Bibótól Bibóig – Magyarországnak nincs elitje, pedig szükségünk lenne rá
Bibói értelemben nincs elitünk – véli Szabó Attila, aki szerint az érdemessé válást és a tudáson, bölcsességen és jóságon alapuló kiválasztási eljárás kidolgozását már most érdemes elkezdeni. Nem a szimbolikus terekben, hanem helyben, lokálisan, civil szerveződésekben, szakmai és munkahelyi közegekben. A szerző a Társaság a Szabadságjogokért jogásza, ám most nem a TASZ véleményét fejti ki. Lányi András lapunkban megjelent, egy lehetséges ellenzéki program körvonalait megrajzoló esszéjéhez szól hozzá.
Lányi András azt a kérdést teszi fel vitaindítójában, hogy minek van értelme ebben az országban azok számára, akik nem törődnek bele a jelenkor válságába. A válasz kereséséhez érdemes lehet baloldali kritikát is olvasni. Szalai Erzsébet a Mérce.hu-n alapos elemzést ad a magyar társadalom válságáról Bibó keretrendszeréből kiindulva. Az ő következtetése alapvetően pesszimista. Úgy véli, sorsunk jobbra fordulásáért nem nagyon tudunk tenni. A helyzet azonban talán mégsem teljesen reménytelen.
Hol állunk?
Szalai Erzsébet nagyon pontosan fejti ki Bibó alapján, hogy mi a baj a magyar társadalommal: zsákutcában vagyunk. Elrontottuk a rendszerváltást és elrontottuk az elmúlt harminc évet, az elmúlt évtizedek felzabálták a humán infrastruktúránkat. Kevés olyan ember maradt ebben az országban, aki a bibói értelemben akar és tud is szabadon élni. A válságból, amelyben vagyunk, Szalai szerint hamis realisták, túlfeszült lényeglátók, túlfeszült realisták és hamis lényeglátók próbálnak bennünket kivezetni. Nem meglepő módon: sikertelenül.
Szalai szerint azonban még ennél is nagyobb a baj, mert nemcsak az elitben vannak jelen ezek a megküzdési stratégiák, hanem a teljes társadalomban. A hamis realisták „semmiféle perspektívát nem látnak maguk előtt, így tevékenységük kimerül mindennapi életük toldozgatásában-foltozgatásában, a valódi megoldás teljes reménye nélkül – akár fel sem ismerve e reménytelenséget.”
A túlfeszült lényeglátók érzékelik ugyan a válságot, de gondjaikat már rövid távon is képtelenek kezelni, így viharos gyorsasággal a társadalom peremére szorulnak.
A társadalom nagy többségére viszont Szalai szerint „a kétfajta szerep szervetlen egymásmellettisége jellemző: egyrészt az ide tartozó emberek mindennapi feladataik ide-oda tologatásában jórészt követik a hatalmon lévőktől is látott érdekérvényesítést, vagyis közvetlen és távolabbi főnökeik, valamint egymás kijátszását, a kíméletlen taposást. Másrészt azonban – miként azt minden erre vonatkozó kutatás bizonyítja – lelkük másik felével ennek az életnek pont a szöges ellentétére vágynak: harmonikus társadalmi viszonyokra, a szegénység és az egyenlőtlenségek csökkentésére, konkrétabban pedig erős, gondoskodó államra.”
Kísérteties, hogy a Válasz Online-on a mostani vitát megindító és alapvetően más ideológiai állásponton lévő Lányi András is hasonló állásponton van. „A hatékonyságért (vagyis a haszonért, végső soron a hatalomért) folyó hajsza az emberhez méltó élet természeti és kulturális forrásainak szédítő iramú kifosztásával járt és jár jelenleg is. Az erőszak terjedése, a növekvő létbizonytalanság, a közösségek széthullása és az egyén elszigetelődése ennek a folyamatnak a velejárói. Cégbirodalmak, despotikus rendszerek, pártapparátusok és terrorhálózatok, az új népvándorlás áldozatai és haszonélvezői küzdenek világszerte a túlélésért, ki-ki a maga módján. Többnyire egymás rovására.”
