Az új Trump botladozik, az eredeti magára talált – hosszú trollkampány vár az amerikai jobboldalra
A tavalyi félidős választás után úgy tűnt, Donald Trump varázsereje megkopott, s a köpönyegéből előbújt Ron DeSantis a Fehér Ház visszahódítását megcélzó amerikai republikánusok új reménysége. Fél évvel később ismét fordulni látszik a kocka: a floridai kormányzó elvesztegette lendületét, Trump erőt merített az ellene indult eljárásokból, és rajongói sem látnak okot, hogy az exelnök 2.0-ás kivitelére szavazzanak, ha ott van az eredeti is. Hogy Joe Biden ellen melyikük menne többre, jó kérdés, de az már látszik, hogy a republikánusok öldöklő előválasztások elé néznek.
„Folyton a kinézetükkel támadja az embereket: alacsony, magas, kövér, ronda. Ez iskolás szint” – bírálta Donald Trump faragatlan stílusát nyolc éve a 2016-os elnökválasztásra készülő republikánus jelöltek második tévévitáján Rand Paul kentuckyi szenátor. „Téged sosem támadtalak a kinézeted miatt, pedig hidd el, lenne miből kiindulni” – vágott vissza Trump. A moderátorok és a közönség nagy része elhűlt, páran kínosan nevettek. Idővel kiderült: a gunyoros megjegyzés csak szolid alaphang volt a későbbi elnök számára. Republikánus párttársaira a következő egy évben ennél is sokkal cifrább dolgok vártak.
Az amerikai előválasztások sosem a finomságukról voltak híresek. Az elnökjelölti posztért viaskodó párttársak ritkán kímélik egymást, de ez a megalázó, lekezelő – Trump rajongói szemében szellemes – stílus korábban nem volt jellemző. Trump új – és úgy tűnik, máig tartó – fejezetet nyitott a republikánus előválasztások történetében.
Konstans gúnyolódása Jeb Bush lagymatag habitusán gyakorlatilag véget vetett a kampánynak nagy esélyesként nekivágó, majd csúfosan elbukó floridai exkormányzó politikai karrierjének. Egyik legtovább állva maradó ellenfelét, Ted Cruz texasi szenátort válogatott kifejezésekkel hazugozta végig – már amikor nem félkegyelműzte le vagy vádolta meg azzal, hogy apja összejátszott John F. Kennedy gyilkosával. Trump lubickolt a színpadon a tizenkét republikánus vita során, és lekezelő megjegyzésekkel (Nyugodj meg!), valóban iskolás szintű becenevekkel (Kicsi Marco) alázta karrierpolitikus párttársait.
MAGA: egy mozgalom születése
Végül szinte minden párton belüli ellenfele beállt mögé a Hillary Clinton elleni párbajra (ő volt az egyetlen, aki előzetesen megtagadta, hogy támogassa a győztest, ha nem ő lesz az), de az előválasztás rávilágított, hogy Trump nem a hagyományos Republikánus Párt embere, hanem
új jelenség, egy új mozgalom képviselője. Egy olyan mozgalomé, amely Trump jelszavából Make America Great Again (MAGA) néven vált ismertté, máig létezik, és hűségesen támogatja Trumpot. E mozgalom a 2024-es választásban is döntő szerepet játszhat.
A MAGA arra a fehér, lecsúszott munkásosztályra épül, amely a globalizáció és a technológiai fejlődés vesztese lett. Erről a rétegről írt 2016-ban bestsellert a Trump kritikusából egyik fő támogatójává előlépett, tavaly ohiói szenátorrá választott J. D. Vance Hillbilly Elegy címmel. A kötet arról a hillbillynek („hegylakó bugrisnak”) csúfolt, az Appalache-hegységet lakó skót-ír származású társadalmi rétegről (közte saját családjáról) szólt, amelyet a nehézipar leépülése és a kábítószer-függőség egyaránt sújt.
