„A kiemelt figyelmet én sem tudom megmagyarázni” – miért kellhet Amerikának a Jobbik elnöke?
Sem a Gyurcsány-házaspár, sem a Momentum vezetői nem kaptak meghívást az amerikai nagykövet szédervacsorájára – egyedüli politikusként a Jobbik-elnök vehetett részt azon. Kiemelt helyre ültetve. Miután David Pressman maga osztott meg fotókat az estéről, Gyöngyösi Márton szerint sem kérdés, hogy ennek üzenetértéke van. Mi a mesterterv a Jobbik emelése mögött? Megkérdeztük az érintettet. Interjú.
– Kóser?
– Pardon?
– A gnocchi, amit az imént rendelt.
– Nem tudom. De számítottam valami efféle indításra…
– Szombat van, ráadásul. Ha megette, elmormolja a megfelelő héber imát?
– Hívő katolikusként nem mormolok héber imát, és a kóserre sem szoktam rá a szédervacsorán, amelyre nyilvánvalóan céloz.
– Nem ízlett?
– De, finom volt. Ettől még nem állok át rá.
– Az elmúlt tíz év tükrében mégis mi gátolja, hogy akár odáig is elmenjen önfeladásban?
– Ez valamiféle fogalmi zavar: sem az alkalmazkodás, sem a fejlődés nem önfeladás. Elég sok országban éltem, egymástól nagyon eltérő kultúrákban, mindenhol be tudtam illeszkedni – az étkezés terén meg aztán főleg nem adódott gond ebből sosem.
– Az amerikai nagykövet szédervacsoráján viszont adódott: Heisler András utána közölte, hogy önnek nem sikerült beilleszkednie, továbbra is nemkívánatos zsidó körökben.
– Furcsa, és számomra nem is túl etikus egy zártkörű, informális vacsoráról utólag nyilatkozni.
Heisler Andráson sem meglepettséget, sem felháborodást nem tapasztaltam, utólagos nyilatkozatait ezért a menthetetlenül beteg, megfelelési kényszereket szülő magyar közélet által kiprovokált nyilatkozatok közé sorolom.
Annyit mondhatok, hogy egy felemelő, jó hangulatú vacsorán és beszélgetésen vettem részt, amelynek a részleteit meghívott vendégként nem teregethetem a nyilvánosság elé. Ki sem derült volna az egész, ha Pressman nagykövet úr nem tweetel róla.
– Meglepte, hogy tweetelt róla?
– Meg, de nincs ezzel semmi baj. A meghívó joga, hogy kommunikálja az eseményt, ha jónak látja.
– Más nem lepte meg?
– Egy dolog igen. Hogy rajtam kívül más aktív politikus nem volt a meghívottak között.
– Örült?
– Nem tudtam mire vélni, de jelzésértékű, az biztos. Önmagában a meghívás ténye is az volt már. Az amerikai nagykövet úgy gondolja, hogy nekem egy ilyen vacsorán ott a helyem? Habozás nélkül elfogadtam. Az, hogy egyedüli politikusként voltam ott, ráadásul a két fő hely egyikére ültetve, a nagykövet balján, szemben Heisler Andrással… Fontos gesztus.
– Főleg azután, hogy a magyar kormányfő Amerikát, a Biden-adminisztrációt nevezte meg ellenfeleként. Biden nagykövete tehát önt jelölte ki Amerika fő barátjának, a Fidesz hazai ellenfelének?
– Lehet ezt így értelmezni, valóban. Többen is erre a következtetésre jutottak. De valójában nem az az érdekes, hogy nekem jó kapcsolatom van az amerikai nagykövettel, hiszen pártelnökként és külügyesként természetes, hogy minden ország diplomatáival jó kapcsolatra törekszem.
– Mégis mit akar Amerika egy kicsi magyar párt elnökétől?
– Jó kérdés… Feltételezem, hogy ez elismerése annak a pozitív változásnak, amit nálam, illetve az általam irányított pártnál tapasztalnak.
– Meg sem kérdezte Pressmantől?
– Azóta még nem találkoztunk. De lesz még erre mód. Jó kapcsolatot ápolok vele és a munkatársaival is, korábban is voltam már a rezidenciáján egy vacsorán – akkor más pártok képviselőivel együtt.