Szalai arra hívja fel a figyelmünket, hogy ebből a rendszerből nem tudtunk kitörni, mert az elitnek nem volt elég tudása és talán túlságosan féltette saját pozícióját a szükséges változásoktól. Autonómiát, szabadságot kellett volna adnia olyanoknak, akiket csak irányított, de nem ismert igazán. Elemzése Bibón alapszik, és azzal végződik, hogy a változáshoz mindenképpen szükség van egy új világrend víziójára. Azt írja azonban, hogy még ez sem feltétlenül lesz elég: ha lenne is egy új politikai-társadalmi-ideológiai vízió, akkor sem biztos, hogy a magyar társadalom és annak elitje képes lenne az alapján a változásra. Az viszont Szalai szerint biztos, hogy új vízió nélkül nem jutunk ki a társadalmi válságból.
Új világrend mellé
Nem kívánom elvitatni a politikai, ideológiai víziók fontosságát, de arra szeretném felhívni a figyelmet, hogy van lehetőség azok számára is, akik az új világrend megalkotásában nem tudnak részt venni. Ehhez én is Bibót ajánlanám. Ha kiindulópontként elfogadjuk, hogy a rendszerváltozásban vezető pozíciókat betöltő szereplőket terheli a felelősség a rendszerváltozás kudarcáért, és a káoszból pozíciókat szerzőket terheli a felelősség a humán infrastruktúra leépüléséért, akkor érdemes arra fókuszálni, hogy mit tehet a társadalom vezető rétege a helyzet javításáért. Ehhez viszont azt érdemes elsőként megvizsgálni, hogy van-e a társadalomnak egyáltalán elitje.
Szalai nem normatív, elismerő értelemben beszél elitről, hanem pusztán mint a hatalom birtokosait írja le ezzel a szóval. Ez helyes abban az értelemben, hogy segíti a valóság megértését, de korlátoz, amikor a változáson gondolkodunk. Bibó foglalkozott ezzel a kérdéssel az Elit és szociális érzék című esszéjében. Ő nem a hatalom és az erőforrások birtokosait tartja számon elitként, hanem azokat az embereket, akikben a közösség céljai tudatosan kiformálódnak. Bibó azt mondja: e társadalmi rétegnek a legfontosabb erénye a közösség élete és érdekei iránt való helyes érzéke. A cél az lenne, hogy egy ilyen társadalmi réteg létrejöjjön. Ennek megteremtése olyan feladat, amiért már most el lehet kezdeni tenni.
Közösség és elit
Kik azok ma Magyarországon, akikben a politikai közösségünk céljai tudatosan kiformálódnak? Leíró értelemben nyilván azok, akik a közösség írott és íratlan szabályait termelik: jogalkotók, döntéshozók, médiaelit, nagyvállalatok vezetői, stb. Ha elfogadjuk ezt a fogalmi keretezést, akkor nincsen esélyünk a változásra, hiszen a mai Magyarország ezen rétegére kívülről esélytelen hatással lenni. Ezért egy másik, a változást lehetővé tevő, normatív fogalmat kell alkalmaznunk. Meg kell mondanunk, honnan jöjjön a társadalom azon mintaadó, vezető rétege, amely alkalmas lehet arra, hogy kihúzzon bennünket a gödörből.
Ehhez érdemes elolvasni, mit mond Csigó Péter a szimbolikus politizálás értelméről. Szerinte az a szint, amelyen a fentebbi értelemben vett elitek működnek, pusztán morális pánikkeltéssel operál, és elhiteti, hogy egy olyan törésvonal van a társadalomban, amely valójában nem is létezik. A médiában megmutatkozó elit nem a lényeggel, nem a strukturális és egyben mindennapi kérdésekkel foglalkozik, hanem a kormányzó pártok aljasságaival, vállalhatatlanságaival. Ezek pedig kizárólag morális pánikkeltésre alkalmasak. Ebben a szimbolikus játékban a jelenlegi ellenzék Csigó szerint a hatalmon lévők szabályai szerint játszik. Bibó szerint „[a] társadalomnak azonban elsősorban nem azért van elitre szüksége, hogy legyen, aki vezesse: erre akad vállalkozó akkor is, ha elit nincs. Voltak olyan társadalmak is, amelyekben a vezetői kiválasztást minden különösebb rend nélkül a legprimitívebb s a legelsődlegesebb emberi képességek és indulatok irányították: az lett a vezető, aki valamilyen fizikai és szellemi képességével terrorizálta vagy szuggesztiója alá tudta vonni a közösséget, s addig maradt vezető, amíg egy nála erősebb ki nem ütötte a nyeregből.
