Megtudtuk: Nagy Márton balatoni üdülők és a Stefánia-palota eladását tervezgeti!
Különleges dokumentum került a Válasz Online birtokába: a nyilvánosság kizárásával készült munkaanyag tanúsága szerint a Nagy Márton vezette Gazdaságfejlesztési Minisztérium 74 darab értékes állami ingatlan, döntően tóparti üdülők eladására készül. A nem nyilvános anyagból kiderül: a tárca tavaly egyszer már felmérte az eladható ingatlanvagyont, de akkor a vagyonkezelők ezeket az ingatlanokat szerették volna megőrizni, mivel a többségük használatban van. A listában gyermeküdülőket, egyetemi és rendőrségi üdülőket, sporttelepeket is találtunk, de még a honvédség Stefánia úti kulturális központja is áldozatul eshet a nagy kiárusításnak.
Nagy arányú állami vagyonkiárusításra készül a kormány, derül ki egy dokumentumból, amely lapunk birtokába került. De először nézzük az előzményeket! Három héttel ezelőtt a HVG vette észre a 2024-es költségvetést megalapozó javaslatcsomagban, hogy a nemzeti vagyonról szóló törvény tervezett módosítása Nagy Márton gazdaságfejlesztési minisztert teszi meg a kormány „ingatlanügynökének”: az ő feladata lesz, hogy rendeletben kijelölje, melyek azok az ingatlanok, amelyeket a közeljövőben el kell adni. Hatásköre nemcsak a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő Zrt. portfóliójában lévő ingatlanokra, hanem minden kormányzati felügyelet alá tartozó központi költségvetési szerv ingatlanállományára kiterjed.
A törvényjavaslat ezt a „hatékony és egységes vagyongazdálkodás” szükségességével indokolja, és a módosítás deklarált célja, hogy a feladatellátást közvetlenül nem szolgáló vagyonelemeket az állam egyszerűbb és gyorsabb eljárásban tudja értékesíteni. Ettől a mostani válságos pénzügyi helyzetben a korábbinál több bevételt várnak: 32,7 milliárd forintot (az idei költségvetésben még csak 7,5 milliárd szerepelt).
Most azt is meg tudjuk mutatni, melyek lehetnek konkrétan azok az ingatlanok, amelyek eladására a kormány rászánta magát. A Válasz Online birtokába került egy olyan előterjesztés, amely a Gazdaságfejlesztési Minisztériumban készült 2023 májusában – vagyis még a törvényjavaslat benyújtása előtt –, és egy 74 tételből álló mellékletet tartalmaz az eladásra javasolt ingatlanokról. A dokumentum munkaanyagnak tekinthető, fejlécén szerepel, hogy
az előterjesztést a kormány még nem tárgyalta meg, Nagy Márton miniszter azonban már jóváhagyta.
Ebből következik, hogy a végleges lista ennél szűkebb is lehet, hiszen még mindegyik érintett állami szerv és minisztérium lobbizhat a kormánynál, hogy az ingatlanjait megmentse. Mégis fontosnak tartjuk bemutatni a dokumentum tartalmát, mivel megmutatja a potenciálisan dobra verhető állami vagyon körét. Ha a tervezett bevételt a kormány realizálni akarja, ezek többségét valóban el kell adni. A dokumentum formailag megfelel az ilyen előterjesztések kritériumainak, a listában szereplő, helyrajzi számmal, címmel azonosított ingatlanok jelentős részét pedig leellenőriztük: valóban az adott állami szerv üdülője található a területen. (A dokumentum hitelességére és az ingatlaneladások indokoltságára vonatkozó kérdésünkre a tárca a megadott határidőig nem küldött választ.)
