Egy nemzeti kultuszhely új arca: a megújult Petőfi-szülőház Kiskőrösön
Az ország legelső irodalmi emlékhelyét minden nemzedék a saját képére formálta. A 200. évfordulóra elkészült felújítás megerősíti a városközpontban az elmúlt évtizedek bontásai és építkezései nyomán kialakult „Petőfi-centrumot”, ami az időkapszulaként megmaradt öreg parasztház körül létrejött. A helyi kurátorok által, nagyon kevés eredeti tárggyal létrehozott kiállítás kiállja az összehasonlítást a Petőfi Irodalmi Múzeum nagyszabású, szintén az évfordulóra elkészült új állandó tárlatával is.
Kiskőrösre a magyarok többsége legalább életében egyszer elzarándokol: Petőfi szülőháza, a „nádfedeles hajlék” egyike azoknak a helyeknek, amelyek magától értetődő módon meghatározzák a nemzeti identitást. Annyira megkérdőjelezhetetlen a jelentősége, annyira autentikusnak látszik, hogy nem is jut eszünkbe, milyen összetett kultuszteremtési, városépítési, muzeológiai folyamatok eredményeként nyerte el azt az arcát, ahogyan ma látjuk. És ami gyökeresen különbözik attól, amilyennek Petrovics István mészárosmester és hitvese, Hrúz Mária ismerte két évszázaddal ezelőtt, noha a parasztház valóban hitelesen maradt fenn. Körülötte azonban minden mozgásban volt az elmúlt száz évben, és ennek a nyugvópontra nehezen jutó folyamatnak az újabb állomása a mostani megújulás is.
A szülőház és az emlékmúzeum tavaly október 15-én nyílt újra több mint egy évig tartó felújítási munkálatok után. A szülőházat a város a Teleki László Alapítvány Népi Építészeti Programjának keretéből tudta előbb részletesen felmérni, majd kívül-belül helyreállítani. Magát az épületet az elmúlt évtizedekben rendszeresen karbantartották, ezért nem volt rossz állapotban, inkább az időnként szükséges ráncfelvarrás vált esedékessé: a nádtető cseréje, a belső terek teljes, gázzal történő rovarmentesítése a történelmi faanyagok védelmében, a falak külső-belső meszelése. Jelentősebb változás a két új kiállítás: a szülőházban felfrissítették, megújították a korábbit, a szomszédos emlékmúzeumban viszont teljesen új tárlat készült. Az előzőt még 1998-ban alkotta meg Kerényi Ferenc irodalomtörténész, és a maga idejében modernnek, vonzónak számított, de az állandó kiállítások életében több mint húsz év sok idő: bőven megérett már az újragondolásra. A szülőház és annak berendezése, tárgyai kötöttebb feladatot jelentettek, de itt is mindenhol új magyarázó szövegek születtek, a hátsó szobában pedig gyakorlatilag új kiállítás készült.
Kiskőrösön Petőfi kultusza nagyon erős, hosszú ideje ez a város identitásának a talpköve. Megvolt a szakértelem ahhoz, hogy az új kiállításokat két helyi kurátor alkossa meg: a szülőház felfrissített tárlata Filus Erika, az emlékmúzeumé Kispálné Lucza Ilona munkája. Az előbbi az intézmény mostani vezetője, utóbbi pedig az előző, több mint két évtizedig szolgáló igazgatója, aki 2019-ben ment nyugdíjba. Petőfi születésének 200. évfordulójára a budapesti Petőfi Irodalmi Múzeum is nagyszabású, új állandó kiállítással állt elő, amit Kalla Zsuzsa irodalomtörténész jegyez kurátorként. Érdemes összevetni a kettőt: a PIM-é nagyságrendekkel nagyobb, sokkal több eredeti tárgyat vonultat fel, összetettebb a kurátori koncepciója – egyáltalán nem sikerült rosszul –, mégis a kiskőrösi kiállítás vált ki erősebb érzelmi hatást a látogatóból, bár egyszerűbb eszközökkel dolgozik, és eredeti tárgyak szinte egyáltalán nem álltak rendelkezésre. És nem azért működik jobban, mert a helyszín autentikus: ez csak a szülőházra igaz, az emlékmúzeum modern épületében már nem érvényesül ilyen hatás.