Jelenleg Magyarország ebben a helyzetben van: elit nélkül. Akiknél a hatalom van, azok nem viselkednek elitként, mert nem egy széleskörben elfogadott és objektív feltételeknek megfelelő kiválasztási eljáráson keresztül kerülnek a hatalomba, hanem részben valamilyen választás által, részben pedig a megválasztottak homályos kiválasztása által. Ráadásul a működésük során sem felelnek meg az objektív elvárásoknak: nem igazolható a hozzáértésük, nem elfogulatlanok, és folytonos önigazolásban vannak. A társadalom vezető pozícióit elfoglaló művészek, egyetemi emberek, üzletemberek, politikusok legitimációja tehát egy teljesen eltorzított, a morális pánikkeltéshez optimalizált választási rendszeren és működésmódon alapszik. Ehhez a torz, defektes működésmódhoz egyébként az is kellett, hogy az alacsonyabb jövedelműektől a magasabb jövedeleműekhez forrásokat átcsoportosító állam gyakorlatilag kilóra megvegye a felső jövedelemi csoportokat és az ott megtalálható elitet a családtámogatásokkal, a magas állami pozíciókkal, az állampapírhozamokon elérhető busás hozammal. Ez a réteg így csak leíró értelemben elit, bibói értelemben semmiképpen nem az.
Mit lehet tenni?
Az egyik út, hogy elfogadjuk Szalai álláspontját, és megvárjuk, amíg felsejlik egy új világrend képe. Akkor lesz esély a társadalom vezető pozícióinak másik, jobb kiválasztási rendben történő elfogadására: teljesítmény, tudás, bölcsesség, jóság alapján, ha ez megtörténik. A másik, hogy elkezdjük szervezni azt a minél szélesebb társadalmi réteget, amelyből kikerülhetnek azok a tudással rendelkező bölcs és jó emberek, akik meggyőzően formálnak majd igényt vezető pozíciókra. Merthogy az erre alkalmas réteg jelenleg igen szűk.
A közösségünknek elitre lenne szüksége. Olyan elitre, amely nem a szimbolikus politikában és nem a médiatérben próbál mozogni, hanem valódi terekben és valódi emberi viszonyokban akar és tud igazodási pontként szolgálni. Ha cselekedni akarunk, ezt kell létrehozni.
Bibó szerint az elitnek mindenekelőtt elfogulatlannak kell lennie. Szerinte ez különösen fontos ahhoz, „hogy az elit teljesíthesse kultúrfeladatát: azt, hogy az emberi élet helyes élésére s az emberi szükségletek mélyítésére és finomítására példákat adjon. Nem lehet szépen, nemesen és választékosán élni sem az önelégültség és önteltség, sem a törtetés és támadás, sem a szorongás és a számonkéréstől való félelem, sem az önvédelem és önigazolás állapotában.”
Ez lenne az a munka, amely a magyar társadalom előtt áll. Olyan állapotba kerülni és olyan állapotba hozni minél több embert, hogy se önelégültek, se önteltek, se törtetők, se szorongók, se támadástól, se számonkéréstől félők, se önvédelmi, se pedig önigazolási állapotban lévők ne legyenek. Szabadok legyenek mindettől.
Szociális érzék
Bibó egyébként az elittel annak szociális érzéke kapcsán foglalkozik hivatkozott esszéjében. Ő azt állítja, hogy „az elit, ha kell, végezzen szociális munkát is, de legyen tudatában annak, hogy ha a reábízott társadalom odajut, hogy tartósan nem képes külön szociális munka nélkül fennállani, akkor az elitnek nem a szociális munka állandósítására, szervezésére, kiterjesztésére kell legjobb erőit fordítani, hanem a válság gyökerének a tisztázására és a válság okának a kiküszöbölésére.”
