„Mintha egy őrült, vak kocsis hajszolná a lovakat” – igazgatók a státusztörvényről
Ma tárgyalja az Országgyűlés a státusztörvényt. Ha a szűnni nem akaró tiltakozások ellenére elfogadják a jogszabályt, s az a közel 5000 pedagógus is elhagyja a pályát, aki erre az esetre kilátásba helyezte a felmondását, nagyjából 21 ezer pedagógus fog hiányozni a rendszerből a szeptemberi tanévkezdéskor. Ám sokan már a törvénybe iktatást sem várták meg és a tanév végével búcsút vettek az iskolától, sőt, a pályától is. Arról, hogy ez pontosan milyen változásokat hoz majd az intézmények és a gyerekek életébe és hogyan hat a diákok „művelődéshez való jogára”, iskolaigazgatókat kérdeztünk. Pár centivel a szakadék előtt.
Az év vége közeledtével szinte minden oktatási intézmény hirdetett meg betöltetlen állásokat. Van iskola, amely egyszerre nyolcféle szakra keres pedagógust, van, amelyik hatra. Mindkét fenti iskola igazgatóját megkerestük, és bár a tankerület jelezte, nincs szükségük engedélyre ahhoz, hogy nyilatkozzanak, egyikőjük sem vállalta, hogy elmondja, mióta küzd az általuk vezetett intézmény tanárhiánnyal és milyen vészforgatókönyveik vannak arra az esetre, ha szeptemberig nem találnának pedagógust a hiányzó helyekre.
De nem csak a jó hírű zalaegerszegi gimnáziumban és a dabasi általános iskolában keresnek kétségbeesetten tanárokat, „az elmúlt esztendők köznevelési folyamatai oda vezettek, hogy mára az ország vezető gimnáziumait is elérte a súlyos tanárhiány, a pedagógus-utánpótlás elapadása”. Ezeket a sorokat a Ciszterci Szent Imre Gimnázium igazgatója, Barlay Bence írta a szülőknek kiküldött körlevélében, amelyben a közösség összefogását kérte a helyzet orvoslásához. Amint Barlay a Szemlélek podcastjában elmondta: bár korábban meghirdetni se kellett az iskolában megüresedett állásokat, úgy is dőltek a jelentkezők, most másfél éve hiába keresnek informatikatanárt, de már magyar- és történelemtanári állásra sem egyszerű embert találni az elitgimnáziumba. Ugyanitt beszélt arról is: leginkább a fiatalok mennek el, akik családot akarnak alapítani. Ahogy egy ifjú kollégája is, aki, bár nagyon szeretett tanítani, nem tudott egyről a kettőre jutni, így a fővárosi albérletre is kevés kezdő tanári fizetését többszörösére cserélve egy gyógyszeripari céghez szerződött.
– A lelket tartani a tantestületben (és persze magamban) és egyben tartani a közösséget, ez a legnehezebb kihívás most – vallja Nyáry Zsigmond, a Szent Gellért Katolikus Általános Iskola és Gimnázium igazgatója, aki szerint olyan mértékű frusztráltság, kiégés, fáradtság, szorongás és félelem van tapinthatóan jelen a tanárok körében még ebben a nagyon jó hátterű iskolában is, amilyet korábban nem tapasztalt.
– Ilyen nagyarányú mozgás sem volt jellemző közöttünk, inkább arról voltunk híresek, hogy viszonylag stabil a tantestületünk – mondja az igazgató, akinek idén hét kollégájától is el kell búcsúznia.
A belbudai iskolát az a veszély nem fenyegeti, hogy nem lesznek szakos ellátottságúak az órák, de már korántsem olyan evidencia ez, mint korábban.
– Gyakorlatilag lehetetlen olyat találni, akinek diplomája, tapasztalata van, érti és éli az egyházi iskola világát és ép lelkűnek, ép idegrendszerűnek tűnik, tehát beengedhető a gyerekek közé. E három szempontot gyakran már nem tudjuk egyszerre figyelembe venni, amikor új munkatársat keresünk
– mondja a katolikus iskola igazgatója, aki például az év közben szülési szabadságra távozó tanárokat jellemzően csak a diplomaszerzéshez közel álló egyetemistákkal tudja pótolni.
