Ha angolok lennénk, már táblát avattunk volna nekik – egyetlen alkalomra újra összeáll a Palermo Boogie Gang
Ha angolok lennénk, valószínűleg már táblát avattunk volna nekik és mindenféle gálákon hordoznánk őket körbe-körbe. De nem vagyunk angolok, így a Palermo Boogie Gang megbecsültsége jóval alacsonyabb az indokoltnál. Ezen igyekszünk változtatni ezzel a cikkel. A zenekar ugyanis olyan keltetője volt a rendszerváltáskor beinduló magyar zenének, amilyen Alexis Korner volt a briteknél huszonöt évvel korábban. Az apropó: vasárnap egyetlen koncert erejéig újra játszik a zenekar. Kultúrháttér.
Grammy-díjas, nemzetközileg elismert produkciók is láthatók lesznek a ma kezdődő Veszprém Blues Fesztiválon – de mi most nem ezekről fogunk írni. Egyrészt ez itt nem PR-cikk, másrészt meg sokkal fontosabb hazai szempontból, hogy a rendezvény zárónapján, most vasárnap este csupán egyetlen koncert erejéig újra színpadra lép a Palermo Boogie Gang. A zenekar, amely bár több mint egy évtizede (valójában 1997 óta) nem létezik, viszont amelyről kötelező lenne tudnia a Most múlik pontosan-t dúdolgató Quimby-kedvelőnek csakúgy, mint a rockkocsmákban Takáts Tamás Pocsolyába léptem-jére kilépőt felhörpintő pulttámasztónak, vagy mondjuk a Hiperkarma-rajongónak, akinek épp a dob meg a basszus zakatol a füleiben. De még annak is, akinek a United Hófehér Jaguár című dala kedves emlék. Szóval úgy nagyjából mindenkinek illene tudnia valamit a Palermóról, aki hallgatott magyar zenét a kilencvenes-kétezres években.
Úgy lenne rendjén valahogy, ahogy a britek tartják becsben az ő Alexis Kornerük emlékét. Merthogy a két történet nagyon hasonló. Noha húsz-huszonöt év csúszással, de mégis: olyasmi játszódott le a nyolcvanas évek Budapestjén, ami a hatvanas évek elejének Londonjában egyszer már megtörtént. Egy európai főváros kis közösségeit egyszerre csak elkezdte megtermékenyíteni az amerikai feketék zenéje, hogy aztán a kis közösség különféle leágazásaiból a nemzeti és egyetemes kultúra is gyarapodjon. Ez a folyamat a briteknél a már említett Alexis Kornerhez köthető: köré és Blues Incorporated nevű, 1961-ben alapított zenekara köré gyűlt a nem túl nagy számú érdeklődő, akit az akkoriban abszolút rétegműfajnak számító amerikai fekete zene, a blues magával ragadott. Nagy átjáróház volt az a banda, klubbulijaikon szinte mindenki megfordult, aki még abban az évtizedben világhírű lett: dobolt ott Charlie Watts, olykor be-beszállt Mick Jagger, Keith Richards és Brian Jones is – ők nem sokkal később saját bandát alapítva Rolling Stones néven lettek világhírűek. Jack Bruce és Ginger Baker a Cream tagjaként. Jimmy Page a Led Zeppelinben. Rod Stewart saját jogán. Sorolhatnánk tovább az akkoriban Korner fészekaljában gyülekező pelyhes kis csibéket, a lényeg viszont az, hogy
a brit blues atyjaként tisztelik ma is a nyolcvanasokban meghalt zenekaralapítót. Az „iskolájából” kikerült zenészek aztán meghódították Amerikát – azzal a zenével, amely Amerikából származott, csak éppen ott nem volt addig kereskedelmi sikere, ameddig angol fehér srácok nem kezdték játszani.
