Elrohadtak Tyukod elhíresült kilátói – utánamentünk, mi maradt az elmúlt évek leghírhedtebb uniós pénzköltéseiből
Az egész ország a lomb nélküli nyírmártonfalvai lombkorona-ösvényen röhög vagy szörnyülködik, miközben a község polgármestere bizonygatja, hogy minden a legnagyobb rendben van a projekttel. Hat évvel ezelőtt a tizenegy kilátójáról elhíresült Tyukod volt hasonló iskolapéldája az értelmetlen uniós pénzköltéseknek, ezért elugrottunk a keleti határszélre, hogy megnézzük, mi történt azóta. Nos, több helyen már csak a tornyok hűlt helyét találtuk. Az egykori botrányok helyszínei közül az akkoriban kerékpáros kalandparkot építő Hatvant és az élményparkos Sárazsadányt is felkerestük. A látottak alapján merjük állítani: Nyírmártonfalva lombkorona-ösvénye soha nem fog értelmet nyerni, bármit ígérjenek is.
Ennek a cikknek a nyitóképét nem volt könnyű elkészíteni. Tyukod nincs közel: a falu Fehérgyarmattól még negyed óra autóval, a román határ közelében. A Google térképén Diana-kilátóként jelölt pont eléréséhez a kocsit le kellett rakni a község szélén, ahol egy betonhíd vezet át a Keleti-övcsatornán, mert a tavaszi esőktől sártengerré változott úton legfeljebb egy terepjáró vagy buhánka tudna végigmenni. A nehéz, sűrű sár a gyalogosnak is vendégmarasztaló: néhány perc alatt vastag vekniket alkot a cipő körül. Körülbelül egyórányi vánszorgás következik a Lápi-mellékcsatornának nevezett árok mentén futó földúton. Kihalt, teljesen néptelen vidéken át. Végül csak odaérünk a térképen jelölt ponthoz, ahol… Ahol nincs semmi.
Pedig itt kilátónak kellene lennie, vagy legalább a hűlt helyének. A Google azt mondja, hogy a torony nem pont az út mellett állt, hanem attól kissé balra, ezért lemászunk az előbb derékig, majd nyakig érő bozótba. A mélyebb, vizes részen nád nő, a szárazabb területeken bokrok és gyomfák. Öt kullancsot viszünk majd innen haza a nadrágszáron. Végre megpillantjuk a betonozott placcot, rajta négy Adria-kővel burkolt toronyláb csonkja és egy semmibe vezető betonlépcső. Tényleg itt volt! A nádban félbetört műanyag tábla hever, a fotó kedvéért odaállítjuk a lépcsőhöz. Még kibetűzhető a felirat: „Építtető: Szabóné Parragh […] Kivitelező: Parker Bau […] Kilátó padlószint: 11,5 m, Max. terhelhetőség: 8 fő, Az építmény csak saját felelős[…] használható.” Körülöttünk néma csend, végtelen elhagyatottság, csak az elszáradt, tavalyi nád zizeg. Mintha évek óta nem járt volna ezen a helyen ember, pedig valakik biztosan megfordultak errefelé:
azok a munkások, akik lebontották a 2015-ben uniós pénzből emelt kilátótornyot.
Azért jöttünk ide, hogy megnézzük, mi lett az elmúlt évek legértelmetlenebb uniós pénzköltésének helyszínével. 2017 augusztusában jártunk itt legutóbb, amikor Tyukod nevétől volt hangos a magyar sajtó, hiszen ki ne akart volna utánajárni annak a bizarr történetnek, hogyan épített tizenegy darab kilátótornyot egy alföldi falu. Cikkek sora született, Tyukod nevezetessé vált, aztán gyorsan el is felejtette mindenki a sztorit. Jöttek új ügyek, új felháborodások. 2023 Tyukodja Nyírmártonfalva, az erdő nélküli lombkorona-tanösvény faluja; nincs is egyébként messze innen.