A most távozók közül ketten nyugdíjba mennek, egy tanár költözés miatt válik meg az iskolától, egy pedig azért vált, mert az új helyen a szakpárja mindkét felét tudja tanítani. Új jelenség azonban, hogy többen végleg elhagyják a pályát. – Torokszorító élmény leülni azokkal, akik tizenegynehány, illetve huszonhat éves pályafutás után könnyek között mondják el, hogy bár otthonuknak érzik ezt a helyet, ahol több évtizede dolgoznak, de eljött az a pont, hogy ezt nem tudják tovább vállalni. Egyrészt az anyagiakra hivatkoznak (van, aki alapítványi iskolába megy tanítani, mert az itt kapott fizetésből már nem tudja eltartani a hatfős családját), másrészt a rengeteg bizonytalanságra, ami most körülveszi az oktatás világát – mondja Nyáry Zsigmond, utalva a státusztörvény és a körvonalazódó teljesítményértékelési rendszer által generált várható változásokra.
– Izgalmas kérdés, hogy hányan lehetnek azok, akik ugyanezeken a dilemmákon rágódnak vagy hasonló kétségek között élnek, de ezt a döntést végül nem hozzák meg. Gyanítom, hogy csak a jéghegy csúcsa, ami felszínre kerül a mostani felmondások formájában – magyarázza az igazgató, és beszámol legutóbbi élményéről, ami pofonként érte, amikor egy kollégájáról kiderült, hogy a tanítás mellett pénzért takarítani jár. – Mégiscsak furcsa, hogy annak, aki napközben egy-egy tanórán harminc fiatal tanára és szellemi-lelki mentora, van egy másik élete, amelyben takarítónő.
– Fordulópont közeledtét érzem. Nagy kérdés, hogy azoknak lesz igaza, akik nagyon rosszat sejtenek, vagy azoknak az optimizmusa igazolódik be, akik szerint most végre valami változás történhet. Én mindkét kimenetet elképzelhetőnek tartom, de a végkifejlet e pillanatban jósolhatatlannak tűnik. Egy biztos: nagyon közel van már a fal, ami felé rohanunk. Ha elmarad a fordulat, engem nem lepne meg az oktatás teljes összeomlása.
Nyáry Zsigmond szerint annyira fáradtak, kiégettek, megnyomorodottak a tanárok, hogy nem csoda, ha már a saját érdekeikért sem tudnak kiállni: „amikor az életben maradásért küzd az ember, az minden erőt elvisz” – fogalmaz. Az igazgató szerint a bevezetendő teljesítményértékelési rendszer még a mostaninál is nagyobb felmondási hullámot indíthat el, ha nem előzi meg egy olyan, erős üzenet, amely nyilvánvalóvá teszi a tanárok számára, hogy mégis fontosak és a problémáikat orvosolni fogják.
– Egy instabil állapotú betegen még életmentő műtétet sem hajthatunk végre. Ha sorban állnának a pályára készülő fiatalok, még jó is lenne, ha kipörögnének a kevéssé alkalmasak, akiknek a helyükre léphetnének, de a magyar közoktatásban jelenleg nem látszik, hogy honnan fog beáramlani a friss, a mostaninál rátermettebb munkaerő, ezért időszerűtlennek érzem egy, a versenyszférába való, annak logikájával élő értékelési rendszer bevezetését. Ez így kizárólag frusztráltságot eredményezhet – magyarázza a katolikus iskola igazgatója, aki a tanári kar tavaszi elvonulásán pontról pontra végigvette kollégáival a státusztörvényhez kapcsolódó legszélsőségesebb félelmeket és igyekezett megnyugtatni őket, hogy amíg van egy normális vezetőjük és afölött egy normális fenntartó, addig ezektől a veszélyektől nem kell tartaniuk.
– Ha ez nincs meg, akkor valóban nagyon kiszolgáltatottá válhat egy tanár a törvény bevezetését követően, de ismerve a mi fenntartónkat és az én tizenegy éves működésemet, talán joggal bízhatnak a kollégáim abban, hogy a mi iskolánkban ettől nem kell félniük – fogalmaz Nyáry Zsigmond.