Utóbbiak keze alatt persze a blues és a beat rockzenévé lett hamar, amelynek hatása világszerte átütő volt – a szovjetek által megszállt keleti blokkban, így Magyarországon is. Ahova viszont szintén az angolok által közvetített blues-alapú zene jutott el, s hatott megtermékenyítőleg már a hatvanas évektől. Két évtizeddel később, a nyolcvanas évek elején felfutó blues-hullám is főként a Rolling Stones-fanatikus Földes Hobo Lászlónak és a Hobo Blues Bandnek volt köszönhető, aki ráadásul magyar szövegekkel adta elő a blues-klasszikusokat is – valamint saját dalokat írt. Kimaradt tehát egy lépcsőfok itthon. A legelső. Az autentikusan játszott fekete blues.
Jobb későn mint soha: éppen negyven éve, 1983-ben az egyébként Hobóékkal játszó Bodonyi Attila blueskocsmát szervezett a Kassák Klubban. Kétheti klubest volt ez, ahol azon kevesek léptek fel, akik az autentikus-akusztikus bluest játszották, nem a rockos vonalat: történetünk szempontjából Fekete Jenő énekes-gitáros, Szabó Tamás harmonikás a legfontosabb, na meg Hagyó Béla, aki 1984-ben megalapította a Palermo Boogie Ganget. S hogy mi köze az olasz városnak a magyar kezek által játszott fekete zenéhez? Nos, semmi. Hagyó még duóban játszott csupán, s amikor elment koncertet lekötni a Kassákba, Bodonyi pedig megkérdezte tőle, mi legyen a plakátra írva. Kellett egy zenekarnév. A helyi büfében, ahol mindez történt, a kávégép oldalára voltak ragasztva különféle matricák. Többek között egy Milano Jazz Gang feliratú is. Ez adta az ihletet. „Legyen akkor mondjuk Palermo Boogie Gang” – rögtönzött Hagyó. (A történet kísértetiesen emlékeztet a Rolling Stones névválasztására – Jaggeréktől is egy koncertszervező kérdezte meg, mi a név, ők is hirtelen álltak elő vele Muddy Waters Rollin’ Stone című számából.)
A klubkoncertekre járni kezdtek ifjú bluesrajongók is, közönség és zenészek között nem volt semmilyen válaszfal, ment a haverkodás. Az egyik ilyen srác volt Podlovics Péter, akit Hagyó már az első koncertek után megkérdezett, lenne-e kedve szervezni nekik koncerteket. Minthogy addigra már kiderült, hogy Podlovics gitárosként nem fogja megváltani a világot, viszont szívügye volt a blues, volt kedve. Így indult a menedzserkarrier, amelynek aztán a Quimby vagy az Ivan and the Parazol felfuttatását is köszönhette a magyar poptörténet – ahogy egy rakás külföldi blueshíresség hazánkba hozatalát is. (Meg a mostani veszprémi bluesfesztivált is, egyébként.) De ne szaladjunk ennyire előre!
Már az első években is megfordultak a későbbi tagok a Palermóban, a szekér azonban 1988-ban kezdett megszaladni, amikor is Hagyó külföldre távozott, de a nevet itt hagyta. Kialakult a klasszikusnak számító felállás Fekete Jenővel, Szabó Tamással, Bacsa Gyula billentyűssel, a basszusgitáros Kepes Róberttel és végül az 1989-ben csatlakozott dobos Mezőfi Istvánnal. A rendszerváltás után megindulhatott a pub-élet Budapesten is, a törzshely a Fregatt lett, ahol heti háromszor játszottak, sok-sok órán át. Afféle találkozási pont lett a Palermo-koncert, amely messze nem csupán blues-körökben számított eseménynek.
A tagok az éjszakában mozgó ifjú képzőművészek, alternatív zenészek, írók, festők, szobrászok szinte mindegyikét ismerték.
