyitott Phenjanban. A környékbeli előkelő negyedben olasz pizzériák, bajor sörözők jelentek meg, amelyek egy kávéért 5, egy sörért 10 dollárt kértek, a francia éttermekben pedig 60 dollárért bélszínt is rendelhettek a dondzsuk és az általuk kenegetett hivatalnokok. Phenjan központjában egy valamirevaló 2-3 szobás lakás kiutalásának feketepiaci ára fölszökött 50-100 ezer dollárra, a nagy luxuslakásoké 150-200 ezerre, miközben a hivatalos állami havi fizetések értéke 10 és 100 dollár közt volt.
A dondzsuk már nemcsak az állami szektor kétes intézőiként, hanem valódi vállalkozóként léptek föl, dacára annak, hogy maguk a vállalatok, a gépek, a telkek és az ingatlanok névlegesen állami tulajdonban maradtak. „Kétségtelen, hogy az észak-koreaiak most már kapitalista társadalomban élnek” – szögezte le a North Korean Review, a Szöulban működő Észak-Koreai Tanulmányok Intézetének kiadványa 2018-ban.
Gyárak és taxitársaságok, olajfinomítók, fuvarozási cégek, étteremláncok, halászati vállalkozások, nagy- és kiskereskedelmi láncok és lakóparkok, síparadicsomok és fürdők vannak magánkézben, s persze sokkal gyorsabban növekszenek, mint az állami vállalatok. A magánszektor gazdasági teljesítménye 2021-ben megelőzte az állami szektorét.
Kim Dzsongunt új becenéven kezdték emlegetni: „Nanugi, ami nagyjából azt jelenti: »porciózó«. Hiszen ő porciózza ki az infrastruktúra-projektek terheit és a hasznot. A pénzmesterek közt van »felporciózva« az észak-koreai gazdaság minden szektora a konzervipartól kezdve a cipőgyártásig, a belföldi turizmustól a szénbányászatig” – olvasható Fifield könyvében.
A gyakorlatban ez nagyjából így néz ki: egy vállalkozó mondjuk kibérli egy állami cipőgyár területének egy hányadát, saját embereket alkalmaz, maga szerzi be az alapanyagot, maga juttatja a piacra a cipőket. Közben tejel az igazgatónak és a párttitkárnak, s ha jó sokat, még azt is megengedik neki, hogy használja a gyár gépkocsijait. Vagy: valaki kipofoz egy bányát és tisztességes bérért (az állami sokszorosáért) felvesz bányászokat, majd eladja az immár szaporábban feljövő szenet, a nyereség úgy 30 százalékával pedig megkeni a helyi pártkádereket és az ügyészeket, akik politikai védelmet biztosítanak az üzletnek. Konkrét példa: egy hölgy három halászhajót vásárolt, amelyekre halászokat vett fel. Az övé lett a fogás 60 százaléka, a halászok 40 százalékot tarthattak meg maguknak. A halakat és tengeri herkentyűket nagy hűtőládákban Kínába szállíttatta. Igyekezett rendesen megkenni a hatósági embereket, de nem elég nagy sikerrel: bebörtönözték, és csak akkor szabadult, amikor azt ígérte, hogy motorkerékpárokat vesz majd a helyi biztonsági erők főnökeinek.
Fifield annak is tanúja volt, hogy egy kábelgyárban kanadai alapanyagok göngyölegei sorakoztak a folyosókon (holott a nyugati szankciók miatt nem kerülhettek volna be az országba). Egy tantungi üzem igazgatója azt mesélte neki, hogy „a munkásai által gyártott javak dél-koreai és kínai termékekbe kerülnek, s mind-mind anélkül jutnak be a világkereskedelem vérkeringésébe, hogy bárki is sejtené, hogy észak-koreai kezek munkája”.