Az értelmetlen uniós költések idei szimbólumát Hadházy Ákos képviselő és az Átlátszó fedezte fel: 80 méter hosszú, fából épült tákolmány a semmi közepén, Nyírmártonfalva határában, amely mellől időközben kivágták a nyárfaültetvényt, így aztán azt a kevéske értelmét is elvesztette, ami eredetileg lett volna neki. De sok értelme sehogyan se volt. Ahogy az ilyenkor lenni szokott, Filemon Mihály polgármester és projektgazda, aki saját erdejében húzta fel a faszerkezetet, bőszen bizonygatja, hogy minden a legnagyobb rendben van, senki ne higgyen a saját szemének és a józan eszének. Ez kérem, jogilag erdő most is, csak hát elérte a véghasználat korát, ezért letermelték, de a státuszán ez nem változtat, majd ültetnek helyette újat. A 60 millió forintos uniós támogatás elbírálása késett, 2017-ben adták be, ha a sétány akkor megépül, évekig (!) élvezni lehetett volna róla az erdő látványát, de a pénz csak 2021-ben érkezett meg, magyarázza a polgármester. Abban igaza van, hogy
ezt a fajta tarvágásos, üzemtervezett ipari erdőgazdálkodást pontosan Nyírmártonfalva határában kell végezni,
és nem mondjuk a nemzeti parkok ökológiai szempontból értékes erdeiben, ahogyan az Magyarországon majdnem mindenhol zajlik a kormányzati akarat szerint. Abban viszont nincs igaza a polgármesternek, hogy egy ilyen nyárfaültetvényben lombkorona-sétányt kéne építeni. Ellentmond ugyanis a dolog lényegének: lombkorona-ösvényt idegenforgalmi vonzerővel rendelkező, szép és élőhelyként is gazdag, természetes erdőkben érdemes építeni, ahol van mit tanulmányozni, és ahol lesznek látogatói. Kivéve, ha kizárólag az uniós források elköltése a cél, mert akkor bárhova lehet. Az, hogy az erdőt letermelték mellőle, csak kiemeli, láthatóbbá teszi, hogy a projekt a teljesen értelmetlen, legfeljebb arra jó, hogy mémek szülessenek belőle. A Google térképén a lombkorona-sétány most „Korrupciós emlékhely” néven található meg egy vicces kedvű felhasználó jóvoltából, noha lehet, hogy minden szabályszerűen történt. Meglátjuk, mit állapít meg az OLAF vizsgálata Hadházy és Donáth Anna beadványa nyomán.
Hét évvel ezelőtt Tyukodon tizenegy kilátó épült hasonlóan értelmetlen módon, ám az elhibázott pályázati kiírásnak megfelelően, összesen majdnem 200 millió forintot elégetve. Országos szinten akkor közel 7 milliárd forint ment el kilátóépítésre, jelentős részben teljesen értelmetlenül: a kirívó példák nem önmagukban érdekesek, hanem szimptómái az egész uniós pénzköltési rendszer elhibázottságának, annak, hogy a forrásokat sok esetben semmilyen maradandó értéket nem képviselő beruházásokra használja el Magyarország. Ahogy most, Nyírmártonfalva esetében, a tyukodi kilátókat építő magánerdőgazdák is azt bizonygatták, hogy az „erdei közjóléti létesítmények” a turizmust szolgálják, noha több évtizedes, megcáfolhatatlan tapasztalat volt, hogy Tyukodon kiránduló-turizmus nincs. Ennek az az oka, hogy Tyukod hatalmas kiterjedésű határa a kirándulásra alkalmatlan. Vigasztalan, szomorú, elhagyatott vidék. Ezek persze szubjektív jelzők, de a kirándulók már csak ilyen szubjektív szempontok alapján szoktak dönteni, mondjuk, a Káli-medence és Tyukod között. Vannak azért a problémának objektíven megragadható, a pályázati kiírásokba is belefoglalható elemei: a község környékén nincs semmilyen természetvédelmi terület és nem vezetnek át rajta kirándulóutak.
Ez a hatalmas határ, egy majdnem 60 km hosszú és 30 km széles, Romániába is átnyúló üres folt a községek között, ahol két haldokló tanyacsoporttól eltekintve egyáltalán nem él ember, az egykori Ecsedi-láp helye. Az Alföld legnagyobb vízi világát a 20. század elején csapolták le, hogy termőföldet nyerjenek, és az egykori mocsár helyén kukoricát, búzát termesszenek. A területet sakktáblaszerűen felosztották négyszögletes mezőkre, és mély vízelvezető csatornákkal hálózták be, hogy megakadályozzák a láp visszatérését. A területen képződött tanyák a 20. század végére jórészt eltűntek, a földek egy részére faültetvények kerültek, amit a 2010-es évektől az uniós erdőtelepítési támogatások is elősegítenek. A határt két borzalmas állapotú, szinte járhatatlan betonút szeli át. Az egész vidék annyira lehangoló, hogy Tarr Béla mind a tíz ujját megnyalná a láttán örömében. Erre a területre építettek fel 2015-ben tizenegy darab kilátótornyot.