Az egyre növekvő tanárhiány súlyos következményei a következő tanévtől várhatóan begyűrűznek a fővárosi iskolák diákjainak életébe is. Azokra a pedagógusokra, akik a rendszerben maradnak, az eddiginél is több teher hárul, és figyelembe véve, hogy Európán belül hazánkban a legnagyobb (22-26) a tanárok kötelező óraszáma, ez szükségszerűen azt eredményezi, hogy még kevesebb figyelem, még kevesebb energia jut majd a diákokra.
– Attól tartok, hogy két-három év múlva azt fogjuk mondani, milyen jó volt a helyzet 2023 szeptemberében
– mondja Juhász András az Újbudai József Attila Gimnázium igazgatója, aki szerint nem egy iskola fog teljesen ellehetetlenülni a közeljövőben a felmondások miatt. – Tudok olyan újbudai intézményről, ahol eddig nyolcan álltak föl, de az igazi nagy csapás az lesz, ha évközben azok is felmondanak, akik most úgy döntöttek, szeptemberig még kivárnak.
Az igazgató felé eddig négyen jelezték a felmondásukat (26, 27, 41, 42 évesek, két magyar és két matematika szakos tanár), közülük többen a pályának is búcsút mondanak, mivel, mint mondják, a státusztörvény és az új minősítési rendszer hatálya alatt nem tudnának dolgozni. Egyikük egy egyházi intézményben folytatja a munkát, az általuk hátrahagyott űrt pedig egy ötödik, nyugdíjba vonuló pedagógus is tágítja. Az igazgató szerint az újbudai gimnázium az országos átlagnál jobb helyzetben van, ezzel is magyarázható, hogy bár nagyon sokan kétségbe vannak esve, egyelőre csak négyen adták be a felmondásukat. Elsősorban fiatalok és középkorúak mennek el, akik még tudnak új karriert építeni, véli.
– A helyzet jó ideje katasztrofális, és bár a kormány az EFOP PLUSZ programban a tanári hivatás vonzerejének növelését vállalta az EU felé, a státusztörvénnyel és az új minősítési rendszerrel – ami szakmai szempontból ugyanolyan rossz, mint a jelenlegi, csak sokkal kártékonyabb – tovább ront a helyzeten – mondja az újbudai gimnázium igazgatója, akinek, ha szeptemberig nem jelentkezik senki a meghirdetett állásokra, nem lesz más lehetősége, mint szétosztani a tanórákat a meglévő tanárok között. Megemelve az óraszámukat a maximális 26-ra, vagy annál is magasabbra, hiszen papíron erre is van lehetőség.
– Több matektanár mondta, hogy ők abban a pillanatban be fogják adni a felmondásukat, ez a megoldás tehát kontraproduktív, mert még nagyobb tanárhiányt fog generálni. Ráadásul a diákok is veszítenének vele, mert ezzel búcsút inthetünk a csoportbontásnak és a tehetséggondozásnak is. Ha ehhez hozzávesszük, hogy a mi iskolánkban a tanárok 59 százaléka 50 éven felüli, 15 százaléka 60 éven felüli, tehát néhány éven belül jelentős részüket biztosan elveszítjük, a helyzet még kilátástalanabbnak tűnik. Több olyan tényező van, ami rontja a helyzetet és nincs olyan, ami a javulást sejtetné – fogalmaz Juhász András.
Az egyelőre kiváró tanárok bizonytalanságát az is növeli, hogy a státusztörvényhez még nem született meg a végrehajtási utasítás, márpedig az ördög a részletekben rejlik. A munkabért a törvénytervezet a „pedagógus 1” elnevezésű minősítési kategória esetében például bruttó 410 ezer forint és 1 millió 65 ezer forint között határozza meg, azt pedig, hogy ténylegesen mennyit fog majd kapni, csak a miniszteri rendeletben részletezik majd. Az igazgató szerint azonban a törvénytervezet által megadott öt szempontból az utolsó alapján, amely szerint ezügyben „a felelős gazdálkodás eredményeképpen a munkáltató rendelkezésére álló forrás összege a meghatározó”, valószínűsíthető, hogy mindenki a lehető legkisebb összeget kapja majd.