– Akkor miről volt szó?
– A magyar–amerikai kapcsolatokról, az amerikai és a magyar politikáról, természetesen.
– Ezek szerint nagyon barátian látta az amerikai politikát, ha erre a szédervacsorára már csak önt hívták.
– Amerika a vezető ereje annak a szövetségnek, amely hazánk biztonságát garantálja. Ellentétes a nemzeti érdekeinkkel, ha a magyar–amerikai hivatalos kapcsolatok rosszak. Márpedig jelenleg mélyponton vannak, ez nyilvánvaló a legszélesebb nyilvánosság előtt zajló megnyilvánulásokból is. Ezt pedig problémának látom, főleg akkor, amikor a szomszédunkban véres háború dúl. Háború, amelyben a magyar nemzet közvetlenül is érintett, tekintve, hogy Kárpátalján magyarok is élnek, ráadásul magyarok is harcolnak ukrán zászló alatt. De Magyarország is érintett, mégpedig 2021. december 15-e óta. Az akkor nyilvánosságra hozott orosz megállapodástervezet kimondja ugyanis, hogy Magyarország az orosz érdekszférába tartozik. Tehát
az orosz agresszió igenis érinti hazánkat közvetlen módon. Ebben a helyzetben a jó kapcsolat Amerikával, amely legerősebb, legnagyobb tagja a NATO-nak: kulcsfontosságú. Nemzeti érdek.
Ne feledjük: a magyarok népszavazáson döntöttek a NATO-hoz való csatlakozásról, ebből pedig kötelezettségek is fakadnak szövetségeseink felé. És persze nem csak a biztonságunk szempontjából fontos az Amerikai Egyesült Államok, hanem a demokratikus értékek, a pluralizmust és szabadságjogokat biztosító jogállam védelme miatt is.
– Büszkén vállalja tehát a szerepet, hogy az amerikaiak embere a magyar politikában?
– Nem vagyok senkinek az embere. A nemzeti érdekeinket szolgálom, amikor tudom, hogy egy ilyen kritikus helyzetben hol kell állnunk: amerikai szövetségeseinkkel egy oldalon. Ha úgy vetődik fel a kérdés, hogy oroszbarát vagyok-e vagy Amerika-barát, akkor egyértelműen Amerika-barát vagyok.
– Korábban oroszbarát volt, most Amerika-barát: mindegy, csak valami külső hatalom szekerét tolhassa?
– Amerika nem egy külső hatalom, hanem a szövetségesünk. Továbbá: ne tegyünk úgy, mintha a változás ne lenne része a politikának.
– A mérték azért nem mindegy. Zsidózni és Putyin érdekében tevékenykedni, aztán a demokraták által vezetett Amerika nagy barátjává válni…
– Azért ne menjünk most ebbe bele, mert a tíz évvel ezelőtti nézeteimtől és kijelentéseimtől elhatárolódom. Ma már másképp látom a világot. Azt a korszakot lezártam. Többek között egy önöknek adott interjúban.
– Bocsánatot is kér akkori kijelentéseiért?
– Kezd ez már végtelenül unalmassá válni szerintem az önök olvasóinak is, de mivel számtalanszor megtettem már, legutóbb pár napja írásban, így ezen ne múljon: igen, bocsánatot kérek.
– Donyeckért is?
– Miért?
– Azért, mert KGBéla idején Putyin érdekeit szolgálta pártja is, ön is, legitimálva az orosz elnök jogtalan területszerzését.
– Először is: ha kérhetem, a politikai munkásságomat aszerint súlyozzák, hogy mekkora szerepem van a párt irányításában épp. Amikor pártelnökként mondok, teszek valamit, az essen nagyobb súllyal a latba, mint amikor Vona Gábor elnöksége alatt egy adott politikai irányt képviselve valamit tettem vagy mondtam. Nem tolom át másokra a felelősség egészét a tíz évvel ezelőtti ügyekért, de most, amikor én vagyok a Jobbik elnöke, nagyon határozottan állást foglalok egy kiélezett történelmi helyzetben – ez az, amiért a felelősség száz százalékban az enyém. Kovács Béláért, ahogy ezt önökkel szintén megbeszéltem már, egyáltalán nem tudok felelősséget vállalni. Előttem érkezett a pártba. Hogy ki és milyen céllal hozta be vagy küldte az Európai Parlamentbe, arról nem engem kell kérdezni.
