Rossz hír: perifériára szorítaná Magyarországot a Macron-modell
Az ötvenhatos forradalomra is hivatkozva javasolta minapi pozsonyi beszédében Emmanuel Macron a NATO európaibbá tételét és a közös európai védelempolitika erősítését. Noha a franciák leteszik az esküt, hogy nem Amerika szerepét akarják csökkenteni, Washington gyanakodva figyel: úgy gondolják, ahol kevesebb amerikai felszerelést vesznek, ott hamarosan amerikai katonát sem akarnak látni. A szuverenista magyar füleknek kedves francia szonáta az EU kapcsán máris fülsértővé válik, Macron ugyanis háromlépcsős összeurópai együttműködést szeretne, amelyben a szoros uniós együttműködést elutasító Magyarország a perifériára szorulna. A Válasz Online Párizsban járva tekinthetett be a kulisszák mögé.
„Emlékezzünk a magyar hírügynökség igazgatójának utolsó szavaira. Néhány perccel azelőtt, hogy 1956 novemberében az orosz tüzérség elnémította az adást, azt mondta a rádióban: »Magyarországért és Európáért halunk meg«” – Emmanuel Macron francia köztársasági elnök május 31-én a pozsonyi GLOBSEC biztonságpolitikai konferencián többek között a mi forradalmunkat idézve javasolta az EU és a NATO átszervezését. Az államfő hosszú ideje érlelt koncepcióját többállomásos turnén fejtette és fejti ki európai partnereinek. Pozsony után a moldovai Kisinyovban az Európai Politikai Közösség (a kontinens minden államát tömörítő, általa kezdeményezett konzultatív fórum) ülésén, a német kancellárral és a lengyel elnökkel folytatott minapi egyeztetésén („weimari háromszög”), s a július 11-én és 12-én az ukrajnai háború miatt különösen fontos vilniusi NATO-csúcson is szóba kerül majd a macroni modell.
Kezdeményezéseinek jelentőségét jól mutatja, hogy elfogadtatása érdekében az elnök francia politikustól szokatlan módon még önkritikára is hajlandó volt. Pozsonyban hosszan beszélt arról, hogy a nyugat-európai országok túlságosan sokáig felosztották „régi” és „új” tagokra az EU-t, ostorozta a közösségen belül szerinte mesterségesen előállított „Kelet” és „Nyugat” közötti törésvonalat – és szerinte többször kellett volna tanulni a térség sajátos történelmi tapasztalataiból. Az egységes Európáról szóló szavainak célja az volt, hogy terveihez szövetségeseket találjon a Párizzsal szemben eleddig tartózkodó közép-európai államok között. Egyben pozíciókat szerezzen a francia szempontból Németország gazdasági és geopolitikai hátsó udvarának tartott térségben, amelynek EU-n belüli súlya a háború következtében jelentősen felértékelődött.
Macronnak szüksége is lesz minél több jó barátra, hiszen megszólalásaiból ambíciózus terv rajzolódik ki. Amikor védelmi kérdésekben „stratégiai autonómiáról” beszél, azt jelenti, több Európát szeretne az Egyesült Államok által dominált NATO-ban.
Az „együttműködések Európája” pedig nem más, mint a többsebességes EU fügefalavele, habár a fogalmat tudatosan kerüli. Ennek lényege, hogy a gazdasági, politikai együttműködésre hajlandó államok a jövőben még intenzívebben együttműködnek, míg az ebből nem kérők a perifériára kerülnek. Felesleges is mondani, hogy ennek az átszervezésnek Franciaország lenne az egyik nagy haszonélvezője. Macron terveinek egy bel- és egy külpolitikai kiindulópontja is van. Odahaza a vitatott nyugdíjreform miatt soha nem látott mélységben van a népszerűsége, s bár még négy év van hátra második mandátumából, barátai és ellenfelei között máris megindult a Macron utáni korszak tervezése. (A francia alkotmány szerint egy elnök legfeljebb két ciklust szolgálhat.)
Ilyen kontextusban az államfő a belpolitikai szakkérdésekkel való pepecselés helyett szívesebben foglalkozik azzal, hogy lendületes ecsetvonásokkal fesse a jövő panorámaképét, s ezzel elhelyezze magát a történelemkönyvekben.
