Az igazságnak nyelvet adni – a hazaszerető értelmiség feladata a következő évtizedre
„Az igazságnak nyelvet adni – erős, hatalmas nyelvet. A hazaszerető értelmiség feladata ez lehetne a következő évtizedre. Különben továbbra is csak a megértetlen értékek, vágyak és ábrándok kultúráját tudjuk felmutatni a nemzetnek” – véli Béndek Ábris. A Párizsi Politikai Tanulmányok Intézetének hallgatója Lányi András lapunkban megjelent, a lehetséges ellenzéki programról született írására reagál. Vélemény.
Izgatottan olvasom Lányi András cikkét, amelyben az új ellenzéki politizálás alapkérdéseit járja körül. Lányi törekvése, hogy egyáltalán új szemléletet adjon az ellenzéki politikának, hasznos, körültekintő és nemes szellemi és politikai küldetés.
Számos kérdésben egyetértek a szerzővel, különös tekintettel azokra az égető kérdésekre, melyeknek keretében a versenyképes magyar ellenzéket elképzeli – úgy is mint klímaváltozás, információs forradalom és gazdasági átrendeződés. Sajnos a magyar nyilvánosság fájóan kevés figyelmet fordít arra, hogy a magyar politika érdemi ügyeivel, ne pedig annak szereplőivel foglalkozzon. Ez a nyilvánosság elszigetelten működik azoktól az alapvető kérdésektől, amelyek közös jelenünket és jövőnket meghatározzák. Attól a szellemi feladattól pedig különösen, hogy e problémákat a politikába átsegítse és ezáltal új politikát alkosson.
Ebben az írásban talán nem is kritikát fogalmazok meg, sokkal inkább egy – remélhetőleg hasznos – kiegészítést javaslok a szerzőnek és közös olvasóinknak. Mindez azonban mégis kritikai alapra támaszkodik: ugyanis amiben egyetértünk, abban mégsem értünk értük egyet. Lányi írását olvasva az a benyomásom, hogy míg számos ponton – különösen az információs hatalom és a hálózatosodás szemléltetésénél – érinti, mégsem járja körül súlyához méltóan azt a paradigmaváltozást, amely az egyébként helyesen diagnosztizált kihívásokat a politika szemszögéből semlegesíti. A gond az, hogy
a magyar politika alapvetően kiesett a korra való specificitások, a kronológia, a változás, a körülmények és legfőképpen a tények racionális keretrendszeréből.
Sokunk benyomása, hogy politikánk sokkal inkább szól a múltról, mint a jelent és jövőt feszítő problémákról. S míg nem kifogásolható, hogy a politika időnként a múltra, mint tapasztalatkészletre utal és támaszkodik, a jövő kérdései és válaszai nélkül ennek sincs semmi haszna. Üres pátosz marad. A múltat a történelmen kívül éljük meg, a jövőről pedig nem beszélünk. Az egyszerű nosztalgiánál tehát mélyebb a probléma: a magyar politikát nem az idővel, múlttal és jövővel együtt változó tények határozzák meg, nem a verifikálható és verifikálhatatlan állítások, nem az igaz és a hamis, nem az igazság- és hazugságélmények.
Írásom fő állítása tehát a következő: a magyar politika igazságon túli (post-truth) állapot. Ha valaha is benne voltunk, mára kivonultuk a bizonyítható tények nyújtotta normatív világból és bezárkóztunk a nyelvbe. Ez nem jelenti persze, hogy számunkra nincs igazságélmény. Csak annyit jelent, hogy igazságélményünk nem a tényekhez, hanem a nyelvhez kötődik. Következésképpen a versenyképes ellenzéki politikának (még annak is, amely vissza akar kalauzolni bennünket a tényekhez), nyelvileg kell elképzelnie magát és felépülnie, nem pedig valamilyen program mentén. Röviden el is magyarázom, meglátásom szerint hogyan jutottunk idáig.
Nyelv, politika és igazság szorosan összefüggenek: a klasszikus nyugati hagyományban voltaképpen egy rendszert alkotnak. Arisztotelészt olvasva válik világossá a politika mint nyugati hagyomány koncepciója. A politika közösségi törekvés az igazságra – amely a nyelv által jön létre. Ugyanis a nyelv teszi lehetővé, hogy a jóról és az igazról alkotott koncepcióinkat kifejezzük és ezáltal közösséget építsünk belőlük.
Természetesen nem kell a nyelv szerepét a politikaszemléletünkben egyeduralomra emelni. Noha politikai élményeink jelentős része nyelvi élmény, ám ez nem jelenti egyúttal azt is, hogy minden politikai aktus nyelvi aktus is egyben. Ha egy „Just Stop Oil” aktivista leönt egy Van Gogh-festményt a brit Nemzeti Galériában, akkor politizál, pedig nem beszél. Ha egy környezetvédő tiltakozásképpen átölel egy fát – amely aktusra Indiában komoly mozgalom épült –, politizál, de nem beszél. Azonban a nyelv hozza létre azokat a társadalmi tényeket, amelyek között utakat keresünk, s amely útkeresésre a politika létrejön. John Searle amerikai filozófus írja: a nyelv teszi lehetővé, hogy a világ megfigyelt objektumaihoz társadalmi státuszt és rendeltetést kapcsoljunk. Így teremtette meg a nyelv a társadalmat.
