Ukrajnában valóban üldözik a kisebbségeket: az oroszok – Kárpátalja kormányzója halottakról, békéről, turul-ügyről
Orosz narratíva szerint beszél az a politikus, aki kárpátaljai kisebbségüldözést és százával haló magyarokat emleget – mondja a Válasz Online-nak adott interjújában Kárpátalja megye kormányzója. Bár a 2021. decemberi kinevezése előtt az Ukrán Biztonsági Szolgálat (SzBU) ezredeseként tevékenykedő Viktor Mikita külpolitikai kérdésekben nem alkothat véleményt, a legfőbb kárpátaljai magyar érdekképviselet, a KMKSZ Budapesten élő elnökének tevékenységéről még virágnyelven fogalmazva is határozott álláspontja van. Miért? Ki ássa alá a többség–kisebbség-kommunikációt? Mi volt valójában a munkácsi turul-ügy? Hogyan lehet béke Ukrajnában? Interjú Ungvárról, a kárpátaljai megyeházáról.
– Legutóbb a háború 20. napján beszélgettünk, ez pedig már a 438. (Az interjú május 8-án készült – a szerk.) Gondolta volna, hogy eddig tart majd?
– Igen. De a háború 2014 óta tart. Sőt, ha az elmúlt évszázadokat nézzük, akkor azt látjuk, Oroszország időről időre el akarta foglalni Ukrajna területét. Mint Kárpátalja megye katonai kormányzója, nyilván szeretném, ha azonnal vége lenne a háborúnak, ám a legrosszabbra kell készülnünk, hogy szükség esetén cselekedni tudjunk.
– Miben más háborúban kormányzóskodni? Kárpátalja vezetője viszonylag ritkán látja vendégül az amerikai first ladyt Ungváron.
– 2022. február 24-e óta élünk hadiállapotban. Sokkal több jogosultságom lett, gyorsabban tudunk döntést hozni. Kormányzóként a megye védelmi tanácsát is én vezetem, ebben a helyi hatóságok, illetve a hadsereg vezetői ülnek. Sok a minősített ügy, ezekről nem lehet a megyei tanácsüléseken dönteni. Talán meglepő, de – úgy is mint egykori katona –
könnyebb lett a munkám, hiszen elég világosak az alá-, fölérendeltségi viszonyok: utasításokat kapok, amiket végrehajtok.
Február 24-e után nagyjából egy hónap alatt sikerült stabilizálni a helyzetet – elsősorban a menekültekét –, a titkosszolgálatok diverzánsokat fogtak el. Mindezek ellenére az a célunk, hogy a demokratikus folyamatokat a háború idején is meghagyjuk, a költségvetést a megyei tanácsot bevonva igyekszünk szétosztani. Kárpátalját a többi ukrán megye védi, mindössze egy rakétatámadás ért minket. Nem vezettünk be kijárási tilalmat, miközben tavaly áprilisban 600 ezer menekült tartózkodott az 1,2 milliós Kárpátalján. Mind a 64 kistérség maga dönthetett arról, miként segíti őket – a magyarlakta kistérségek is.
– Most hány menekültről tudnak?
– 300-350 ezerrel számolunk, közülük 142 ezren vannak hivatalosan bejegyezve.
– Azt, hogy Kárpátalját a többi megye védi, Herszonban és Bahmutban is tapasztalhatta. Nem szürreális hazajönni Ungvárra, ahol békésen korzóznak az Ung-parton?
– Miközben jó, hogy nincs kijárási tilalom, és igyekszünk nyugodttá tenni a helyzetet, az emberek hajlamosak elfeledkezni arról, hogy háború van, s irreleváns kérdésekkel keresnek minket. De jó, hogy van egy régiója Ukrajnának, ahol mindenki megnyugodhat, mert az emberi agy úgy van huzalozva, hogy a rossz hírekre hajlamos figyelni. Ami minket illet: kötelességünk emlékezni arra, hogy háborúban állunk. A megyeházán új zászlókat és képeket raktunk ki, hogy az ide látogatók lássák, mi folyik. S hogy mit érzek keleten? Van, hogy nem akarok visszatérni, inkább támogatnám az ottani srácokat. Állandóan ingadozik a hangulatuk – volt, hogy épp az érkezésünk előtt vesztették el egy társukat –, panaszkodnak, hogy nincs elég fegyver és lőszer. Akár a megye pénzének felét is odaadnánk, hogy ezt orvosoljuk, de erre nincs törvényi felhatalmazásunk. Legutóbb azonban volt valami szikra a szemükben, már ott volt a Nyugatról jövő segítség. Mesélik, milyen felfoghatatlanul harcolnak az oroszok: 5-7-10 wagneres támad, ágyútöltelékek lesznek, aztán jön a következő csapat, és ez így tovább egész nap. A tűzvonal annyira intenzív, hogy a túlhevülés miatt 2-3 fegyver is kell egy katonának.
