A tanárbéremelés töredéke lenne EU-pénz – csetlik-botlik a kormányzati narratíva
Elhárulni látszik annak a veszélye, hogy akik a törvény hatályba lépése után állnak fel rendkívüli lemondással, csak egyhavi bért kapnak végkielégítésként, viszont továbbra sincsenek megnyugtató változások a munkaterhek növekedését, a munkaerő szabad átcsoportosítását és a szólásszabadság korlátozását illetően. Mit értek el a szakmai szervezetek a tanárokat sújtó státusztörvény tervezetének márciusi bemutatása óta? Bár hivatalos kommunikáció az ügyben nincs, összeszedtük. Az eredmény számszerűen sok, tartalmilag kevés. Háttér.
Közeledik a tanév vége és a státusztörvény hatálybalépésének tervezett időpontja, június elseje. A márciusban nyilvánosságra hozott tervezet láttán számos szakmai és érdekképviseleti szervezet tiltakozott, éppen nálunk szót emeltek ellene volt miniszterek, államtitkárok és tudósok is, több tüntetésen tiltakoztak ellene szülők, tanárok, diákok. A kormány mégis rendületlenül úgy tesz, mintha a törvény elengedhetetlenül szükséges lenne az EU-s pénzek lehívásához. A valóság ezzel szemben: nemhogy nem feltétele, de (mivel szerzett jogaiktól fosztaná meg a pedagógusokat, az autonómiájuk csökkentésével járna és nem tenné vonzóbbá a pedagógus pályát) szembe is megy az EU által támasztott követelményekkel – amint azt korábban részletesen megírtuk.
Ferdít a kormány akkor is, amikor elvárhatónak véli, hogy az EU pénzt adjon a pedagógusok béremelésére, amely megállíthatná elszéledésüket a pályáról és talán megálljt parancsolhatna a tanárképzésre jelentkezők fogyásának is. Az EU nem szokott bérekre fordítható támogatást adni, csak a koronavírus időszakában változtatott ezen a gyakorlatán. „Normális esetben az Európai Uniótól ilyen célra támogatásokat egyetlen ország sem kap. Amiért az Európai Unió kivételt tett Magyarországgal, az a közoktatás és azon belül az e területen dolgozók nemzetközi statisztikákban is kiugróan rossz helyzete” – hívja fel a figyelmet a PDSZ Országos Választmánya és a PSZ Országos Vezetősége május 6-án kiadott közleményében.
Bár Rétvári Bence, a Belügyminisztérium parlamenti államtitkára a közmédia minden csatornáján folyamatosan fogadkozik, hogy „a pedagógusok csak időt veszíthetnek, pénzt nem”, hiszen visszamenőlegesen is megkapják a nekik járó, emelt bért (a Magyar Nemzet szerint már közel 800 ezer forintos emelést is ígért a tanároknak), az érintettek kételkednek a szavai hitelében. Nem csak azért, mert tetten érhetően nem mond igazat, amikor például azt állítja, hogy az „új pedagógus életpálya törvény végre megteremti a lehetőséget, hogy a heti 22 tanóránál többet tanítók többlet bért kaphassanak”, holott a törvénytervezet szövege éppen ennek ellenkezőjéről tanúskodik. Nézzük is akkor a részleteket!
A béremelésnek, amelyet 2030-ig összesen 6400 milliárd forintból valósítana meg a kormány, csupán töredéke, 800 milliárd forint lenne az uniós pénz. A fennmaradó 5600 milliárdot állami forrásokból teremtenék elő. A pedagógusok fizetését egyébként három lépcsőben rendeznék (ha az EU június 2-án utalna, akkor bruttó 561 ezer forint lehetne a magyar pedagógus-átlagbér, a jövő évtől 681 ezer forint lenne, és 2025-től 800 ezer forintra emelkedne – természetesen itt is bruttó összegeket kell érteni). Az EU-s pénzeket normális esetben utólagos elszámolást követően kapja meg egy állam, azaz a magyar kormány meghitelezi a pénzt, és negyedévente kiküldi Brüsszelnek a számlákat, költési papírokat. A támogatást csak ezt követően utalják el. A pedagógusbéreket az úgynevezett strukturális és kohéziós alapból fizetné ki a kormány, ezeknél pedig nincsenek szigorú határidők. Nagyjából 2030-ig lehet leadni az itt keletkezett számlákat az Európai Bizottságnak, mert 2027 végén fut ki a most érvényes kohéziós költségvetés, és utána még két év áll rendelkezésre ahhoz, hogy befejezzék a már megkezdett projekteket.
