„Az oroszok nem tudnak teljesíteni” – energiaguru ikrek Paksról
A paksi bővítés az eredeti tervek szerint egyre kevésbé tűnik lehetségesnek – derül ki nagyinterjúnkból. A Válasz Online-nak nyilatkozó Lesz-testvérek nem csak azért figyelemreméltók, mert ikerpárként vannak jelen egy globálisan is szűk szakmában – András mérnökként a francia EdF energetikai óriásnak dolgozik, Károly hosszabb szaúdi kitérő után az MVM tanácsadója. Mint mondják, miközben az EU folyamatosan hozza a saját iparát korlátozó rendelkezéseket az üvegházgázok csökkentése miatt, Kína havonta helyez üzembe egy nagyteljesítményű szénerőművet. Miért mondja Szijjártó Péter, hogy „fizikailag lehetetlen” leválnia Magyarországnak az orosz gázról, miközben szomszédaink ezt megtették? Meddig maradhat a részleges rezsicsökkentés? Miért atomellenesek a németek? Nagy energiapolitikai kibeszélő Lesz Andrással és Lesz-Müllek Károllyal.
– Önöknek már az óvodában is atommag volt a jelük?
Lesz András (LA): Nekem szék volt a jelem, a Károlynak pedig körte, úgyhogy nem innen származik az érdeklődés. Családunkban legalább a negyedik-ötödik mérnökgeneráció vagyunk. Szüleink-nagyszüleink is mérnökként dolgoztak, ráadásul szeretjük a kihívásokat és az energetikai mérnök szakot akkor kihívás volt elvégezni. Akkoriban harminc elsőévesből átlag négyen fejezték be öt éven belül a képzést. Van még egy öcsénk is, Tamás, aki szintén szakmabeli, az utóbbi időben gázturbina-üzembehelyező mérnökként tevékenykedik világszerte.
– Nyugtassanak meg, hogy a családi összejöveteleken a turbinák és a reaktorok mellett más is szóba kerül!
LA: Azokon a ritka alkalmakon, amikor mind a hárman otthon vagyunk, természetesen szó esik másról is. Persze az ember nem tud teljesen elvonatkoztatni, mivel a világ különböző pontjain élünk, átbeszéljük az aktuális energetikai kérdéseket.
Lesz-Müllek Károly (LMK): A miénk globálisan is nagyon kicsi szakma. Külföldön voltak olyan kollégáim, akik Andrással dolgoztak együtt korábban és fordítva. A kilencvenes-kétezres években, mivel nem valósultak meg nagyberuházások Európában, nem volt vonzó ez az életpálya, kevesen választották az energetikát. Lényegében egy teljes generációnyi mérnök és tudós tűnt el az iparágból. Napjainkban ez szerencsére változóban van. Amellett, hogy évente egyre több kolléga végez az egyetemeken, megnőtt az interdiszciplináris területekről érkező szakemberek száma is. Ennek is köszönhető, hogy az energetika az utóbbi időben kicsit olyan lett, mint a foci; társasági összejöveteleken beszédtéma és mindenki szeretne hozzá érteni.
LA: Mi még talán valamennyire értünk is!
– Helyben vagyunk! Például a paksi bővítésről mindenkinek van véleménye. Jelenleg hatályos egy szerződés, ám egyre több kérdés vetődik fel: miközben az oroszok szakmai szempontból a legjobbak közé tartoznak, az uniós beruházás megvalósításhoz szükséges menedzsmenttudás hiányzik, ezért az egész projekt jelentős csúszásban van. Megvalósulhat-e egyáltalán még Paks II az eredeti tervek szerint? Vagy a magyar kormány kizsilipel és a franciák felé fordul?