Az előterjesztés azért is érdekes, mert betekintést enged az úgynevezett „2000-es sorszámú kormányhatározatok” árnyékos világába. A 2-es sorszámmal kezdődő kormányhatározatok nem nyilvánosak, tartalmukat az egyszerű állampolgárok nem ismerhetik meg, a Magyar Közlönyben sem jelennek meg, mint az 1-es sorszámmal kezdődő „rendes” kormányhatározatok. Nem is kimondottan titkosítottak, mint a minősített adatot tartalmazó 3000-es kormányhatározatok, hanem a kettő közötti szürke zónában helyezkednek el: valamilyen feladatot jelölnek ki a kormány egyes tagjai számára. A kormány felfogása szerint döntéselőkészítő-anyagnak számítanak, ezért tíz évig nem szükséges a tartalmukat nyilvánosságra hozni. A kormány egyre több ilyen rejtett, nem megismerhető döntést hozott az elmúlt években: ma már ott tartunk, hogy tavaly 1696 sima kormányhatározat mellé jutott 470 darab kétezres. A HVG közérdekű adatigényléssel kérte ki, hogy az idei év első három hónapjában 96 darab ilyen határozat született. A lap arra is kísérletet tett, hogy megismerje a tíz évnél régebbi döntéseket, ahol elvileg már lejárt a határidő, de a kormány ezeket sem volt hajlandó kiadni, ezért közérdekűadat-pert indítottak. Persze e nagyon régi dokumentumok megismerhetőségének inkább csak a történészek örülhetnek.
A most birtokunkba került előterjesztés azonban ismerteti egy ilyen „kétezres”, a 2183/2022-es kormányhatározat tartalmát. Ebből kiderül, hogy a kormány már tavaly döntött arról, hogy „kizárólag a stratégiai és az állami feladatellátáshoz szükséges ingó és ingatlan vagyonelemek maradjanak állami tulajdonban, a feladatellátáshoz nem szükséges vagyonelemek pedig kerüljenek értékesítésre”.
Súlyos döntés a közvagyonról, mégsem érezték szükségét megosztani azt a nyilvánossággal.
Egyben azt is mutatja, hogy milyen súlyos demokráciadeficitet jelent a 2000-es kormányhatározatok rendszere: rengeteg lényeges ügyet el lehet rejteni az „elvileg nem titkos, de a gyakorlatban nem mutatjuk meg” kategóriába.
Már az említett, tavalyi kormányhatározat Nagy Mártont bízta meg azzal, hogy készítsen teljes körű felülvizsgálatot az állami vagyonelemekről, és ennek alapján tegyen javaslatot, hogy melyikre van szükség, és melyiket lehetne értékesíteni. A mostani előterjesztésből kiderül, hogy ez a felülvizsgálat megkezdődött, első körben a rekreációs célú ingatlanoknál, vagyis az állami szervek üdülőinél. A „2022. évben ütemesen megkezdett vizsgálat keretében országosan mindösszesen 213 darab ingatlan, illetve ingatlanegyüttes került kiválasztásra”, derül ki az előzmények ismertetéséből. Ezek közül a vagyonkezelő szervek 102 darab ingatlan eladásához járultak hozzá, vagyis ezekre mondták, hogy nincs rá nagy szükségük, a működést nem zavarja az eladásuk. Sejthető, hogy ezek nem lehettek túl értékes ingatlanok, mert az egész csomag forgalmi értékét 10 milliárd forintra becsülték. A fenti ingatlanszám aztán 95-re csökkent (50 hektáros területtel), az összeg pedig 7,5 milliárdra a képviselői közbejárások eredményeként. (Ezért is írtuk a bevezetőben, hogy a lobbizás képes befolyásolni az ilyen listák tartalmát.)
A kezelői visszajelzések szerint tehát 111 darab ingatlan (112 hektár) értékesítéséhez a használók nem járultak hozzá, ebből 43 darab volt Balaton környéki üdülő (58 hektár). A minisztérium most ennek a 111-nek futott neki újra, de mindjárt nyolc ingatlanról megállapították, hogy nincs joghatóságuk (ezek az igazságszolgáltatás és az Országgyűlés Hivatala üdülői), további 29-ről pedig a tárca hivatalnokai mondták ki, hogy tényleg szüksége van rájuk az államnak. Maradt 74 darab ingatlan, amit a minisztérium a dokumentumban eladásra javasolt a kormánynak (pontosabban a kormányon belül döntéshozatalra jogosult Stratégiai és Családügyi Kabinetnek).