A szentendrei Vajda Lajos Stúdió képzőművészei által alapított A. E. Bizottság vagy a Tereskova zenekar tagjai épp úgy megfordultak köreikben, mint Garaczi László és Tandori Dezső írók, Kádár Miklós és Gulyás Gyula képzőművészek. A zenekar a Fiatal Művészek Klubja–Fekete Lyuk–Tilos az Á-tengelyen mozgott, egyszerre fogadta be őket a blues-jazz világ és az alternatív szcéna. A festő Kárpáti „Dódi” József is vagy fél évig náluk trombitált – őt aztán jóval később a Quimbyből ismerhette meg az ország. Dunaújvárosban, a Kiscsillag nevű helyen pedig volt olyan, hogy a Palermo a Kispál és a Borzzal adott koncertet – a kiérkező helyi tévést pedig rendesen megtréfálták. Mivel a riporternek fogalma nem volt, melyik zenekar melyik, a másik nevében nyilatkoztak mindenféle marhaságokat. Ez a kocsma egyébként jóval később névadója lett Lovasi Kispál utáni zenekarának is. A dunaújvárosi helyszín tehát fontos, főleg persze azért, mert gimisként megfordultak ott Kiss Tibiék is, a későbbi Quimby tagjai. Számukra ugyanúgy iskola és család volt a Palermo, ahogy mondjuk Pribojszki Mátyáséknak is – ők Békés megyéből jártak a koncertekre és haverkodtak össze a Palermo-tagokkal. Ahogy mindenki ismerte őket akkoriban – a legtöbbet koncertező banda voltak a 90-es évek elején. Pély Barna és a Roadkill Café is inspirálódott belőlük, Takáts Tamás még helyettesítette is egy ideig Fekete Jenőt, amikor arra volt szükség: s a Palermo-repertoárban ismerkedett meg a Pocsolyába léptem… című dallal. Amelyet, már saját bandát alapítva, ő tett aztán országos sikerré később. A Palermo-legénység viszont végig megmaradt a bluesban, nem írtak magyar dalokat, sajátokat sem sokat: a csúcs az 1994-es lemez, a Bottle Up And Go lett, amelyen nyolc saját szerzemény is hallható. (Ezt a lemezt a Palermóhoz igazított nevű Mafioso Records adta ki: Podlovics vállalkozása, amely az első Quimby-felvételeket is kiadta.) Vendégként szerepel a lemezen többek között Ripoff Raskolnikov, Gál Csaba „Boogie”, Sipeki Zoltán és Pribil György is – nem csoda, hogy máig kiemelkedő korongja ez a magyar bluesnak. Amely ekkorra, éppen a Palermónak köszönhetően, a nemzetközi mezőnyben is láthatóvá vált: Champion Jack Dupree, Big Jay McNeely, Eb Davis, Magic Slim… Néhány név a rengetegből, akivel a zenekar együtt játszott.
1997-re mégis vége lett a közös útnak, a tagok új formációkat alapítottak vagy létezőkbe szálltak be: Bacsa Gyula például a Hiperkarma billentyűse lett. Voltak még persze összeállások, időszakok, amikor havi egy koncertet játszott a Palermo, ám ennek lehetősége 2011-ben megszakadt. Az akkor Pribojszkiéknál basszusgitározó Kepes Róbert éppen hazatért egy észt turnéról, amikor teljesen váratlanul – meghalt.
Még csak 59 éves lenne most vasárnap, amikor a Palermo egyetlen koncert erejéig összeáll Veszprémben, a ma kezdődő bluesfesztivál záróakkordjaként. Egykori tanítványa, a Pál Utcai Fiúkból és Ripoff Raskolnikov bandájából is ismert Varga László száll be Kepes helyett, a többiek viszont mind a klasszikus felállás tagjai lesznek. Akik érdeklődésünkre közölték: valóban egyszeri alkalomról van szó ezzel a koncerttel. Aki tehát látni szeretné élőben a magyar rocktörténet egyik meghatározó formációját, most az egyszer, vélhetően utoljára, még megteheti.
Nyitókép: Palermo Boogie Gang
Ezt a cikket nem közölhettük volna olvasóink nélkül. Legyen támogatónk a Donably-n, a magyar fejlesztésű előfizetési platformon. Paypal, utalás és más lehetőségek itt