Az előző kiállítás a három termet olyan módon hasznosította, hogy az elsőbe a helytörténet, a másodikba Petőfi, a harmadikba a Petőfi-kultusz került. Most a két melléktémát elengedték, az egész tárlat Petőfivel foglalkozik, mégpedig kizárólag a költő hétéves alkotói pályájával. Mert az egész hatalmas életmű mindössze hét év alatt született; megdöbbentően kevés idő, de ha az egy-egy évben született versek számát nézzük, megdöbbentően sok. A tárlat ezt egyszerű, hatásos eszközzel mutatja meg: mindegyik év kapott egy-egy falfelületet, ahol megjelenik az adott esztendő legfontosabb, legismertebb műve, néhány kapcsolódó információ, idézet, és alul annyi kőrisfa pálca, ahány verset Petőfi abban az évben írt. Elképesztő számok: 1845-ben például 168, 1846-ban 145 költemény született. A pálcák anyaga kőrisfa, finom utalásként a helyszínre, hiszen Kiskőrös a kőrisligetekről kapta a nevét. Nem ez az egyetlen helyi identitást erősítő elem: a János vitézről szóló animáció a helyi iskolások bevonásával készült, kiskőrösi diákok rajzoltak illusztrációkat és mondták fel hozzá az egész költeményt.
A helyszín azonban az emlékmúzeumban háttérben marad: ez a kiállítás az ország minden szegletéből érkező látogatóhoz szól, és vezeti végig a nagyon rövid, de intenzív költői pályán. A lokalitás a szülőházba került, minden, ami a Petrovics-család kiskőrösi tartózkodásával, életével, valamint Petőfi születésével kapcsolatos, a parasztház három helyiségében ismerhető meg. A világos tematikai elválasztás logikusan következik a két épület eltérő adottságaiból, légköréből. Közös viszont a kettőben, hogy alig álltak rendelkezésre eredeti tárgyak. Ez nem meglepő, hiszen a Petrovics család alig három évet töltött Kiskőrösön: Petrovics István mészárosmester 1821-ben vette bérbe a piactéri fogadó egyik hátsó helyiségében található városi mészárszéket, és 1824-ben, a bérleti szerződés lejárta után továbbköltözött Kiskunfélegyházára. Természetesen a házat is csak bérelték: a tulajdonosa, Makovinyi Márton borbélymester után Makovinyi-féle háznak nevezett, egyszerű épület a fogadótól nem messze, egy kis utcában állt. 1822 őszén költöztek át ide, az első évben a mészárszékhez tartozó lakásban éltek, Petőfi azonban már itt született 1822 szilveszterén.
A szülőház valóban autentikus, nádfedeles parasztház, feltételezhetően az 1780-as években épült, és megjelenése tökéletesen illett Petőfi önmaga által megkonstruált népi költő imázsához. De a Petrovics család valójában nem volt igazi paraszti família, Petrovics István inkább nevezhető sikeres vállalkozó-mesterembernek, aki élete nagy részében jobb boldogulási lehetőségeket keresve vándorolt a Duna-Tisza-köze települései között. A tősgyökeresség csupán illúzió, de olyan illúzió, ami a köztudatban élő Petőfi-képhez elválaszthatatlanul hozzátartozik, és ami a szülőházban megélhető.
Az alig három éves, rövid kiskörösi tartózkodás és a bérelt lakás jelleg miatt a szülőházban semmilyen eredeti bútor nem maradt fenn. Amikor 1880-ban az emlékház – Magyarország első irodalmi emlékháza – megnyílt, az épület átlagos parasztház volt, amit akkor már évtizedek óta mások laktak. Noha a homlokzatot Kiskőrös városa 1862-ben megjelölte egy emléktáblával, bent nem volt semmi néznivaló. Tulajdonosai, Martinovics Pál kötélverő mester és felesége, Varga Terézia azzal a feltétellel adták el 1878-ban az Írók és Művészek Társaságának, hogy életük végéig benne maradhatnak, csak egy szekrény elhelyezéséhez járultak hozzá a tisztaszobában. A házaspár két évvel később hunyt el, ekkor az épületet a társaság birtokba vette. „Bútorzata szegényes, egyszerű mesterember házában szokott holmikkal tele, Petőfire emlékeztető darab nincs benne, még a költő arcképe sem”, írta ekkor az ünnepélyes megnyitóról tudósító Hon című lap újságírója.