LA: Ma aligha van olyan ember, aki erre a kérdésre határozott választ tudna adni. A németek által forszírozott, még idén elfogadni szándékozott újabb szankciós csomag tartalmazhat atomenergiával kapcsolatos korlátozásokat is. Kérdés, hogy ez mennyire lesz érvényes egy már meglévő szerződésre. Ismeretes, hogy a jelenlegi tárgyalások a Framatome-mal az irányítástechnikáról szólnak: a franciák átvennék a német Siemens helyét, amely a német kormány exportengedélyének hiányában nem szállíthat. Ez szerintem csak az első lépés egy nagyobb francia részvétel felé, jelentsen ez bármit is.
– Orosz rendszer nyugati irányítástechnikával? Nem veszélyes koktél ez?
LA: Egyáltalán nem szokatlan, hogy meglévő vagy új orosz atomerőművek irányítástechnikáját részben vagy egészben nyugati partnerek szállítják vagy modernizálják az üzemidőhosszabbítások alkalmával, ez Paks I esetében sincs máshogy. Az elmúlt évtizedekben ez nem is jelentett gondot. Zavaros viszont, hogy a Paks II projektre miért nem szállít a Siemens, ennek alighanem politikai okai is vannak. A jelenlegi német kormány – a Zöldek nyomására és a szakma legnagyobb megdöbbenésére – teljesen atomellenes irányt követ. Pakson kívül a németek más projekteket is próbáltak megtorpedózni, például az általunk épített új Hinkley Point blokkokat – még úgy is, hogy rengeteg német cég van a beszállítók között, és az ott épülő EPR, azaz európai nyomottvizes technológia kidolgozásában a németek is aktívan részt vettek. Ahogy hallani lehetett, a beszélgetések most még csak arról szólnak, hogy tisztán francia irányítástechnika kerüljön Paksra, de értesüléseim szerint más irányban is folynak tapogatózások.
Ha én döntéshozó szerepben lennék, ugyanúgy vizsgáltatnám a technológiaváltás lehetőségét is. A fővállalkozó és a generálkivitelező cseréjét is szükségesnek tartom, amennyiben a jogi lehetőségek engednék, nem ragaszkodnék az eredeti szerződés teljesítéséhez. Ez valamelyest csökkentené a létesíthetőség körüli bizonytalanságot, még úgy is, hogy a projekt megvalósítása az eredeti tervek szerint a jelenlegi európai politikai környezetben egyre kevésbé tűnik lehetségesnek. Az is igaz, hogy Paks II eredeti reál ára 12,5 milliárd euró volt, ami egy 2400 megawattos erőműért kifejezetten jónak számít, már ha az oroszok teljesíteni tudnának. Csakhogy azt látjuk, nem tudnak. Szakmailag valóban kiválóak, de egy ekkora projekt menedzselése EU-s környezetben számukra szokatlan terep.
A Roszatom ahhoz szokott, hogy fejlődő országokban épít erőműveket. Bangladesben, Egyiptomban vagy Törökországban más az atomerőmű-létesítés szabályozási környezete, ezen országokba gyakran az oroszok viszik még azt is.
LMK: Kívülállóként úgy látom, hogy az európai nukleáris szakmai kultúra jelentősen eltér az angolszásztól vagy az orosztól. Az eltérő szabványok és azok mögötti logika csak a jéghegy csúcsai. Általánosságban elmondható, hogy egy „hibrid” erőművi technológiai megoldás hatalmas koordinációt és nagy körültekintést igényel, ez további szereplők bevonásával csak bonyolódik. Egyszerűbb és olcsóbb semmiképpen sem lesz.
– Tulajdonképpen miért van szükség Paks II-re? Pusztán a régi blokkok elöregedése miatt, vagy azért, mert Magyarország energiaigénye folyamatosan nő? Ha ugyanis utóbbi a helyzet, akkor az új blokkok megépítésén kívül is kell még kapacitásokat találnunk.