– Amikor április végén rákérdeztem a helyettes államtitkárnál, mikor kapják meg a pedagógusok a január elsejére ígért béremelést, ő azt mondta, hogy egyrészt június 30-ig tart a parlamenti ülésszak, addig még bármikor meghozhatják az erre vonatkozó döntést, másrészt, hogy az EU elvárása is az, hogy június 30-ig kapjanak pénzt a pedagógusok. Ennek ellenére úgy tudom, a költségvetési törvényben a mai napig nem szerepel erre vonatkozó kitétel.
Juhász András úgy fogalmaz: ha tizenegy éve látta volna, mire vállalkozik, egészen biztosan nem pályázza meg az igazgatói széket. Mint mondja, senki nem számított arra, hogy a helyzet idáig fajul majd. Fokozatosan lett egyre rosszabb tanárnak, igazgatónak egyaránt, de ennyire kétségbeejtően rossz még soha nem volt.
– Mintha egy őrült, vak kocsis hajszolná a lovakat a szakadék felé és közben nagyképűen kioktatna mindenkit arról, hogy nem kell izgulni, hiszen fut a szekér! Azt pedig már csak centiméterek választják el a szakadéktól.
Az igazgató nem számít tömeges iskolabezárásokra, az viszont várható szerinte, hogy egyre inkább ócska gyermekmegőrző hellyé válik az iskola, ahol a testnevelő vagy magyartanár megy be majd matek órát tartani. Ha pedig a távolabbi jövőbe nézünk, ez felveti a kérdést: ki fog házakat építeni és embereket gyógyítani?
– Ha nem lesz megfelelő középiskolai képzés, annak hatása rövid időn belül eléri az egyetemeket is és olyan össztársadalmi problémává fogja kinőni magát, aminek már a gondolata is elképesztő a 21. században – mondja Juhász András, aki hozzáteszi: ha fiatalok tömegei fognak ebben a perspektívátlanságban szocializálódni, tömegesen fogják elhagyni az országot.
Amikor arról kérdezzük, miért nem tudott a magyar pedagógustársadalom olyan egységben fellépni az érdekeiért, mint a román tanárok, akik néhány hét alatt sztrájkkal, tüntetésekkel kiharcolták maguknak a több mint 25 százalékos béremelést, az igazgató azt mondja: ennek a társadalom megosztottságán túl jórészt a kis települések intézményeiben dolgozó pedagógusok végletes kiszolgáltatottsága lehet az oka.
– A Pintér Sándor által tartott tavaly decemberi eligazításon a saját fülemmel hallottam a kisvárosok és falvak iskoláinak képviselőitől, hogy számukra a KLIK maga a megváltás, ugyanis olyan nyomorult, szegény kis önkormányzatok fenntartása alól kerültek a tankerületek alá, amelyek nem tudták kifizetni a béreket, a villanyszámlát, a fűtést, ehhez képest az, hogy minden hónapban biztosan megérkezik a bér és van fűtésre pénz, nagy megkönnyebbülés a számukra. Ilyen létbizonytalanságban az emberek nem egykönnyen mennek ki az utcára magasabb bért követelni – magyarázza az Újbudai József Attila Gimnázium igazgatója, aki szerint az ország nagy részén a társadalom sem fogadná jól a méltatlanul keveset kereső tanárok tiltakozását. Hiszen az ő keresetük így is felülmúlja a falu közmunkásainak bevételét.
– Ezen kívül úgy tudom, Romániában a tiltakozások miatt veszélybe került az érettségi. Ezt itthon nem tudom elképzelni. Ha csak a saját tantestületemre gondolok, nem hiszem, hogy van olyan tanár, aki azt mondaná, tiltakozzunk úgy, hogy nem érettségiztetjük le a gyerekeket – teszi hozzá az igazgató.