A következő évtizedekben sem maradt a ház lakatlan, ugyanis a gondnokok az épület nagy részét (az emlékhellyé alakított tisztaszoba kivételével gyakorlatilag az egészet) állandó lakásként használták, ez a magyarázata annak, hogy a régi fényképfelvételeken napi munkával rendben tartott, virágos, tiszta parasztudvart látunk a ház mellett. A legtovább szolgáló gondnok, özvegy Márk Bertalanné 1912 és 1940 között lakott itt.
Később bekerült azért az épületbe néhány olyan darab, ami a család itteni életéhez köthető: egy keményfából készült ágy, amelyben családi hagyomány szerint Petőfi született, és egy almárium, amelynek ajtaját belülről a Pesti Hírlap egyik 1843-as számának újságlapjával borították. Ezt a két tárgyat Dömsödről Pestre költözésükkor kényszerültek eladni Petrovicsék, később Petőfi-ereklyeként kerültek a bútorok a budapesti Petőfi Ház kiállítására, és onnan érkeztek vissza Kiskörősre, a szülőház tisztaszobájába az 1950-es évek elején. A szülőházban addig semmilyen eredeti holmi vagy kiállítás nem volt, csak a falakra akasztott koszorúk, festmények díszítették az utcafronti helyiséget.
Szintén eredeti családi bútordarab Petrovics István barna keményfából készült, feliratos ládája, amit Hrúz Mária testvére, Hrúz Ádám cinkotai asztalosmester készített, a felirat tanúsága szerint 1815. szeptember 7-én az akkor még domonyi székállólegény (mészárossegéd) Petrovicsnak. A szobában álló tapasztott, meszelt kályha is elég régi darab. Minden más, vagyis az asztalok-székek, a konyha népi cserépedényei azt a célt szolgálják, hogy a szülőház ne tűnjön olyan élettelennek és ridegnek, mint az emlékház fennállásának első évtizedeiben, amikor az 1912-ben idelátogató Móricz szerint hideg és üres volt, mint egy koporsó.
Az első kisebb kiállítást 1948-ban rendezték a helyi szövetkezeti tanfolyam dolgozói számára, és az MTI ebben az időben készült felvételén már látható a nevezetes ágy is, de még nem a tisztaszobában, hanem valószínűleg a hátsó gondnoki lakás kiürített helyiségében. A szülőházat 1951-ben nyilvánították múzeummá, ekkor alakult ki az az enterőr az első helyiségben, amely korabeli bútorok és a két eredeti darab segítségével megidézi az egykori Petrovics-otthont (amiről természetesen semmilyen rajz nem maradt fenn). Az emlékház lakásmúzeummá alakítása tulajdonképpen abba a kultúrpolitikai törekvésbe illeszkedett, hogy Petőfit igazi népi költőként mutassák be, ezt az osztályharcos történelemfelfogás motiválta. Kiskőrös erre tökéletesen alkalmas helyszínnek látszott, de az ideológiai motiváció ebben az esetben mellékes kérdés: a szülőház két helyiségét sikerült a berendezéssel élővé varázsolni, és ezt azóta is minden felújítás megőrizte. Természetesen a mostani is, de az új feliratok világos eligazítást adnak az eredeti bútordarabok hátteréről.
A hátsó helyiség esett át a legtöbb átépítésen, és most is ez változott meg legjobban. Az eredeti meszelt falak elé türkizkék álfalak kerültek, ez az erős szín elsőre meglepő, de kitágítja a szűkös teret, és vizuális kapcsolatot teremt a szomszédos emlékmúzeum kiállításával, ahol ugyancsak megjelenik. A szoba közepére került az evangélikus templom keresztelőmedencéjének hiteles másolata: az eredeti, amelyben az újszülött Petrovics Alexandert megkeresztelték 1823. január 1-én, az Országos Evangélikus Múzeumban van Budapesten. A meglepően nagy méretű keresztelőmedence szinte szentélyszerűvé teszi az aprócska, jelentéktelen szobát. Nem véletlenül beszélt arról Margócsy István Petőfi-kutató, hogy Petőfi kultusza már-már vallásos jelleget öltött a 19. században, és millennium kapcsán még olyan versek is születtek, amelyekben Petőfit párhuzamba állították Jézussal. Kiskőrös a születés helyeként játszik majdnem másfél évszázada kiemelt szerepet az irodalmi szentkultuszban, ami ma már talán a tényleges életműnél is erősebben meghatározza a viszonyt a költőhöz – a keresztelés mozzanatának középpontba állítása világosan kifejezi Kiskőrös „jogát” a haza nagy fiára, anélkül, hogy akárcsak említeni kellene olyan kellemetlenkedő vetélytársakat, mint Félegyháza, amelyek korábban szintén megpróbáltak jogot formálni a szülővárosi címre. A szoba falán egyébként is ott a megcáfolhatatlan bizonyíték, a helyi evangélikus egyház 1823-as anyakönyvének másolata, amelyben az év első bejegyzése Stephanus Petrovics és Maria Hruz fiának megkereszteléséről szól. A kiskőrösi evangélikus lelkész, Sárkány János már 1857-ben közölte ezt a perdöntő történelmi dokumentumot, noha a Petőfi születéséről folytatott vita ettől még egészen az 1880-as évekig elhúzódott. Ebben a helyiségben is van két becses, eredeti tárgy: az evangélikus egyház által 1840-ig használt keresztelőkancsó, amely már a szülőház legelső kiállításának is a része volt, és a Petőfit világra segítő bába, Leska Karolina énekeskönyve 1843-ból, amely Krámer Iván Petőfi-kutató magángyűjteményében maradt fenn.
