„Vagy a tanítványaim sérülnek, vagy a gyerekeim” – Lakatos Máté státusztörvényről, hivatásról, fáradtságról
Több hónapja tartó vita után, a tanárok és a diákok egy részének heves tiltakozása ellenére az Országgyűlés kormánypárti többsége kedden 134 igen, 60 nem szavazattal elfogadta a státusztörvényt. Amennyiben az a közel 5000 pedagógus is elhagyja a pályát, aki erre az esetre kilátásba helyezte a felmondását, nagyjából 21 ezer pedagógus fog hiányozni a rendszerből a szeptemberi tanévkezdéskor. Tényleg így lesz? Milyen hatásai lesznek még a most elfogadott jogszabálynak? HetiVálasz podcastunkban Lakatos Mátét, a Budai Ciszterci Szent Imre Gimnázium történelemtanárát ezekről is kérdezi Sashegyi Zsófia és Vörös Szabolcs.
Az adás meghallgatható a fenti lejátszóra kattintva. Ha az nem jelenik meg, közvetlen link itt. Ha egyszerűen letöltenék az adásokat mp3-formátumban, ide kattintsanak. Ha telefonon keresztül csatlakoznának műsorunkra, a Spotify mellett iTunes-on, TuneIn Radio-n és Pocket Casts-on is megtehetik. Podcastunk RSS-csatornája ezen a hivatkozáson található.
Részletek a műsorból:
Mi a legnagyobb baj a státusztörvénnyel?
„22-ről 24 órára emelik az óraszámot. Ez azt jelenti, hogy számomra szeptember elsején az új életpályamodell az azzal indul, hogy vagy többet kell dolgoznom ugyanannyi bérért, vagy továbbra is ugyanannyit dolgozom, de 8 százalékkal kevesebb fizetést fogok kapni, mert nincs meg a teljes óraszámom. A nagy ígéret, hogy bérfejlesztés lesz, nagyjából a tanárok 30 százaléka számára bércsökkenést jelent. A másik, ami zavar, hogy nagyon sok ember, akinek lenne hívása meg kedve a tanári pályára, látva azt, ami az elmúlt másfél évben zajlott, el fog riadni ettől a pályától.”
Miért nem tud egységesen fellépni a pedagógusszakma?
„Nem tartom kizártnak, hogy tudatos kifárasztás. Tologatják, belengetnek valami ígéretet, tüntetések, tanárkirúgások, megint felháborodás, státusztörvény első tervezete szándékos gumicsontokkal – amikre ugrani fognak, majd gálánsan elengedik –, ez megint fárasztja az embereket, tüntetünk, hogy »hú, mi van az első verzióban«, majd most jön az újítás, a módosítókat beadják hozzá, és beletolják a nyárba, amikor csomóan nincsenek már itt, és egyszerűen belefáradtak az egészbe. A pedagógus társadalom is: petíciót írtunk, tanulmányt írtunk, tüntettünk, felvonultunk, és nincs eredmény. Működik az, ami már korábban: »tüntetnek, tüntetnek, aztán hazamennek«.”
Családfenntartóként meddig tervez a pályán maradni?
„A túlterheltséget egyszerűen nem látják odafönt. És ha már családbarátság: ilyen munkaterhek mellett vagy a saját gyerekemmel szemben mint apa – meg mint férj a feleségemmel szemben – teljesítek alul, vagy más gyereknek nem adom meg azt, ami neki járna. Ameddig anyagilag a családomnak élhető életet tudok biztosítani, addig csinálni fogom. De például osztályfőnökséget nem vállaltam; nem szeretném azt, ami az előző osztályomnál volt, hogy vagy ők vagy a gyerekeim sérültek abban, hogy vagy a hivatásomat csinálom szívvel-lélekkel vagy az apaságot. Amíg ez a kényes egyensúly megvan, addig csinálom. Nem annak ellenére maradok, hogy rossz a helyzet, hanem pont azért, mert rossz a helyzet – most kell küzdeni és segíteni egymásnak a többi kollégával.”
Ez az adás nem készülhetett volna el olvasóink nélkül. Legyen támogatónk a Donably-n, a magyar fejlesztésű előfizetési platformon! Paypal, utalás és más lehetőségek itt >>>