LA: Mindkettő igaz. Paks I-et ki kell váltani, mert a meghosszabbított üzemidő végével lesz egy közel 2000 megawattos kiesés. Ráadásul az épülő akkumulátor- és autógyárak miatt is jelentősen megnövekedett energiaigénnyel számolunk, tovább folytatódik az ipari termelés növekedése. Emellé, az Európai Unió által előírt szén-dioxid-kibocsátást csökkentő programok miatt egyre több elektromos autó jelenik majd meg a piacon, 2035-től – a jelenlegi tervek szerint – nem is lehet majd belsőégésű motorral rendelkező autót eladni, ez is jelentősen növeli majd a villamosenergia-felhasználást. A globális felmelegedés miatt egyre forróbb nyaraink is lesznek és a hűtési igény ezzel párhuzamosan fog nőni mind a lakosság, mind a mezőgazdaság, mind az ipar részéről. A jelenlegi magyar energiastratégia felülvizsgálata tehát nélkülözhetetlenné vált.
LMK: Egyetértek Andrással abban, hogy az energiastratégia finomhangolása szükségessé vált; az energiapiac jelentősen átalakult az elmúlt két-három évben, így változott számos premissza is. Ismerve a lakossági és ipari fogyasztással kapcsolatos előrejelzéseket, még Paks II hozzáadott teljesítményével sem garantálható biztosan, hogy a 2030-as évek közepén a megnövekedett energiaigényt import nélkül ki tudjuk elégíteni. Magyarországon tavaly körülbelül 27 százalékos volt az import részaránya, ezért is szükségszerű az erőművi kapacitás bővítése, hogy az új beruházások itt teremtsenek magas hozzáadott értékű munkahelyeket. A kormányzat Magyarország újraiparosítását tűzte ki egyik céljául. Ehhez elsősorban olcsó villamosenergiára van szükség, ez pedig elképzelhetetlen alapterhelésű nagyerőművek létesítése nélkül. Ha a megbízhatósági és rendelkezésre állási szempontok mellett figyelembe vesszük a klímaváltozást is, a legkézenfekvőbb az atomerőmű, amelynek szén-dioxid-kibocsátása közel nulla.
– Mi a legvalószínűbb paksi forgatókönyv? Marad minden a régiben a tehetetlenségi nyomaték miatt? Vagy a menedzsmentet átveszi egy nyugati, esetleg magyar állami szereplő az oroszoktól? Netán lassan elhal Paks II és egy új zöldmezős beruházás indul?
LMK: Én egy negyedik forgatókönyvet is elképzelhetőnek tartok. Paks II akár megvalósulhat a jelenlegi formájában és ezzel párhuzamosan elkezdődik egy újabb atomerőmű fejlesztése, nevezzük Paks III-nak az egyszerűség kedvéért. Nem feltétlenül csak orosz vagy francia technológiára gondolok, szerintem bármilyen olyan egyéb technológiaszállító is jó eséllyel szóba jöhet, aki fejlett konstrukcióval – de legfőbbképpen meglévő referenciával – rendelkezik, illetve a finanszírozást is biztosítja, ami számunkra fontos szempont.
LA: A jelenlegi helyzetből kiindulva aligha állhat üzembe az első blokk 2032, a második pedig 2036 előtt. Ezeket a dátumokat fenntartom, ez az én személyes becslésem, amely több hasonló múltbeli és jelenlegi projektet vesz alapul. Szerintem – sajnos – még ez is csak a legkedvezőbb szcenárió.
Kizárt, hogy minden az eredeti szerződés alapján valósuljon meg. Valószínűnek tartom azt is, hogy magát a programmenedzsmentet az orosz féllel közösen, de egy másik ernyő alatt fogják megcsinálni.