Viszont minden más, amit a két kiállításban látunk, másolat: a festmények, a rajzok, a kéziratok és még az olyan tárgyak is, mint Petőfi kerámia tintatartója vagy az a kis biedermeier üveges „ereklyetartó”, amely néhány préselt levelet tartalmaz Csapó Etelka sírjáról. A legtöbb eredeti tárgy (valamint az állományvédelmi okokból állandóan cserélt kéziratos dokumentumok) a PIM új állandó kiállításán tekinthető meg. Ez a helyzet egyáltalán nem egyedülálló, sőt az egyik fő nehézség, amivel szembe kell néznie a kisebb vidéki múzeumoknak, emlékházaknak: a legértékesebb tárgyakat a nagy országos, fővárosi intézmények őrzik, ami megnehezíti vidéken a színvonalas kiállítások létrehozását, miközben a látogató pont azért keresi fel ezeket a helyeket, mert mégis csak hitelesebb környezetet jelentenek egy budapesti múzeumnál.
Az ellentmondást most Kiskőrösön azzal próbálták feloldani, hogy nagyon magas minőségű, gyakorlatilag megkülönböztethetetlen másolatokat készíttettek minden fontosabb tárgyról, amit a két kiállításban meg akartak jeleníteni. Az eljárás drága és időigényes, hiszen egészen különböző jellegű műtárgyakhoz kellett jó szakembereket találni. A Szendrey Júlia-féle 1848-as kokárda másolatát például a Nemzeti Múzeum textilrestaurátorai készítették el, az említett tintatartót viszont egy kiskőrösi fazekas másolta le. És éppen azért, mert a másolatok hibátlanok, az eredmény egy percre sem válik bazárivá, hiteltelenné: az alkalmazása sok más vidéki emlékhely számára is kiutat jelent abból a dilemmából, hogy műtárgyak nélkül kellene élményt kínáló tárlatokat berendezni. Tárgyak nélkül egy kiállítás sem tudja a főszereplőjét életközelivé tenni, semmilyen digitális tartalom nem pótolja a hiányukat. Petőfi esetében, akinek az emberi alakja nehezen kivehető a rég megmerevedett szobor és a rengeteg romantikus póz mögött, ez a humanizálás különösen fontos, és az emlékmúzeum új kiállítása mintha sikeresebb is lenne ebben, mint a PIM-é. A budapesti kiállítás ugyanis különös módon megáll az 1848-as eufória pillanatánál, azzal zárja az élettörténetet, a kiskőrösi viszont részletesen bemutatja az utolsó időszak borzasztó családi és személyes tragédiáit, és a Szörnyű idő… című verssel ér véget. A vers őszintesége, mélységes átéltsége, rémülete egészen megrendítő hatású, ahogyan a sorok az utolsó falszakaszon felfénylenek, majd lassan elhalványulnak.
Történt néhány látszólag apró, mégsem lényegtelen változás a szülőház környezetében is, folytatva, és talán befejezve azt a folyamatot, amit egy „Petőfi-centrum” kialakulásának nevezhetnénk Kiskőrös szívében.