A korábban „remetekirályságként” emlegetett Észak-Koreában 2002-ben kezdték a mobilozást a Munkáspárt káderei. A hordozható telefonokat aztán 2004-ben betiltották, de 2008-ban az állam – az egyiptomi Orascom céggel közösen – megalapította a Koryolink nevű szolgáltatót. Most Phenjanban már szinte mindenkinek van okostelefonja, országosan pedig 7 millió mobil-előfizetés jut a 26 millió lakosra (ez valószínűleg kicsit kevesebb tényleges felhasználót takar, mert a mobilozók a kedvezmények miatt sokszor mobiltalan barátaik nevén is előfizetnek). Mostanában vezetik be a 4G-t, (miközben Dél-Koreában a 6G bevezetésén dolgoznak). Sok vidéki terület lefedetlen még, de már nemcsak a városokban van térerő. Északon sokan kínai SIM-kártyával rendelkeznek és kötnek határon átívelő üzleteket, még akkor is, ha a hatóságok sokszor zavarják a vételt, a rendőrök pedig le-lecsapnak az ilyetén telefon-használatra.
A phenjani lányok korábban jobbára azt nézték a nekik udvarló fiúkban, rendesen tanulnak-e, illetve igyekeztek kitalálni, hogy szüleik hol helyezkednek el a szamárlétrán, valamint a szongbunban. Utóbbi egy, a II. világháború után, paradox módon korábbi japán mintára megalkotott, félig-meddig titkos kvázi-kasztrendszer, amelynek három fő kategóriája van: a mag, a tétovázó, illetve az ellenség. Van továbbá több mint 50 alkategóriája, melyek közül a hajdani földesurak, jogászok és keresztény papok leszármazottai állnak a legalsóbb létrafokokon, a legfelsőkön pedig azok gyerekei, unokái, akik még Kim Irszen nagypapával együtt harcoltak a japánok ellen, és munkások vagy téeszparasztok. A létrán leesni könnyű, följebb jutni szinte lehetetlen.
A mai lányok a ruhát, a cipőt és a mobiltelefont nézik a fiúkon. A hazai göncöket hordó srácok nem számítanak kívánatos partnernek, a divatos kínai cuccokban feszítő fiúk viszont igen. Telefonban fordítva: az olcsó androidos kínai készülékek lenézettek, a teljesen észak-koreai gyártású, az újraegyesítésre vágyakozás dala után Arirang-nak vagy a rododendron virágról Dzsindalénak nevezett, 3-400 dollárt kóstáló típusok számítanak menőnek. Az ár számít, az már mindegy, van-e rajtuk gyárilag telepítve több gigabájtnyi állami propagandavideó vagy Szamurájvadászat nevű japánellenes harci játék.
A piacgazdaság sajátos fejlődése nemcsak a szongbun kvázi-kasztrendszerét erodálta, hanem az inminban, a „népi csoportok” lakossági közösségi rendszerét is. Egy inminbanhoz 30-40 szomszédos háztartás tartozik. A főnök általában nagyhangú, középkorú asszonyság, akinek nincs más munkája, mint egyrészt szervezni a szomszédság életét a környék csinosításától kezdve a szemételszállításon át az ellentétek elsimításáig, illetve a biztonsági szerveknek jelentést írni a különös eseményekről, a szomszédság lakóinak esetleges gyanús viselkedéséről. Sok hivatalos papírhoz kell az aláírása, amiért általában „ajándékok” járnak neki. A dondzsuk pénz- és egyéb adományaikkal sokszor lekenyerezik az inminban-vezetőket, akik titkáraikká válnak vagy eljelentéktelenednek.