Amióta a sztrájktörvénnyel a kormány kiherélte a jogszerű munkabeszüntetést és így elvették a pedagógusoktól az érdemi tiltakozás lehetőségét, a szakszervezetek arra buzdítják a tanárokat, fejezzék ki egyet nem értésüket rendkívüli lemondással, amellyel ráadásul – mindazok esetében, akiknek 96 órán belül elrendelt helyettesítés díjával tartozik a munkáltatója – végkielégítés is jár. Nem is kevés. A rendkívüli lemondással való tiltakozás addig, amíg nem esnek a státusztörvény hatálya alá, tulajdonképpen járható út a tanárok számára, hiszen sem a kifizetett, sem a perben követelt végkielégítéstől nem esnek el azok, akik 90 napon belül újra elhelyezkednek a köznevelésben. Legalábbis ez derült ki a PDSZ által rendezett online jogi fórumon, amelyet utólag is meghallgathatnak az érintettek.
Ma mindenesetre a kereszténydemokrata Semjén Zsolt által kért rendkívüli ülésen az állami kastélyok magánosítása és az önkormányzati földadóstop mellett tárgyalják az elmúlt hónapok legnagyobb tiltakozásait kiváltó státusztörvényt is, amellyel megfosztják a pedagógusokat a közalkalmazotti státuszuktól és amely miatt május 25-én az Európai Bizottság is elmarasztalta a magyar kormányt. Minden bizonnyal el is fogadják majd.
Miközben az itteni tanárok az elmúlt időben a határon túlra kezdtek átjárni dolgozni, mert két évtized tapasztalattal a román tanárok már a mostani béremelés előtt is harmadával, a szlovákok kétharmadával kerestek többet, mint a magyarok, a magyar miniszterelnök úgy nyilatkozott: az oktatást érintő két legfontosabb kérdésben, az iskolai testnevelésben és a hitoktatásban már intézkedett.
Ugyanakkor nem mondható, hogy a magyar kormány, amely az EU-ra és az ellenzékre mutogatva halogatja a januárra beígért béremelést (amelynek a valóságban csak töredéke lenne uniós pénz, s azt is meg kéne előlegeznie az államnak), ne áldozna az oktatásra. 2022-ben például, amikor már jócskán kongatták a vészharangot a kivéreztetett közoktatás résztvevői, 75,5 milliárd forintot öntött a 38 (!) nappali tagozatos tanulóval büszkélkedő Tokaj-Hegyalja Egyetemre, míg az ELTÉ-nek ugyanekkor 62 milliárd forintos költségvetési támogatásból kellett 35 ezer hallgató oktatását megoldania. Ez nagyjából akkor történt, amikor (269 másik beruházás mellett) elhalasztották az ország egyik legjobb gimnáziumának már beütemezett felújítását, aminek folyományaként ott az idén májusi nagy esőzések idején leszakadt a plafon.
Mivel a nekünk nyilatkozó igazgatók ugyanazt mondták el más-más szavakkal, bizonyára nem túlzás az sem, amit az ország egyik legjobb gimnáziuma, a Ciszterci Szent Imre Gimnázium igazgatója foglalt össze a már fent említett levélben az oktatás jelenlegi helyzetéről. (Az egyházi iskola szintén kormánykörökig érő pénzügyi vesszőfutásáról hétfőn írtunk részletesen.) „A kérdés most már az, hogy egyáltalán a pályán tudjuk-e tartani tanártársainkat, vagy a következő hónapokban újabb kollégák hagyják el a pedagóguspályát. Higgyék el, a 24. órában vagyunk! Szentimrés tanáraink gyakran erőn felül, számos többletfeladat vállalásával végzik munkájukat, ennek köszönhető, hogy még mindig képesek vagyunk magas tanulmányi színvonal tartására, rengeteg tanórán kívüli program biztosítására, kiemelkedő versenyeredményeket hozó tehetséggondozásra… De erőnk, lendületünk fogytán.”
Nyitókép: tanár–diák-tüntetés Budapesten 2023. május 19-én (fotó: Válasz Online/Vörös Szabolcs)
Ezt a cikket nem közölhettük volna olvasóink nélkül. Legyen támogatónk a Donably-n, az új, biztonságos, magyar fejlesztésű előfizetési platformon. Paypal, utalás és más lehetőségek itt >>>