Igaz, Európa „újraalapítását” már régóta ambicionálja. Már 2017-es első megválasztása után nagy beszédet mondott a Sorbonne-on, amelyben többek között mélyebb pénzügyi integrációt, az eurózóna közös költségvetését, a közös agrárpolitika reformját, összehangolt európai védelmi politikát szorgalmazott. Felvetéseit a politikai zöldfülűeknek kijáró jeges megvetés fogadta Berlinben, ahol az akkor még Európa valódi irányítójaként regnáló Angela Merkel arra sem vette a fáradságot, hogy részletesen kommentálja a beszédet. Azóta fordult a kocka: a német–francia kapcsolatban immár Macron a rangidős Scholz kancellárhoz képest, aki ráadásul a koalíciós feszültségek miatt sokszor inkább tűnik béna kacsának, mint karmesternek. Egy példa: miközben éppen francia vezetéssel az atomenergia-párti országok az EU-n belül összeszerveződtek, Németország makacsul ragaszkodik az atommentességhez. Azonban egyelőre nem teljesen világos, a blokkok bezárása (és az orosz gáz kiesése után) miként fogja kielégíteni saját ipara energiaéhségét. A jelenlegi német–francia viszonyt két autóval lehet leírni: az európai gazdasági „autó” vezetője német, utasa francia, míg a stratégiai kérdések kocsijánál a szereposztás fordított. És most Macron nagyon szeretné, ha a francia autóba minél többen szállnának be.
Európa újragondolásának alapfeltétele az ukrajnai háború lezárása. Macron pozsonyi beszéde alapján ez elképzelhetetlen a „békepártiak” által követelt azonnali tűzszünettel. Az ugyanis egyrészt szentesítené az ukrán területek erőszakos orosz elcsatolását, befagyasztaná a jelenleg ukrán földön zajló konfliktust és belátható időn belül újraindulna a háború. A francia elnök szerint az ukrán ellentámadás remélhető sikere után kell majd tárgyalóasztalhoz ülni az oroszokkal. A hosszútávú rendezéshez szükséges, hogy Ukrajna biztonsági garanciákat kapjon, ám ez nem lehet a NATO-tagság. (Ezt még az amerikaiak sem szeretnék.) Macron azt is gondolja, tartós béke elképzelhetetlen Európa katonai megerősödése nélkül. „Meg kell köszönnünk az Egyesült Államoknak a jelenlegi konfliktusban tett erőfeszítéseit. De nem tehetjük függővé kollektív biztonságunkat az amerikai választók döntéseitől” – utalt arra, hogy nem kizárt az izolacionistább amerikai külpolitika visszatérése a jövő évi elnökválasztáson Donald Trumppal.
Vagy azzal, hogy akár egy demokrata vagy mérsékelt republikánus adminisztráció az ukrajnai harcok elcsitulásával azonnal újra Kínára összpontosítana. Macron ezért „európai stratégiai autonómiát” és „európai szuverenitást” hirdet.
Azt eszik-e, vagy isszák? – kérdezzük Serge Guillontól, aki François Hollande elnöksége idején a francia kormány európai ügyekért felelős főtitkára volt. „Az ukrajnai háború bebizonyította, hogy az EU nem önálló aktor és továbbra is kénytelen az Egyesült Államokra támaszkodni saját maga és közvetlen környezete védelme érdekében. Az európaiak jelentős része annyira leépítette védelmi kapacitásait, hogy az Ukrajnának küldött lőszerszállítmányokkal saját készleteit teljesen kimerítette” – magyarázza a volt köztisztviselő. Felvetjük neki, hogy amikor Macron európai stratégiai autonómiáról beszél, akkor a legtöbben „kevesebb Amerikát, több Franciaországot!” értenek. Márpedig a fizikai biztonságukért aggódó baltiak vagy lengyelek nem látják az orosz páncéloshadosztályokat potenciálisan elrettentő francia katonatömegeket. „Félreértés azt gondolni, hogy az európai katonai képességek növelése a NATO, s ezen belül az amerikai védelmi biztosítékok leépítésével járna. Igazuk van abban a közép-európaiaknak, hogy mi nem tudjuk egyedül garantálni a biztonságukat. De miért ne erősíthetnénk a NATO-n belüli európai pillért? Ezt jelenti, hogy az európaiaknak sokkal többet kellene együtt gyakorlatozniuk, több hadiipari fejlesztést kellene közösen végezniük, akár az amerikaiak nélkül is” – mondja. Egy nekünk nyilatkozó francia védelmi minisztériumi forrás szerint érdemes lenne a beszerzéseket és hadiipari fejlesztéseket jobban összehangolni. Példaként a közös európai vadászgép fejlesztését említi, ahol a franciák a németekre, a németek a franciákra mutogatnak a jelentős késés miatt. Sokkal egyszerűbb lenne, ha az európai hadseregek által majdan egységesen használt vadászgépet mondjuk a franciák, a harckocsi-családot a németek fejlesztenék ki és így tovább.