Ennek a rétegnek jó ismerője a kapitalizmuskritikus filmjeiről ismert baloldali rendező, Michael Moore is, aki 2016-ban az amerikai közéletben szinte egyedüliként biztosra vette, hogy Trump győzni fog a közép-nyugati rozsdaövezet csatatérállamaiban, és ezáltal az elnökválasztáson is. „November 8-án a kisemmizettek elmennek az urnákhoz, és a függöny mögött behúzzák az X-et annak az embernek a neve mellé, aki a feje tetejére állítaná a rendszert, amely tönkretette az életüket. Az ellenségük ellensége a barátjuk. Trump megválasztása a legnagyobb Basszátok meg! lesz a világtörténelemben. És jó érzés lesz. Egy napig. Talán egy hétig. Esetleg egy hónapig” – mondta Moore 2016 nyarán egy ohiói kisvárosban.
A filmesnek duplán igaza lett. Egyrészt abban, hogy Trump valóban behúzott öt közép-nyugati csatatérállamot (Pennsylvania, Ohio, Michigan, Wisconsin, Iowa), így annak ellenére megnyerte a választást, hogy összességében Hillary Clinton több szavazatot kapott. De abban is, hogy ennek a lecsúszott rétegnek semmivel nem lett jobb az élete Trump elnöksége alatt: egyetlen gyár sem települt vissza a rozsdaövezetbe Ázsiából, az Egyesült Államok társadalmát szétfeszítő mély válságok, például az évente százezer áldozatot követelő opioid krízis sem került közelebb a megoldáshoz.
Trump négy éves hisztérikus kormányzása alatt ráadásul olyannyira erőt vett az amerikaiakon a higgadtság iránti igény, hogy 2020-ban az élete zenitjén finoman szólva is túl lévő, a kampányt szinte végig egy pincéből levezénylő Joe Biden magabiztosan legyőzte az elnököt. Miután a republikánusok a 2018-as félidős választást is elvesztették, és 2022-ben – főleg a trumpista jelöltek betlijei miatt – minden várakozást alulmúlóan teljesítettek, sok fősodratú republikánus már arról beszél, hogy Trump miatt a „vesztesek kultúrája” kerítette hatalmába a pártot.
A floridai messiás
Ebben a helyzetben tűnt fel Ron DeSantis. A floridai kormányzó a COVID alatt vált országos tényezővé, amikor ellenállt az általa zsarnokinak tartott járványügyi korlátozásoknak. Ez imponált a szövetségi kormányzattal szemben eleve szkeptikus jobboldali bázisnak. Majd beleállt a baloldali progresszió túlkapásai, például az Amerikában valóban problémát jelentő genderidentitás-ideológia elleni kultúrharcba. Nagy visszhangot kiváltó gyermekvédelmi törvényt fogadtatott el, és felvette a kesztyűt államának egyik legnagyobb adófizetője és foglalkoztatója, a gyerekeket szerinte LMBTQ-propagandával mételyező Disney ellen.
Ahogy ő mondta: „Florida az a hely, ahová a woke meghalni jön.”
Mindeközben azonban sokkal „jólfésültebb” volt, mint Trump. A Harvardon és Yale-en végzett jogász, a haditengerészet veteránja, hűséges, magánéleti botrányoktól mentes férj és családapa, aki ideológiai ellenfeleivel kíméletlen, de nem tűnik szeszélyes akarnoknak – egy Trump 2.0, aki tovább viszi a fáklyát, de felesleges dráma nélkül. Egy politikus, aki imponál a jobboldali bázisnak, de elfogadható a mérsékelt republikánusoknak (sőt a woke-kal szemben kritikus nem kevés liberálisnak is). Ez volt legalábbis az a brand, amelyet DeSantis épített, és ami egy ideig úgy tűnt, hogy véget vet a republikánus vereségsorozatnak.
A 2022 novemberi félidei választásokon már-már úgy tűnt, hogy DeSantisnak egyenes útja van a republikánus jelöltséghez, sőt a népszerűtlen Biden legyőzésével a Fehér Házba is. Miközben a Trump által támogatott, a 2020-as választás elcsalásán rágódó populista jelöltek megalázó vereségeket szenvedtek, így a párt nem tudta megszerezni a szenátusi többséget (az alsóházit is alig), DeSantis két számjegyű győzelemmel nyert el újabb mandátumot Floridában. Noha akkor még csak lebegtette elnöki ambícióit, DeSantis egyes közvélemény-kutatásokban beérte Trump népszerűségét a republikánus választók körében – ráadásul konzervatív körökben divat lett a „szabadság földjére”, Floridába költözni Kaliforniából és más balos államokból.