Ezek a gondolatok sem túl távoliak: ma is olyan válságban élünk, amelyben a Bibó által szociális munkának nevezett segítés, szociálpolitika, karitatív tevékenység elengedhetetlen lenne. Viszont nincsen olyan elit, amely ezt a munkát el tudná vagy el akarná végezni, attól pedig végképp távol van a magyar társadalom, hogy a probléma gyökereire megoldást találjon annak vezető rétege. A valódi elit ugyanis nem arra törekedne, hogy a társadalomban jelentkező defekteket valahogyan orvosolja, hanem arra, hogy azok okait megszüntesse. Arra van szükség, hogy mindenki létbiztonságban érezhesse magát és szabadon, jól élhessen. Az elit feladata az lenne, hogy ennek feltételeit megteremtse és ehhez mintát is szolgáltasson.
Annak a társadalmi rétegnek, amely a jövőben igényt formálhatna a vezető pozíciók megszerzésére, ezt szem előtt kell tartania: úgy kell megszerveznie magát, belső és külső életét, hogy erre a feladatra méltó és alkalmas legyen. Bibó szerint úgy lehet ebbe a pozícióba kerülni, hogy mintaadó életet élünk. „Az igazi elit – legyen az papság, nemesség, osztályelit, hivatáselit vagy világnézeti elit – él és alkot, törvényeket hoz, társadalmi szabályokat őriz, közéletet él, hadat visel, békét köt, társadalmi munkát és társadalmi lehetőségeket oszt el, országot szervez, utat, csatornát, házat, várost épít, gépet konstruál, expedíciót szervez, embereket gyógyít, és mocsarakat csapol le, erdőt irt, növényt nemesít, állatfajokat keresztez, új kézműveseljárásokat talál ki, könyvet ír, műveket alkot, utazik, szórakozik, könyvtárakat és képtárakat gyűjt, hivatalokat vezet, ítél, békít és büntet, prédikál, gyóntat és vigasztal, tanít és nevel, gondolkodik, kutat és kísérletezik: mindaz, amit csinál, szociális munka, mindazt, amit csinál, társas érzékkel, vagyis a társas élet feltételei s a közösség érdekei iránti érzékkel csinálja.”
A társadalmi válságból csak akkor tudunk kilábalni, ha megfogadjuk Bibó intelmeit, és megpróbáljuk úgy szervezni a magunk életét és a magunk köreit, hogy aztán majd ezekből a körökből megszülethessen egy társadalmi réteg, amely alkalmas és érdemes arra, hogy mintát adjon és vezessen bennünket.
Ezért sem lehet és ezért sem érdemes a szimbolikus politikai intézményekben gondolkodni. Lokálisan, a valódi emberi terekben érdemes cselekedni és gondolkodni. Az érdemessé válást és a tudáson, bölcsességen és jóságon alapuló kiválasztási eljárás kidolgozását már most érdemes elkezdeni, és nem a szimbolikus terekben, hanem helyben, lokálisan, civil szerveződésekben, szakmai és munkahelyi közegekben. Az elit ezekben a terekben tud megszületni.
Ezért van igaza Lányi Andrásnak, amikor azt írja: „A helyi (munkahelyi, szakmai, kulturális) nyilvánosság újjáélesztésének ma nincs alternatívája. Ez élő, személyes kapcsolatok hálózatát jelentené”, majd „a szabadság kicsiny köreinek helyreállításáról és összekapcsolásáról, felelős részvételről, decentralizált hatalomról, autonóm közösségek alulról felfelé építkező rendszeréről” szól.
Ehhez persze el kell fogadni, hogy a munka nem hoz azonnal megváltást. Ám igenis lehet abban bízni, hogy a szomszédsági közösségek erősítése, a társasági életben végzett munka, az egyesületek alapítása, a könyvklubok szervezése, a folyóiratok szerkesztése, a szakmai alapú kapcsolati hálók fenntartása és működtetése és úgy általában a tudás, a tapasztalat és a kapcsolatok bővítése hozzájárul az elit megszületéséhez, amely már nem a meglévő, torz kiválasztási rendszerben fogan.
Nyitókép: a Pázmány Péter Tudományegyetem Orvostudományi Kar Anatómiai Intézet előadóterme a budapesti Tűzoltó utca 58-ban, 1941-ben (fotó: Fortepan/Csonka Sándor)
Ezt a cikket nem közölhettük volna olvasóink nélkül. Legyen támogatónk a Donably-n, a magyar fejlesztésű előfizetési platformon. Paypal, utalás és más lehetőségek itt