Tyukodra azért mentünk vissza, mert már lejárt az uniós projektek esetében kötelező 3-5 éves fenntartási kötelezettség. Ami itt történt, előrevetíti, hogy mi lesz más hasonló megalapozottságú projektek, például a jellegtelen faültetvényekben vagy a puszta közepén felhúzott lombkorona-tanösvények sorsa. A tizenegyből ezúttal kilenc kilátót kerestünk meg, de odafelé menet megnéztünk két másik helyszínt is, amelyekről a Heti Válaszban 2016-ban az értelmetlen uniós költések tüneteként írtunk: a hatvani kerékpáros kalandparkot és a sárazsadányi kaland- élményparkot. Íme a tapasztalatok:
Szabó-kilátó
Erre a kilátóra jól emlékeztem, mert ez volt a legkönnyebben megközelíthető helyen: a Keleti-övcsatorna partján, a romba dőlt tsz-telep mellett, közvetlenül a község szélén. Még azt is mondanám: ha Tyukod akart volna egyetlen kilátót, ahonnan rálátni az egykori Ecsedi-láp helyére, akkor ennek lett volna értelme, hiszen ide ki tudnak jönni a helyiek, akár az iskolások is, de az autós turista is könnyen megáll az út szélén. Ahogy a képen is látszik, a Szabó-kilátó tulajdonosa nem így gondolkodott, mert a kötelező fenntartási idő végén lebontotta a kilátót. Az építménynek nyoma sincs.
Kecskés-kilátó
A közeli Kecskés-kilátó viszont már távolról láthatóan megvan, a betonút túloldalán magasodik, de nem közvetlenül az út mellett, hanem attól tíz perc sétára, egy szabályos sorokba ültetett, drótkerítéssel körülvett tölgyültetvény közepén. A kis tölgyek azóta szépen megeredtek, az egykori láp sűrű, nehéz, gazdag földje kedvez az erdőtelepítésnek. Ösvény nem vezet a kilátóhoz, de a fasorok között még el lehet menni, a kilátó körüli pihenő asztalait, padjait viszont már benőtték a fácskák. A magasban varjúpár károg, egyre dühösebben, ahogy mászunk felfelé a toronyban. A legfelső szinthez közeledve aztán kiderül, hogy miért: fiókákkal teli fészek van a fordulóban. Ebből következtetni lehet a torony látogatottságára is. A kilátást inkább nem nézzük meg, óvatosan lehátrálunk.
Rádika Gyöngye-kilátó
A szép nevű Rádika Gyöngye-kilátó a falutól jó távol, de a Nagyecsedre vezető, irtózatos minőségű úttól nem messze áll, ezzel a jobban megközelíthető tornyok közé tartozik. A Kecskés-kilátóhoz hasonlóan ezt is egy faültetvény szélére telepítették, ezért a táblát és a pihenőt már elkezdték benőni a fák, de a két szélső asztal körül mintha tavaly kaszáltak volna. Ez az egyetlen olyan hely, ahol valamilyen karbantartás nyomai látszottak. Fent a madárürülék mennyisége azért elhagyatottságra utal, de a kilátás egész szép, a távolban az erdélyi hegyek is látszanak.
Erdei kilátó
Az Erdei kilátó különlegességét az adta, hogy tanösvény is tartozott hozzá. A Makkos tanösvény a tölgyesek élővilágát akarta bemutatni, de igazán nem javasoltuk volna semmilyen pedagógusnak vagy szülőnek, hogy ebben a sivár faültetvényben próbálja megszerettetni az erdőt a gyerekekkel, mert garantáltan ellentétes hatást ért volna el. Az Erdei kilátót egy fiatal tölgyültetvény szélére rakták le, a tanösvény a sorok között oda-vissza hajszolta volna végig az osztályt tábláról táblára. De ez már a múlt: a tanösvény táblái kiszedve hevernek az ültetvény szélén, kicsit arrébb pedig a lebontott kilátó betonalapozása és a faanyag egy része is látszik. Az Erdei kilátóból szó szerint csak egy halom szemét maradt mostanra.