A szülőház pozíciója Kiskőrös főterén valójában egészen bizarr, az országban talán sehol máshol nincs hasonló. Kezdjük ott, hogy a szülőház fennmaradása önmagában is valószerűtlen, mivel a városok, mezővárosok központjából az ilyen parasztházak mára szinte teljesen kikoptak. A Petőfi-házat a költő személyétől függetlenül is értékessé teszi az a tény, hogy ebből az időszakból, a 18. század végéről nem sok hasonló városi népi lakóház maradt fenn. Valaha nagyon hasonló épületek sorában állt, egy volt a sok meszelt falú, zsúptetős ház közül, amiket a 19-20. század kíméletlen átépítései kivétel nélkül mind nyomtalanul eltüntettek. Ráadásul nem is egy nagy, parkosított térre nézett, mint manapság, hanem egy rövid, szűk utcára, amely később a Petrovics utca nevet kapta, és a főteret kötötte össze az evangélikus templom melletti teresedéssel. Az utca egészen későn, az 1970-es évek elején esett áldozatul a nagyszabású szocialista városrendezési akciónak, amely Kiskőrös központjából csak néhány kiemelt középületet, templomot kímélt meg. Az 1960-as évek előtti képeslapokon, fotókon még jól látszik, hogy a szülőház környezete is autentikus volt, ha nem is az 1823-as képet mutatta, de legalábbis azt a mezővárosi alföldi világot, aminek a ház eredetileg szerves részét alkotta.
Az első jelentősebb bontás, ami eltüntette Petrovicsék kiskőrösi életének egy fontos helyszínét, már 1914-ben megtörtént: lebontották az addigra rossz állapotba került, Wattay-féle fogadót, amelyben a mészárszék volt, és ahol az első évben a család lakott. A szülőházat már ez megfosztotta egy lényeges kapcsolódási ponttól, ami nélkül érthetetlen, hogyan használták az épületet Petrovicsék: kizárólag lakás céljára, hiszen az apa munkahelye és üzlete két sarokkal arrébb volt. A Petrovics család e tekintetben sem élt paraszti módra, különböztek környezetüktől. Az egykori mészárszék helyét, egyetlen helyiségét 1934-ben betonkerettel és emlékkővel jelöltek meg a főtéri parkban, mellette nemrégiben magyarázó táblát állítottak, amelyen látható az egykori fogadó képe és alaprajza, a nagy épületben a mészárszék pontos helye.
Az 1960-as évek végén megindult az egész környék átalakulása, ami 1971-ben a nagyszabású Petőfi Sándor Művelődési Központ építésével visszafordíthatatlanul megváltoztatta a szülőház környezetét. Az 1970-ben készült eredeti terv még sokkal durvább lett volna, és a korban szokatlan módon heves sajtóreakciót váltott ki. Neves értelmiségiek, művészek, műemlékes szakemberek tiltakoztak az ellen, hogy Petőfi szülőházát „betonketrecbe” zárják, köztük Illyés Gyula és Granasztói Pál. A Magyar Ifjúság című lap által megszólaltatott Illyés így fogalmazott: „Nem szeretem a műemlékeket, de ebben a házban meghatottan járkáltam, mert láttam, hogy milyen módon élt hajdanában egy magyar család. Amit itt látok, ezzel nem becsüljük meg a nagy költőt. Azt a képet kellene meghagyni, hogy mit látott az öreg Petrovics, amikor kilépett házának kapuján.” Reichsl Antal építész megoldást is kínált: „Az épület csak környezetében tud élni. Ne akarjuk halálra ítélni a Petőfi-szülőházat. Ez nem múzeumi tárgy, amit vitrinbe lehet zárni. Még mindig azt mondom, hogy létesítsünk skanzent körülötte.” Reichslnek igaza volt, de javaslata falra hányt borsó maradt.
A tervező építész, Báhner József (Bács-Kiskun Megyei Tervező Vállalat) szemléletére jellemző, hogy azzal érvelt, hogy a szülőháznak csak eszmei értéke van, a környező beépítésnek pedig semmilyen, ezért egyáltalán nem kell azt megőrizni. Hasonló szemléletű városrendezési tervek egy sor magyar város központját tönkretették akkoriban, az alföldi mezővárosokban különösen nagy volt rombolás, mert épületállományukat teljesen értéktelennek tekintették, ellentétben a barokk-középkori beépítést őrző dunántúli városokkal. A tiltakozást látva azonban Kiskőrösön kompromisszum született, mégpedig rossz kompromisszum: megépült a túlméretezett, mai stílusmeghatározással brutalistának mondható művelődési központ a szülőház tőszomszédságában, eltűnt a régi Petrovics utca, de a szülőházat az új beépítés nem foglalta keretbe. Maradt körülötte némi levegő, megtartotta kertjét, deszkakerítését, a Petőfi verseiből is ismert alföldi világ azonban eltűnt körülötte.