– Ne már! A külügyek vezetője volt a Jobbikban. Akkor is, amikor az oroszok mellé álltak 2014-ben.
– 2018 előtt a párt semmilyen döntéshozó szervének nem voltam tagja. Ezért mondom, hogy van felelősségem abban is, csak kisebb, mint a mostani Jobbikban. Az az Ukrajna pedig más volt. Zűrzavaros helyzet alakult ki, a határon túli magyarok fenyegetettsége valóság volt…
– Azzal, hogy elment legitimálni az oroszok területszerzését a donyecki népszavazáson való megfigyelősködésével, a világon semmit nem segített a kárpátaljai magyaroknak.
– Az Ukrajna területén élő nemzeti kisebbségek jogainak az ügye létező probléma volt. Sőt, ez a mai napig fennáll, és kizárólag a háború miatt sorolódott eggyel hátrébb a prioritási listánkon. Akkoriban, az oroszokkal való együttműködés mögötti megfontolás a kisebbségeink kollektív jogai melletti kiállás volt, sem több, sem kevesebb. Amit állít, az csak visszatekintve, a jelenlegi ismereteink alapján jelenthető ki.
– Mégis, hogy tudtak volna kiállni a magyarokért az oroszok?
– Az Európa Tanácsban például, amelynek én 2014-től tagja voltam, és ahol akkor elkezdtük szervezni ezt az együttműködést. Tényleg teljesen más volt az a helyzet. Ott volt előttünk egy összeomlófélben lévő Ukrajna, amelyben erőteljes kisebbségellenes hangulat uralkodott, paramilitáris alakulatok grasszáltak, és hogy az oroszok nyílt háborút indítanak az ország ellen, az akkor nem volt benne a pakliban.
– Miután katonai erővel elvették az ukránoktól a Krímet?
– Amit a Nyugat ölbe tett kézzel nézett végig.
– Hiba volt?
– Ha akkor nem ez a Nyugat válasza, lehet, hogy el sem jutottunk volna idáig, ahol ma tartunk.
– Még mindig ki van tiltva Ukrajnából?
– Nem tudom. Majd utánanézünk. Már csak azért is, mert időszerű lenne Kijevbe látogatnom. Ukrajna melletti kiállásunk ebben a helyzetben ugyanis teljesen egyértelmű. Nem véletlen, hogy februárban az Európai Parlamentben ’56 jelképét, egy lyukas zászlót ajándékoztam Zelenszkij elnöknek, amikor ott járt.
– Idejének hány százaléka megy bocsánatkérésekre? Ez a gesztus is felfogható akként.
– Meg felfogható pozitív irányú változásként, fejlődésként is. Ez számít ugyanis. Mindenki változik, csak nem mindegy milyen irányba. Orbán Viktor például a szélsőséges liberalizmustól jutott el az illiberalizmusig, a Soros-ösztöndíjtól a Soros-gyűlöletig, az oroszellenességtől az oroszpártiságig – ráadásul akkor, amikor Oroszország egyértelműen agresszorként lép fel. Ezek is óriási változások, csak éppen nem pozitív irányúak.
– A Jobbik is épp addig volt fontos az oroszoknak, amíg a Fidesz nem lett a befolyási övezetük. Nem tart tőle, hogy az amerikaiaknak is csak addig lesz fontos? Orbán a hét végén már barátnak nevezte az amerikaiakat, kiszállt az orosz kémbankból is…
– Ha ez az ára, hogy a kormány és az ország külpolitikája normális irányt vegyen, ám legyen, legalább ennyi haszna volt. Azt is évek óta mondjuk, hogy ki kell lépni az orosz kémbankból, erre kiderült, hogy 24 óra alatt ki lehet, csak akarat kérdése. Egyébként sem így működik ez. A mi pártunkban tényleg nagy változás zajlott le, nem utolsó sorban annak köszönhetően, amit Orbán Viktor tett. Megtapasztaltuk ugyanis, milyen az, amikor a pártunk retorikáját és aztán szinte minden programpontját magáévá teszi, megvalósítja a kormánypárt…
– Megnézhették, milyen lett volna, ha önök kormányoznak és nem tetszett?