Szabó 2 kilátó
Erről a kilátóról nincs sok mondanivalónk, még rendes neve sem volt (ugyanúgy Szabó úr építette, mint a szintén elbontott Szabó 1-et), de nem is baj, mert már nem létezik. Az Erdei kilátótól nem messze állt, de bent a földek közt, egy szántóföldi tábla túloldalán. Csak az alapozás nyomai maradtak belőle.
Balogh-kilátó
A Balogh-kilátó nagyon jó helyen van, mármint tyukodi mércével, ami nem azt jelenti, hogy a környéke szép lenne, vagy bármi érdekeset lehetne látni a tetejéről, hanem azt, hogy fizikailag meg lehet közelíteni nagyobb áldozatok nélkül: a Szalmaváros nevű külterületre vezető, foszlott aszfaltút mellett, egy ültetvény szélén álldogál. Jobban megépített kilátó, mint az eddig bemutatottak, de felmenni nem lehet rá: a lépcső alján leláncolt fakapu zárja el az utat tiltó táblával. Ez magyarázatot ad arra is, hogy miért bontottak el többet is Tyukod nem túl régi tornyai közül. Melyik felelős erdő- és kilátótulajdonos akarná, hogy valaki felmenjen a lassan szétrohadó toronyba, és beszakadjon alatta egy elkorhadt deszka? Az igazán biztonságos kilátó a lebontott kilátó – nem lennénk meglepve, ha pár év múlva már a Balogh-kilátó sem állna.
Északi és déli nevenincs kilátók
Bár teljességre törekedtünk, meg kell mondjuk, hogy Tyukod tizenegy egykori kilátója közül kettőről semmilyen információt nem sikerült találnunk, a helyüket nem lehetett beazonosítani, ezért nem tudjuk, megvannak-e még. Két másik kilátó létezéséről sikerült vizuálisan megbizonyosodni, ezeket északi és déli nevenincs kilátónak kereszteltük el, mert ha van is hivatalos nevük, nem találtuk meg sehol. A két torony közelebbi megtekintését nem vállaltuk, mert a határnak olyan pontján állnak, amit az évnek ebben a szakában tényleg legfeljebb az őzek tudnak megközelíteni. Talán a bontásuk is túlzottan strapás lenne, a feladatot nyugodtan rá lehet bízni a természetre.
Diana-kilátó
A Diana-kilátóról már esett szó ennek a cikknek a felvezetőjében. Nevét azért kapta, mert a határnak ezt a részét a vadászok használják, több vadles is áll a közelében. A Diana-kilátó viszont már nem áll, pedig a romok alapján a Balogh-kilátóhoz hasonló, alaposan megépített torony lehetett. Sajnos, az ilyen kilátók több sittet hagynak maguk után, mint az egyszerű fatornyok. A betoncsonkok és a semmibe vezető lépcső talán évszázadok múlva is őrizni fogja az emlékét annak, hogy valaha 5-10 millió forintot lehetett keresni azzal, hogy az unió pénzén az ember kilátót épített a semmi közepére. Az összesítésünk szerint Tyukod egykori tizenegy kilátójából ma már biztosan csak öt áll, négyet lebontottak, kettő sorsa ismeretlen. Tyukod ezzel még mindig európai szintű kilátónagyhatalom, bár a fénye kissé megkopott, és a tendencia egyértelmű. Az a gyanúnk, hogy 2030-ra Tyukodnak egyetlen kilátója sem lesz, amivel tulajdonképpen csak helyreáll az évszázadok óta megszokott állapot.
Hatvani kerékpáros kalandpark
2015-ben Hatvan városa 1,1 milliárd forintból hajtott végre nagyszabású kerékpáros infrastruktúra-fejlesztést. Megépült egy új gyalogos és kerékpáros híd a Zagyva folyó fölött, amely két pilonjával, cikk-cakkos vonalvezetésével már akkor is indokolatlanul nagynak tűnt (bár egyébként alapfunkciójában hasznos), új kerékpárút a folyóparton, valamint egy vasbeton szerkezetű lombkorona-sétány a folyó árterében, a vadaspark előtt. Hatvan ezzel egyértelműen megelőzte a korát. Nyírmártonfalván még nem is álmodtak hasonlóról, amikor itt már megvalósították: a területen ugyanis alig vannak fák, nagyrészt üres ártéri kaszáló volt korábban, ezért a sétány teljesen szabadon kanyarog a magasban, a kilátást nem zavarja róla semmilyen lomb. Hatvan abban is merészebb volt Nyírmártonfalvánál, hogy ezt a lombkoronasétányt tartós, nehéz anyagokból építették, vasbetonból és rozsdamentes acélból, így soha nem fog elkorhadni, összedőlni.