A pedagógusbérek rendezéséhez várt EU-s pénzre tehát akár még évekig is várhatunk. A kérdés az, szabnak-e határidőt a szakszervezetek a bérrendezésre vagy kiteszik magukat annak, hogy a kormány akár 2030-ig nem nyúl a már most is megalázóan alacsony bérekhez?
Mivel az uniós támogatás csak utófinanszírozással érkezhet meg, tulajdonképpen lényegtelen, mikor fut be, hiszen így is: mindenképpen meg kell előlegezni. Sokakban vetődhet fel tehát a kérdés: miért nem fogott bele mégsem a kormány az év eleji, inflációt (sem) követő emelésen túl a bérek tényleges rendezésébe? A trükk – ahogy a három évre széthúzott ütemezés is – nem új: a tanári bérek emelésének halogatásában az Orbán-kormánynak komoly gyakorlata van.
„A kormányzat azzal szokott érvelni, hogy a közszférában a béremeléseket a pedagógusokkal kezdték” – mondja Lakatos Máté, az egyházi iskolák tanárait tömörítő Tanárballagás egyik szervezője. Felidézi: született egy hallgatólagos alku a pedagógusok és a kormány között, amely szerint a miénk lesz Európa legmagasabb óraszáma, de a minimálbérhez kötik a bérünket, tehát hosszú távon garantálva lesz az értékállóság. Ez a törvény 2013-ban lépett volna hatályba, azonban rögtön hoztak egy döntés arról, hogy nem egyszerre, hanem több évre széthúzva valósítják meg, majd 2015-ben tulajdonképpen megszegte a kormány a pedagógusoknak tett ígéretét és kivette a minimálbérhez kötést a törvényből. Emiatt teljes joggal van a pedagógus társadalomban egy bizalmatlanság a kormányzat anyagi jellegű ígéreteivel szemben – fogalmaz Lakatos.
A probléma nem csak az, hogy nem túl jók a bérrendezés kilátásai, hanem az is, hogy ennek előfeltételéül a kormány március elején közzétett törvénytervezete minden fronton kiverte a biztosítékot. Arról, hogy egyáltalán tárgyalási alapnak tekinthető-e ez a tervezet, a Tanárballagás szervezője úgy nyilatkozik: a kormányzat kész helyzet elé állította őket a státusztörvény tervezetének megalkotásával, így akármilyen hibái is vannak, ebből kell kihozniuk a lehető legjobbat. Azt, hogy harmincnégy pontban hajlandó volt változtatni a törvényalkotó, ügyes tárgyalási technikának tartja, ám hogy pontosan mik ezek a változások, arról nincs hivatalos kormányzati kommunikáció.
„Fuldoklik a közoktatás, az orrunk éppen kilátszott, ez a törvény lenyomott volna minket a víz alá, most visszahoznak éppen a víz felszínére, de itt mentőcsónakra lenne szükség. Vagy arra, hogy közösen megtanuljunk a vízen járni.”
A törvénytervezetet március óta számos egyeztetésen tehát összesen harmincnégy pontban módosították, ám a szakszervezetek nem elégedettek, mivel a legtöbb pontban csak azt sikerült elérni, hogy visszaálljon az eredeti vagy annál csupán egy kicsit hátrányosabb szabályozás. A pedagógusok presztízsének emelése azonban, amelyre Rétvári hivatkozott, nem sikerült. Néhány – a PDSZ feljegyzéséből származó, tehát nem hivatalos – példa a sok közül:
- Továbbra is tervben van a fegyelmi eljárás visszaemelése a törvénybe.
- A próbaidőt 6-ról visszacsökkentették az eredeti, 3 hónapos időtartamra.
- A 30 év jogviszony utáni felmentési időt 2 helyett az eredeti 8 hónapra állították vissza, így a nyugdíjba vonulók nem esnek el a 3 havi illetménytől, ahogy a korábbi tervezetben szerepelt.
- Változtattak azon a kitételen is, amely szerint a pedagógusok „bármire” (például szertárrendezésre, pakolásra) is berendelhetők lettek volna, tehát a jelenlegi állás szerint maradna a mostani jogszabály, ezáltal négy nappal nőne a szabadság. Mivel azonban az EFOP PLUSZ-ban (ez az a pályázat, amelyet a magyar állam a támogatás elnyerésének reményében benyújtott az EU-nak) tett vállalások között szerepelnek a továbbképzések is, erre várhatóan be fogják rendelni a tanárokat a jövőben a szabadnapjaik terhére.
- Visszalépésként értékelhető, hogy a nevelőtestület döntési jogköréből nem csak a pedagógiai program, az SZMSZ és az éves munkaterv, de a pedagógiai munka éves értékelésének elfogadása is kikerülne.