– Így valahogy. És valóban nem tetszik. Az ember évtizedes politizálás után rájön arra, hogy a dolgok nem fekete-fehérek, hogy a vitás kérdéseket vitával érdemes rendezni, nem erőből. Ezt korábban mi sem így gondoltuk, viszont működésben, közelről látva az Orbán-féle autokráciát, ahol az orvosi kamara, a tudományos akadémia, a pedagógusok, de a kis- és középvállalkozások sem érezhetik magukat biztonságban, rá kellett jönnünk, hogy az erőpolitika rossz irány.
– Hibátlanul működik, kétharmadokat eredményez.
– Csak közben tönkremegy bele egy ország, amit elhagy, aki csak teheti – Nyugat felé.
– Ön is elfordult arra, Amerika irányába. Vagy inkább Amerika találta meg önt?
– Hogyhogy?
– Az amerikai kapcsolatokkal kibélelt Kész Zoltán dolgozik a Jobbik stratégiáján Somogyi Zoltánnal, akinek a cége intézi az amerikaiak „Ruszkik, haza!”-plakátkampányát is…
– Ráadásul ezt az üzenetet, hogy „Ruszkik, haza!”, én fogalmaztam meg először a magyar politikában a jelenlegi orosz agresszió kapcsán! Máris minden adott az összeesküvés-elmélethez!
– Már csak tudja… Azokban önök hagyományosan erősek.
– Csak voltunk. Abban a kormánypárt már verhetetlen. A valóság ezzel szemben az, hogy a Civitas Intézettel van együttműködésünk, amely dolgozik az említett urakkal is, mint ahogy még nagyon sok mindenkivel. A think-tankek lényege, hogy hálózatban működnek, sok-sok ember és szervezet együttműködésével. Ma este [április 15-én – a szerk.] például a Civitas egy keresztény-konzervatív politikai mozgalmakat tömörítő európai párt háttérintézetével közösen tart zártkörű rendezvényt a pártunk politikusainak. Akkor tehát ez a szervezet is a Jobbik hálózatának része? Bárcsak így lenne. Mindenesetre
büszke vagyok rá, hogy kiterjedt hálózattal rendelkező szervezet segíti a munkánkat. Mi ebben a furcsa?
– Az, hogy beteljesítenek mindent, amit a Fidesz mond a „dolláros” ellenzékről: a CEU-alapító Teplán István után már az amerikai kapcsolat Kész Zoltán és Somogyi Zoltán a Jobbik stratégiaalkotója…
– Nekünk a Civitas Intézettel van szerződésünk, nem az említett urakkal. A Civitas pedig széleskörű tanácsadást végez a Jobbik számára. Hogy ők kivel dolgoznak, ahhoz nekünk semmi közünk.
– Szóval nincs összefüggés az ön szédervacsorás meghívása és aközött, hogy a Jobbik hátterében a fentiek mozognak?
– Nincs. Szerintem a meghívás elismerése annak, hogy változunk és következetesen képviselünk egy politikát.
– Hány százalékon is állnak most?
– Számít ez?
– Hogyne számítana!
– A következő választáson fog számítani. Mi vagyunk az egyetlen jobboldali, konzervatív párt Magyarországon, amely Nyugat- és Európa-barát. Alighanem ez számít egy ilyen meghívásnál, nem a pillanatnyi százalékok.
– Nyilván, hiszen azok alapján nem is léteznek: az 5 százalékos küszöb alatt vannak.
– Ezt hallgatjuk már egy ideje, és mégis itt vagyunk, létezünk: van parlamenti frakciónk, országos hálózatunk, polgármestereink. Nem mellékesen: a tavalyi választások óta tartott legnagyobb volumenű időközin jobbikos nyert Jászberényben.
– Nem Jobbik-zászló alatt.
– Taktikai okokból nem Jobbik-zászló alatt, de amiatt meg nem nekem kell szégyenkeznem, hogy a Fidesz ilyen módon lehetetleníti el az önkormányzatokat és kényszerszövetségekbe tömöríti az ellenzéket.