Bármennyire is megnyugtatóan duruzsolja a francia politika, hogy nem célja éppen a mostani zivataros időkben Washington európai befolyásának csökkentése, az Egyesült Államokban az ellenkezőt gondolják. Onnan nézve az önértékelési zavarokkal soha nem küszködő De Gaulle tábornok, a nyolcvanas-kilencvenes évek meghatározó francia politikusa, François Mitterrand elnök, majd az iraki háború kapcsán Amerikával szembemenetelő Jacques Chirac után Macron is elérkezettnek látja az időt, hogy tengelyt akasszon Washingtonnal. Gyanakvásukat erősítette, amikor áprilisban kínai látogatásáról hazatérőben Macron jelezte fenntartásait az amerikaiak számára kulcsfontosságú ügyben: „A legrosszabb dolog az lenne, ha mi, európaiak azt gondolnánk, hogy követni kéne a tajvani kérdésben bárkit is, és alkalmazkodnunk kellene az amerikai ritmushoz és a kínai túlreagáláshoz.”
Az amerikai sajtóból össztűz zúdult a politikusra, miközben a franciák szerint Macron csak azt mondta ki hangosan, amit az európaiak gondolnak. Tény: az Európai Külkapcsolatok Tanácsa (European Council on Foreign Relations) nevű tekintélyes agytröszt friss felmérése szerint noha az európaiak nagy többsége Amerikára szövetségesként tekint, egy Kínával való esetleges konfliktus esetén nagy többségük (62 százalékuk) semleges maradna.
Egy lapunknak név nélkül nyilatkozó magasrangú francia diplomáciai forrás szerint nem a franciák akarják csökkenteni Amerika európai szerepét, hanem ők maguk léptek erre az útra. „Az amerikai külpolitikában Barack Obama óta folyamatosság figyelhető meg, Donald Trump és Joe Biden is csökkentette az európai és közel-keleti jelenlétet, hogy az amerikai erőket Ázsiába csoportosítsák át. Biden alighanem az utolsó transzatlanti amerikai elnök, aki bár folytatja ezt az eltávolodást, de őszintén érdeklődik Európa iránt. Ha az oroszok két évvel korábban rohanják le Ukrajnát, biztos, hogy jóval kevesebb amerikai támogatásra számíthatnánk” – mondja a diplomata. Szerinte valójában az Egyesült Államok is jobban járna, ha nagyobb autonómiát engedne az európaiaknak és nem akarna mindenáron mindig amerikai fegyvereket rájuk tukmálni. „A háború miatt szükséges kolosszális fegyverkezési kiadásokat az európai politikusok akkor tudják »eladni« választóiknak, ha a pénzek nem kizárólag amerikai cégek zsebébe vándorolnak, hanem Franciaországban, Németországban, Magyarországon valósulnak meg beruházások és jönnek létre új munkahelyek. Így megmaradna ugyanis az európaiak elkötelezettsége a védelmi kiadások növelése mellett” – magyarázza a diplomata. Amerika ugyanis különösen Trump elnöksége idején gyakran bírálta európai szövetségeseit az alacsony védelmi kiadások miatt, azonban megsértődik, ha a pluszforrásokat nem kizárólag amerikai felszerelések vásárlására fordítják.
Emberünk hibásnak nevezte a lengyelek és a baltiak által gyakran emlegetett érvet, nevezetesen, hogy amerikai fegyverek vásárlásával garantálják az Egyesült Államok hosszútávú európai jelenlétét, s így az oroszok elrettentését.
Szerinte a stratégiai döntések meghozatalakor Washingtonban nem ez a legfontosabb szempont. Amennyiben Amerika végképp a Kínára való összpontosítás mellett dönt, nem igazán érdekli, hogy mennyi fegyvert vesznek tőle az európaiak, csak ezért nem marad Európában. Meggyőződése szerint az amerikaiak éppen ellentétesen gondolkodnak: azt a partnert becsülik, aki képes önerőből is fejleszteni, illetve autonóm képességei vannak.