- Az óraadókat és a hitoktatókat kivennék a nevelőtestület tagjai közül, így ők mégsem szavazhatnak majd olyan kérdésekről, amelyeknek következményei rájuk nem, csak kollégáikra vonatkoznak.
- Mégis kötelező lesz az igazgatói posztokra pályázatokat kiírni.
- A szakszervezeti csoportvezetők órakedvezményében is engedett a törvényalkotó, marad a Munka Törvénykönyve által előírt rendszer.
- Hat hónapról háromra léptek vissza a lemondási időt illetően (ez a jelenlegi szabályozásnál, amelyben 2 hónap a lemondási idő, még mindig hátrányosabb).
- Ami a tanárok önkényes áthelyezhetőségét illeti, azon annyit finomítottak, hogy nem vonatkozhat azokra a tanárokra, akiknek alsó tagozatos vagy annál fiatalabb gyerekük van és a többiek is csak járáson belül lennének átirányíthatók, de még ez is rendkívül hátrányos a jelenlegi szabályozással szemben, amely szerint csak közös megegyezéssel változtatható a munkavégzés helye.
- Újabb diploma megszerzésére mégsem lesznek kötelezhetőek a pedagógusok.
- Aki nem szeretne az új törvény hatálya alá tartozni, annak az eredeti tervezetbe foglalt egyhavi bér helyett a közalkalmazotti felmentési időre járó távolléti díj és végkielégítés jár, amelyet az utolsó illetmény alapján a közalkalmazotti törvény szerint számítanak.
- A tanárok saját technikai eszközeinek ellenőrzését is lehetővé tevő 11. paragrafus kimaradna, de a Munka Törvénykönyvét kell alkalmazni, tehát lényegében ugyanaz lesz érvényben, amit az eredeti tervezetben összefoglaltak.
A státusztörvény az eredeti tervek szerint június elsejétől lépett volna életbe, ám a határidő most kitolódni látszik. Bár Rétvári Bence úgy fogalmazott, hogy „messze-messze megelőző fázisban vagyunk” és „amikor beterjesztjük, akkor indul a parlamenti szakasz, ami szintén alkalmas arra, hogy bármilyen módosítás legyen”, látva a Magyar Orvosi Kamara ügyében lebonyolított villámgyors törvényalkotást, az sem zárható ki, hogy a kormányzat hirtelen lépésre szánja el magát. Hogy a sok egyeztetésre hivatkozva a végleges megállapodást előtt a parlament elé viszi a tervezetet.
– Én úgy látom, a státusztörvény tervezetének megalkotása nem bosszú, hanem egy nagyon őszinte lépés a kormányzat részéről, amellyel tulajdonképpen közvetetten elismerik, hogy pedagógushiány van, de nem a hivatás vonzóvá tételével, fiatalok idecsábításával akarják kezelni, hanem a pályán lévőkre terhelik rá, a lehető legkevesebb anyagi ráfordítással.
Ha bosszútörvényről lenne szó, azt feltételezhetnénk, hogy ha nem lettek volna tüntetések, polgári engedetlenség, sztrájk, akkor nem született volna meg, és már megkaptuk volna a béremelést. Szerintem viszont akkor is ez lett volna a kormányzat válasza a kialakult helyzetre, ha nem történik az elmúlt években semmi. Ezzel nem bagatellizálni akarom, csak úgy gondolom, fontos, hogy ne hergeljük magunkat és ne érzelmileg túlfűtötten álljunk hozzá a tényekhez. Az állam semmilyen funkciója nem omolhat össze, így biztos vagyok benne, hogy mindig meg fogják találni azokat az adminisztratív eszközöket, amelyekkel elfedhetik a tanárhiányt – véli Lakatos Máté, aki szerint ez a tervezet tulajdonképpen legalizálja, törvénybe foglalja az eddigi gyakorlatot.
Eddig is volt olyan ugyanis, hogy reggel nyolctól négyig bent voltak az iskolában, de még ott maradtak, mert hatkor szülői, fogadóóra vagy farsang volt, mert még este elvitték színházba a gyerekeket. Vagy szombaton, vasárnap sportversenyre, tanulmányi versenyre kísérték őket. A különbség az, hogy erre most törvényi lehetőséget is ad a kormányzat, amivel az igazgató vissza tud élni. Ráadásul rejtett kiszolgáltatottságot is épít a rendszerbe, hiszen nem mindegy, a tanár dönt-e úgy, hogy a munkaidején túl vállal még valamit a diákokért, vagy erre bármikor kötelezhetik. „Úgy kér nagyon sok munkát tőlünk a kormány a státusztörvény által, hogy amit biztosan ígérni tud, az a jelenlegi, megalázóan alacsony bér.”