Az indoklást érdemes idézni: „az alap-, vagy közfeladat ellátáshoz való szükségességük nem kellően konkrétan alátámasztott (az üdültetés, rendezvények, értekezletek megtartása nem tartozik a magyar állam által ellátandó közfeladat körébe), továbbá ezen ingatlanok jelentős értékesítési potenciállal bírnak, ezért az azt használó szerv vagy szervezet tevékenysége vélhetően más, kevésbé frekventált ingatlanban is megvalósítható”. Ez magyarra fordítva annyit tesz:
túl szépek ezek a Balaton-parti üdülők ahhoz, hogy ott vámosok, rendőrök, egyetemi tanárok, mentősök nyaralgassanak, ha egyszer el is lehet adni őket.
Mondjuk a „nemzeti nagytőke” erre érdemes tagjainak.
A 74 tételből álló listában döntően kétféle ingatlan található: a kiemelkedő értékű, vízparti vagy partközeli állami üdülők a Balaton és a Velencei-tó mellett, amelyek mindeddig megúszták a privatizációt, mert olyan „rendíthetetlen” állami szervekhez tartoznak, mint a rendőrség, a NAV, a BVOP, az Országos Mentőszolgálat, a Katasztrófavédelem vagy a honvédség. A hasonló jellegű vállalati üdülők mára nagyrészt eltűntek, de ezekben az ingatlanokban az állam saját alkalmazottainak továbbra is kedvezményes üdülési lehetőséget biztosít, szép helyen, viszonylag olcsón. A pénzügyőri, rendőri, bv-s munka vonzerejéhez nyilván hozzátartozik, hogy a fizetésen túl ilyen lehetőségek is vannak (vagy legalábbis voltak eddig).
Ezek az ingatlanok várhatóan kapósak lesznek, hiszen a Balatonnál ingatlanfejlesztési konjunktúra van,
lakópark építésére alkalmas, ma még alacsony beépítettségű, nagy kiterjedésű, jó fekvésű telkekből pedig egyre kevesebb van.
A legértékesebbek közül példaként említhetjük a volt közutas üdülőt Balatonföldváron vagy mentősök üdülőjét Balatonszemesen, közvetlenül a szabadstrand mellett. A legnagyobb falat viszont a legendás balatonkenesei Honvéd Üdülő lehet: bár nehéz elhinni, hogy ezt a hadsereg elengedné, ha mégis bent maradna az eladásra szánt ingatlanok körében, akkor a közeli Aligához hasonló óriásberuházásra nyílik a területen lehetőség.
A másik csoportba a kisebb üdülőtelepeken lévő, kisebb jelentőségű üdülőházak tartoznak. Akad köztük olyan, amely oktatási intézmény vagy tankerület kezelésében áll, mások megint csak az említett állami szervezeteknél vannak. Ezek a kisebb értékű ingatlanok például Mátrafüreden, Sástón, a Szelidi-tónál, Hajdúszoboszlón, Bükkszentkereszten találhatók; vélhetően elhanyagolhatóan csekély összeg fog befolyni az eladásukból, de kicsit rosszabb lesz azok élete, akik eddig dolgozóként itt üdülhettek.
Külön említést érdemel, hogy a minisztérium eladná az ELTE balatonfüredi és a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem balatonkenesei és balatonlellei üdülőjét is. A két nagy állami egyetemnek az lehet a balszerencséje, hogy kimaradtak a nagy alapítványi kiszervezésből – ellenkező esetben legalább a saját kuratóriumuk dönthetne arról, hogy megtartják-e a vagyonukat. Ugyancsak eladná a tárca a Magyar Állami Operaház balatonalmádi és a székesfehérvári Szent György Kórház siófoki üdülőtelepét. Egészen megdöbbentő módon a Szociális és Gyermekvédelmi Főigazgatóság üdülői közül is többet értékesíteni kellene: a balatonlellei SzGyF-tábor, a bogácsi, sarudi, zamárdi, balatonkenesei üdülők, a zamárdi SzGyF-strand mindeddig döntően gyerekcsapatok turnusos üdültetését szolgálta, és ezek az ingatlanok a szervezet alapfeladatának ellátását szolgálják. Természetesen lehet amellett érvelni, hogy a magyar államnak nem alapfeladata, hogy segítse szegény gyerekek eljutását a Balatonra mondjuk a Nyírségből, miközben azt például alapfeladatának tekinti, hogy előmozdítsa – jelentős anyagi támogatással is – a NER-közeli vállalkozó balatonaligai óriásprojektjét.