Így a felelősség nagyrésze átszáll az oroszokról erre a projektcégre és utána már nem lehet csak rájuk ujjal mutogatni a csúszások miatt. Az oroszok amúgy remek tárgyalók, minden ilyet hárítani fognak, így csak rettenetesen kompetens és tapasztalt csapattal lehet ennek nekivágni. Kérdés, hogy van-e elég szakember ehhez Magyarországon – és itt főleg projektlétesítési szakemberekre gondolok, nem üzemeltetőkre, az ő szerepük csak jóval később lesz fontos. Azt tartom a legvalószínűbbnek, hogy kis változtatással továbbmegy Paks II, de én sem tartom teljesen elképzelhetetlennek azt, hogy Paks II-vel párhuzamosan épülne egy Paks III is. Ehhez ütemterv szempontjából a legideálisabb az európai technológia, amelyet már három EU-s ország hatósága is jóváhagyott; Franciaország, az Egyesült Királyság még EU-s országként és Finnország, ahol azóta üzembe is helyeztek egy ilyen egységet. A másik két országban jelenleg öt blokk épül. Az EPR-nek ezen kívül készül Franciaországban egy olcsóbb, optimalizált változata is, az EPR2, amely a 2030-as évek közepén lép szolgálatba és már most nagy az érdeklődés iránta.
– Honnan lenne erre pénze a magyar államnak?
LA: Már említettem, hogy 12,5 milliárd euró egy 2400 megawattos erőműért nagyon jó ár. Másfajta technológiával épülő, de ugyanekkora összteljesítményű atomerőművi blokkokért fajlagosan körülbelül másfélszer ennyit kellene fizetni. Az orosz finanszírozásban az is vonzó volt, hogy volt – akkor, amikor Magyarország a gazdasági összeomlás szélén a piacról is nehezen tudta akár a saját működését is finanszírozni. Ha lenne megfelelően tervezett szinergia egy Paks II és Paks III között, úgy a költségek valamelyest csökkenhetnének, de – noha a gazdaságunk jelentősen javult 2010 óta – szinte kizártnak tartom, hogy Magyarország egymaga tudná jelenleg bármelyiket is finanszírozni. Elengedhetetlen valamennyi külső tőke bevonása.
LMK: Így van, a finanszírozás továbbra is nagy kérdőjel, ha az oroszokon kívüli forgatókönyvekben gondolkodunk. Esélyesként említeném például a koreaiakat is, akik a technológia mellett alacsony kamatozású exporthitelt is szoktak biztosítani.
– Az áramtermelésben használt gáz geopolitikai szempontból problematikus. Az atomenergia is függ a fűtőanyagszállításoktól, illetve felvetődnek biztonsági aggályok, az erőműépítés ráadásul irdatlan költség. A szén meg szennyez; miért nem inkább a megújulókra összpontosítunk?
LMK: Egyetemen valamikor még azt tanultuk, hogy a legolcsóbb energia az, amit nem kell megtermelni. Ehhez tudni kell, hogy a termelésnek és a fogyasztásnak minden időpillanatban egyensúlyban kell lennie. A villamosenergia hiányának vagy túltermelésének kezelése minden esetben külön költséggel jár. Az utóbbi évtizedben sok naperőmű lépett be termelőként a villamosenergia-rendszerbe a támogatási mechanizmusnak köszönhetően. Ennek előnye, hogy a fosszilis energiahordozók felhasználása csökken a termelési portfólióban. A naperőművekre ugyanakkor igaz, hogy erősen időjárásfüggők. Ha beborul az ég, akkor a kiadható teljesítmény hirtelen lezuhan. Ráadásul Magyarországon elég rosszak az időjárás-előrejelzések, viszonylag nehezen „menetrendezhető” a naperőművek termelése. Villamosenergiára viharban is szükség van, a rendszerben hirtelen keletkező hiány pótlása nehézkes és drága. A megtermelt nap- és szélenergia eltárolása jelenleg még nagyon költséges és technológiailag nem megoldott – bár a szabályozó az utóbbi időben lépéseket tett a tárolókapacitások létesítésének előmozdítására. Ezért is van szükség olyan rugalmas kapacitásokra, kombinált ciklusú gázturbinás erőművekre (CCGT), amelyek teljesítményét szükség esetén relatíve gyorsan csökkenteni vagy növelni tudjuk. Az MVM mátrai és tiszai CCGT projektjei ezt a célt is szolgálják amellett, hogy kielégítik Kelet-Magyarországon az ipari fejlesztések miatt a jövőben jelentkező villamosenergia-többletigényt.