– Március végén, katonaözvegyek kitüntetésekor azt mondta, már több száz kárpátaljai veszett oda a háborúban. Orbán Viktor ellenben azt állítja, „százával halnak meg kárpátaljai magyarok”. Mi az igazság?
– Elég nehéz etnikailag szétszálazni a kérdést. A megyének vannak magyarajkú lakosai, de mégsem etnikailag magyar mind. Ugyanez fordítva is előfordul. Nincs tehát ilyen statisztika. Annyit viszont tudok, hogy a Beregszászi járásból sokan védik az országot – őket is meglátogatjuk, amikor a fronton vagyunk.
A kárpátaljai halottak pontos száma minősített védelmi minisztériumi adat, én sem tudom. Azért sem, mert az itteniek nem feltétlenül mind kárpátaljai egységekben szolgálnak.
– De amikor több száz kárpátaljai áldozatot emlegetett, gondolom, nem a levegőbe beszélt.
– Nincs konkrét számom.
– Fontos lenne viszont tisztábban látni, a többszáz magyar áldozat ugyanis már toposszá vált a magyar kormánykommunikációban.
– Nagyjából annyira lehet komolyan venni, mint az oroszbarát bulvársajtó halottaktól szagló vasúti hűtővagonokról szóló hírét. Ukrajna Európába igyekszik, és még annak is az lenne az érdeke, hogy ez minél hamarabb megtörténjen, aki a kisebbségi kérdéssel igyekszik diszkreditálni az országot – hiszen onnantól a vonatkozó európai charták lennének érvényesek. Számomra a kezdetektől világos, hogy az úgymond kisebbségüldözés az egyik kockázat, amellyel az oroszbarát politikusok – mindegy, hová valók – destabilizálnák a régiót. A másik kettő a diverzánsok tevékenysége (lásd a KMKSZ-székház 2018-as felgyújtását), illetve az egyház.
– Azaz orosz érdeket képvisel az, aki kárpátaljai kisebbségüldözésről és több száz magyar halottról beszél?
– Igen, ez az orosz narratíva. Ha nem hozzánk fordulnak a problémával, csak úgy általában beszélnek róla, akkor Ukrajna ellen cselekszenek. De még egyszer: nem egyes politikusokról beszélek.
– Több száz magyar halottról viszonylag kevesen beszélnek.
– Elnöki rendelet tiltja, hogy kormányzóként külföldi politikusokról mondjak véleményt. Ukrajnában amúgy valóban megsemmisítik a kisebbségeket – Szlavjankszkban, Kramatorszkban, Melitopolban, Bergyanszkban, Mariupolban.
A magyar kisebbségnek ehhez képest saját kistérségi képviselői vannak, kijárási tilalom nélkül él, és olyan nyelven szólal meg, amilyenen akar. Gyakran kérek fel politikusokat – magyarokat is, kormánypártit meg ellenzékit –, hogy jöjjenek velem Kelet-Ukrajnába, nézzük meg együtt azokat a falvakat, amelyekben egyetlen ház sem maradt épen.
– Április végén választotta újra elnökké Brenzovics Lászlót a KMKSZ. Nem okoz gondot, hogy, mivel Brenzovics 2020 novembere óta Budapesten tartózkodik, nincs kivel tárgyalnia magyarügyben?
– Nem ő dönt a magyarság dolgairól. A háború első pillanata óta semmi köze az itteni magyarsághoz. Eközben járom a magyarlakta településeket, százával beszéltem magyar nemzetiségi képviselőkkel. Etnikumtól függetlenül igyekszem odafigyelni a kisebbségekre, és arra ösztökélni a képviselőiket, hogy a saját közösségük érdekében dolgozzanak. Nem mindig tették ezt, és vannak olyanok is, akik kiutaztak Ukrajnából, magukra hagyva a saját közösségeiket.
– Forrásaim ugyanakkor azt állították, hogy ön nem lenne boldogtalan, ha a KMKSZ elnöke Budapesten maradna.