– Még mindig nem értjük, mit akarhat Amerika öntől.
– Ezt a kiemelt figyelmet én sem tudom pontosan megmagyarázni.
– Az lehet a mesterterv, hogy ön lesz a magyar Meloni, aki jön a szélsőségességből, aztán „megjavul”?
– Nehéz nem észrevenni a hasonlóságot a két párt pályája között. Meloni útja mindenképpen példaértékű. Voltak félelmek vele kapcsolatban is, de be tudta húzni a pártját középre. Cáfolat ez mindazoknak, akik a megválasztása előtt Olaszország fasizálódásáról huhogtak.
– Csakhogy Meloni kormányra kerülése után fordult középre. Addig meg nyomta a tömegeknek tetsző, radikális szövegeit. Önök meg már most centristák és nincsenek is tömegeik.
– Tény, hogy mi épp egy autokráciában küzdünk a túlélésért, de akkor is sokkal szebb a mi pályaívünk, mint mondjuk Orbán Viktoré, aki ellenzékben keménykedett az oroszokkal mondjuk a grúziai események kapcsán, hogy aztán 2009-ben kilátogasson Szentpétervárra és az orosz elnökkel való találkozója után be is másszon Putyin farzsebébe. Kétségtelen tény, hogy a Jobbiknak nagyon nehéz időszaka volt a tavalyi választást követő bő fél évben, de a február végi évadnyitónkra egyértelmű lett az irány: újrapozícionáljuk a pártot. Emellett egy részleges név- és brandváltáson is átestünk.
Rendeztük a sorainkat, személyi gondok sincsenek már – hogy ezeket mind most kellett megoldani, az nagy mulasztása volt az elődeimnek. Nem volt jó ötlet brandváltás nélkül, Toroczkai Lászlókkal és Volner Jánosokkal rálépni a néppártosodás útjára.
Eddig tehát a sorok rendezésével voltunk elfoglalva, nem csoda hát, ha most épp nem állunk túl jól a kutatásokban. Az irány viszont megvan, az alapokat lefektettük.
– Hogy lemondanak a nevükről, egyetlen ismert, értékes tulajdonukról, ez az új irány?
– A brandváltás csak a külső. A lényeg, hogy új konzervatív politika kezdődött, egyértelmű és határozott külpolitikával.
– Ukrajnai útja után netán Izraelbe is megy majd?
– Remélem majd igen.
– Még mindig nem tiszta, hogy konzervatívvá brandelve milyen sikerre számítanak – akár az amerikaiak önökkel kapcsolatban. A konzervativizmus eszmeként mindig rétegügy volt itthon.
– És épp itt van az ideje, hogy ez megváltozzon. Az oka ugyanis annak, hogy a polgárosodás hazánkban mindig elakad: mindig jön egy „kedves vezető”, aki rájön, hogy sokkal fáradságosabb végigjárni ezt az utat, mint a magyar néplélekre rájátszva függelmi viszonyokat létrehozni. Ahogy tette egykor Kádár János, most meg Orbán Viktor. Mégis: a polgárosodás minden fejlett, civilizált ország sikerének kulcsa. Van ez olyan fontos gondolat, hogy legyen egy párt, amely kiáll érte. Akkor is, ha Magyarországon a polgárság szűk és folyamatos fenyegetettségben élő réteg.
– És épp ön alkalmasnak tartja magát az ő képviseletükre?
– Igen.
– Pedig a polgár pont olvas újságot, tehát tisztában van az ön korábbi szövegeivel. Nem tudtak egy legalább személyében nem ennyire kompromittált figurát találni a szép, polgári feladathoz?
– Ismét elvitatja a változás lehetőségét. Pedig a világ folyton változik. A politikusok is. A kérdés, hogy jó irányba változnak-e vagy sem. Meggyőződésem, hogy a Jobbik jó irányba változott – ahogy én magam is.
Nyitókép: Válasz Online/Vörös Szabolcs
Ezt az interjút nem közölhettük volna olvasóink nélkül. Legyen támogatónk a Donably-n, a magyar fejlesztésű előfizetési platformon. Paypal, utalás és más lehetőségek itt