LA:
Valamennyi extra tárolókapacitás még biztosítható lehetne szivattyús energiatározó erőművekkel. Felfoghatatlan, hogy pont Magyarországon miért nem épültek ilyenek a napi terhelésingadozás kielégítésére.
Az atomerőművek fűtőelemeivel kapcsolatban nem feltétlenül kell ebben nekünk megint egyoldalúan függnünk Oroszországtól, lehetne diverzifikálni is; van nyugati cég aki gyárt és szállít orosz típusú atomerőművekbe üzemanyagot. A régiónkban például Csehország is áttér nyugati üzemanyagra. Itt is erősen kell gondolkodnom, hogy miért is nem nekünk jutott ez először eszünkbe.
– A gázturbinás erőművekkel nem az orosz gáztól való függést erősítjük tovább?
LMK: Szlovénia kivételével minden szomszédunk felé megépületek az interkonnektorok, mindenhonnan vásárolhatunk gázt, energiamixünkben folyamatosan csökken a közvetlen orosz import szerepe. Az más kérdés, hogy nemcsak a keleti irányból importált, hanem máshonnan, az akár Ausztriából érkező gáz is lehet orosz eredetű.
– Miért mondja Szijjártó Péter, hogy „fizikailag lehetetlen” levágnunk magunkat az orosz gázról, miközben más országok ezt megtették és a lakosságuk sem fagyott meg?
LA: A kormányzatnak abban igaza van, hogy egy ilyen szituációt nem lehet egyik napról a másikra megoldani. Az elmúlt évtizedekben Európa ahhoz szokott, hogy olcsó orosz gáz mindig lesz és emiatt jelentős infrastruktúra-fejlesztő és diverzifikációs beruházások maradtak el. Cseppfolyós földgázból Magyarország gázigényének csak egy része elégíthető ki. A szabad és viszonylag olcsón hozzáférhető LNG-kapacitásokat az elmúlt időszakban lekötötték a délkelet- és távol-kelet ázsiai feltörekvő gazdaságok. Számunkra jelenleg a legnagyobb mértékben és legolcsóbban rendelkezésre álló gáz még mindig Oroszországból érkezik.
– A csehek, szlovákok, osztrákok mégis csökkentették kitettségüket az elmúlt egy évben.
LA: Igen, de nagyon jelentős mértékben csökkentették a fogyasztásukat is. Az biztos, hogy a rezsicsökkentés teljes kivezetésével Magyarországon is jelentősen lecsökkenne a lakossági fogyasztás. Az is biztos, hogy hosszútávon változtatnunk kell a beszerzési forrásokon, együtt kell működni szomszédainkkal és regionális partnereinkkel.
– A szénnek teljesen vége van?
LMK: Magyarországon a szén-dioxid-kibocsátás csökkentési vállalásaink miatt a szénalapú erőműveknek nincs jövője; ma már jóval korszerűbb és környezetbarátabb technológiákkal tudunk villamosenergiát előállítani. A szén közel háromszász évig szolgált, mint primer energiahordozó. Talán a családi kötődésünk miatt is, mivel a felmenőink között számos híres bányamérnök volt az elmúlt kétszáz évben, figyelemmel kísérem az iparág sorát. Amellett, hogy a szénbányászatnak nagy hagyományai vannak itthon, és jelenleg is sok családnak ad megélhetést, viszonylag olcsón rendelkezésre álló nyersanyag. Egyéb irányú felhasználásának továbbra is lehet jövője, például a vegyiparban.