Bár a fogyasztói társadalom egyre erősebb, a kapitalizmus még mindig negatív szónak számít Észak-Koreában. Októberben Hamhung városában egy középiskolás lány öngyilkos lett, miután elmesélte barátnőjének, hogy terhes, az pedig kiteregette a dolgot az iskolában. Az esetről beszámoló helyi forrás elmondta, hogy az észak-koreaiakat még mindig arra tanítják, hogy a korai terhesség a rossz magatartás, sőt, az ifjúsági bűnözés példája, ezek oka pedig a kapitalizmus hatásainak való kitettség. Dondzsuk és menedzserek, akik azt vallják, hogy példaképük Steve Jobs, az amerikai Apple cég hajdani legendás főnöke, hevesen gesztikulálva ellenkeznek, ha bárki kapitalistának nevezi őket akár csak tréfából is.
Hogy lesz-e ebből rendes kapitalizmus, önálló és jogilag egyenlő szereplőkkel, szabad versennyel? Nyugati értelemben aligha. Egyrészt Ázsiában általában nagyobb a kormányok informális befolyása a gazdasági versenyre, mint Észak-Amerikában vagy Európa fejlettebb országaiban. Másrészt: Kim Dzsongunnak ugyan érdeke, hogy a népe elégedettebb legyen, és különösen, hogy az egyre befolyásosabb Y generáció tagjai le legyenek kenyerezve, de az uralkodásban nem ez a fő szempontja. Hanem az, hogy családja kommunista királysága fennmaradjon.
Amikor 2018-ban Trump felajánlotta, hogy Észak-Koreát, ha sutba dobja atomprogramját, kiengedi az atomsorompó-egyezmény elhagyása miatti szankciós krecliből, mi több, hatalmas befektetéseket irányít az országba, Kim lóvá tette. Besöpörte az amerikai elnökkel való találkozás presztízsét, kicsit játszott még, majd világossá tette: népe jóléténél többre becsüli függetlensége zálogát, az emberfeletti erőfeszítéssel, óriási költségekkel és megdöbbentő ütemben fejlesztett nukleáris fegyvereket, rakétákat, drónokat. Karácsonykor öt drónt reptetett át öt dél-koreai nagyváros fölött úgy, hogy a szomszéd hadserege nemhogy nem lőtte le, de még csak nem is észlelte őket, mielőtt visszatértek az északi légtérbe. Nem csoda, hogy a dél-koreaiak többsége meg van győződve róla, hogy az északiak hadserege erősebb, s el volnának veszve az USA támogatása nélkül.
Kim a piaccal is játszik húzd meg-ereszd meg játszmákat. Amikor hatalomra kerülése után egy évvel oda akart szúrni nemigen kedvelt, mégis egyetlen megbízható szövetségesének, Kínának, azt mondta: „A burzsoá szabadság, reform és nyitottság mocskos szele fúj a szomszédunkban”. Aztán ő is nekieresztette a kiskapitalizmus gyeplőjét, majd 2021 elején, a Munkáspárt 8. kongresszusán ismét visszafogta. De csak azért, hogy kicsivel később az elemzők fölkiálthassanak: mégsem fenyegeti olyan komoly vész a bimbózó észak-koreai kapitalizmust, mint azt a pártkongresszus dokumentumaiból sokan kiolvasni vélték. Tavaly újabb szigorítás jött, amely a „jóléti szolgáltatások” terén elvileg korlátozta a magánszektort. A megfigyelők mégis kétlik, hogy tartósan és szigorúan útját állják a szépségszalonok, fodrászatok, fotóstúdiók, cipő- és táskajavító műhelyek, fürdők és éttermek további tulajdonképpeni privatizációjának. Most ismét olyan pletykák vannak forgalomban, hogy márciustól alábbhagynak a csempészek elleni razziák, a lapokban pedig újra arról közölnek eszmefuttatásokat, hogy a dzsucse, az önerőre támaszkodás Kim Irszen nagypapa által lefektetett elve megengedi a külkereskedelmet.