A szülőház ezáltal pont az lett, amitől Reichsl Antal óvott: egyfajta szabadon álló múzeumi tárgy, mindenféle kontextusból kiemelve, szinte vitrinbe helyezve. Az egykori zárt sorú beépítés utolsó maradványa csak az 1980-as évek közepén tűnt el. A szülőháztól balra álló épület Petrovicsék idejében még egyszerű, fehérre meszelt mezővárosi gazdaház volt, amely tömör kerítéssel kapcsolódott a szomszédjához. A 20. század elején már takaros, vakolatdíszes homlokzatot kapott, és emléktábla hirdette rajta, hogy 1880-ban itt szállt meg Jókai, aki az emlékház avató ünnepségére érkezett Kiskőrösre (és aztán megindító szónoklatot tartott). Az épület még ebben a formájában látható egy 1956-os fényképfelvételen, de a következő években csúnyán átalakították, leegyszerűsítették, 1966 és 1974 között községi könyvtárként szolgált, később iskolaként. Végül ezt is elbontották, és a helyén 1993-ban Farkas Gábor tervei szerint épült fel egy új komplexum, ami a főtér felé a Korzó kávéházzal fordul, a hátsó sétálóutca felé egy divatárubolttal, a kettő között pedig az emlékmúzeum bejárata nyílik.
A zártsorú beépítés ezzel végleg megszűnt, de Farkas Gábor épülete már egyfajta rehabilitációs kísérlet volt: a két utca felé az egykori mezővárosi beépítés léptékeinek, arányának helyreállítását célozta, középen pedig a szülőház oldala felé nyíló, köztérként is szolgáló udvart hozott létre. Az új múzeum létrehozása azt is lehetővé tette, hogy a szülőházban a szűkös tér miatt már nem elhelyezhető kiállítást néhány évvel később megvalósítsák. A szülőház és a múzeum közötti udvart parkosították, és itt kapott helyet 1985 óta a műfordítók parkja: Petőfi külföldi fordítóinak szoborkertje.
A komplexum harmadik eleme az a régi épület, ami a hátsó utca felé fordul homlokzatával, és keresztbe lezárja a szülőház telkét. Ezt az 1890-es években építették óvodának, miután Kiskőrös városa megvette az emlékházat az Írók és Művészek Társaságától (akkoriban még az is felmerült, hogy magát a szülőházat alakítsák át óvodának, de erről aztán letettek). Az épületet egy ideje a múzeum használja iroda és látványtár céljára, de mindeddig a korábbi telekosztás mentén tujasor választotta el a szülőház kertjétől. Most ezt eltávolították, így a több évtized alatt, különböző elemekből létrejött komplexum a korábbinál szorosabb egységet alkot. (Az udvaron megvan még a régi parasztházhoz tartozó, földbe ásott jégverem és a gémeskút, legjellegzetesebb eleme azonban később került ide: az ország első Petőfi-emlékműve. Eredetileg Kiskőrös főutcáján, az evangélikus iskola előtt állítottak 1862-ben. Természetesen a 70-es években az iskolát is elbontották, az emlékművet ekkor mentették be a ház udvarára.)
A mostani felújítás során az a látszólag kis változás történt még, hogy elbontották a műfordítók parkját és az udvart a főtér felől határoló kerítéseket, és teljesen nyitott, átjárható sétányt hoztak létre a szülőház és az emlékmúzeum között. Ez az átalakítás végleg elengedi azt az illúziót, hogy bármi megőrizhető az egykori zártsorú utcaképből, cserébe viszont új téri helyzetet alakít ki a kegyhelyként kezelt, magára maradt szülőház körül: Petrovicsék egykori otthona ezzel válik az új „Petőfi-centrum” magjává, a város szellemi középpontjává. Olyasmivé, ami ez a kis ház eredendően sosem akart lenni, de a sors és a történelem szeszélye mégis azzá tette.
Nyitókép: a megújult szülőház Kiskőrös főterén (fotó: Zsuppán András / Válasz Online)
Ezt a cikket nem közölhettük volna olvasóink nélkül. Legyen támogatónk a Donably-n, az új, biztonságos, magyar fejlesztésű előfizetési platformon. Paypal, utalás és más lehetőségek itt >>>