LA: Miközben mi Európában bezárjuk a szénalapú erőműveinket, a Távol-Keleten döbbenetes ütemben folyik a szén nagyipari kitermelése energetikai céllal. Csak Kínában például havonta átadnak egy nagyteljesítményű szénerőművet. A károsanyag-kibocsátással kapcsolatban sem aggódnak annyit, mint az európai országok; a versenyképességüket még a közös bolygónk jövőjéért sem kompromittálnák.
| Lesz András okleveles energetikai mérnök, közgazdász (MBA) és légiipari szakember 2008-ban okleveles energetikai mérnökként végzett a Budapesti Műszaki Egyetemen, tanult brit és svájci egyetemeken is. 2006-tól 2009-ig a brit Mott MacDonald tanácsadója, illetve projektmérnöke volt több közel-keleti erőművi beruházáson és Európában, majd 2009 és 2011 között a maláj-szingapúri BIH csoport tervezőmérénöke és projektspecialistája. Az általa tervezett finomítói technológiák a világ számos országában megtalálhatóak (például Malajziában, Irakban és Kubában). Olajipari szolgáltatók és technológiaszállítóknak dolgozott Mozambikban, Indiában és az Egyesült Királyságban. 2021-ben visszatért az energetikába, jelenleg jelenleg a Francia EdF-nél dolgozik Angliában, folyamat- és adatintegrációért felelős műszaki vezetőként a Hinkley Point ’C’ atomerőmű létesítésének projektigazgatóságán. Lesz-Müllek Károly szintén a Műegyetemen végzett energetikai mérnökként 2008-ban, tanult londoni gazdasági egyetemeken is. Miután 2006-tól 2009-ig a brit Mott MacDonald tanácsadója és projektmérnöke volt, majd az Magyar Villamos Műveknél (MVM) helyezkedett el. Tanácsadóként főleg új erőművek fejlesztésével, illetve meglévő eszközök üzemvitelének növelésével foglalkozott a holding valamint külső ügyfelek számára. 2012 és 2021 között Szaúd-Arábiában dolgozott, a Saudi Aramco olajtársaságban különböző szakértői és vezetői pozíciókban. 2021-ben hazatért, jelenleg vezérigazgatói főtanácsadóként dolgozik az MVM Balance Zrt. Fejlesztési Vezérigazgatóságán. |
– Van értelme egyáltalán a bolygó jövője érdekében visszanyesni az európai ipart, ha közben Kína és India vígan építik a legszennyezőbb technológiájú erőműveket?
LA: Ráadásul az így előállított termékeket nekünk adják el! Európában a szenet szisztematikusan kivezetik a szén-dioxid-kibocsátás csökkentése végett. A feltörekvő országok viszont csak lehetőségként tekintenek az üvegházhatású gázok kibocsátásának csökkentésére, és teljes magabiztossággal mondhatják: „amíg mi gyártunk nektek, és ti megveszitek a termékeinket, addig szavatok sem lehet”. Amikor mégis szóba kerül, akkor emlékeztetik a Nyugatot, hogy „bezzeg ti kétszáz évig szennyezhettétek a bolygónkat és ennek köszönhetően lettetek iparosodott nagyhatalmak, mi még csak most tartunk itt és be kell hoznunk a lemaradást”.
– Egyszeri magyar állampolgárként a Föld jövője mellett legalább annyira érdekel, hogy megfizethető árú marad-e az energia.
LMK: A „megfizethető ár” mindenkinek mást jelent. Változik régiónként, gazdasági szektoronként, társadalmi és fogyasztói csoportonként. Alapvetően egy adott termék árát a kereslet és a kínálat határozza meg. A piaci egyensúlyt egy válság felborítja. Az energiahordozókra különösen jellemző, hogy bizonytalanság hatására az áruk megnő. Ilyenkor lehet szükséges szabályozói vagy állami beavatkozás, mint itthon volt például a lakossági rezsicsökkentés. A válság elültét követően a piac korrigál, amint azt jelenleg is megtapasztalhatjuk.
– A már csak korlátozott rezsicsökkentés mennyire fenntartható?
LA: Paks II megépülésével a rezsicsökkentés szellemisége elméletileg fenntartható. Bár ez akkora távlat, hogy addigra valószínűleg az egész rezsicsökkentés amúgy is értelmét veszti.