A sétány alatt helyezkedett el a fejlesztés fő attrakciója, a kerékpáros kalandpark. Amikor 2016 októberében itt jártunk, azt írtuk: „Nemcsak felépíteni volt fölösleges, hanem jobb lenne mindjárt le is bontani, mielőtt baj történik. A hatvani polgármester meg a városüzemeltetési munkatársak helyében reggel, délben és este is elmondanánk egy imát, nehogy egy helyi kamaszgyerek felmenjen a pályára, és kezét-lábát-nyakát törje.”
Most, hat és fél évvel később elmondható, hogy ez a javaslat teljesült: a kerékpáros kalandparkot éppen bontják. A pálya nagy része már hiányzik, de a földből kiálló acélrudak félkaréja még mutatja egy nagyobb kanyar helyét, és egy rövid szakaszon a lécezett rész is megvan még. A bontásról elsőként az Átlátszó számolt be, akik azt az adatot is kikérték, hogy fennállása alatt hányan használták a pályát. Hét év alatt összesen 55 ember, ami azt jelenti, hogy egy-egy vakmerő kerékpáros az uniós adófizetőknek 2,5 millió forintjába került, mivel a beruházás összköltségén belül a pályára 140 milliót fordítottak. Ráadásul ez a használat is nagyon egyenlőtlenül oszlott el: az első két évben 26 és 23 bringás kalandozott rajta, utána viszont gyakorlatilag szinte senki.
A használat kétségtelenül nehezítve is volt azzal, hogy előzetes regisztrációhoz, felelősségvállalási nyilatkozat aláírásához, 18 év alatti kiskorúak esetében pedig írásos szülői engedélyhez kötötték. De az óvatosságot indokolta, hogy az átadó után egy profi kerékpáros súlyosan megsérült rajta.
A hatvani kerékpáros kalandpálya szabad szemmel is jól láthatóan, egyértelműen életveszélyes létesítmény volt az első perctől kezdve. Nem is karbantartási vagy üzemeltetési problémák miatt volt az, hanem egyszerűen tervezői hibából. A városnak át sem lett volna szabad vennie.
A lebontása az egyetlen megoldás volt a problémára, de nem változtat azon, hogy a projektben teljesen értelmetlenül szórtak el csomó pénzt.
Értelmetlen volt a lombkorona-sétány is, de az legalább nem veszélyes, igaz, lassan kénytelen lesz egy kicsit költeni rá az önkormányzat, mert kezdenek korhadni a lécek, rozsdásodik a rács. Fák sajnos soha nem lesznek körülötte, ez világosan kiderül a hatvani önkormányzat kérdésünkre küldött válaszából:
„A lombkorona-sétány további fásítását szerettük volna megvalósítani, azonban ehhez a Közép-Duna-Völgyi Vízügyi Igazgatóság nem adta engedélyét, indoklásuk szerint ez csökkentené az árvizek levezetési hatékonyságát. A fásítások folyamatosan zajlanak a városban, növeljük a zöldfelületeket. A Zagyva-liget környékén, így nem a lombkorona-sétányra, de más területekre már az idén is ültetünk fákat. Ezen felül továbbra is rendszeresen szervezünk közösségi faültetéseket. Az egykori kalandpark helyén a jövőben szeretnénk erősíteni a terület pihenőpark jellegét.”
Az már az Átlátszó cikkéből kiderült, hogy a város ismét szeretne építeni egy biciklis parkot, de ezúttal uniós támogatásban már nem reménykedhetnek, magyar állami forrásból szeretnék megvalósítani. Úgy látszik, sokkal ésszerűbb beruházás lesz, mint az előző, mert azt írták kérdésünkre a tervről, hogy „bármilyen típusú kerékpárral, gördeszkával, görkorcsolyával, rollerrel használható lesz, vagyis szinte bármivel, ami gurul.” Az ilyen pályák használata nem igényel speciális tudást, ügyességet, népszerűek is mindenhol. Az új pályát nem a korábbi kalandpark területén, hanem a gát túloldalán, a Népkertben hozná létre az önkormányzat.