Európa védelmi rendszere mellett Macron a politikai Európa újragondolását is javasolja. Pozsonyban a francia politika hagyományos lebegtetése után hitet tett az EU – többek között Ukrajnával való – bővítése mellett, de szerinte ez elképzelhetetlen a jelenlegi működés mellett. Még a kisebb gondot jelentené, hogy a jelenlegi rendszerben is gyakran a működésképtelenség határán egyensúlyozó 27 tagú Európai Bizottság 30 vagy 35 fővel könnyen megbénulhatna. Ukrajna gyors integrációja azt is jelentené, hogy a jelenlegi szabályok szerint a hatalmas, ámde nagyon szegény és a háború által még le is pusztított állam az EU közös agrár- és kohéziós forrásainak jelentős részét elszívná. Ezt pedig még az ukrán uniós tagság legelszántabb támogatójának számító Lengyelország sem szeretné, hiszen ők a földalapú és felzárkóztatási források egyik legnagyobb kedvezményezettjei.
Az ellentmondás feloldására, illetve a párizsi perspektívából a közös uniós döntéshozatalt gyakran megakasztó lengyel–magyar probléma kikerülésére Macron pozsonyi és kisinyovi beszédében lényegében egy háromlépcsős modellt vázolt fel. Az európai együttműködés első szintje a minden európai államot tömörítő Európai Politikai Közösség lenne. Ebbe az EU-ból kilépett ország (Nagy-Britannia), a belépni nem szándékozók (Svájc, Norvégia) éppúgy beletartoznak, mint a tagok és a közösségbe igyekvők (például a balkáni államok, Moldova, Ukrajna) vagy a belépésben aligha reménykedők (kaukázusi országok). Ebben az értelemben ez tehát nem az EU előszobája, inkább egy platform, amelyben uniós és azon kívüli államok energetikai, közlekedési vagy kibervédelmi kérdésekben működhetnek együtt. A második szint lenne az EU jelenlegi állapotában, a harmadik pedig az Unión belül a mélyebb együttműködést szorgalmazók köre.
„Ezen az úton már el is indultunk. Ki gondolta volna, hogy lehetséges 750 milliárd eurós közös hitelfelvétel a koronavírus utáni gazdasági újraindításra, vakcinabeszerzés vagy akár közös uniós lőszervásárlás Ukrajna megsegítése céljából?”
– mondja Bernard Guetta, Macron pártja, a Renaissance európai parlamenti képviselője a Válasz Online-nak. A jövőben vélhetően még mélyebb együttműködés alapja a jogállamiság elveinek elfogadása és a mélyebb politikai integráció. Aki ebben nem kíván részt venni, megteheti, de akkor a kooperáció előnyeitől is elesik – azaz Magyarország ebben az esetben a második körben rekedne. Ez tulajdonképpen leánykori nevén a többsebességes Európa koncepciója, amely már ma is létezik, hiszen például nem minden uniós tagállam vezette be az eurót. (Bár folyamatosan nő a közös fizetőeszközt használók száma.)
A még szorosabb egység felé haladásban persze több tagállam ellenérdekelt, ugyanakkor lehetetlen nem észrevenni a különutas magyar politikával kapcsolatos ingerültséget, például a külügyi döntéshozatalban. A német külügyminiszter mellett a belga, a luxemburgi, a holland, a román, a szlovén és a spanyol diplomácia vezetője írta alá a minap az állásfoglalást, amely szerint az egyhangúságot a külpolitikai döntésekben a többségi szavazásnak kellene felváltania. Ez kicsiben már maga a Macron-modell.
Ki lehet maradni a közös döntésekből. Csak nem valószínű, hogy érdemes.
Nyitókép: Emmanuel Macron megemlékezik a második világháborús győzelemről Charles de Gaulle párizsi szobránál 2023. május 8-án (fotó: AFP/POOL/Ludovic Marin)
Ezt a cikket nem közölhettük volna olvasóink nélkül. Legyen támogatónk a Donably-n, az új, biztonságos, magyar fejlesztésű előfizetési platformon. Paypal, utalás és más lehetőségek itt >>>