Az értékesítésre kijelölt ingatlanok közt néhány budapesti is található, ezek közül a legmegdöbbentőbb a Stefánia úti Honvéd Kulturális Központ épülete, amelynek régi része, az egykori Park-Club századfordulós épülete Budapest egyik legelegánsabb történelmi palotája. A kulturális központ együttese 1947 óta a honvédségé, az intézmény szorosan hozzátartozik a szervezet identitásához, nehéz elképzelni, hogy ennek eladása megtörténjen. Két fővárosi sporttelep is van a listában, az egyik az ELTE Mohai úti, a másik a NAV pasaréti ingatlana, mindkettő nagyon értékes, beépítetlen, szabadidős célokat szolgáló zöld terület a főváros legfelkapottabb környékein. Bekerült a listába a NAV Királyok útja 319. szám alatti üdülője és oktatási központja a Duna-parton, a Rómaitól északra, amihez hatalmas zöldterületület tartozik – a környéken zajló építkezések alapján ez is kiemelkedően értékes lehet a lakóparkos ingatlanfejlesztők számára.
A nagy vagyonértékesítésből remélt 32 milliárd forint költségvetési szinten nem jelentős tétel, messze nem mérhető ahhoz, amit a gazdaságfejlesztési tárca például NER-közeli ingatlanalapok felhízlalására fordít. Noha a lista összes tételéről nyilván nem lehet kijelenteni, hogy az államnak elengedhetetlenül szüksége van az adott ingatlanra,
a legtöbb esetben közhaszna van annak, hogy ezek az üdülők, sporttelepek működhetnek.
A kedvezményes üdülési lehetőségek hozzájárulnak a közszféra vonzerejéhez, más esetekben pedig gyereküdültetést, szabadidős sportolást biztosítanak olyan helyszíneken, ahol ezáltal zöldebb, környezetbarát területhasználat maradhatott fenn. A vagyonértékesítés igazi nyertese nem az eladó állam lenne, amely költségvetési gondjait 32 milliárdból nyilvánvalóan nem fogja tudni megoldani. A nyertesek a vevők lesznek. Ők eddig megszerezhetetlen, nagy értékű ingatlanokhoz jutnának hozzá vélhetőleg erősen nyomott áron.
FRISSÍTÉS:
A hozzánk eljutott dokumentum még csak munkaanyag volt, de július 3-án Orbán Viktor kormányfő az Országgyűlésben Harangozó Tamás (MSZP) kérdésére megerősítette, hogy valóban eladják az üdülőket. A kormányfő szerint az a helyes, hogyha az állam nem foglalkozik üdülők fenntartásával, inkább fizetésemelést ad, hogy az állami szervek dolgozói tudjanak nyaralni, pihenni. A miniszterelnök legfeljebb egy-két olyan üdülő megtartását tartja szükségesnek, „amelyeknek történelmi jelentősége van, többet nem”.
„Világos helyzet van, különböző módon gondolkozunk. Régen úgy volt, ahogy Ön mondja, most meg másként lesz” – válaszolta a Telex tudósítása szerint Harangozó felvetésére, hogy ezek az üdülők rekreaciós központok, amelyeket nem lenne szabad eladni.
Nyitókép: Nagy Márton gazdaságfejlesztési miniszter a Kormányinfó sajtótájékoztatón a Miniszterelnöki Kabinetiroda Garibaldi utcai sajtótermében 2022. május 26-án (fotó: MTI/Balogh Zoltán)
Ezt a cikket nem közölhettük volna olvasóink nélkül. Legyen támogatónk a Donably-n, a biztonságos, magyar fejlesztésű előfizetési platformon. Paypal, utalás és más lehetőségek itt >>>