Vagyis a helyzet az, hogy a városvezetés több száz millió forint uniós pénz elpazarlása után most próbálja megvalósítani azt a szabadidős létesítményt, amire a városnak ténylegesen szüksége van, míg a kínossá vált előző romjait éppen eltakarítják. Közben a szomszédos, közkedvelt vadasparkban máig egy ócska bódé alkotja a bejárati épületet, nincs mellette még egy kis kávézó sem, az odavezető ösvényt társadalmi munkával tette rendbe a Bosch jó pár évvel ezelőtt. Bizonyára értelmesebb lett volna például erre költeni a pályára és a lombkorona-sétányra fordított pénzt.
Tegyük hozzá: mindez nem a mostani városvezetés hibája, mert a kerékpáros kalandparkot még az előző polgármester, a Hatvant 2014-ig irányító Szabó Zsolt találta ki. Szabó jelenleg is a Fidesz országgyűlési képviselője, utódját, Horváth Richárdot viszont a legutóbbi választáson függetlenként választották újra. Arra az önkormányzat nem válaszolt, hogy nevesíthetően mégis kinek a hibája, hogy mindez így alakult. Bizonyára udvariasságból.
Sárazsadányi kaland- és élménypark
Sárazsadány szomorú történet, mert ez a kihaló, elfogyó hegyaljai falu tényleg megejtően szép, megérdemelné, hogy megmentsék valahogy. Átgondolt fejlesztéssel, az értékesebb parasztházak megújításával, a bekötőút kijavításával például. Alig kétszáz, jórész idős ember él itt, de a természeti környezet és a népi építészet emlékei egyaránt elvarázsolják az idelátogatót. Remélhetőleg minél több fiatal család hagyja majd ott a sárospataki panelt, hogy inkább itt vegyen magának családi házat. A falu határában felhúzott, önkormányzati üzemeltetésű élmény- és kalandparkról azonban már 2016-os ittjártunk idején is az volt a véleményünk, hogy nem az az ötlet, amely segítené a falu túlélését. Annak idején még szabadon megközelíthettük, és egy helyi anyukával is beszélgettünk, aki megengedte a két gyerekének, hogy a fejlesztőpark alsó részén végigmásszanak. A felső részt az anyukák bölcs belátásával már akkor is életveszélyesnek ítélte.
Azóta az élménypark biztonságosabb lett, mivel egy jól megépített drótkerítéssel körülzárták. A kapun lánc és lakat, a jelek szerint évek óta legfeljebb a füvet nyíró közmunkás járhat be rajta. A szomszédos kerékpáros dirt pályán semmilyen használat nyoma nem látszik, a földhalmokon dús, tavaszi fű zöldell. Épült viszont egy KRESZ-tanulópálya és egy modern játszótér is a szomszédban, a kalandparkkal ellentétben ezek tartósabb anyagokból vannak, nem igényelnek állandó karbantartást. Megérhetik talán, hogy tíznél több gyerek legyen Sárazsadányban, akik használni is fogják őket, míg a kalandparkot valószínűleg hamarosan le kell bontani. Feltettük erre vonatkozó kérdésünket a községi önkormányzatnak, de ahogy hat évvel ezelőtt, a polgármester most sem akart arról beszélni, mi értelme volt szerinte a projektnek.
A 2010-es évek közepén elszórt EU-pénzekből épült kilátók, kalandparkok mai állapota alighanem előrevetíti a ma lomb nélküli lombkorona-sétányokra elszórt EU-pénzek hasznát. Utóbbi legfeljebb magánzsebekben lelhető fel – az ország népe abban a néhány évben sem részesül belőlük, amíg el nem rohadnak vagy végképp el nem bontják őket.
Nyitókép: a Diana-kilátó hűlt helye a tyukodi határban (fotó: Zsuppán András / Válasz Online)
Ezt a cikket nem közölhettük volna olvasóink nélkül. Legyen támogatónk a Donably-n, a magyar fejlesztésű előfizetési platformon. Paypal, utalás és más lehetőségek itt