LMK: Ez jószándékú kormányzati kezdeményezés volt, amelynek köszönhetően több tízezer magyar család került könnyebb helyzetbe a válság éveiben. Azt azonban látni kell, hogy a másik oldalon valakinek le kellett nyelnie a veszteségeket. A külföldről – a mindenkori piaci áron – vásárolt villamosenergiát a szolgáltató rezsicsökkentett áron adta tovább a lakossági fogyasztóknak, így esetlegesen rontva saját mérlegét. Persze a Rezsivédelmi Alap később kompenzálja a szolgáltatót valamekkora mértékben.
– A magyar államnak tehát mindenképpen óriási összegekbe kerül a megfizethető energia vásárlása, termelése. Sokba kerül a részleges rezsicsökkentés, a szolgáltatót nehéz helyzetbe hozó, külföldről vásárolt energia. Hogyan lehetne ezen változtatni?
LMK: A rezsicsökkentéshez hasonló kormányzati programok más országokban is vannak, ilyen például Szaúd-Arábia, ahol kilenc évet éltem. A helyi kormányzat úgy gondolta, hogy a lakosságnak a közműdíjakon keresztül is részesülnie kell az ország olajbevételeiből. A villamosenergia ára jelképes volt évtizedekig, még az erőművek beruházásának költségeit se fedezte, nemhogy azok üzemeltetési kiadásait. Ott az állam néhány éve létrehozott egy társaságot, ahol a tényleges veszteségek keletkeznek, hogy ne az olajipari óriás Saudi Aramcónál, vagy a Szaúdi Villamosműveknél jelentkezzenek ezek az irdatlan összegek. Ha ez ugyanis így lenne, a hatalmas adósság miatt költségesebb lenne ezeket a vállalatok finanszírozni, azaz kevesebb beruházást tudnának megvalósítani. A Saudi Aramco tőzsdére vitelénél volt kollégáimmal az egyik legnagyobb feladatunk pontosan ennek az új modellnek a kidolgozása volt, amely évente sokmilliárd dolláros kiadást jelentett. Amennyiben Magyarországon hosszútávon maradnak a rezsiárak, akkor el kellene gondolkodni a struktúra megváltoztatásán és kidolgozni egy valós idejű kompenzálási mechanizmust.
LA: Egyetértek. Számos olyan nemzetközi referencia van, ahol a kecske is jóllakik és a káposzta is megmarad. Más szóval a kormányzati szociálpolitikai megfontolásoknak nem feltétlenül kell rontaniuk a piaci szereplők gazdasági pozícióját.
– Ez mit jelent?
LA: Hagyni kell őket pénzt keresni. Más kérdés, hogy, ha több termelő lenne, a piaci verseny létrehozna egy egyensúlyi árat, amely bizonyos esetekben közelítene a jelenlegi rezsicsökkentett árhoz. Ehhez azonban tényleg az kell, hogy több hasonló súlyú termelő legyen, valamint kereskedő esetlegesen saját kapacitással. Kiemelném a piaci szabályzók fontosságát is, amelyeknek a transzparencia és a verseny előmozdítása lenne a céljuk.
– Lehet a magyar villamosenergia-szektorban piaci verseny nemzetközi szereplőkkel? Ha igen, olcsóbb lesz-e ettől az áram?
LMK: Magyarországon volt verseny a közműszektorban az irányított privatizáció után a kilencvenes években, ebből azonban a fogyasztók szinte semmit nem éreztek. Sőt, a külföldi tulajdonosoknak néha minimum megtérülést is garantáltak a szerződésekben. Mondanék egy másik példát is. A kétezres években sok cég tevékenykedett a távhőpiacon, finoman szólva ott sem valósult meg a verseny árcsökkentő hatása. Persze azóta sokat fejlődtünk, tanultunk a hibáinkból. Én hiszek a versenyben, azonban a piaci szabályozóknak vitathatatlanul komoly szerepet kell játszaniuk.