A szenteskedő húsgombóc
Csakhogy azóta megint fordult a kocka. A két politikus közötti népszerűségi olló áprilistól ismét nyílni kezdett, és ma a főbb kutatásokban Trump stabilan 50 százalék feletti népszerűségnek örvend a jobboldalon, míg DeSantis kicsivel 20 százalék fölött lebeg. A fordulat egyik oka magában DeSantisban keresendő. A politikus nem gazdálkodott jól lendületével: még fél éven keresztül lebegtette indulását, és amikor a múlt héten végre hivatalosan is odaállt a 2024-es rajtvonalhoz, azt nem is tehette volna szerencsétlenebbül.
DeSantis az elmúlt években jobboldali sztárrá avanzsáló Elon Musk platformján, a Twitteren, a milliárdossal csevegve jelentette be indulását, de az élő közvetítés folyamatosan lefagyott – pedig nem 4K videóközvetítésre kell itt gondolni, hanem egy audió-konferenciabeszélgetésre. És amikor működött is a platform, az esemény hangulata akkor is egy közepesen izgalmas Zoom-értekezlet energiaszintjét hozta. Musk és DeSantis később a nagy érdeklődésre fogta a technikai hibákat (noha a 500-600 ezer felhasználó egyidőben nem annyira sok), de az esemény egyértelműen kudarcként került a hírekbe, mindkét politikai oldalon.
A legkegyetlenebben nem is a demokraták élcelődtek, hanem Trump. Rögtön a baki után egy felrobbanó SpaceX-rakétához hasonlította DeSantis kampányát, majd mesterséges intelligencia által generált hangokkal posztolta a peches Twitter-élőzés paródiáját, felvonultatva Musk és DeSantis mellett a hallgatók között többe között a Sátánt, Soros Györgyöt, Adolph (sic!) Hitlert és a Trump megdöntésén mesterkedő FBI-t is.
Trump sértésnek veszi, hogy a 2018-ban a támogatásával floridai kormányzóvá választott DeSantis „ráindul”, és már két gúnynevet is ráakasztott kihívójára: Ron DeSanctimonious (~álszent) és Meatball (húsgombóc) Ron, ami egyszerre utal kihívója zömök testalkatára és olasz származására.
A floridai politikus viszont mostanáig kínosan kerülte, hogy rosszat mondjon Trumpra, és elidegenítse magától annak bázisát. Most elkezdte támadni az exelnököt, jóllehet egyelőre nem a személyeskedés viszonzásával, hanem járványkezelése bírálatával.
DeSantis lendületvesztésében szerepet játszott a személyisége is – ahogy reflektorfénybe került a korábbi sikerei után, és egyre többet szerepelt a jobboldali médiában (a Trumptól elhidegülő Fox Newson például szinte állandóan a képernyőn van), úgy kérdőjelezték meg egyre többen, hogy ő váltja meg a világot. A mérsékeltebb republikánusok és centristák azért is kiszerettek belőle, mert felszínre kerültek autoriter hajlamai, például az, hogy nem szeret újságírók kérdéseire válaszolni (ami Magyarországgal szemben arrafelé még a populista jobboldalon sem magától értetődő), sőt a baloldalon Trumpnál még veszélyesebbnek is tartják, mondván: egy okos, hidegfejű „fasiszta” veszélyesebb egy szeszélyes, pojáca „fasisztánál”.
Lendület a „boszorkányüldözésből”
DeSantis gyengélkedése csak az érem egyik oldala. A másik a MAGA mozgalom ereje: Trump bázisa továbbra is erős és összetartó – a lecsúszott fehér munkásosztály tekintélyes része továbbra is frusztrált, utálja az eliteket, és még mindig szívesen támogatja azt az embert, aki 2016 után ismét „a feje tetejére állítaná a rendszert”. Sőt még inkább, hiszen értelmezésük szerint azóta a globalista elit még rájuk erőltette a „COVID-diktatúrát” is, Ukrajna támogatásával a háborús inflációt, elcsalta a 2020-as választást és jogi boszorkányüldözést indított kedvencük ellen.