Még ha többet is fizetne, azt is csak részletekben tenné, hiszen három évre ütemezte ezeket az emeléseket. Ha meg is történik majd valamikor az emelés, akkor annak szintje (a diplomás átlagbér 80%-a) az OECD-átlag (90%) alatt marad. Ráadásul nem változtatna azon az abszolút igazságtalan gyakorlaton, hogy (normatívan) ugyanannyi fizetést kapnak ha 22 vagy ha 26 órában tanítanak. Az osztályfőnöki pótlék továbbra sem állna arányban az osztályfőnöki munka értékével és a ráfordított idővel. Ráadásul 80 óra ingyen helyettesítést is elvárna a rendszer.
A státusztörvény pedagógusok megfigyelését szabályozó és szólásszabadságát korlátozó kitételeiről is folyt vita az elmúlt hónapok egyeztetésein, ám eddig egyik pontban sem született megnyugtató módosítás.
– Állítólag elhangzott a tárgyalásokon, hogy nem úgy kell értelmezni azt a bizonyos nyolcadik paragrafust, hogy a pedagógus a nyilvánosság előtt nem nyilatkozhat kritikusan az oktatás helyzetéről. Ha így van,
szeretnék látni egy írásbeli állásfoglalást arról, hogy ez nem jelenti azt például, hogy szeptember 1-től nem adhatok önnek interjút, amiben elmondom, hogy mik a problémák az oktatási rendszerben
– mondja Lakatos Máté. A bizalmatlanság ezen a téren is jogos, tekintve, hogy a polgári engedetlenség miatt kirúgott tanárok pereiben már hivatkoztak is a diákok – említett paragrafusba foglalt–, művelődéshez való jogának sérelmére a vádemelésben. Ezt korábban Sziklai Tamás, az Ügyvédekkel a Demokratikus Jogállamért Egyesület elnökségi tagja mondta el nekünk, aki arra is utalt, érdekes módon az általa vitt két per esetében – jóllehet két külön alperest képvisel a Külső- és a Belső-Pesti Tankerületi Központból – betűre megegyezik a két felmondás és mindkettőben visszaköszön ez az érvelés.
Lakatos Máté úgy véli, a státusztörvényhez kapcsolandó új minősítési rendszer miatt is aggályos ez a törvénytervezet. Felveti a kérdést: ugyan mennyire erkölcsös úgy emberek elé tenni egy munkaszerződést, hogy ebben a pillanatban nincs kormányzati politikus, aki meg tudná mondani, hogy biztosan lesz-e a teherhez nagyjából méltó bér, illetve ha lesz is, mikor? Mennyire erkölcsös elvárni, hogy úgy álljanak bele egy részben teljesítménybéres rendszerbe, hogy azt, melyek lesznek a teljesítményértékelési rendszer kritériumai, a minisztérium majd később, rendeletben fogja szabályozni? „Ez olyan, mintha építeni akarnék egy házat, és azt mondanám a munkásoknak: kezdjétek el és ha a külföldi befektető barátom beszáll, akkor majd fogok tudni rendes bért fizetni nektek, de addig ti dolgozzatok rendesen akár napi nyolc óránál is többet. Az a hozzáállás, hogy dolgozzatok sokat, de hogy mikor és miből fizetünk ki, azt nem tudjuk, már az erkölcsi megbecsültség kérdését is felveti. Komoly erkölcsi problémának látom, hogy a gyerekek iránti szeretetünkkel és a hivatástudatunkkal él vissza a kormány.”
Lakatos ezért meg tudja érteni azokat, akik felmondanak, de mint mondja: akik ilyen nehezített körülmények között kitartanak a pályán, azoknak fontos tudniuk, hogy nem lúzerek, nem megalkuvók, hanem nagyon jó emberek, akik elképesztő áldozatot hoznak a gyerekekért. Ám ez az áldozat nem mindenkitől várható el.
Bár a státusztörvénynek szerinte az lett volna a feladata, hogy vonzóbbá tegye a pedagóguspályát, hiszen már 2019-ben 45% fölött volt a pályán lévő 50 év felettiek száma, inkább a még pályán lévő pedagógusokra igyekszik ráterhelni a pedagógushiányból fakadó többletmunkát. Anyagi megbecsülés, ellentételezés nélkül. S hogy ez miért működik mégis? Éppen azért, mert a pedagógusok többsége közeledik a nyugdíjhoz. Ők nem fognak kereket oldani néhány évvel a pályájuk vége előtt.
Nyitókép: tanár–diák-tüntetés Budapesten 2023. május 19-én (fotó: Válasz Online/Vörös Szabolcs)
Ezt a cikket nem közölhettük volna olvasóink nélkül. Legyen támogatónk a Donably-n, a magyar fejlesztésű előfizetési platformon. Paypal, utalás és más lehetőségek itt