LA: Nem mondom, hogy az állam rossz gazda, de sokszor kevésbé hatékony. Általánosságban elmondható, hogy alacsony energiaár esetén Nyugaton a verseny jobban érvényesül. Azonban amikor háború zajlik a kontinensen és korlátozott mennyiségben áll rendelkezésre földgáz, ott a piaci verseny sem segít, az államnak így is – úgy is be kell avatkoznia.
– A beszélgetés végén kanyarodjunk vissza az atomhoz, ugyanis ez jelenleg most a legfontosabb európai energiaipari konfliktus. A franciák összeszerveztek tizenkét atompárti országot, míg a németek vagy az osztrákok hallani sem akarnak róla. Ki lesz az erősebb nagy EU-s energiaszkanderben?
LA: Európában jelenleg atomreneszánsz zajlik, a franciák és a britek is komoly projektekbe vágtak bele az elmúlt években. A franciáknak 56 üzemképes blokkjuk van és egyet jelenleg is építenek, a britek eközben négy blokkot is építenek. Terítéken vannak SMR-ek, azaz kis moduláris reaktorok létesítései is, a legtöbb esetben meglévő, de már nem üzemelő hőerőművek telephelyein. Továbbá Nagy-Britanniában összpárti konszenzus van az atomenergia fenntarthatóságáról, ezt sem ellenzéki, sem kormánypárti politikus nem vitatja és ott – az említett osztrákokkal elletétben – az atomellenes politikának nincsen jövője.
Hosszútávon Európa nyugati része atompárti lesz vagy már most is az.
– Akkor végképp nem értjük a német atomellenes megszállottságot.
LMK: A németek próbálnak olyan gazdaságot kiépíteni, ahol nincs szükség atomerőművekre, energiaigényüket más forrásokból szeretnék fedezni. A szükséges szaktudás és ipari kapacitás a rendelkezésükre áll. Németország Európa és a világ egyik legnagyobb és leginnovatívabb technológiagyártója. Rendkívül eredményes a gazdaságdiplomáciájuk, amelyhez a mindenkori politikai vezetés – legyen akár jobb-, akár baloldali – feltétlen támogatása társul. Nézzük meg például az említett CCGT-erőművek piacát. Németország nemzetközi szinten is támogatja a hidrogéngazdaság kialakítását, a hidrogén energetikai felhasználásának drasztikus növelését. Ehhez tudni kell, hogy ők gyártanak szén-dioxid-semleges, úgynevezett zöldhidrogén előállítására alkalmas berendezéseket, valamint rendelkeznek olyan gázturbinákkal is, amelyek az így keletkező hidrogént el tudják tüzelni; lényegében lefedik a teljes energetikai értékláncot. Lehet, hogy naiv vagyok, de ezek ellenére elképzelhetetlennek tartom, hogy a Magyarországgal együtt tizenhárom európai országból álló csoportot a németek meggyőzhetnék már működő vagy tervezett atomerőművi kapacitásaik feladásáról, bármennyire is aktív Berlin. A szénerőművekről el lehetett mondani, hogy szén-dioxid-kibocsátásukkal hozzájárultak a klímaváltozáshoz, az atomerőművek esetében ez az érvelés nem áll meg.
LA: A német iparnak hatalmas energiaigénye van és nagy kérdés, hogy miként tudja majd megtartani a versenyképességet olcsó villamosáram nélkül. A németek most tizenkilencre húztak lapot és nem jó a lapjárás. Szerintem ebben a témában bölcsebb Franciaország, amely energiaügyben már be is jelentkezett a vezető európai ország szerepére.
Nyitókép: Válasz Online/Vörös Szabolcs
Ezt a cikket nem közölhettük volna olvasóink nélkül. Legyen támogatónk a Donably-n, a magyar fejlesztésű előfizetési platformon. Paypal, utalás és más lehetőségek itt