– Hivatalból nem beszélhetek érzelemből. Azt viszont szeretném, ha a magyar kisebbséget a jelenleginél minőségileg jobban képviselnék. S ha már a háború ellenére is igyekszem meghagyni a demokratikus kereteket, jó lenne, ha azt érzékelném a részükről, hogy egy csapat vagyunk. Ha együtt beszélnénk meg azokat a problémákat, amelyeknek megoldása közelebb visz az európai integrációhoz. Ehhez képest inkább olyasmit érzékelek, hogy egyesek bonyolultabbá tennék a kommunikációt. Például azzal, hogy 99 „ukrajnai magyar iskola bezárásáról” beszélnek, amit el is hisznek nekik. Pedig Ukrajnában nincsenek magyar iskolák – sem szlovákok, németek meg lengyelek –: Ukrajnában, amint azt a törvények előírják, ukrán iskolák vannak, s van, amelyikben történetesen más nyelven is tanulnak. Sok magyar barátom van, nem ismerek olyan szülőt, aki ne azt szeretné, hogy a gyereke a magyar mellett az ukránt is megtanulja. Vannak magyar anyanyelvű főosztályvezetőim, referenseim a megyei adminisztrációban: ukrán nyelvtudás nélkül egyikük sem lehetne a posztján. Olyanoktól kapok információkat, akik ténylegesen ismerik a helyi kisebbséget – s nem olyanoktól, akik évek óta nem élnek itt.
– Nincs túl jóban a Munkácsot vezető Baloha-klánnal. Az októberi turul-ügy a magyarságnak volt üzenet, vagy önnek?
– Destabilizációs kísérlet volt. Valakiknek nem tetszett, hogy jó a kommunikáció a magyar kisebbség és a megyei vezetés között. A turul eltávolítása olyan nyomás volt a kisebbségre, amely egyúttal diszkreditálta volna a kormányzót. Ha ugyanis ellenállok, azt sütötték volna rám, hogy megtiltom a nemzeti jelképünk felállítását. Úgy tartja a mondás, hogy ha tanácstalan vagy, cselekedj a törvény szerint. Azzal, hogy hagytam a munkácsi önkormányzatot a saját dolgairól – emlékműfelállításról is – dönteni, ezt tettem.
– Ugyancsak munkácsi kritika, hogy ön nem eléggé kritikus a magyar kormánnyal, nem határolódik el eléggé egy-egy magyar politikus úgymond ukránellenes nyilatkozatától.
– Külpolitikával a külügyminiszter és az elnök foglalkozhat. Majd ha nyugdíjba vonulok, elmondom, mit gondolok.
– Ha már magyar nyilatkozatok: másról sem szólnak, mint a békéről. Ön szerint miként lehetséges elérni?
– Minden ország a saját érdekeit nézve geopolitizál. Ha a 2014-es ukrajnai eseményekre a nemzetközi közösség karakánabbul reagált volna, lehet, hogy nincs 2022. Ami a háború végét illeti: vissza fogjuk szerezni az 1991-es határainkat, helyreállítjuk a gazdaságot – Kárpátaljára rengeteg cég települt át –, a hazai gyártást felfuttatva megújítjuk a hadiipart. Szükségünk lesz jól felszerelt és kiképzett hadseregre – ez lassan jelen idő –, és szeretnénk EU- és NATO-tagok lenni. Másképp Oroszország nem hagy minket békén.
– Azt ígérte tavaly márciusban, hogy addig lesz katonai öltözékben, amíg véget nem ér a háború. Nem hiányzik az öltöny?
– Időnként eszembe jut – de nem. Átrendeződött az életvitelünk, az enyém is. Az ukránok szeretnek szépen öltözködni, én sem voltam kivétel, de ezek most nem olyan idők, hogy az öltözék értékrend kérdése legyen. Ebben is támogatom az elnököt. Maradunk így, amíg el nem érjük a ’91-es határokat. S az is lehet, hogy valódi katonai egyenruhát húzok, ha a fronton lesz rám szükség. Kisgyerekeim vannak, 11, 8 és 6 évesek, és azt akarom, hogy nekik pedig már békés kor jusson. Ezt a háborút a mi generációnknak kell bevégeznie.
Nyitókép: Válasz Online/Vörös Szabolcs
Ezt az interjút nem közölhettük volna olvasóink nélkül. Legyen támogatónk a Donably-n, a magyar fejlesztésű előfizetési platformon. Paypal, utalás és más lehetőségek itt