Mivel az igazi Trump is indul, a hívei nem sok okot látnak arra, hogy mást támogassanak – Sebastian Gorka magyar származású trumpista külpolitikai kommentátor ezt úgy fogalmazta meg egy filmes hasonlattal, hogy DeSantis Trump „Kicsi Énje”.
A floridai kormányzó így két szék közül a földre huppant: a Trump-hívőknek nem elég MAGA, a mérsékelt republikánusoknak túlságosan is az. Leírni azért korai lenne – már csak azért is, mert a fordulatban egy rajta kívül álló körülmény is szerepet játszott. Áprilisban a New York-i ügyészség vádat emelt Trump ellen, amiért a gyanú szerint 2016-os kampány során hallgatási pénzt fizetett a vele 2006-ban szexuális viszonyt folytató Stormy Daniels pornószínésznőnek, és ennek során 34-rendbeli okirat-hamisítást követett el. Ahogy várni lehetett, az ügy feltüzelte Trump bázisát. Az exelnök koncepciós eljárás áldozatának tüntetheti fel magát már csak azért is, mert a New York-i ügyész egyébként Soros Györgytől is kapott kampánytámogatást.
Könnyen lehet, hogy ez csak az első jogi ügy: benne van a pakliban egy vádemelés Georgiában a 2020-as választási eredmény manipulálásának kísérlete miatt, a szövetségi főügyész pedig többek között hivatalos iratokkal való visszaélés miatt nyomoz, aminek kapcsán házkutatást is tartottak Trump Mar-a-Lagó-i birtokán. Ezeket az ügyeket Trump mind annak alátámasztására használja, hogy az elit el akarja tenni láb alól. Lehet, hogy 2024 novemberében ez ugyanúgy kevés lehet a győzelemhez, mint a tavalyi félidős vokson, de a republikánus előválasztást eldöntheti a javára a csalás és boszorkányüldözés narratívájára fogékony MAGA-bázis.
Trump mögött állnak a keményvonalas evangelikál keresztények is. Felvetődik a kérdés, miért nem riasztja el őket egy olyan nőügy, mint a Stormy-affér – a pornószínésznővel Trump állítólag akkor keveredett afférba, amikor az általa alig egy évvel korábban oltárhoz vezetett Melania négyhónapos kisfiúkkal volt otthon.
Pedig már évek óta egyértelmű, hogy az evangelikál szavazókat nem hatja meg Trump finoman szólva sem mintakeresztény életmódja. A többségük tisztában van ezekkel az ügyekkel, és nem is szereti különösebben Trumpot, de olyan embert lát benne, aki harcol az általuk fontosnak tartott elvekért – például kinevezett három olyan főbírót, akik megszüntették a magzatelhajtás alkotmányos védelmét, beteljesítve a vallásos jobboldal több évtizedes vágyát.
A nagy kérdés persze az, hogy a demokrata jelölt ellen ki lesz esélyesebb 2024-ben. Sokáig DeSantis jobban szerepelt Trumpnál Joe Biden elleni összevetésekben, a legújabb közvélemény-kutatások azonban nem mutatnak szignifikáns különbséget a két jelölt között ebben a tekintetben – ami azért csalóka, mert 2020-ban már élesben is volt egy Trump–Biden-összecsapás, egyértelmű eredménnyel. Ám míg ez a kérdés aktuális lesz, még vár ránk egy republikánus előválasztás, és bár mások is indulnak – például Nikki Haley volt dél-karolinai kormányzó és ENSZ-nagykövet – a két főszereplő kiléte már egyértelmű. Meg az is, hogy ismét trollkodásban gazdag csata lesz ez. Trump részéről legalábbis egészen biztosan.
Nyitókép: Donald Trump és Ron DeSantis egy kampányeseményen a floridai Sunrise-ban 2019. november 26-án (fotó: AFP/Getty Images/Joe Raedle)
Ezt a cikket nem közölhettük volna olvasóink nélkül. Legyen támogatónk a Donably-n, a magyar fejlesztésű előfizetési platformon. Paypal, utalás és más lehetőségek itt