Mindez számunkra egyelőre annyit jelent, hogy van az ember által alkotott és kifejezett, érzékeny nyelvi világ, valamint a nyelvtől elkülönölő, de a legmélyebb szinten a nyelvből építkező társadalmi világ. A nyelv feletti hatalom tehát a társadalom felett is hatalom.
Aki uralja a nyelvet, az nagyrészt uralja a politikát – még mielőtt bármilyen, a valóság kérdéseire reflektáló politikai programot írt volna.
Magyarországon ráadásul a politika elhagyta a tények alkotta normatív mércét. Hasonló fejlemény természetesen a versengő nyugati demokráciákban is lezajlott: a digitalizáció, a professzionális marketing és a fogyasztás révén akkora a kommunikációs intenzitás, hogy az információáradat kiszabadult a kontrollszerepet játszó intézmények védelméből, amilyen a szakszerű újságírás vagy akár a hagyományos sales. Előbbi helyét a közösségi média, utóbbiét a mikrotargetált marketing vette át. Csak hab a tortán a posztmodern világképben gyökeredző woke mozgalom, amely számára nincsenek valós, csupán vélt igazságok, a vélelmezés mentális folyamatait pedig az elnyomás kísértete szövi át. Az eredmény hasonló, mint itthon: az igazság elkeveredése a hazugsággal, ezáltal az igazság mint normatív mérce összeomlása.
Ami nálunk különbözik a világfolyamatoktól: a fent említett intézmények kezdeti gyengesége, éretlensége, illetve a magyar nyelv legmélyebb képességeinek tudatos és megfontolt használata a hatalom érdekében. Amit a miniszterelnök mond, az létezik, amit nem mond, az nem létezik.
Az orbáni nyelv a történelmi minták, a szólások és közmondások, a nemzeti toposzok és motívumok sokszínű koherenciáján keresztül nyújt hallgatóságának igazságélményt.
Természetesen az orbáni nyelv és a választók közötti mindennapi érintkezések gyakran lebomlanak erről a mély nyelvi-szellemi kompozícióról, és a propaganda silány termékein keresztül valósulnak meg. Ám ezeknek a termékeknek mind megvan a maguk helye és funkciója azon az összefüggő nyelvi rendszeren belül, amire a Nemzeti Együttműködés Rendszere épül, és amely a maga teljes megkomponáltságában szemrevételezhető minden március 15-én (és október 23-án). Így pedig maguk is az egész nyelvi rendszert közvetítik. Az orbáni nyelvben egyik fogalom, frázis, motívum erősíti a másikat.
A politika mély nyelvi minősége, a nyelv a tényektől külön élő, saját igazsága ellen hiú ábránd akár remek programmal felvenni a harcot. Még akkor is így van ez, ha ez a nyelv a létező világnak hamis látleletét adja. Ahogy Isten is szóval teremtette az embert, és ahogy a társadalom is nyelvileg jött létre, úgy él a nyelvben az erdeti, alkotói igazság, amely által az ember a politikát közös munkaként éli meg. Éppen ezért a Lányi András által javasolt ellenzéki programvázlatot csak akkor tekinthetjük járható útnak, ha önmagát egy nyelvi stratégia kiegészítéseként képzeli el és annak rendeli alá.
A nyelvi stratégia azonban csak azáltal válhat erősebbé, mint a rezsimé, ha a megbomlott igazságérzetünkkel szemben küzd. Természetesen fölösleges ecsetelni, hogy az ellenzéki színpadot a bárminemű értelmes politikai cselekvés elől elbitorló pártellenzék milyen alacsony nyelvi, szellemi és erkölcsi színvonalon működik. A feladat nem ilyen embereket kíván, de ettől még ugyanaz marad: az igazság nyelvét kell kialakítani és rajta keresztül szembesíteni a nemzetet a nemzettel – ezáltal nemzetépítésbe kezdeni. A nyelvben rendszerezett közös tudásból kell eljutni ahhoz a politikához, még inkább politikai kultúrához, amely napjaink meghatározó kérdéseire ad válaszokat.
Az igazságnak nyelvet adni – erős, hatalmas nyelvet. A hazaszerető értelmiség feladata ez lehetne a következő évtizedre. Különben továbbra is csak a megértetlen értékek, vágyak és ábrándok kultúráját tudjuk felmutatni a nemzetnek.
Nyitókép: tüntetés a rendszerváltás idején a Hősök terén (fotó: Fortepan 194588 / Gábor Viktor)
Ezt a cikket nem közölhettük volna olvasóink nélkül. Legyen támogatónk a Donably-n, a magyar fejlesztésű előfizetési platformon. Paypal, utalás és más lehetőségek itt