Kim kormánya ugyan megállapította, hogy „sikeresen kezelte az ország megalapítása óta tapasztalt legsúlyosabb felfordulást” (értsd: a covid miattit), annak ellenére, hogy a tavalyi tervek végrehajtásában tapasztaltak „hiányosságokat”, most szüksége volna a gazdaságnak egy kis privát hajtóerőre. A kabinet célja, hogy felgyorsítsa teljes ágazatok termelését, és 2023-at „a fejlődés nagy fordulatának és változásának évévé” tegye, az ország alapításának 75. évfordulója alkalmából – jelentette ki Kim Tokhun, a miniszterelnök, aki sürgette az acél- és fémgyártás, illetve a szénbányák termelésének felpörgetését a nagy építési projektek gyorsítása céljából.
A világ feszült helyzete paradox módon segítheti Phenjant, hiszen Oroszország és Kína még kevésbé tartják be az ország elleni szankciókat, mint eddig. Az oroszoknak eladott lőszer és tüzérségi eszközök szintén hoznak valamit a konyhára. Hogy mennyit, az nem ismeretes, mint ahogy az észak-koreai büdzsé egyetlen eleme sem transzparens.
Annyit mindenesetre tudni, hogy a hivatalos büdzsé kiadási oldalának közel 16 százalékát a hadsereg és a haditermelés viszi el. Észak-Koreában ezer emberből több mint 300 katona, közülük 50 aktív, amivel az ország világrekorder. Ennyi katona eltartása persze meglöki a költségeket, ám a bevételi oldalon ugyancsak áll egy fura rekord, ha hivatalosnak nem is mondható. Kim Dzsongun hackerei tavaly 1,7 milliárd dollárnyi kriptovalutát billentyűztek össze, négyszer annyit, mint egy évvel korábban. Megfigyelők szerint az északi hackerek a zsákmány tizedét tarthatják meg maguknak, a többi a Munkáspárt 39-es irodájához vándorol, amelynek feladata a szankciók kikerülése és legfőképpen az uralkodó család jólétének biztosítása.
Kim jóléte már akkora, hogy az sokszor rosszullétet okoz nála. Akárcsak apja, ő is alkoholista, egyik kedvence a jó bordeaux-i, amelyet sokszor üvegszámra fogyaszt. Dél-koreai elemzők szerint a 39 éves diktátor életközepi válsággal küzd, aggódik egészségéért és biztonságáért. „Azt hallottam, a nagy ivászatok után sírdogál. Magányos, nagy nyomás helyeződik rá” – nyilatkozta a brit a Telegraphnak a minap egy Északról származó, de immár Szöulban dolgozó orvostudós, Csoi Dzsinvuk.
Kimet a hadsereg napja előtt egy hónapig nem látták a nyilvánosság színe előtt, ami a második leghosszabb eltűnése a 2014-es negyven napos periódus után. Tegnap, február 8-án azonban jókedvűen megjelent egy katonai banketten, egyik oldalán volt popsztár feleségével és 9 esztendős kislányával, Dzsuae-val a másikon. A phenjanológusok már találgatják, hogy „legszeretettebb gyermekét” szeretné-e majd idővel a trónon látni, vagy inkább a húgát és legfőbb bizalmasát, Kim Dzsojungot, aki a kabinetvezetői feladatokból kiemelkedve egyre több külpolitikai szerepet kap és az elemzők szerint még a kivégzésekbe is beleszól. A konzervatív elemzők viszont még mindig nem tudják elképzelni, hogy nő legyen az észak-koreai királyság uralkodója. Akárkinek lesz is igaza, az észak-koreai kapitalizmus vonata a következő évtizedekben alighanem előre megy majd. Nem hátra.
Nyitókép: a Koreai Központi Hírügynökség (KCNA) által 2022. november 27-én kiadott, dátum nélküli képen Kim Dzsongun lányával, Dzsuae-val pózol interkontinentális ballisztikus rakétatesztben részt vevő katonákkal (fotó: AFP/KCNA)
Ezt a cikket nem közölhettük volna olvasóink nélkül. Legyen támogatónk a Donably-n, a magyar fejlesztésű előfizetési platformon. Paypal, utalás és más lehetőségek itt >>>
